Mostanában azt hiszem elég sok minden van bennem, amit nem tudok kiadni, amit inkább lefojtok, de nem vagyok képes rá, hogy kimondjam. Miért nem? Mert úgy érzem, hogy ha egyszer elindul kifelé belőlem, akkor nem tudok majd gátat szabni neki. Sérelmek, tettek és szavak, olyan dolgok, melyeket nem tudok jól kezelni. Nem kellene törődnöm a múlttal, de mégis ez az, ami meghatározza a ma sérelmeit.
Egy jó ideje járok már a dojoba, csak, hogy ne kelljen gondolkoznom. Edzek, tanulok és fejlődök, sok téren másabb emberré váltam, komolyabbá, de ugyanakkor csendesebbé is. Szeretem a magányt, ha nem kell attól tartanom, hogy egyetlen szó miatt az emberek faggatni kezdenek. Mostanában azt hiszem, a leginkább elvonultan élek, közösségben, mégis a peremén, ahova már senki se merészkedik szívesen. Saját magam küldöm száműzetésbe.
Futok, ténylegesen és átvitt értelemben is. Egyre hosszabb távok, egyre rövidülő menetidő. Most csak el akarok jutni a célig. Nem tudom, hogy mi vár ott rám, de nem is tudok gondolkozni, mert a fejemben csak a térkép van, ahol az útvonalat mutatta meg nekem Liam. Nem kérdeztem, csak elindultam, miközben a nap egyre inkább süllyed el, lassan hűvösödik a levegő, közeledik az este.
Futok, hogy elkerüljem a szembenézést a problémáimmal. Szembe kellene néznem velük, tudom, de ha megteszem, akkor onnantól nem tudom, hogy mi lesz. Most van, ami egyben tart, ami legalább értelmet ad a mának, hogy okot adjon a holnap megvalósulásának. Minden időmet olyanra fordítom, melyet eddig nem tettem. Sportolok, és kikapcsolok. Semmi agyalás, semmi önmagrcangolás. Nem akarok teljesen lesüllyedni oda, ahol voltam.
Lassítok, fokozatosan vesztek a lendületemből, vég a sarkon befordulva már szinte csak lépegetek előre. A célhoz megérkezve, térdeimre helyezem a kezem, és mostanra szabálytalanná váló lélegzetvételemet igyekszem kontrollálni. Ahogy felemelkedek, igyekszem kitörölni egy nagy adag izzadtságot a szememből és a homlokomról, csak utána nézek szembe a felém közeledő alakra.
- Kocsma? Reméltem, hogy egy fürdőbe megyünk a végén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=721734#post721734][b]Apáthy Marcell - 2018.04.29. 13:14[/b][/url]

Mostanában azt hiszem elég sok minden van bennem, amit nem tudok kiadni, amit inkább lefojtok, de nem vagyok képes rá, hogy kimondjam. Miért nem? Mert úgy érzem, hogy ha egyszer elindul kifelé belőlem, akkor nem tudok majd gátat szabni neki. Sérelmek, tettek és szavak, olyan dolgok, melyeket nem tudok jól kezelni. Nem kellene törődnöm a múlttal, de mégis ez az, ami meghatározza a ma sérelmeit.
Egy jó ideje járok már a dojoba, csak, hogy ne kelljen gondolkoznom. Edzek, tanulok és fejlődök, sok téren másabb emberré váltam, komolyabbá, de ugyanakkor csendesebbé is. Szeretem a magányt, ha nem kell attól tartanom, hogy egyetlen szó miatt az emberek faggatni kezdenek. Mostanában azt hiszem, a leginkább elvonultan élek, közösségben, mégis a peremén, ahova már senki se merészkedik szívesen. Saját magam küldöm száműzetésbe.
Futok, ténylegesen és átvitt értelemben is. Egyre hosszabb távok, egyre rövidülő menetidő. Most csak el akarok jutni a célig. Nem tudom, hogy mi vár ott rám, de nem is tudok gondolkozni, mert a fejemben csak a térkép van, ahol az útvonalat mutatta meg nekem Liam. Nem kérdeztem, csak elindultam, miközben a nap egyre inkább süllyed el, lassan hűvösödik a levegő, közeledik az este.
Futok, hogy elkerüljem a szembenézést a problémáimmal. Szembe kellene néznem velük, tudom, de ha megteszem, akkor onnantól nem tudom, hogy mi lesz. Most van, ami egyben tart, ami legalább értelmet ad a mának, hogy okot adjon a holnap megvalósulásának. Minden időmet olyanra fordítom, melyet eddig nem tettem. Sportolok, és kikapcsolok. Semmi agyalás, semmi önmagrcangolás. Nem akarok teljesen lesüllyedni oda, ahol voltam.
Lassítok, fokozatosan vesztek a lendületemből, vég a sarkon befordulva már szinte csak lépegetek előre. A célhoz megérkezve, térdeimre helyezem a kezem, és mostanra szabálytalanná váló lélegzetvételemet igyekszem kontrollálni. Ahogy felemelkedek, igyekszem kitörölni egy nagy adag izzadtságot a szememből és a homlokomról, csak utána nézek szembe a felém közeledő alakra.
- Kocsma? Reméltem, hogy egy fürdőbe megyünk a végén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=721978#post721978][b]Liam Laoiseach - 2018.05.01. 17:51[/b][/url]

Szeretek olyan emberek társaságában lenni, akikkel néha alig váltunk két szót, de a hallgatás mégsem válik kínos feszengéssé. Kényelmesen elüldögélünk vagy épp futunk egymás mellett, az aszfalt szürkesége suhan a talpunk alatt, körülöttünk elmosódik a világ s csupán a lélegzetünk s lépteink zaja jut el a tudatunkig. Az utóbbi időben Marcellel gyakran tesszük ezt, ha épp nem edzeni jön hozzám. Mondanám, hogy a magánedzője vagyok, de lehet, hogy ez a néma társaság nekem is annyira eredményes, mint neki. Vagy mindenesetre remélem, hogy neki az. Az edzés egyre jobban megy, főként testépítés és boxolás szokott lenni, a jól bevált stressz-levezető és endorfin-növelő kombináció. Melléjük tegyél egy kis futást és biztos a siker. A stressz okát nem oldják meg, már ha nem amiatt vagy stresszes, mert nem sportolsz eleget, de arra mindenképp tökéletes, hogy a felhalmozott önmarcangolást leépítsd szépen, s ne generáld önmagadnak a negatív gondolatokat. Elég nehéz bármi egyébre gondolni, amikor arra koncentrálsz, hogy ne ess össze a huszadik kilométer környékén. Az agyad visszatér abba az ősi, primitív stádiumba, amikor a társadalom és a civilizáció szemete nélkül csupán a nyers túlélési ösztön munkál benned.

Adtam neki egy térképet és egy időpontot. Jó kis távot teszünk meg a célpontig, ami történetesen egy kocsma. A Kocsma, egész pontosan. Kevés helyen szoktam megfordulni, szeretem a rutint és szeretem, ha ismerem a helyet. Jó tudni, hogy van-e egy hátsó terem vagy merre van a legközelebbi vészkijárat. Jobban alszok tőle.
Sportolási szempontból eléggé kontraproduktív pont egy kocsmát választani, de a sportolási szempont jelenleg nem lényeges. Eleget hajtottam a fiút, megérdemel egy kis szünetet, s egy másfajta kikapcsolódást.
- Néha belülről is jó felfrissülni - felelem, ahogy befarolunk a célnál. Egy kicsit még nyújtom a lábamat, s úgy lihegek közben, mint egy kutya negyven fokban. Van egy pici táska a hátamon, ami nagyon kényelmetlen s idétlen, végig leakartam tépni magamról, de van benne két törülköző és két póló, amit mégsem hozhattam a kezemben. Azt sem akarom, hogy kitiltsanak innen, túlságosan finom a csapolt szüretlenjük.
Előszedem a törülközőket s az egyiket odadobom neki, aztán nekiállok leitatni magamról az izzadtságot. A pólócserét majd inkább odabent a mosdóban ejteném meg, nem itt kint az utcán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=722189#post722189][b]Apáthy Marcell - 2018.05.03. 21:50[/b][/url]

- Amíg nem ismertelek, nem ittam. Nagy hiba volt.
Talán könnyebben ment volna az elmúlt hat év elviselése is. Nem tudom, valószínűleg. Az viszont tény, hogy amióta Liam és az edzések az életem részévé váltak, sokkal könnyebb minden. Rengeteg feszültség van bennem, nagyon sok minden miatt vagyok dühös, és még inkább lennék képes ezért hülyeséget csinálni. És ez az, amit nem szabad. Jó ideig próbáltam a húgomra gondolni. Nem akarom, hogy a bagolyköves évei alatt el kelljen viselnie azt, hogy a bátyja alapján ítélik meg, legyen bármekkora ostobaság is a dolog. És az lenne, elvégre mi volt az első gondolatom? Hogy az első szembejövő nőnemű egyedet feleségül veszem és azonnali hatállyal családalapításba kezdünk. Csak azért, tenném, mert tudom, hogy van bennem egy hűségösztön, vagyis soha, semmilyen körülmények között sem csalnám meg. Ergo, hiába szeretem Kamillát, ha nem vagyok szabad, nem érhetek hozzá, nem próbálhatok a közelében lenni. Okom lenne rá, hogy ne tegyem. És szükségem van a távolságra, nem lehetek mellette, mert nem vagyok rá képes, hogy csak a barátja legyek. Ki van zárva. Ha szüksége van a támogatásomra, megkapja, de olyan minőségben, mint eddig voltam, képtelen vagyok mellette maradni. Ez nem sértődöttség, pusztán csak megvolt az esélyem, átélhettem, és már nem csak egy vágyott állapot, hanem valami, amiért küzdöttem, megkaptam, és elvesztettem. Így más sokkal másabb a gyerek fekvése.
- Azta, te mindenre gondolsz.
Hálásan veszem át a törölközőt, mert valóban jól esik, hogy gondolt ilyen apróságokra is. Gyors és gyakorlott mozdulatokkal próbálok magamból legalább valamennyire embert varázsolni. Azért a zuhanyt még most is bánom, de majd valamennyire helyre hozom magam a mosdóban. Már amennyire persze egy kocsma mosdójában erre lehetőség van.
- Legközelebb majd viszem én a táskát.
Ötletem sem volt, hogy mi célt szolgál, meg minek, ha úgyis visszatérünk a dojoba, de mint kiderült, azért van célja, mert nem térünk vissza. A kocsma viszont nem hiszem, hogy csak egyetlen alkalom, így biztos vagyok benne, hogy lesz olyan helyzet, hogy az én hátamon lifeghet a törülközőt rejtő zsák. Nyújtózom egyet, mielőtt elindulunk befelé. Sokat fejlődtem már néhány hét alatt is, az írásképtelenségemben és a kapcsolati csődömnek is jót tett, hogy eljöttem ide. Ha minden flottul megy, akkor valószínűleg még mindig az a Marci lennék, aki egy nagy szelet csokitortával és némi lustálkodással mindent megoldottnak tekintett. Most már másképp látom magam, és máshogy is érzem magam. Erősebb lettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=722822#post722822][b]Liam Laoiseach - 2018.05.09. 18:54[/b][/url]

- Ja, nagy hiba - vigyorgok rá. - Hogy élted túl?
Nem vagyok olyan nagy ivó. Persze ez relatív. Aki egyáltalán nem iszik, annak alkoholistának tűnhetek. Nem iszok naponta és nem iszok erőset. Ennyi az egész szabályrendszerem. Kitartóan kell csinálni s akkor jó magasra tornászhatod fel a tűrőképességedet.  Ügyes vagy, ha csak ritkán fogyasztasz alkoholt, de ha azon ritka pillanatokban legurítasz két whiskyt s a végén meglocsolod három koktéllal, akkor hülye vagy. Vagy öngyilkos-hajlamú. Vagy nagyon-nagyon szeretnél felejteni. Marcira az utóbbi kategória erősen ráillik, s emiatt is ajánlott, hogy folyton együtt lógjunk. Akadályozzam meg, amit lehet. Ha már a szívét meggyógyítani én nem tudom.
- Visszamehettünk volna, aztán megint elsétálunk erre, de minek? Már itt vagyunk - vonogatom a vállam. Általában öltönyösen szoktam jelenésemet tenni a lokálban, de láttak már rosszabbul is, mint most vagyok. Láttak ők szerintem mindent, s nem csak rám értve.
- Ebből ne csináljunk szokást, mert teljesen hazavágjuk az eddigi eredményeket - nézek fel az ajtóra. Úgy-ahogy megvagyok a nyújtással és a törölközéssel is. - Tartsuk meg különleges alkalmakra.
Kicsit úgy hangzok, mint egy függő a tagadó-stádiumban. De én nem! Én tényleg nem! Azok csak mások, én bármikor megtudok állni, nekem ez nem szükség! Egyébként... nem, tényleg nem vagyok az, ahhoz túl ritkán fordulok meg ilyen helyeken. A különleges alkalmat meg komolyan gondoltam. Nem vagyok teljesen biztos a dátumban, de majdnem kétségtelen, hogy ma három hónapja lépett be először a dojomba. Sokat fejlődött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724814#post724814][b]Apáthy Marcell - 2018.06.03. 12:50[/b][/url]

- Nőkkel.
Felelem teljes nyugalommal, és még csak nem is viccelek. A "Kamilla ügy"-re többnyire nőkkel reagáltam, és ha nem nőkkel reagáltam volna, akkor valószínűleg zugivó lettem volna. Azt hiszem, Fanni és Lina társasága még mindig jobb megoldás volt, mint egy-két üveg sör, majd fokozatosan növelt anyag és italválaszték.
- Mondjuk ez igaz. Valószínűleg most oda szépen leülök, és soha többet nem kelek fel.
Azért annyira nem rossz a helyzet, de fél perc férfidráma kell, megelőzi a többit. Az a helyzet, hogy egy nagyon rossz időszakomban döntöttem ezt el, aztán elkapott a gépszíj, és mint egy őrült kezdtem el csinálni. Most pedig ott vagyok, hogy nem is tudok már nélküle élni. Vagyis pontosan tudom, hogy holnap megint itt leszek, és azután is. Mondjuk nem tudom, hogy mennyire fog ez a mostani megütni, de remélem, azért a végére még eléggé ember leszek.
- És ha nem mondjuk el senkinek? Tagadjuk a szervezetünk előtt. Alkoholt sosem, én nem.
Olyan határozottan tagadok, mintha az asszony kérne számon, hogy ittam-e, és ha igen, mégis mennyit. Már szinte magam is elhiszem, hogy gyakorlatilag azt se tudom, mi az az alkohol. Persze ez nagyon nagyon nem igaz, de az mellékes. Sok új dolog történt egyetlen évszak leforgása alatt velem, és nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan emberhez léptem be, aki nem kiosztott, hanem támasz volt. Nem ismert, nem lett volna kötelessége, és mégis megtette. Van benne valami különleges, ami miatt azt akartam, hogy büszke legyen rám. Ha valaki ezt a státuszt kiérdemli, ő fontossá válik számomra. Most is ez történt.
- Na menjünk be, és kedves szervezetünk, most fordulj el.
Nevetem el magam, mert bizony van egy olyan érzésem, hogy a jelenlegi szintemen már a gondolattól is spicces vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=725546#post725546][b]Liam Laoiseach - 2018.06.13. 21:00[/b][/url]

Hmm. Érthető. Bólogatok egy párat szórakozottan. Én nem nőkkel ugyan, de hasonló problémamegoldó módszerekhez folyamodok olykor. Egészen addig, amíg nem pont emiatt születnek újabb problémák. Vagy ha a slamasztika eredete nem pont ebben gyökerezett már amúgyis. Olyankor ezzel semmire se megyek, csak tovább rontok a helyzeten. Ettől függetlenül gyakran teszem, aztán csodálkozok, hogy miért nem lett jobb semmi.
- Te, lehet, hogy az alkoholizmus kevésbé életveszélyes függőség - vetem fel, amikor ilyen szépen elérek a gondolatmenetem végére. Lassan széles mosolyra kúszik a szám. Én se gondoltam komolyan. - Vagy maradj csak az edzésnél.
Tudom, hogy mennyire erős igény és szükség tud lenni ez is. Naponta érzem. Ha huzamosabb ideig nem tudok edzeni vagy legalább valamit sportolni, leszámítva azt a heti pár órát, amikor a gyerekeket tanítom, érzem, hogy felrobbanok. Nem találom a helyem. Semmi se jó. Frusztrált leszek és morcos. Nem is szoktam sokáig bírni, mert egy ponton túl nem vagyok képes másra koncentrálni. Csak arra, hogy kell. Az adrenalin, a szabadság, a zsák ritmikus püfölése, amit csak a saját légzésem kísér, vagy a lépteim zaja az aszfalton, a szél az arcomban... Vagy éjszakánként odafent lenni… De az nem. Nem ilyen. Nem ennyire. Vagy igen? Nem… Kicsit megrázom a fejem, s csak utána esik le, hogy nem csak mentálisan tettem meg.
- Ne félj, ez a mi kis titkunk lesz - kacsintok rá és vezetem is befele az egyik hátsó asztalhoz. Jólesőn huppanok le egy székre, s a lábizmaim hálásan felsóhajtanak. A táskám ledobom a mellettem lévő székre s neki is fogok nézelődni a pincér után. Nincs nagy forgalom még ebben az órában. Kellemesen duruzsoló háttérzaj tölti be a teret, ahogy mindenki csöndesen beszélget, a pincérek nyüzsögnek, a kávégép olykor felbrummog.
- Kéne azért valami táplálék is, nem? - Túl sok mindennel nem szolgálnak, de egy-két féle saláta meg szendvics azért kapható.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=726108#post726108][b]Apáthy Marcell - 2018.06.22. 10:37[/b][/url]

- Egyelőre még ismerkedem a lehetőségeimmel, mérlegelek és majd döntök, addig viszont egyik opciót sem kívánom elhanyagolni.
Jelentem ki diplomatikus hangsúllyal a jelenlegi tényállásomat, ami igazából eléggé vicces, hiszen, ha az ember józanul gondolkozik, hogy igyon-e vagy edzéstervet kövessen, nyilván, könnyedén dönt, mert két teljesen különálló történetszálról beszélünk, de én jelenleg még fiatal versenyző vagyok mind a kettőben, és mind a kettőt túlságosan élvezem. Igaz, azt még nem kockáztattam meg, hogy ittas állapotban kerüljek haza, mert félek az asszonytól, és amit velem tenne. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ezt tolerálná tőlem. Viszont mosolyra húzódik a szám a diplomatikus kijelentés végén, így igencsak elégedett vagyok a helyzetemmel. Mostanában lazábban élek meg mindent, és ezt Liamnek köszönhetem.
- Már látom is magam előtt az esküvői fogadalmamat. Ígérem neked, xy, hogy örök hűséggel leszek irántad, és ígérem, hogy hűséges leszek Mr. Laoiseach-hoz is, aki kis titkaim őrzője.
A végén elrévedek a távolba, de aztán elnevetem magam, és egy kicsit megrázom a fejem. Nem mintha ne hinném, hogy egy nap majd férj lesz belőlem, csak abban nem vagyok jelenleg biztos, hogy a nő, akit szeretek, a feleségem akar majd lenni. Pedig jelenleg nagyon örülnék neki. Nem, nem fogom megkérni, nem azért, csak így, ezen a fáradtsági fokon sok mindenre gondolni szoktam. Ehhez pedig hozzájön majd az alkohol, és tényleg eléggé reménykedek benne, hogy nem állítok majd így haza, hanem most is majd kapok egy kis sarkot amíg kiszenvedem magam.  
- Félsz, hogy megüt majd nagyon a pia? Vállalhatatlanok leszünk ma éjjel?
Mondjuk olyan igazán mocskos részeg, mint a mugli filmekben, még nem voltam, pedig a másnaposok eléggé bejött, egyszer egy olyan állapotot szívesen kipróbálnék.
- Én csak valami könnyűt ennék. Valamit amiben van paradicsom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=726826#post726826][b]Liam Laoiseach - 2018.06.27. 21:48[/b][/url]

Jó döntés nyitva hagyni a lehetőségeket. Nekem sem ártana kicsit nyitottabbnak lennem. Biztos könnyebb úgy az élet. Vagy legalábbis érdekesebb, ha nem is könnyebb. De lehet, hogy igazából nem akarok érdekesebb életet. Nyugodtabb, igen, az kéne. Békésebb. Boldogabb. Ilyen elcsépelt hülyeségek.
- Én azért itt leszek, a biztonság kedvéért, hogyha túl elvinne a lendület a másik irányba, jó? - Ígéretemmel nem mondok semmi újat, hisz már voltunk itt. De tudom, hogy néha fontos elismételni, mert az ember hajlamos elfelejteni, hogy nincs egyedül, hogy számíthat másokra.
Az elképzelt jeleneten felnevetek. Beletúrok a hajamba, ujjaimmal próbálom felcuppantani az izzadt tincseket a fejemről.  
- Különös kis házasság lesz az - megcsóválom a fejem, még mindig szélesen vigyorogva. Ez körülbelül az első alkalom, hogy valaki engem közvetlen kapcsolatba hozott az esküvő fogalmával - furcsa is hallani. Az apácák otthon nem számítanak, ők mindig össze akartak boronálni különböző lányokkal, ahogy elég idős lettem hozzá. Aztán egy bizonyos bejelentés után kicsit lelombozódott a lelkesedésük, de olykor azért felvetik most is, ha hazaírok, hogy na, találtam már valakit? Hány módon lehet még vajon leírni, hogy nem? Nem megy az úgy, hiába akarják ők.
- Ne félj, én majd vállallak - felelem tettetett komolysággal, de hamar újra felbukkan a vigyor az arcomon. - Nem terveztem ilyesmit, de az ellenkezőjét sem. Ahogy esik, hm?
Inkább csak a kölykökkel vagyok szigorú, meg persze ügyvédként, de Marci már hamarabb barát, mint diák. Neki nincs szüksége szigorra. Arra van szüksége, hogy itt legyek, hogy kirángassam a fejéből s jól érezhesse magát.
Gyakorlatilag ugyanarra, mint nekem. Win-win.
- Saláta? Egy kis focacciával mellé, azt jól csinálják itt, a sör mellé is csúszik. - Intek is a pincérnek, hogy rendelnénk, ha ráér. Mosolyogva hozzánk sétál, ismerősként üdvözöl, ami megint arra késztet, hogy a hajammal babráljak. Miért is nem szárítottam meg a fejem futás után?
Leadom neki a rendelést, én maradok a saját ajánlatomnál, mert megkívántam, aztán mellé kikérem a szüretlenemet is, s kérdőn várom, hogy Marcell is kérje az első kört magának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=729791#post729791][b]Apáthy Marcell - 2018.07.21. 07:36[/b][/url]

- Ezért már most hálás vagyok.
Az elmúlt heteket nézve ez a feltételezés nem is annyira alaptalan. Mert hát legyünk őszinték, ha valaki mostanában egy cseppet átesett a ló másik oldalára, az én voltam. A kis husis gyerek, aki imádta az étkezési lehetőségek mindegyikét és izomláz maximum az állkapcsában volt, most itt állok, és mindenhol máshol érzem az izomlázat, csak éppen ott nem. Sőt, azt mondom, nem kérek sokat. Tisztára elvesztettem önmagam, azt hiszem, vagy lehet, hogy eddig voltam teljesen másmilyen és most látszik az, milyen is vagyok, amikor önmagam vagyok?
- A házasság szerintem mindig furcsa.
Tegyük hozzá, hogy nekem egy nagyon jó példám van a házasságra. A szüleim nem nagyon veszekednek, azok a tipikus hajba kapások vannak a túl sok munka, vagy a le nem hajtott wc deszka miatt, de nincsen megcsalás, verekedés, veszélyes életmód. Mindig mindenre megtanítottak minket, hasonló és mégis eltérő az érdeklődési körük, és őszinték. Mirella is és én is a legjobb példákat hozhattuk magunkkal. Ettől függetlenül, túl a cukormázon, úgy érzem, hogy még nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nekem is való lesz egyszer a dolog. Vagy éppen a nőnek nem, akit olyan sok éve szeretek már. Valahogy furcsa, hogy a jövőmet el tudom képzelni vele, de azt nem, hogy benne legyen abban, amire vágyok. Ez tudom, ellentmondásos, de van benne logika.
- Rád bízom magam, Liam.
Emelem fel a kezeimet, jelezve, hogy teljesen övé a terep, és vigyorogva követem, és a rendelése után megduplázom a sajátommal. Hangulatos a hely, pont olyan, mint amilyennek kívülről hittem.
- Honnan jött az ötlet, hogy nyiss egy dojo-t? Sosem kérdeztem még, pedig akartam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=733569#post733569][b]Liam Laoiseach - 2018.09.06. 09:49[/b][/url]

Nem könnyű a változás, ha nem magától, természetesen jön. Néha még akkor sem. Hiába tudod, hogy jobb lesz neked úgy, hogy jobb lesz másnak is talán. Mindig így van. Egyedül sokszor lehetetlennek tűnik - persze nem az. Csak az lehetetlen, hogy megérintsd az orrodat a nyelveddel, minden más lehetséges, ha elég fantáziád és kitartásod van. De mégis jobb, ha van melletted valaki. Egyedül a végére sokszor értelmét veszti, és a feladás eshetősége is nagyobb.
- Nem tudnék érdemben nyilatkozni a házasságról.
A szüleimét se láthattam, nekem sincs. Az ismerőseim többsége vagy munkamániás ügyvéd vagy meleg, és egyik kategória sem a legalizált kapcsolatok bajnoka - különböző okokból, de végül csak egykutya. Az ügyfeleim nagy része is a házasságuk miatt kerülnek hozzám. De biztos van olyan kapcsolat is, ami nem a törvényszéken ér véget. Kell lenniük, épp csak én nem szoktam találkozni olyannal. Majd a Marciéké olyan lesz. Illetve hát a miénk, mert én is tagja leszek.
- Ha a házasság intézménye idegen is számomra, te nem vagy az. Biztosan jó lesz.
Magánemberként ritkán teszek ilyen magabiztos és kategorikus kijelentést. Ügyvédként is óvatosan bánok a biztossal, mert olykor felbukkanhat egy új tanú, egy bizonyítékról kiderül, hogy nem lehet felhasználni. Néha nem tőlem függ. De ez majd tőlük fog függni. És én egy kicsit hadd legyek romantikus optimista, rám fér, úgy érzem.
- Tizenegy évesen megismertem egy öregembert, akinek volt egy dojo-ja Londonban. Azt hittem, csak hülyéskedik, amikor megmondta. De végül csak elmentem, mert… - egy pillanatig szórakozottan babrálok a sótartóval. - Azt hiszem, már említettem, hogy egy kolostorban éltem akkor, nem? Ez még azelőtt volt, hogy elmentem volna a Roxfortba. Én voltam az egyetlen gyerek a sok apáca között, távol Galwaytől, távol mindentől, amiben felnőttem.
- Az öregember vak volt, soha nem is látott. Törékeny alkatú, mint egy madár. De tényleg volt egy dojo-ja - az emlék lassan mosolyt fest az arcomra. - És ahogy mozgott! Évekbe telt, mire sikerült eltalálnom edzés közben. Még több időbe, mire sikerült először győznöm. De arra már ő idősebb lett, én meg elértem a mostani magasságom és izomtömegem, úgyhogy nem volt tisztességes győzelem.
Nem szoktam Stickről beszélni, vagy a gyerekkoromról. Azt tudják általában rólam, hogy apácák neveltek s korán elkezdtem a harcművészetet, de a részleteket rendszerint homályban hagyom. Az az enyém. Most mégis megeredt a nyelvem, én sem értem a dolgot. Lehet, hogy a futás serkentette endorfin-hullám, lehet a bizalom, ami már egy ideje alakulgat. Lehet csak úgy érzem, neki elmesélhetem.
Közben kiérkezik a rendelésünk, de amíg nem jutok el a mosdóig, nem fogok hozzá.