- Te régebb óta benne vagy... Meg lehet ezt szokni valaha? - tenyeremmel a számra markolok, mielőtt telibe ásítanám az asztal túloldalán ülő Ricsit. A korán keléssel nem lenne akkora bajom, mint az éjszakázással. De a legzavaróbb a rendszertelenség. Van, amikor egész éjszaka fent kell lennem, máskor meg fényes nappal rendelnek be. Úgy pakolják a műszakomat, mintha nem az egészségemmel játszanának. Még fiatal vagyok, de lehet, hogy ha öreg csont leszek, idő előtt be kell dobjam emiatt a törölközőt.
- Gondolom nem hiányzik annyira, hogy visszatérj mentősnek - abszolút megértem, amiért néhány hónappal azután, hogy kezdtem, átment az ispotályba. Érdekes srácnak tűnt, örültem, hogy fiatal, korombeli. Tudom, hogy páran piszkálták, de szerintem jó csapat volt az, akikkel kezdtem, végül is nem véletlenül látjuk még egymást néhány csapatépítőn viszont a többi veteránnal.
Vágok egy villányit a tojásrántottámból, és belekortyolok a teámba. Reggel van, de eszemben sincs kávézni. Amint hazaérek, bevágódom majd az ágyba, és kialszom magam. De előtte túlesek ezen az étkezésen, amit legalább egy régi kollégával tölthetek, akit a jelek szerint jó ötlet volt munka után elhívni. Mert most ilyen kedvem volt... Alapból nem mindig vágyom társaságra egy nehéz nap után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=883236#post883236][b]Csernák Jonatán - 2024.10.27. 22:14[/b][/url]

- Te régebb óta benne vagy... Meg lehet ezt szokni valaha? - tenyeremmel a számra markolok, mielőtt telibe ásítanám az asztal túloldalán ülő Ricsit. A korán keléssel nem lenne akkora bajom, mint az éjszakázással. De a legzavaróbb a rendszertelenség. Van, amikor egész éjszaka fent kell lennem, máskor meg fényes nappal rendelnek be. Úgy pakolják a műszakomat, mintha nem az egészségemmel játszanának. Még fiatal vagyok, de lehet, hogy ha öreg csont leszek, idő előtt be kell dobjam emiatt a törölközőt.
- Gondolom nem hiányzik annyira, hogy visszatérj mentősnek - abszolút megértem, amiért néhány hónappal azután, hogy kezdtem, átment az ispotályba. Érdekes srácnak tűnt, örültem, hogy fiatal, korombeli. Tudom, hogy páran piszkálták, de szerintem jó csapat volt az, akikkel kezdtem, végül is nem véletlenül látjuk még egymást néhány csapatépítőn viszont a többi veteránnal.
Vágok egy villányit a tojásrántottámból, és belekortyolok a teámba. Reggel van, de eszemben sincs kávézni. Amint hazaérek, bevágódom majd az ágyba, és kialszom magam. De előtte túlesek ezen az étkezésen, amit legalább egy régi kollégával tölthetek, akit a jelek szerint jó ötlet volt munka után elhívni. Mert most ilyen kedvem volt... Alapból nem mindig vágyom társaságra egy nehéz nap után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=883290#post883290][b]Szépvölgyi Richárd - 2024.10.29. 20:40[/b][/url]

Csernák Jonatán

A város csendesen ébredezett, mikor a bázisról kilépve elindultunk a közeli reggeliző felé. Egyre később világosodik, s a nap sugarai most is épp csak előkúsztak, mikor mi már úton voltunk egy hosszú, hosszú éjszaka után. Mostanra azonban odakint már mindenki siet a munkahelyére, az iskolába, akárhova, ahogy a világ ismét felveszi nappali arcát. Néha jó figyelni, hogy is élik az emberek a mindennapjaikat körülöttem; csak átlagosan, mindenféle balesettől vagy tragédiától mentesen. Egész gyakran megesik, hogy egy reggeli erejéig csak eltűnök közöttük egy éjszakázás után, s most társaságom is akadt Jonatán személyében.
Kissé felocsúdok a bámészkodásból, s belekortyolok a forró gyümölcsteámba, mielőtt válaszolnék a másiknak.
- Megszokni? Hát... nem is tudom. - Vonok finoman vállat, mikor végre leeresztem a bögrét. - Szerintem nem. Én még most sem szoktam meg teljesen. Az éjszakázással nincs bajom, de... - Vissza kell fojtanom egy ásítást, kissé ellentmondva saját magamnak. - ...azért amikor helyettesíteni kell, az nem semmi.
Hiszen például az egyik munkatársunk jelenleg éppen egy hetes nászútját tölti valahol egy sárkányrezervátum mélyén, így ismét be kellett vállalnom egy majdnem huszonnégy órás műszakot. Igaz, hogy délután három környékén tudtam aludni egyet, de mégsem semmi az ilyet lenyomni, főleg nem úgy, ha még megterhelő eseteket is kapunk kézhez.
- Azt azért nem mondanám, hogy nem hiányzik. - Csóválom meg a fejem, s a grillszendvicset kissé arrébb tolom a tányéromon, mielőtt ismét vágnék belőle egy darabot. - Sok szempontól jóval nehezebb volt, mint az osztályon ellátni őket, de... nos, igen, én nagyon szerettem csinálni egyébként. - Éledezik fel bennem a már jól ismerős nosztalgia érzése. - Viszont az osztályon egy fokkal nyugodtabb az élet, még ha néha hosszúra is nyúlnak az ügyeletek... De mindenkinek más jelenti a kihívást egyébként. Legyen szó a kocsiról vagy az osztályról, egyre megy. - Legyintek végül egy aprót. Bár tudom Jonatánról, hogy lelkiismeretes, és szinte biztos vagyok benne, hogy hasonlóan áll a munkájához, mint én: de én mégiscsak egész sok évet lehúztam a kocsiban, s nem akarnám még véletlenül sem bármivel is a kedvét szegni, szükségünk van ugyanis az olyan fiatal varázslókra és boszorkányokra, mint például ő is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=883464#post883464][b]Csernák Jonatán - 2024.11.02. 11:45[/b][/url]

Együttérzően nézek rá, az emberhiány minden egészségügyben dolgozót sújt, amit mi, kisemberek szívunk meg a legjobban. Több feladat, nagyobb felelősség, rosszabb és sűrűbb beosztások, a fizetésnek meg persze még így is lehetne hová fejlődnie. Szerintem fel se hozom neki ezt inkább, nem akarom kollektíven szidni a rendszert, igazából értelmetlen amúgy is, meg a közös reggelink hangulatát is sajnálnám vele elrontani.
- Én is így vagyok vele - válaszolom mosollyal az arcomon. - De már csak ilyenek a megszállottak - megemelem a vállaimat. Elnézem a tányérom tartalmát, amit ha nem is vagyok nagyon kajás, de szeretnék bevágni anélkül, hogy megülné majd a gyomromat az alvásnál, vagy amit sikerül összehozni. Mi másért dolgozna ebben, ha nem azért, mert imádja a pörgést és az izgalmakat. Káros szenvedély ez, néha még az alkoholnál vagy a cigarettánál is rosszabb, de a miénk.
- Amúgy remélem nem gáz, ha megkérdezem, de neked kellett szedned bájitalt az alvásproblémákra? - teszem fel egészen bátran a kérdést, mert gondolom ő is szenved vele, és sokan csak így bírják megoldani, hogy ne essen szét az alvásritmusuk. Gondolkodtam rajta én is, de még vacillálok, viszont emiatt csomószor csak szundizni tudok nagyjából, nem érzem magam kipihentnek egy délutáni ébredéskor.
- Áh, értem... Azért jó, hogy még tartod a kapcsolatot a régiek nagy részével. Az új csapat is normális emberileg? - érdekel, milyenek, alapvetően egyik sem cseveg a másikkal, mert semmi időnk rá, és a végén még azt hinnék, nyíltan át akarok menni hozzájuk. Belekortyolok a teámba, majd eszek egy kis salátát a rántotta mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=883794#post883794][b]Szépvölgyi Richárd - 2024.11.08. 11:09[/b][/url]

Csernák Jonatán

Jonatán kimondja a kulcsszót. Szeretnék ellenkezni, már majdnem meg is csóválom a fejem, ám önismeretem végül legyőzi az ingert, s egy kellemetlen-elismerő mosoly kíséretében bólogatok.
- Nos, igen... máshogy nem is lehet ezt csinálni, ha jobban belegondol az ember. - Értek egyet a másikkal. Hiszen ki vállalna önként huszonnégy órás ügyeleteket - olyan ügyeleteket, ahol nagy a tét, rendszeres az életveszély, s az embernek mindig a maximumot kell nyújtania? Nos, az én megfejtésem a következő: vagy megszállottak, vagy hőskomplexusban szenvedők. És ez a két kategória nem feltétlen zárja ki egymást.
A következő kérdésére felszalad kissé a szemöldököm, mert váratlanul ér annak nyíltsága, ám végül megvonom a vállam pár pillanat elteltével.
- Ami azt illeti, igen, egy ponton - ismerem be, miközben ismét vágok egy darabot a szendvicsemből. - Szerintem a legtöbbek átmennek ezen, főleg az elején, mikor felborul az életritmus, és ne is beszéljünk a dolgok lelki vonzatáról. - Emelem ki egy nem elhanyagolható aspektusát a kérdésnek. - Mostanra mondjuk vannak taktikáim, hogy elkerüljem, de amikor egy ilyen hosszú műszak után nem tudok aludni, és hamar jön a következő, én meg csak forgolódok... van, hogy még előfordul. - Vonom meg vállam finoman ismét, hiszen mostanra eljutottam odáig: nem kell szégyellni az ilyesmit. Pont nekünk, gyógyítóknak pontosan kellene tudnunk, hogy a bájitalok arra vannak, hogy problémáinkra megoldást nyújtsanak. S amíg nem válik valaki a gyógyszerek függőjévé, nem szedi túl rendszeresen a főzeteket, vagy rombolja velük az egészségét - addig nincs is ezzel probléma. Hiszen a fejfájásra is fájdalomcsillapítót szed az ember: alvászavarra Álomtalan Álomhozót fog.
Na meg persze... őszinteségemhez azért nagyban hozzájárul a fáradtság is, amelynek szűrőjén keresztül az ember néha még egyszerűbben és világosabban is látja a dolgokat, hisz nincs is esélye túlgondolni.
- Neked is kell? - Kérdezek még vissza a bögrém fölül rápillantva.
Jonatán újabb kérdése feltételének pillanatában a Nap is végre előbukkan, s sugarai elérik az arcomat. Szemeim lecsukódnak, s pár másodpercig csak élvezem a fényt, mely már most kissé feltölt.
- Mhm, persze. Nagyon szeretek velük dolgozni - bólogatok, s végül kinyitom a szemem a kis elemista intermezzom után. - Persze... az aeromágia mindenhol kényes terület marad majd bizonyos embereknél, de mit lehet tenni. - Vonok vállat egy halvány mosoly kíséretében. Hiszen Jonatán pontosan tudja, hogy az előző csapatban páran nem voltak oda meg vissza a képességért, s hát, ez mindig, minden közeg része lesz még egy ideig. - Én végzem a dolgom, és ennyi. De minden ellenére azért kooperatív mindenki, egy vészhelyzetben nem lehet makacskodni. Vagyis lehet, de... nem érdemes. Nem túl profi. Persze, nem mondom, hogy nem fordul elő, ha épp nem olyan nagy a tét. - Nyilvánítom ki még egy kis korty tea kíséretében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=883872#post883872][b]Csernák Jonatán - 2024.11.10. 22:52[/b][/url]

Örülök, hogy egyetért. Nem vagyunk teljesen normálisak, de valakinek ezt is kell csinálnia. És ha nem is nyalják fényesre a seggem a betegek, én úgy hajtom le a fejem a párnámra esténkét, vagy amikor a műszakom engedi, hogy megtettem minden tőlem telhetőt. Vagy kapok érte hálát, vagy nem, de hiszek abban, sőt tudom, hogy jót teszek. Ez ad erőt. Valamit tenni másokért.
Fogalmam sincs, mit gondolok, hogy így rákérdezek, nyíltan, szemtől szemben. Lehet, hogy már csak a fáradtság beszél belőlem. Úgy hathat rám, mint másra az alkohol. Nem biztos, hogy teljesen józanul gondolkodom már, inkább az agyam átkapcsolt valami félálom-üzemmódba, és azért vagyok ilyen tapintatlan. Mert hát ugye erről ritkán beszél az ember, és nem vagyunk mi olyan jóban, hogy csak úgy megossza velem. De úgy tűnik, mázlim van. Így, ennyiből is büszke vagyok rá, amiért mert beszélni róla. Nyilván kettőnk között marad.
- Persze, ez egyáltalán nem gáz - erősítem meg szóban is. - Kéne, de még nem mertem bevenni. Nem szeretnék rászokni... Szóval szívesen meghallgatok taktikákat, hogy mivel lehetne kiváltani - azt hiszem, nem kell megindokolnom a szavaimat. Nyelek a teámból, majd bekapok egy újabb villányi rántottát. Jó ez a hely. Ricsi pedig vagy a felkelő Nap fényét élvezi, vagy annyira álmos már, hogy leragadnak a szemei. Mosolyomat megtöri egy újabb ásítás. A Holdnak most valahogy jobban örülnék.
- Szerintem irigyek, vagy félnek tőled... Nem tudnak hova tenni, mert különleges vagy. De az jó, hogy nem szívod mellre. Ez a helyes hozzáállás. Innen nehezebben tudlak bevédeni, de gondolom mások is támogatnak - mosolygok, mert emlékszem, hogy az igazságérzetem nem hagyta a munkahelyi balhét, viszonylag újként kerültem oda, de nem akartam konfliktust, ezért kiálltam, akiért kellett. Olykor Ricsiért is. - Elvagyok egyelőre mentősként, de ha nem bírnám, vagy egyszer megunnám, gondolom sokan megyünk az ispotályba innen, vagy valami rendelőbe - jön ki belőlem, nem is kérdésként, hanem mintegy elmesélve a saját hozzáállásom, mintha nyugtatni akarnám magamat és a külvilágot ezzel a válasszal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=885134#post885134][b]Szépvölgyi Richárd - 2025.01.01. 21:12[/b][/url]

Csernák Jonatán

A gyümölcstea legnagyobb bánatomra elfogyni látszik. Meglögybölöm az ital maradékát a bögrében, de mielőtt meginnám az utolsó pár kortyot, még Jonatánra függesztem tekintetem, majd egy nagyot bólintok.
- Érthető. Benne van a rászokás veszélye - helyeselek a másiknak. - Én is próbáltam mindenfélét. Én például sokat meditálok, de az az aero miatt is van, néha pedig álomba tudom meditálni magam, ha nagyon pörög még az agyam. A besötétítés, fehér zaj, nyugtató teafű vagy a számolás is segít. Végső esetben el szoktam menni futni, lefárasztom magam, amennyire csak lehet. De azt nem ajánlom hosszútávon, mert szét fogod vele szedni a szervezeted, és nem akarod, hogy érted menjenek ki a kollégák a kocsival, ha elájulsz valahol. - Ingatom meg a fejem. - De gyógyítói felügyelettel szedheted az Álomhozót is. Mértékkel. - Mosolygok rá a másikra végül.
A Nap sugarai némiképp elterelik a figyelmem, kellemes melegük egy szempillantás alatt javít a közérzetemen, még ha csak annyit is, hogy nem a kellemetlen-fáradtan, hanem a zsibbadt-fáradtan fogok hazamenni.
Bólogatok egy kicsit Jonatán szavaira, aztán halványan el is mosolyodok. Ez a helyes hozzáállás, mondja, én pedig, nos, egyetértek vele. Mennyi év volt ez...
- Persze, csak tartanak az ismeretlentől, meg nem a legjobb a megítélése az elemistáknak. De nem veszem magamra. - Vonok vállat finoman. - Persze, van, aki támogat, de azért inkább csak csendesen. Nem kell félteni mondjuk, megbirkózom vele, nem olyan rossz a helyzet. - Biztosítom a másikat, hogy nem kell aggódnia.
Jonatán a jövendőbeli terveit illetően nyilatkozik, mire ráfüggesztem a tekintetem.
- Nehogy otthagyd a kocsit, így is már kevesen vagytok. - Mosolygok rá, de inkább csak afféle nógatás, álmos félig viccelődés ez. - De persze. Én is onnan jöttem át az Ispotályba, de sokan máshova mennek tovább. Van, aki betegápoló lesz, vagy esetleg visszamegy az egyetemre elvégezni még pár kiegészítő képzést... vannak lehetőségek előremozdulni, ha váltani akarnál. - Csevegek vele a dologról, ismét lehunyva a szemem a mondat végén. Most azonban már én sem tudom megmondani, hogy a fáradtság lehet az oka, vagy még mindig a napfény melege.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=885449#post885449][b]Csernák Jonatán - 2025.01.09. 21:41[/b][/url]

Kíváncsian hallgatom végig a módszereit. Huh, van egy pár azért. Tényleg nem akarok ráfüggeni semmire, ha nem muszáj, úgyhogy hasznosak. Még bírják az idegeim, bár néha megijedek, hogy egy-egy durva baleset után rémálmaim lesznek, vagy valami.
- Kösz az ötleteket. Persze, az borzasztó kínos lenne, ha a kollégáimat szívatnám a rosszullétemmel - mosolygok vissza rá. Erős akarok maradni. Testileg és lelkileg. Edzenem kellene jobban, és a meditálás is jól hangzik.  
- Nem nagyon értek hozzá, szóval bocs, hogy hülye kérdés, de mennyit illik gyakorolni a képességed, hogy formában maradj? Meg hova tudnál még fejlődni? - felfigyelek az elemis félmondatára, és ha már van lehetőségem egy képességbirtokossal reggelizni, élek a kérdésfeltevéssel. Azt, hogy illik, persze képletesen értem. Arra gondolok, ami a saját érdekében szükséges. Azt hittem, ez már a vérében van, és olyan, mint a biciklizés. De biztosan kell hozzá jó kondi is. Az is érdekel még, hogy mire képes pontosan, ami a gyógyításon túl van.
Örülök, hogy jól látja a helyzetét. Ricsi szerintem erős ahhoz, hogy meg tudja védeni magát. Láttam, hogy ki tudott állni a többiekkel szemben az igazáért, amiben amennyire tudtam, én is ott voltam neki valamennyire.
- Ja - veszek mély levegőt. Tudom, hogy nem szabad szarban hagynom a fiúkat, de csak miattuk nem maradhatok ott, ha később nem érezném már jól magam. Pedig a szívem azt diktálja, hogy tegyek meg értük mindent, erőn felül. Jó hallani Ricsitől, hogy szerinte is vannak más lehetőségeim a jövőben. Tanulni mondjuk szerintem nem akarok, csak valami mentős-specializációt, ha van valami, vagy szintén adrenalinban gazdag képzést néznék ki, ahol nem annyira monoton a munkavégzés.
- Mindegy, majd meglátom. Egyelőre próbálok megszabadulni a régebbi múltamtól. Vagy legalábbis helyén kezelni. Olyan, mintha üldözne egy régen fontos személy. Sorsszerűen. Ez jelent valamit szerinted? - váltok témát, közben meg befalom a tányér maradék tartalmát is.