Dr. Szakács Veronika az a fajta nő, aki szereti rendben tudni az életét. Rendezett családi háttér, két gyermek, két év korkülönbséggel, egy férj, aki magas beosztása révén többet keres nála. A gondok nála a küszöb két oldalán helyezkednek el. Kívül marad minden, ami a családdal van összefüggésben, belül pedig a munkája. Olykor, ha fáradt, áll a küszöbön néhány percet, hátát az ajtófélfának vetve, és ilyenkor megengedi magának, hogy ne gondoljon semmire. Ezek a percek azok, melyeket én-időnek könyvel el. Ilyenkor feltöltődik, létezik, de nem él. Újrakezdi abban a pillanatban, ahogy érzi, elég időt szánt arra, hogy a semmiben legyen.
Mint mindig, most is, gondosan előkészíti az irodát, mely a hely legbarátságosabb pontja. Nincs benne semmi steril, szívesen játszik a pasztell színekkel, különösen a bézs és a barna árnyalataival. A vidámságot a türkiz, mint ellenpólus adja, vidám, energikus, de nem zavaró szín, hasonlatos hozzá a nő szeme is. Nem szereti a pirosat, sem a sárgát ilyen helyszínen, mert túl hivalkodó, túl frusztráló. A zölddel is sokáig kísérletezett, de végül hamar belefáradt az árnyalatok és a hangulat összeférhetetlenségében. Maradt a türkiz, amivel nem lehet mellélőni.
A kanapé és a fotel egy mélyebb árnyalatban játszik, míg a finoman odaterített vékony pléd és a díszpárnák inkább a barnában jeleskednek. A mintájuk természetesen szintén a kék ezen ritka, de szép tónusát képviselik. Szereti a színekkel való játékot, olyan, mintha egy régi gyermekkori vágy, a lakberendezés is teret kapott volna életében. Azonban nem lett volna elég, sokkal jobban szereti a hivatását holmi hobbimunka helyett.
Öltözete a helyhez illeszkedik, világosbézs egyberészes, szigorúan térd alá érő, rövidujjú, V nyakú ruha, apró kék virágokkal, és színben illeszkedő, hosszított, láthatóan egy-két számmal nagyobb kötött kardigán. Kikészíti a teához a csészéket, filtereket hat ízben, mézet, citromot, tejet, cukrot. Vizet forral és kancsóba tölt. Tollakat és jegyzetfüzetet helyez a széles karfára. Amíg a hölgy meg nem érkezik, az asztalánál ül, és a korábbi feljegyzéseket futja át. Nem egy könnyű esetről van szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=821993#post821993][b]Mesélő - 2020.11.26. 15:49[/b][/url]

Dr. Szakács Veronika az a fajta nő, aki szereti rendben tudni az életét. Rendezett családi háttér, két gyermek, két év korkülönbséggel, egy férj, aki magas beosztása révén többet keres nála. A gondok nála a küszöb két oldalán helyezkednek el. Kívül marad minden, ami a családdal van összefüggésben, belül pedig a munkája. Olykor, ha fáradt, áll a küszöbön néhány percet, hátát az ajtófélfának vetve, és ilyenkor megengedi magának, hogy ne gondoljon semmire. Ezek a percek azok, melyeket én-időnek könyvel el. Ilyenkor feltöltődik, létezik, de nem él. Újrakezdi abban a pillanatban, ahogy érzi, elég időt szánt arra, hogy a semmiben legyen.
Mint mindig, most is, gondosan előkészíti az irodát, mely a hely legbarátságosabb pontja. Nincs benne semmi steril, szívesen játszik a pasztell színekkel, különösen a bézs és a barna árnyalataival. A vidámságot a türkiz, mint ellenpólus adja, vidám, energikus, de nem zavaró szín, hasonlatos hozzá a nő szeme is. Nem szereti a pirosat, sem a sárgát ilyen helyszínen, mert túl hivalkodó, túl frusztráló. A zölddel is sokáig kísérletezett, de végül hamar belefáradt az árnyalatok és a hangulat összeférhetetlenségében. Maradt a türkiz, amivel nem lehet mellélőni.
A kanapé és a fotel egy mélyebb árnyalatban játszik, míg a finoman odaterített vékony pléd és a díszpárnák inkább a barnában jeleskednek. A mintájuk természetesen szintén a kék ezen ritka, de szép tónusát képviselik. Szereti a színekkel való játékot, olyan, mintha egy régi gyermekkori vágy, a lakberendezés is teret kapott volna életében. Azonban nem lett volna elég, sokkal jobban szereti a hivatását holmi hobbimunka helyett.
Öltözete a helyhez illeszkedik, világosbézs egyberészes, szigorúan térd alá érő, rövidujjú, V nyakú ruha, apró kék virágokkal, és színben illeszkedő, hosszított, láthatóan egy-két számmal nagyobb kötött kardigán. Kikészíti a teához a csészéket, filtereket hat ízben, mézet, citromot, tejet, cukrot. Vizet forral és kancsóba tölt. Tollakat és jegyzetfüzetet helyez a széles karfára. Amíg a hölgy meg nem érkezik, az asztalánál ül, és a korábbi feljegyzéseket futja át. Nem egy könnyű esetről van szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822049#post822049][b]Éjféli Veréna - 2020.11.27. 08:40[/b][/url]

Megkaptam a büntetésemet. Nem börtönben kell raboskodnom, hanem az elmegyógyintézetben. Jobb-e ez, vagy sem? Nem tudom. Talán igen. Annyiból biztosan, hogy itt sok a fény és erősebbek a színek. A tárgyaláson, ami megjegyzem egészen eseménytelenül zajlott, megállapítást nyert, hogy bár nem vagyok őrült - persze ezt szakszavakkal fogalmazták meg - mégis be fognak zárni, mert amit tettem, azért meg kell fizetnem. Megöltem a férjem. Elvettem egy életet. Ilián vallomása és a naplóm bemutatása segített és bizonyította, hogy Károly sem volt ártatlan. Éppen ez a tény volt az enyhítő körülmény. Emiatt nem a rácsok mögött töltöm napjaimat és emiatt élhet bennem a remény, hogy hamarosan visszatérhetek és élhetek tovább egy békés és csendes életet. Ezt a célt szolgálják a terápiás beszélgetések. Legalábbis ezt mondták. Ezekből fogják tudni, hogy képes leszek-e visszailleszkedni a társadalomban, valamint, hogy nincsenek-e erőszakos hajlamaim. Nincsenek. Ezt ki merem jelenteni, csak a baj az, hogy ezt pont nekem senki az ég egy adta világon nem hinné el. Papír nélkül semmiképp. Lehet, hogy még azzal sem, de ez maradjon a jövő titka.
 Eddigi napjaimat olvasgatással töltöttem és szobámban énekelgettem, hogy a hangom ne menjen teljesen tönkre. Mindezt természetesen piano tettem, hogy senkit se zavarjak. Nem szerettem volna bajt okozni. Méltósággal igyekszem viselni tettem következményét. Egy dolog rossz, hogy nem főzhetek. Nem azt mondom, hogy nincs jó koszt, de a saját magam által készített ételeket sokkal jobban szeretem. Ízesebbek és változatosabbak volnának, ha magamnak csinálhatnám őket. Itt sok a főzelék és az egészséges étel, ami az én ízlésemnek nem elég intenzív. Persze nem egy hotelben nyaralok épp, szóval csendben maradok és mindent megeszek, amit elém tesznek. A véleményemet pedig megtartom magamnak.
 Az ítélet meghozatala, egyúttal az ide való bekerülésem óta senki sem jött el hozzám. Nem érdeklődtek utánam. A Bagolykőből is csak egy levelet kaptam, melyben udvarias hangnemben közölték, hogy tekintettel jogi és erkölcsi státuszomra, megfosztanak eddig betöltött munkakörömtől, melyet sajnos, esetleges visszatérésem után sem áll módjukban visszaadni. Megköszönték a kiváló munkámat és minden jót kívántak. Nagyon elkeseredtem akkor, de ma már úgy gondolom, hogy igazuk van. Nem lenne nyugtom ott az iskolában. A csendes életnek az a hely nem záloga. Így eltettem a levelet és hálás szívvel gondolok vissza az Igazgató titkárnőjeként eltöltött hónapokra. Ami viszont a legjobban fáj az, az, hogy Ilián sem jött el meglátogatni. Be kell vallanom, hogy hiányzik. Ő volt az első ember, ráadásul férfi, akiben újra bízni tudtam. Biztosan sok a dolga. Megértem. Nekem is van épp elég. Csak azok mentális és nem fizikai természetűek.
 Ma is egy ilyen munkát kell elvégeznem. Egy újabb elbeszélgetésre tartok, egy ápoló kíséretében, aki csak csendes gólemként sétál mellettem. Egészen az ajtóig eljön velem, amin ő kopog be helyettem. Az intézet által adott fehér pulóvert és nadrágot viselem, vörös hajam kiengedve terül szét hátamon, arcom kifejezéstelen, de kék szemeim annál beszédesebbek. Szomorúság csillog bennük és az a mérhetetlen magány, amit érzek. Amennyiben megkapom az engedélyt a belépésre, őröm kitárja előttem az ajtót, melyen belépve be is csukja mögöttem azt. - Jó napot Doktornő! - köszönök érthetően és tisztán ejtve ki a szavakat, miközben egyenesen tartással, karjaimat testem mellé zárva állok meg és várom, hogy megkapjam a hölgytől az utasítást, hogy mit tegyek. Tekintetemet közben - mint mindig amikor ide jövök - körbejáratom a barátságos kisugárzású helyiségen. Szeretem a színeit és a hangulatát. Nem olyan, mint azok a patika tiszta szobák, amikben a legtöbb foglalkozást tartják. Itt otthonosan érezheti magát az ember. Gondolom ez is a cél. Könnyebb nekem is megnyílnom egy ilyen támogató környezetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822077#post822077][b]Mesélő - 2020.11.27. 17:20[/b][/url]

Elmondhatatlanul sok szörnyűség van a világban. Sokszor olyan mélységek, melyekre az ember gondolni is képtelen, mivel olyan lélekkel született, mely képtelen befogadni a borzalmakat. Veronika, bár gyengének tűnik, mint a harmat, gyengédnek, mint egy puha takaró, mégis erős asszony, olyan, aki vizuálisan látja maga előtt a rémeket. Hajszál híján nyomozó lett, helyszínelő, aki vallomások alapján rekonstruálja a helyszíneket és ezáltal fedez fel ellentmondásokat. Majdnem a helyszínelést választotta, a szülei azonban féltették tőle, így lett végül pszichológus.
Sokan azt hiszik, hogy ez nem más, mintcsak egy alibi szakma, ugyanakkor ez hatalmas tévedés. Sokkal több annál. Emberek életét befolyásoló minden kérdés. Elég egy rossz szó, és másnap az, aki megoldást vár, holtan esik össze, önnön keze által. Veronika szerint nincs olyan, hogy alibi szakma, szerinte mindenki egyaránt fontos, hiszen így működik jól a világ. Halvány mosollyal az arcán, maga elé tekintve állapítja meg, hogy a kukásokat és a szobalányokat vagy takarítónőket szereti a legjobban. Miattuk nem lepte még el az emberiséget a mocsok. Ebbe az idültségbe érkezik a kopogást, és ad engedélyt a belépésre. Nem éri váratlanul az érkező, elvégre időpontra érkezik. Szokás szerint pontosan. Kiváló.
- Üdvözlöm, kérem, foglaljon helyet.
Mutat a már jól megszokott kanapéra, miközben ujjai közé veszi, majd a nyakába akasztja, mélykék, szinte fekete keretes szemüvegét. Mostanra a munkához, a kötéshez muszáj viselnie, illetve akkor is szokta, amikor receptjei között bogarászik. Felkelve lelapítja a szoknyáját, közelebb lép, és helyet foglal a fotelben, bokáit fonja keresztbe, a jegyzetfüzetet ölébe fekteti.
- Teát?
A maga részéről iszik, egy kellemes gyömbéres-narancsos átmelengetőt, a mostani idő, az itteni hely, megkövetelik, hogy extra melegséget juttasson a szervezetébe. Amennyiben a hölgy is kér, neki is készül, bármely ízből, amit megkíván. Jegyzetfüzetét a megfelelő üres oldalon kinyitva, felhelyezi orrára a szemüveget, aztán felpillant a nőre.
- Hogyan telt a hétvégéje?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822222#post822222][b]Éjféli Veréna - 2020.11.30. 13:18[/b][/url]

Odasétálok a kanapéhoz és leülök, lábaimat egymásmellé zárva, kezeimet ölemben pihentetve. Sokféleképp tudnék elhelyezkedni, hiszen voltam reszketeg néni, fiatal fiú és még annyi más korú és küllemű ember bujkálásom ideje alatt, de Veréna csak azóta lehetek, amióta leszálltam a vonatról Bogolyfalván. Tudtam, hogy minden megváltozik és véget ér kálváriám, vagy így vagy úgy. Megérzésem helyesnek bizonyult. Károly többé nem üldöz már, csak az emlékeimben és az álmaimban. Mindig kísérteni fog az az éjszaka. Ez az én igazi büntetésem. - Köszönöm, kérek - biccentek udvariasan és halványan elmosolyodok, majd átveszem a lágy párával gőzölögve illatozó, áfonyás-joghurtos ízű teát, hogy ujjaimat a bögrére zárva melegítsem kezemet. Kicsit fázom, pedig tudom nincs hideg idebenn. Ez csak a tudatalattim hűs érzete. Mióta megérkeztem ezt érzem az intézet falai között. Visszavágyom a városba, a megszokott környezetembe és a lakásba, ahol eddig a legtöbb időt töltöttem. Hiányzik a csend, a nyugalom és hiába is tagadnám, a munkám. Szerettem rendet tenni az iratok között. Használni végre másra is a logikai érzékemet és a szervezőkészségemet, mint, hogy hol és kinek az alakját magamra öltve húzódom meg a következő hetekben. - Sokat olvastam. Találtam egy régi receptkönyvet, ami tele van karácsonyi ételekkel. Érdekes volt és sokat tanultam - válaszolok őszintén és belekortyolok, kis fújás után a bögrémbe - Emellett az éneklést is gyakoroltam egy kicsit, hogy a hangom ne mélyüljön - mondom a legtermészetesebb hangon, hiszen a szívemben mindig ott volt a zene. Égszínkék szemeim pedig csillogni kezdenek, ahogy erre a két dologra, azaz a zenére és a főzésre gondolok. Talán a kaszinóba visszafogadnak, vagy talán keresek egy konyhalány munkát és visszailleszkedem a régi közegembe, a konyhába. Kell a motiváció. Nem adhatom fel és veszhetek el a saját magam által okozott tragédiám árnyékában. Szeretnék egy második esélyt, ha már Ilián szavaival élve "Szabad vagyok" újra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822406#post822406][b]Mesélő - 2020.12.03. 20:40[/b][/url]

Ráfókuszál. Nem feltűnő, szeme szinte észrevétlen zizzen, de figyeli az árulkodó jeleket. Minden ott van előttünk, ha jól látunk. Ő pedig lát. A testbeszéd a kedvence, az, ahogy a másik fél viselkedik, ahogy fokozatosan változik, ahogy lassan már nem idomul, hanem önálló személlyé változik. Veréna, ha jól látja, válaszút előtt áll, már közel a szabadság, de még nem áll szilárd talajon. Még nem. Vajon fog?
- Kinek sütné meg őket?
A kérdéshez halvány, kedves mosoly, csevegő hangszín társul. Egy történet, ahogy már az elején elmondta neki, csak akkor kerek, ha minden apró részletét megismerjük. Egy házasság, nem csupán az, amit a harmadik fél lát, legyen az jó vagy rossz, egy házasság rétegelt, jó és rossz dolgok épülnek egymásra, miértek hadakoznak az azonbanokkal, ember feszül embernek. Egy jó házasság sosem jó és egy rossz sosem rossz. Az aspektusok adják a zamatát. Azokból lehet tökéletesen következtetni a végkifejlet tragédiájára. Mert minden házasság végén, tartson náhány hónapig, évig, vagy az élet végéig, egy tragédia várja a benne főszerepet játszókat. Az ő házassága is törékeny, a nehéz napok elviselhetetlen kínjára azonban gyógyír férje türelme, gyógyír a sok kedves pillanat, melyeket szívesen idéz fel. A házasság, a társas kapcsolatok nem csupán feketék és fehérek, megannyi szín lobban bennük lángra az érzelmek behatásának hála.
- Kérem, hunyja le a szemét, ürítse ki az elméjét. Amikor ez megvan, bólintson egy aprót.
Miközben a nő így tesz, ő maga jegyzetel, fél szemmel figyelve a pillanatot, mindegy, hogy gyorsan vagy lassan jön el. Figyeli a rezdüléseit, várja a folytatás engedélyét.
- Képzelje el egy napját. Ne olyat, ami megtörtént, hanem, ami megtörténhetne, ha most itt lenne a huszonnégy óra. Ha most kezdődne. Hogyan nézne ki?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822421#post822421][b]Éjféli Veréna - 2020.12.04. 13:08[/b][/url]

A bögre felett eltekintve ér utól a kérdés. Mélyen belélegzem a lágy gyümölcsös párát, majd leengedem és combomon megtámasztom a csuprot, mielőtt felelnék. - Nincs családom, így talán a volt kollégáimnak, vagy azoknak a gyerekeknek, akik abban a nevelőotthonban lakanak, ahol felnőttem - halvány mosolyom és tekintetem szomorkás - Sosincs elég étel az ilyen helyeken - mondom saját tapasztalatból beszélve. Kaptunk enni, persze, de az messze nem volt bőséges, inkább csak elégséges táplálék. Ugyanígy van ez a szeretettel. Talán ezért kapaszkodtam bele az első utamba kerülő emberbe, akitől a megszokottnál többet kaptam. Voltak szép napok. Ezt sosem tagadtam. Voltak csodás pillanatok. Ez is igaz. A jót viszont nagyon hamar felülírták a szó szerinti és átvitt értelmű arculcsapások. És mélyebbre égtek bennem azok a nyomok. Teámba kortyolok. Jóleső melege átjár és megnyugtat. Ezután csakhamar utasításokat kapok. Lehunyom a szemem. Gondolataimra rácsukom a képzeletbeli ajtókat, szintről szintre ürítve ki agyamat, majd óvatosan biccentek. Ismét egy utasítás érkezik, és nekem  már kezd is kirajzolódni lelki szemeim előtt a válasz, amit szavakba kell már csak öntenem. - Mostanában sokszor elképzeltem milyen is lenne. Ébresztőmre kelnék, kicsinyke otthonom békés csendjében biztonságban lennék. Nem sietnék. Ráérősen készítenék reggelit, hogy míg megeszem elolvashassam a napi híreket. Ezután felöltöznék, rendet tennék, beágyaznék és elindulnék a piacra, meg a boltokba, hogy beszerezzem az alapanyagokat. Egy étteremben dolgoznék. Napközben intézném a bevásárlást és a könyvelést, hogy este a konyhafőnök segédjeként szeleteljek, filézzek, aprítsak és tálaljak - a képzelt képre elmosolyodom és csak ezután folytatom az ábrándozást - A konyha kis ablakán át nézném a vendégeket, akik örömmel falatozzák az ételeket. Jólesik látnom, hogy mosolyogva, jóízűen fogyasztják őket. Nagy a nyüzsgés. Szeretem az ilyen estéket. Belevesznék az illatokba és zajokba. Amikor pedig az étterem kiürül, magunknak főznék, mert ilyenkor a séf teljes egészében átengedi a konyhát nekem. Egy asztal mellett ennénk meg, amit alkotok. Azután rendet tennénk és hazamennénk. Otthon a csend és a rendezett nyugalom fogadna. Elmerülnék egy kád vízben, hogy kiázzon belőlem a nap minden izgalma. Hálótársam pedig egy jó könyv lenne, amiből pár oldalt kell csak elolvasnom, hogy elnyomjon a buzgóság. De ha ez a nap egy páratlan hét szombatja volna, akkor az étterem helyett a Kaszinóba indulnék. Órákkal a nyitás előtt elpróbálnánk a műsort zenész társaimmal. Elvonulnék utána az öltözőbe. Skáláznék, sminkelnék, felvenném a fellépőruhám, és amikor eljön az idő, kiállnék a színpadra és énekelnék - fejezem be a mesét, de szemeimet csukva tartom mindaddig, míg meg nem kapom a következő instrukciót, és mert jól esik ennek az elképzelésnek a szívet melengető ölelésében elvesznem. A valóság persze egészen mással kecsektet. Talán senki sem bízik majd meg bennem soha. Megértem. A tények makacs dolgok, és az tény, hogy elvettem egy ember életét. Így nem remélek többet egy mosogatói állásnál, de most, még ha csak erre a néhány percre is, de olyan jó volt egy igazi második esélyben hinnem. Egy olyan jövőt elképzelnem, amire mindig is vágytam. Amikor egyik személyiség után a másikban éltem, ilyesmire gondolni sem mertem. Nem volt értelme amíg bújkálni voltam kénytelen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822456#post822456][b]Mesélő - 2020.12.05. 06:27[/b][/url]

- Milyen gyakran látogat vissza oda?
Sem a pszichológus, sem a pszichiáter nem sugalmazhat dolgokat, nem javasolhat, és nem mondhatja el, hogy ő maga mit tenne. A pszichológus és a pszichiáter csak kérdez. Lényeges és lényegtelen kérdések követik egymást, meghatározhatatlan sorrendben, mintha ne volna értelmük, pedig van. Az, hogy akitől kérdeznek, felismerjen és belegondoljon olyan dolgokba is, melyekre korábban nem volt érkezése. Így beszélgetve, a földhözragadt, ám mégis, bizonyos fokig végtelenül idealista és naiv Szakács Veronika azt javasolná, menjen végig a rögös úton, és vegyen magához két gyermeket, hiszen a mágusvilág sokkal elfogadóbb az egyedülálló vagy azonos nemű szülőpárosokkal, mint a muglik. Ha nem azonnal, de pár hónapon vagy éven belül lehetne családja. Csakhogy, a múltjában ott virít már a férje megölése, így csak valami olyannal áltatná, amivel valószínűleg sosem következne be. Milyen kár érte.
Ahogy a nő lehunyja a szemét, és elhangzik a kérdés, a feleletre csak fél füllel figyel, sokkal jobban érdekli a megannyi apró gesztus és mozdulat, melyeket az ember öntudatlan tesz mesélés közben. Itt ez a nő, aki nem árt a légynek sem, ahogy beszél, amiket mond. Egy egyszerű ember életét élné, kicsit talán túl ideálisnak is van elképzelve ez az élet azzal, hogy este ő főz arra, aki egész nap főzött, mégis, összességében nem túlzó és nem lehetetlen. Olykor elmosolyodik, nem feszeng, a testtartása élénkebb, mint korábban. Nincs színjáték a szavai mögött. Nem kéri azonnal, hogy nyissa ki a szemét, mert ha így történne, elárulná magát, azt, hogy meghatotta őt. Egy pillanatot megenged magának is, hogy hosszabban tartsa lehunyva szemeit, majd kinyitva rendeződik minden arcvonása, mintha mi sem történt volna. Talán csak kék szemei árulkodóak, de inkább mondhatjuk a benne lévőket megfejthetetlen érzelmeknek.
- Ön más területeken dolgozott eddig. Fél valamitől ezzel kapcsolatban?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822464#post822464][b]Éjféli Veréna - 2020.12.05. 12:33[/b][/url]

Minden egyes újabb kérdés más-más emléket vagy épp álmot idéz fel bennem. Szemeim továbbra is csukva vannak, mert még nem kaptam utasítást arra, hogy nyissam ki őket. Nem is baj. Így talán még könnyebb beszélnem. Nem értek a lélekgyógyászathoz, csak azt érzem, hogy itt nem kell színlelnem semmit. Megnyílhatok és nem ítélkeznek felettem. Szakács doktornő - és az ahogyan az első alkalomtól viselkedett velem - is ezt erősítette meg bennem. Újabb kérdést kapok közben tőle. Az elképzelt jövőről szőtt ábrándom helyét így egy megtörtént eseménysor képei veszik át fejemben. - Egy alkalommal végigjártuk a volt férjemmel az összes fontosabb helyet, ahol éltem. Akkor voltam ott utoljára. Később már nem mertem visszamenni - mondom elkomorult hangon, majd vakon iszom egy korty teát, mert kiszáradni érzem torkomat. - Károllyal akkoriban még boldogok voltunk. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy hibát követek el, amikor elvittem az intézetbe, aztán a pénzéhes nevelő szüleimhez, majd a Bagolykőhöz és Bogolyfalvára. Azután, ahogy a dolgok rosszra fordultak és menekülni kényszerültem, rájöttem ezeken a helyeken keres majd legelőször. Ezért a tájukat is messze elkerültem. - fűzöm tovább gondolatmenetemet szavakba foglalva. Közben megjelenik lelki szemeim előtt volt férjem alakja és közös történetünk utolsó állomásának részletei is sorra bukkannak fel egymás után. Károly rendőrnyomozó volt. Kopókat meghazudtoló szimattal, memóriával és kiterjedt kapcsolatokkal. Talán, ha nincs a képességem, a metamorf mágiám, nem is lettem volna képes ilyen sokáig elrejtőzni előle. De mindenbe belefárad egyszer az ember. A tükörben mindig más arcát látni. Sosem lenni ugyanott pár hétnél, vagy hónapnál tovább. Teljesen egyedül élni és minden nap attól rettegni, hogy vajon mikor ér utol az, aki elől futok. Megelégeltem. El szerettem volna válni és élni az életemet, békében, nélküle. A keresetet azonban hiába adtam be nem sokkal szökésem után, mert állandó lakhely híján esélyem sem volt törvényes úton rendezni a helyzetet. Ezért döntöttem úgy, hogy sok év rohanás után, végre megállok. Megtelepedve próbálom meg elvarrni a szálakat ott, ahol életemben először igazán otthon éreztem magam. A jól ismert helyen, Bogolyfalván. Hiú ábránd volt ez is, ahogy sok más elképzelésem. Bárcsak másként alakulhatott volna...De valahol, a zsigereimben éreztem, hogy nem hagy majd elmenni. Megszállott, őrült szerelme irántam másként talán nem is érhetett volna véget, csak tragédia árán. Ezt bizonyították legutolsó tettei is, amiket éppúgy felfedtem Ilián és a bíróság előtt, mint ahogy a naplómba is leírtam. Felidéződik bennem az egész eseménysor. Elindul, mint egy hullám, amit nem tudok megállítani. Nem akartam megölni. Saját viselkedését akartam ellene fordítani. Megijeszteni és rávenni, hogy fejezzük be végre. Azután eltűnni a szeme elől és szabaddá válva élni csendesen. Ez volt a szándékom, hiszen miután a kést a mellkasába szúrtam, már elő is vettem pálcámat, hogy amint rábólint az alkunkra, azonnal meggyógyítsam. Ehelyett ő ellökött magától és miután megtörölgette a kés markolatát, hogy mentsen engem?, kihúzta a mellkasából a pengét. Mire odaértem hozzá, már dőlt belőle a vér, aminek illatát azóta is, minden áldott nap érzem orromban. Az összes általam ismert és - ispotályban töltött egyik életem alatt - titokban megtanult igézettel próbálkoztam, hogy visszahozzam, de semmi sem használt. Máig nem tudom felfogni, hogy miért. Még az is lehet, hogy valami bűbájt vonatott az egyik mágus pribékje révén maga köré, de ebbe belegondolnom is rettenetes. Azonban ez már a múlt, amin nem tudok változtatni és meg nem történté tenni. A jelenre kell koncentrálnom. Amiben itt ülök egy kellemes szobában és észre sem veszem, hogy a feltörő emlékek könnyeket fakasztottak belőlem, amik lassan patakzanak le orcáimon. Csak akkor kapok észbe és törlöm le őket balommal, amikor meghallom a következő kérdést. Visszazökkennek gondolataim eredeti kerékvágásuk környékére és csak most nyitom ki szemeimet. Kékjeim felhősek, akár az őszi égbolt - Nagyon szerettem a munkámat a Bagolykőben, mert ott végre nem csak arra kellett használnom a rendszerező és szervező készségemet, hogy hová rejtőzzek és kinek a bőrébe bújjak legközelebb - próbálok újra nyugodt és tárgyilagos lenni, bár lelkemet még mindig nyomasztja az emlékezés utózöngéje - Nem félek - a szó számomra egészen mást jelent. Féltem attól, hogy egy rossz szó után, vajon mikor kapok ütést. Féltem attól, hogy megint szétfeszíti majd éjjel a combjaimat, hogy akár egy állatot, meghágjon. Amit ezzel a mostani helyzettel kapcsolatban érzek, egészen más. Beletörődés és bánat. Tudtam, hogy így lesz, mégis fáj, hogy nem hiszik majd el nekem egészen, hogy a kényszer vezetett a férjgyilkosságig. Hogy ítélkeznek majd felettem anélkül, hogy tudnák miken kellett keresztülmennem. De vállalom a következményét tettemnek. Abból igyekszem kihozni a legjobbat, ami adatik. Nem tehetek mást. - Tisztában vagyok azzal, hogy oda többé már nem mehetek vissza, és ez nagyon elszomorít - felelem őszintén - Azt is tudom, hogy mint egy skarlát betű ott lesz rajta a múlt nyoma - folytatom és ismét kortyolok egyet a mellesleg nagyon finom teából - Viszont csak azért, eszem ágában sincs megint más alakban élni, hogy békén hagyjanak. Egész ideáig arra vágytam, hogy önmagam lehessek és most megtehetem - élénkülök fel egy kicsit megint. Már attól is rosszul vagyok, ha csak rágondolok, hogy újra elbújjak egy ismeretlen arc mögé. Csöbörből vödörbe? Azt már nem! Akkor minden hiábavaló lett volna, amit az elmúlt években tettem. Éjféli Veréna Vespera akarok maradni. Talán, de ez csak reménysugár, ki tudom majd így is érdemelni néhány ember bizalmát akikben én is megbízhatok. Ennél több pedig, úgy érzem nem is kell a boldogsághoz számomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822620#post822620][b]Mesélő - 2020.12.07. 11:48[/b][/url]

- Most, hogy már nincs, gondolt rá, hogy esetleg visszatérne oda?
Érdekes tanulmány az, ahogy egy ember hozzáállása és emlékei átalakulnak egy másik ember megjelenésének hatására. Amikor úgy érezzük, hogy el akarunk adni egy lakást, mert a volt szerelem jelenlétét képtelenek vagyunk kitörölni belőle, vagy, amikor már nem úgy megyünk be a korábbi iskolánkba, mint annak előtte, mert tudjuk, hogy szörnyűség történt ott. Érdekes, hogy valami, ami egykor fontos volt, átváltozhat-e kellemetlenné egy olyan férj miatt, aki nem ott vált rossz szereplővé, de mégis járt ott, ráadásul azzal, akinek a hely fontos volt.
- Miért gondolja, hogy nem mehet vissza?
Tisztában van vele, hogy ez a hely reményvesztetté képes tenni az embereket, még akkor is, ha csak átmenetileg kényszerülnek arra, hogy itt éljenek. Mert amíg a tárgyalások le nem zajlanak, amíg megfelelő szakorvoslat nincs, addig muszáj védeni az ártatlanokat valakitől, aki már követett el élettel össze nem egyeztethető kárt egy másik fél javára. Hogy ebben az állam, az illetékes szervek, az elhunyt mennyire hibásak, az nem tartozik rá, rá csak és kizárólag a nő és az ót körülvevő események és gondolatok. Ki kell zárnia azt, hogy miként vélekedik az erőszakról családon belül, hogy mennyire ért egyet vagy ellenzi a domináns-alárendelt szerepköröket egy házasságban. Saját magát és a gondolatait ki kell zárnia, és szilárdan, a tények fényében megállapítani, hogy a jelenleg vele szemben ülő mennyire veszélyes a társadalomra. Vizsgálja a gesztusait, a hangleejtését, a szavait. Nem az a lényeg, amit mond, hanem, ahogyan mondja. Sokan nem képesek kiszúrni a veszélyes egyedeket, ő azonban nem véletlenül az egyik legkiválóbb pszichiáter, nem véletlenül enged meg neki szinte mindent az ELME vezetése, csak, hogy ne akarjon innen elmenni.
- Mindannyian együtt élünk életünk döntéseivel, a szerencsésekkel és a szerencsétlenekkel egyaránt. Kérem gondolja végig, hogy ön, hogyan látja magát jelenleg, és képzelje el, hogy egy ismerős, egy ön számára kedves illető, majd egy ismeretlen, aki most látja először, miként vélekedik önről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822625#post822625][b]Éjféli Veréna - 2020.12.07. 13:23[/b][/url]

Érdekes kérdéseket kapok ismét. Csendben gondolkozom el rajtuk, szemeimet kezemben tartott bögrémre vetve közben, amiből lassan elfogy a tea. Visszamennék-e oda, ahol tizenhárom nehéz évet töltöttem, mert a szüleim valami miatt nem akartak engem. Oda, ahol a nevelők közül csak egy volt igazán megértő velem? Arra a helyre, ahol sorstársaimmal megosztoztunk szó szerint mindenen, és ha nem ment, hát összevesztünk azon a kevésen is ami jutott? Arra a vidékre, ahol nem éreztem otthon magam soha. Nem. Nem tudom mi keresnivalóm lehetne ott. - Az intézetbe nem mennék vissza - rázom meg fejemet apró mozdulattal, ahogy szavakba öntöm válaszomat - Sosem kötődtem ott senkihez és semmihez - mondom tovább, majd rájövök, hogy lehet inkább a Bagolykőre gondolt a Doktornő. Halvány, bocsánatkérő mosoly árnyékával szám szegletében folytatom - Még a tárgyalás előtt az Ügyvédem elmondta, hogy bármilyen ítéletet is hozzon a bíróság, nem dolgozhatok többé a közszolgálatban. A tanodába emiatt nem térhetek vissza, pedig nagyon szerettem ott lenni. Hasznosnak éreztem magam - újabb mosoly, egy kicsit vidámabb, vagyis inkább büszkébb, de gyorsan tovasuhanó csakúgy, mint elődje - Nemrég bagolyban értesítettek is róla, hogy sajnos meg kell válniuk tőlem - ecsetelem nem épp rózsás helyzetemet. Szerencsém volt. Ügyvédem Liam, mindenre felkészített, amire számíthattam és mindent megtett értem, ahogy ígérte. Hálás vagyok neki, még ha azóta nem is találkoztunk, hogy lesújtott a kalapács és kimondták az ítéletemet. Az utolsó kortyot veszem számba a bögréből, majd miután lenyeltem, a kiürült csuprot finom mozdulattal visszateszem pontosan oda és olyan szögbe állítva, ahonnan elvettem és ahogyan volt. Szeretem a precizitást. Ezért is váltam be titkárnőként. Amikor odaérkeztem minden a feje tetején állt. Anton kész káoszt bízott rám, amit néhány nap alatt tettem katonásan rendbe. Minden irat betű és időrendben. Minden fontos dokumentum kéznél. A diákok és tanárok aktái rendszerezve. Közben az oktatókéba bele is olvastam, hogy tudjam ki-kicsoda. Érdekes emberek és életrajok vázolódtak fel a lapokon. Szerettem azt a munkát. Gondolatmenetemből a Doktornő hangja húz vissza a valóságba. Ez a feladat megdolgoztatja az agyamat. A képzelőerőm ugyan nem rossz, de pesszimizmusom nagyon beárnyékolja. Percekig morfondírozok, mert fel kell magamban kutatnom azokat, akikre a hölgy rákérdezett. - Magam most egy képzeletbeli útelágazás előtt látom. Több irányba is mehetek majd, de egyelőre még várnom kell, hogy elindulhassak - beszélek tisztán és meggyőződésből. Ez volt a feladat legkönnyebb része - Az ismerőseim még ha tudják is, hogy mi történt velem, biztosan elutasítóak, vagy legalábbis nagyon távolságtartóak lennének. Nem sokan dicsekednének azzal, hogy egy gyilkost ismernek - sóhajtok mélyet lemondóan - Olyan aki kedves nekem... - eszembe jut Ilián, Liam, Mátyás. Egyikük sem jött el hozzám, így számomra hiába fontosak, nekik én biztosan nem - ...Olyan személy nincs jelen pillanatban. Ha lenne, akkor talán nem volnék itt jó ideje úgy, hogy senki sem érdeklődött felőlem - szomorodom el nagyon. Tudom jól, hogy az élet már csak ilyen. Emberek jönnek és mennek. Nálam főleg csak mentek és ez elkeserít. A szüleim egy templom kapujában hagytak. Ez a kezdet megszabta az egészet. Amikor ebbe belegondolok, ahogy most is, akkor mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy "szeretett-e engem valaha bárki is igazán?" Aztán rá kell jönnöm, hogy a válasz az, hogy "nem". Ez a szomorú valóság. - Egy idegen talán elsőre nem ítélkezne, mert nem tudna semmit. De ez hamar megváltozna, mert nem akarnám titkolni, hogy ki vagyok és azzal meg együtt jár a mit tettem is, ami meg megint oda vezet, hogy vagy elrohanna, vagy talán, ha szerencsém van...elfogadna - fejezem be válaszomat és megint csak aprót rázok fejemen. Ördögi kör az életem. Egyik régi kedvenc mesém egy ideillő mondata jut eszembe, bár lehet nem pontosan idézem fel, mert nagyon régen láttam: "Mert ugyan ki lenne képes megszeretni egy szörnyet" Na igen, lesz-e olyan, aki nem annak fog látni, ami valójában nem vagyok. Csak úgy tudhatom meg, ha továbbra is az leszek, aki igen. Ha bebizonyítom magamnak, hogy nem lettem olyan, mint Károly és mindenki másnak, hogy több van bennem, mint hinnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=823088#post823088][b]Mesélő - 2020.12.14. 20:16[/b][/url]

Bólint egy aprót a közszolgálattól való eltiltásra, ezek szerint már tud róla, így legalább ez a folyamat is kezdetét vette nála. Lassan, de haladnak, ő pedig néha szavakat, máskor mondatokat vet a papírra, amíg hallgatja a másikat. Sok kérdés merül fel benne, nem feltétlen olyan kérdések, melyeket a nő meg tudna válaszolni, de számos olyan, mely aggodalomra ad okot. Furcsa, hogy fiatalkorában nem alakított ki kötődést, mert, ha nem is szeretünk egy helyet, ha otthonunknak nevezhetjük, kötődünk is hozzá. Vannak tárgyak, illatok, emberek, melyek odakötnek. Érdekesnek találja, hogy ő maga mégsem tett ilyenre szert, ez mindenképpen olyan, amit jobban meg kell majd vizsgálniuk egy másik alkalommal, mert jelenleg vészesen fogy az idejük.
- Tehát az útelágazódás maga az akadály?
Miközben kérdez, a papírra is jegyzetel, azonban oda se figyelve, hideg kékjeit a nőn tartja. Mert az érdekli, amit mutat. A kötődés hiánya, a gáz, az, hogy nincsen, aki meglátogatná. Furcsa. Ő maga úgy gondolja, hogy ha megölne valakit, a férje gondolkodás nélkül meglátogatná, a rokonai, és kedves barátnői szintúgy. Számos kapcsolatot alakított ki az évei előrehaladtával, mégis, ha most fordított helyzetben lennének, tudná, hogy egyik látogató a másikat érné, és ez megnyugtatja. Szörnyű lehet az igazi magány, szörnyű, ha az ember képtelen kapcsolatokat kialakítani.
- A gyilkosságon van a hangsúly vagy azon, hogy elveszítettek egy embert, aki számukra létezett? Nem lehet, hogy a nevek, akik felvillantak a kérdésre, egy gyászfolyamatot visznek végig, annak érdekében, hogy elbúcsúzhassanak attól, akiként olyan sokáig élt?
Egyetlen esetet nem elég egy vagy kettő szemszögből megnézni, többnyire a valósághoz négy-hat aspektus megvizsgálása szükséges, csak úgy kaphatjuk meg a teljes képet. Ő maga nem a gyilkossággal foglalkozik, mint már korábban kifejtettem, hanem a nővel. Verénát vizsgálja, azt, ahogyan ez a különleges asszony felépült apró darabokból. Vizsgálja a darabjait, környezettanulmányt folytat a darabok körül. Meg akarja érteni a megérthetetlent. Nem véletlenül Szakács Veronika ül abban a székben, ha valamihez ért, akkor ehhez mindenképpen. És élvezi az órákig tartó merengést, egy-egy ritka eset felett. Úgy vélem, ez most sem lesz másként.
- Miért fontos az ön számára, hogy a világ tisztában legyen azzal, amit tett? Miért kell úgy alapoznia, hogy a jövendő kapcsolatok erősen feltételezve, eleve elítélésből induljanak?
Ahogy az utolsó szó is elhangzik, az utolsó homokszem is átfut, az óra fenti feléből az alsóba, és a szobában apró csilingelésszerű hang jelzi, lejárt az idő. Az arca megváltozik, derűs mosoly költözik rá, és egy kis szín is.
- Köszönöm, hogy ma is eljött hozzám, a kiértékelésem után ismét beszélünk majd, a folytatással kapcsolatban. A meg nem válaszolt kérdéseken szeretném, ha elgondolkozna. Találkozunk a következő alkalommal.
Oldalra nyúlva egy gombot nyom meg, mely kint jelzi, hogy végeztek, és a vendég visszatérne az új életterébe. Gondolkozniuk kell mind a kettejüknek erről az érdekes beszélgetésről.