36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2013. február 23. 17:53 | Link

Mesélő és Boti

-03.02, Budapest-

Öltözék.
Végre, végre, végre. Izgatottan, hatalmas vigyorral az arcán ébredt fel. Felült és kinyújtózott, majd szombat lévén nem siette el a készülődést. Gyorsan ruhákat kapott elő, amiben mehetne, de még mielőtt öltözködni kezdene, kipillantott az ablakon is. Kezd igazán tavaszias lenni az idő, már olyan hideg sincs és pár napja a szél sem süvít. Felkapja a nadrágját, a felsőjét, majd a pulcsik között kezd keresgélni. Addig nézelődik, míg vissza nem néz rá egyikről egy cuki panda, tökéletes lesz. Magára kapja, majd cipőt húz, kabátba bújik, amit nem cipzároz fel, így a maci bátran villogtatja állatimádatát. Táskájába pedig belepakolja a szükséges iratokat, mivel nem akármire készül. Bár a vizsgaidőszak kellős közepében vagyunk, remekül áll eddig, ahol kellett ott már teljesített, és már tulajdonképpen csak egy nagy roham van vissza, így bátorkodott megengedni magának egy kis kiruccanást. Nem árthat meg neki, ha mókázik egy kicsit, hódol az egyik szenvedélyének, ráadásul még elintézi az egyik előre kitervelt és megbeszélt dolgát. Micsoda ötletei vannak. Biztos sokan gondolják félnótásnak, de ez egyáltalán nem így van, egyszerűen csak a fanatizmus nála kicsit másként nyilvánul meg. Ha már a megnyilvánulásoknál tartunk, kifelé menet a bent lévő Beától még elköszön egy sejtelmes mosollyal, ugyanis még neki se árulta el hová igyekszik. Kilép, majd a kastélyon keresztülvonul, hogy elérjen a vasútállomásra, ahonnan Budapestre vezet az útja.
De hová is? Természetesen az állatkertbe! A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje. Budapesten, a Városligetben található, területe 1986 óta természetvédelmi terület. De ezt a kis információt leszámítva két dolog miatt húz oda a szíve. Az egyik, hogy még pár évvel ezelőtt a magántanulói státusza által sok ideje volt, így önkénteskedésbe fogott. Az itteni állatkertbe segített ilyen alapvető munkákban. Nagyon megszerette ezt a helyet, az állatokat meg pláne imádja. A másik, hogy ebben az időszakában alakult ki a zsiráfok iránti csodálata. Egyszerűen nem tudja szavakba önteni, mennyire aranyosnak tartja ezeket az állatokat. Nem olyan régen kapott egy levelet, az egyik ismerősétől, hogy született egy kiszsiráf. Egyből szorgosan elkezdett utánanézni az örökbefogadási programnak, hiszen a kastélyba nem viheti be, nem az a háziállat típus szegény állat, méreteit tekintve, nem is nagyon tud neki szállást - bár lennének elképzelései a tartásáról- sajnos. De nem kesereg, hiszen így is látogathatja Őt, találkozhat vele, segíthet a felnevelésében. Olyan tíz óra tájékán ér be és útja minden bolt vagy egyéb hely helyett rögtön a megbeszélt irány felé vezet - még a vonatra szállás előtt megevett egy szendvicset reggeli gyanánt, ebédet meg majd megoldja valahogy-. Út közben figyeli a nézelődőket, rengeteg kisgyerek van itt a szüleivel, meg sok fiatalt is lát, aminek őszintén örül. Tudja, hogy jobb érzés az állatkáknak szabadon, és a szomorú képüket is rossz látni sokszor, de már nem az van, mint régen, hogy hatalmas ketrecek meg ilyenek, már gyönyörűen karbantartott kis elkerített parkjai vannak egy-egy fajnak. Így a zsiráfoknak is. Az ő kis birodalmuknál találkoznak majd az ügyintéző emberkével.
Nagy nézelődése és izgalma közepette egy egyedül nézelődő srácot pillant meg nem olyan messze. Esetleg nézelődik vele addig, míg kénytelen várakozni, úgy is szeret ismerkedni, akárhol, mondjuk, minden bátorságát össze kell szednie, de kívülről annyira nem látszik ez. Ha ráköszön, abból baj nem lehet, ezért mosolygósan odasétál hozzá, és megkopogtatja a vállát. Megint jön a szokásos problémája, hogy felnézhet az emberekre, de már alig feltűnő.
- Szia! Zavarlak? - Kezd bele a fiúra nézve, de közben a zsiráfok felé pillant és szemei megcsillannak. Vigyorra húzódik a szája. – Odanézz, ott a kis zsiráf. De édes. – Lelkesül bele a dologba, ami miatt akár jót is mulathatnak rajta.

Hozzászólásai ebben a témában
Gál Botond
INAKTÍV


Botosjeti || Csőrmester
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 9217
Írta: 2013. február 26. 22:24 | Link

Emma & Mesélő
Budapest, 03.02.

Kellemes, tavaszi napsütés jellemezte az első, tavaszi napok egyikét. Bár, még nincs oka a felhőtlen örömnek és a téli kabát rituális eldobásának ideje sem jött még biztosra el, de már azt lehet mondani, hogy tavasz van. Naptárilag. Azért még nem gatyarohasztó melegre kell számítani, de úgy érzi, a mínuszokat, a jeget, és a fagyos, havas szélvihart elfelejtheti egy időre. A természet éledezik hosszú álmából, lassan borul majd zöldbe minden, előkészítve a még távolinak tűnő nyarat. A pakliban persze még ott van, hogy egy nem várt havazás még megmutatja magát, a faggyal együtt, de már sokkalta tiszavirág életű dologra kell számítani, mint amilyenre decemberben, januárban lehetett tekinteni.
Ezen a szép napon döntött úgy, hogy fogja a hétmérföldes csizmáját, és világgá menetel helyett, kirándul egyet, barangol a friss levegőn, feltöltődik egy kicsit a téli, visszavonult élet után. Ennek viszont most nem a már ismert, jól bejárt kastélyt és környékét szerette volna meglátogatni és valahogy most a faluhoz sem volt túl nagy hangulata, nem mintha akármi gondja lett volna a két hellyel. Egyszerűen messzebbre vágyott jelenleg, mint ami szinte karnyújtásnyira volt tőle. Így gondolta ki, hogy ha már nem otthon kell lennie, illetve annak környékén, elhatározta, hogy kicsinyke országa fővárosa felé veszi az irányt, látogat el és nézi meg magának épp azt, amit kigondol. Nem készülődött sokat, egy egyszerű mintás felsőt, egy farmert és hozzá vastag pulóvert húzott magára, hiszen ez elég volt egy kabátnak is, így már csak a táska hiányzott a válláról a induláshoz. Kevés dolgot tervezett cipelni, így csak a reggelinek való, egy kis nasi és innivalót zsúfolt bele, persze a könyv nem maradhatott el. Amikor már kellően késznek érezte magát, az órájára pillantott még utolsónak és megindult kifelé az állomás felé, remélve, hogy nem kell órákat várnia a vonatra.
Kilépve és séta közben élvezte a napsütést, a hűs, kellemes levegőt, mely cirógatta, míg nem oda nem ért. A menetrendet elnézve, nem tévedett sokat és így várnia sem kellett az idők végezetéig. A vonat fél órán belül már döcögött is be az állomásra, felszállva foglalt le magának egy kabint, helyezte magát kényelembe és könyvét előhalászva foglalta le magát, az út hátralevő részében. Az idő repült, nem figyelte, csak néha-néha pillantott fel, hogy merre járnak, mennyire van messze Budapesttől. A visszamaradt lapok fogyatkoztak, ahogy a táv is, végül pedig, a vonat kicsit késve ugyan, de beérkezett az állomásra. Összepakolva szállt le, vette nyakába a várost, mely nem volt idegen számára, jól ismert pár helyet, tudott útvonalakat. Terve viszont nemigen volt, nem készült önmaga számára programmal, hogy mit és merre fog meglépni, úgy néz ki a spontán ötlettel kell élnie. Elgondolkodva ült le egy padra, míg megreggelizett és a siető, rohanó embereket nézte, miközben agytekervényei forogtak. Annak idején, amikor belekóstol a mugli egyetem világába, számtalan szórakozóhelyet, múzeumot keresett fel, a kávézókról és pubokról nem is beszélve. Nem maradt sok lehetősége, egy-két kósza ötlete akadt, de a végsőt egy, épp a közelében kipakolt plakát döntötte úgymond el. Az állatkertet hirdette, csalogatta a tömeget és ő maga is kénytelen volt engedni neki. Nagyon régen járt arra, még egészen pici volt, azóta pedig biztosan sok minden változott. Így döntötte végül el, indult meg az állatkert felé, hol gyalog, hogy tömeg közlekedve szelte át a várost, egészen az állatkertig. A sorát kivárva váltotta meg jegyét, épp időben, hiszen a nagy tömeg még sehol sem volt és belépve indult meg a túrára. Nem sietett, elidőzött ahol csak lehetett, megnézett mindent, amit csak az állatkert engedett. Hosszabb megállókat, pihenőket betervezve lassította az amúgy hosszú, szapora lépteit, hiszen akaratlanul is végigsietne az állatok közt, lemaradva dolgokról. A következő megálló előtte a zsiráfok voltak, melyeknél a kezében szorongatott lapocska szerint, nemrég született kiszsiráf várja az érdeklődőket. Mindig is jópofa állatnak tartotta őket, néha saját magát is zsiráfnak érzi egy alacsonyabb társaságban, így gondja nem volt semmivel. Megállva nézte, ahogyan a kicsi lépeget, eszik és ahogyan a többiek viselkednek vele. Körülötte zaj, fecsegés, gyerekek, önmaga pedig teljes csendben ácsorgott, egyedül. Nem volt gondja vele, nem akart feltűnő lenni, társaságéhesnek látszani, de a társaság magától is rátalált. Így, kicsit ugyan meglepte amikor a közelében felcsendült egy kellemes hang, láthatóan neki címezve szavait, de nem bunkó ő, amint felfogta, hogy igenis hozzá beszélnek, már fordult is a hang gazdája felé. Első pillantásra nem tűnt neki ismerősnek, sokadikra sem, de még ezzel az indokkal sem akarta elküldeni ők. Inkább mosolyodott el végül, rázta meg fejét a kérdésre, hiszen a semmiben és a nézelődésben igencsak nem tudná megzavarni.
- Szia, nem dehogy. Most épp szabadnapos vagyok. – válaszolt végül, majd visszatekintve a kifutóra, újfent megszemlélte a baba-zsiráfot. Kicsit közelebbről, kicsit jobban látta, mint eddig, talán az is közrejátszott, hogy a zsibongó ovis csoport tovább állt, így közelebb merészkedik, mint eddig.
- Jópofa. Meg ahogy botladozik, aranyos. Öüühm.. még nincsen neve. – nézett le a papírra a kezében, majd a lányra tekintett ismét. – Amúgy, Botond vagyok. – bökte ki a nevét, csak úgy, random módon és szabad kezét felé nyújtva üdvözölte, kicsit megkésve. Valóban jó ötlet a kiruccanás, talán többször is megejthetné.
Hozzászólásai ebben a témában


Zsombor | Év prefektusa - 2013
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. március 2. 11:52 | Link

Emma és Botond

Az idősödő barna hajú nő idegesen kotorászott a holmijai között. Az asztalán éppen hatalmas rendetlenség volt. Rengeteg papírmunka szakadt most a nyakába, de sosem éri utol magát. Zöld állatkerti ruházatában, már haját tépve lökdösi arrébb a papírokat, még nem megtalálja a keresettet. Egy hatalmas sóhaj szakad ki belőle, majd sietős léptekkel indul el a zsiráfok kifutója felé. Az örökbefogadó már biztos várja őt. Hatalmas, nem túl nőies léptekkel halad a cél felé, és elég hamar meg is érkezik.
- Jó napot! Kistúri Katalin vagyok! Önök az örökbefogadók?.. - a papírjára pillant, majd ismét fel a két potenciális jelöltre - Vagyis...Ön minden bizonnyal Emma McNeilly?! -
A lány nevét kissé nehezen nyögte ki, mivel nincs hozzászokva az angol nevekhez. Ha igenlő választ kap, akkor nem is húzza sokáig az időt.
- Nos az az apró zsiráf lenne az, aki anyukára és apukára vár. - mutat rá a nő az éppen csetlő botló, anyját követő állatra, majd kérdő tekintettel méregeti Emmát és Botondot. Nem tudta, hogy ketten akarják örökbe fogadni, csak a fiú elkísérte a lányt.
- Nem tudom mennyire vannak tisztába a dolgokkal, így elmondom a fontosabb információkat. - megköszörüli a torkát, majd bele is kezd a felsorolásba.
- Az örökbefogadás 1 éves, de persze ha továbbra is szeretnék a magukénak tudni az állatot, akkor meg lehet hosszabbítani. Az állat bármikor meglátogatható, aminek általában mindenki nagyon örül, de mivel nagytestű, így kötelezően egy gondozónak is jelen kell lennie. Általában ajánlatos előre jelezni a látogatásokat, hogy minden esetben a szolgálatukra álljon egy gondozó. Az Önök neve fel lesz tüntetve a kifutó előtti dísztáblán, így mindenki tudni fogja, hogy "kié" a kis zsiráf. Az állatot haza nem lehet vinni, de gondolom ez egyértelmű, valamint csak ebben a kifutóban lehet. Kérdés van? -
Lassan, nyugodtan elmondta a fontosabb dolgokat, majd ha a két fiatal megértette, és nincs kérdés sem, akkor folytatja.
- Amúgy a kis zsiráf egy 3 hetes kisfiú, akinek még nincs neve. Így a névadás az Önök feladata lesz. -
Egy mosolyt erőltet az arcára, majd vár valamiféle megerősítésre, névre, bármire. Katalin eléggé mogorva típus, emiatt sosem nyeri el az emberek tetszését.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2013. március 8. 22:01 | Link

Mesélő és Boti

-03.02, Budapest-


Eddig nem igazán állt szándékában a zsiráfokon kívül mást is szemügyre venni itt, most mégis változtatott az elhatározásán. Nem ritka ez, de most csináljunk úgy, mintha az lenne. Folyton változtat az elhatározásain, van hogy percek alatt új terv van előtte, a régi meg a kukában, de most az eredeti cél ennyire nem fog meghiúsulni, egyszerűen csak az ismerkedés mezejére is rálépdel a lábacskáival. Miután megszólította megkönnyebbült mosolyra görbült a szája, hiszen kedves szavakat kapott. A válasz utána a fiúéval együtt az ő tekintete is a leendő kisfia felé irányult. Gyönyörű jószág. Imádja a mozgásukat, a külsejüket…mindent.
- Még nincs, de ez változni fog. – mosolyog rá továbbra is, immár a szemébe nézve. – Örülök, Boti, én Emma vagyok. Mi járatban vagy itt? – mutatkozik be ő is. A kéznyújtásra rögtön reagál is, majd a tömeget kémleli, izgatottsága kiült az arcára, míg várakozott. Párszor sikerül egy kósza kört tennie haja lobogtatásával maga körül, ami igen különös, de ez csak a helyzetfelmérés miatt van. Nem tudja kit vár pontosan, de azt igen, hogy már csak idő kérdése. Tekintetét a bébi zsiráfra emeli és egy hatalmas vigyorral szinte kiesik a szemein, annyira bámulja.
- Már most imádom Őt.
Kis idő mélázása után egy idősebb, barna hajú hölgy szapora léptekkel közelít feléjük. Kellemes hangja és tekintete nem szűnik, mikor a megszólításra hozzá fordul, kezét is nyújtja.
- Jó napot, igen, Emma vagyok. Mi…izé…őőő – rápillant Botira, na, de most ilyenkor mi van? Kicsit zavarban van, egy kisebb nevetéssel elhessegeti, és folytatja. – Igen én érdeklődtem az örökbefogadás miatt.
Válasza után a hölgy folytatja is, majd a fejét vakarva rásandít néha Botira, mosolyog meg ehhez hasonlók, nem igazán tudja mi ez, de jól elvan vele. Majd figyelmét ismét a hölgyre szegezi. Majd mindenki a kifutóra tekint, és a bukdácsoló Zsombort nézi. Igen, Zsombi, ezt a nevet már megálmodta a kicsinek, tökéletesnek találja, és most ahogy ránéz, szerinte még hihetetlenül cukin passzol is hozzá.
- Köszönjük. – Teszi hozzá nemes egyszerűséggel, majd hallgatja a szabályokat, jogokat és kötelességeket. A nő végigmond minden fontosat, majd érdeklődik, hogy lenne-e még kérdésük. Nemes egyszerűséggel rázza meg Emma a fejét, utalva rá, hogy neki aztán semmi kérdése, mindent megértett, csak hadd mehessen már ahhoz a cukisághoz. Botondra pillant, hátha neki akad, de amint ezen is túlesnek, rátérnek arra, amire már úgy várt, a névadásra.
- Igazából én már kigondoltam, hogy nagyon szeretném Zsombornak elnevezni. – Mosolyogva néz a mellette álló fiúra. – Vagy neked lenne valami más… ötleted?
Gyorsan ránéz, amint megvan a végső döntés, amire Boti is rábólint, ha már bele lett vonva az ügybe, és ilyen hamar apukát csináltak belőle. Vicces is, most ismerték meg egymást, de apukaként és anyukaként hagyják el a helyszínt. Ez a gondolat egy kisebb nevetést hoz elő belőle, de hamar visszavált a szokásos énjéhez.
- Esetleg már ma is lenne rá lehetőség, hogy találkozzunk vele, közelebbről is? – érdeklődik a hölgynél, remélve, hogy már egy lépéssel megint előrébb kerülhet a kicsike gondozásában.
Hozzászólásai ebben a témában
Gál Botond
INAKTÍV


Botosjeti || Csőrmester
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 9217
Írta: 2013. március 9. 00:30 | Link

Emma & Mesélő
Budapest, 03.02.

 Nem várt társaság. Nem remélhetett ennél jobbat, hiszen nem kell a szájtáti népség mögött haladnia, hogy valamiféle beszédet halljon. Szerencsére mostanság sokkalta jobban fogadja az idegen embereket maga körül, mint eddig, valahogy ez a hely a jót hozza ki belőle, nem a mélabús valakit, aki csak mered maga elé. Persze, ez nem azt jelenti, hogy innentől mások nyakában fog lógni, vagy hogy elcsacsogja a fél életét. Az a jég még nagyon nem tört meg és nem is eddz rá. Mindenesetre élvezi az állatkertet, nagyon szuper hely lett azóta, mióta nem járt itt és a jó idő mellé, jó társaságot fogott ki, vagyis fogta ki magának a lány. Magától úgy érzi, nemigen lett volna mersze – persze, nem fél a lányoktól, sőt. Tekintetét egyelőre a kifutóra szegezi, szemléli a bébit, a többi zsiráfot, akik körülvették, vigyáztak rá ösztönösen, mintha a nézelődőktől féltenék őt.
- Hát, azt gondoltam is, név nélkül nem maradhat. Nem lenne jó ha csak úgy hívnák A Zsiráf. – elmélkedett hangosan, majd a lány felé fordult, mosolyra húzva az ajkait, kezet fogva vele.
- Örvendek, Emma a találkozásnak. Hogy mi járatban? Itt a tavasz, majdnem. Az idő is pazar, én nem akartam a szobámban megdohosodni, így kirándulásra adtam a fejem. Te is kirándulsz? – érdeklődött maga is, hozzá hasonlóan, de nem kényszerből, mintha ezt kéne tennie. Ha már beszélnek, akkor beszélnek és nem mű dolognak kell lennie belőle, kikényszerített félszavakkal. Nem értette, kit keresett annyira a lány, lehet, hogy a társát, akivel érkezett, vagy azt, akivel találkozót szervezett le, nemigen tudott mást tippelni. Persze, neki nagyon nem lett volna gond az sem, ha egyedül maradna, miután megleli, akit keres, eddig is boldogult, már sikeres napnak könyvelte el az egészet, a kirándulást, mindent. De végül a zsiráfka maradt a téma, említésére maga is odatekintett ismét, szemlélte újra és újra.
- Az biztos, hogy közönség kedvenc lesz. A zsiráfokat sokan szeretik. – tény ami tény, eddig nemigen találkozott olyan emberrel, aki kifejezetten gyűlölte volna e hosszú nyakú, tarkabarka állatokat. Ő maga meg aztán végképp hippi volt az állatok terén, csak egy bizonyos fajjal volt gondja, már igen régóta, de még azt se a szíve mélyéből gyűlölte. Lehet nem is tudna semmit sem?
Nem sok idő telt el, amikor is észlelte, hogy valaki közelít feléjük. Nem hitte elsőre, hogy valóban hozzájuk igyekszik a nő, de amikor már igencsak visszavonhatatlanul ott volt a közelükben, meglepve észlelte, hogy talán őt kereste Emma a tekintetével. Mivel látja a ruháján, hogy valószínűleg itt dolgozik, már nem gondolt arra, hogy kirándulni, vagy bármi már szórakozás miatt tévedt ide. Kérdésére biccentett, már épp köszönt volna illedelmesen, ahogy kell, amikor elhangzott egy olyan dolog, amire világ életében nem gondolt volna, sőt, még talán utána sem. Ő mint örökbefogadó? Totálisan nem érti a dolgot, vagyis sejti, de a tantusz nem esik le.
- Jó napot! Ühm.. – köszöntötte végül a kissé mogorva hölgyet, majd Emmára tekintett, némi tanácsért, hogy most mégis mihez kezdjen. Ellent mondjon, lépjen hátra, hogy a nő azt higgye, tuskó férfi módjára meghátrál? Vagy csak hagyja az egészet előre haladni és lesz ami lesz? Gyorsan dönt, nem vacillál, hiszem nem tudhatja, a lány honnan jött, hová tartozik, bár sejti, hogy az iskola falai közt keresve meglelné.
- Nos.. iigen, mi vagyunk. Gál Botond vagyok. Rendben, a zsiráfot már megcsodáltuk, nem kell várnia már. – ejtette ki nyugodt hanggal a szavakat, ugyan gyomra szaltózott egyet, hogy mégis mit művel, de nem ellenkezett jobban. Tekintetével a lányét kereste, remélte, hogy majd azért mond valamit, ha a nő végzett, noha ezt nem szemrehányásból kéri, szimplán érdekli, mi is ez az egész. Kicsit meglepte, sőt, még mindig a meglepetés hatalma keríti körbe. Apa lesz, egy majdnem ismeretlen lány pedig az anya, a gyermek pedig egy pár hetes kis zsiráf. Hát ez több mint furcsaság. A nőt hallgatja végül, kissé elvarázsolt hangulatban, de tiszta fejjel, és bólogat annak szavaira. Érti jól a dolgot, olvasott már erről, amikor épp találkozott egy ilyen hirdetéssel, csak akkor nagyon nem élt vele, noha nem, mintha neki ez olyan rossz dolog lenne.
- Rendben, értünk mindent. Legalább is remélem. – bólintott egyet végül ismét, a névre viszont már halványlila gőze sem volt, nem tudott volna tippelni sem, hogy hogyan kellene elneveznie egy zsiráfot. Mire gondolhatott volna bármit is, a lány már készítette is a választ, hiszen neki, ezek szerint eleve ez volt a terve, nem pedig csak nézelődni jött ide, kirándulni. Ha ezt elsőre tudta volna, akkor sem menekül messzire, de akkor talán át tudták volna beszélni a dolgot. De így is jó neki, a kérdésre, miszerint van ötlete, csak a tarkóját vakarta, fejet rázott, hiszen végül is, egészen hangzatos név a Zsombor.
- Nem, nincs ötletem. Tökéletes lesz a név. – eresztette le a kezét, mosollyal vegyítve, amivel úgymond már látszatát mutatta a nő felé, hogy nem két perce szánta el magát a dologra. A dolgokat néha nem mi irányítjuk és ez most, nagyon beigazolódott a számára. Minden napra jut neki valami olyasmi, ami az újdonság és meglepetés erejével hat rá.
Utoljára módosította:Gál Botond, 2013. március 9. 00:31
Hozzászólásai ebben a témában


Zsombor | Év prefektusa - 2013
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. március 15. 04:25 | Link

Emma és Botond

- Ennek nincs akadálya, mivel lassan etetik őket, tudok szerezni valakit, aki bekíséri magukat.
Nem kér elnézést, amiért távozni készül, csak simán fogja magát és hátat fordít, majd elindul arra, amerre sikerülhet elcsípnie egy gondozót, aki jelen lehet velük, amikor megtekintik a zsiráfot. Hosszú percek telnek el, mire ismét felbukkan, nyomában egy hosszú barna hajú, zöld szemű, magas lánykával, aki ugyanolyan zöld ruhát visel, mint a nő.
- Emma?
Mivel ő is akkor gyakornokoskodott itt, mint a lány, ezért ismeri, emlékszik rá, hiszen néha beszélgettek. Széles mosollyal köszönti a lányt, akit már vagy ezer éve nem látott. Igaz számára is elkezdődött az iskola, de még most is itt van, hiszen nincs olyan vészesen sok órája, és az állatok örök szenvedélye marad.
- Ezek szerint ismerik egymást Helénával. Remek, akkor nem kell bemutatnom. Mivel egy háromnegyed óra múlva kezdődik az etetés, addig bent lehetnek nála. Jó szórakozást.
Ezzel újra megfordul, és elindul vissza a védett zugába. A lány közben Botondhoz lép és kinyújtja a kezét.
- Nagyon örvendek, Heléna vagyok. Szép pár vagytok, na gyertek.
Int is egyet és mosolyogva elindul, hogy a látogatók számára nem ismert úton bevezesse őket a kis zsiráf lakhelyére.
- Van már neve?
Érdeklődik, miközben előreengedi őket, majd belépve behúzza maga után az elhúzható elemet, amint keresztül bejutottak.  

Utoljára módosította:Mesélő, 2013. március 15. 04:26
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2013. március 23. 16:41 | Link

Mesélő és Boti

-03.02, Budapest-


Lesz egy kisfiam, lesz egy kisfiam, te jó ég, lesz egy kicsi fiam! Ez, és ilyesféle gondolatok futkároznak a fejecskéjében. Megérkezése óta több kedves dolog is felkeltette az érdeklődését Zsomnbin kívül, ilyen volt még érkezésekor az első köre a pingvinek környékén, aztán még a zsiráfokat szemlélte és várt a hölgyre, akinél az infó volt kiszúrt egy fiút is, aki egyedül volt, szintén ott. Kapva kapott az alkalmon, hiszen szeret ismerkedni, a megszólítás és bemutatkozás után pedig butaság lenne azt mondani, hogy nem egy pozitívuma szintén a kiruccanásnak a cuki fiú, akit most megismert.
- Kirándulás, hm, igen, olyasmi. Szeretem ezt a helyet. – Széles mosollyal tekint a fiúra egy pillanatra, majd a zsiráfcsaládot kezdi szemügyre venni. Könnyed, egyszerű és tömör, bár sokat sejtető mindaz, amit mondd, főleg ahogy elkezdenek felpörögni az események. Pár szót ejtenek még általánosságban a zsiráfokról, ami nagyon szimpatikussá teszi számára a fiatalembert. A zsiráfokat aki szereti, az rossz ember nem lehet, igaz? Megérkezik a hölgy, és első körben hárítani sincs esélye, inkább próbál a helyesbítés minden jele nélkül átlendülni a sokkon. Mikor látszólag Botond elkezd sodródni az árral, egy köszönöm félét motyog felé, még beszél Katalin. Egy kicsit bele is pirul, zavarban van, elég különös a helyzet, de egyben mókás is. Bár azt tudja, hogy inkább nevetnie kéne, mint sírni, de most Zsombi az első, közben tisztán és érthetően megbeszélnek mindent, és a nevet is kinyögi, és ha már társra lelt, vagy másként szólván apukára a kisfiúnak, nincs vissza út senki számára. Érzi, hogy némi magyarázatra szorul, és várja is rá az alkalmat, ami a kérdése után bekövetkezik, perceken belül kiderül, hogy fogadja az új anyukáját és apukáját a kicsike, de előtte még vár egy menet rá. Elcsípi Boti tekintetét, majd kicsit megszeppent és zavarban lévő hangon kezd el beszélni.
- Jajj, kérlek, ne haragudj, én nem mondtam semmit, egyedül jelentkeztem, fogalmam sem volt róla, hogy ez fog történni, hogy mi itt találkozunk… – Kezdi el motyogni a dolgokat, bár néha elcsuklik a hang, ettől függetlenül teljesen érthetően mondja. – Bocsánat, bocsánat, bocsánat…
Kedvesen, bűnbánóan fúrja kékjeit a másik tekintetébe, próbál még a reakció előtt felkészülni rá, mi lesz. Mondjuk, ahogy a dolgok állnak, és amilyen bátorsággal viselve ment bele a dolgokba Boti, nem igazán van félnivalója, de természetéből fakad, hogy még így is képes félni. Bármit is lépjen vagy cselekedjen a fiú, az események zajlanak tovább, megérkezik a gondozó, aki majd bekíséri őket. Nem is akárki, már messziről kiszúrta Emma, mennyire ismerős a lány neki, de elsőre nem tudta hová tenni, mikor viszont megszólította, minden világossá vált.
- Heléna! Szia! De örülök, hogy látlak. Olyan régen találkoztunk már.
Gyorsan megöleli a lányt, aztán már figyeli is tovább mi lesz most. Bemutatkoznak egymásnak Botival, és akkor Emmus pillanatok alatt előbb elfehéredik, aztán meg vörösbe vált át, mint valami emberi kaméleon. Izeg-mozog álltó helyében zavarában. Nem akar közbevágni addig, még beszél, de azért gyorsan reagál rá.  
- Jajj, nagyon aranyos vagy, de nem, mi tudod, nem… - Gratulálhat magának az értelmes szövegelésért, közben a lány már indul is maguk előtt mutatva az utat. Elkapja Boti kezét és maga felé fordítja még mindig vörös, de összeszedte a bátorságát már.
- Tényleg ne haragudj, fogalmam sincs mi ez, lehet, hogy valami rám van írva, nem tudom. – Próbálja elviccelni, közben mutat a homlokára, utalva arra, hogy hacsak ott nincs valami, nem tudja mi volt ez. Ezek után indulnak el egy ismeretlen úton Zsombi felé.
- Igen, Zsombi a neve. – jelenti ki, úgy, hogy ezt már a lány is hallja.
Oda felé úton többször kisandít a mellette ballagó Botondra, de nem nagyon jut szóhoz. Hamarosan már a sok zsiráf között találják magukat, meg is pillantják a zsiráfkát, aki már kiszúrta őket. A gondozó sétál először felé, és mikor int nekik, hogy szabad közeledni, odalépdel hozzá, vélhetően a fiú is követi.
- Istenem, de édes vagy. – Tiszta szívből mosolyog a kis drágára, és közelít felé simogatás céljából.
  
 
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek