Nem tudta magát távol tartani. Pedig talán jobban tette volna, ha nem jön ide, hanem szépen otthon marad a fenekén. Hála istennek, Ákossal van dolgunk, aki sosem az okos döntéseket választja, hanem azt, amelyikre jobban vágyik. És erre vágyott, hogy lássa a fellépést. Hogy valaki zsebéből kilopja a jegyet, besurranhasson. Megigazíthassa öltönyét, leüljön a hátsó sorba. Ezzel senkinek nem árt, Nina pedig nem tud róla, merre jár. Csendben, éberen figyeli végig az előadást. Ismerősek Lilla mozdulatai, sokszor látta már őket, miközben gyakorolt. Most is csak őt figyeli, senki más nem érdekli, csak az, amíg ő táncol. Pedig azt hitte, elrendezte magában a dolgokat és ennyiről szól majd az egész. Idejön, végignézi, aztán elmegy, eltűnik és itt sincs. Lilla meg sem tudja az egészet, és nem esik baja...
De az előadás végeztével az sem érdekli, baja esik-e a lánynak. Csak szeretne pár szót váltani vele. Az előtte lévő sorban valaki az ülés alatt hagyta az ajándéknak szánt virágot. Egy egyszerű mozdulattal tulajdonítja el a csinos rózsát. Megszimatolja, féloldalas mosolyra húzza az ajkait, és már ott sincs, mielőtt még valaki észrevenné a rózsa hiányát. Sajnos nincs ideje megvárni a tapsot és még időzni is egy kicsit, gyönyörködni a balerinákban.
Inkább kimegy az épület elé, úgy sejti, Lillának talán pár barátja, családtagja is eljött megnézni, és talán velük fog majd találkozni. Nem szívesen mutatkozna be a famíliának, meg amúgy is, már ég a vágytól, hogy egy szál cigit elszívhasson. Így kiérve az épület elé, a falnak dől, egyik lábát felrakja. Meggyújtja a cigijét, másik kezével céltalanul lógatja a rózsát. Az előadásnak, tapsnak vége, az embertömeg lassan megindul, a balerinák pedig a háttérben készülődnek, családjukkal, barátaikkal, esetleg a többi táncossal beszélgetnek. Ő pedig türelmesen vár, és azon kattog az agya, hogy el kellene mennie, és azon gondolkozik, mennyi ideje lehet, hogy még rávegye magát a távozásra? Az óráját nézi, de képtelen nem figyelni az összes vékony alakot, ahogy elhagyják az épületet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608168#post608168][b]Egerszegi Ákos - 2016.07.11. 22:02[/b][/url]

Nem tudta magát távol tartani. Pedig talán jobban tette volna, ha nem jön ide, hanem szépen otthon marad a fenekén. Hála istennek, Ákossal van dolgunk, aki sosem az okos döntéseket választja, hanem azt, amelyikre jobban vágyik. És erre vágyott, hogy lássa a fellépést. Hogy valaki zsebéből kilopja a jegyet, besurranhasson. Megigazíthassa öltönyét, leüljön a hátsó sorba. Ezzel senkinek nem árt, Nina pedig nem tud róla, merre jár. Csendben, éberen figyeli végig az előadást. Ismerősek Lilla mozdulatai, sokszor látta már őket, miközben gyakorolt. Most is csak őt figyeli, senki más nem érdekli, csak az, amíg ő táncol. Pedig azt hitte, elrendezte magában a dolgokat és ennyiről szól majd az egész. Idejön, végignézi, aztán elmegy, eltűnik és itt sincs. Lilla meg sem tudja az egészet, és nem esik baja...
De az előadás végeztével az sem érdekli, baja esik-e a lánynak. Csak szeretne pár szót váltani vele. Az előtte lévő sorban valaki az ülés alatt hagyta az ajándéknak szánt virágot. Egy egyszerű mozdulattal tulajdonítja el a csinos rózsát. Megszimatolja, féloldalas mosolyra húzza az ajkait, és már ott sincs, mielőtt még valaki észrevenné a rózsa hiányát. Sajnos nincs ideje megvárni a tapsot és még időzni is egy kicsit, gyönyörködni a balerinákban.
Inkább kimegy az épület elé, úgy sejti, Lillának talán pár barátja, családtagja is eljött megnézni, és talán velük fog majd találkozni. Nem szívesen mutatkozna be a famíliának, meg amúgy is, már ég a vágytól, hogy egy szál cigit elszívhasson. Így kiérve az épület elé, a falnak dől, egyik lábát felrakja. Meggyújtja a cigijét, másik kezével céltalanul lógatja a rózsát. Az előadásnak, tapsnak vége, az embertömeg lassan megindul, a balerinák pedig a háttérben készülődnek, családjukkal, barátaikkal, esetleg a többi táncossal beszélgetnek. Ő pedig türelmesen vár, és azon kattog az agya, hogy el kellene mennie, és azon gondolkozik, mennyi ideje lehet, hogy még rávegye magát a távozásra? Az óráját nézi, de képtelen nem figyelni az összes vékony alakot, ahogy elhagyják az épületet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608173#post608173][b]Somoskői Lilla - 2016.07.11. 22:21[/b][/url]

Boldogan jövök le a színpadról, és szinte teljes eufóriában hallgatom végig az edző szavait, amelyeket utána hozzám intéz. Csak egy finom érintés a vállamon, ennyi a dicséret, a több mind kemény kritika és tanács a jövőre nézve, de én így is tudom, hogy amit lehetett, azt kihoztam magamból. Régen megtanultam már, hogy itt sosem fogok olyat hallani, hogy tökéletes voltam, bármennyire is szeretném. Mindig van hova javulni. Ám azt is tudom, hogy a most elhangzott javítandó dolgok mennyisége nevetségesen kevésnek hangzik, vagyis alapvetően elégedettek velem, ez pedig számomra bőven elég, Ezt azt jelenti, hogy van folytatás, van jövő.
Húzom az időt az öltözőben, amíg csak lehet. Isteni a sikeres előadás élménye, isteni még a többi táncos irigykedő pillantása is, de az őszinte gratulációk is mámorítóak. Még azt is jólesik hallani, kinek mi fáj és hol, vagy hogy mire kellene jobban nyújtani, esetleg melyik lépést utálja továbbra is az illető. Érzem a megkönnyebbülést mindenkiben, a boldogságot, az elégedetlenséggel vegyes, ám összességében mégis elégedett érzelmeket. Nincsen kedvem kilépni belőle. Nincs kedvem a családomhoz, nincs kedvem a kinti friss levegőhöz, amely kimossa az agyamból a parfüm és az izzadságszag keverékének az illatát.
De aztán mégis muszáj, én pedig magamra húzom a meleg pulóverem, hogy az esti hideg az izzadsággal párosulva ne betegítsen meg rögtön. Ha jól tudom, haza egyébként is hoppanálni fogunk, bár tény ami tény, gyalog sem lenne túl messze. Eljött az egész család, Teó kivételével, aki továbbra is külföldön van, de megesketett, hogy küldök majd neki képet az előadásról.
A családom körében lépek ki az épületből, a kezemben egy csokor Liliomot szorongatva, mikor meglátom Ákos alakját. Egyáltalán nem is áll messze. Egy pillanatig hitetlenül meredek bele a félhomályba, még egy kis mosoly is kiül az arcomra. Aztán felötlik, hogyan váltunk el a legutóbb, és a mosoly el is tűnik az arcomról. Nyugalmat erőltetek magamra. Intézek pár szót anyához, gyorsan szólva, hogy nyugodtan menjenek előre, amíg én még odaköszönök valakinek, aztán sietősen megindulok a fiú felé. A virágokat apa kezébe nyomtam, így szabadak a kezeim, úgyhogy össze tudom őket fonni magam előtt, mielőtt odalépek a fiúhoz.
- Szia - köszönök egyszerűen, majd csak nézek rá. Egy pillanatra megakad a tekintetem a rózsán amit a kezében fog, aztán kicsit zavarodottan belenézek a fiú szemeibe. Várok, most ő jön. Mondja csak, amit szeretne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608177#post608177][b]Egerszegi Ákos - 2016.07.11. 22:39[/b][/url]

Egyből megpillantja, ahogy kilép, a családja körében, liliomokkal a kezében. Nem tudná eltéveszteni. Vesz egy mély levegőt, beleszív a cigijébe és úgy fújja ki a füstöt, mintha mi sem történt volna, mintha mindig azt lélegezné. Ledobja a csikket, rálép, aztán már indulna is el, szabad kezét zsebre téve, Lilla felé. És abban a pillanatban megtorpan. Olyan hirtelen lép vissza a fal felé, a háta tompa puffanással találkozik a fallal. A lábát visszatámasztja, kicsit előrehajtja a fejét. Itt marad, itt kell maradnia, nem megy oda, csak áll, és erős lesz. Csak nézi, megbeszélte magával, hogy csak távolról csodálja és esetleg elkap valamit abból, amit átél, de nem akar minden áron az élete része lenni.
Amint erre gondol, elkapja a kék tekintetet, ahogy hitetlenkedve hunyorog felé. Az ő fejére pedig elégedett mosoly ül ki, hátrahajtja a fejét. Csak figyeli, ahogy az anyjának suttog, az apja kezébe nyomja a virágokat, megindul felé az iszonyat aranyos pulcsijában.
Nem kell neked sehova üldöznöd, visszajön ő magától, úgyis, mindig visszajön - követi Lillát a gondolat, és megkörnyékezi Ákost, azért ilyen elégedett.
 - Szerbusz - válaszolja a szép szeműnek, egy halk torokköszörülés után. Előre hajtja kicsit a fejét, az arcát vakargatja, mintha zavarban lenne. Igazából csak nagyon nehezen állja meg, hogy ne vigyorogjon gátlástalanul és ezzel sikeresen el is kerüli. Visszaemeli a fejét és látja Lilla tekintetét, egyértelműen olyan arcot vág, mint aki arra vár, hogy mondja csak, amit akar. Úgyhogy összeszedi magát, és minden megjátszott szentimentalizmusát, amit erre a pillanatra tartogatott. Megigazítja a nyakkendőjét.
 - Nos, az én személyes véleményem az, hogy tökéletes voltál - fogalmazza meg ezúttal másképp a mondandóját, megfogja a rózsa fejét és Lilla felé nyújtja, féloldalas mosollyal az arcán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608284#post608284][b]Somoskői Lilla - 2016.07.12. 20:53[/b][/url]

Nagyon sokat jelent nekem, hogy itt van. Pontosan ez az ijesztő az egészben. Egyrészt ijesztő számomra, hogy mennyire megkönnyebbültem attól, hogy itt látom, másrészt pedig még annál is ijesztőbb, hogy tudom, hogy ő ezt jól tudja. Ha eddig nem tudta volna, most úgyis ott van az arcomon. De azt is tudom, hogy eddig nem tűnt úgy soha, mintha bármennyire is érdekelné, számomra mi fontos. Miért a hirtelen váltás? Egy kicsit furcsán érzem magam, talán egy röpke pillanatra még meg is szédülök, de ezt egyszerűen betudom annak, hogy már az előadás előtt volt jó pár órával, hogy utóljára ettem.
Kiveszem a kezéből a virágot, és elgondolkodva nézegetem a fejét, miközben a másik kezem ujjait finoman végigfuttatom a szárán, de csak annyira, hogy ne szúrja meg a kezemet az egy-két ottfelejtett tövis.
Magamban kissé hitetlenül felnevetek a mondatát meghallva, és nem nézek rá, miközben beszél. Csak kicsivel utána pillantok fel, addigra már sokkal kevésbé összezavarodott arccal, sőt. Úgy nézek ki, mint aki rájött valamire. Igazából csak egy kis eltökéltség.
- Köszönöm - mondom, miközben pillantásommal megkeresem az övét, aztán odahajolok hozzá, és nyomok egy puszit az arcára. Hiszen virágot adott, ez már csak így illik. A mozdulat rövid és gyors, aztán már újra vele szemben állok, mert nem szeretném, hogyha a családi vacsoránk kínos kérdésekkel, vagy még annál is kínosabb csendben zajlana. Bár nem látom, mégis biztos vagyok benne, hogy legalább az egyik testvérem rajtunk tartja a szemét, bár az  a valószínűbb, hogy mindketten ezt teszik. Anyáékból kinézem a diszkréciót, Olivérből és Alízból azonban még véletlenül sem.
Legszívesebben a nyakába ugranék örömömben. Amiért jól sikerült az előadás, amiért itt van, amiért végigülte az egészet, amiért az iménti mondat elhangzott, még akkor is, ha nem volt a fele sem igaz. Helyette inkább csak toporgok magamban, kicsit dobolok az egyik lábammal, és nem találok megfelelő szavakat, így inkább nem szólalok meg, csak pótcselekvésként visszanézek anyuékra, bár még szerencsére nem távolodtak el nagyon. Tudom, hogy nemsokára el kell indulnom utánuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608290#post608290][b]Egerszegi Ákos - 2016.07.12. 21:37[/b][/url]

Elég figyelnie Lilla arcát és tekintetét, hogy szavak nélkül is tudja, mit gondol. Arról, hogy most itt van, és hogy az előadást is végignézte. Annyira boldog és lelkes, hogy le sem tudná tagadni, még akkor sem, ha akarná. Ákos pedig csak mosolyog rajta, és arra gondol, hogy ez a boldog tudatlanság tökéletes állapota. Ha tudná, ha csak egy picit is sejtené, Ákos szemszögéből hogyan néz ki a történet... nem így állna hozzá. Ha tudná, hogy még a rózsa is mástól van, amit hozott, akkor kifejezetten mérges lenne. Talán mérgesebb, mintha tudná, hogy tulajdonképpen valaki más jegyét is ellopta és úgy jutott be. Ha pedig sejtené, hogy el is akart menni szó nélkül, anélkül, hogy megmutatná magát, talán egészen csalódott lenne. De ezeket a kimeneteleket ügyesen kerülte el, és most itt van a tökéletes végeredménnyel, egy visszafogott puszi érzésével az arcán és egy köszönettel. Nem kifejezetten érzi magát túl gazdagnak, de még mindig jobb, mintha nem lenne semmije, vagy csak egy szál rózsája és egy szál cigije. Határozottan jobb.
Aztán, ha már Lilla közelebb merészkedett hozzá és olyan szépen néz azokkal a nagy, kék szemekkel... finoman megérinti a nyakát és közelebb hajol az arcához. Egyértelműen meg akarja csókolni, de aztán felpillant, Lilla családja felé és megáll a mozdulatban, kuncogva fújja ki a levegőt.
 - Sajnos nem kértem engedélyt a gardedámodtól... de majd legközelebb - nevetgél tovább a helyzeten, ahogy visszaegyenesedik. Rossz szokásként azért még megigazgatja kicsit Lilla haját, mielőtt még elengedné. Nagyot szusszant, megvonja vállait és vigyorra húzódnak ajkai.
 - Így is a pokolban fogok elégni azért, amiket műveltem veled az esküvő előtt - mondandója mellé tetteti a kétségbeesést is. Ó igen, azzal tökéletesen tisztában van, hogy a pokol tüzén fog elégni, ha egyszer abbahagyja azt a csodás életet. De nem azért, mert hozzá mert érni a lányhoz, hova tovább, meg merte csókolni. Inkább a sok egyéb szörnyűségért, amit művelt vele, és a még szörnyebb dolgokért, amikről ábrándozott vagy álmodozott. Bár sosem félt a büntetéstől, legyen az valós, vagy misztikus, vallási, túlvilági.
 - De azzal a tánccal még tartozol nekem. Összetörted a kicsi szívem - ütögeti meg egyik kezével a mellkasát, közben összepréselt ajkakkal bólogat ütemesen. A tekintete pedig ítélkező, mintha kettejük közül igenis Lilla lenne a nagy szívtelen heartbreaker.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608314#post608314][b]Somoskői Lilla - 2016.07.12. 23:02[/b][/url]

Olyan, mintha minden sokszorosan történne meg. Biztosan a felvillanyozottságom az oka, de sokkal erőteljesebben hat rám minden, így Ákos közeledése is. Az érintése megborzongat, és pillanatokra teljesen megfeledkezem a pillantásokról amelyeket egyébként a hátamon érzek. Ő azonban nem, így elégedetlenül konstatálom, hogy csak egy mosolyt kapok tőle. Picit elmosolyodom én is a kommentjére, majd megvonom a vállam, mintha mindegy lenne.
- Arra egy darabig még nem kerül sor. Sok előnye van a bentlakásos iskolának - nevetek fel végül, miután befejeztem a mondatomat. Valóban elég üdvös, hogyha az embernek nincsenek a sarkában a szülei. Így is elég, hogy a testvéreim ilyen hatalmas számban gyarapítják az iskola tanulóinak számát, így aztán sosem lehetek teljesen óvatlan. Bár velük könnyebb tárgyalni ezekről a dolgokról, ezt a megállapítást azért megérdemlik. Azt pedig kötve hiszem, hogy az elkövetkezendő nagyon hosszú időben, Ákos ennél bármivel közelebb kerülne a szüleimhez. Ahhoz nagyon meglepő fordulatot kellene vennie a dolgoknak, erre pedig egyáltalán nem számítok.
Az esküvő szó megemlítésére egy dobbanást kihagy a szívem. Na nem mintha éppen most kérte volna meg a kezem, egyszerűen csak annyira ledöbbenek, hogy szinte még lélegezni is elfelejtek egy pillanatra. Egyszerűen rémesen furán hangzik az ő szájából ez a kijelentés, még akkor is, ha amúgy teljesen egyértelműen vicc. Sosem gondoltam volna, hogy a saját kontextusunkban valaha hallani fogom az esküvő szót a szájából. Éppen csak pár pillanatig tart a döbbenetem, utána rögtön felnevetek. Kicsit közelebb hajolok, mintha nagyon bizalmas információt közölnék éppen vele, amit csak neki szabad tudnia.
- Hát... Talán el tudom intézni... Majd leüzenek, hogy nézzék el neked - felelem nagyvonalúan, mintha valóban képes lennék megtenni neki ezt a szívességet. Az állítása egyébként főleg azért vicces, mert egyelőre tudtommal semmi olyat nem csináltunk, ami ne lenne még bibliai szempontból is kifogásolhatatlan. Nem szeretnék túl sokat gondolni a dolog mögé, de kifejezetten fúrja az oldalamat, hogy ezt vajon pontosan hogyan gondolhatta. Merszem viszont nincsen, hogy rákérdezzek.
A következő mondatára kicsit megcsóválom a fejem, de közben már vigyorgok, Hihetetlen, komolyan úgy viselkedik, mint egy ovis.
- Meg fogod kapni, legközelebb. Ígérem. De most nem lehet... Lassan vissza kell mennem - bökök a fejemmel a családom felé, akik egyelőre még lefoglalják magukat egy kis cseverészéssel, de gyakran felénk pillantanak, és tudom, hogy egyre türelmetlenebbek. Minden egyes perccel nő a kellemetlen kérdésekre való esély, és nagyon érzem, hogy el kellene indulnom. A lábam azonban egyelőre még véletlenül sem mozdulna meg, még nem megy. Még egy picit nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608321#post608321][b]Egerszegi Ákos - 2016.07.12. 23:58[/b][/url]

 - És legalább annyi hátránya is - rázza a fejét lemondóan, de közben mosolyog. Nem mintha tudná, milyen bentlakásos suliban élni, az otthon kényelmét, a családtagok toleranciáját élvezte egész életében. Nem is nagyon tervez változtatni az álláson, főleg, amíg Nina itt van a faluban. Így tökéletes neki, hogy Flórával sincs összezárva, másokhoz sem kell alkalmazkodnia. Akkor vagy egyedül, amikor akar és senki nem ütheti bele az orrát a dolgaiba, véletlen sem.
Csak mosolyogva nézi Lillát, ahogy nevet, pedig a helyzet maga nem kifejezetten mulatságos. De most is, mint eddig mindig, meghagyja Lillát a kis álomvilágában, ami annyira távol van az ő valóságától, amennyire az csak lehetséges.
 - Roppant kedves tőled - állapítja meg, miközben megemeli a szemöldökeit. Tudja, hogy Lilla sem gondolta komolyan, hogy majd pont ő parancsolgathat le a pokolba. Nem mintha hinne bármiben, ami a halál után vár az emberre. Abban hisz, hogy ezt a lehetőséget kell kihasználnia, nem pedig a megváltásért gürizni, azzal vigasztalódni, vagy a büntetéstől rettegni. Szerinte mindkettő badarság, és még ha lennének is általános érvényű szabályok... nos, azok sem lennének érvényesek rá. Egyedi eset, egyedi elme, egyedi bánásmódot érdemel minden helyzetben.
 - Persze, nem értem volna be ezzel a két perccel - bólogat, és megmagyarázza, miért nem úgy gondolta, hogy itt és most fogják bepótolni. Itt az utcán, zene nélkül, sietősen? Ugyan már, Lilla sem gondolhatta komolyan, hogy ennyivel elintézheti a dolgot.
 - Menj csak - engedi el a másikat végül, féloldalas mosollyal az arcán, még a kezét is kissé megemeli a türelmetlenül várakozó hozzátartozók felé, hogy mutassa az utat. Nem mintha annyira el akarná küldeni Lillát, de őszintén szólva, nem szereti, hogy nézik őket és várnak a lányra. Na meg persze, neki is akad még dolga ma éjszaka a közelben, de ezt inkább nem kötné a lány orrára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608486#post608486][b]Somoskői Lilla - 2016.07.13. 22:44[/b][/url]

Nem válaszolok semmit arra amit mond, mert nem igazán értem, miért mondja. Mármint persze, megvan a dolog hátránya is, de abból a szempontból, amiről eddig beszéltünk, nem sok relevanciája van a dolognak. Mindenesetre bólintok egyet, hiszen az állítása ettől függetlenül persze igaz.
- Ó, tudom - felelem könnyedén, majd felnevetek. Jól érzem magamat, ezért kezdtem el valószínűleg viccelődni is. Látom, hogy Ákos csak félig-meddig tűnik vevőnek a dologra, engem ez azonban egyáltalán nem izgat. Ő sem gyakran törődött vele eddig, hogy én mire vagyok vevő. Ezzel még csak nem is ártok neki, nem úgy ő, aki hányszor megtette már. De nem azért állok itt, hogy azon agyaljak, hogyan ártott nekem korábban. Most éppen nem bánt. Most éppen jó vele.
- Értem. Hát talán legközelebb kicsit kevésbé leszek rohanásban - mondom egy halovány mosollyal, hiszen ez szinte biztos. Rám azért annyira nem jellemző, hogy folyton szaladnék valahova, bár késni néha szoktam.
Meglep, hogy ennyire könnyedén mondja ki, hogy menjek csak nyugodtan, de igazából talán pont erre van szükségem. Magamtól úgyis nehezen menne, ez legalább ad egy löketet, hogy végre tényleg megmozduljak és elinduljak. Egy pillanatig még nézek rá, mintha lenne rá esély, hogy meggondolja magát, de aztán bólintok.
- Igen, megyek. Köszönöm, hogy eljöttél! - nézek rá kicsit szégyellősen, és legszívesebben adnék neki egy búcsúcsókot, de nem akaródzik összeszedni magam hozzá. Tudom, hogy ennek most nincs itt az ideje, és a hely sem éppen megfelelő.
- Szia! - intek felé, miközben már fordulok meg, hogy elinduljak a másik irányba. Mikor elindulok anyuék mellett, még visszanézek rá, nézem a távolodó alakját. Tulajdonképpen nem is tudom, mikor fogom legközelebb látni őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608498#post608498][b]Egerszegi Ákos - 2016.07.13. 23:24[/b][/url]

 - Nos, ne aggódj, arról majd gondoskodom - próbálja visszafogni a sunyi mosolyt az arcáról, de nem megy neki. Pontosan, gondoskodni fog arról, hogy Lilla ráérjen. Be kell ismernie, hogy van néhány dolog, ami fontosabb, mint ő, de csak pár különleges helyzet. A hétköznapokban nem tudna hozzászokni ehhez a bánásmódhoz. Sem az alkalmazkodáshoz, sem az előzékenységhez, már attól is kirázza a hideg, ha ezekre az érzelgős szavakra gondol.
Ő pedig megadja neki a jelzést, hogy könnyítsen a dolgon. Tudja pontosan, hogy számára nem létezik zavar, vagy szégyenkedés, de ez nem igaz a többi emberre. Legalábbis a legtöbbre. Úgyhogy néha másképp fog fel kínos helyzeteket, mondjuk az érzelgős, hosszúra nyújtott búcsúzásokat. Így igyekszik érzéketlenségével megkönnyíteni a dolgokat és egyszerűvé tenni. Menjen csak. A családja vár rá. Őt akarják ünnepelni, hűvös is van, és senkinek nincs kedve még tíz percet itt toporogni, csak mert ők éppen egy roppant romantikus pillanatot élnek át.
De amikor ezt kimondja, nagyon jól figyeli Lilla arcát, és pont egy fél másodperccel tovább néz rá, minthogy Ákos ne venné észre rajta, mire gondol. Nem gondolatolvasó, inkább csak ő maga is egy engedélyre várt, hogy végre félretolhassa a hülye udvariasságot meg előzékenységet, és azt tehesse, amit akar. Ezt pedig tökéletesen annak is értelmezi, elmosolyodik, lesüllyeszti tekintetét, jókedvűen szusszan egyet.
Az üres udvariaskodó duma nem is nagyon érdekli már, inkább csak elkapja a lány kezét, és közelebb húzza magához. Csak azért, hogy átölelhesse, szorosan, ellenkezés-mentesen. Egyik kezét Lilla tarkójára simítja, a barna tincsek közé túr, amíg egy gyors, ám annál szenvedélyesebb csókot ad neki.
 - Gondoltam, szerettél volna egy jó éjt puszit - magyarázza meg a helyzetet, a tipikus Ákos-féle kendőzetlen vigyorral az ajkain, közben enged szorításán. - És estére kellemes beszédtémát - teszi hozzá, mert komolyan nem bírja ki. Ő el akarta engedni a lányt, de úgy nézett rá, azokkal a nagy, kék szemekkel... legalább olyan meggondolt döntés volt, mint az oroszlán bajuszát húzogatni. De inkább csak végigsimít a lány karjain, majd elengedi, mielőtt még esetleg dühbe gurulna és kikaparná a szemeit. Kinézi belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608510#post608510][b]Somoskői Lilla - 2016.07.13. 23:55[/b][/url]

Megtörténik néha, hogy az ember tökéletesen tudja, hogyan folytatna egy adott pillanatot. Tudja, mert korábban már álmodozott róla, vagy tudja, mert egy ideális világban valami olyasmi illene oda, amit titkon ő maga is nagyon szeretne. Az ilyen helyzetekben végül szinte soha nem történik semmi. A csoda nem jön el, az áttörés nem történik meg, az ember pedig hatalmas hiányérzettel a mellkasában távozik, azon nevetve, vajon mit gondolt... Miért gondolta, hogy kivételesen ez most más lesz? Erre szokták azt mondani, hogy ez nem Hollywood.
És így vagyok ezzel én is, amikor sarkon fordulok, hogy elinduljak. Tudom mit szeretnék csinálni, de nem csinálom, és tudom mit szeretnék tőle, hogy tegyen, de lemondok róla már abban a pillanatban, hogy egyáltalán elkezdenék reménykedni.
Aztán Ákos valahogy észbekap, és befejezi a pillanatot úgy, ahogyan minden ilyen pillanatot be kellene fejezni, úgy, ahogyan az mindenkit boldoggá tesz. Nem igazán történt még velem ilyen soha, hogy ne hiányérzettel kellett volna távoznom egy ilyen helyzetből.
Egy pillanatig sem hezitálok amikor megfogja a kezemet, hagyom magam, sőt, szinte magamtól esek vissza a karjaiba. Legalább olyan szenvedélyesen csókolom, mint ő engem, és nem is értem, honnan jön ez a hirtelen indulat, de szinte mindenemet megborzongatja. És nem csak amit csinálunk, hanem a tény, hogy megtesszük, hogy rájött mit szeretnék, hogy ugyanazt szeretné, amit én is... Több adrenalin szalad végig rajtam, mint bármikor az előadás során.
Átkarolom, úgy húzom közelebb magamhoz, kezemmel a haját simogatom, a másikat pedig oldalról a nyakára teszem.
A vigyorára én is elmosolyodom, és próbálok küzdeni magammal, hogy ne látszódjon az arcomon, mennyire meg vagyok elégedve.
- Jól gondoltad - mondom végül, a beszédtémához érkezve pedig csak megcsóválom a fejem. A legkevésbé sem érdekel. Tökéletesen tudjuk mind a ketten, hogy ezt most az egész családom végignézte, de ez... Ez teljesen mindegy.
- Jó éjt! - köszönök el most már tényleg, és miután hátat fordítottam neki, egy letörhetetlen mosoly virít az arcomon.