36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] 2 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 24. 19:45 | Link

Te
Nálad


Három napja ül a cetli fölött, amit Báint csúsztatott a zsebébe. Csak otthon vette észre, így nem volt esélye az arcába vágni. A kis celti azonban nem jagyta nyugodni, szinte kiabált neki. Többször elindult a kuka felé, hogy kihajítsa de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Így a papírdarab hamar viseletes lett, megtépázta az ideg, amit Rorának okozott. Harmadik nap estéjén azonban megunta.
- Apa. Figyelj kérlek Hannára, elmegyek.
Kiöltözött, hát már hogyne tette volna. Sokáig készült, többször elkapta az agybaj közben, de végül kész lett a műremek. Egész csinossn nézett ki. A haja egyenes volt a változatoság kedvéért, fekete ruháját az ajándék cipővel és piros rúzzsal dobta fel. Hívott egy taxit, majd bediktálta a címet. Kellemes, lassú és kényelmes volt, az út alatt végig tudta gondolni, hogy milyen baromságra készül éppen egy férfi kedvéért. Csak fütyülnek és megy, ő nem az a fajta volt, Bálint mégis a legrosszabbat hozta ki belőle. Undorodott magától, de erősebb volt az, amit a férfi iránt érzett, bármi is volt az.
Majdnem fél órába telt, mire meggyőzte a portást, hogy engedje fel. Bármennyire is igyekezett, csak akkor sikerült neki szabad utat kapnia, amikor bevetette magát. Beszállva a liftbe remegett a gyomra, remegtek a kezei és mikor kopogott az ajtón már a levegőt is igen sűrűn szedte. Nem is tudta pontosan mire számítson. A fogadtatás nyilván nem lesz ellenséges, hiszen ő akarta, hogy ide találjon, de van egy olyan érzése, hogy a dolog nem lesz ennyire egyszerű.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 24. 19:46
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 24. 19:52 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

Hiába van este ő még mindig afelett görnyed, amit ma reggel az apja rásózott. Valamivel muszáj elterelnie a gondolatait. Életében először megadta a lehetőséget egy nőnek, de az nem lépett. Pontosabban meglépte a váratlant, nem jelentkezett, ezzel tudatva, hogy már nem tart rá igényt.  Ezt a románcot még nem siratta el, nem volt arra ideje, hogy a srácokkal összeüljön, vagy elmenjen lányokat hajtani. Nem is vágyik rá. Fejét idegesen vakarja egy papír felett, amikor halk kopogásra lesz figyelmes. Lopva az órájára pillant, az étel, amit rendelt, még nem érkezhetett meg, akkor vajon megint az idegesítő alsó szomszédnak van valami problémája? Kezdetben nem áll módjában felkelni az asztaltól, végül úgy dönt, megadja a tiszteletet a látogatójának.
Az ajtót egy 'mi a fene van már?' fejjel nyitja ki, már rákészült a leoltásra, azonban meglepetésére egy bombázóval találja szemben magát. Auróra elképesztően néz ki, ezzel pedig zavarba is hozza a férfit, hiszen ő csak egy fekete melegítőnadrágot és egy fehér pólót visel.
- Eltévedtél?
Vállát neki támasztja az ajtónak, csak indokolt esetben enged át bárkit is a küszöbön, eddig ez a takarítónőn kívül senkivel sem történt meg.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 24. 19:53
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 24. 20:03 | Link

Te
Nálad


#bocseltévedtem #mondmegmerrevanálmaimpasija

Mikor morgást hall bentről, összevonja a szemöldökét, bizonyára erre nem számít Bálint, de azért mégis. Talán mindenkivel ennyire barátságtalan? Nem tűnik olyan embernek aki szívesen fogad vendégeket, de már az is meglepő, hogy saját lakása van, na meg az, hogy itthon van. Nem került konkrétan szóba, de a férfi többször is utalt arra, hogy nagyon sokat utazik. Így hát kissé a meglepő a saját kukcó. Azt is lehetne mondani, hogy pénzkidobás, de ez nem szerepel a Drávecz család szótárjában.
Ahogy kinyílik az ajtó, bemutatja a legszebb mosolyát, egy pillanatra sem jön zavarba, sőt, még ahhoz is van lélekjelenléte, hogy elszórakozzon vele. Bár a gyomra liftezik, igyekszik vele nem fogalalkozni, próbál úgy tenni, mintha ez a pillanat nem lenne számára fontos. Pedig mennyire, hogy az. Békülni szeretne.
- Azt hiszem igen. Azért jöttem, hogy elmondjam Bálintnak mennyire hiányzik, és hogy mindennek ellenére nagyon kedvelem..de azt hiszem nem itt lakik.
Legyint és el is lép az ajtótól, vissza a folyosóra.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 24. 20:04
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 24. 20:13 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

#ittállelőtted #nyisdkiaszemed

Megforgatja a szemeit, most nincsen kedve ehhez a gyerekes játékhoz. Egy sóhaj kíséretében ellöki magát az ajtófélfától és Aurórára néz.
Karjánál fogva megragadja és magához rántja, nem számít ellenkezésre, ezért egy csókot lehel a szája sarkába, majd az ajkaira, végül a nyakára.
- Sokáig tartott.
Halkan suttog a fülébe, majd növeli kettejük között a távolságot, egyik kezét fogja még a nőnek, és megpörgeti maga előtt, hogy lássa minden porcikáját. Úgy állítja meg, hogy a nő feje a lift felé nézzen. Egy elfojtott sóhajtás közepette visszalép hozzá, borostáját végighúzza a nyakának ívén, majd a fülébe suttogja következő mondatát.
- Elmondtad, akkor most már távozhatsz is, nem?
Sajnálná, de ha már ezt mondta a nő, hogy ezért jött, akkor minek marasztalja? Könnyedén vissza fordítja magával szemben és egyik kezével finoman simogatja az oldalát. Nem fogja marasztalni, de képtelen lenne arra, hogy távolságot tartson tőle. Teljesen szabad akaratot ad, egy kis irányítással megtoldva.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 24. 20:16
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 24. 20:40 | Link

Te
Nálad


Pont erre várt. Ahogy a férfi hozzáér, az érintése alatt lángolni kezd a bőre, az ajkai szinte lukat égetnek, nem tud mást tenni, minthogy hagyja magát. Mire észhez tér, már a liftet bámulja. Menekülhetne, menekülnie kellene, mert úgyis ismét szét fogják egymást szedni, de nem tud. A hotelban annra könnyű volt, csak fogta magát és eljött. De minden egyes találkozásuk alkalmával egyre nehezebb lett. Folyamatosan összefutottak és ha nem találkoztak, akkor is őt kereste az utcán, az autókban és belelátta minden öltönyös férfibe. Arról nem is beszélve, hogy Hanna is gyakran emlegette, Báint lénye valamiért összeforrt neki a játszóházzal és a gyönyörű dolgokkal, mint a cipőboltban lévő csecsebecsék, amik neki hála az övéi lehettek, hacsak egy rövid időre is. A kislány sokszor kérdezett, Aurórs pedig hárított, így volt a legjobb.
- Nem tudom, mit kellene tennem.
Őszinte. Tényleg nagyon tanácstalan, soha nem keveredett még csak hasonló helyzetbe sem. Könyörgően pillant a férfire, szeretne valami bizonyosságot, bármit, amibe kapaszkodhatna. Mert ez a képlékenység, amiben az utóbbi közel egy hónapban élt, lassan felemészti.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 24. 20:40
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 24. 20:48 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

Nem könnyíti meg Auróra dolgát. Eszében sincsen ennyit segíteni számára, azt akarja, hogy végre a lábára álljon és ne legyen irányítva általa. Áll szemben vele, magába szívja az ismerős illatot. Lopott pillantásokat kap el, látja a mozdulatait, azt hogy mennyire másképpen veszi most a levegőt, miután már érintkeztek. Megveszik érte, legszívesebben felkapná és becipelné, de ezt most nem teheti meg. Kezeit összefonja maga előtt, vállát ismét az ajtó félfának dönti, ezzel igyekszik türtőztetni magát, valami akadályt keres, ami visszatartja.
- Neked kel eldöntened, mit akarsz.
Ebből viszont nem enged, ezen a küszöbön csak akkor fog átlépni a nő, ha kimondja végre, amit akar. Ellenkező esetbe szívesen megmutatja neki újból a liftet, ha kell még a hívógombot is megnyomja. Bár az is biztos, hogy utána lépne és olyant művelne a lift ajtaja mögött, amelyet a kamera túlsó végén ülő férfiak csak pironkodva mernének nézni. Képtelen távol tartani magát a szőkeségtől, főleg most, hogy újra itt áll előtte. Vajon Auróra tisztában van azzal, hogy milyen hatással van a férfira? Tekintetét és testtartását nézve, Bálint arra a következtetésre jut, hogy a nő éppen ugyanannyira őrlődik, vágyakozik és bizonytalan, mint ő. Hát akkor meg mire vár?
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 24. 20:48
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 24. 21:14 | Link

Te
Nálad


Sóhajtva áll neki tördelni a kezeit. Vajon tényleg ezt akarja? Tényleg kitenné magát ennek? Évekig utasította el magától a szerelmet, a férfiak közeledését, és most hirtelen ebbe csöppen bele. Valószínű, hogy minden okkal történik, ha korábban találkoznak, akkor talán korábban találnak egymásra, ki tudja? Sok mindennek kellett ahhoz együtt állnia, hogy azon a napon beültek az étterembe. De attól, hogy felmagasztalja az egészet, a jelenlegi helyzet nem lesz könnyebb. Nem akarja kiadni magát. Retteg, hogy mi lesz ennek a következménye, össze fogják törni a szívét. Mégis elkez  belőle ömleni a szó, megadja magát, habár a büszkeségének messziről integethet.
- Szeretem, ahogy Hannával viselkedsz. Ahogy mosolyogsz rá, és ahogy ő ezt viszonozza. Imádom, mikor mérges vagy. Odavagyok az öltönyeidért, amikor megvillantod azt a csibészes mosolyt. Hogy két mondattal le tudsz venni lámabról...úriember vagy, olyan, akire minden lány vágyik.
Ömlenek belőle a szavak, megállíthatatlanul. Minden mondat után egyre elkeseredettebb lesz, de már nem érdkeli. Most vagy soha, hiába várná el ugyanezt a szemben állótól, tudja, hogy ez most rajta múlik.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 24. 21:14
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 24. 21:19 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

Auróra minden egyes mozzanatát figyeli, a kéztördeléstől kezdve, a kissé szaporább légzést és a zavart is észrevette, de nem ad nekik hangot.
Ahogy hallgatja a nő szavait, vigyorát azzal próbálja eltakarni, hogy borostás állást megdörzsöli. Nem tudja, de gondolja, hogy mennyire nehéz lehetett ezt kiadni és látja a nőn, hogy fél a reakciójától.
- Idefigyelj.
Egyik kezével felemeli a nő fejét, hogy a szemkontaktust felvehesse vele.
- Mindennek nevezhetsz, de ne sértegess még egyszer az úriember szóval, ha lehet.
Elvicceli, muszáj ezt tennie, mert nem akarja bántani az előtte állót. Szavai jól estek, meg fogja mosolyogni őket, akárhányszor visszagondol rájuk.
- Te már azzal is leveszel a lábamról, ha megjelensz.
Valamit adnia kell cserébe, azért a vallomásért, amit kapott. Ennél többet jelenleg még képtelen. Eláll az ajtóból, majd maga előtt betessékeli a szőkeséget, mégsem ácsoroghatnak itt a végtelenségig. Az ajtót egy laza mozdulattal teszi be,  a kulcsot elfordítja a zárban, ezzel elzárva az egyetlen menekülési útvonalat a nő elől. Távolságot tartva figyeli minden lépését és mozdulatát, egyelőre gyönyörködik a látványban.
   
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 24. 21:19
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 25. 07:32 | Link

Te
Nálad


Lesüti a szemét, mikor mondandója végéjez ér. Nem akarja látni a férfit, zavarban van. Soha nem szokta kiadni magát, általában ennél több büszkeség van benne, de jelenleg ezt látta az egyetlen élhető megoldásnak. Hogy megbánja-e majd? Az egészen biztos. De azt még jobban bánná, ha úgy menne el, hogy meg sem próbálta, hogy nem mondta el az igazat. Ez még korán sem szerelem, de jó úton halad affelé, érzi, hogy nem lesz szép a vége, főleg mert mind a ketten ilyen heves természetűek. De utána a vízözön. Most már úgysem számít. Csak akkor veszi fel vele a szemkontaktust, mikor arra kényszerítik. A szemeit a barnákba fúrja,  reackióra sóhajt egyet, végül is ez is több, mint amire számított.
- Az vagy, annak neveltek.
Megvonja a vállát, ez az igazság, de többet nem elmíti meg, nem akarja ma feszíteni a húrt, ez bőven elég volt. Helyette inkább belép a lakásban, és levéve a tavaszi kabátját, körbepillant.
- Hű...
Valakinek csodálatos ízlése van. Valami azt súgja, hogy a lakás már költözésre kész volt, de azon se lepődne meg, ha valaki ránézett volna a férfire és utána rendezte volna be így. Minden annyira letisztult, annyira modern, olyan, mint Bálint. Az ablakok nagyok és ömlik be rajtuk a világosság, a kanapé hatalmas és csalogató. El sem meri képzelni milyen lehet a háló.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 25. 07:33
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 25. 10:43 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

Nevelés témában vitába tudna szállni. Őt a szülei ilyenre nem nevelték, a dadái között volt talán egy, aki bevasalt rajta minden ilyesmit, mert tudta, hogy egyszer az előnyére válhat. Az, hogy a társadalmi státuszuk megkövetel egy bizonyos viselkedést, nem befolyásolja abban, hogy éppen melyik énjét adja Aurórának. Tisztelettel rajta kívül egy nővel bánt eddig, évekkel ezelőtt, másoknak nem udvarol, csak cselekszik.
- Kérsz valamit inni esetleg?
Étellel majd akkor kínálja, ha az átkozott futár befut, addig sajnos maximum tegnapi maradékot tud neki felajánlani, vagy valami gyümölcsöt. A bárpulthoz lépdel, magának tölt egy pohár whiskeyt, Aurórárnak pedig, azt amit éppen kíván. Miután odaadja a nőnek az italt, leül a kanapéra, jobbkezét kinyújtja a háttámláján, egyik lábfejét pedig a térdére teszi és úgy méregeti a nőt.
- Szóval hiányzom. Csak ezekért?
Belekortyol az italba, direkt úgy helyezkedik el, hogy Aurórának ne legyen lehetősége leülni mellé. Szeretné kiélvezni a látványt, húzni akarja az agyát.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 25. 10:46
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 25. 11:30 | Link

Te
Nálad


- Egy kis csokilikőr jól esne.
Nem akar kemény piát inni, attól elveszíti az eszét, megőrül és megint az rossz helyen kötnek ki, mieltt még beszélhetének. Pedig rájuk férne a kommunikáció, mert ezzel vannak problémáik, ami azt illeti. Mikor megkapja az italt nekidől a bárpultnak, rákönyököl és szórakozottan csavargatja a haját, miközben Bálintot nézi. Eszében sincs odamenni, pedig szeretne belőle egy kicsit kapni. De most már muszáj lesz összekapnia kicsit magát. Helyette a táskájáért nyúl, picit kelleti magát, hát persze, igyekszik bevetni a bájait amiért a férfi annyira odavan. A kíváncsisága hatalmas, szeretne ő is valamit kapni, még ha az csak egy csók, vagy érintés, kell neki. Viszont majdnem biztos, hogy Bálint átlát a szitán, még arra is van esély, hogy jól össze lesz szidva. Miután végzett a hajába túr és beharapja az alsó ajkát.
- Pont annyira, mint én neked.
Felvonja a szemöldökét, miközben beleharao az alsó ajkába, tekintetr végigsiklik a férfin, mindketten tudják, mire gondol most, de a saját véleményét inkább megtartja magának.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 25. 11:31
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 25. 18:54 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

Aurórának szerencséje van, hogy a bárnak titulált sarok egész jól fel van szerelve, így a női italok is megtalálhatók, de ez nem Bálint érdeme. Káté meg Ádám figyelmeztették, hogy a női társaságra is gondolni kell, szóval vettek pár, számára ismeretlen löttyöt.
- Megnyugtatlak, ma nem foglak...
Akármennyire is izgatja a látvány, a nő rafinált mozdulatai, nem szándékozik az ágyban kikötni vele, maximum csak alvás céljából. Hiányzik neki az, hogy csókolja a teste minden porcikáját és irányítsa a mozdulatait, de nem adja ilyen könnyen magát behálózni.
Még egyet kortyol az italból, majd a kis asztalra teszi a poharat.
- Szóval, most, hogy tudod nem kaphatod meg ezt a tökéletes férfi testet, mit szeretnél csinálni?
Bár a testiség a legnagyobb erőssége és vágya, a nő minden egyes itt töltött percével fokozódik, képes arra, hogy visszafogja magát. Ha emberi kommunikációt várnak el tőle, hát belemegy. Nem szeretné még egyszer elszalasztani ezt a csodálatos személyiséget.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 25. 18:54
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 25. 21:43 | Link

Te
Nálad


Fintorogva emeli égnek a tekintetét, hát tényleg enennye szánalmasnak titulálja a férfi? Ez azért sértő, túlságosan is.
- Most komolyan? Olyan vagy én mint a többi az életedben? Nyilvánvaló, hogy többivel így viselkedsz.
Megsértődhetne, de akkor pontosan olyan lenne, mint az összes többi. De ő pont abban különbözik, hogy képes volt hosszú távon felkelteni a figyelmét, eszében sincs ezt eldobni magától. Lassan odasétá Bálint mögé, kezeit a nyakára csúsztatja, a vállait kezdi masszírozni, hogy kicsit ellazíthassa, majd a kezei becsúsznak a mellkasához, odahajol a füléhez.
- Akkor azt hiszem megnézem a lakás többi részét.
A pulton lévő pohara után nyúl, majd belekortyolva elindul a lakás többi rédze felé. Végigsétál a nappalin, és a három ajtó közül próbál rájönni, melyik mit rejt. Belép az elsőbe, személytelen háló, úgyhogy gyorsan ki is jön, láthatóan nem használták még. Ugyanez fogadja a második szobában is. Úgyhogy a harmadik rejtheti azt a szobát, ahol Bálint alszik. Amint benyitja az ajtót rögtön észreveszi, hogy ez a szoba nagyobb mint a többi. A következő ajtó a fürdő lehet, de őt jobban érdekli a szekrény és az öltönye.
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 25. 22:45 | Link

A  NŐ
 Végre nálam



Nem akar hinni a füleinek, vajon a nő tényleg így akarja játszani a játékot? Hogyan juthat eszébe ez a feltételezés ennyi dolog után? Annyira sértő, s legszívesebben ezt a fejéhez is vágná, ám inkább hagy a csábításnak es belemegy a játékba
- Igen Auróra, olyan vagy.
Ezt akarja hallani, akkor megkapja, ő aztán nem fogja neki térden állva, bizonyhatni, hogy mit is gondol illetve érez. Számára ez a nő teljesen más, mint a többi és úgy gondolja, hogy ezt már elégszer elmondta. Ha ő csak annyira tartja magát, mint a ribizliket, hát legyen, nem akadályozza meg benne.
- Tedd azt.
Egy sóhaj hagyja el száját. A nő érintése olyan érzéseket kelt benne, amelyekre soha nem vágyott. Itt már nem csak a csábítás és a kaland létezik, ez ennél sokkal több. Kezeit elkapja és megszorítja.
Követi Auróra minden lépését és közben elvigyorodik. Ez a nő minden férfi álma, nem akar többet tudni róla, nem akarja az éjszakát beszélgetésekkel tölteni. Ez egyszerre ébreszt benne örömöt és szomorúságot, mert hát melyik férfi ne vágyna egy ilyesmi dologra.
- Na, hogy tetszik?
Vállát az ajtófélfának dönti és onnan figyeli tovább Auróra tevékenységét.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 25. 22:47
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 26. 20:59 | Link

Te
Nálad


Egy jó ideig nem mer bemerészkedni, de végül győz a kíváncsiság, úgyhogy lerúgja magáról a méregdrága cipőket és elindul a felfedező útra. Igyekszik mindent jól az eszébe vésni, ki tudja mikor lesz alkalma legközelebb erre. Igaz, még ez is túl személytelen, látszik, hogy nem lakkk itt olyan régen, de egészen más, mint a hotelszoba. Ez valamennyire mégiscsak a férfi ízlését tükrözi. Vigyorogva visszapillant rá a válla fölött, mindketten tudják, hogy végül a szekrénynél fog kikötni, aminek az ajtaját elhúzva a szeme elé tárul az ingek sokága. Óvatosan húzza rajta végig a kezét és rögtön megcsapja a félreismerhetetlen illat. Igaz, hiányzik róla a férfi parfüm, ami teljessé teszi a képet, rá kell jönnie, hogy az ingek semmit nem érnek anélkül, ha nincs bennük a gazdájuk, aki történetesen őt nézi. Úgyhogy fogja magát és elindul az ágy felé.
- Nem hiszem el, hogy azokhoz hasonlítottál. Tényleg ennyit érek csak?
Nyilván nem, de hisztizik egy kicsit, addig is le tudja ellenőrzi az ágyat, amit már első próbára is tökéletes. Meglepően nagy, de mégis két emberre tervezték. Ami pedig hab a tortán, Bálint nem hazudott, nem csak úgy mutiba van a lakás, érezni, hogy itt aludt.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 26. 21:00
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 26. 21:09 | Link

A  NŐ
 Végre nálam


Végignézi ahogy Auróra csak úgy lerúgja magáról a cipőket. Egyáltalán nem tetszik neki, főleg mert pontosan tudja az árát, aminek köszönhetően a bankszámlája egy kissé meg lett kurtítva.
- Jobban is megbecsülhetnél egy rohadt drága ajándékot.
Felhorkant, meglepődve nézi végig, ahogy Auróra feltalálja magát a szobájában. Pont úgy mozog, mintha már ezerszer járt volna itt, teljesen birtokába vesz mindent, ez pedig egy félszeg mosolyra sarkallja.
- Csak engedd el, ne állj neki hisztizni, nem áll jól.- odalépked mellé, szorosan hozzá simul és mélyen magába szívja az illatát. Keze lassan elindul felfelé, óvatosan tolja egyre feljebb a szoknya alját és egészen sokáig sikerül felvezetni kezét, ám még mielőtt bármi érdekes történhetne csengetnek. Egy mélyről jövő sóhajtást présel ki ajkai között, öklével gyengén beleüt a szekrénybe, aztán ellép pár lépést.
Kénytelen tenni egy fordulatot, majd a bejárati ajtó felé venni az irányt. Az ajtó mellett lévő tálcáról felveszi pénztárcáját és kifizeti a futárt, majd a konyhapulthoz sétál, hogy odarakja az ételt.
- Bár csak egy adag, de veled szívesen megosztom.
Elővesz két tányért és lassan kiszedegeti a táskából a gyros tálat.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 26. 21:10
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 26. 21:41 | Link

Te
Nálad


- Tizet tudnál venni az uzsipénzedből.
Vág neki vissza, csak úgy zsigerből. Gonosz, de attól még igaz, felesleges is lenne tagadni. Ez a kis ajándék, ami neki egyébként nagyon sokat jelent, Bálintnak semmiség, kár ezen vitázni, mindketten tisztában vannak vele. De most elsősorban a lakás lényeg, ha már belekezdett az elemezgetésbe, nem áll le. Elég nagy, kellemes, modern bútorokkal felszerelve, a baj csak az, hogy semmi otthonos nincs benne, úgy néz ki, mintha egy magazinfotózás kedvéért dekorálták volna ki...tényleg nagyon nagy volt. Egy személynek biztosan. A csengőre felkapja a fejét, rögtön előjönnek a legrosszabb gondolatai, de igyekszik úgy tenni, mintha semmire se gondolna, az ágyon kívül. Mikor a férfi elhagyja a szobát, kisvártatva ő is utána megy, és mielőtt kinyithatná az ajtót, mögé lépve a füléba suttog.
- Akkor ne beszélj velem úgy, mint a többivel.
Halál komolyan beszél, nem hisztizik, nem balhézik, őszintén megbántotta a korábbi összehasonlítas.
- Nem vagyok éhes.
Nem meglepő, hiszen sosem az, ettől azonbsn Bálintnak nem kell egyedül ennie. Leül a székre és figyeli ahogy az olaj végigfolyik a tányéron.
- Ezt tényleg megeszed? Nem akarsz...valami olyasmit inkább amibe nem köpködték bele a körmüket?
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 26. 21:43
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 26. 21:50 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

Meg tudná szokni, hogy ez a nőszemély mindennap itt van vele. Még talán az sem zavarná, hogyha a kisebbik kiadása itt sürögne-forogna körülötte, sőt esetleg a sípoló és zenélős játékokat is elviselné. De csak is azért, mert róluk van szó. Más esetben ezt elképzelhetetlennek látná, nem lát olyan opciót, hogy más nővel, más gyerekkel itt tartózkodjon és családosat játsszon velük. Szerencséjére a csengő akkor szólal meg, mielőtt ezt az bárgyú gondolat menetet a nő elé tárná, éppen jókor.
- Fejezd be. Idegbeteg leszek, ha tovább folytatod.
Ledobja a dobozt a pultra, amire ráüt az öklével. Van egy határ, ahol már a hisztériát, még ennek a nőnek sem  hajlandó elnézni. Auróra pedig súrolja a határt, hiába próbálja megjátszani a dolgot.
- El tudod engedni a dolgot vagy nem? Mert nekem erre nincs szükségem. Ha ilyesmire vágynék, telefonálnék egyet és fél órán belül itt lennének.
Hangján is érződik, hogy mennyire ideges. Esze ágában sincsen bántani a nőt, se szavakkal, sem pedig tettekkel, de ha kiprovokálja, akkor tűrje emelt fővel.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 26. 21:50
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 26. 22:02 | Link

Te
Nálad


- Ha nem mondtál volna olyan dolgokat, akkor az egész nem történik meg.
Az igazság érzete a plafont verdesi, pedig azért ebben a dologban ő is hibás, legalább annyira, mint Bálint. A különbség az, hogy ő ezt legalább magában hajlandó belátni. Úgy tűnik Báint nem képes ugyanerre.
Az ütésre összerezzen. Hátradől a székben, nincs ehhez hozzászokva. Mindazonáltal elképeszti a dolog, hogy percek alatt képesek összeveszni annyira, hogy bele tudnák folytani egymást egy kanál vízbe.
- Te idegbeteg leszel, én meg elkeseredek. Egy-egy.
Nem mutatja, de azért néhány epés megjegyzés igencsak betalál. Sokszor bántotta már meg úgy, hogy észre sem vette, de ha bagyobb igazságtalanság éri, akkor rikácsol, képtelen mindent lenyelni, ez nem így megy. Összefűzi maga előtt a kezeit, tekintetével lassan végigméri Báintot. Próbálja felmérni a jeljeli erőviszonyokat, még nem tisztázódott le pontosan, hogy ki kerül ki ezúttal győztesen, mert jelenleg mindketten vesztésre állnak.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 26. 22:02
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 26. 22:08 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

A pultnak háttal áll, de abban kapaszkodva fogja vissza magát. Hogy lehet valaki egyszerre ennyire idegesítő és szexi.
- Ne haragudj, de nem gondoltam, hogy sérti a füledet ez a szó, azok után, amiket már műveltél velem.
Ellöki magát a pulttól és lassan elindul, megáll pont a nővel szemben. Pár pillanatig nézi, majd inkább csak elsétál mellette és tölt magának még egy italt.
- Tényleg pontozni akarod?
Elkeseredetten néz rá és egy húzásra eltünteti pohara tartalmát. Elég felnőttnek gondolta eddig magukat ahhoz, hogy ne viselkedjenek ennyire gyerekesen. De úgy látszik sikerült tévednie. Tehetetlenül áll a bárszekrénynél.  Nem igazán tudja, hogy most mit is kellene tennie. Egy darabig csak némán nézi a nőt, majd megadva magát oda sétál hozzá és magához vonja. Nem szól semmit, csak átkarolja, melyen magába szívva az illatát.
   
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 26. 22:25
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 26. 22:15 | Link

Te
Nálad


Itt az ideje, hogy befogja a száját. A kérdésre csak megrázza a fejét. Majd lesüti a szemét, az asztallapot bámulja. Sokkal érdekesebb, mint most bármi más. De megszólalni, azt nem akar. Eleget beszélt, most jobb lesz, hogyha hallgat. Nem gondolta volna, hogy mindezek után ide lyukadnak ki. Hát már hogyne sértené? Minden ami közöttük történt, egyáltalán mi köze ennek az egészhez? Annyira elkeseredik hirtelen, hogy már semmi kedve pörölni. Csak felkel az asztaltól és a konyhapultnak dőlve figyeli az ajtót, ami most sokkal de sokkal kecsegtetőbb mint a lakás bármely másik pontja. Egy ilyen beszólás után eg épeszű nő sem maradna itt. Már amelyik érzéketlen tud maradni. De Auróra jelenleg nincs az eszénél.
Mikor Bálint közelebb lép hozzá és megöleli, kicsivel megkönnyebbül, sóhajtva ölel neki vivisszas igyekszik nem elsírni magát, mert azzal Bálint tényleg nem tudna mit kezdeni, pedig az anyák néha sírnak. Ez van.
- Sajnálom.
Kisvártatva dünnyögi bele a vállába. Kicsit elharapodzott a dolog, ő legalább be tudja vallani. De akkor sem megy sehová. Hihetetlen, ez a férfi bolonddá teszi.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 26. 22:16
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 26. 22:25 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

Elbódítja ez az édes illat. Hirtelen minden épeszű gondolata tovaszáll, már azt sem tudja, hogy minek köszönhetően sikerült így egymásba marniuk. A nő hangját meghallva egy mosoly húzódik az arcára.
- Ahogy én is.
Belecsókol a hajába, majd felemeli egy pillanatra. – Hű, de könnyű vagy, ezen muszáj lesz változtatni - nem akarja felhizlalni százhúsz kilósra, de azért még egy-két kilogrammot simán elviselne a nő csontozata. Lassan a pulttal szembe fordítja a nőt és a lábasok illetve fakanalak felé mutat.
- Asszony, csinálj nekem valami étket, ha már a gyrostól elvetted a kedvemet.
Finoman rácsap a fenekére. Auróra olyan gusztusosan tette fel a kérdést, a tervezett vacsorájával kapcsolatban, hogy már akkor sem fogyasztaná el, ha erre kényszerítenék. De így a nő legalább kiengesztelheti egy másikkal étellel, mert bizony éhsége semmit sem csillapodott.


Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 26. 22:37
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 26. 22:33 | Link

Te
Nálad


Nem igazán tudja eldönteni, hogy most jóban vannak, vagy sem. Az előbb még tépik egymást, most pedig itt ölelkeznek, picit sok. Úgy érzi ez a valami ami köztük van egy apró cérnaszálon függ és bármikor elszakdhat, egy pillanat az egész. Azzal sincs tisztában, hogy ez most jó dolog-e, vagy menekülie kellebe mielőtt jobbam belebonyolódik, ám világos, hogy nem tudna csak úgy elmenni. Az előbb sem tudott, az ölelésből képtelen lenne kiszakadni. Így hát nem tesz semmi egyebet, csak engedelmesen kinyitja a hűtőajtót, abban reménykedve, hogy talál valamit, amiből főzhet valami normálisat.
- Mézes-mustáros csirke? Szereted?
Fél szeme már a lábason van, kinyitja a szekrényt, rizs után kutatva, kidobja a pultra, majd elindul a többi hozzávalóért.
- Nagyon jól fel van szerelve a konyha.
Ezt azért megemlíti, mert tényleg kellemes, minden elfér, minden közel van és kézre áll. El tudna itt főzöcskézni.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 26. 22:34
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 26. 22:36 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

Nem agyal, nem gondolja túl a dolgokat, nem törődik azzal, hogy mi lesz, mert nem érdekli. Örül annak, hogy a nő most itt van és a pillanat törtrésze alatt képesek arra, hogy már nem vágnak egymáshoz olyan szavakat, amiket megbánnának.
- Lehetne mustár nélkül?
Ha nem az sem baj, de nem igazán van oda ezért az ízesítésért. Megeszi, ha muszáj, de ha már választási lehetőséget kapott, bízik annyira a nőben, hogy figyelembe veszi a kívánságát. A pultnak támaszkodva nézi, ahogy Auróra forog a konyhában. Nehezen vallja be magának, de tetszik neki, amit lát és be tudna telni a látvánnyal.
- Ha te mondod.
Elmosolyodik, ő nem igazán szokott itt a kávén kívül bármi mást csinálni. Főzni nagyon ritkán főz, hiszen többet fordul meg étteremben, mint itthon. Vendégeket nem nagyon fogad, így nekik se kell semmit felszolgálni, de valószínű, hogy akkor sem ő főzőcskézne.
- A rendeléshez jobban értek.
Csak úgy megjegyzi, bár tudja, hogy ez elég nyilvánvaló az ő esetében.
- De neked jól áll a konyha.
Elég bután hangzik, de ezzel azt szerette volna kifejezni, hogy mennyire jó nézni, amit csinál. Aurórán látszik, hogy ő mennyivel otthonosabban tud mozogni ezen a területen, mint ő.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 26. 22:37
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 26. 22:45 | Link

Te
Nálad


Egy ideig próbál mindent a kezével csinálni, de azért mégiscsak van pálcája, úgyhogy suttyomban előkapja, hogy egy pillanat alatt felforrjon a víz, hogy a kés felkockázza a húst, és besózza magát.
- Persze.
Akkor lesz mézes tejszínes, inkább nem kezd bele abba, hogy egyébként nem érezni a mustár ízét benne, felesleges. A pálcaintéseknek hála sokkal hamarabb lesz kész étel, de még így is beletelik legalább fél órába, mire a férfi elé ehetőt tud lerakni. Kivesz két tányért, pálcája intésére az étel szépen beleönti magát és kellemesen gőzölög, ínycsiklandó illatot árasztva.
- Tényleg nagyon tetszik ez a konyha.
Leül vele szemben, majd felé nyútja a villát és csak azután kezd enni, hogy a férfi megkóstolta az ételt. Vagy legalábbis próbál. Az ő adagja sokkal kisebb, inkább csak udvariasságból rakott maga elé is.
- Egyébként, minek neked ekkora lakás?
Nem számonkér, inkább érdeklődik. Hiszen adja magát a kérdés egy ilyen esetben.
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 26. 22:45 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

Türelmesen vár arra, hogy elkészüljön az étel és kiélvezi a pillanatot, hogy végre nem harcolnak, hanem békében vannak egymással. Korábban senkinek se engedte meg, hogy főzzön neki és eszébe se jutott volna azt végignézni. Azért, hogy ne csak egy éhes gyerek képében tetszelegjen, elveszi a tányérokat és az evőeszközöket, majd lepakolja őket az asztalra. Ő ennyit tud hozzátenni, többet nem. Mikor az asztalhoz leülnek, kihúzza Aurórának a széket, ezt belenevelték, ha idegbeteg, akkor se felejtené el.
- Akkor használod, amikor akarod.
Más úgysem fogja, ha pedig Auróra szeretne itt főzőcskézni, ő nem fog az útjába állni. Persze a kijelentése elég sok mindent hordoz magában, hiszen azt sejteti, hogy szeretné, ha még jönne, egyben valamit ígér is, amit még ő se tud megfogalmazni.
- Azért, hogy, ha véletlenül eljutok addig, hogy megállapodjak valakivel, akkor legyen hol laknunk.
Őszintén válaszol, mellékes információt azért elhallgat. A lakás arra is szolgál, hogyha a srácok visszajönnek Magyarországra, akkor ne egy hotelben kelljen megszállniuk és partizniuk, tegyék itt nyugodtan, ő aztán nem bánja.
- Ez nagyon finom, megtartalak.
Nem tulajdonként tekint a nőre, de ezt muszáj volt elmondania neki. Igényt tart rá, nem csak ágyasként, nem bejárónőként, de ezt nem adhatja a tudtára, nem mondhatja el neki, mert ő nem ilyen.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 26. 22:46
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 26. 22:54 | Link

Te
Nálad


A figyelmesség, amit a férfi mutat az irányába teljes kontrasztban áll a korábban tanusított viselkedésükkel. Hát miért nem tudnak mindig normálisan állni egymáshoz? Rora megkóstol egy apró falatot, tényleg finom lett, pedig nem is erőlködött annyira. Ezekszerint sokat tanuld odahaza, ha pedif dícsérik, az külön jól esik nekk, na persze az sem mindeg, hogy éppen ki dícséri.
- Ez kedves tőled.
El tudná viselni, ha mindg ilyen konyhában főzhetne. Az meg, hogy a megyjegyzés ígéret a jövőre nézve, megmosolyogtatja, inkább nem foglalkozik vele, még a végén túlságosan beleéli magát, minél magasabban van, annál nagyobbat lehet esni.
- Szóval tervezel megállapodni. Hm..ezt kellemes hallani.
Figyelmét a tányérnak szenteli, cseveg. Egyáltalán nem gondolja végig, hogy Bálint miről is beszél, az pedig végképp nem jut az eszébe, hogy neki ehhez bármi köze lehet.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 26. 22:55
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 26. 22:56 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

- Majd egyszer biztos megfogok.
Sejtelmesen elmosolyodik, majd bekap még egy falatot. Ezután felkel az asztaltól és tölt mindkettejüknek innivalót, miközben leteszi Auróra elé a poharat, finoman végigsimít a kézfején. Úgy tapasztalta, hogy az ilyen apró érintések sokkal jobb hatással vannak a nőre, mint az, ha rámászik. Ezt pedig kénytelen tiszteletben tartani.
Visszaül vele szemben és némaságba burkolózva elfogyasztja a tányérjára pakolt adagot, majd megtörli a száját és egy csibészes mosollyal néz a nőre.
- Köszönöm drágaság, ez isteni volt.
Őszinte. Nem is emlékszik arra, hogy mikor evett utoljára olyan ételt, amit házilag készített az ő számára valaki. Talán kisgyermek korában, de még ebben sem biztos.
Kitolja a székét, kínzó lassúsággal odalép a nőhöz, majd kinyújtja felé a kezét és segít neki felállni. Egy laza mozdulattal odavonja magához, mélyen belenéz a szemeibe és a kezeire nyom egy csókot.
- Egy ilyen nőt, mint amilyen te vagy, simán el tudnék képzelni magam mellett.
Célja egyértelmű, zavarba szeretné hozni a másikat. El akarja érni, hogy szinte beleolvadjon a karjaiba, közben pedig nem szeretné a tudtára adni, hogy mennyire gondolja komolyan a szavait.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 26. 22:56
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 27. 08:42 | Link

Te
Nálad


- Ohh az jó.
Válaszol csak úgy mellékesen, de nem néz rá a férfire, helyette a tányérját turkálja szórakozottan. Biztos, hogy szerencsés nő lesz, aki Bálint maga mellé választ. Mert hiába a kemény külső, meg a macsó viselkedés, Rorát eddig a tenyerén hordozta, nem beszélve Hannáról. Minden más pedig a színdarab része. Igaz, néha durván elszalad vele a ló, akkor pedig ketesztül gázol az ember lelkén, de minden embernek vannak hibái.  Alig láthatóan bólogat, mintha zene ritmusára tenné, hosszú haja előre omlik, félig eltakarva az arcát. Az érintésre pillant fel csak, rámosolyog, majd ismét a gondolataiba merül, amiből a szék csikorgása kelti fel, még a megyjegyzést sem hallotta. Nincs vele tisztában, hogy pontosan mi történik, úgyhogy nyújtja a kezét, majd belesimul az ölelésébe, ahogy a férfi szeretné.
- Hát ez nagy hízelgő.
Vannak még olyan lányok mint ő, a gondolat egyszerre bosszantja és hozza zavarba, mert hát mégiscsak ő van itt ma, és nem más.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 27. 08:43
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. március 27. 09:38 | Link

A  NŐ
 Végre nálam

Élete vallomása hagyta el a száját és csak ennyit ért el vele? Ezt nehezen dolgozza fel. Arca elkomorodik, egy picit hátradől és felvont szemöldökkel néz a nőre.
- Ennyi? Rendes tőlem?
Egy mélyről jövő , fájdalmas sóhajt présel ki az ajkai között, majd elengedi a nőt. Nehezére esett kimondani az előző mondatot és valószínűleg többet nem is fogja, senkinek. Lép egyet hátra, poharáért nyúl és egy húzásra eltünteti a tartalmát. A poharat kissé hevesebben csapja vissza az asztalra, mint kellene. Tekintetével elkerüli a nőt. Nem akar egy idegbeteg szerepében tündökölni, bár tisztában van azzal, hogy ezen már régen túl van.  Felkel, két lépéssel a pulthoz kerül. Hátát annak támasztja, ezzel tisztes távolságot felvéve kettejük között. Fejét egy picit oldalra billenti és úgy nézi a szőkeséget, a nőt, aki most olyan butácska szerepben tetszeleg, amely nem igazán nyeri el a tetszését. Ő eddig, mindig azt látta, hogy Auróra mennyire céltudatos és okos. Most pedig egy ennyire egyszerű dolog nem esik le neki egyből, ez teljesen lelombozza.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. március 27. 09:38
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek