Budapest
|
|
|
Még soha senkivel nem leveleztem annyit, mint vele, sőt, szerintem együttesen sem küldtem annyi üzenetet a mobilomon mindenki másnak, mint neki ebben a néhány hétben. Ami még amellett is soknak számít, hogy egyébként nem sűrűn használom a mugli eszközt. Tény, hogy lényegesen gyorsabb és kevésbé körülményes, mint akármelyik más, akár varázslatos opció, de az esetek többségében igyekeznem kell fenntartani a büszke aranyvérű látszatot, és abba nem annyira passzol egy ilyen kütyüvel mókolás. De miután Damian elkérte az elérhetőségemet a színházból hazafelé jövet, úgy döntöttem, magamnál tartom ezentúl. És nem is kellett sokat puhítani, míg végre vette a lapot, és elhívott valahová szórakozni. Még sohasem voltam kaszinóban, Papa nem szerette, másként pedig nem engedtek volna be, de a srác oldalán olyan könnyedén sétálok be, mintha az enyém lenne a hely. Igaz, én mindenhová így szoktam érkezni, de most nem kell tartanom attól sem, hogy ezt valaki kétségbe vonná. A ruhám ezúttal kicsit visszafogottabb, de sminkem épp úgy ragyogó, mint a nyakamban és ujjaimon viselt ékszerek, és mivel úgyis főként a kisugárzás teszi az embert, nincs kétségem afelől, hogy elragadó vagyok. Mint mindig. - Ú, vannak itt olyan félkezű tolvajok? Vagy micsodák? - érdeklődök fellelkesülve a megannyi csilingelő hang, csörgés-zörgés, itt-ott felcsendülő dallamfoszlányok hangjára, és a káprázatos fények, csinosan felöltözött emberek látványára.
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
 Malenkaja princessa offline RPG hsz: 140 Összes hsz: 244
|
Írta: 2024. november 23. 16:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=884163#post884163][b]Vanya Dragomirova - 2024.11.23. 16:00[/b][/url] Még soha senkivel nem leveleztem annyit, mint vele, sőt, szerintem együttesen sem küldtem annyi üzenetet a mobilomon mindenki másnak, mint neki ebben a néhány hétben. Ami még amellett is soknak számít, hogy egyébként nem sűrűn használom a mugli eszközt. Tény, hogy lényegesen gyorsabb és kevésbé körülményes, mint akármelyik más, akár varázslatos opció, de az esetek többségében igyekeznem kell fenntartani a büszke aranyvérű látszatot, és abba nem annyira passzol egy ilyen kütyüvel mókolás. De miután Damian elkérte az elérhetőségemet a színházból hazafelé jövet, úgy döntöttem, magamnál tartom ezentúl. És nem is kellett sokat puhítani, míg végre vette a lapot, és elhívott valahová szórakozni. Még sohasem voltam kaszinóban, Papa nem szerette, másként pedig nem engedtek volna be, de a srác oldalán olyan könnyedén sétálok be, mintha az enyém lenne a hely. Igaz, én mindenhová így szoktam érkezni, de most nem kell tartanom attól sem, hogy ezt valaki kétségbe vonná. A ruhám ezúttal kicsit visszafogottabb, de sminkem épp úgy ragyogó, mint a nyakamban és ujjaimon viselt ékszerek, és mivel úgyis főként a kisugárzás teszi az embert, nincs kétségem afelől, hogy elragadó vagyok. Mint mindig. - Ú, vannak itt olyan félkezű tolvajok? Vagy micsodák? - érdeklődök fellelkesülve a megannyi csilingelő hang, csörgés-zörgés, itt-ott felcsendülő dallamfoszlányok hangjára, és a káprázatos fények, csinosan felöltözött emberek látványára.
|
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2024. december 28. 20:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=884870#post884870][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.12.28. 20:45[/b][/url] Vanya Dragomirova Abban, hogy írt neki, tulajdonképpen nem volt semmi helytelen. Igaz? Abban sem, hogy másnap, harmadnap, majd később számtalanszor ugyanígy tett. Ösztönösen jött az üres fecsegés, ami nem tért ki kényes témákra, részéről pedig időkitöltésnek hadználta a lány levélbeli, majd pedig az óvatos noszogatására, telefonon keresztüli társaságát. Vanyával könnyű volt megtalálnia a közös hangot. Vanya nem mondott ellent, akkor mutatott lelkesedést, amikor azt szerette volna és akkor tett fel kérdéseket, amikor nem volt kínos. Gondolatban Esther bájosan üres érdeklődését juttatta az eszébe azokról a családi vacsorákról, amikor az asztalnál egymás mellé kényszerültek. Ez a kellemes otthonosság pedig pont olyasvalami volt, ami fenntartotta az érdeklődését és végül elégnek bizonyult ahhoz, hogy olyat tegyen, amit egyébként nem szokott: magával hozza játszani. Az estére vonatkozón még akkor sincsenek kőbe vésett tervei, amikor a muglik előtt egy budai rövidáru üzlet bejáratának álcázott ajtóban belép a lány előtt és lesétál a keskeny, mélybordó bársonnyal fedett lépcsősoron, röviden megtorpan a biztonságért felelős varázsló előtt, majd pedig besétál a kaszinó fényes, hangzavarral teli előterébe. Ott várja be Vanyát, akit a sejtelméhez mérten tényleg nem állítottak meg az ajtóban. Különben is miért állították volna? - Vannak, vannak - válaszol nevetve, miközben tovább lép az ismétlődő, szőlőindákat mintázó szőnyegen. - De főként dísznek. Megvan a bájuk, de őszintén, minden élvezetet elvesz egy mugli gép ellen nyerni vagy veszíteni. Hol az élvezet, ha nem nézhetsz a szemébe annak, akitől elnyerted a pénzét?
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
 Malenkaja princessa offline RPG hsz: 140 Összes hsz: 244
|
Írta: 2024. december 29. 16:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=884915#post884915][b]Vanya Dragomirova - 2024.12.29. 16:28[/b][/url] A férfi karjába kapaszkodom, és egészen közel húzom magam hozzá, mert tudom, hogy ez itt, ez a hely jelenti számára a mennyországot, de azt akarom, hogy ne feledkezzen el rólam sem közben. És persze olyan érdeklődést mutatok a szerencsejátékok irányában, ami valójában sehol sincs meg bennem, de hogy a kedvére tegyek, megjátszom. Az első pillanattól kezdve hazudok neki, de nem látom, hogy ezzel bármi probléma volna. - Szóval nem is a kaszinót szeretnéd megkopasztani, hanem másokat? - kíváncsiskodom, de persze már eddig is sejtettem a választ. A Flaviu családnak van pénze, nincs szüksége arra, hogy nyerjen, nyilvánvaló, hogy a játék vonzza, és nem az, hogy profitáljon belőle. Még nem tudom, mennyire szerencsés kezű, így fel sem merül bennem, hogy esetleg odáig fajulhat a szenvedélye, hogy eljátssza a vagyonát. Egyelőre nagyon is izgalmasnak találom, hogy élvezetet lel mások kárában. - Akkor.. hova megyünk? És még fontosabb kérdés: mit iszunk? - fordulok felé, mikor már kellően kinézelődtem magam és kissé meg is szédültem a szín- és hangkavalkádban.
|
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2024. december 29. 19:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=884919#post884919][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.12.29. 19:22[/b][/url] Vanya Dragomirova Nem tűnik fel neki a lány őszintétlensége. Más talán megállna egy pillanatra és elgondolkodna rajta, miből fakad egy ennyire fiatal lány érdeklődése a szerencsejátékok iránt, ehhez azonban kénytelen lenne kihúzni a fejét a saját seggéből és őszintén foglalkozni a lánnyal. Ez azonban jelenleg nem prioritás az életében. Ő csak élvezi, hogy Vanya belékarol és továbbsétá vele az előtérben, a többi pedig mindössze... háttérzaj. - Ha játszani szeretnél, ne igyál sokat - válaszol először a lány második kérdésére könnyedén, miközben tovább is tessékeli a kártyaasztalok felé, amin túl a terem túlfelén a bár kapott helyet. - Mert gondolom szeretnél játszani. Az pedig, hogy mit és ki ellen, mér csak vérmérséklet kérdése. Részemről izgalmasabb mások ellen játszani, mint egy névtelen és arctalan entitás ellen, bár az is igaz, hogy ez az entitás viszonylag ritkábban vár be az este végén és ver meg a sikátorban.
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
 Malenkaja princessa offline RPG hsz: 140 Összes hsz: 244
|
Írta: 2024. december 30. 20:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=884975#post884975][b]Vanya Dragomirova - 2024.12.30. 20:10[/b][/url] - Nem is tudom, mit ajánlanál? - kérdezek újfent, hiszen itt ő mozog otthonosan, és szeretném is éreztetni vele, megbízom benne - ha nincs is egészen így -, hogy ő is eleressze magát. - Mármint játékra. Az itallal szeretem, ha meglepnek. Vagyis készséggel várok kicsit türelmesen, ha hozna nekem valamit a bárból, hogy ki ne száradjak. Meleg is van, úgyhogy jól érzem magam a vékony ruhában a kártyaasztaloknál megállva, a cipőm pedig természetesen el van látva egyfajta párnázó bűbájjal, így jól fogom bírni az estét akkor is, ha több helyen is szerencsét próbálunk. - De egyelőre azzal is megelégszem, ha kísérgethetlek - folytatom aztán csalfán felhúzva szám szélét. - Talán úgy nem fognak megverni, ha látják, hogy együtt vagyunk. Ezt pedig értse úgy, ahogy szeretné.
|
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2025. január 9. 22:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=885451#post885451][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2025.01.09. 22:01[/b][/url] Vanya Dragomirova Abszolút otthonosan mozog és abszolút imponáló, hogy a lány egyáltalán nem akadékoskodik mellette és rábízza a választást. Korábban megvoltak a komoly, de természetesen fedő alatt tartott ellenérzései az oroszországi mágiaügyi miniszter módszereivel kapcsolatban, azonban a lányát megismerve ezek egészen elhalványultak benne. Nehéz nem tisztelni azokat a férfiakat, akik dekódolták, hogyan kell értelmesen viselkedő lányokat nevelni. A saját apja igazán tanulhatna ebből. Vanya mondatára kissé kínosan neveti el magát. Nem kerüli el a figyelmét a mondat rejtetten kettős értelme, ez azonban ha nem is hozza zavarba, de majdnem. - Sajnos attól tartok, hogy ebben ha velem vagy, az pont árt és nem használ. Másodjára, ha nem harmadjára történik meg, hogy Vanya egy mondattal megtöri a gondolatmenetét. És ez kényelmetlen érzés, amivel egyelőre nem tudja, mihez kezdjen. Pont emiatt is kap az alkalmon, hogy mielőtt tovább bukdácsolhatna a szavai közt, röviden elnézést kér és a teremben elszórtan álló kanapék egyikénél hagyja a lányt, hogy az ígéretéhez híven beszerző körútra induljon. Ezt szereti csinálni. Szereti, amikor hasznos lehet. Még akkr is, ha legtöbbször ez annyiban merül ki, hogy percekkel később egy élénk narancssárga koktéllal térjen vissza és azt nyújtsa a lány felé. - Szóval pókerre gondoltam - folytatja az intermezzót követően. - Az neked tetszeni fog, mert inkább emberismereten és hazugságon múlik, mint szerencsén. És ha akarod, érdekesebbé tehetjük valamivel. Például azzal, ha kitaláljuk, mit kap az, aki többet nyer ma este.
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
 Malenkaja princessa offline RPG hsz: 140 Összes hsz: 244
|
Írta: 2025. január 12. 00:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=885497#post885497][b]Vanya Dragomirova - 2025.01.12. 00:06[/b][/url] Ártatlanul, és értetlenséget színlelve pislogok rá válaszként, hiszen ugyan hogyan és miért ártana az én társaságom bárkinek bármiben? Kivéve persze, ha valaki a legszebb a teremben, vagy a legcsodálatosabb ruhakölteményt viseli - amíg meg nem jelenek. Damian magamra hagy, de csak amíg italokért megy, és mikor egy izgalmas koktéllal lep meg, sugárzó mosollyal hálálom meg. Rettentően tetszik a színe, és ahogy belekortyolok, azt is hamar megállapítom, hogy az íze is telitalálat. Az alkoholtartalmát csak megtippelni tudnám, de úgy sejtem, észrevétlenül fog fejbe vágni. - Mmmm. Nem tudom, mit választottál, de tökéletes - dicsérem szóban is, behunyt szemmel, aprót sóhajtva, ajkamat megnyalva élvezve ki a nedűt. Tényleg nagyon finom, de az orgazmust idéző reakcióm enyhe túlzás. Felállok, készen rá, hogy az egyik asztalhoz kísérjen, és bár van róla valamennyi fogalmam, hogyan játsszák, hiszen sokat figyeltem, amint a vén szivarok kártyáznak, azért felöltöm a teljes tanácstalanságot álarcát. - Szívesen játszom veled, játszom ellened is, csak előbb mutasd meg, hogy kell pontosan. Légyszi? - nézek rá nagy szemekkel, karjába kapaszkodva.
|
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2025. január 31. 19:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=886312#post886312][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2025.01.31. 19:45[/b][/url] Vanya Dragomirova Okkal nem hozta soha akár Elsie-t, akár Merlin őrizz ettől, Charont magával erre a helyre, akkor sem, ha az utóbbival egy ideig erőltetetten és aktívan próbált minőségi időt tölteni, mielőtt bele nem unt a szájhúzásba és fel nem függesztette a próbálkozást. Tudta, hogy hosszú távon mindkettő csak idegesítené a kérdéseivel, annyira pedig ismeri magát, hogy azt is tudja, képtelen lenne türelmesen bébiszittelni őket az asztaloknál. Így ma este is megvannak a feszült ellenérzései. Indulás előtt eldöntötte, milyen ostoba ürüggyel fogja hazakísérni a lányt, ha terhessé válik a társasága, ő pedig melyik kaszinóba megy tovább. Egyelőre azonban Vanya üdítő meglepetés. Magának okkal nem hozott italt, ami kapóra jön most, hogy a lány felállva ismét belékapaszkodik. Igaz hozzászokott ehhez és egyáltalán nem látszik rajta, hogy idegenkedne, valójában azonban szívesen elhúzódna a lánytól - vagy úgy általában bárkitől, aki hozamosabb ideig a személyes terébe hatol. Sosem volt odáig az érintésért, az anyja akaszkodó, túlontúl gondoskodó jelleme pedig nem segített ezen az averzión. - Szívesen megtanítalak, de tényleg nem lesz bonyolult - válaszol az asztalok felé sétálva, egyelőre azonban céltalanul. - De figyelmeztetlek, hogy csak egyszer foglak nyerni hagyni, utána már nem. Sosem játszottál még különben?
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
 Malenkaja princessa offline RPG hsz: 140 Összes hsz: 244
|
Írta: 2025. február 2. 09:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=886394#post886394][b]Vanya Dragomirova - 2025.02.02. 09:01[/b][/url] Csüngök a szavain, érdeklődéssel, figyelemmel kísérem, amint elmagyarázza azt, amit már eddig is tudtam, és azt is, ami még viszonylag újdonságként ér. Keresztbe font lábakkal, italomat élvezettel kortyolgatva tanulok, és még a vége előtt egy újabbra van szükségem, a pohár ugyanis rettenetesen szomorú látványt nyújt üresen. Aztán szavához híven hagyja, hogy először nyerjek, a sikerélmény pedig ragyogó mosolyt rajzol arcomra. Nem bízom el magam, nem gondolom egy pillanatig sem, hogy tényleg én voltam a szerencsésebb, de úgy teszek. Elbizakodottan, lelkesen ugrálok egy picit fenekemen. Ellehetetlenítené a játékot, hiszen látnánk egymás lapjait, ha még mindig mellette lennék, a karjába kapaszkodva, de így is igyekszem fenntartani a testi kontaktust, lábammal érintve az övét az asztal alatt, de csak amíg nem látom, hogy zavarná őt. - Na és, miben fogadnál, mit kapjon az, aki nagyobbat kaszál ma? - kérdezem tőle ajkam beharapva, szemem lesütve, majd kíváncsian ráemelve a férfire. - Engem azóta se vittek el Prágában sétálni... de ha nyerek, kénytelen leszel, ugye? Ha pedig valami különös együttállásnak köszönhetően te leszel a jobb ma, akkor... nem is tudom. Te hová mennél?
|
|
|
|