[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=547832#post547832][b]Révay Nándor - 2015.11.28. 23:55[/b][/url]

Muglik. Gyorsétterem.
A maga részéről Nándornak is megvoltak a kétségei afelől, átvészeli-e az utazást -még ha csak másodpercekig is tartott-, hányás nélkül. Amint azonban lábai szilárd talajt érintettek, s már nem érezte úgy, mintha egy túlságosan is szűk csövön próbálnák meg átszuszakolni, s a hűvös, friss, városi levegő a tüdejébe hatolt, hamar önmagára lelt.
Naivan engedi magát vezetni, s lélekben már fel van készülve, mekkora zabálást fog rendezni, de nagyon hamar. Kevésbé foglalkozik az utcán téblábolókkal, ám minden esetlegesen útjukba eső étteremnél élesen Lénára pillant. Ez sem az. Végre azonban, néhány perccel később úgy tűnik, megérkeznek, ám a férfi szemöldökei összeszaladnak a helyzet felmérését követően.
 - Eléggé sokan vannak, fogunk itt asztalt kapni? - kérdezi majdhogynem naivan, ahogyan az ablakon tekint befelé. Érthetetlen számára, ilyen későn, hogyan lehet egy étterem ennyire tele. Nem, nem esik le neki, hogy péntek este van. Kissé tétován indul meg végül a nő előtt, hogy az illemnek megfelelően előtte lépjen be. A fények itt erősek, a zsivaj meglepően nagy, zene és ínycsiklandó illatok támadják meg azonnal. Az egész elsőre nagyon sok, s eltart néhány másodpercig, míg keze ellazul.
 - Elég... érdekes hely... - nem, határozottan nincs elragadtatva, túl nagy a lárma, túl sok az ember, túl nagy a tisztaság. Ám gyomra hatalmasat kordul, s most már nincs visszaút. A kasszához vezető úton, s a sorban állás közben azonban igyekszik figyelni, mivel tapasztatalai a vendéglátás ezen formájával egyáltalán nincsenek, így próbál elcsípni néhány foszlányt, amellyel talán kezdhet valamit. Egy szomszédos pénztárnál egy anya próbál rendet teremteni sápítozó gyermekei között. Egyikük "hepi míl"ért másikuk "bigmek"ért hisztizik. Hm...
Ha hepi, rossz nem lehet... Gondolja magában, mire azonban visszatér a földre, Léna pillog rá várakozón, és a kasszás lány, nem túl barátságosan.
 - Ó... én... - próbál a tőle telhető legtermészetesebb lenni, mintha legalábbis hetente enne a "mekiben" (igen, ezt a szót is elcsípte). - Én kérnék egy "hepimílt" és egy "bigmeket"! - önmagával tökéletesen megelégedve pillant előbb Lénára, majd a pénztáros lányra. Megpróbáltatásai azonban ezzel még nem érnek véget, hamarosan már az az érzése, ennek a lánynak a kérdései sosem fogynak el. Közepes, nagy? Kóla, Fanta, Szprájt? Néha azért inkább a mellette toporgó nőre pillant segítségért.. Leginkább az "itt fogyasztjátok vagy elvitelre kéritek?" rész nem világos számára. Épp csak elpillant oldalra, eszik-e valaki a pultnál, mire társasága már meg is válaszolja a dolgot. Bólint egyet, s néhány perccel később már egy nagyobb barna szatyor tulajdonosai. A pénztáros lány még motyogott neki valamit, miközben a kezébe nyomta a szatyrokat holmi játékról, meg kifogyott, s elnézést is kért, de Nándort ez annyira nem érdekelte már.
 - Akkor hol eszünk? - kérdezi, miközben felméri a terepet, asztal az nem sok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=566982#post566982][b]Révay Nándor - 2016.01.27. 15:56[/b][/url]

Noha az ennivaló már a kezében van egy roppant esztétikus barna papírzacskóba csomagolva, még mindig nem láthat neki. Szinte már szigorú arccal fürkészi az asztalsorokat szabad helyek után kutatva, de valahogy egyik lehetőség sem nyeri el a tetszését. Szerencséjére Léna is hasonlóképpen vélekedik, mert indítványozza, hogy inkább valahol máshol költsék el fenséges lakomájukat. Nem, valóban nem hiányzik neki az ölébe boruló üdítő‘, sem pedig ez az egész miliő. Mindenféle hezitálás nélkül indul meg a kijárat felé, ennyi elég is volt neki ebből a helyből. Valószínűleg nem lesz visszajáró vendég.
 - Nekem az is megfelel - kezdene ellenkezni a nővel, amikor amaz újabb hoppanálást emleget, de mire befejezhetné a mondatát, Léna már be is fűzi karját a férfiéba és egy szempillantással később már ismét érzi a tüdejéből kipréselődő levegőt. Ujjai a zacskóra fonódnak, nehogy elhagyja... Az egyik pillanatban még az egész utca, vijjogó sziréna hangjától teli, a másikban fülét szinte néma csönd tölti meg. Alattuk a város terül el, Budapest teljes fénypompájában, ám a zajok távoliak már közel sem annyira zavaróak.
A Citadella. Régóta nem járt erre, talán, mióta előléptették. Hosszú másodpercekig issza magába a látványt, igazából semmin sem merengve.
Ma este úgy tűnik, mázlijuk van, nincsenek erre lézengő turisták, sem pedig viháncoló párocskák a közelben. Persze ennek megvan az oka, amiről a férfi nem tud... Az alkarjához erősí­tett tartóból markába csúsztatja pálcáját, majd egy elegáns legyintéssel kényelmes ülőalkalmatossággá változtatja a legközelebbi kukát.
 - Igazán remek választás, ezt meg kell hagyni... mindenképpen jobb, mint az étterem zsivaja, és a panoráma is kellemesebb - megereszt egy sármos mosolyt a nő irányába, majd egy apró biccentéssel jelzi számára, ha gondolja, foglaljon helyet.  
Csak most tudatosul benne, hogy még sohasem töltött el időt az aurorral kettesben, legalábbis nem az irodáján kívül. Az este azonban elég váratlanul alakult, amikor még ott állt a váróban gyomortartalmának lent tartásán mesterkedve, eszébe sem ötlött, hogy útja nem hazafelé fog vezetni. Bánni természetesen egyáltalán nem bánja, Léna szemet vonzó teremtmény ezt Ő sem mulasztotta el észrevenni, ám ízlésének talán túlságosan is... félénk?!
 - Leül vagy mi lesz? - sürgeti meg végül a nőt, majd pedig végre a zacskónak fordí­tja figyelmét. Egy gyors szemlét követően azonban kissé zavartan húz elő egy semmire sem hasonlító apró,lila plüss figurát. Szemeit összeszűkítve forgatja kezében a plasztik zacskóba csomagolt figurát, majd a következő konklúzióra jut:
 - Összecserélték a rendelésünket... - jegyzi meg komolyan, pillantását most fordítja csak Lénára, aki maga úgy fest, menten kipukkad...