Nem tudom hogy kerültem oda. A helyre se nagyon emlékszem, vagy az útvonalra, de az emberekre se, akikkel együtt voltam. Menekültem a háztól bármi áron, csapódtam a társasághoz, fizettem, amit kell, hogy egy kicsit ne fájjon. A vérem pezsgett az újabb meggyújtott szálaktól. Tudom, hogy mielőtt megtörtént nevettem. Hallgattam a zenét, testem még talán mozgott is rá a zsibbadás közben. Aztán sötétség.
A következő képen már a padlón fekszem. A kezemre rátaposott valaki, aki szintén nem tudott magáról. Fájt, mégse éreztem, csak másztam. El, messzebb. Egyszer, kétszer megpróbáltam felállni, de a gravitáció folyton letaszított, míg valahogy ki nem botorkáltam a folyosóra. Hátam nekivetődött a falnak, lábamat felhúztam. Kapkodtam a levegőt, mégse férkőzött egy kis oxigén se a tüdőmbe. Remegtem a félelemtől, a szertől, a kibaszott melegtől, az emlékektől, a félelemtől, a szertől... Összeszorítottam az ökleim, hogy körmeim bőrömbe vájjanak. A fájdalom általában stimulálja a rohamot, nekem pedig levegő kellett. De nem éreztem. Körmöm alatt vöröslött a felszakított bőr, de tompa voltam. Izzadt, maszatos arcomon elkezdett hullani a könnyem, miközben kapkodtam levegő után. A francba, ez lenne a vég? Azt se tudom hogy történt. Csak hogy egyedül vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=844190#post844190][b]Borbély A. Leila - 2022.03.08. 16:26[/b][/url]

Nem tudom hogy kerültem oda. A helyre se nagyon emlékszem, vagy az útvonalra, de az emberekre se, akikkel együtt voltam. Menekültem a háztól bármi áron, csapódtam a társasághoz, fizettem, amit kell, hogy egy kicsit ne fájjon. A vérem pezsgett az újabb meggyújtott szálaktól. Tudom, hogy mielőtt megtörtént nevettem. Hallgattam a zenét, testem még talán mozgott is rá a zsibbadás közben. Aztán sötétség.
A következő képen már a padlón fekszem. A kezemre rátaposott valaki, aki szintén nem tudott magáról. Fájt, mégse éreztem, csak másztam. El, messzebb. Egyszer, kétszer megpróbáltam felállni, de a gravitáció folyton letaszított, míg valahogy ki nem botorkáltam a folyosóra. Hátam nekivetődött a falnak, lábamat felhúztam. Kapkodtam a levegőt, mégse férkőzött egy kis oxigén se a tüdőmbe. Remegtem a félelemtől, a szertől, a kibaszott melegtől, az emlékektől, a félelemtől, a szertől... Összeszorítottam az ökleim, hogy körmeim bőrömbe vájjanak. A fájdalom általában stimulálja a rohamot, nekem pedig levegő kellett. De nem éreztem. Körmöm alatt vöröslött a felszakított bőr, de tompa voltam. Izzadt, maszatos arcomon elkezdett hullani a könnyem, miközben kapkodtam levegő után. A francba, ez lenne a vég? Azt se tudom hogy történt. Csak hogy egyedül vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=844732#post844732][b]Illés Ferdinánd - 2022.03.22. 00:37[/b][/url]

Fogalma sincs mit keres itt. Valamit biztosan. Ezen a helyen, ahol mindenki előszeretettel dramatizál túl mindent, amennyire csak lehet. Csak ami sokaknak drámát jelent, az másoknak a színpadiasan csomagolt megaláztatás. Végighaladva a ház folyosóján be sem kell pillantania a szobákba, érzékei megsúgják: részeg, magukról sem tudó emberek két percenként megbánják tetteiket, hogy megfogadják, soha többet nem isznak. Vagy még jobb, kutyaharapás szőrével, azonnal újra vedelni kezdenek. Igazuk van. Fontos hidratálni.
Egy órával később, szájában a vermunt ízével élvezi, hogy a zene elnyomja a szívdobogások hangját. Színjózan, ahogy mindig. Pedig sokan lelkesen hívják, hogy próbáljon ki ezt-azt. Csábító, de a rémképek, ami szeme előtt leperegnek, ott tartják, a falat támasztva, izzadó tenyérrel. Szeme sarkából érzékeli a mozgást a terem másik végében, feje fordul az irányba és hideg kék szemei azonnal kikerekednek, ahogy a nő már a padlón van. Ha leleplezi magát, elkaphatta volna. Képes lett volna odaérni, mégis csak áll, majd a poharát a párkányra csúsztatva indul ki. Fogalmam sincs, mit fog mondani, mikor odaér.
- Hé - foszlányos, halk hangot üt meg. A remegés, a könnyek nem annyira árulkodóak, mint a légzés üteme, ami Ferdinánd kiélezett fülében visszhangot ver.
Pánik.
Azzal dobban félholt szíve is, ahogy akaratlan nyalja meg ajkát. Izzó, ködbe borult tekintete megtalálja a lány tenyerén a bíborszín foltokat. Vér. Ajkait összeszorítva fordul el, majd néhány lépés után visszafordul és a szembe lévő falnál lassan ereszkedik guggolásba, akaratlan is kecsesen.
Elkapja a tekintetét, ha tudja. Ferdinándé épp annyira szelíd, mint vágyakozó és veszélyes.
- Minden rendben lesz - mondja, de képtelen elmosolyodni. - Simítsd a tenyered a combodra, vagy a padlóra. Hideg lesz, de stabil - segít, tudom, mert nekem ez volt az első, ami működött a pengén kívül. - Nem kapsz levegőt, igaz? Megengeded, hogy kivigyelek innen? - pillantok az ajtó felé, aztán nem is nézek vissza rá. Igyekszem a bűzre koncentrálni, az izzadságra, az italokra, a dohányra, de a tenyerétől édesgető szag annyival erősebb…
Nagyjából pár percig még bírom az önuralmamat éltetni, mielőtt bele találok kóstolni. Jobban járna, ha engedné, hogy kivigyem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=845345#post845345][b]Borbély A. Leila - 2022.04.08. 14:11[/b][/url]

Az egész testem merő remegés és feszültség. Az összes izmom görcsben, oda-odakoccanó fogaim apró sebet hagytak a nyelvemen, számat elborította a vasas íz, csakhogy utána állkapcsom is megfeszülve a felső fogsoromhoz feszüljön. Emberek mentek és jöttek a folyosón, alig észleltem őket. Minden erőmmel azon voltam, hogy levegőhöz jussak, de olyan nehéz volt.
Valaki hozzám szólt, hallottam, észleltem ahogy leül velem szembe, de egyszerűen képtelen voltam odanézni. Merő roncs vagyok, nem szoktam ilyen lenni, nem mások előtt. Utáltam elveszteni a kontrollt. Mellkasom össze-vissza járt, de lebicsakló fejemmel ellentétben szemeim megtalálták végre övéit. Hangosan szuszogtam, ám a benti zene elnyomta a hangot, miközben saját testemmel vitatkozva próbáltam kinyújtani a kezemet, hogy elérjem a hideg padlót. Egy pillanatra mintha tiszta levegő szűrődött volna be, de alig észleltem, már újra az a szorult érzés támadt a mellkasomba.
Aprót ingattam a fejemet. Ne, ne érjen hozzám. Senki ne érjen hozzám. Bárcsak nem érne hozzám. Senki. A könnyek újabb hullámban kezdtem el száguldani, ám ezúttal nem a pánik hatására, hanem a színtiszta fájdalomra. Meg kéne adnom magam neki. A roham talán nem is olyan rossz, mint ahogy az ember gondolná. Minek küzdeni egy világban, amiben semmi esélyed nyerni?
- Kérlek - suttogtam magam elé, és gyengén magam elé emeltem a kezemet az ismeretlen felé. Segítség kellett, de nem akartam, hogy kivigyen. Kérlek ne használd ki. Ne használj ki. Kérlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=851901#post851901][b]Illés Ferdinánd - 2022.08.29. 09:25[/b][/url]

A vermunt markáns íze már sehol nincs, szájában a lány vérének illatától fut össze nyála, amivel egyre nehezebb koncentrálni a levegőtlen helyen. Itt is hagyhatná. Olyan könnyen megtehetné, ha rajta kívül bárki más foglalkozna a földön ülővel. Ráadásul bármennyire gyűlöli, tökéletesen képben van mi történik a lánnyal, ahogyan messziről felismeri a jeleket. Pánikroham. Nem nagy rajongójuk, mégis az egyetlen dolog, ami sosem hagyná magányosan Illés Ferdinándot.
És a csaj még szét is csúszott.
Az amúgy hidegkék pillantás most sötétbe borulva fürkészi őt türelmetlenül várva a választ. Nem. Itt kell hagynia. Az édesgető szag miatt nyel egy nagyobbat, és fordítja el fejét a folyosó vége felé, hogy rá se nézzen. Lábával készül feltolni magát egy akaratlanul is kecses mozdulattal, de megáll az egyetlen szó hallatán. A dübörgő zene, ordibálások és megveszett röhögések mellett képtelenség lenne meghallani a suttogást. Ilyenkor általában úgy tesz, mint aki normális, de ez a lány holnap már nem fog emlékezni semmire. Szerencsétlen.
Nem vesz levegőt inkább, úgy nyúl le és fonja ujjait a lány kezeire, majd húzza fel lassan. Lehajol, hogy karját a saját nyakába emelje, fogait összeszorítva kezd el lépkedni, de olyan, mintha a kifelé vezető ajtó egyre messzebb kerülne tőlük, mintsem közelebb. Sosem fognak kiérni erről a tetves helyről? Éppen beesik rajta egy társaság, amitől az ajtó a folyosó falnak csapódva ver le további festéket. Köztük lépnek ki a levegőre, még egy pár métert vonszolja magával az ismeretlent a kőszoborig, aminek talapzatára ülteti le. Néhány lépést hátrálva szusszan nagyobbat kiengedve a bent tartott levegőt, és végre teljesen felegyenesedik. Nem néz rá, elpillant a szobor mellett, ahol először ritkán, majd egyre sűrűbben követik egymást a különböző kőalakzatok. Temető.
- Minden rendben? - kiabálnak oda messziről. Lassan fordul oda, már emelné a kezét, hogy odahívja bárki is az és akkor ő itt sincs, amikor a kékhajú lány eltűnik a ház falai mögött. Kösz a semmit, baszod.
Beletörődve fordul vissza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=852611#post852611][b]Borbély A. Leila - 2022.09.14. 17:16[/b][/url]

Abban sem vagyok biztos, hogy az a szó elhagyja ajkaimat. Olyan, mintha egészen máshonnan nézném a jelenetet, egy misztikus köd mögül. Varázslat mi? Az emberek pszichéje a világ legnagyobb trükkje. Aztán megérzem az érintést. Kértem, mégis egy kissé váratlanul ér. Összeszorított fogaim közül egy apró szusszanást hallatok, mintha megkönnyebbülnék, bár még testem mindig egy hatalmas görcs csupán.
Lépkedek, ahogy irányít. De olyan mintha a talpam alatt foszladozó felhőkön tenném, és nem szilárd talajon. Ha nem lenne, talán minden lépés után összecsuklanék. De erősen tart, mintha számára semmi lenne a segítség. Vajon mit akar tőlem? Miért segít? Tudom mit akar. Minden férfi azt akarja, és meg is szerzi magának. Csak még egy pillanat, és készen állok rá, esküszöm nem is okozok közben gondot, ha vársz.
Arcomba csapódik a hideg levegő, nem is vettem észre mikor jutottunk el az ajtóig. Meglepett és hirtelen új életre kelt a szervezetem. Mellkasom megtelt üde levegővel, úgy kapkodtam utána, mintha a maratonon lennék túl. Leültem, és csak sűrűn lélegeztem. Könyököm a térdemre támaszkodott, és próbáltam visszatalálni a gondolataimhoz. A valósághoz, amiben pech vagy sem, még mindig léteztem.
- Köszönöm - szusszantottam, és próbáltam normális ütemre visszaterelni tengő mellkasom. - Honnan tudtad...? Miért segítettél? - pillantottam a nyurga alakra. Nem olyannak tűnt, mint akik naponta megfordulnak a közelemben. És a kisugárzása is egészen egyedi volt. Aztán lassan körbetekintettem magam körül is. Wáó. Ha eddig nem haltam meg, most fogok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=853610#post853610][b]Illés Ferdinánd - 2022.09.30. 23:55[/b][/url]

A sötétben kirajzolódik a szobor mellett a magas és szikár alkata, és annak hidegkék pillantása. Testét fedő bőrén megannyi minta és szín emeli ki valójában mennyire fehér krémes bőre van, amelyen az éles arccsontja vonalán, pirosas színnel jelzi: még valamennyi emberség szorult ezen testbe. Minden más pont az, ami miatt akkor is szépnek hathat amikor nem feltétlen ez a valóság. Pedig figyel magára, környezetére, és még erre a lepukkant helyre is úgy jött el, hogy ő maga rendezett. Igen, azt ígérték neki, hogy itt lehet faszán kuncsaftokat szerezni a megannyi szokatlan arcnak hála. Szokatlan. A másikról még nem döntötte el, hogy mit gondoljon. Vagy ő is szokatlan, vagy egy a tucatból akik nem bírnak a külső nyomással és a padlón kötnek ki. Ahogyan annak idején ő sem bírt - aztán más gondoskodott róla, hogy Feba se legyen a tucat része.
Lenéz rá, nem egészen magasodik fölé, hiszen valamivel arrébb áll. A türelme fogytán, az önuralma még kitart, de még hátrébb lép egy aprót a másik elől. A köszönetre némán biccentve válaszol mielőtt kékjeivel a sírhantok irányába néz, amerre a barna is a szavai után. Azok némileg tisztábbak. Mégis, Feba éles hallása még most is beleütközött a dobogásba és heves légzésbe.
Vége van. Az ismeretlennek pedig nagyon sok kérdése.
- Emberségből..? - hangja rekedtes, így kényszerül torkán köszörülni. Meglehet, hogy évekkel ezelőtt ott hagyta volna a lányt a padlón. Sőt, szinte biztos. De az ilyesfajta “mi lett volna ha” a legtöbbször csak késő bánat.
- Kellemetlen amikor a pánikroham a legpocsékabb időben és helyzetben ér - szemöldökét ráncolja. - Önmagában sem sétagalopp. Csak szimplán szar, lehetőleg ne tapossanak meg mellé - ereszti a lányra kellően józan pillantását. - Túl jól ismerem a szorongást - honnan máshonnan tudná? Nem ez a legjobb hely és a legjobb személy, hogy ezekbe belemenjen. Az ilyesfajta legjobbak még nem jöttek el az életében.
- Jobban érzed magad? - kérdezi, cipője talpa még egy lépéssel hátrébb nyomódik a kavicsok közé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=854482#post854482][b]Borbély A. Leila - 2022.10.18. 11:03[/b][/url]

Még mindig teljes testemben remegtem, de a mellkasom már úgy járt mint egy rendes embernek. Mondjuk miután lefutotta a maratont, de ez a szépsége egy kibaszott pánikrohamnak. Illetve az, hogy szinte nem is emlékszem mi váltotta ki, vagy hogy hogyan értem végül ki a hűvös éjszakába. Az egész olyan homályos, mint mikor a Prambergeren ébredve egyáltalán nem emlékszem az éjszakára. Mondjuk a két szituációban van valami közös: sosem vagyok józan.
- Nem mindenki annyira emberi, mint te - vontam meg a vállamat lazának tűnve, miközben a belsőm még mindig égett a levegővételtől is. Sose mutattam, ha fáj. Ha megalázva érzem magam, vagy kihasználva. Mert ha megtenném, akkor elismerném, hogy legyőztek. Konstantin sose győzhet.
- Jobban, most már megleszek. Menj csak vissza bulizni - mutattam a hely felé, ahonnan épp egy csapat ember vonult, kiszivárogtatva a csendes éjszakába a benti káoszt. - Nem akartam elrontani az estéd - szabadkoztam kissé, és lassan felálltam. Lábaim még gyengék voltak, és hajlottak mint a nádszál, de egy pár pillanattal később már kihúzva álltam a megmentőm előtt.
- Én azt hiszem inkább haza vetem az irányt - mutattam az ellenkező irányba. Pech, hogy ez jelen esetben a temető felé vezetett. Igazából csak tényleg egyedül akartam maradni. A gondolataimmal, és a félelmeimmel, amiket nem oszthatok meg mással.