Szipi-szupi szombat, sőt, mondhatnám, hogy ezt a napot értem találták ki és még csak nem is hazudnék. Szabad vagyok mára, mint a kismadarak, éppen ezért trappoltam be a Hivatalba, ahol apa már várt rám. Együtt jöttünk el a hoppállomásra, majd onnan kisétáltunk a belvárosba. Ma bizony szülinapom-pom-pororom van. Pontosan ezért azt csinálunk, amihez kedvem van, legalábbis így állt az egyesség. Ehhez mérten vágtunk is bele az egészbe, amit én az első perctől éltem is. Nem kellett sokkal több a boldogságomhoz.
- Kellene nacit nézni, vannak ezek a szaggatottak, meg pár sort, ez túl hosszú - néztem le magamra még meg is ingatva a fejemet. Jártunk három kis butikban, ahol szoknyákat és nyári ruhákat meg két felsőt is néztem magamnak, csak aztán kezdtünk a bevásárlóközpontok között agyalni. Apára sóztam a csomagokat én meg le sem szakadtam a kirakatokról, csak leginkább addig, még a következőhöz értem, miközben néha beszéd alatt felnéztem rá. - Nézd azt a csőtoppot, tökre kiment a divatból és tavalyi, undorító a színe is. Ide nem megyünk be, ócska cuccok vannak - jelentettem ki, majd ellépve a bejárattól tovább sétáltam éppen egy fehérnemű bolt és egy cipőbolt közé. Persze egyből balra, a lábbelik irányába fordultam és a kirakat csini, magasított edzőcipőit lestem. Méreteket, színeket. Ide talán be lehetne menni...
A gondolataim végére már bent is találtam magam és egyből hátrafelé indultam, de megtorpantam egy kitett, római stílusú szandinál. Nem volt szerelem, de az, ami alatta pihent nagyon is. Rózsaszín, keresztpántos csoda. Fel kell próbálnom, nem kérdés.
- Őt megnézzük! Tényleg, még nem is meséltél, milyen napod volt? Lecserélted már azt az undi nénikét?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=729277#post729277][b]Wittner Stella - 2018.07.16. 15:26[/b][/url]

Szipi-szupi szombat, sőt, mondhatnám, hogy ezt a napot értem találták ki és még csak nem is hazudnék. Szabad vagyok mára, mint a kismadarak, éppen ezért trappoltam be a Hivatalba, ahol apa már várt rám. Együtt jöttünk el a hoppállomásra, majd onnan kisétáltunk a belvárosba. Ma bizony szülinapom-pom-pororom van. Pontosan ezért azt csinálunk, amihez kedvem van, legalábbis így állt az egyesség. Ehhez mérten vágtunk is bele az egészbe, amit én az első perctől éltem is. Nem kellett sokkal több a boldogságomhoz.
- Kellene nacit nézni, vannak ezek a szaggatottak, meg pár sort, ez túl hosszú - néztem le magamra még meg is ingatva a fejemet. Jártunk három kis butikban, ahol szoknyákat és nyári ruhákat meg két felsőt is néztem magamnak, csak aztán kezdtünk a bevásárlóközpontok között agyalni. Apára sóztam a csomagokat én meg le sem szakadtam a kirakatokról, csak leginkább addig, még a következőhöz értem, miközben néha beszéd alatt felnéztem rá. - Nézd azt a csőtoppot, tökre kiment a divatból és tavalyi, undorító a színe is. Ide nem megyünk be, ócska cuccok vannak - jelentettem ki, majd ellépve a bejárattól tovább sétáltam éppen egy fehérnemű bolt és egy cipőbolt közé. Persze egyből balra, a lábbelik irányába fordultam és a kirakat csini, magasított edzőcipőit lestem. Méreteket, színeket. Ide talán be lehetne menni...
A gondolataim végére már bent is találtam magam és egyből hátrafelé indultam, de megtorpantam egy kitett, római stílusú szandinál. Nem volt szerelem, de az, ami alatta pihent nagyon is. Rózsaszín, keresztpántos csoda. Fel kell próbálnom, nem kérdés.
- Őt megnézzük! Tényleg, még nem is meséltél, milyen napod volt? Lecserélted már azt az undi nénikét?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=729349#post729349][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2018.07.16. 21:57[/b][/url]

- Hosszú?
Pillantok le, követve a mozdulatát. Nem hosszú, ez nagyon, nagyon rövid. Amikor megláttam apaként is, férfiként is frászt kaptam, mert egy pillanat alatt eszembe ötlött, hogy mit csináltam én akkor, amikor annyi idős voltam, mint most ő és fiú. Nagyon szerettem volna, ha abban a korban ennyire rövid nadrágok vagy még rövidebb szoknyák lettek volna. Én és a vén fejem a kivillanó térdek korszakában léteztem, szóval tudom, hogy miről beszélek.
- Mi a jó abban, ha úgy nézel ki, mint akinek nem telik rendes ruhára, azon kívül, hogy "trendi"?
A papírszatyrokat a csuklómra csúsztatva mutatom a rendi szót. Én is "trendi" vagyok ma, egy koptatott sötétkék farmert és Marvel feliratú szürke pólót viselek, színben hozzá illő cipővel. Amikor vettem a pólót, még élénk volt a minta, mostanra azonban elkopott és berepedezett, de éppen ettől néz ki úgy, mintha szörnyen menő lenne.
- Kellett volna neked egy kishúg, akkor nem költenénk, hanem csak elvennéd a ruháit. Ez, ami rajtad van, kislányokra való.
Mert rövid, de ezt ugyebár kifejtettem már korábban. Valahogy nem tudok megbékélni vele, hogy a kislányom, aki a nagy gombszemeivel olyan szépen nézett rám egy-egy csálé fonat elkészítése után, most itt sétál mellettem, és már a hatodik srác veszélyezteti az épségét azzal, hogy visszafordulva megbámulja. Mondjuk lehet, hogy engem néznek a szatyrokkal. Mint valami elfuserált cukrosbácsi, olyan lehetek.
- Felháborító, amikor egy ilyen központi helyen lévő üzlet nem követi a mai irányzatokat. Totál tavalyi és még kirakatban is van.
Rázom meg a fejem, lemondó sóhajjal. Nem mintha annyira értenék hozzá, de gondolom ezt akarta hallani. Milyen menő apukája van az én kisbogaramnak. Csak ennek a menő apukán a kisbogara mindenhol túl látványosan kifejlődött és még mutogatja is. Borzalmas.  
- Ezt? Nem túl, hát, harsány?
Mondjuk elég lenne csak végiggondolnom az elmúlt napok szereléseit, és rájönnék, hogy dehogy az.
- Kellemes, mindent elintéztem, hogy veled lehessek. Beszéltem anyáddal, este eljön ő is a vacsorára, és nem hozza az új szeretőjét. Szóval családi lesz a hangulat.
Aminek azért örülök, ez mégiscsak a lányunk estéje, az ágymelegítő nem kell ide feltétlen. Leülök a megrogyott férfiak pamlagára, és onnan pillantok rá a lányomra. Hihetetlen, hogy ekkora már. A fiú felnőnek, az rendben is van, de ő az én kislányom.
- Beszéltem a cukrászdás sráccal, aki ismeri az egyik üres üzlet tulaját. Ha még mindig akarsz bulit, megoldható.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=729517#post729517][b]Wittner Stella - 2018.07.18. 19:14[/b][/url]

- Igen, hosszabb, mint egy sort. Annak idáig kéne érnie, ez meg leér a combomra rendesen - mutogattam is el magamon, hogy szemléltessem a dolgot, majd inkább a kezemben lévő telefonon lapoztam egyet, mert nem jött be az a bolt, aminek éppen lestem a ruháit. Mondhatni azon kívül, hogy belülről csendesen haldokoltam, tényleg elég jól ment minden. Nem volt baj a lelkemmel, jó volt a kedvem is, de inkább ne emlegessük, mennyire hősiesen viseltem, mikor a szitakötőmet Dávid felvarrta az oldalamra. Azt hiszem a legjobb pillanat az volt, mikor a végén lefújta valami zsibbadóssal és leragasztotta. Tudom, hogy később még jobban fogok ennek örülni, mint előre tettem, de ezen a napon még túl kell jutnom.
- Mert hogy nézek ki szerinted? - vontam fel a szemöldököm hol rá nézve kérdően, majd megtorpanva magamon is végiglestem, sőt még hátra is lestem a fenekem felé. Szerintem tragikusan állt néha egy-egy farmer, és amúgy meg akartam pusztulni a betűrt felsőmben, de az oldalam új dekorja miatt kellett. Ezen kívül egyáltalán nem néztem ki rosszul Érthetetlen volt számomra és kicsit meg is sértődtem ezen.
- Nem hiszem, hogy kell az nekem. Kislányokra? Miért? Ennyi idősen szerinted a színek nem divatosak? - forgattam meg a szemem, mintha nem érteném mi a gondja, de talán a méretek. Igencsak feszülősek a ruháim, de szeretem, mikor minden patent, meg amúgy is, nekem ez a kényelmes. A nagy ruhákban csak az ágyikóban érzem jól magam. Csórtam már be pólót Dávidtól, de abba kétszer belefértem!
- Ugye?! És ezek nevezik magukat jó márkaboltoknak - sóhajtottam egy hatalmast, ahogy beléptem a cipőboltba és elég célirányosan meg is indultam befelé. Út közben volt fintorom is, de egy-egy pár igazán megérdemelte. Amíg nem jött a szerelemszandi a maga rózsaszín színével. Amikor megkérdőjelezte azt, hogy milyen a döntésem, akkor egy percre hátra pillantottam, majd a fejem ingatva mentem tovább. - Ahhoz a sötét és lelombozó irodához, amiben élsz biztosan. De majd ha oda megyek valami illendőbb színűt húzok.
Komolyan is gondoltam, legalábbis azt, hogy majd én is lelombozó színekben csattogok be legközelebb, azt már kevésbé, hogy ez rendszeres lenne. Reménykedtem, hogy most már hamarosan valamit kezd azzal a hellyel. Sokkal jobb dolgozni is szerintem szép helyen.
- Biztos jó ötlet ez? - álltam félre kicsit, ahogy be is vártam őt. Én szeretem, mikor anyával vagyunk, vagy most, mint apával lenni. DE az, mikor utoljára egy helyen voltunk, mind, legalábbis mi hárman, az sok volt, de kellemes és boldog nem. Nem olyan szülinapra vágyom, amit ez hozhat azt hiszem.
- Üres üzlet? Hoool? Mekkora? Éééés, mit takar nálad a "buli"?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=732430#post732430][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2018.08.20. 11:22[/b][/url]

- Valóban leér, és nem lehet látni a májadat, ha lehajol valaki. Ez... borzalmas. Vagy nem.
Apa vagyok, egy tinédzser lány apja. A világ legrémesebb állása. Imádom a lányom, és nekem ő az a kislány, akinek papírmasé tiarát gyártottam és festettem, amikor hajnali kettőkor sírva kelt fel, mert alvás közben eltört a műanyag vacak, amit a búcsúban lőttem neki. Ő az, aki azt ígérte, ha felnő, a feleségem lesz, aki könnyes arcával, mert a fiúk megint kihagyták a játékból, szalad hozzám. Az irónia igazából az egyetlen fegyver, amivel védekezni tudok, az egyetlen, amivel nem gondolok bele abba, hogy mit is jelent az, hogy a lányom felnőtt. Egy apának ez rémálom.
- Nem a színekkel van a baj, anyádnak köszönhetően szép bőrszíned van, minden szín jól néz ki rajtad, de a méretek eléggé neccesek, nem gondolod? Nem a mostani, mert most ugye hosszúnak mondod, de általában. Tudod. Féltelek, mert van olyan, hogy nem csak utánad fordulnak, hanem el is indulnak, és olyan dolgokat is tehetnek veled, amit nem akarod, hogy tegyenek.
Sosem beszéltem meg az anyjával, hogy mégis mennyire van felvilágosítva, meg igazából azt se tudom, hogy mennyire jár már előre a dologban. Imádom őt, úgy, ahogy van, de néha jobban örülnék neki, ha fiú lenne. Könnyebb, mert a srácokkal ez könnyebben ment, elvégre én is fiú vagyok. De ő lány, az én kis csodám, és én is voltam annyi idős srác, mint ő, és másra se gondoltam, mint a lányokra és a fiatalabb tanerőkre, általában ruha nélkül.
- Mondtam már, hogy átalakíthatod.
Engedelmesen mentem utána, nézem én is a darabokat, és közben az összesúgókat is. Mivel nem hasonlítunk egymásra, és mivel az én kezem van tele papírszatyrokkal, van egy olyan tippjük, hogy én vagyok a cukrosbácsi. Irigykedjenek csak, addig se akarnak rámozdulni.
- Laura.
Nem, nem fogom Stellázni, mert a hideg ráz ki a Stellától, viszont találtam valamit, ami érdekelheti. Felemelem a válaszott darabot, ami nekem nagyon tetszik, és felé nyújtom.
- Ne aggódj, most anyáddal jól megvagyunk, tegnap találkoztunk is, és karcolások nélkül megúsztuk.
Jó kis délután volt, egészen kellemesen eltelt. Nagyon kellemesen, ami azt illeti, de ez most mellékes.
- Ott a pub után hárommal. Nagy, ablakos, sarokrészen elhelyezkedő, nyolcvan négyzetméter, bárpulttal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=732537#post732537][b]Wittner Stella - 2018.08.21. 19:44[/b][/url]

Nem bírtam ki, hogy ne emelkedjenek meg a szemöldökeim arra, ahogy a nadrág hosszát tovább feszegette. Mármint szó szerint nem tette, az amúgy se vezet eredményre, nekem elhiheti. Ha ezeket a szárakat valaki meghúzkodja lefelé, előbb csípőnaci majd... nos lent van a naci. Szóval nem hiszem, hogy ezt szeretné kipróbálgatni, bár igazán nem zavar, csini alsóneműt vettem fel ma is, olyan randibugyifélét. Szóval megmutigálom én, azon nem múlik, van egy mini csengő amúgy rajta hátul és csipkés. Nem is értem ki ne szeretné. Mondjuk tény, nem hiszem, hogy a kényelemért vettem én sem.
- Nem a szín? A méret? - kérdeztem vissza bizalmatlanul, ahogy a kirakatban nyújtózkodva éreztem, ahogy a leragasztott, friss lepkém dörzsölődik a felsőmtől és egy picit fel is szisszentem megállva egy helyben. Még nem volt meg a pontos elképzelésem, hogy is közöljem ezt, de anya szerintem eljuthatott a kiakadásra, mert mikor kész lett, küldtem egy képet neki üzenetben. Dávid szerint nagyon nem lesz boldog és lehet beszélni se fog velem, de ha még akkor se szóltam volna, amúgy se tenné. Azt hiszem támogató, de azt nem éli, ha nem beszélgetünk, mint minden másról is. - Ugye nem most akarod, hogy veled beszélgessek a méhekről meg a virágokról? Vagy kíváncsi vagy valamire? Valakire? Anyával ezen még időben, elég régen átestünk már. Hidd el, az se nekem volt ciki - csóváltam a fejem, hogy aztán inkább beténferegjek a boltba és keressem, melyik pár cipővel fogok örök hűséget fogadni. Nem, szerelembe nem itt szoktam esni, de a cipőimet jól szoktam tartani. Azért figyeltem persze apukára, hogy mondd-e bármit. Igazából, ha kérdez én szívesen felelek. Nincs ezen mit titkolni. Bár nyilván neki is azt mesélem, amit anyának, nem pedig amit mondjuk... Dávid...sejt. Nem tudom tudja-e, de neki nem hordtam össze minden hülyeséget a dolgaimról. Anya szentül hiszi, hogy az első srác, aki becipelt egy ágyba nagy szerelem volt és tanultam belőle. Igazából magamtól mentem és teljesen saját elhatározásból, mert túl akartam rajta esni. Hagyjuk is a részleteit. Azóta meg, ugye volt Kristóf, a fura haverja Dávidnak, de ő még csókolni se tudott, így semmire nem jutottunk szerencsére, két helyes pultos fiú, de velük is csak talizgattunk, meg egy akivel pár hónapig jól elvoltam, ő volt a második... olyan komolyabb. De az se túl jó élményszám. És igen, mindez az elmúlt körülbelül egy évem, így nem kell csodálkozni.
- Uh, mármint, persze, legközelebb beszélünk, de ez... hát ő egy csoda - kaptam is ki a kezéből a cipőcskét egyből a méretet és a sarok magasságát szemrevételezve. El is csíptem az eladólányt, hogy ebből - igen, nem vicc - kellene egy kisebb, mondjuk a legkisebb felnőtt méretben, ha lehet. Aztán elment én meg visszafordultam. Totál észre se vettem, hogy szólított.
- Értem, bár minden olyan időleges felénk - jegyeztem meg picit vonva a vállamon. Ez nem is tudom minek szólt. Időnként jó volt minden, aztán voltak viták, majd megint. Nehéz megtalálni a jó síkot az időben.
- Bárpult? A pultos fiút is beszerzed hozzá? - kérdeztem elsőre takargatva azt a nevetést, de aztán csak kicsúszott, miközben kibújva a cipőmből belebújtam a megérkezett csodákba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=734689#post734689][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2018.09.22. 13:11[/b][/url]

- Csak nem szorít a cipőd?
Kérdezem a felszisszenésre. A gyerekem, mindent észreveszek rajta, kivéve talán egy tetoválást. Mondjuk mindennek eljön a maga ideje, gondolom. Mondjuk a másik témát tényleg érdemesebb lenne hanyagolnom, mert egyszerűen, annyira kis butusnak hat, pedig tudom, hogy nagyon nagy manipulátor. Emlékszem, amikor még beszélni se tudott, csak gagyogott valamit - mert persze ez nem akadályozta meg abban, hogy ne járjon a szája - én teljesen oda voltam. Elvesztem benne, a lánygyermekemben. Ő mindig is különlegesebb volt számomra, mint a fiúk, de ez azt hiszem, így is van rendjén. Gergely és Dávid mindig anyaszövetségben voltak, Laura és én... illetve most már Stella és én, pedig apaszövetségben. Nem fogom tudni elfogadni, hogy az anyja engedte azt, hogy a Stella legyen a hivatalos neve. Ismerek két Stellát. A soha meg nem történt esküvőm előtti legénybúcsúról. Elég nyíltan megmutatták, mivel áldotta meg őket a jóisten meg a plasztikai sebész. Nem akarom, hogy az én lányom is csak egy "Stella" legyen. A Laura annyival érettebb név.
- Három gyerekem van, szerinted kell még beszélgetnünk?
Kérdezem halvány mosollyal, mert azért egy kicsit megnyugodtam, hogy nem nekem kell elmondanom a mocskos hímek minden szándékát az olyan ártatlan kislányokkal, mint amilyen ő is. Tizenhat... Merlinre mondom, a jó világom véget ért. Most majd már tényleg ideje lesz beszereznem egy puskát.
- Viszont, ha már cipő. Akkor gondolom kell hozzá táska meg kiegészítők is.
Mert ezeknek tudom, hogy fontos az összepasszolása, hiszen az összkép csak így lesz igazán jó. Hogy én mennyi mindent tanultam az évek során... szinte már félelmetes.
- Persze, egy srácot, aki évek óta stabil párkapcsolatban van egy másik sráccal.
Nekem ugye az lenne a legtökéletesebb, de aztán csak kicsit nevetgélek ezen, és megrázom a fejem. Tizenhat lett, még mindig szinte hihetetlen felfognom. Nem marokfegyvert veszek, hanem olyan igazi, hosszúcsövű puskát, hogy a közelébe se jussanak.
- Minden álmodat valóra váltom... Stella.
Bah, még mindig borzalmas kimondani, de tudom, hogy neki fontos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735877#post735877][b]Wittner Stella - 2018.10.02. 12:48[/b][/url]

- Mi? - kérdeztem értetlenül még grimaszban ragadt pofival felé nézve. Kellett pár másodperc, hogy összerakjam, miről is beszél, majd egy kínos mosoly kíséretében fújtattam és lestem a lábikóimra meg is mozgatva őket. Nem, semmi bajuk, szeretem a cipőim mind jó és éppen kényelmes. Van, ami nem tűnik annak, meg van, ami nem is az, de ezt egy lány sosem vallja be! Akkor is letopog egy partyn négy órát benne, ha már olyan, mintha minden tűt a világból átböktek volna a bokáján és a talpán. Nem beszélve a vádliról, ami úgy be tud durranni, hogy csak na. Pedig én még csak nem is vagyok durván túlsúlyos, láttam már olyat! Azok a szegény lábak!
- Szerintem üljünk le oda - mutattam a kis puffokra, még elment a lány a cipőcskepárért. Ideje volt ezen is túlesni. Mint a ragtapasz, meg kell fogni és huss, lerántani. Mondjuk lehetőleg ezt ne tegyük meg a fóliámmal, még nem érzem jól magam. Lehet túldramatizálom, de az tuti hogy nagyjából 15 másodpercig bírtam könnyek nélkül. És kétszer kértem meg Dávidot, hogy de ne röhögjön és várjunk kicsit. Nem volt vicces! Az utolsó pár perc viszont egész jó volt. Totál zsibbad és bizsergett az egész, de már tökre nem zavart, hogy fájdogál, csak vártam az eredményt. Talán nem mindig olyan rossz, nem?
- Hát, tudod ebben is egyre kreatívabbak az emberek, vannak új dolgok meg érdekességek, hallottam például az első fiúmtól - itt megálltam kicsit, aztán csak rájöttem, hogy pont nem ezt akartam elsőre megbeszélni. - De erről később, most mást szeretnék mutatni. De ne akadj ki nagyon!
Kezdem azzal, amitől minden szülő tuti mászna a plafonra vagy falnak menne, de sose voltam kíméletes, takargatni se szeretek dolgokat. Elég friss még minden, hogy jókor közöljem. Bár kinek és mi a jó? Felmerült az irodájában is pár hete, hogy hát kutya vagy tetkó. Megoldottam magam az egyiket, mondjuk. Ajándék volt, de a legjobb abból is, amit Dávid adhatott. Közben sikeresen vettem egy nagy levegőt és feljebb rángattam a felsőm, kihúzva a nacimból - kivételesen vettem fel melltartót is, max megvillantjuk. Nagy kaland, csipke és matchingel a bugyimmal. Jó cucc. De lassan eléggé fent is volt, hogy a teljes fólia kint legyen és vörösben úszó tenyérnyi helyen látszódjon a sötét minta. A szitakötőm.
- Meglepetés? - kérdeztem, kijelentettem és felszólítottam, nem tudom, de kínos szájösszepréselés mellett fordultam úgy, hogy lássa. Nem a cipő szorított.
- Biztos azok a bárpultosok is értenek a dolgukhoz. Hallottam a suliban, hogy a könyvtáros lány férje is valamikor ilyen fiú volt, most meg - tárom el a kezeim. Mindenki visszatérhet a jó ösvényre?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736439#post736439][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2018.10.08. 17:14[/b][/url]

Engedelmesen követve a számomra legértékesebb nőt a világon, kezdek rendesen rettegni. Eljutottunk abba az életkorba, amikor már eléggé „para” az a rész, amikor mi leülünk beszélgetni. Nekem – legyen ő bármennyi idős is –, a kis hercegnőm marad, aki az anyja magassarkújában, a takaróhuzatot magára terítve vonult végig a házon, közölve, hogy ő egy hölgy. Valóban az is volt, mindig, egy kis bolondgomba, de azért más, ha már azért kell beszélgetni, hogy hölgy, és ne megesett asszony legyen.
- Az első?
Emelem meg a szemöldököm, ahogy felé fordulok. A könyököm a térdemen pihen, tenyeremen az államat nyugtatva. Az első, nem azt jelenti, hogy volt maximum kettő. Tudom, hogy nem. Ismerem magamat, ismerem az anyját, ismerem azt, amit tőlünk látott. Éppen ezért aggódom is. Nem akarom tudni, hogy mennyi, mert félek elképzelni, hogy egyáltalán van. Pontosan tudom, hogy az ő korában a fiúk mennyire nagyon, és az én lányom kitűnik a tömegből, eléggé sok mindennel.
- Aham, később.
Ezt már csak úgy motyogom, leginkább azért, hogy jelezzem, még jelen vagyok a beszélgetésben, még akkor is, ha az ábrázatom nem ezt mondja. A vér már szerintem teljesen kifutott az arcomból, a jobb kezem zsibbad, szerintem éppen most hordok ki lábon egy infarktust. Egy olyan apafarktust, amikor a lányos apa megtudja, hogy van már olyan hímnemű a világon, akit le kellett volna puffantania, és ő még nem tette meg, csak mert az a valaki hozzászólt az ő kis virágszálához. Figyelek, tényleg, csak ne legyen több ilyen információ.
- Remélem, nem terhességi tesztet.
Azt is csak akkor lányom, ha negatív, de legalább ezt a második részt nem teszem hozzá. Az megvan, ugye, hogy te tök boldog vagy, és el akarod mondani a szüleidnek, hogy minden király, jön az unoka, akik meg azt felelik élből erre, hogy: „Remélem nem azt, hogy Rozi terhes.” Köszönjük, ezt a kört mi is végigcsináltuk, aztán az unoka is meglett, a nagyi is örült, csak nem kellemes innen a felemelkedés. Én meg, bár nem akarok unokát, azért nyilván nem akarok egyből leteremtő lenni. Annál kevés rosszabb dolog van szerintem.
- Dávid még mindig nagyon jó a részletekben.
Egyből felismerem a keze munkáját, hiszen tényleg nagyon dicséretre méltó, amit itt művel ez a kölyök. Nem tudom, hogy ez miért olyan nagy dolog, de azért remélem ennyi, amit mutatni akar, és az a bizonyos teszt nem kerül elő.
- Nekem is kellene valami. Vagy lehetne valami családi, közös motívum.
Igen, tudom, mostanában nagyon ráálltam a családozásra, de valahogy egy ideje van bennem ez az inger, hogy magányos vagyok, és kellene egy társ a mindennapjaimba.
- Meleg fiú? Ahhoz képest most eléggé úgy néz ki, mint aki apa lett.
Oké, már a meleg bárpultosokban sem bízhat meg az ember, hát hihetetlen ez a mai világ.