Komótosan keresgélek a szekrényemben, de kezdek egyre türelmetlenebb lenni. Nincs meg az a rohadt nadrág... Egész délután azon gondolkodtam, hova tehettem el ennyire. Önmagunkhoz képest egészen rég volt már (majdnem két hete), hogy nem aludtunk együtt Álmossal, így aztán a pizsamanadrágomra nem volt szükségem egy ideje. Elástam, mert általában nem hordok ilyesmit, csak ha Ő is velem van - olyankor kínosan ügyelek rá, hogy ne közvetítsek félreérthető üzenetet, mert lehet hogy az egy szál bugyi amiben egyébként aludni szoktam, ezt megtenné. Szinte már-már vicces, hogy mennyire szemérmesnek bizonyulok ebben a kérdésben, holott könyörgöm, táncos vagyok, a szégyenlősség aztán messze nem tartozik az alap személyiségvonásaim közé, a kapcsolatunk pedig mérföldekkel túlmegy azon a határon, amit az emberek általában "intimnek" neveznek. Akkor meg mégis miért? Talán éppen ezért, azért mert annyi szempontból közel kerültünk egymáshoz, hogy mégis kell hogy maradjon valami. Vagy azért, mert ilyen közelség mellett, ennyi idő után igenis körülményes megtartani azt a bizonyos határt, amit olyan nehéz (neki pedig velem ellentétben annyira felháborítóan könnyűnek tűnik). Nem próbálkoztam vele egyébként mindig ennyire. Egy ideig feszegettem a kettőnk között húzódó vékony vonalat, éppen csak alig észrevehetően, de szinte lepattant róla minden puhatolózásom, így aztán levontam a konzekvenciát. Úgyhogy bárhogy is legyen, de a nadrágnak _meg_kell_lennie. Kezdek ideges lenni. Hogy addig is csináljak valamit, előveszem a szekrényből a plusz ágyneműt, amit neki szoktam félretenni, feldobom az ágyra és kicsit kisimítom az ujjaimmal a takarót, ami még mindig tele van az illatával. Az ágyam szép nagy, akár úgy is elférünk rajta, hogy tudomást sem veszünk egymásról, de ilyen persze nem szokott történni, mert az álmainkban úgyis együtt vagyunk - és ezt szó szerint értem, nem szappanopera-klisé-szerűen.
A nadrágot negyed órával később találom meg, a párnám alatt. Az volt a baj, hogy végig azt hittem, hogy eltettem, holott nem. Egy beletörődő sóhajjal nézek végig a kezemben tartott világoskék és szürke kockás, salátára gyűrődött anyagra, amit a botrányos kinézete ellenére hamarosan fel kell vennem. De hol van már Álmos? Lassan be kellene már toppannia, alvásidő van, lövik a pizsit. Még ezt a rondát is, bizony.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=726882#post726882][b]Somoskői Lilla - 2018.06.28. 22:56[/b][/url]

Lassan bólogatok a név hallatán, de nem igazán próbálom leplezni sem, hogy nem ismerem a költőt, akiről szó van. Tényleg meglehetősen hétköznapi neve van szegénynek, valószínűleg nem kevés magyar szaladgál vele, és még annál is több szaladgálhatott annak idején, amikor az Árpád név a mostaninál népszerűbb volt. Szóval nem, sajnos nem tudom kiről van szó, de ez azért még változhat. Főleg, ha ilyen szép dolgokat ír.
Nehéz volna eldöntenem, hogy a célzásomat tényleg meg sem hallotta, vagy csak nem méltatja válaszra, de talán nem is baj. Azért néma mosoly kúszik az arcomra, amint tudomásul veszem a dolgot és átpakolom neki a reggelijét. Nem baj, nem igazán lepett meg. Amúgy is sok megemészteni valója akadhat ma reggelre, itt pedig most alapvetően nem a papírzacskó tartalmára gondolok elsődlegesen.
Amivel egyébként jól rá is hozom a frászt, az pedig egészen gyorsan leesik számára, hogy én voltam. Persze nehéz is lenne nem világossá válnia a dolognak, amikor a fintorát elnézegetve úgy vigyorgok, mint egy elégedett óvodás.
- Inkább málna akart az lenni... - jegyzem meg remekül szórakozva, de egy kicsit azért elhúzom a számat. Most vagy én bénáztam el (aminek nem kifejezetten örülnék), vagy kicsit más a benyomásunk az ízekről. A gondolatmenetem végén azért a kérdésére válaszolok:
- Illúzió - mondom kurtán, aztán picit megvonom a vállam. Lehet, hogy tényleg elfelejtettem említeni neki. Valahogy nem volt fontos a minket összekötő dolgok szempontjából, azt hiszem. Így jobban belegondolva, tényleg soha nem is került szóba, talán a balett miatt kerülhetett volna, de arról sem igazán beszéltünk, már azt leszámítva, hogy nyilván tudja, hogy próbákra járok. Kicsit ijesztő a gondolat, hogy hogyan lehet valakiről egyszerre ennyire sokat, de mégis olyan félelmetesen keveset tudni. Minket ez elég jól jellemez. Végül aztán úgy döntök, ha már itt a lehetőség, végül is akár játszhatok is picit a dologgal, úgyhogy egy hirtelen ötlettől vezérelve narancssárgára változtatom a hajam. Az illúzió elsőre egyébként kicsit béna, mert a saját magammal kapcsolatos dolgok inkább csak tükörben szoktak jól menni, ott tudok minden részletre gondolni. Most viszont az árnyékok, vagy a hajam fényessége és az emiatt adódó színkülönbségek csak utólag ugranak be, úgyhogy mielőtt észbe kapva módosítanék a dolgon, picit olyan lehet a hajam, mintha egy rossz rajzfilmből léptem volna ki. Ha Magnus ezt látná, a tekintete valószínűleg egy sokkal-sokkal melegebb éghajlatra küldene. Aztán persze kijavítom, de nem hagyom úgy sokáig, éppen csak pár másodpercig. Azért mégsem bazári majom mutatványos vagyok, na.
- Bocsi, nem tudtam kihagyni, de most már normális íze lesz - mondom még mindig sejtelmesen mosolyogva. Egy újabb harapással már majdnem teljesen kivégzem a minifánkot. Ha így folytatja, le fog ám maradni.
- Meddig érsz rá? - érdeklődöm kicsit, hátha tervezhetek vele reggeli utánra is, de azért nem vagyok telhetetlen. Ki tudja mikor van éppen szüksége a Bagolykőnek a gondnokára, meg hát gondolom a nővérét sem hagyhatja folyton ejtve... Pedig igazán sokkal vidámabb lenne, ha a délutáni edzésig velem maradhatna, de ezt kimondani sem merem, még gondolni is csak egészen halkan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=727999#post727999][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.07.08. 23:32[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=729312#post729312][b]Somoskői Lilla - 2018.07.16. 18:16[/b][/url]

Nem nagyon tudom eldönteni, hogy miután újra megkóstol egy falatot, tényleg másként érzi-e az ízét, vagy csak az én megnyugtatásomra változtatja meg a véleményét, mindenesetre úgy döntök, hogy hiszek neki.
A kis mutatványán hitetlenül megemelem a szemöldökömet, nem is a cselekedet miatt konkrétan - ilyesmit azért a balettos fiúk is meg tudnak csinálni, a tévhitekkel ellentétben inkább erősek, mintsem homokosok - sokkal inkább amiatt, hogy Álmostól jön a dolog. Ennél tovább viszont nem firtatom a dolgot, csak elraktározom magamban a viszonylag új információt, hogy a való életben is simán meg tudna verekedni azokkal a szörnyekkel.
- Gondoltam - vigyorodom el, mert hát tényleg elég kiszámítható volt, hogy nem fog örülni a dolognak, inkább követeli majd vissza a sós péksütijét. Ahhoz képest szinte meglepően türelmes velem, legalábbis úgy érződik most. Nem bántom ám tovább, mindenkinek joga van a nyugodt reggelijéhez, éppen csak egy picit akartam ugratni.
Miközben Álmos falatozni kezd, megosztja velem a nap további részére vonatkozó terveit is, én pedig elgondolkodva számolgatom magamban az órákat, miközben egy kék tollú madarat fixírozok az egyik ház tetején, akiről fogalmam sincs, mégis milyen fajta lehet.
- ... este! - bólintok végül elgondolkodva, majd még hozzáteszem a magyarázatot, hogy miért nem tudok vele tartani - délután próbám van, de olyan fél nyolcra végzek, hazaéréssel, zuhannyal, meg mindenfélével - jelentem ki végül, ebben pedig meg is egyezünk.
Egy darabig még békésen elreggelizgetünk együtt ott fent, megisszuk a kávénkat, halkan beszélgetünk, nézzük az ébredező várost, utána pedig mindketten nekiállunk a napnak.