36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 4. 19:21 | Link

Budapest, Jászai Mari tér
Május 4, 21:26


Még mindig az események különös alakulásán töprengek, ahogy átkelek a hídon. Mivel nem igazán ismerem ki magam a mugli főváros tömegközlekedésében, inkább csak simán átgyalogolok a túloldalról, hogy valami eldugottabb helyet keressek, ahonnét hopponálhatok. Habár este van, ettől sok helyen csak megélénkül az élet, az utcán sok-sok fiatalt látni, szóval túlzott óvatosság kerít hatalmába.
És egyébként is el vagyok kissé varázsolva. A levéltárban tett látogatás érdekesebbre sikerült, mint számítottam. Eredetileg csak néhány régi okmányért mentem, munkaügyben, de mikor odaértem, átnyújtottak egy levelet is, azzal, hogy már várták, hogy felbukkanjak itt, mert ezt jó pár éve őrzik nekem.
Csak akkor nyert értelmet a dolog, mikor megfogtam az első pillantásra már olvashatatlanná fakult régi, papírdarabot, mely amint a bőrömhöz ért, hirtelen megrázkódott, és a megsárgult papír kifehéredett, a szöveg pedig olvasható vált. És akkor megláttam az írást. Nagyapám betűi voltak. De csak betűk voltak. Illetve szavak, amik ugyan magyarul voltak, de még így se volt az égvilágon semmi értelmük együtt. A levél látszólag nem is nekem szólt, hanem egy Beának, és valami virág neveléséről szólt, de még csak nem is nagyapám szignója volt a végén, hanem egy álnév, mellyel valami Nóra néninek adta ki magát.
Átérve a hídon felpillantok az égre, mintha lepillanthatna onnét rám, mint az Oroszlánkirályban a nagy királyok, és öreg éveire kissé megbolondult nagyapámra gondolok, aki még így is a legnagyobb király volt a szememben. Hiányzott nagyon, főleg a hihetetlen történetei, és az, ahogy előadta őket, de most különösen örültem volna, ha mesél még valamit. Ugyanis fogalmam sem volt, mit akar ezzel az üzenettel.
Hogy fejtsem meg? Ugyanis nem kellett sokat törjem a fejem hozzá, hogy tudjam, azért nincs értelme az egésznek, mert valójában nem azt jelentik a mondatok, amit látszólag. De a kulcs nem volt a kezemben, csak a lakat a titkon. Nekem szánta, egyértelműen, ezt már a Bea névből is tudtam, ugyanis kiskoromban volt egy ilyen nevű babám. Nóra néni pedig az a mugli óvónő volt, akinek egyszer meggyújtottam a haját, mikor nem akartam aludni menni. Ekkor döntöttek a szüleim úgy, hogy jobb lesz nem muglik közé rakniuk.
Összehajtom a levelet, és bedugom az egyik könyv lapjai közé, melyet úgy mellesleg szereztem a városba látogatásom alkalmával. Egyszerű mugli regény volt, de én az ilyesmire is ki voltam éhezve. Most viszont már csak haza szerettem volna jutni, így elkezdtem nézelődni, hol is ejthetném meg azt a szörnyen gyomorforgató (szó szerint) mozdulatot, amivel is bagolyfalván köthetek ki, de elég sokan voltak még a parkban, és a híd alatt is nagy volt az autóforgalom. Itt nem fog menni, be kell menjek egy mellékutcába. Így aztán el is indulok csomagommal egyensúlyozva, mely azért most kivételesen nem olyan rémesen nagy, mint szokott. Mindössze négy könyv, meg két mappa mindenféle papírokkal az iskolának. Mindenesetre épp elég cucc ahhoz, hogy lekösse a figyelmem az el-nem-ejtésük, és ne vegyem észre, hogy az a pár ember a közelben, akik látszólag ilyen-olyan dolgokkal vannak elfoglalva, valójában engem figyelnek.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 4. 21:30 | Link

Matilda


Egy robot vagyok, egy zombi és semmi több. Mikor már végleg eldöntöttem volna a visszaköltözést, amit így utólag megvallva igen elhamarkodottan hoztam meg, adtam magamnak egy utolsó esélyt. Egy csomó gond van a felnőttek világával, az a nagy hírem van. A különböző beszerzési körutakba, tárgyalásokba és hivatali intézkedésekbe már egészen belefáradtam. A fenének kellett most a minisztériumnak már megint variálnia a törvényeken és a szabályokon.
De azért még mindig van remény. Ha a faluban nem is találom meg önmagam, a városokba, különösen Budapestre (talán az hasonlít leginkább Londonra, főleg a belvárosi rész) szívesen eljárok. Mugli eszközökkel sem olyan megterhelő az út, de a varázsvilág által kínált módszereket előnyben részesítve is könnyű, gyors és kényelmes. A múltkor félretett forintjaimtól búcsúztam egy napsütéses májusi hétvégén. A városliget bebarangolásával kezdtem. Kezemben a fényképezőgéppel sokat kattintottam, majd ha lesz időm, tüzetesebben is megszemlélem a végeredményt. Onnan nem is volt olyan messze az állatkert, a délután mondhatni végig ott dekkoltam. Nem voltam még ott, a drága belépőjegy ellenére egész klassz placc, mint nyugaton. Szeretem az állatokat, s bár most nincs háziállatom, mert a lakásban nem engedhetem meg magamnak, hogy egészséges körülmények között tartsak egy ebet (macskára vagy apróbb testű állatokra most nincs nagy kedvem) azért az állatkertben legalább nosztalgiáztam és kiéltem magam. Aranyos dolog. Az állatkerttől gyalogoltam el a Westendig, ahol most csak szétnézni volt időm, de azt minden mennyiségben. Jó a felhozatal a mozi, a ruha és más kütyük terén is.
A nap végére elkeveredtem valahová Budapest szívében. Nem tudom hol voltam, de forgalmas hely volt, tele turistákkal és helyiekkel. Az egész napos tengés után megéheztem. Alig zabáltam valamit a nap folyamán, megvallva nem éreztem a szükségletet. Valahogy sokkal jobban lekötött a környezet. Ennek alapos hátulütője, hogy azon kaptam magam: Te jó ég, baromi éhes vagyok!
A mellékutcában megláttam valakit. Egy fiatal és jól öltözött lányt, aki látszólag ismerős is volt. Ráadásul, ha jól tudom, bogolyfalvi. Bár már este volt, szóval nem sokat láttam belőle, de a belváros mindig világos. Látásomra és megérzésemre hagyatkozva biztos voltam benne, hogy varázsló. De azért csak óvatosan közelítettem meg. Zsebre süllyesztett kézzel felé kezdtem sétálni, majd mellé érve mosolygósan megböktem.
- Szép estét! Remélem nem zavarlak. Te figyelj... Nem tudsz véletlenül valami jó kajáldát a közelben?
Remélem neki is ismerős leszek, vagy legalábbis szimpatikus, és akkor venné a lapot, vagy valami. Kipihenten roppant barátságos tudok lenni.
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 4. 22:07 | Link

Thomas


Olyan egyszerűen indult pedig ez a nap is. Eredetileg nem is lett volna semmi ilyenforma tervem, egy olyan városban barangolni, amit alig ismerek, de aztán kaptam azt a baglyot, és rá kellett jönnöm ismét, hogy könyvtárosnak lenni nem merül ki annyiban, hogy kedvemre olvasok a könyvtárban ameddig csak akarok és annyit, amennyit csak akarok. Sőt, néha még időm se jutott egyáltalán rá!
Na nem mintha igazán panaszra lehetne okom, hiszen bár jobban élvezem a világokat, melyeket olvasva látok a saját fantáziám által szőve, saját kis világunk felfedezése is izgalommal tud eltölteni, főleg ha ilyen szép régi templomok irattárába látogathatok.
Szerencsére nem vagyok az a varázslóféle, akik talárban, és olyan ódivatú ruhákban járkálnak, illetve annyi érzékük sincs a mugli öltözködéshez, mint egy elefántnak, így nem keltek feltűnést sehol sem. Vannak persze, akik utánam fordulnak, de nekik olyan gondolataik vannak, amiket nem illő emlegetni, szóval nem is részletezem.
De éppen ezért sem foglalkozom azokkal, akik most utánam fordulnak, azokkal, akik ráadásul nem is látványosan teszik, lehetőségem sincs foglalkozni. Összességében tehát csak megyek, és keresem azt a helyet, ahol senkinek nem szúrja ki a szemét egy kámforrá váló lány látványa. Ekkor azonban az egyik fiatal mellém szegődik, de csak abban a pillanatban tudatosodik a közelsége, mikor megszólít, sőt, még egy barátságos bökést is kapok tőle. Úgy hallom igen népszerű szokás manapság a másik böködése a mugli világban.
- Ó, szervusz - kapom felé a tekintetem kicsit meglepetten. Sötét van ugyan, de azonnal elfog az érzés, hogy láttam már az arcát. És biztos nem ma, a városban. Mintha korábban..
- Háát nem igazán vagyok ismerős a környéken - mondom egy szégyenlős mosoly kíséretében. Ami azt illeti még enyhén is fejeztem ki magam. Az pedig eszembe sem jut, hogy ez talán egy amolyan felszedős duma lett volna a sráctól. Az ilyesmi igazából sosem tűnt fel. Igaz, nem is sokszor próbálkoztak vele.
Mielőtt még valamit mondhatnék, váratlanul valami felvillan az orrom előtt. Odakapom a tekintetem, és azt látom, hogy egy étterem cégére díszeleg ott, ahol az előbb még biztosra venném, hogy semmi sem volt, csak egy bérház oldala. És még ajtó is van, mely az épület alatti szintre vezet.
Ha nem a mágusvilágban élnék, biztosan gyanúsnak tartanám, hogy ez csak így megjelent itt, de mivel abban élek, teljesen hétköznapi dolognak tűnik. De persze hiába ajánlanám, ha a srác nem láthatja mugli lévén, de meglepetésemre látom az arcán, hogy neki is feltűnik a hely.
- Tadaaa! Csak neked! - mondom egy vigyor kíséretében, mintha az én művem lenne az egész. - Azt mondjuk nem tudom, jó hely-e, de nézd csak meg.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 5. 18:16 | Link

Matilda


Nem is volt olyan rossz ötlet, hogy leszólítsam a lányt. Na, látjátok, ez a jó. A magyarokban eddig még nem csalódtam. Pedig mennyi rossz pletyka terjeng róluk... Mindegy, a fő, hogy nem hajtott el és látszólag örült nekem. Mondjuk tényleg szimpatikusnak tűntem, nyakamban a fényképezőgép, hátamon egy válltáska, benne a többi cuccommal. Ilyen alkalmakkor nálam volt még a mobiltelefon (érintőképernyős!) és más mugli kütyü is, csak hogy teljes legyen a kép. A felsőm egy olyan ing volt, amit úgymond nem sajnáltam, ha összekoszolódik, a nadrágom meg egy férfihoz méltó farmer. Ezzel amolyan furcsa turistának tűntem.
Elmondása alapján ő sem jártas a környéken. Legalább biztosan tudom, hogy nem pesti lakos. Igazán barátságos volt, a vártnál nyitottabban és nyugodtabban fogadott. Az elején talán egy kicsit zavart volt, de egész jól feltalálta magát.
- Na, akkor jó embert fogtam ki. Nem gáz, majd keresek valamit, biztos akad egy jó étterem. Az ár azonban nem mindegy, mert már egészen kevés pénzem maradt. - fogtam meg a nadrágon keresztül a pénztárcámat, mely a zsebemben pihent. Elvoltam magamnak, rám jött a beszélgethetnék, így aztán nehezen bírtam magammal. Még inkább felcsigázódtam, amikor neoncsövek halk berregését és villódzását véltem felfedezni, majdhogynem az orrom előtt. A fel-felvillanó fény odavonzotta a környék bogárállományát is, mely ott dekkolt a fényforrás közelében. Legalább nem minket, embereket molesztálnak, mert az a halálom tud lenni.
A villogó valami egy táblácska volt, egy étterem (?) cégére lehetett, már ha annak hívják az ilyet. Semmiképpen sem volt drága, volt egy olyan érzetem, hogy nem véletlenül van a mellékutcában. A kaja talán nem a legvonzóbb, no meg a külseje is inkább emlékeztetett a kommunizmus és az amerikai retro bárok keverékére, mégis úgy éreztem, be kell térjek. Hogy miért? Egyszerűen olyan érzésem is volt mellé, hogy a mágiának is köze lehet a dolgokhoz. Remélem a csaj is észrevette, hogy nem felszedős duma-ürügy volt ez az étterem kereső, hiszen elég gáz, hogy az ember orra előtt lévő éttermet nem veszi észre.
- Azta, tényleg - mosolyodtam el - De ugye ez nem valami kocsma? Nincs kedved velem tartani? Tudom, hogy nem a legmenőbb hely, na de mégis... És a mellékutcák amúgy is veszélyesek, főleg ilyen későn - és persze anyagilag sem állok már olyan jól, hogy egy drágább helyre vigyem, de ez maradjon az én dolgom - És különben is, mesélhetnél, hogy mi járatban erre, meg ilyenek. Naa, a kedvemért... De persze nem erőszak. Benne vagy?
Őszintén remélem, hogy velem tart a lány, félek egyedül bemászni ilyen helyekre. De nem csak ez, hanem mert mert... Engem tényleg minden érdekel. Ha pedig van társaságom - igényes - akkor az csak jó. Gyengéden megfogom a karját és elkezdem lefelé húzni a lépcsőn, hogy bemehessünk és helyet foglalhassunk valamelyik asztalnál ebben az étteremnek tűnő valamiben. Remélem nem csap agyon ezért a tettem miatt valamivel és nem rohan el sikítozva a rendőrségig.
- De persze megfordulhatunk és kereshetünk másik helyet is.
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 5. 19:37 | Link

  Thomas


Miközben én a kiutat keresem a városból, valaki más engem, hogy rajtam keresztül egy éttermet, vagy egyéb hasonszőrű helyet találjon, ahogy ez a srác, amint mellémszegődve közvetlen módon leszólít. Velem azonban nem jár jól, mint azt mondom is neki, és én sem jutok közelebb ahhoz, hogy senki se lásson eltűnni, hiszen először nem tudhatom, hogy varázsló-e, de egyébként sem lennék oly udvariatlan, hogy csak úgy eltűnök mellőle. Kivéve, ha rablógyilkos. Akkor biztos eltűnök. De még nem tűnik annak.
Ellenben azt hallom a beszédén, hogy nem idevalósi, akcentussal, de elég jól beszéli a nyelvet, sőt, még talán többet is megoszt velem, mint kéne a pénzügyeiről. Jobban is megfigyelném, mert valóban ismerősnek tűnik, de akkor villannak a fények, és már meg is oldódott az ügy. Még mindig elégedetten mosolyogva nézek rá, miután bemutattam neki az éttermet, ami mintha csak neki nyílt volna meg, mikor karon fog, és finoman húzni kezd magával.
- Én.. igazából.. - makogom zavartan, mert igazából nem sok választásom van. Mondanám, hogy meg tudom védeni magam, de igazából még sosem kellett, szóval ki tudja valójában menne-e, de ha nem mondja, a sötét mellékutcák veszélye eszembe se jutott volna, amíg valaki hasonló módon meg nem közelít, mint ő az imént. Mindenesetre kitapogatom a pálcámat a zsebemben, amihez persze egy kézzel kell egyensúlyoznom a könyveimmel. De ebben már van gyakorlatom.
Habár magával húz, nem toszogál le a varázslatos módon felbukkant étterembe, így  van lehetőségem válaszolni. Igazából már indulnék inkább vissza a kastélyba, de nem biztos, hogy még ébren fogom találni a manókat a kései vacsorához, mire a faluból felcaplatok az iskolába, szóval lehet nem ártana ennem nekem is valamit. És egyébként is fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy miért ismerős ez a srác. Nem tűnik diákkorúnak, talán csak mestertanoncnak, de közülük még nem sokhoz volt szerencsém.
- Hát jó, rendben - rántom meg a vállam, és előre megyek, fejet behúzva, kissé tapogatózva lefelé. Valami különöset érzek, ahogy a lépcső aljába érek, mintha egy pókhálót szakítanék át, de mikor az arcomhoz kapok, és próbálom leszedni magamról azt, nincs ott semmi.
Az étteremben - mert valóban annak bizonyul - se sokan vannak, csak néhány alak itt-ott, bőven akad ülőhely. Letepedek az egyik asztalhoz, a könyveket és az iratokat magam mellé helyezem. A pálcámat pedig az ölembe. És ahogy leül a srác is, akkor kezdem el tudat alatt halványan érezni, hogy tulajdonképpen nem is miatta húztam elő a fegyveremet.
- Remélem van lasagne-juk - mondom körbekémlelve. Nem úgy tűnik, mintha olyan hely lenne, ahol van.
- Egyébként Matilda vagyok, és munkaügyben vagyok itt. Te viszont gondolom nem vagy idevalósi.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 5. 20:32 | Link

Matilda


És beléptünk az étteremnek mondható valamibe... Kicsit elkapott a félelem, ugyanis nem szeretem a szűk lejáratokat és az alagsorokért sem rajongok, rossz emlékek kötnek hozzá. Valahogy nem az én világom, nem az én stílusom, mindig is furcsán néztem az olyan embertípusokra, akiket a sötétség vonz. Persze néha engem is rabul ejt egy misztikus világ, egy rejtelmes, ködbe burkolózó negatív és pesszimista világszemlélet, de hullámvölgyként fogom fel, és azt kell mondjam igazam van. Kis idő után, mikor már lecseng az átmeneti hangulati ingadozásom, minden visszaáll a régibe. És én újra a színes és változatos Thomas leszek, aki voltam.
- Na, ez a beszéd - bólintok a lánynak, s egy kacsintást is megengedek. A bejárati ajtót magunk mögött hagyva biccentek egyet az itt vendégeskedő alakoknak és feltehetőleg a személyzetnek, majd megvárom, hogy a lány kinézzen magának egy számára szimpatikus helyet, ahol esetleg alkalom nyílna a társalgásra kényelmes keretek között. A hely maga sötétes és lehangoló volt, az asztalokat közvetlenül nem világította meg túl sok fény, nem minden lámpa volt felkapcsolva, csak a helyiség végén található pultoknál égett erőteljesen. Mindez az az átlagos kocsma hangulatot keltette, de szerintem nem volt az, mert volt étlap is kitéve. Legalábbis annak tűnt, a rossz világítási viszonyok miatt nem tudtam elolvasni. És nem is nagyon akartam, megmondom őszintén. (Hehe)
Miután a leányzó helyet foglalt, én is leültem vele szemben. Ügyeltem arra, hogy mind a lányra, mind a pultra és a bejáratra is figyelni tudjak, amihez sokszor bizony forognom kellett. Elégedetten az asztalkára könyökölve - mely csoda, hogy nem rogyott szét a súly alatt - beszélgetni kezdtünk, nem az én kezdeményezésemre.
- Fogalmam sincs, kedves. Nekem igazából mindegy, hogy mit adnak, csak finom legyen. - jegyeztem meg kiábrándultan - Matilda... Milyen furcsa és ritka név. De nem rossz, tetszik. Gondolom nem véletlenül kaptad ezt a nevet. - ezzel sok mindenre utaltam. Talán egy származásra való megjegyzés és utalás, talán a varázsló létét próbáltam feszegetni, hiszen a mi körünkben voltak elsősorban gyakoriak a ritkább és mugliknak furcsábban hangzó, régies keresztnevek. De a mai világ extrém neveitől sajnos már nem mindig könnyű név alapján felismernünk egymást.
- Munkaügy? Valami irodai vagy beszerzési meló? Csak a könyveidre nézve kérdezem! Amúgy igazad van, tényleg nem ide valósi vagyok. Állampolgárság intézőben, de amúgy angolnak vallom magam. Bár az egyik felmenőm magyar, ha számít ez valamennyire. Nem sok mindenben befolyásolt, max annyiban, hogy beszélem a nyelvet. - és persze azért, mert örökség miatt keveredtem ide, de ennek szintén nem most van itt az ideje -
- Egyébként nagyrészt egy faluban élek. Az Északi-középhegységben - mosolyodom el, remélem érti - Ja, és mit szeretnél? Rendeljünk, vagy mi ilyenkor a szokás? Kéne a pincérnek jönnie, már ha van - hajolok közelebb, hogy csakis ő hallja a mondottakat -
- Munka nekem van bőven! - nevettem gúnyosan, csak hogy elüssem az időt.
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 5. 23:31 | Link

  Thomas


Tényleg igen különösen alakul ez az este, nem gondoltam volna, hogy egy eldugott kis étteremfélében fogom magam találni este fél tíz körül valakivel, aki csak úgy felbukkant a semmiből (miközben én akartam eltűnni látszólag a semmiben). Akárcsak maga az étterem. De a srác legalább szimpatikusabb, mint a hely, ahová betévedtünk.
Engem is meglep kicsit, hogy milyen könnyen rávesz, hogy vele tartsak, de talán csak a kíváncsiság lehet a dolog mögött. Valahol láttam már, és ha valami elkezd motoszkálni a fejemben, mindenképp tudni akarom, mi az. Jelen esetben, hogy mégis hol láttam én már az arcát a most velem szemben helyet foglaló fiatal férfinak.
- Hát én azért nem ennék meg bármit, csak mert finom, kedves - mondom, a végét egy kicsit megnyomva, érzékeltetve, hogy előbb talán a nevemet jegyezze meg, mielőtt becézgetni kezd. De semmi gúny, vagy fennhang nincs benne, olyan, mintha a kiejtését javítanám csak ki, jóakaratból. Amivel egyébként nincs semmi baj annak ellenére, hogy nem magyar.
A nevemen egy kicsit elmerengve folytatjuk a beszélgetést, amit én némi bólogatással reagálom először le.
- Nem, nem véletlenül. Sőt, abszolút szándékosan - mosolyodok el, érezve, hogy ez így elég bunkón hangzik, ha nem veszi a tréfát, úgyhogy gyorsan folytatom is: - A dédnagymamámat hívták így. Ördögi egy boszorkány volt..
Rápillantok az arcára, miként reagál, de valami mást is megpillantok, méghozzá egy férfit mögötte, amint az újságja mögül felénk néz. Gyorsan felé fordulok, de talán csak rosszul láttam.. épp lapoz a napilapban, és egy intéssel jelez a pincérnek, hogy fizetne. Pedig meg mertem volna rá esküdni..
- Mi..? Ja, hogy a könyvek! - rántom vissza a tekintetem, és a gondolataimat társaságom felé. - Könyvtáros vagyok, és beszerzés volt, igen, semmi különös.. csak nem tudtam, hogy ilyesmit is kell csinálnom. Azt hittem egész nap olvashatok - nevetgélek kissé szégyenlősen.
Közben odalép mellénk egy pincér, és étlapot tesz elénk, majd újabb útra indul, hogy másoknak kivigye a rendelést. Úgy tűnik egyedül van, de nincs is sok munkája ennek ellenére.
- Éreztem én a kiejtéseden, hogy angol a véred - csóválom kicsit a fejem. A mágusiskolának hála meglepően sok európai mágus tudott nem csak hogy angolul, mely világnyelv volt a muglik közt is, de magyarul is. A muglivilág bezzeg nem sokra ment a gyönyörű magyar nyelvvel a nagyvilágban.
- Hogy északon? Egy faluban..? - pislogok rá, és végre beugrik, hol láttam már az arcát. - És mit dolgozol te olyan bőszen Bagolyfalván?
Nem beszéltünk még ugyan soha ezelőtt, de a faluban tett látogatásaim során láttam már. Csak most az nem ugrik be, ott pontosan hol. De ez majd talán kiderül, most azt kéne kideríteni, mivel töltsük meg a bendőnket.
- Van lecsójuk. A franciák imádják, csak persze nem tudják jól elkészíteni és nem így hívják, mert nem tudnák kiejteni - mondom csak úgy magam elé, miközben a menüt lesem.
Mikor végül kinézem magamnak a vacsorámat, leteszem az étlapot, és várakozó állást, illetve ülést veszek fel. A pincért keresem a tekintetemmel, és közben azon kapom magam, hogy körbekémlelve nem látok senkit se. Az a kevés vendég, akik még itt voltak, mikor jöttünk, szőrén szálán eltűntek. Ketten ülünk mindössze a vendégtérben.
- Mikor mentek el az emberek? - kérdezem kissé megütközve, és meglepetésemre még a pincért se látom sehol.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2013. május 5. 23:32
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 6. 12:05 | Link

Matilda


- Ugyan miért nem? - szegeztem rá tekintetemet, mintegy kérdőre vonva előbbi kijelentését. Ugyanis még mindig a kajánál tartottunk.
Bal lábam ütemre lassan, alig észrevehetően mozgatni kezdtem. Afféle feszültséglevezetőként szolgált eme cselekedet. Ehhez a tevékenységhez társult hozzá az ujjaimmal való dobolás is az asztalka felületén. Ügyeltem arra, hogy Matildát ez ne zavarja, zajtalanul és amennyire csak lehet, észrevétlenül történjen, de nem sikerült lepleznem a türelmetlenségemet. Hol van már a pincér?
Következő mondatára újfent felkapom a fejem. Első megállapításom, feltételezésem beigazolódni látszik. Én vagyok ennyire jó emberismerő, vagy csak simán szerencsém volt? Mosolyognom nem volt időm, inkább figyeltem tovább, hiszen még mindig nem éreztem teljesen magabiztosan, hogy Matilda is közülünk való. A nagymamája és a családja nem is nagyon érdekelt, ha az élet úgy hozza, majd máskor egy másik környezetben nyugodtan társaloghatunk a családi háttérről is. Elsősorban kajálni jöttem ide. Ezt a tényt nyomatékosította az a halk, semmiből előjövő korgás is, amit bizonyára a lány is meghallott. Elnevettem magam, miközben megérintettem hasam és magyarázkodni kezdtem.
- Itt bizony valaki már nagyon ételért kiált. - könyököltem vissza - De mindegy is, majd csak kibírom valahogy. Te figyelj, milyen az a könyvtáros munka? Azt nem öreg nénik és bácsik csinálják? Nem unalmas? Kérlek ne vedd sértésnek, de szerintem meglehetősen furcsa állás. Az egy dolog, hogy nem a legjobb a fizetés, de számomra egyhangú és fárasztó, főleg, ha egy életen át tart és ilyen fiatalon kezdi valaki. Mégis mi vitt rá, hogy ezt a pályát válaszd?
Elfacsarodott képem valóban elárulta világképem és nézetem a dologról. Persze nem néztem le Matildát, tiszteletben tartottam az állását és a vágyait, de mindig találok valami meglepőt. Egyszerűen nem értettem.
- Ne haragudj, ha az előbb egy kicsit bénán fejeztem ki magam. Engem csak az érdekelne, hogy miért szereted, és ha választ kapnék rá, igen hálás lennék.
Kiegészítve már mindjárt másképpen festett a beszélgetés. Remélem nem fog bunkónak tartani.
Angol, ezt eltalálta, oké. Nem értem, hogy miért olyan nagy szenzáció egyeseknek, de biztos különlegesnek számít itt Kelet-Közép Európában, vagy hol vagyok. Inkább nyeltem egyet és hagytam, hogy másra terelődjön a téma. És őszinte leszek, sikerült. A számhoz kellett kapnom ökölbe szorított kezem, amikor úgymond leleplezett. Varázsló létemre még mindig nem szoktam meg ezeket a titkos és néha izgalmasnak tűnő szituációkat, de én mindig élvezem, ha mágusvéremmel henceghetek megfelelő körökben.
- Jelenleg a hotelban akadnak tennivalóim. Van gond vele bőven... - vázoltam fel neki röviden és tömören, semmi olyat említve, ami esetleg érdekelhetné. Rájöttem, hogy a képmutatásnak nem itt és nem most, nem nála van itt az ideje, majd ha felmértem az ő anyagi származását, akkor említem meg neki. A végén aztán nekiállna koslatni utánam, és úgy csak egy hoppanálással úszhatom meg.
- Te meg ezek szerint az iskola könyvtárát vezeted? Akkor azért látlak ilyen ritkán. Úgy innék egy forró csokit... Ez most nem ide kapcsolódik, de ki kellett mondanom.
A pincér már megjelent és étlapot adott nekünk. Én kíváncsian kezdtem böngészni a felhozatalt. Ahhoz képest, hogy milyen kis eldugott étterem, egészen ígéretes kajákat írnak és van pár oldal az étlapon belül, szóval a felhozatal sem mondható kifejezetten gyérnek. Ahogyan a betűk és az árak tengerébe vetem magam, hogy alaposabban is szemügyre vehessem leendő vacsorámat, Matildának feltűnik valami. Én nem tudok ilyen könnyen dönteni, szeretek menüvariációkat felállítani vagy meggondolni magam, most sajnos az ár is befolyásoló tényező, mert nem hoztam magammal túl sok pénzt, nem véletlenül kerestem olcsó éttermet. Átmenetileg becsukom az étlapot, ujjam könyvjelzőként használva, hogy majd később visszatérhessek oda, ahol tartottam.
- Parancsolsz? Nem értettem tisztán. Jaa... Hmm... - töprengtem el, s ez a töprengés megérte, hogy elterelődjön elmém az étlap tartalmáról. Tényleg kísérteties csend és pangás uralkodott, csak a lámpák berregése erősödött fel. Már éppen kiabáltam volna, hogy hahó, vagy valami, amikor elkapott valami földöntúli félelem érzet is. Nem tudom, de fázni kezdtem. Biztos kintről jön be a hideg, nincs még itt igazán a nyár, pedig olyan jó napsütéses időnk volt.
- Nem tetszik ez nekem. - álltam fel bizonytalanul ülőhelyemtől - Hátramenjek a pultokhoz szólni? Vagy most mihez kezdünk?
Hirtelen fontossá vált számomra Matilda. Nekem kellett rá vigyázni, mert én vagyok a férfi. De nem csak ez... Ő is varázsló, s az egy dolog, hogy legalább használhatok előtte mágiát és a lány is erős, de ha már a magyarok ilyen széthúzóak, legalább mi tartsunk össze. Halkan beszéltem, hogy csak ő hallja, s próbáltam leplezni aggódásom.
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 6. 19:22 | Link

  Thomas


- Miért nem? - kérdezek vissza, ha már így belekezdtünk a faggatózásba a kaja okán. Igazából nem szívesen emlegetem fel, mert gyerekes a dolog, de hát mégse rángathatom a vállam, válaszra se méltatva vacsoratársam.
- Kiskoromban volt egy édes aranyos nyuszim.. nyulam. Szóval volt egy nyulam - kezdek bele a történetbe, és máris érzem, hogy elönt a pír. Gyorsan rövidre zárom a mesét végül: - És évekkel később tudtam meg, hogy milyen jóízűen megettem, mikor felszolgálták szegényt a tudtom nélkül.
Szörnyű história, igen. A kisgyerekek nem mindig tudják, honnan jön a hús, vagy hogy a simogatnivaló állat más célt is szolgálhat alkalomadtán. Én mondjuk tudtam, mert már öt évesen tudtam olvasni, de ettől még naívan hittem benne, hogy ez bármelyik állattal előfordulhat, de nem az enyémmel.
Végül zavaromat egy korgó gyomor hangja hessegeti el, mert ez szerencsére nem tőlem származik. Habár éhes vagyok magam is, olyannyira nem, hogy ennek pocakom hangot is adjon. Egy mosollyal konstatálom, amit a srác is megállapít. Ahogy azt is, hogy unalmasnak tartja a munkámat. Igazából nem lep meg nagyon a véleménye, sokan így vannak vele, nem értik miért is választottam ezt.
- Hát, az öreg nénik és bácsik is voltak fiatalok. Most én is épp fiatal vagyok. De még egyáltalán nem biztos, hogy ebbe a melóba öregedek bele - rántom meg a vállam. - Apám sem értette, miért akarom ezt, szerinte sokkal többre vagyok hivatott. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nagyon szeretem a könyveket. Az életemet jelentik.
Furcsán hangozhat annak, aki a változatos, vad életét éli, aki a kihívásokat kergeti, vagy aki egyszerűen csak nem tud megmaradni a fenekén, de számomra a legfelemelőbb érzések egyike ha gondtalanul leülhetek, felcsaphatok egy kötetet, és elmerülhetek benne.
Ezúttal azonban az ismerkedésben merülünk el, végre kiderül, hol is láttuk már egymást. Nyilván egyszer-kétszer elmentünk egymás mellett a faluban. Lakik ott elég ember ahhoz, hogy ne kelljen mindenkinek mindenkit ismernie, csak látnia, szóval nem nagyon bánt a dolog, de most már örülök, hogy fény derült a kilétére.
- A hotelban? - nézek rá érdeklődve. Elég fiatal ahhoz, hogy ne az legyen az első gondolatom, hogy konkrétan a tulajdonában áll a hely, szóval gondolkodás nélkül folytatom: - A recepción dolgozol? Vagy te vagy az az illető, aki felviszi a poggyászt?
Nem jut eszembe a neve a szakmának, csak tudom, hogy létezik, mert a mugli hotelekben, melyekből sokat látogattunk meg a családommal régebben, jellemző az ilyen alkalmazott, de varázsló szállóban még nem találkoztam vele. Talán nem a megfelelőekben jártam.
- Igen, én vagyok a Tudástár nagykövete - bólogatok kicsit lelkesebben a kelleténél. - Meglepően sok a munka néha, mint most is ez a kis kiruccanás, és alig jut időm az olvasgatásra, de azért így is nagyon élvezem. Te gondolom Roxfortba jártál, így nem tudhatod, de van ott egy titkos részleg is, csak még nem jöttem rá, hol.
Ezt most csak úgy mellesleg jegyzem meg, ahogy ő a forrócsokis vágyát, de utána figyelmünk elterelődik a finomságok mellől. Én ülve maradok, de azért rámarkolok a pálcámra.
- Nem tudom.. próbáld meg. Mi van, ha bezártak, és elfelejtették, hogy itt vagyunk? - kérdezem bizonytalanul, de máris egyéb alternatívákon töröm a fejem.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2013. május 6. 19:25
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. május 19. 19:21 | Link

Madárkáim

A várva várt aranymadara megjött. A 3 fivér és barátaik csak erre vártak. Az a levél bizony számukra értékes információkat tartogat. Az asztaloknál, ahol eddig nyugodtan újságot olvastak, vagy éppen kellemes társagást színleltek, de az egyik éppen a pincér álruháját öltötte magára. Most azonban mindannyian összenéznek. A főnök, a legidősebb fivér biccent. Mindenki elkezd mozgolódni. Először a nő áll fel és elindul a mosdó irányába. Szándékosan a párocska asztala mellett megy el, és egészen véletlenül meg is löki a nőt, akinél a levél van.
- Ó, elnézést. - A figyelemelterelése amennyiben sikeres a többiek felállnak. Mindenki le van itt szervezve. A helyet biztosították. Innen az a párocska nem fog kijutni, ha rajtuk múlik. Hoppanálni hiába próbálnak. A kijárat pedig... A pincér pálcát ragad. Az ajtón a zár kattan. Nos, a kijárat zárva van. A kismadár és bajtársa az 5 éhes ragadozóra maradt. Ezek a rosszarcú figurák pedig gyilkos tekintettel nézik őket. Az asztalhoz azonban csak Dávid megy oda, és ő is szólal meg először, ő az egész banda vezetője, neki kell leginkább az a bizonyos levél.
- Helló Madárkám! Van nálad valami, ami az enyém. - Az arcára ördögi mosoly ül, a kezében pálca van, a nő kezében egy kés. A másik kettő fegyvere még rejtve van.
A társaság szórtan helyezkedik el. A nő a könyvtáros kisasszony mellett áll, Dávid a férfi mögé állt be. Szemeivel pedig a kismadárkáját nézi.
- Milyen kis védtelen a kismadár a kalickában, ha ennyi csúnya, gonosz vad éhezik rá, nem igaz? - Hangja vészjósló. Matilda a legjobban tenné, ha átadná a levelet azonnal. Csekélynyinek látszik az esélye ezekkel szemben. - Na, na öcsi! Csak semmi hirtelen mozdulat. Tina előbb szúr, és aztán kérdez, és hidd el, nagyon jó célba dobó is! - Figyelmezteti az előtte ülőt, a kezét a vállára téve. Legalább már a nő becenevét tudják. De ez most nem sokat számít. A menekülési útvonal megtalálása lenne a cél. Már ha van ilyen...
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 21. 16:30 | Link

Matilda és a Mesélő


Bólogatva hallgattam végig Matilda mondanivalóját. Egész aranyos egy lány, nem tudtam megsaccolni a korát, de nagyjából velem egyidős, az biztos. Csak motoszkál egy olyan elképzelés is a fejemben, hogy ő egy teljesen más fajta lány, mint amilyen nekem kellene. Bár nem tudom. Nem arról van szó, hogy én most csajozom, ez nem egy randi, senki ne vágja hozzám ezt az estét ilyen színben, mert attól frászt kapnék! Egyszerű véletlenek furcsa egybeesése, melyek az itt tapasztalható végeredményt adják. Hogy a jövő mit hoz, nem tudom. Szerintem egyébként ő ilyen könyvmoly féleség lehet, sőt, az is. Szóval nem nagyon hiszem, hogy más is érdekli. Azért jobbnak láttam rákérdezni, nehogy elfelejtsem, elveszítve ezzel egy értékes információ lehetőségét.
- Figyelj, Matilda. És mennyire vagy a könyvek szerelmese? Van az olvasáson kívül más hobbid is? - vakartam meg a fejem. Kell lennie, az efféle lányok általában jó kézügyességgel rendelkeznek, szépen rajzolnak vagy festenek, művész lelkek. Nem biztos, hogy nála is így van, de tapasztalataim alapján igaznak kellene lennie.
A nyuszin csak jót tudtam röhögni, azt sem illetlenül. Láttam rajta, hogy elpirult, biztosan cikinek érzi, vagy még mindig nem tette teljesen túl magát az eseten, ezért nem is akartam udvariatlan lenni. Jobbnak véltem lezárni az ügyet, mint legjobb megoldás.
- Hogy én, mint recepciós? Érdekes lenne... Nem, kedves, hideg. Ez teljesen más. Ha nagyon tudni akarod... - néztem körbe abban bízva, hogy nincs kívánatlan fül a közelben. Mivel nem volt, közelebb hajoltam a lányhoz és suttogva folytattam. - Örököltem. Az egész kócerájt. Úgy bizony... - kacsintottam. Nem így képzeltem a büszke bevallást, de ha ennyire kíváncsi volt. - Te akartad tudni. De kérlek ne nagyon hangoztasd, én sem szerettem volna egyből elmondani. De hazudni se szeretek.
Kicsit érdeklődve megnéztem, hogyan is reagál erre a lány. A lehető legrosszabb csajozós szöveg. Talán valami szélhámosnak tarthat, pedig nem így van. Ő kérdezte. Ez van, ha egy lány kíváncsi. Még én vagyok a hibás, ha igazat mondok.
Egyébként Matilda tényleg mindent tud. Nagyon okos, a Roxfortos meséjével teljesen felcsigázott. Elég sok ideig voltam ott, még egy ideig prefektusként is "dolgoztam", mert egyesek úgy hívták az ilyen feladatkört, de ilyen rejtett zugokra, meg ilyenekre senki sem emlékszik. Egy kivételével, de az is már a múlté. Vajon a magyar mágustanoda is rejt az ottanihoz hasonló kamrákat, szobákat? Én csak egy olyan pletykát hallottam, hogy egy egész nagy földalatti rendszer húzódik a kastély alatt, amelynek csak egy része bejárható.
Nagyjából ezek történtek a bajok előtt. Mert ami utána jött, olyanban még soha az életben nem volt részem. Pedig megéltem sok jót és rosszat is, annyi mindent láttam és tapasztaltam, hogy egy átlag korombeli szégyellve magát elbújhatna az árnyékom mögött, de ilyet... Nem számítottam rá, hogy egy látszólag varázslóknak fenntartott helyen ártatlanul belekeveredek valamibe, amikor semmi hivalkodót nem tettem. Talán a szálloda?
Megjelent ugyanis az eltűntnek vélt brigád. Meglepően összedolgoztak, voltak gyanús jelek, amiket Matilda már korán felfedezett, én azonban nem tulajdonítottam ekkora jelentőséget azoknak. Bizonyára jobb lett volna idő előtt távozni, de most már sajnos késő.
- Micsoda?! Mi ez az egész? Maguk mit keresnek itt? - kérdeztem teljesen értetlenül. Nem tudom, hogy a pániktól nyögtem ki meggondolatlanul ezeket a szavakat, de eléggé felháborodtam. Madárkám? Az csak nem én vagyok. Nem ismertem az arcokat, ezért úgy véltem, Matildára gondolnak. És mivel rá néztek, egyértelműnek hittem. Agyamban végigfutott egy pillanatra a gondolat, hogy talán valami bűnszervezet kellős közepébe csöppentem, a lány pedig egy büntetett előéletű, ravasz tolvaj vagy bármi más, aki megjátssza az ártatlan és fiatal könyvtáros lányt, holott a valóságban nyakig úszkál a bajban. De az azért csak nem lehet...
Előkerült egy pálca és egy kés is, én pedig biztos voltam benne, hogy a többieknél is van valami. Óvatosan, alig feltűnően a zsebemhez nyúltam, kitapintva a pálcám. Sajnos megláttak... Összerezzentem, amikor az az alak, az a szemétláda a vállamra tette mocskos kezét. Nem tehettem semmit, féltem. Sosem varázsoltam ennyire élesben ember-ember ellen.
- Megtenné, hogy leveszi a kezét a vállamról? Mi nem akarunk bajt... - kérdeztem higgadtan.
Aggódóan néztem Matildára. Vajon mit tegyek? Egyelőre várok, hogy ő mit reagál, hátha lesz egy olyan helyzet, amitől megmenekülhetek.
Utoljára módosította:Thomas A. Reynolds, 2013. május 21. 16:30
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 22. 17:36 | Link

  Thomas (és némi kalamajka)


Ahogy beszélgetünk, és persze felőlem érdeklődik, csakhamar a könyvek témánál kötünk ki. Nálam ez egyáltalán nem furcsa, bárkivel állok le beszélni, rövidesen úgyis a könyvekről lesz szó. Ez az életem, nincs mit tenni, és ahogy arra a férfi rá is világít, a könyvek szerelmese vagyok. Csak arra kíváncsi, mennyire is vagyok az.
Persze lehet egyszerűen csak az a mindenre és mindenkire kíváncsi, mindig az újdonságokat, az érdekességeket hajszoló fiatal emberről van szó, de kérdezősködése egy szinten már kezd zavarni. Miért számít neki, mennyire szeretem a könyveket?
- Van más hobbim is - felelem neki, egy árnyalatnyi sértettséggel a hangomban, de nem térek ki rá, hogy milyen más hobbikra célzok. Lehet nincs is? Elmerengek ezen, de igazából nem érdekel annyira sem a srác, sem hogy mit gondol rólam.
Persze nem vágom be úgymond a durcát, és fordulok el tőle, próbálok kedves maradni, mert hát mégiscsak én vagyok az idevalósi (persze, csak nem a városba, hanem az országba) és nem akarok rossz benyomást kelteni benne a magyarokról. Így is lesz elég, akitől megkapja ezt.
- Ó nahát! - mosolyodom el, mikor kiderül, hogy a szálló ifjú tulajdonosával van dolgom. Már tudok róla egyet s mást, épp csak a nevét nem.
Ami azt illeti, úgy éreztem, mintha le akarna nyűgözni vele, milyen nagy vagyonos ember, hogy ilyen fiatalon már szállója van, úgyhogy nem nagyon firtattam más elismerő szavakkal a kérdést, a végén még oda lyukadnánk ki, hogy én meg nagyapám teljes, felbecsülhetetlen értékű műkincs gyűjteményének, és persze ismeretlen méretű vagyonának örököse vagyok. Arról nem beszélve, hogy a szüleim sem szűkölködnek éppenséggel. Az persze más kérdés, hogy könyvtárosként szinte alig keresek valamit.
Helyette inkább az itallapot emeltem fel, hogy mikor legközelebb meglátom a pincért, már tudjam mit kérjek szomjoltónak. Azonban erre nem került sor, és mint arra rá kellett ébredjünk, még ételre se nagyon számíthattunk a továbbiakban, vagy hogy villacsattogástól lesz hangos a hely.
- Nem történt semmi.. - motyogom a mellettem elhaladó nő után, és csak ezek után tűnik föl, hogy nem csak ő, de mindenki más is eltűnt. És csak miután egy férfi bukkan elő mellettünk a semmiből, fogom fel, hogy nem is tűntek el igazán. Az éttermet uraló sötétség gomolyogva szívódik föl körülöttünk, felfedve
a kijáratot, és a mellékhelyiségekbe, valamint a konyhába vezető folyosókat elálló alakokat, akik mind bennünket néznek. Az egyiknél pálca, egy másiknál kés. Egy pillanat töredéke elég, hogy megértsem, bajban vagyunk, ám fél perc is eltelik, mire ez igazán tudatosodik bennem, és levegőért kapok.
Dermedten fordítom tekintetem az asztalunkhoz lépő, legidősebbnek tűnő alakra, és érzem, egész testemen remegés fut végig. Összeszorult torokkal próbálok nyelni, és míg az ifjú szállótulajdonosnak nincs baja a beszéddel, nekem annál inkább. Csak az agyam pörög eszeveszettül, miközben ide-oda kezdem kapkodni a tekintetem, figyelve a többi embert, akik rajtunk ütöttek. A nő a késével, akit az előttem álló férfi meg is nevez Tinaként mögöttem áll. Érzem a tarkómon ahogy figyel, markában a hegyes, és persze éles fegyverrel.
- Micsoda? - ekkor fogom fel, hogy a férfi rám néz, és tőlem akar valamit. Ráemelem szemeimet, és végre érzem, hogy szavak tolódnak a nyelvemre. - Miről beszél? Semmi nincs nálam, csak iskolai anyagok!
A levél. A rejtjeles levél, amit nagyapám hagyott itt, hogy majd csak nekem átadják, ha ide tévednék. Ezek pedig vártak a pillanatra, hogy hozzám kerüljön az üzenet. Hát persze, hiszen semmi sem utal rá, hogy ez tőle származna, vagy hogy nekem szánták volna. De most, hogy nálam volt, már tudták, hogy ez az.. vártak rám. Várták az alkalmat, hogy ide csaljanak, és...
Várjunk csak! Hirtelen a velem szemben ülő férfira nézek. Hiszen ő volt az, aki idehozott. Ő is benne van! Ő intézte, hogy itt legyek, csapdában. De akkor miért fenyegetik őt is? Ő miért nem húz pálcát, és szegezi rám? Talán vésztervként megtartja még az álcáját? Mi folyik itt? Miért kell egyáltalán ezeknek az embereknek nagyapám levele?
Még mindig erősen szorítom az ölemben tartott pálcát, amit szerencsére úgy tűnt, még nem szúrtak ki. De nem tudhatom milyen ügyes ez a Tina mögöttem. Én ráadásul aligha vagyok harcedzettnek nevezhető.
- Jobban tenné, ha elengedne. Hét barátunk tart ide, tudják, hogy ide jöttünk, és páran közülük a Minisztériumban dolgoznak. Nem tart soká, hogy aurorok egész sorával találják szembe magukat. Őket egy alahomora és egy késdobáló nő aligha tartja majd vissza.
Igyekszem szavaimat megacélozni, amennyire tőlem telik a rettegésem közepette.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. május 29. 17:09 | Link

Madárkáim

A banda nem éppen arról híres, hogy egykönnyen elengedi azokat, akik a karmai közé kerültek, a megfélemlítéssel pedig egyenesen felesleges próbálkozni is. De ezt Matilda nem tudhatja, ezért hősiesen próbál valami erőt tuszkolni a torkába és kiállni magáért. Fenyegetni, hogy majd mindjárt itt vannak értük, ezzel szemben Thomas a békére törekszik. Ha tudnák, hogy hova is csöppentek, akkor nem próbálnának meg így hősködni.
Harsányan felnevet Dávid a számára csupán törékeny kislánynak tűnő nő harciasságán. Valóban úgy néz ki, mint akit szórakoztat a kelepcébe csalt páros vergődése. A többiek is elkezdenek a főnökkel együtt nevetni. Az egész teremben úrrá lesz a gonosz kacagás. Hátborzongató. Azonban ezt az időt akár ki is használhatják arra, hogy valami menekülési útvonalat nézzenek magukra, mert mindenhol vannak kiskapuk, csak meg kell találni őket. A pároson múlik, hogy ez nekik sikerül-e. Az az állítólagos felmentősereg pedig lehet kevés lesz a meneküléshez, hiszen lehet, hogy az utcafontról is védik a helyet, csak a miheztartás végett. Nem szereti ugyanis a kellemetlen meglepetéseket Dávid, kivéve, ha az ő lehet.
 - Na idefigyelj madárkám. Vagy átadod szépen és akkor talán megkímélem az életeteket, vagy pedig erőszakkal veszem el és hosszú, keserves halálod lesz neked, és neki is. - Kezd kijönni a sodrából, a háttérben pedig suttogni kezdenek a többiek: Ne kíméld! Vérre éhezem! Bár ezek csak földön túli suttogásnak hatnak Dávid erős és mély orgánumához képest.
A kérés pedig teljesítve lesz, ugyanis amíg Dávid eltereli Matilda figyelmét Tina a zsebéből elővesz egy dobócsillagot, amivel Thomas ruháját a székhez tűzi, persze ezzel felsértve a férfi bőrét és a póló hamar vérvörös színűre festődik egyre nagyobb darabon. A nőnek csak széles ördögi mosoly jelenik meg az arcán a látványtól. A férfinak igazi baja így nem esett, csak felszíni sérülést okoztak neki, egyelőre.
 - A következő a szívébe megy, garantálom neked. Hacsak nem leszel szépen együttműködő velem és adod át a levelet, amíg ilyen szépen kérem. - Még egy tőle furcsán kedves mosolyt is megereszt, ami az ő arcán olyan démonian hat. Van, akinek már ettől is rémálmai lesznek.
 - Na, mi lesz picinyem? Hogy döntesz?
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 1. 23:28 | Link

Matilda és Mesélő


Szuuper éjszakát szerveztem magamnak. Egy valami biztos - a nőket pár napig kerülöm. És Pesten este mellékutcában soha a büdös életbe többet be nem teszem a lábam! Pláne nem egy éttermébe.
Ahogy kezdett világossá válni, hogy ennek a fele se tréfa, úgy forrósodott körülöttem a légkör, mely végül fojtogatóan és izzasztóan vészes kezdett lenni. Az események pedig csak pörögtek körülöttem, én meg kicsúsztam és elvesztettem a kontrollt. Nem akartam már semmit, csak békét és nyugalmat. Ennyi is épp elég, hogy kikészítsenek egy Thomast.
- Nekem ehhez semmi közöm, hagyjanak kérem békén és engedjenek el! Nincs nálam semmi... Matilda, miről beszélnek ezek?! - kérdeztem kétségbeesve, aggódó pillantásokkal. Ezen szomorkás arckifejezés elárulhatta a lánynak, hogy valószínűleg egy Add oda, kérlek, vagy csinálj valamit - et jelent. Igyekeztem hadarni, hogy mindent elmondhassak, mielőtt elhallgattatnának. Ne adj Isten. Sajnos azonban eldurvult a helyzet. Nem láttam, mi történt, csak a fájdalmat éreztem. Egy pillanatra elkiabáltam magam, testem pedig megrándult a szúrás hatására. A következő emlékképem a nyöszörgő énem, aki az ijedtségtől könnyes szemmel próbálja a vérfoltot megszemlélni. Jobbnak láttam nem mozogni, szerencsére nem véreztem annyira. A mosás gondolata eszembe se jutott.
- Matilda, kérlek... - nyögtem, bár eszembe jutott az a gondolat is, hogy a céljuk megszerzése után kíméletlenül végeznek velünk. Fogalmam sem volt, mit tegyek. Matildára bíztam magam, elvégre az ő ügye ez, én inkább meghúznám magam. Remélem túsz sem leszek... A pálcámhoz ezek után véletlenül se mertem nyúlni. Nem... Kell lennie kiútnak, de túlerőben vannak, ráadásul mire egyet is suhintok, valamelyikük biztosan kést szúr a hátamba. Talán ha elterelhetném a figyelmüket... Most túlzottan rám koncentrálnak - ezt sajnos a saját bőrömön érzem. Jó ég, mikor lesz vége? Remélem ez csak egy rossz álom és további sérülés nélkül megúszom.
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. június 2. 12:12 | Link

  Thomas és Mesélő


Mintha valami álomba csöppentem volna. A kellemetlen, nyomasztó fajtába. Ha meg mernék mozdulni, lehet első dolgom az lenne, hogy megpofoznám magam, hogy ébredjek már fel. Ilyen nem történhet meg. Velem biztosan nem. Mi ez az egész? Miért történik? Nem csináltam semmit!
Dermedtem pislogok végig a brigádon, akik a szószólújukat, nyilván a főnöküket követve röhögni kezdenek rajtunk, egész pontosan azon, ahogy a férfi uralkodik felettünk. Mert láthatóan nem győzi hangsúlyozni lekicsinylő, és baljóslatú stílusával, hogy bizony itt ő diktál, mi pedig csak egyféleképpen dönthetünk, ami persze ezáltal nem is döntés.
Mielőtt bármi más eszembe jutna céltalan fenyegetőzésemen túl, a nő mögöttem megvillantja tudását, és megsebzi a velem szemben ülő férfit, demonstráció gyanánt. A hatás nem marad el, kísérőm láthatóan kétségbe esik, és egyaránt könyörögni kezd a fogvatartóinknak, és nekem is. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy az oldalukon áll-e, vagy valóban a lehető legrosszabb helyen volt a legrosszabb időben. Mindenesetre megrettenek a vér láttám. Ez nem álom. Ez nem vicc.
És ha ez így van, és ezeknek ennyire fontos megszerezniük nagyapám levelét, a legkevésbé sem lehet az övék. Akkor itt olyasmiről van szó, amit nem engedhetek ki a kezemből, aminek a végére kell járnom. Ugyanakkor ami az életembe is kerülhet, akár itt, és most. Talán attól függetlenül is, hogy átadom-e a levelet, vagy sem. Amint megkaparintják, nincs semmi ami megakadályozná őket abban, hogy véget vessenek a kalandomnak, de úgy teljes mértékben.
A rettegés, mely gombócba sűrűsödött a torkomban, lassan kezd felengedni, ahogy adrenalin kezd a vérembe áramlani. Ujjaim többször erősen rászorulnak a pálcámra. Csak egy megfelelő pillanat kell, semmi több. Nem bízhatunk abban, hogy elengednek, csak magunkban. És ahhoz cselekedni kell.
- Rendben van.. átadom - mondom végül kissé rekedten. Nyelek egyet, és felnézek a férfira. - De inkább én mondom meg, hogyan csináljuk.
Azzal, felkészülve, de rettegve attól hogy a hirtelen mozdulat talán azzal jár, hogy valami éles fúródik a hátamba, előhúzom a levelet a könyvkupacom közül, és egyúttal, remélve, hogy mindenkit a bal kezem, és a benne lévő boríték köt le, lassan aláemelem a jobbomban szorongatott pálcát is. Teljesen világos mire készülök, vagy legalábbis, hogy mit jelent a mozdulat. Elégetem az egészet egy pillantás alatt, ha kell.
- Engedjék el őt. Most! - bökök egy apró fejmozdulattal társam felé.
Nem tudom beválik-e. Nem tudom komolyan vesznek-e, és azt sem, hogy megkockáztatják, hogy gyorsabban lefegyvereznek, mintsem elégetném azt, amiért jöttek. Ha annyira kell nekik, mindenesetre nem fogják megpróbálni. Remélem. A lényeg, hogy időt nyerjek, míg kitalálom valamit. És hogy a mellém szegődött férfinek, ha netán mégsem ellenség, ne essen komolyabb baja. Hiszen ez nem az ő bulija. Bárcsak az enyém se lenne..
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. június 3. 14:14 | Link

Hősködő kismadárkák

A demonstráció pont a kívánt hatást éri el. Tudja Dávid nagyon jól, hogy mit kell tennie annak érdekében, hogy megszerezze azt, ami neki kell. Az ehhez szükséges kellékeket pedig válogatás nélkül használja fel. Nem a kíméletesebb fajta. Inkább az, aki erőszakkal szerzi meg és nem szép szóval. Bár most még inkább az előbbi volt a dominánsabb. Azonban ez nem sokáig marad így, ha a kis kék szemű nem hajlandó azt tenni, amit ő olyan nagyon szépen kér tőle.
 - Rendben. Elengedjük, de csak akkor, ha előtte kibontod a borítékot és felmutatod, hogy tényleg van benne valami. - A láng persze Matilda részéről is hatást gyakorol a bandára, hiszen lehet, hogy könnyen le tudnák fegyverezni, de attól még elég, ha egy picike részen megég a levél, már mit sem ér az egész. Hiszen ennek több szempontból is fontos az épsége. Tehát most kettőn áll a vásár, Dávid enged, ha kap bizonyítékot is arról, hogy nem lesz átejtve, mert akkor bizony nem végezhet a két kis játékszerével, ahogyan azt előre eltervezte. Pedig igazán kíméletes akart ő lenni. Semmi fájdalom, csak gyors halál. Szinte egy huss és pöcc lett volna az egész.
Matilda amennyiben elkezdi kibontani a levelet ő int egy alattvalójának, aki oda lép mellé megfogja Thomas ép karját és felállásra inti.
 - Most akkor ő szépen elmegy Kéménnyel, mi pedig tovább üzletelünk, talán még ehetnénk is egy jót együtt. Tetszik a harciasságod kicsikém! - Dávid kicsit vált az eddigi taktikán, egész barátságos kezd lenni, bár ég így is éppen elég gonosznak néz ki és félelmetesnek, de való igaz, hogy imponál neki az, hogy egy ilyen törékeny lány ennyire bátor mer lenni. Még a végén talán az életét is megkíméli és csak egy exmemoriamot kap, amit egyébként Thomas is fog, hiszen nem hagyhatja csak úgy elmenekülni, ennek pedig a szakértője Kémény.
 - Tudod kedvesem szeretem a tiszta üzletet. Megkímélem mindkettőtök életét, ha tisztelsz annyira, hogy semmi hirtelen mozdulat, vagy bármi egyéb. Na, mit szólsz hozzá? Tetszik az ajánlatom? - Még egy is mosolyodik újfent, igazán próbál bizalmas képet vágni hozzá, de őszintén a kutya se hinne neki, pedig lehetséges, hogy tényleg komolyan is gondolja a tiszta üzletet. Nála nem lehet tudni.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 8. 09:06 | Link

Matilda és Mesélő


Az utolsó pillanatban valóságos csodaként, meglepetésként, Matilda váratlanul egy egész jó tervvel állt elő. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe! De hát nekem nem volt mivel zsarolnom őket, nem nálam volt az a bizonyos levél, amit meg akartak szerezni. Ilyen stresszhelyzetben valahogy más is az ember gondolata.
Sikerült már valamivel bátrabban rámosolyognom a lányra, feltehetőleg nem látványosan. El tudom képzelni, milyen nehéz helyzetben van. Nőként szerintem duplán megterhelő lehet, már amilyen érzékeny teremtéseknek ismerem őket.
Csendes hallgató voltam. Meghúzódtam egy jó alkalmat keresni, nem szóltam bele a párbeszédekbe. Minek is hősködjek értelmetlenül, amikor igazából semmi közöm az ügyhöz? Inkább féltem először a saját testi épségem, mintsem ennek a furcsa lánynak az életét. Nem éri meg kockáztatni, egyelőre. Szemét volnék? Nem hiszem... Egyetlen szerencséje volt Matildának, hogy szimpatikusnak találtam, volt benne valami erő, amit csak éreztem, s most nem is tudnék leírni. Megfogott. Ugyanakkor tudtam, hogy ha őt eltakarítják, utána én következem. Ketten vagyunk, akiknek meg kell menekülnünk innen. Akárhogyan. És ha ennek az egésznek vége, csak azután fogom felmérni a történteket, az okokat és a kockázatokat, addig pedig egy hajóban evezünk.
Karon fognak és felemelkedem ülőhelyemről. Én engedelmeskedem, bár próbálok nem bábként rángatózni. Célom, hogy legalább ennyivel borsot törjek az orruk alá és egy szikrányit is fáradjanak. Megváltásként ért, hogy végre elmozdulhatok a helyemről, bár tudtam, hogy nem wellnessezni visznek. Egy búcsúpillantás a lánytól, mely még sugallja a reményt, de nem sok jót ígér, s arról árulkodik, tartson ki és húzza az időt, amíg lehet, majd eltűnök azzal a bizonyos Kéménnyel. Csak ekkor kapcsolok, hogy mennyire kellemetlen érzések uralkodnak a sebemnél. Igyekeztem mit sem törődni vele.
Lassan elindultam a lepukkadt étterem hátsó része felé, ahol egy ajtón keresztül lehetett a konyhához és egyéb alkalmazotti helyiségekhez jutni. Semmi hirtelen mozdulat, határozott léptek, izgatott tekintet jellemez. A fickó bizonyára beleegyezik, hiszen a vezérük Matildával fog tárgyalni, ahhoz pedig nem kellek. Mivel én vagyok elől, amikor befordulok az ajtón, néhány másodperc időt nyerve, gyorsan előkapom a pálcám a zsebemből és elrejtve, de harcra készen állok. Amikor pedig elég távol kerülünk a többiektől, látótávolságon kívül... Nos... Úgy döntöttem, megpróbálom Kéményt valamilyen úton módon kicselezni. Egy bénázó mozdulattal sikerül mellé, mögé kerülnöm.
- Petrificus Totalus! - suttogom haragosan, s remélhetőleg sikeresen célt ér az átok, s ez a bizonyos Kémény egy ideig el is van intézve a részemről. Ahogy láttam, nincs hátul a közelemben más emberük, s a zajt sem vertem fel, ugyanis felfogtam a gazember esését, s nyomban neki is láttam, hogy valahová félretoljam. Valami olyan helyre, ahol nem veszik észre... Szerencsére valamiféle raktár ajtaja előtt történt az eset, úgy gondoltam, a kartondobozok között jó helye lesz.
Elégedett voltam magammal. Ostobaság volt ez a lépés felőlük. De hogyan tovább? Elindultam, hogy feltérképezzem a hátsó részt, bizonyára van hátul még emberük. És Matildával sem ártana kezdenem valamit.
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. június 12. 18:54 | Link

  Thomas és Mesélő


Habár még mindig nem sikerül teljesen felfognom, mi is történik velem épp, sikerül nyugalmat, és némi bátorságot (vagy épp őrültséget) erőltetnem magamba.. talán éppen ezért sikerül, mert bár tudom, hogy valós a veszély, valahogy nem tudom elhinni, hogy a valóságot élem meg. Talán csak egy újabb regénybe mélyedtem bele túlságosan is, és ezúttal eggyé váltam a főszereplővel. És egy főszereplő legyen merész, bátor, és vegye a kezébe az irányítást. Vagy legalábbis próbálja meg. És ha az nem is megy egykönnyen, már az is egy fél siker, mikor ő diktálhatja a feltételeket. És ez most így történik.
Egy kézzel kihajtom a száját, és ujjaimmal benyúlva, a levelet megfogva lerázom a borítékot az asztalra. Nagyapám levele immár részben látható, de nem eléggé, hogy bármi használható kivehető legyen belőle. A pálcám pedig természetesen még mindig ott van alatta. Csak most fogom fel, hogy kijátszottam az ütőkártyámat, a pálcám többé nem hathat a meglepetés erejével, pedig először ez az opció is eszembe jutott: előrántani, és átkot küldeni a férfi szeme közé. Váratlanul érte volna, tehetetlen lett volna. Most már viszont nem leszek képes támadni. Így viszont a srácot, akivel érkeztem, talán biztonságba juttathatom, és ki tudja, talán még magamat is megmenthetem, mire véget ér az est. Csak nem szabad, hogy lankadjon a figyelmem.
- Nem vagyok a kicsikéje - mondom szárazon, miközben szemem sarkából figyelem, ahogy a srácot a Kémény nevű tag elvezeti. Persze nem akarom felbosszantani, a stílusától kiráz a hideg így is, szóval csak egész halk megjegyzés ez részemről. A további mondandómhoz igyekszem emelni a hangerőn, és a mögötte pislákoló határozottságomon is.
- És mégis hogyan garantálná, hogy tisztán fog játszani? - kérdezem. Ugyan látom rajta, hogy ahelyett, hogy felbosszantotta volna, mintha még tetszene is neki, hogy szembeszálltam vele, de nem tudhatom, mit forgat a fejében. Lehet, hogy szórakoztatónak találja a helyzetet, és amint beadom a kenyeret, unalmasnak talál majd, és inkább elintéz.
Megint hátrapillantok, oda, ahol Kémény eltűnt frissen szerzett ismerősömmel, akinek persze még a nevét se tudom, mivel nem mutatkozott be, szóval nem is tudom, ismerősnek tekinthetem-e. Vajon, ha egyáltalán kijut, és nem intézik el őt is, mikor már nem látom, szerez segítséget? Vajon tud rajtam segíteni, ha elég sokáig húzom az időt, illetve eszébe jut-e egyáltalán, vagy örül, hogy megmenekült, és már rohan is tova? Erre nem alapozhatok.. pláne, hogy ezek itt biztosan fel vannak erre készülve. Valószínűleg nem akarják tényleg elengedni.. mekkora bolond vagyok! Csak úgy mehettem volna biztosra, ha látom dehopponálni. Most már csak reménykedhetek, hogy állta a szavát. És hogy továbbra is fogja.
- Miért kell maguknak ez a levél? Semmire.. - majdnem elszólom magam, de aztán kapcsolok. A levél ugyebár nem nekem van címezve, nem nagyapámként írta alá, és az egésznek se füle se farka. Egész biztos úgy írta meg, hogy csak én tudjam átfordítani, hogy másnak pont olyan semmitmondó legyen, mint amilyennek tűnik. De ha azt mondom ezeknek a sötét alakoknak, hogy semmire se mennek vele, hogy semmit sem tudnak belőle kiolvasni, egyrészt vagy hisznek nekem, és leátkozzák a fejem a nyakamról, vagy nem hisznek nekem, és akkor még megúszom egy rövid ideig, amíg rá nem jönnek, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Vagy az is lehet, hogy tudják, hogy nem tudják elolvasni, de úgy gondolják, hogy majdcsak megfejtik.. akárhogy is, jobb óvatosan kezelni a dolgot.
- ...semmire se vágyom jobban, minthogy hazamehessek - fejezem végül be másként a mondatot. Továbbra is a levélre szegezem a pálcát, és a vacsoraajánlattal sem kenyerez le. Igazság szerint eleve nem voltam túl éhes, most meg aztán végképp elvették az étvágyamat.
- A tisztelet alapja a kölcsönösség. Nyilván tudja ki vagyok, ha ilyen specifikusan az én levelemre pályázik, de nekem fogalmam sincs róla, hogy maguk kicsodák. Tiszteljen meg pár részlettel, hogy megértsem, miért is kell megtiszteljem magát.
Ha nem szorongatnám görcsösen a levelet és a pálcát, most lehet lenne lehetőségem komolyan meglepődni magamon, és a szavakon, melyek elhagyták a számat. Az életemet fenyegetik, én meg harciaskodom. Mi ütött belém? Zsigerből jöttek a számra a szavak, csak remélhetem, hogy ezt is hasonlóképp reagálja le ez a rendkívül ijesztő férfi, mint a levél elégetésének lehetőségét.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. június 19. 08:17 | Link

Harcosok

Dávid szavának engedelmeskedik mindenki. A ficsúrt Kémény társaságában kiviszik, amint a boríték tartalma láthatóvá válik. A főnök még egy finom kézmozdulattal jelez a férfinak, hogy intézze el a gyereket. Nem kell neki semmilyen szemtanú és ez a kisfiú elnézve a fizimiskáját nem fog hiányozni senkinek sem anyucin és apucin kívül. Szóval őt letudva inkább a lányra koncentrál. Törődni kell a vendéggel, erre tanították őt a szülei. Persze neki a törődés nem éppen a sütiarzenál felkínálását jelenti.
Szóval most, hogy kiment a képből a számára csak idegesítő mellékszereplő le is ül a férfi helyére, rákönyököl az asztalra, hogy egészen közel hajolhasson a kicsikéhez.
 - Ezt majd még meglátjuk! - Kacsint rá a lányra, így közelebbről megnézve egész helyes nőszemély, talán még valami egyéb is kisülhet a dologból. De most sokkal fontosabb a levél és annak tartalma, amit ahhoz, hogy megszerezzen egyelőre még szüksége van a lányra. Azt hiszi a kis vörös, hogy a lánggal tartja markában az ellenfelet, pedig igazán maga a lány személye a fontos, aki most még szép szóval van győzködve, de léteznek kitűnő kínzó módszerei is, amivel csiripelésre bírja a madarait.
A nagy beszélgetés pedig, amit folytat a kék íriszűvel olyannyira leköti, hogy észre sem veszi, hogy bizony Kémény még mindig nem jött vissza, pedig ennél sokkal gyorsabb szokott lenni, ha elintézésről van szó.
 - Az a mi dolgunk madárkám, hogy mire is kell nekünk a levél. A hazamenetel pedig még várat magára. De szívesen hoz neked valaki enni vagy inni, hogy kicsit otthonosabban érezd magad. Egy jó bort esetleg? Semmi sem lehet jobb, mint egy jó bor mellett társalogni, nem gondolod? Tony hoznál egy üveggel a kedvencemből két pohárral? - Ha pedig a lány tudná, hogy a kedvenc szó mit is jelent, akkor lehet, hogy nemet mondana a borra, de most csak egy igazán szívélyes mosolyt kap, semmi rémisztőt, Dávid pedig még folytatja is tovább.
 - Én Dávid vagyok, ő ott Lali. A többiek nevét pedig már tudod. Szeretnéd, hogy be is mutassam őket? Nos, Tina az éles szerszámok királynője, az apja vadász, mindent tud, amit tudni kell a kések és egyebek használatáról. Kémény a legjobb átokszakértőnk, Tony a védelemre szakosodott, Lali pedig mondjuk úgy, hogy takarít. Én pedig az egésznek a feje vagyok és én mindenhez értek épp annyit, amennyit kell ezek közül. Szóval, ha másért nem is, de a fölényünkért jár a tisztelet, könyvtáros néni. Hozzánk nem elég a pakolj! vagy egy könyv, amit nekünk dob. A leveled pedig marad az én titkom inkább. - Kacsint rá újfent a nőre egy kiadós bemutatás után, amely inkább csak megrettentheti a lányt, semmint megnyugtathatja. Kinek lenne megnyugtató a tény, hogy valaki, aki a háta mögött áll mielőtt ő egyet gondolhatna fájdalmat okozhat neki. A vesztét egyelőre nem akarja még Tina, most még aranytojástojó tyúk számukra Matilda, de amint megvan az aranytojás, utána már egy hétköznapi csirke lesz.
 - Nos, akkor nézzük csak, felolvasnád a levelet? Csak tudod, a biztonság kedvéért, hogy ez tényleg az-e, amit keresünk. Ha pedig esetleg eszedbe jutna nem megtenni Tina készségesen segít a döntésed megváltoztatásában. Tudtad, hogy elég egyetlen szúrás a deréktájra és soha többet nem fogsz tudni járni? - Kicsit kezd bekeményíteni, az ő türelme is véges és nem szereti ez a macska, ha az egeret többet kell hajkurásznia, mint azt ő szeretné.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 24. 19:50 | Link

Matilda és Mesélő


A nyomás egyre jobban terhelte mellkasom. Nehezen vettem a levegőt, oly érzéssel kísérve, mintha valami láthatatlan hurok vagy inda fojtogatna. Ha nem lettem volna elég stramm fickó, meg kellett volna álljak egy kicsit pihenni. Örültem volna a fejemnek, mint majom a farkának, hogy még élek. Akkor azonban csak egy cél hajtott - kijutni és pontot tenni ezen borzalmas éjszaka végére, amit bizonyára sokáig emlegetni fogok.
Körülnéztem, átkutattam a zugokat az étterem hátsó szekcióján, de különösebb nyomokat nem találtam. Csak titkon tudtam reménykedni, hogy a bűbájom egy ideig lefoglalja azt a bizonyos Kéményt. Ha az ember ilyen gazfickókkal van körülvéve, még ha valójában pitiánerek is, mindig legyen óvatos! Én maximalista vagyok és eltökélt, mindenre odafigyelek, mindent megtervezek és nem nyugszom bele, ha valami nem úgy van, ahogyan azt én elterveztem vagy megálmodtam. Éppen ezért tudom, hogy marhára irritáló tud lenni, ha a felállított terv pont egy ilyen apróságon áll vagy bukik. Itt nincsenek kockáztatások, ez nem szerencsejáték.
Megtaláltam a kiutat. Pontosabban egy feltételezett kijáratot. Könnyen kisétálhattam volna, még ha fel is verem egy kicsikét a zajt. Valami azonban elkezdte nyomni a lelkem, s nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy rájöjjek, az egésznek Matilda az okozója. Nem hagyhatom itt a lányt... Örökké nyomasztani fog, ha a vére az én lelkemen szárad. Rendes volt velem. Ez így lenne fair. És különben is, milyen levél lehet ez? Talán, ha megmentem, választ kaphatok. Őszinte lesz és sikerül megtudnom információkat. Ha pedig valami drága kincsről van szó, ami ugyebár csak a mesékben lehet - gondoljunk a profitra! Én befektettem elég nagy összeget a tervembe, jól jön a plusz fedezet, és ha bővíteni szeretném ingatlanomat, azt így könnyen megtehetem. És a család? És a nyaralás, az eddigi álmok és vágyak? Nekem még kevesebb dolgom lesz. Fene a kíváncsiságomba, utánajárok ennek!
Megszorítottam a pálcát a kezemben, vetettem rá egy reményteljes pillantást, majd megfordulva a folyosón elindultam arra, amerre Kéményt és a kompániát hagytam. Ahogy egyre közelebb értem célterületemhez, úgy egyre több zajt és neszforrást hallottam fülemmel. Itt már lopakodóra vettem a figurát és a falhoz simulva jutottam el az ajtóig, amely nyitva volt. Takarásban álltam, így nem kellett félnem, hogy meglátnak a kíváncsi, illetéktelen szempárok. Óvatosan ki-kikukucskáltam Matildáék felé, amikor a párbeszédek alapján biztosra véltem, hogy mindegyikük a lánnyal foglalatoskodik.
A terv a következő volt: kijuttatni Matildát és a levelet, s eltenni láb alól a bajkeverőket. Ehhez a varázserőmhöz kellett folyamodnom, de felderítésemnek köszönhetően jártam a konyhán és szert tettem egy igen éles késre is. Vész esetén egy ilyen sem árt, és most ugye vészhelyzet van. Szerettem volna a lány figyelmét felhívni valamivel, hogy meglásson és jelt adjak neki. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan érjem el a szemkontaktust. Mivel olyan módszer, aminél teljesen biztonságosan hívhatom fel csak a lányra a figyelmet, nem létezett, így kénytelen voltam kockáztatni. Szintén akkor, mikor feltehetőleg mindegyik huligán partnerem és más irány felé fordult, odaálltam az ajtóhoz úgy, hogy már látszódjak, s a kezemmel is jeleztem. Csak remélni tudtam, hogy ezzel felhívom Matilda figyelmét és lejön neki, hogy mire is készülök. Kitörni... A lánynak a meglepetés erejét kihasználva kell szintén támadnia, így már van esély a győzelemre.
Nem bírtam tovább várni... Varázspálcám az ürgékre szegeztem, előtte átgondoltam, hogy mit is akarok majd megidézni, majd egy határozott pálcamozdulattal elkiabáltam a bűbájt.
- Visiostrello!
Talán nem a legjobb, de a denevérhad látványa felkészületlenül érheti őket, s addig a néhány másodpercig tartó meglepődött időszaknak varázsát kihasználva támadhatok és az egyik már el is lesz intézve. Ha Matilda észbe kap, s ő is suhint, jók leszünk és megnőnek az esélyeink.
- Stupor! - hangzott újból, ezúttal Tinát célozva meg, remélhetőleg sikeresen. Ekkor az ajtó mögül összehúzva magam a pultokhoz futottam fedezék gyanánt használva őket, még közelebb jutva a fickókhoz. Hajrá, Matilda és én!
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. július 2. 19:00 | Link

  Thomas és Mesélő


Nagyon nem tetszik, ahogy az eredeti társaságomat felváltó, annak helyére leülő férfi rám néz és méreget. Ne nevezzen a kicsikéjének. A levelet talán megkapja, de belőlem nem kap mást, mint fejfájást, azt garantálom. Gondolati szinten megy a dolog, magabiztosnak érzem magam, és erősnek, de hangom nem annyira tükrözi ezt vissza, és ha valóban úgy adódna, nem biztos, hogy ő járna rosszabbul, ha összeakasztanám vele a bajszom. Az egész emberből süt a veszély, a riasztó csak úgy üvölt bennem, hogy nehogy közelebb engedjem magamhoz ennél.
- Nem kérek inni - mondom erőtlenül, miközben úgy látszik "vendéglátóm" nem izgatja magát azon, hogy még mindig az azonnali elhamvadással fenyegetem a  tárgyat, amiért jöttek.
A Tony nevezetű máris fordul, hogy hozzon abból a kedvencből, de ez mit sem számít. Ha ennyire bolondnak néznek, az az ő bajuk. Leerőszakolni pedig úgysem fogják tudni rajtam, mert azzal az erővel akár ki is rángathatnák a kezemből a megfeketedett maradványait a levélnek, szóval esélytelen, hogy ilyesmire sor kerüljön. Túszuk pedig már nincsen, akivel rávehetnének, hogy azt tegyem, amit akarnak.
Ellenben én úgy tűnik továbbra is bírom az irányítást, vagy legalábbis annak látszatát, mert bár nem sokra megyek vele, ha itt hagyom a fogam, a társaság vezetője bemutatkozik, és társait is megnevezi. Szóval Dávid. Olyan furcsán hangzik egy teljesen hétköznapi, pozitív csengésű név egy ilyen alaktól. Azonban, hogy érzékeltesse, hogy az engedékenysége ellenére mégiscsak ő diktál itt, a nevek mellé azt is elsorolja, hogy az illető milyen páratlan módon tehet el láb alól, ha rosszul viselkedem. Tina pengéje megcsillan a gyér világításban, és valahogy el tudom képzelni róla, hogy olyan veszélyes, mint amilyennek Dávid beállítja. Kémény nevének említésére arra felé pillantok ahol az eltűnt a társammal. Még nem jött vissza. Nem tudom eldönteni, hogy ez mit jelenthet, de nem is akarom felhívni a figyelmet a felfedezésemre, helyette újra Dávid szeme közé szúrom saját pillantásom. Nyelek egyet, és összeszedem a gondolataimat.
- Miközben olvasok, elég nehezemre esne figyelni arra, hogy nem-e küldtök átkot az arcomba, nem gondolod? - kérdezem kicsit határozottabban. Kezd bosszantani, hogy ez az alak teljesen bolondnak néz. Persze azt is tudom, hogy ezzel együtt az ő béketűrése is rohamosan fogyhat, legutóbbi fenyegetését szinte már érzem is beteljesedni a bordáim közt. De amíg nem lankad az éberségem, biztos vagyok benne, hogy megmarad fenyegetésnek. Viszont előbb-utóbb elege lesz ebből, és akkor kockáztatni fog. Én pedig talán elszúrom a napjukat, de biztosan bele is halok. Ezt pedig valahogy szerettem volna elkerülni.
- Volna egy javaslatom.. - kezdem, pedig nem is igazán tudom még mindig, hogy mit tehetnék, ám abban a pillanatban megpillantok valamit a szemem sarkából. Visszajött! - bukfencezik egyet a szívem a gondolatra, és majdnem elmosolyodom örömömben. De megőrzöm lélekjelenlétem, és lesütöm a szemem, majd ismét a társaság vezetőjére emelem tekintetem.
- Hazamegyek.. és maguk is. A levelet pedig nem adom át, mivel.. az enyém.
Amint meghallom a szárnyak suhogását, én is mozgásba lendülök. Oldalra rántom magam, felborulva a székkel ültemben, de még a leérkezés előtt az asztalra szegezem pálcámat, és elkiáltom magam:
- Reducto!
Csak remélni merem, hogy az átok hatására felrobbanó asztal nagyobb fájdalmat okoz majd, mint a földre való leérkezésem. Nincs időm azonban ezzel foglalkozni, azonnal nyakamat behúzva, jobb kezemmel az alaposan beütött balt szorítva az egyik asztal felé kezdek rohanni, és közben még vaktában a vállam fölött magam mögé küldök egy hátráltató átkot is. Nem látom, hogy a segítségemre siető férfi hol van, és hogy a támadóink közül megsérült-e valaki, csak azt látom, hogy fordul egyet velem a világ, amint átesek a kiszemelt asztalon, felborítva azt, némi fedezék reményében. A levél görcsösen összeszorult ujjaim közül a földre hullik mellettem, én pedig levegő után kapkodva az asztallapnak dőlök. Hirtelen kiszaladnak a gondolatok a fejemből, és csak az adrenalin dübörög bennem. Nem félek, nem vagyok bátor sem, ösztönből cselekszem, a túlélésre játszom. Majd utólag végiggondolom az eseményeket, ha még lesz rá lehetőségem.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek