37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. június 30. 18:39 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml


Hatodjára megy el a giccses vázák sora mellett és ekkor áll meg. Felpillantva kutatja tekintete a táblát, amely az irányt mutatná, de úgy néz ki, most istenesen átverte. Ha volt mostanság hülye ötlete, akkor ez az egyik, hogy egyedül vágott bele ebbe a körútba. A reklámmal ellentétben őt baromira nem izgatja a svéd vegán húsgolyó, ellenben az, hogy átrendezné a szobáját és beszerezne hozzá pár új dolgot, igen. Unatkozott, elindult és bár így, gyalog nemigen fogja hazacipelni a kimondhatatlan nevű könyvespolcot, attól még pár apróságot összekapdosott. Ezekkel felszerelkezve lépkedett előre avval a céllal, hogy ő most majd fizet, elmegy enni, míg a következő vonatot eléri vissza, csakhogy hiába követte a kissé hangos családot, akik szintén nagyon fizetésre készültek, már őket is elhagyta. Fújtat egyet, majd indul el ismét és kitartóan eltökéli, hogy majd most sikerrel jár.
Kínjában énekel, ahol fél óra múlva a kiállított ágy szélére huppan le. Vádliját megdörzsölve néz körbe és sóhajt. Koránt sem szofisztikált szavait mormogja a tervezők felé, akik megépítették a tökéletes labirintust, ahol az Isten pénzét is el lehet költeni, mire valaki kiszabadul. Beletúr a zsebébe, hogy a neten keres valami kiutat, de amennyire lassú most a hálózat, inkább feladja. A nyelvét rágcsálja, a kijelzőn táncolnak az ujjai, majd feloldva azt, a híváslistába lép bele. A neveket figyeli, majd ugorja át, hogy ő biztos nem ér rá, amaz otthon sincs, nem mintha olyan hosszú lenne, akikkel beszélni is szokott. Végül, szusszanva bök rá lakótársa nevére, lesz ami lesz.
- Vedd fel, vedd fel, vedd feeel - halkan mormolja, miután füléhez emeli és rugózik párat az ágyon. Elégedetten hümmög, ahogy szabad kezével nyomkodja meg a matracot. Még a végén haza akarja ezt is vinni, szóval minél előbb szedik ki innen, annál jobb.
Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2021. június 30. 18:57
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. június 30. 20:39 | Link

Helvey
ha a hülyeség fájna - rám nézhetsz

légy szíves:
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2021. július 5. 20:05
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. június 30. 21:05 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml


Valami vérszegény vigyort villant egy előtte elhaladóra, aki épp furán néz rá, mert az ágy rugózását teszteli. Nem mintha két méterrel arrébb nem éppen a tökéletes TV-fotelben döglene egy alak, aki megunta az asszony körözését és kinevezte azt a helyet férfimegőrzőnek. A vigyor lekonyul, abbahagyja a mocorgást és próbálja kitalálni, mégis mi a francot mondjon. Nem hiszi, hogy újat tudna mutatni, hiszen hosszan tartó egy fedél alatt való életük során már mindent látott és mutatott, a jót, a rosszat, a legrosszabbat. A közelmúlt nem éppen a legjobb élménynek számít, többször mordultak egymásra, mint azt illene, most viszont mintha kezdne visszatalálni legalább az alaphoz, onnan meg már minden rendben lesz. Legalábbis, eddig a napig. Mert oké, hogy ha részeg és bénázik, ha éppen kibújt a farkasbőrből és egy kupakot nincs ereje lecsavarni, de józanul, tiszta fejjel ekkora kreténnek lenni, még saját magának is külön művészet. Fújtat egyet, orrnyergét dörzsöli meg, miközben ujjaival a telefon hátlapján kocogtatja körmét, amit még nem rágott le.
- Minek neked telefon, komolyan – és ilyenkor van az, hogy az emberek a felénél felveszik és akkor kínosan valahogy menteni kell a helyzetet. Szerencsére maximum az utolsó szó hallatszik be, ahogy végül kapcsol és felveszi. Felcsillan a remény, hogy valaha még látja Bogolyfalvát és nem lesz biodíszlet különböző osztályokon. Tény és való, kényelmes az ágy, el is alszik rajta ha kell, és este a biztonsági őrök bizonyára kikísérik szívesen, de addig nem várna.
- Sziaaa – mintha a másik nem éppen minden haragját próbálná a telefonon keresztül a nyakába zúdítani. Ó érzi ő, csak inkább nem foglalkozik vele, hiszen szükség van rá, nagyon is, hangja vidám, mintha ezer éve nem beszéltek volna, nem pár órája, amikor elköszönt. - Igazából, eléggé fáj, szóval lehet mindjárt meg is történik – pillant le, a sok séta miatt már érzi, de hogy leszakadna? Dehogy is, viszont a költői túlzás nagyon is kell.
- Figyelj, égető szükségem van rád. Tudom, rettentő elfoglalt ember vagy, de… nos, majd szépen kérem – mézesmázos ugyan nem, de hízelgő, mindjárt bókolni is kezd, ha kell, de nem, csak nagy levegőt vesz végül.
- Az a nagy helyzet, hogy mennyire vágod te az IKEA-t? Mert azt hiszem, vagyis nagyon úgy néz ki… - mert akkor maradjon egyenes és mondja ki. … - Hát eltévedtem. Itt ülök egy fasza matracon és abban reménykedem, hogy leszel-e a hősöm – nem. Vagyis de, mert addig nem fogja békén hagyni. És akkor most jöhet a röhögés, kicsit eltartja a fülétől a telefont, mert érzi, bármi is lesz, az hangosan csapódik majd vissza.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. június 30. 21:23 | Link

Helvey
ha a hülyeség fájna - rám nézhetsz

légy szíves:
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2021. július 5. 20:05
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. június 30. 21:52 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml; hello 700.


Lehet, hogy mégis kellett volna az a húsgolyó, mert akkor nem érezné azt, hogy mire bármi is történik, az éhenhalás szélére kerülne. Még csak az kéne, hogy a fáradtság mellé még az is odaüljön és akkor hisztizik majd, mint valami hülye picsa, mert már menne nagyon. Amúgy is, csak hát van egy olyan bibi ebben az egészben, hogy valahogy meg kell fűzni a másikat. Lehet Baj-t kellett volna hívnia, de mivel úgy gondolta, lehet ott van nála az a pasas most is, nem kellene belerondítani. Viszont kevésbé lenne fájdalmas és kínszenvedős, az tény. Jót röhögnének, mert ezen már csak azt lehet, semmi mást. Most mit bánkódjon, bosszankodjon, mert lehetne az is, hogy most ő vörös fejjel kiabál, üvölt, de semmi értelme. Mindenre van megoldás, melyik hogyan könnyebb. Talán Denis épp a legnehezebb fokozat, de aligha lehet fokozni már a dolgokat. Még mindig nem dobta ki, még akkor sem, amikor bizonyára eret vágott volna a másik attól, ami hangulatot vitt a házba. Viszont változott, ott már biztosan otthon érzi magát és rég nem visít azon, ha lengébb, vagy épp semmi se takarja. Ellenben, most jobban izgul, mint valaha.
- Hogyne. Arról vagyok híres – mármint a kirabolásról. Leülni a sarokra még oké, más nem nekiáll kornyikálni és kiírja, hogy egy ötezresért abbahagyja. Vagy mást is lehet a sarkon keresni, csak éppen ahhoz még nagyon nappal van. Nem mintha gyomra lenne rá.
Amint leokézza – aházza, pontosabban –, hogy vágja a helyet, már bele is csap a közepébe. A csend frusztráló kicsit, majdnem hallozni kezd, amikor a másik mégis megszólal.
- Itt vagyok az IKEA-ban és eltévedtem. Órák óta keringek, mint gólyafos a levegőben és nem találom a rohadt kijáratot – elismétli hát, ha kell hatszor is, mert megérti, ez a hihetetlen helyzet, nem az, hogy Jóska UFÓ-t lát. Feljebb csusszan az ágyon, lábát mozgatja a ritmusra, lassan mint valami gyerek, akinek az anyukája nevét mindjárt bemondják a hangosban, hogy ugyan keresse már meg.
- Ez halál komoly, Denis. Nem a csodára várok, hanem rád. Vagy felőlem lehetsz csoda is, csak gyere – légyszi? Tenné hozzá, de mégsem. Választ nem kap, csak a várt röhögés tör ki. És nem marad abba, mintha csak egy várakoztató zene lenne, csak itt senki sem zongorán kalimpál.
- Csak nyugodtan, én ráérek – de azért az ő arcán is ott bujkál a vigyor, meg prüsszögve röhög egy sort, bár neki nagyobb a kínja. Sóhajt egyet, nemes egyszerűen végigfekszik az ágyon, aztán vár és vár. Majdnem észre sem veszi, hogy beszél ismét.
- Megvagy még? Oké. Már kezdtem aggódni, hogy ma öllek meg – szusszan egy nagyot, mintha aggódott volna. - A pokolban. Vagyis nem, ez Budaörs. Öhm… hálószoba lakosztály, kurva nagy ágyakkal? Nem tudom a címet – néz körbe, majd vissza a mennyezetre. - Akkor megmentesz?
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. június 30. 22:08 | Link

Helvey
ha a hülyeség fájna - rám nézhetsz


Ez kurvára nem történhet meg. Nem történhetne meg egy normális világban, normális emberekkel, akiknek normális lakótársuk van. Vágod, hogy én nem ebbe a kategóriába tartozom, ugye? Mert egyik sem adatott meg valamiért, mintha verne a sors, pedig van éppen elég baj a fejemben ezek nélkül is, amit éppen elnyom a hangos a röhögésem. Leszek én a csoda basszameg, ne ezen múljon, de a franc sem gondolta volna, hogy egyszer így adatik meg, hogy hatalmas hős legyek valakinek a szemében. Mélyeket lélegzem, miközben komótosan lépkedek a konyhába és veszek ki egy üveg vizet a hűtőből. Vállammal szorítom nevetgélve a készüléket a fülemhez, bontom ki a palackot, majd iszok pár kortyot, amíg Helvey beszél.
- Ha te nem is engem, én téged biztosan. Érzéked van ahhoz, hogy meditálás közben zavarj meg - csavarom vissza a kupakot, majd forgatgatom kezemben a hűvös üveget, majd forgatom meg szemeimet. Persze, miért is tudná, hogy mégis hol a bánatban van. Véletlenül sem könnyítjük meg. Mármint nekem nem. Az, hogy ő mennyire szenved jelenleg, éppenséggel nagyon is hidegen hagy, mikor megint foglalkoztatva vagyok. Az üveget teszem a pultra, pólóm alá benyúlva simítok végig hasamon, majd felfelé tolva a pólót veszem azt le, és dobom a kanapéra. - Nem is tudom, Helvey - felelek a kérdésre, miközben belépek a szobába és az első inget kapom magamra. - Lehet kéne hagynom, hogy egyedül oldd meg - beszélek teljesen nyugodt hangon, ahogy a gombokkal babrálok az ingen, majd rendesen megfogom a telefont és vigyorodom el, amit szerencsére nem láthat. És nem is hallhat. - Elmehetnél a konyhás részre körülnézni, kellenének új bárszékek. Legalább hasznod is legyen, ha már balfasz vagy. Biztos találnál valami jót. Bár az elhozása necces - lépek ki az ajtón, amit halkan csukok be magam mögött, majd pálcámat előkapva zárom be, és indulok a hopponálási pont felé, hogy megmenthessem ezt a balfaszt. Amiről neki nem kell tudnia, természetesen addig fogom húzni az agyát, amíg megtehetem, mert ez fantasztikus, és az ölembe hulló lehetőséget a világért nem hagynám ki. Vidáman cammogok, egyáltalán nem sietek, és még a vigyor sem törölhető le arcomról, kivéve, ha egy csapat diák jön velem szembe. Hirtelen kapom szám elé mutatóujjamat, szemmel üzenem, hogy nehogy köszönni merjenek, mert mindegyiket megbuktatom - bárkik is legyenek ők -, majd lépkedek tovább.
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. június 30. 22:35 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml;


Az biztos, hogy nem unatkozhat mellette. Noha, minden bizonnyal, amikor felkaparta a szökőkút mellől, tuti nem erre számított. Nyugalomra, egy csendes valakire, aki hálából mindig főz, rendben tart mindent és ez így is van a mai napig, most is van kaja a hűtőben, rend is van, ellenben csend? Aligha. Vagyis félig. De semmiképp nem a nyugalom, az biztos. Rosszabb is lehetne, ez tény, ordíthatnának egymással minden másnap, ehelyett a röhögését hallgatja. Ez egy jó skill, hogy már az elején is sokszor sikerült neki nevetésre bírnia, most is megy, más kérdés, hogy nem viccel, hanem halálosan komolyan közli, hogy mi történt vele. Ha nem lenne pénze hazamenni, nem hívta volna, simán felül a vonatra, megbüntetettei magát a vasúttal, majd másnap kifizeti, ezen nem aggódik. De ajtót nem talál, nemhogy vonatot. Vagyis vonat van, fából, valahol a játékok között.
- Dehogy ölsz meg, tudom, hogy szeretsz – mégis, igaza van, abban, hogy beletoppant nem egyszer abba, amikor épp kikapcsolna. Isten lássa lelkét, már többször próbál olyankor lebegve közlekedni és levegőt se venni, vagy a maga módján ugyan úgy lemenni alfába, csak az ember nem ezt jegyzi meg, hanem azt, ha valami történik. A halál gondolata majd ott lebeg megint, kérdés, vajon mennyi marad belőle. Lehet elég lesz a végére egy gyufásdoboz.
- Nahh – mocorog ültében és kezet vált, mert a másik már zsibbad. - Tudom én, hogy milyen hatalmas tanári szellemed lett, de ebből nem akarok tanulni – mindjárt nekiáll duzzogni, viszont nem, ez még a kérlelős hangneme, amikor szépíteni próbálja a helyzetet. - Bármit megteszek? Próbáltam megoldani én egyedül – annyira, hogy menten át lehet írni a lakcímét erre a helyre. Komolyan, mit tudna még mondani? Ezer dolgot, de azért na, kicsit maradjon tartása is, bár nincs sok. Lehet inkább megint nekiindul, de érzi, akkor ugyan úgy felhívná, csak jóvalta hisztisebb hangnemben, hogy akkor eddig bírta. Az emberek nézik meg, vagy az ágyat, miközben próbál békés arccal kommunikálni.
- Hogyne, máris. Igazából tök mindegy, hogy hol nem tudom, merre van a kijárat – tápászkodik fel, nyekeregve pár sort, mert a tagjai elgémberedtek. - Majd összezsugorítod és beletesszük szatyorba. Tudsz te ilyet – beszél erről úgy, mintha teljesen természetes dolog lenne mágiával megoldani. Akkor már menten néz új konyhapultot is, szekrénysort. - Esetleg nézhetnék egy nagy kádat is, hogy végre tudjak hemperegni benne – dobja be, hogy ha már székek, akkor a fürdőszobában is lehetne valami új. A kocsira támaszkodik és elindul, bár fogalma sincs, hol a konyharészleg. Mindegy, majd megleli.
- No, beleférek az idődbe? - csendben van, bár ez nem újdonság. Talán letette valahova a telefont és hagyja a faszba, kitelik tőle. - Hallooo – csak ne merüljön le addig, bár ahogy nézi, ez nem fenyegeti.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. július 1. 09:38 | Link

Helvey
ha a hülyeség fájna - rám nézhetsz

légy szíves:
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2021. július 5. 20:05
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. július 1. 18:39 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml;


Hallja, hogy valamit motoszkál, de ez semmit sem jelent, mert bizonyára, ahogy kizökkentette a zenből, már tesz és vesz, vagy éppen kimegy gödröt ásni, ahova kerül, ha egyszer hazatér. Ő meg csak szuszog és vár, hát komolyan, tudta ő, hogy nem lesz egyszerű, még az sem, ha simán csak nemet mond és kerek perec elküldi a fenébe. Denis-el semmi sem egyszerű, soha nem is lesz az és nem is akarja, nem az egyszerűség miatt bírja annak ellenére, hogy néha nyers és igencsak erős szavakat vág a fejéhez. Vagy épp, ahogy most is viselkedik. Csak egy nagyot sóhajt, mintha ő most már tényleg a toronyban gubbasztó királylány lenne, unalmasan könyökölve a párkányon és vár a megmentőre. Bár a sors iróniája, Denis inkább a sárkány, mintsem valami lovag.
- Kerestem a kifelé utat, csak ezek a sorok fogták magukat baszki és míg én csempemintákat néztem, átköltöztek máshova – dohog a lehetetlenen, vagy éppen nem az, de tényleg úgy tűnt, hiába balról jött, ha balra kanyarodott, akkor nem ott találta magát. - Nem majd egy helyben álltam volna órákig – pedig talán akkor lehet, hogy  meglelte volna valaki, aki segíthet. De pechjére, azokkal is elkerülték egymást, mintha nem is dolgozna itt senki sem, aki a sorok között mozogna vagy ha látott távolból, akkor mire odaért, az sem volt ott.
- Mennék én, de a konyharész is elköltö… óóó, de jópofa komód – talán hallani, ahogy megállva húzza ki a fiókokat, azoknak mélységét kutatva, vagy éppen a fogantyú jó fogását. - Keresem, jaja – kapcsol végül és indul tovább. Már megvan az irány, egy boldog nyikkanás-szerűt hallat, amint megleli az utat és indul előre, mintha most ez a feladat új erőt adott volna neki. Pedig már unja, tele minden cipője ezzel a hellyel és a kocsitologatással. Már elhaladt a tűzhelyek mellett, a pultokat is megnézte, közben a sajátjukat idézi fel és kutatja tekintetével a lehetőségeket.
- Összevagyok. De tudok úgy fájni, mint aki hatszáz éves és olyankor naaagyon jól esne kiáztatni magam – nem mintha a zuhany alatt annyira rossz lenne, de amikor az embernek az a csontja is sajog, amiről addig fogalma sem volt, jól jönne, ha nem kellene egy percet sem ácsorognia. Mindegyiknek van pró és kontra érve. - Meg hát tudod, lehet benne – és megszakad. Hallja a búgást, majd végül a csendet. Pislogva halloz bele többször is, majd elemelve fülétől, lepillant.
- Hogy kapnád be – már éppen dühösen nyomja a kijelzőt, hogy felhívja, addig hívja, ameddig létezik ezen a világon, amikor felvillan a neve. Pöccint egyet, majd visszaemeli a füléhez. - Jah, akkor jó. Szóval… a kád mellett érvelve. Lehet abban dolgokat is csinálni, szóval én meggondolnám. Bár ezt nem nekem kellene mondanom – elég furán hangzik az, hogy kampányol a kádban való szex mellett. Mindegy is. - Találtam, kettőt is. Az egyi… - és megint kinyomja, bár most közli, hogy le kell tennie. - ...ik. Az isten áldjon meg húsz gyerekkel – na ilyenkor mi van? Mered a telefonra, megáll és vár. Nem szólt semmit hogy jön, nem jön, bassza meg, akármi. Duzzogva ül le az egyik bárszékre – nesze neked, itt van a hülye bárszéked – és azért is csörgeti.
- Megetetem veled a széked, csak vegyed fel – oké, lehet, hogy most kezd már hisztis lenni. Körbe forog a bárszékkel és megállapítja, hogy ez nagyon kényelmes lesz.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. július 1. 19:38 | Link

Helvey
ha a hülyeség fájna - rám nézhetsz


Nem hiszem, hogy vágja, hogy mindenki jobban járt volna, ha csak egy helyben áll és hagyja, hogy megtalálják. Előbb vagy utóbb csak arra ment volna valami dolgozó, aki megkérdezi, hogy esetleg segíthet-e, ő meg nagyon felnőttesen közölhette volna, hogy igen, megkeresni a kijáratot például. De nem. Mit csinál? Mint akinek belecsíptek a seggébe szaladgál, hogy én legyek az utolsó mentsvára. Ennyi erővel egy darázsfészekbe is belenyúlhatott volna röhögve, de hát… inkább csak hallgatom, ahogy magyaráz, de már nincs erőm válaszolni, csak hallgatom, ahogy a kád mellett magyaráz. Persze. Majd miatta át fogom rendezni a házat, mert ha bővíteni akarjuk a fürdőt, akkor a házat is kicsit át kellene rendezni. Na, szerinted nekem ehhez mennyi kedvem, időm és energiám van? Nagyon vág az agyad, hamarosan büszke leszek, csak addig állj vívóállásba. Kösz.
- Nem tudom, én kád nélkül is megoldom a szexet - vonom meg vállamat, majd nyomom is ki a telefont, mert ha akció van, akkor akció van. Mármint nem az IKEA-ban, hanem mert helyszínre értem, és már-már célom lett, hogy megkeressem. Sóhajtozva szorongatom a flamingót, ami mindig csúszni akar kifelé a kezemből, mikor kékjeim pattannak ki kicsit, ahogy megérzem Belián gondolatait. Erről van szó, már tudom, hogy hol van. Óvatosan csusszanok ki a fejéből, és mintha csak megérezte volna csörög a telefonom. Hónom alá vágom a flamingót is, majd túrom ki zsebemből a készüléket.
- Mi van? - szólok bele cukin, aminek hatására még a nő is befogja végre. Felemelem mutatóujjamat, hogy legyen már szíves kicsit tényleg kussolni, amíg ezt elintézem. - Fordulj meg - szólalok meg pár pillanat múlva Beliánnak, nem is figyeltem arra miről magyaráz, csak bedobom ezt, és ha megteszi, és ennek hangot is ad, röhögök fel hangosan. - Azt hitted, mi? Szóval, mit akarsz? - tartok pillanatnyi szünetet. - Júj, találtál bárszéket? - hát mindjárt izgatott leszek ettől az információtól!
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. július 1. 21:15 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml;


Lehet, hogy a neve és a logika két külön könyvben szerepel néha, egyre erősebb, hogy néhanapján teljesen elhagyja, máskor pedig olyannyira megfontolt, hogy követni sem lehet. Még mindig ott van, mintha két ember lenne egyszerre: az, akitől a falra mászott, mert csak a fájdalom érződött belőle és ez a bohókás barom, aki tényleg azzal hívta fel lakótársát, hogy mentse ki a svédek börtönéből, ha lesz olyan kedves. Hogy melyikkel könnyebb és bánik szívesebben a másik, ez maradjon költői kérdés. Türelmesen vár, lépeget, keresgél, ha már olyan kedvesen meg lett kérve rá. Felolvas pár nevet félig halkan és reméli, nem fog démon megjelenni a közelében, vagy épp hozza el a Ragnarököt, mert az még a jelenlegi helyzeténél is kellemetlenebb lenne.
- Ki gondolt arra? Én próbáltam célozni a gumikacsákkal való relaxáló fürdőre – persze, hogy arra gondolt. A kényelemre inkább, mert az legalább állandó az életében, a szex meg… mivel megint nemigen ismerkedik és keresgél, így népmese lesz csupán. Vagy fogalma sincs. - Perverz disznó vagy, nem is tudom, hogy engedhetnek téged gyerekek közé – csóválja meg a fejét, mert bár várja, mint a Messiást, nem tudja kihagyni, hogy ne szóljon be neki, úgy a saját módján. De tovább fűzni már nem lehet, mert a vonal megszakad és nem úgy néz ki, mintha folytatni akarná.
Három csengés, négy, ettől a búgástól menten ideges lesz és kedve lenne kiabálni. Akkor végképp valaki idejönne és kivinné, miért is nem jutott eszébe, hogy mondjuk letolja a gatyáját, sipítozzon és akkor kikísérik kedvesen, csak éppen, a zsaruk kezei közé mondjuk. Egyre jobb kilátások lennének. Tovább búg, majd végül hallja meg kedvesnek is elmenő hangját, amiből aztán semmi jót nem sejteni.
- Mi lenne? Én még mindig itt vagyok, te meg sehol. Most tényleg azt akarod, hogy könyörögjek? - morog, mert nem akar, de ha kell… ó, már így is az agyára ment biztos. - Mi? Minek? - mászik le a székről és fordul lassan körbe és végül szúrja ki Denist. Ez az a pillanat, ahol kedve lenne a nyakába ugrani de valahol meg is fojtani a másikat.
- Cseszd meg! - kiált fel, kinyomja a telefont és a zsebébe tömködve szökken oda hozzá. Nem öleli meg végül, csak dobbant egyet, ahogy folytatja. - Azt hát. Annyit se mondtál, hogy fapapucs, csak a szokásos kedvességeddel húztad az időt – szusszan egyet, majd végül angyali mosollyal pislog felé. - Mit akarok? Hát eddig téged akartalak, most kijutni innen – bólogat. - No meg enni – pillant hátra a székek felé. - Japp. De nem tudom még, hogy agyonüsselek-e vele vagy sem. Amúgy mi a szarnak új? Összetört a segged alatt?
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. július 5. 20:08 | Link

Helvey
ha a hülyeség fájna - rám nézhetsz


Gumikacsákkal való relaxáló fürdő. Ha így folytatja, a végére ő lesz gumikacsa, mert akkorára nyomom össze, a világát nem fogja tudni. És a végén még én vagyok a perverz! Nem is reagálok, mert egyébként teljesen jogos a felvetés, csak szerencsére ilyesmi kérdéseket nem tettek fel az interjúkon. Kicsit olyan ez a tanáriság nekem is, mint Helvey-nek. Ő a szende és balfasz lelkével, én meg a gyerek-utálatommal vagyunk gyerekek között, és lássuk be, mindkettő kurvára indokolatlan. Ennek örömére csapom rá a telefont, mert el kell rendeznem azt a rohadt flamingót, ami állandóan kirepülne kezem alól, pedig nem kellene még, legalábbis nem addig, amíg nem találtam meg neki a megfelelő helyet. Mondjuk Helvey seggében, mert megint hív. Cukin veszem fel, és már nem bírom tovább, szóval a legilimenciának hála tapogatom ki, mégis merre jár, tökéletesen terelem úgy a nőt, hogy Helvey mögött legyünk, majd kérem meg lakótársamat, hogy pördüljön már meg a tengelye körül, hogy haszna is legyen.
Hangosan röhögve teszem el zsebembe a telefont, és még hangosabban röhögve várom meg, amíg odaér hozzánk. Széles vigyorral hallgatom minden szavát, mert lássuk be, rohadt nagy arc vagyok. Mondandója befejeztével, amit érdeklődve bólogattam és ahamoztam végig, mutatok rá hüvelykujjammal vállam felett, miközben a nő felé fordulok. - Látja milyen kis édes? Így mutatja ki, hogy mennyire hiányoztam neki. Már a telefonban is arról beszélt, hogy kéne kád a… tudja - kacsintok a nőre, majd lépek Belián mellé és dobom át lazán vállán kezemet, hogy közelebb húzzam magamhoz. - Nyugalom, édesem, más fog ma összetörni alattunk - vigyorodom el szemtelenül, ahogy végig nézem, hogy a nő teljesen zavarba jön a nyilvános akciótól, amit Beliánnal tolok. Vagyis, jelen esetben, Belián a kelléke az egésznek, mert ahogy ismerem, rohadtul nem fog leesni neki a dolog, de ideje, hogy a fagyi visszanyaljon a nőnek, amiért lélegezni sem hagyott egyedül. - A lényeg, hogy már itt vagyok, és szereztem neked flamingót - veszem ki kezem alól a madarat, majd dobom a kosárba, amit maga előtt tolt ez a jóember. Minden mást is belecsapok abba a szarba, könnyed mozdulattal simítom hátra tincseimet, majd elbűvölő félmosollyal nézek Beliánra. - Takarodjunk innen, amíg sokk alatt van, különben vele együtt lógatlak le a tetőről - lépek ismét mellé, majd derekát átölelve indulok el a kijárat felé könnyed léptekkel. A következő sarkon befordulva engedem el lakótársamat. - Ha még egyszer egyedül mész vásárolni, komolyan ott foglak hagyni - szólalok meg pár méter után, majd battyogok a pénztár felé, hogy a cucc felét pakoljam ki előtte és hagyjam az ott dolgozókra, hogy visszarakhassák a helyére őket. Kell a fasznak műanyag flamingó.
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. július 6. 22:19 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml;


Persze, hogy ezerrel beszél neki, amikor feszült vagy bármi van, locsog – kivéve ha teljesen leblokkol –, de most egyszerűen csak menni akar innen el, haza, bárhova, ahol legalább tudja, merre van a kijárat és úgy bármi más. Ehelyett még mindig a patentul kiállított bútorokat nézegetheti, fülénél meg ott a telefon és magyaráz. Kell ennél több? Igen, mondjuk az, ide elé, akinek beszél. Nem türelmetlen ember ő alapvetően, most sem az, inkább amikor kezd nyűgös lenni, olyankor nehéz minden. Mivel mostanság a mérleg csúnyákat billent oda és vissza, még nehezen viseli, ha a szituáció nem épp kellemes. Bár ezen már csak röhögni lehet, Denis szavain nem, mert süt belőlük, hogy oldja meg, ő meg nem emeli a seggét az biztos. Nincs életveszélyben, így nem is indokolt, csak szépen kér, kérne, ha nem nyomná ki állandóan a telefont. Jellemzően. Már-már obszcén sms írásra adná a fejét, amikor végül is, igencsak közelről hallja őt. És megint megszívatta, ahogy szép csendben eljött.
- Az anyád kiskésit – morogja, miközben karba tenné a kezét, de egyelőre a mutatott nő felé pillant, akinek Denis kezd beszélni. Felvonja a szemöldökét, szája nyílik a szavakra, majd csukja is be azt, ahogy koppan a dolog. Lakótársa karja lendül át a vállán, koccan sajátja a másikéval, nekidől hát és olyan bárgyú mosolyt ereszt, mint a szerelmesek szoktak.
- Ne mindenkivel oszt meg a hálószobatitkainkat… - kuncog is mellé, fél szemmel a nőt figyelve, akin nevetni támad kedve. Imádja ezt, amikor ilyenbe botlik. A jó öreg rasszizmus, legyen az akármi formában, most épp a homofób fajta, akinek már két, igazából csak egymásnak dőlő srác is elég ahhoz, hogy falfehér legyen. Ha olyannal lenne, aki nem Denis, most simán olyan nyelves csókot váltana, hogy hazáig szalad a közönség, de így csak pillog felé.
- Ezt nekem? Ajh, köszönöm édes – figyeli miket rak be, a flamingón tényleg felderül, olyan szinten, hogy ki is veszi és jól megnézi magának. Hát kész röhej, ez honnan jött neki? Nem is érdekli, megtartja. Visszatéve pillant rá ő is, majd a kedves kis szólásra, amit csak ő hall, senki más, elmosolyodik.
- Én hősöm – azzal fogja magát és úgy mind a kettejüknek egy utolsó csapást mérve, arcon csókolja a másikat. Látni rajta, hogy röhögést fojt vissza, ahogy kezével a derekán indul el, majd mikor már messzebb vannak, végre felröhöghet.
- És akkor most kivel menjek cipőt meg nadrágot venni? Veled, édesem? - tolja meg az utolsó szót, majd felszisszen. - Na, na, na. Ő velünk jön – torpan meg, majd határozott mozdulattal kapja fel a flamingót és teszi vissza a kosárba, majd indul tovább. Tény és való, hogy hálás, de erről majd később, előbb ennie kell hozzá.
- Ferenc mától velünk lakik – lapogatja meg a flamingó fejét. Ó, tudja is, hogy hova fogja tenni.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. július 25. 15:16 | Link

Helvey
ha a hülyeség fájna - rám nézhetsz


Komolyan ez a hála, amikor megmentettem? Kicsit az agyát húzva, kicsit a saját szórakoztatásom javára, de akkor is megmentettem, most nem tudom mit kell ennyire felfújni a dolgot, de úgy magyaráz, mintha áramot dugtak volna a seggébe. És akkor jövök én megint a képbe, hogy elkezdhessem a piti kis bosszúmat. Lefelé sandítok féloldalas mosollyal ajkaimon, ahogy végül nekem dől, mert basszameg, tényleg leesett neki! Behalok, és komolyan elmondhatom, hogy ennyi év után fejlődőképes a pasi. Micsoda remek nap! Lehetne. - Nem mindenkivel osztom meg, de hát jól esik néha dicsekedni, tudod - forgatom meg szemeimet látványosan, de töretlen mosollyal, még hangom is sokkal lágyabban cseng, amit Helvey soha a büdös életben nem tapasztalhatott meg nagyjából. Egyszer mindennek eljön az ideje, ahogy annak is, hogy mutogassam a flamingót, és sikeresen kivigyem innen ezt a szerencsétlent. Sokkal több időt basztam már el erre, mint kellett volna. A flamingó tűnik el kezemből, megszeppenve pislogok Beliánra. Ugye az az arcán nem igazi lelkesedés, csak rájátszik? Szemöldököm szalad ráncba, szólalnék meg, hogy akkor ennyit a szerepemről, mert biztos nem fogjuk elvinni, hát ne legyen már hülye, szóval megszólalok a fejében, majd ajkait érzem meg arcomon.
Annyi a szerencsénk, hogy már háttal vagyok a nőnek, mert kékjeim kikerekednek, testem megmerevedik, ahogy szívem kihagy egy dobbanást. Automatikusan nyúlnék oda, mert mégis mi az isten, de akkor lebukunk. Az pedig nem opció. Minden erőmet összeszedve mosolyodom el a nőre vállam felett, majd battyogok el Beliánnal, akit azonnal elengedek, amint lehetőségem van rá.
- Nem tudom, kedvesem, találd fel magad. Biztos vannak ehhez megfelelő embereid - vonom meg vállamat. Elpoénkodhatja a dolgot, de tényleg ott fogom hagyni a következő alkalommal, ha engem hív. És előbb vagy utóbb neki is le fog esni, hogy valóban megteszem, csak most annyira el van borulva az agya valószínűleg, hogy a világát nem tudja. Hát még az enyém. Inkább pakolni kezdem a sok szart, amit rám sóztak, mikor megállok.
- Dehogy jön - nézek rá hitetlen, fejemet rázom mellé. - Nem, nem lakik. Merlinre, Helvey, tedd már vissza - mutatok a flamingóra, hogy egyértelmű legyen mire gondolok. Ferenc marad szépen a többi Ferenccel az üzletben, és erről egyértelműen nem fogok vitát nyitni. Nem fogja telepakolni műanyag szarokkal az udvart, mint valami elcseszett amerikai vígjátékban. Ne nézzen már hülyének, hogy ezt hagyni fogom!
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. július 27. 18:53 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml;


Nem lepi meg és bosszantja fel – teljesen – az, hogy Denis heccelt vele és addig húzta, ameddig lehetett. Megszokta, sőt, igazából már az is meglepi, hogy tényleg eljött, ha pedig azonnal ugrott volna, vélhetően még mindig az állát szedné fel a földről valahol a bárszékek mellett. Mondjuk azt még lehet, hogy a fejébe fogja húzni, de lehet nem. Majd ami sikerül.
- Tudom, tudom, tudom. Hencegős vagy – bökdösi meg a mellkasát, miközben alsóajkát harapja be, mintha éppen olyan szituációban és nulla ruhában gondolna a másikra, amibe bárki belepirulna. Még kicsit meg is ingatja a fejét, mintha szégyellős lenne, majd elengedi a dolgot, nem szabad túltolni sem, mert akkor az feltűnő. Ezt nem ő kezdte, azt se érti, hogy miért csinálja ezt Denis, de nála sosem keres logikát. Mikor milyen, van, amikor meglepi, van, amikor bosszantja a viselkedése lakótársától, örök körforgás. Viszont még mind a ketten a föld felett vannak, így ez egészen jó arány.
Bár, lehet, hogy ma kijátssza a sorsot. A flamingó láttán egyszerre játszik és nem. Mintha nem tudná a másik, mennyire odavan a trash dolgokért, hát pont ezt hagyná ki? Lehet tényleg ezzel verik ma agyon, de bánja is ő, ha egyszer mennyire jól néz ki! Már-már agyal, hogy egy gyereknapszemcsit tenne a flamingó fejére és igazán királyi látvány lenne a dolog, de még nem ott tartanak. Haza kéne előbb jutni.
- Zseniális – mormogja még egyszer a műanyag állatnak, majd akasztja meg a másikat, mármint a lakótársát. Már nem látja a nő, de a mosolya igenis gonoszkás, látja, hogy megakad és lemerevedik, mint mikor megölelte, mondjuk ott valóban teli szeretettel tette, nem azért, hogy csesztesse. Denisnek a szituáció mindegy, nem mintha ebből rendszer lenne: sem az elveszésből, sem a puszilkodásból. Tudja a határokat és maximum akkor lenne esélye, ha Bianka lenne, minimum D-s kosárral. Szerencsére nincs olyanja, attól biztosan nagyon fájna a háta.
- Nincsenek embereim. Barátaim vannak, de megvan azoknak a maguk élete. Nekem az én, drága hősöm kellett és talán kell majd egyszer – pillog rá, mintha mindjárt megint a nyakába akarná vetni magát. - Köszönöm, tényleg. Jövök neked egyel – ez viszont valódi, valós és semmi kreténkedés. Hogy ebből mit fog fel a másik és él-e vele valaha, már nem számít. Kimondta, mert a dolgokat ki kell mondania és semmi több. Amúgy sincs ideje itt érzelgősnek lenni, mással kell foglalkoznia. Pontosabban visszaszerezni Ferencet, mert itten ki van lakoltatva.
- Dehogy teszem. Egy, te hoztad nekem. Kettő, kurva menőn fog kinézni napszemüvegben. Három, terápiás kisállat kell nekem. Te ahhoz túl nagy vagy, Chewie meg családtag – magyarázza a kikezdhetetlen logikát, miközben karjai között ott van a madár. - Gondold meg, kis helyet foglal, nem eszik, nem is beszél. Tudom, legszívesebben már most vele laknál, de sajnos maradok a seggemen. Vele – azzal ellenállhatatlan mosolyt villant és a pénztár felé fordul. - Fizessünk és verjünk be egy sört, megpusztulok már szomjan.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. augusztus 25. 19:46 | Link

Helvey
ha a hülyeség fájna - rám nézhetsz


Hencegős, vagy csak szeretek megbotránkoztatni embereket. Mindkettő lehetséges lenne, de elsődlegesen - a jelenlegi helyzetre való tekintettel, ahelyett, hogy ilyeneken gondolkodom, nemhogy még beszéljek is róla - inkább csak simán felszívódnék, mielőtt Helvey megint eltéved még mellőlem is. Kinézem belőle, és megkímélném magam, bár gondolom nem mondok újat, így meglepetésként sem ér senkit, hogyha eltűnik mellőlem, biztosan nem keresném meg ismét. Itt marad szépen az üzletben, aludnia is van hol, holnap pedig szépen kitalál egy maga.
- Fasza, akkor kapd össze a barátaidat és oldd meg velük - forgatom meg szemeimet, mert a tökömet sem érdekli, hogy kivel és miként oldaná meg az életét, főleg addig, amíg engem kihagy belőle. Cipővásárlás. Meg vagyok edződve, nincs szó arról, hogy ne lennék, mégis egy Payne mellett tengetem a mindennapjaimat, de van az úgy, amikor az ember fia kicsit megunja. Na, így vagyok én a cipővásárlással. A fehérnemű teljesen más tészta. Nyilvánvalóan. - Sokkal többel jössz, mint eggyel - mormogom bajszom alatt, mikor végre a pénztárhoz is érünk, Helvey meg pakolgatja visszafele a műanyag madarat. Totálisan értetlenül nézek rá, biztos vagyok abban, hogy meghülyült, és ennek hangot is adnék a továbbiakban, de inkább megszólal ő, én meg még értetlenebbül nézek.
- Miafasz - csúszik ki számon a hatalmas érvelésre. - Ne idegesíts fel, Helvey. Nem fogunk hazavinni egy műanyag madarat, mert vagy ezzel verlek agyon egy idegesítőbb napodon, vagy felgyújtom - nyúlok is a madár felé. Mindenki biztos lehet abban, hogy ez az undormány itt marad. - Na, add már ide - lépek egyet előrébb, erre elfordul a pénztár felé. Meg a nagy francokat! Még közelebb lépek, válla felett nyúlok át, majd szedem ki karjai közül a madarat. - Nem - mondom határozottan. - Választhatsz csokit cserébe - intek fejemmel a pénztár előtt végig húzódó polcokon, ami tele van csokival meg mindenféle cukorral. Komolyan olyan, mintha egy gyerekkel vitatkoznék éppen, aki kiveri a hisztit, mert nem megyünk el a mekibe, mivel van otthon kaja. Elfordulok tőle, a madarat rakom le valami labdás kosárba, majd lépek vissza Helvey mögé villanó tekintettel, hogyha megmozdul, azzal a szándékkal, hogy kikerül és visszaszerzi a madarat, komolyan visszaviszem a konyha részlegre, leültetem, és ott hagyom.
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. szeptember 5. 20:57 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml;


Mondjuk, az sem utolsó dolog, hogy ma megélték azt, hogy kettőjükre meresztették az emberek a szemüket, mert éppen polgár-pukkasztanak. Tény és való, hogy lenne még módja, sőt, de abba már vele nem megy bele, bizonyára ez is Denis komfortzónáján kívül van, bár azt még simán kinézi a másikból, hogy vetkőzne és illegetné magát, azzal a jeligével, hogy „melege van, meg minek a sok ruha”. Nem mennek tovább és ő sem indul felfedezőútra Denis mellől, elég volt abból mára, érzi már, még ha most vidám bolondot is mutat. Még nem az igazi. Szemeit forgatja csak a megjegyzésre.
- Nehogy kiütést kapj attól, hogy velem kell bárhol mutatkoznod. Én kérek elnézést – hasonlóképp forgatja a szemeit, miközben haladnak tovább. Mondjuk nem is gondolta komolyan, azt lehet igen, hogy elhúzná valami jobban hozzá illő programra, de akkor le is tesz róla. Ha nem, akkor nem. Elege van a vitákból, bár, most mégis kicsit ő locsolja azt a bizonyos tüzet, annyi különbséggel, hogy az eltévedés nem direkt volt.
- Majd kinyögöd, mire vágysz és megkapod. Na – meg se kell dörzsölnie hozzá a lámpást, bár észszerű keretek között mozogva tud csak hálálkodni. Nem öleli meg, mert akkor végképp kiakad és arra már nincs idő, hogy kettejüket kaparja össze valaki, mert vagy épp elverik vagy meg se moccan. Ehelyett foglalkozik a madárral, amely vissza is kerül hozzá, mintha csak muszáj lenne. Muszáj is, kell egy kis vidámság mindenhová és nem meglepő, hogy ebben sem tudnak megegyezni.
- Még mindig csak flamingó, nem fasz – löki oda szórakozottan, miközben a műanyag csoda karjai között pihen. De csak nem hagyja abba, morog, mintha muszáj lenne. Szusszan egyet, ahogy ismét felé pillant. - Dehogy. Egyiket sem. Rá sem kell nézned, na, nyugi. Idegesít a fene, te hergeled magad – felgyújtani, hogyne. Az a baj, hogy el is hiszi. Bár igazán még sosem veszekedtek vagy verték össze egymást, de manapság a feszültség több. Már nem mindig bírja csendben és most ezt a kicsi örömforrást is el akarja venni.
- Dehogy adom - mormog egy sort, mire elfordul, mielőtt elorozhatná tőle és taktikusan a pénztárhoz lépked. Már érzi a győzelem ízét ajkai között, amikor két kéz nyúl bele ebbe az idillbe és érzi, hiába szorítja erősen, a madár kikerül a karjai közül – Hé, hé, hééé. Most komolyan?! - kap utána, végül Ferenc  a labdák között köt ki. Még mit nem! Azzal az irammal lendül, fordul egyet ő is. - Ne legyél már fa… - szembe találja magát Denissel, akinek jelen pillanatban tekintete ölni is tudja. Előtte áll, pontosabban az útban a madár és közötte, mire fáradtan felnyög. Karjait leereszti, győzött a másik. Elfogyott az ereje.
- Mindegy, az lesz amit te akarsz, megint – ejti ki, majd fordul vissza a pénztár felé. Se nem vigyorog, se nem vág pofákat, egyszerűen csak halad előre. - Mondtam, hogy sör kell – nem fordul hátra, de azért a kis sértettség miatt levesz két csokit. Talán erre már nem szól semmit. Elillant a jókedve, így már csak kint akar lenni, mihamarabb.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. október 7. 17:10 | Link

Helvey
ha a hülyeség fájna - rám nézhetsz


Megforgatom szemeimet csupán a reflektálásra, mert ez rohadtul nem erről szól. Vannak olyan napok, amikor úgy érzem, direkt akarja felbaszni az agyamat, mert élvezi, de aztán mindig emlékeztetnem kell magamat, hogy Helvey-ről van szó, aki egy nagyra nőtt gyerek. Bár nem könnyíti meg, hogy elviselhető legyen, de basszameg! Még életben van. Igen, csak ő. Valamit akkor nem csinálhatunk olyan szarul, ha nekem megmaradt a maradék józan eszem, ő meg még él, ami mondjuk nem utolsó szempont, amit figyelembe kell vennem. Kivéve akkor, ha elhangzik, hogy én hergelem magam, amikor megint ott tartunk, hogy van egy kölyköm, aki rohadtul nem hallgat rám, és úgy szorongatja azt a madarat, mintha minimum milliók lennének a belsejében. De ilyenről nincs szó! Ez csak egy műanyag - és nem mellesleg - haszontalan madár. Morog is, de végül csak a kezeim között tudhatom azt a szart, ami meg a labdáknál köt ki, Belián meg utána kap. Tekintetem tökéletesen tükrözi, hogy mit gondolok erről, még be is durcázik, a titulusra meg csak megremeg ajkam széle, ahogy visszafogom a mosolyt.
- Bassza meg, hogy olyan vagy, mint a tököm, de komolyan - fordulok ismét a labdákat tartó bármi felé, kapom ki belőle a madarat és nyomom Belián kezébe. - Ha valaha ismét eltévedsz, feldugom a seggedbe - engedem el, amikor már biztosabban tartja és nem valószínű, hogy a lábunknál koppanna az undormány. Szemeimet dörzsölöm át, felső ajkamat felhúzom, mert ki tudok készülni az öngyilkos fejétől, ami a szakítás óta előszeretettel van a fején. Lehet empatikusabbnak kellene lennem, csak ez nem fog megtörténni. Másokkal is szakítottak már, másoknak is szar volt, mások is szerelmesek voltak, de ő… Merlinre mondom, hogy meg vagyok áldva.
Párat lépek előrébb, ahogy végre mi kerülünk sorra. A kezéből veszem ki a madarat, a szalagra teszem a két csokival együtt, fizetek, majd ott sem vagyok. Ennyi izgalom elég volt mára, és a gyerek is boldog legalább. Öles léptekkel hagyom el az épületet, onnan kiérve gyújtok rá azonnal. - Annyit kérek, Helvey, hogy ne szem elé tedd, mert borzasztóan ocsmány. Ha emiatt lankadok le, simán rád fogom - rá sem pillantva szívok mélyet a szálból, majd nézek körbe. - Hol szeretnél sörözni?
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. november 7. 11:23 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml;


Ez nem is a madárról szól. Jó, róla is, mert azért na, mindig vannak őrült dolgai, amiken röhögni lehet, bár nem mindegy, hogy csak ő nevet, vagy mindenki más (esetleg rajta kívül mindenki más). Arról nem tehet, hogy ennyire ellenpólusok – míg ő jóval kevesebb hisztit és dühöt hordoz és ha cipeli, máshogy adja ki, addig Denis idegei kevésbé rugalmasabbak. Most ha mindig úgy gondolkodna, mi az, amitől lakótársa nem kap agyfaszt és megteheti, eléggé körülményes lenne bármi. Meg lehetetlen és nem is akar ilyet. Ennyi szabadságot kapjon már, az meg, hogy mik lesznek a következmények, majd később eldönti és túléli. Most Denis döntött, egyszerűen helyezi félre a madarat, mintha mindenben csak az ő szava lenne szent. Komolyan, mintha azzal lenne fenyegetve, hogy az ágyában tárolja majd, esetlegesen fölé aggatja, hogy éjjel, amikor megébred, szembenézhessen vele, tökre megértené a kifakadását. Így? Nemigen, és hamar fel is adja. Nem vitatkozik többet, csak elengedi a dolgot, odaszúr valamit és ennyi. Lenne. Lett volna.
- Sokkal szebb vagyok, mint a tököd – dörmögi, mert nem fordul felé, nincs kedve a morogva fintorokkal szembenézni, azonban ahelyett a madár kerül oda. Kicsit meglepve pislog felé, majd le a műanyagra, amit átöleli, hogy ne ejtse el. Meglepte a húzás, mert már elfogadta, hogy vele nem lehet vitázni, erre tessék, magát meghazudtolva most mégis jöhet Ferenc. Nem érti Denist, sokszor nem, de nem is kell.
- Lehet még élvezném is – vág vissza, hátha kicsit megakasztja ezzel úgy, mint őt ezzel a húzással. Nem tervezett most eltévedni, sem soha, ezek olyan dolgok, amiket előre lehet tudni, várni, hogy na, majd ez lesz nyolc és tíz között. Persze. Lepillant a madárra, majd lép előre a sorral. Elbambul kicsit, a kezéből ismét kikerül a zsákmánya, erre azonban már nem mordul fel. Egyszeriben, egy sóhajjal ereszti le a kezeit, bár tény, a lendületéből veszített, az orra már kevésbé lóg. Az tény, innen  már menni kell, mára elég volt. Még a tárcát sem tudja elővenni, fizetnek helyette és figyeli a hátát a másiknak, amely már kifelé tart.
- Várj már meg – lódul utána, a kosarat a helyére lökve sétál ki az épületből. A fényre és a friss levegőre sóhajt fel, majd mielőtt bármit mondana, rágyújt szintén, miközben megáll Denis mellett.
- Ó, hogy milyen gondjaid vannak – pillant le, mintha már keresné a lankadás nyomait. - Ne Ferencre fogd az impotenciád, kérlek. De figyelj, ha megtörténne, iszonyat jó a kézügyességem, engesztelésül megoldjuk hamar – kacsint rá, mintha komolyan gondolná, hogy majd mikor kiront káromkodva, akkor majd ez megtörténik. Már csak az hiányozna. - Ööö mindegy. Valami ami közel? Vagy otthon és akkor nem fenyeget a veszély, hogy hoppanálás után lehánylak? - tényleg mindegy, egyelőre ő is csak a füstöt fújja.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. november 21. 18:09 | Link

Helvey
ha a hülyeség fájna - rám nézhetsz


Rohadt sok mindent képes vagyok elviselni, mióta az előkészítőben és a kastélyban is tanítok, de Helvey minden szintet képes túlnőni, főleg, amikor valami baromságra pörög rá. Viszont meg szeretném magamat kímélni az öngyilkos képétől, és ha ehhez jönnie kell ennek az undormány madárnak, akkor jönni fog, csak ne csinálja ezt velem. A kapcsolatunk ilyen szempontból nem változott: mindig megkapja, amit akar, mint valami kölyök, csakhogy megkíméljem az idegrendszerem. Mi ez, ha nem gyönyörű barátság.
Hangosan röhögök fel a válaszra, annak utóhatásával még nevetve fizetem ki a bazárt, amit kénytelen voltam megvenni, de már nyugodtabban és ugyanolyan faarccal lépek ki az épületből. Még csak meg sem torpanok arra, hogy utánam szól, várjam meg. Kihoztam, a kasszától meg csak kitalál már. Mondjuk kétséges, és mindezek után kinézem belőle, hogy két méteren rossz felé kanyarodik, de meghallom magam mellett a hangját, úgyhogy ügyes fiú, és abszolválta a problémát. Jár a flamingó. Lendületesen indulok tovább, miután az impotenciám a téma, de pár lépés után kell - igen, kell - megtorpannom, amikor folytatja. Félig megemelkedett szemöldökkel fordulok hátra vállam felett, elkapom a kacsintást, végül teljes testtel fordulok felé, hogy a tipikus féloldalas mosolyommal lépjek közelebb hozzá meg sem hallva, amit a sörözésről mondd.
Közvetlen előtte torpanok meg, kezem lassan emelkedik feljebb, behajlított mutatóujjamat csúsztatom álla alá, hogy megemeljem a fejét: így már biztosan rám figyel, mivel nem adok neki más választást. Lesütött tekintetem zizzen ajkaira, lassan hajolok lejjebb. - Vigyázz miket ajánlasz fel, Helvey, nehogy kihasználjalak - motyogom ajkaiba szavaimat, leheletem csapódik vissza onnan. Hirtelen mozdulattal egyenesedem fel, szemtelen vigyorral ajkaimon húzom vissza kezemet, ajkaim közé biggyesztve cigarettámat hátrálok pár lépést, majd megfordulok és indulok el arrafelé, amerről jöttem. Életem nagy részét az teszi ki, hogy az emberekkel játszom, és most komolyan kérdezem; közületek ki hitte el egy pillanatra is, hogy ez alól Helvey kivétel?
- Ha nem sietsz, itt hagylak - emelem fel kezemet jelzésképpen, hogy mégis merre kellene megindulnia. Közös erővel vásárolunk be, majd otthon adja meg a kellő élvezetet a sör, amit annyira, de annyira kívánt a gyerek.
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
Írta: 2021. november 23. 21:57 | Link

Budaörs, IKEA; eltévedtem. ez is csak nekem sikerül #fml;


Lehet, ismétlem, lehet, hogy van benne némi „direkt” vonal abban, hogy igencsak feszegeti a határokat. Bár még mindig nem az a hobbija, hogy kihozzon másokat, vagy épp őt a sodrából, de néha – vagy inkább mindig – olyanokon is képes morogni, hogy az már abszurdum. Oda-vissza megy a játék, így nem rest kihasználni azt, hogy azért is piszkálja a tüzet, ameddig egyszer meg nem ég istenesen. De, szerencséjére a tettlegesség még nem pattant ki Denis fejéből,  így marad az, hogy míg lakótársa egy bolhás kutya szintjén morog, ő igencsak húzkodni fogja azt a bajuszt. Szerencsétlen áruházi dolgozó talán még mindig emészti a kis intermezzo emlékét, amit ők már bőven átléptek és még díjat is kapott, Ferenc személyében. Bár gyanítja azt inkább azért kapta, hogy ne vágjon – szerinte, ahogy a másik nevezi – búval baszott fejet. Ezt mondjuk nem érti, mert nem figyeli, bizonyára jobban kijön rajta, amikor azt érzi, csak szimplán bambul. Abszolút nem szándékos, hiszen ő most az elveszett, elhagyott kiskutya szemeivel akkor is úgy néz ki, mint akinek mindenkijét megölték, ha nem akarja. Ez már csak ilyen, sosem gondolt bele, sosem tudatos, egyszerűen néha kiül az, ami belül uralkodik és amit leplez a fárasztó viccekkel. Vagy épp sokkoló? Talán.
Már majdnem felkacag, ahogy megtorpan Denis a szavai hallatán. Lehet, hogy amúgy valahol zavaró a másiknak, hogy nem csak a nők felé figyel, azonban azóta sem garbóban jár otthon és szerelt lakatot az ajtajára, így talán nem is hiszi azt, hogy ez egy komoly dolog, amit kimond. A kacsintás az ő részéről az abszolút elviccelés, a másiknak azonban lehet egy nyomatékosítás, hogy hohó, itt van valami. Igazából nem is érdekli a dolog, lépne, lép is tovább, fejben már cisszen a sör és matekozik, hogy lenne jobb, amikor Denis visszalépked hozzá. Egy pillanatra néz rá megszeppent képpel, majd csak kérdőn pislog rá. Hogy mi? Feje biccen hátra, ahogy egyre közelebb és közelebb és, szinte ajkai súrolják az övét és egy pillanatra el is felejt levegőt venni. Érez ő amit érez, attól még nem vak és sosem volt, nem mondana nemet, ha arra kerülne a sor és most komolyan megakad egy pillanatra, hogy mi a francot művel. Aprót szusszant válaszul a másik ajkaira, majd szinte azonnal érzi a hideg, fagyos semmit, ahogy eltűnik. Egy kicsit még talán kábán pislog utána, mire megrázza a fejét. Denis nagyon is tisztában van azzal, hogy hogyan néz ki és hogyan tudja azt kihasználni. Nyúljon meg a nyaka.
- Nehogy aztán én használjam ki – mormogja, ahogy elhessegeti a gondolatokat, meg azt, hogy tizedmásodpercen múlt, hogy már azért is lekapja – ha már szívatva van, adja is vissza szépen. De nem tett semmit, levegőt is kap és elvileg bele sem pirult ebbe az egészbe, mint ahogy már nem visít, ha megszokott, csupasz módon mászik elő. Mintha mi se történne, úgy folytatja a reggelt.
- Megyek már, megyek – igazít egyet a szatyron és valóban megindul, beérve a másikat. Csak a fejét csóválja az előbbire, majd hagyja, hogy kalauzolja az áhított sör felé. Az úgy erre az egész napra igencsak jól fog esni.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek