36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Báthory Elizabet
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 116
Írta: 2016. január 24. 20:12 | Link



Miután a tegnap estéje elment egyhangú és unalmas levélírással, szüksége volt ma arra, hogy kimozduljon. Egyszerűen érthetetlen ez a visszamaradottság a varázsvilág részéről, hogy még mindig bagollyal kelljen intéznie a különféle ügyeit ahelyett, hogy felcsapná a számítógépét. Egy email gyorsabb és tisztább lenne, de nem: a varázslóknak fontos, hogy minél lassabb legyen az információcsere. Az, ami mellesleg már egyébként is szörnyen felesleges - véli ő. Régen nem kellett ahhoz a bürokrácia útvesztőit végigjárnia, hogy támogasson egy fiatal, tehetséges varázslót, akinek nincs pénze. A család örült, hogy valaki patronálja, hogy valaki finanszírozza a tanulmányainak egy részét, esetleg a tehetségének csiszolásához szükséges különórákat, oktatókat, mestereket.
Ma már csupán azért, mert klinikai értelemben nem számít élőnek, sokkal jobban felügyelik a pénzmozgásait, hogy miből-mennyit-mire áldoz. Például az állandó, rendszeres utaláshoz Elizabet számára szükséges a minisztérium hozzájárulása - persze azért, mert a kedvezményezett egy fiatalkorú varázsló. Be is tenné az ajtót, ha úgy gondolnák, közük van a vagyonkezeléséhez bármilyen más esetben.
Utálja a papírmunkát. Fel kéne valakit vennie, aki elvégzi helyette, sokkal egyszerűbb lenne az élete, sokkal több szabadideje is lenne.
Például többet járhatna ide is, ebbe a kissé füstös, de a maga módján mégis gondosan berendezett pubba, amelynek törzsközönsége varázslókból és boszorkányokból áll, nem mellesleg tulajdonos édesapja régi jó barátja, így szabad bejárása van - mindig van valaki, aki behívja.
Vadászik. Egy odébb eső boxban ül egymagában, egyik lábát kényelmesen átvetve a másikon, csuklóját a lecsiszolt, lakkozott tölgyfaasztalon támasztja, miközben a szipka végén égő csikkről lustán letörik a leégett vég, hogy aztán a hamutálban szétomoljon. Valaki számára is tetszetőset keres, valakit, aki nem elég részeg még, hogy megártson neki (vagy elrontsa az ízét), valakit, aki a szemének is kellemes. Manapság luxus válogatni a magafajtájának, de kérem, ki másnak járna a luxus, ha nem neki?
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2016. január 24. 20:59 | Link



Kezében egy vaskos, rendes A/4-es papírforma borítékkal lép be az enyhén füstködös, azzal együtt is ízlésesen berendezett szórakozóhelyre. Noha ráférne az ilyesfajta kikapcsolódás, mégsem a drága italok vagy a csábító, könnyen kapható nők lehetősége hozta ide ma este. Lepillant a jobbjában tartott koperta cikornyás címzésére, mire eszébe jut a péntek délelőtt portán fecsegő kollégák visszafojtott beszélgetése, amiből csak egy-egy szót értett ki: régi ügyfél, előző századbéli nagyasszony, alig tudni róla valamit.
És bár a személyes postaszolgálathoz semmi köze, és az adományozás még csak nem is hatásköre, az akkor még a portás asztalán fekvő tömböt neki kellett megkapnia. Elizabet ügyével együtt tehát vállalta még kismillió másik levél címzetthez való eljuttatását is, de mint tudjuk, mindennek ára van. Neki pedig mindig jól jön néhány plusz munkaóra.
- Pardon – köszörüli meg a torkát, amint válla egy másik férfiéval ütközik. Nincs rossz kedvében, de viseltes arcáról nem ez olvasható le első pillanatban. A szemét és száját övező barázdák mélyebbek, mint azt kora megkövetelné tőle, tekintete sötét, kiveszett belőle a régen rá oly jellemző, pimasz fény.
Lassú, magabiztos járással közeledik a pulthoz, ahol az egyik fiatal kiszolgálólánytól skót whiskyt rendel magának.
- Ismeri Báthory kisasszonyt? – kérdezi tőle, mikor borravalóval együtt kifizeti italát. A fruska mosolyogva bólint és a pulton áthajolván az egyik félreeső box felé mutat. A férfi követi a mutatóujj útját és megpillantva a hirtelenszőke, elegáns nőt, szemöldökei árnyalatnyit megemelkednek. Nem pontosan ilyen megjelenésű hölgyre számított. A pultoshoz vissza sem fordulva, kisvártatva szólal meg újra. – Nagyszerű, sokat segített.
A hivatalnok két ujja közé veszi a széles szájú, vastag üvegaljú poharat, és kerülőutak nélkül, végig Elizabetet mustrálva sétál oda hozzá. Vonásai mogorvák, de ő maga még véletlenül sem goromba.
- Kisasszony – biccent neki, pohara vele szemben koppan a faasztalon. Ő maga még néhány pillanatig állva marad, míg megenged magának egy pillantást, amit Elizabet mélyen kivágott ruhájának szentel. Szürke szemei aztán a szipkára kúsznak át, s végül megállapodnak a nő tekintetén. Szabad kezével gyorsan kibújtatja zakója gombját, majd köhintve helyet foglal, és maga elé teszi a súlyos borítékot. – Osztrovszky Konstantin vagyok, és a bogolyfalvi hivatalból jöttem kegyedhez. Zavarok netán?

Hozzászólásai ebben a témában



Báthory Elizabet
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 116
Írta: 2016. január 24. 21:56 | Link




Meg sem próbálja tettetni, hogy fogyasztó vendég, nem pihen előtte pohár, de még csak az itallapot sem húzta maga elé, hogy a válogató hölgy látszatát keltse. Ellenben vendég-fogyasztó már annál inkább, ha azt nézzük, milyen szándékkal mustrálja végig az asztaloknál, pultnál ülőket. Az egyik túl vézna a mai kedvéhez, biztosan szédülne utána, neki pedig felesleges energiát kéne ölnie abba, hogy épségben letegye valahol, ahol kiheverheti az anémiát. A másik ponthogy túl nagydarab, nem túl kényelmes ám még az ő szemfogainak sem az a hájréteg. Van egy külsőre és fizikumra is megfelelő nő átellenben, azonban innen érzi az alkohol tömény szagát a leheletéből, látni a magassarkúban megbicsakló bokáját a mosdó felé menet. A mozdulat, ahogyan az ajtófélfának támaszkodva löki be a nyílászárót olyannyira koordinálatlan, hogy azt a kevés étvágyát is elveszi, ami lett volna.
Aztán belép egy látszólag tökéletes személy. Elég masszív a testfelépítése ahhoz, hogy ne legyen kellemetlen számára sem, ha netán Elizabet őt választaná. Másrészt pedig cseppet sem kellemetlen ránézni, így az esztétikai érzékét is jóllakathatja vele, nem csupán saját magát. Tekintetével követi Konstantin útját a pultig, ahol aztán rövid szóváltás után felé fordul, és hoppá, hát nem el is indul?
Olyannyira lefoglalja, hogy gondolatban végigzongorázzon a lehetőségein, hogy a vaskos mappa csak akkor tűnik fel neki, amikor a férfi már közvetlenül az asztala mellett állva szólítja meg.
- Foglaljon csak helyet, örvendek - mondja ezt már azután, hogy a másik helyet foglal, látszólag nem is zavartatva magát amiatt, hogy ez már úgy is felesleges udvariassági kör, hiszen Konstantin rég kiszolgálta magát a hellyel. Aztán elhangzik az első hervasztó hír, ami az arcára is kiül bánatosan lefelé görbülő szájszélek formájába.
- Ah, hogy a hivatalból? És még azt gondoltam, személyes okokból szeretne csatlakozni hozzám, nem pedig hivatali papírok miatt.
Felsóhajtva emeli vissza a szájához a szipkát, de nem szakítja el a pillantását a vele szemben ülőtől. Rövid szünet után bólint.
- De persze nem zavar, folytassa csak kérem, kedves Konstantin.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2016. január 24. 23:15 | Link



Elizabet hangja igazán kellemes, amolyan múlt századi, valóban nagyvilági asszonyhoz illő. Olyan nő hangján szólal meg, aki nemcsak szavajárásával, de hanghordozásával is magával ragadja az embert. A hivatalnok bal tenyere a súlyos borítékon pihen, jobbja az üvegpoháron, amit lekerekített szájára tapasztott ujjaival könnyedén forgat az asztal lapján. Mikor előzőleg még csak messziről látta a füstös bár hátsórészében ülő dívát, addig eszébe sem jutott, most viszont, hallván azt a selymes, feketeözvegyként csalogató, finom hangját, megfordul a fejében, hogy illett volna kézen csókolnia a minden bizonnyal hosszú, zavaros korokat megélt nőt. Felpillant rá, és míg beszél, le sem veszi róla szürkés tekintetét. A pletykák, az a néhány elejtett, fojtott szó, amit péntek délelőtt a portán hallott, beváltják a férfi hozzájuk fűzött reményeit. Elizabet érdekes nő, ez már most nyilvánvaló.
- Nos, személyes okaim is vannak – feleli szárazon, torkát újra megköszörülve. Nem kenyere a hazugság, sem a hosszas, értelmetlen kertelés, de még azelőtt, hogy rátérnének arra, ami igazán érdekli, és amiért ezzel a címzettel mindenképpen ő akart találkozni, a keze alatt ott fekszik egy fontos boríték. Mielőtt megszólalna, még lepillant pohárral játszó kezére, az ujján feszülő gyűrűre, majd egy levegővételnek álcázott apró sóhajjal a nőhöz fordul, s amint az visszanéz rá, folytatja. – Elsősorban azonban természetesen a hivatalban zajló ügye miatt vagyok itt.
A papírtömeget egy mozdulattal tolja át az asztal másik felére, és kissé előrehajolva, lentebbről néz fel Báthory kisasszonyra.
- A Minisztérium a kérelmét pozitívan bírálta el, a patronáltja igazán hálás lehet Önnek – mondja, majd lecsúsztatja kezét az ezennel kézbesített borítékról, és visszahúzódva, a box támlájának dőlve emeli meg poharát. Azt egy pillanat erejéig a nő felé dönti, mintha csak az egészségére inna, végül szájához emeli, és két kisebbet kortyol belőle. Míg ízlelgeti a scotchot, tekintete a nő körvonalait vizslatja, hol az arcát, hol szipkát tartó kezét figyeli, de leginkább, s legerősebben arcvonásait fürkészi. Az ösztönös, ám nem túl helyénvaló kíváncsiság adrenalin formájában dolgozik testében, és bár tudja, hogy a szemben ülő hölgy minden szívdobbanását hallja, úgy tesz, mint akinek erről nincs tudomása. Sajátos csendjével leplezi gyorsuló szívverését, komor vonásaival duzzadó ereit. Lassan pislog, nem szól semmit.
Hozzászólásai ebben a témában



Báthory Elizabet
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 116
Írta: 2016. január 24. 23:53 | Link




Úgy tűnik, nem is olyan bonyolult mosolyt csalni az arcára, mert a soron következő vallomásra mindjárt derűsebb lesz, s az előbbi búslakodó hangulatát mintha elfújta volna a bók szele. Minden nő szereti a lelke mélyén, ha dicsérik, Elizabet pedig nem próbálja ezt különösebben elrejteni sem. Hiú asszony! - mondanák mások, és igazuk is lenne. Hiába nem voltak igazak azok a vádak, amelyekkel annak idején megfosztották a vagyonától és birtokaitól, valami alapjuk mégis csak volt. Ennyire kreatívak nem lettek volna az akkori főurak saját erőből. Ami azt illeti, a ma ismert rémtörténet ebben a formában, ahogyan a tankönyvekben és történelemkönyvekben áll, csak több, mint egy teljes évszázad múlva állt össze egy jezsuita pap pennájának hegye alatt. Azoknak az embereknek nem vallásos iratokat kellett volna írniuk, hanem modern kori bestsellereket, ezt Elizabet manapság már váltig állítja. Mi a Szürke ötven árnyalata az ő vérengzéséhez képest! Hála a megalkuvó, térdeplő írnokoknak, akik isten "oltalma" alatt is inkább a figyelmet keresték, Elizabet nem csak szó szerint, hanem átvitt értelemben is halhatatlan lett.
- Ezt örömmel hallom. Akkor essünk át még most a kellemetlenebbik részén.
Míg Konstantin magyaráz neki, a nő akkurátus mozdulattal nyitja fel a mappát, vigyázva, nehogy bárhol megsérüljön. Kicsúsztatja a papírokat. Visszakapta a saját levelét is, azt félretolja, helyette rögtön a minisztériumi határozatokat futja át a tekintetével.
- Pazarlás lenne, ha az a fiú nem kaphatna megfelelő különórákat, hogy tovább fejlessze a legilimenciáját. Értékes adottság.
Neki pedig van miből finanszíroznia az iskolán kívüli, egyéni órákat, külön oktatóval. Mivel a gyermek még nagyon fiatal, ezért magasabb árat számolnának az ilyen irányú taníttatására, amit a család saját maga már nem bírna. Szépen visszarendez mindent az eredeti sorrendben, gondosan ügyelve arra, hogy a különböző papírok pontosan illeszkedjenek egymáshoz, majd visszazárja.
- Nem is olyan kellemetlen ez, mint ahogy mondtam. Tudja, igazán szerencsés, Konstantin, nagyon szeretek jó híreket kapni.
Utoljára módosította:Báthory Elizabet, 2016. január 24. 23:56
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2016. január 27. 14:31 | Link



Morózus csendjéből követi a szemben ülő nő mozdulatait, figyeli szóra nyíló vörös ajkait, a hivatalos levél sorain sebesen végigszaladó szemeit. Fürkészi a sminkkel elfedett arcbőrt, a túlontúl szőke fürtöket, amik más nőn bizonyosan műhatást keltenének, de Elizabetnek sem a kozmetikum, sem a ruha, sem ez a hajszín nem áll rosszul, sőt. Lehet, hogy más, lehet, hogy az emberhez csak testében hasonlatos, veszélyes lény, Konstantin szemében mégis igazi nő, aki nemcsak felvenni, hordani, de viselni is tudja a külcsínt.
- Az – feleli, s pillantását elválasztja a kézműves munkát sejtető szipkáról, hogy tekintetük újból találkozhasson. Báthory kisasszony megtévesztő; a hivatalnok hol törékenynek látja, hol uralkodónak, erősnek, aki bár elbűvölően beszél, korántsem biztos, hogy a gálánsnak hangzó szavak mögött megbúvó szándék is ugyanolyan bájos. Talán csak egy elragadó, éhes szörnyeteg.
- Szerencsés volnék? – halk nevetéssel kérdez vissza, szája csak éppen, hogy mozdul, vonásai azonban továbbra is ugyanolyan rezzenéstelenül ülnek arcán, mint előtte. Nem, ő nem a szerencse fia. De ez így rendben is van, már megbékélt vele, hónapokkal ezelőtt kezet fogott sorsával. Soha nem hitt Istenben, felsőbb hatalomban, útmutatásban, sorsban. Ha viszont a lánya egyszer megkérdezi tőle, higgyen-e valamiben, azt fogja felelni, higgyen mindenben, olyan erősen, amilyen erősen csak tud. - Szerencse nem létezik. Akarat és kitartás már annál inkább.
Magabiztosan beszél, de csak futólag néz Elizabetre. Helyette a lassú mozdulatokkal forgatott poharat figyeli és a benne hullámzó italt. Majd, mikor elhallgat, szájához emeli azt, és kortyol néhányat. A keserű ital összerántja torkát, végigmarja nyelőcsövét, és máris érezhető melegséggel tölti el ereit. Arcizmai egy halvány pillanatra megfeszülnek, de köhintése hamar feloldja őket.
- De a sikeres eljárásnak örülök - lélegzetvételnyi idő múlva tér vissza a tárgyra, némán követelve ki a szemkontaktust. Csak akkor folytatja, ha Elizabet ránéz és a tekintete nem kalandozik el másfelé. - Szeretném, ha hozzám fordulna, mikor hivatalos ügye akad.
Hozzászólásai ebben a témában



Báthory Elizabet
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 116
Írta: 2016. február 29. 10:46 | Link




Valóban nem Elizabet maga a természetesség megtestesítője, de valljuk be, nevetséges kísérlet lenne tőle ez. Pont tőle, akinek magának a létezése szembemegy mindennel, ami a természet törvénye - az emberek szerint. A nő látásmódja mostanra sokat változott. Régen sokat gondolkodott azon, hogy mennyire a teremtő isten elleni bűntett is a faja. A hite szerint azonban, ha valóban isten teremtette a világmindenséget, akkor az őket mozgató mágia is az Ő keze munkája. Bár azt kétli, hogy egy tudatos teremtői munka eredményei lennének, inkább valamiféle kellemetlen melléktermék lehetnek, egy rosszul sikerült fejlődési rendellenesség.
Nos, a "rosszul sikerült" részével a saját okfejtésében gyakran vitába száll. Egyértelműen kifinomultabb, effektívebb, több tapasztalati potenciált befogadni tudó lények, magasabban állnak a táplálékláncon. Csak azért, mert a vallás szerint bűnös valami, nem feltétlenül rossz is. Ezek az elvek, ezek a nagy szavak! Mindig beleun a teológiai eszmefuttatásai felébe.
- Ebben az esetben? Igen. Általában? Nem tudom, vannak olyanok, akiknek egyszerűen nem áll jól a szerencse.
Ezek az emberek általában a vevői, azok a vevők, akik valóban egy rossz véletlen folytán nyúlnak olyan tárgyak után, és veszik meg azokat, amelyeknek a tulajdonságairól ő sem feltétlenül tud mindent. Vannak esetek, amikor leginkább semmit. Micsoda egy bolttulaj!
- Hogyne létezne, ahogy a balszerencse is úgy rá képes telepedni valakire, mint a keserű füst. Folyton utánakígyózik, elvakítja a tekintetét, hogy ne lássa a padkát maga előtt és elessen benne, vagy pont azon a napon pont másfelé menjen haza, arra, amerre éppen baleset éri.
Egyik kezével felkönyököl az asztalon, úgy beszél tovább, csevegő hangon - nem a pattogó hanglejtésű fiatal lányok lelkes hadarásával, inkább egy megszokott, otthonos tempóban fűzi fel egymásra a szavakat.
- Szeretné. Szívesen lenne a kalauzom a halandók ingoványos hivatalai ügyeiben? Cseppet sem rossz ajánlat, de meglep a készségessége.
Milyen szokatlan! Hiába csinos sokak szemében, sőt, több, mint "csinos", mégis tudja ő is, nem könnyű átlépni az ösztönök villogó szirénái felett az emberek számára. Megszokta és használja is szívesen ezeket az ambivalens érzéseket, amelyeket kivált. Mégis minden alkalommal örömét lelki egy-egy váratlanabb reakcióban. Közelebb hajol az asztal fölött, metszően kék szemeivel a hivatalnok tekintetét fürkészi, miközben arcán a parányi mosolykezdemény, amivé az iménti örvendezése visszaszelídült, továbbra sem tűnik tova.
- Kicsit sem tart tőlem?
Lényegtelen kérdés valójában, hallja a férfi szívverésének minden dobbanását, ha koncentrál, és nem zárja ki, mint egyszerű háttérzörejt.
Utoljára módosította:Báthory Elizabet, 2016. február 29. 10:46
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2016. február 29. 10:48 | Link

Budapest, bár - folytatás


Elizabetnek elég csak megszólalnia ahhoz, hogy a szemben ülő férfi azonnal, önkéntelenül is ráemelje szürke tekintetét. Nem kell, hogy érdekeset vagy olyasmit mondjon, ami meglepné őt, szavainak még csak figyelemfelhívónak sem kell lenniük, Konstantin akkor is ránéz, mert rá kell néznie. Figyeli a vörös rúzs alatt formálódó ajkakat, azt a hideg, metsző kék tekintetet, amitől megborzong, s karjain, a zakó és ing rejtekében megemelkednek a sötét szőrszálak. Figyeli, mert az a búgó, kellemes női hang úgy hat rá, mint más emberre a vélavér. Felpillant, odanéz és figyeli a nőt, mert hangja, akár az áldozatát hálóba csalogató pók, odavonzza. Megreszkető gyomorral hallgatja, de hiába a hosszasan fejtegetett gondolatmenet, a hivatalnokot nem győzi meg. Számára ezek csupán véletlenek, nincs jó vagy rossz szerencse, ami rátapad az emberre és utánakígyózik, mint ahogy azt az asztalra könyöklő nő mondja. Régebben a véletlenben sem hitt; akkoriban úgy vélte, minden, ami történik, azért van, hogy tanuljunk belőle. De ha így van, akkor a szerencse is létező, valami olyan, ami így vagy úgy, de kiegészíti a véletleneket.
Annak ellenére, hogy követi Báthory kisasszony eszmefuttatását, mi több, vele együtt gondolkodik, nem szólal meg. A szavába egyébként sem vágna bele, ahhoz túlságosan is udvarias, illemtudó jellem – főleg, hogy ez az első találkozójuk, és ha később megmutatná más arcát is a nőnek, ezen az estén legjobb énjének tiszta leple alól egyetlen pillanatra sem akar kilógni. De pillanatok múlva, azután sem mond semmit, hogy Elizabet elhallgat, és csak beszéd nélkül, csendben fürkészi őt. Nem szívesen keveredne vitába vele, legyen szó egy ennyire balga, kicsinyes dologról is, mint a szerencse és véletlenek kérdése. Még nem tudja, mire számíthat, hogy a szemben ülő éjlény mennyire veszélyes. Feltehetőleg roppant mód, olyannyira, amit elképzelni sem tud, amit elhinni sem akar. Felajánlása éppen ezért meglepő – bizonyára pont olyannyira a nőnek is, mint saját magának. Komoly tekintettel mered rá, de poharára fonódó ujjai megreszketnek, ahogy válaszol.
- Mint mondtam, volna valamiféle hátsószándékom – mozdulnak meg végül az ő ajkai is. Mélyhangú kijelentése közben szívverése felgyorsul, hormonjai fokozódnak, érzi, hogy vértől zsongó erei felett bal keze zsibbadásnak indul. Elnyíló, valamit még mondani akaró szájjal pillant le rá, majd ökölbe szorított kezét az asztal alá, lábára engedi. – Szeretek adni is, ha már kérnem kell.
Még nem tudja, pontosan miben is tudna neki segíteni az elementáris erővel bíró szőke, hiszen várhatóan nem fognak éjszakákat ágyban tölteni és arról diskurálni, hogy házassága egy hozzá hasonló lénnyel – az alapvető tényeken túl - miért ment tönkre máris, és arról, hogy ez milyen mérhetetlenül megviseli őt. Hogy szüksége van valakire, valamire, aki segít neki, akivel választ kereshet a benne zakatoló miértekre, arra a sok kérdésre, amire Katherine már nem felelhet. Erről azonban nem beszélgethet akárkivel.
Ujjai ismét megremegnek, ahogy a rászegeződő tekintet mellé egy jól irányzott kérdést is kap. Hogy tart-e? Maga sem tudja, mit érez, hiszen az izgalom miatt az orra hegyéig sem lát el. Elvakítja a remény, és az a valami, amit képtelen nevén nevezni.
- Dehogynem – feleli, bár tudja, hogy a bordái alatt ritmustalanul dobogó szíve elárulja. – Csak az ostobák és tudatlanok nem tartanának Öntől. De... – elhallgat egy pillanatra, asztal alatt elrejtett kezével megvakarja orra hegyét. – De nem félek. Nekem nincs veszítenivalóm.
Dehogy nincs. Ott van egyetlen gyermeke, a kis Fleur, akit jobban szeret bárkinél a világon, de róla már csak a saját biztonsága érdekében sem beszél. Noha, nem teljesen bizalmatlan Elizabettel szemben, az óvatosságról most nem feledkezhet meg.
Hozzászólásai ebben a témában



Báthory Elizabet
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 116
Írta: 2016. február 29. 10:50 | Link




Nem jött volna ilyen célirányosan, még a munka ellenére sem, ha nem lenne valamiféle egyéb motiváció is a mozdulatai és szavai mögött, mégis a nő gyönyörűségét leli abban az őszinteségben, amellyel Konstantin fordul hozzá. Az általános reakció könnyen kiszámítható, a vér hevesen robog, száguld a szűk vénákban, csak az ő erre kiélezett érzékei ránganak meg a kényszertől. Mert elfedheti a lényét alapozóval, erős rúzzsal, hangsúlyos fekete tussal, de a festék alatt ott lüktet a ragadozó tiszta megfontolás nélküli vágya. Nincs ebben semmi gonosz, semmi aljas és alattomos, sem megtervezett vágy arra, hogy kárt tegyen a másikban, a létezésének elemi esszenciája pezseg a bőre alatt, amit elnyomni elnyomhat, de a létezése minden egyes pillanatban ott bizsereg az elméjében, mint egy állandó, enyhe nyomás a csontkoponya sarkában.
Nyelve hegyét eltöprengve húzza végig az egyik szemfoga hegyén, miközben a férfi meggondolatlanul kiejti a "szeretnék adni" szavakat a száján. Végigzongorázik a szabályos fogsor redőin, és a mosolya, szabad szemmel alig látható bár a változás, de mélyebb árnyalatú lesz, mohó és várakozó. Pillanatnyilag nem az az első gondolata, hogy szegény fiú min mehetett át, ami ezt mondatja vele, ebben a másodpercben nem érdekli, miért ilyen elhagyatott és magányos a szemben ülő tekintete, hogy miért van a csendes szavaknak olyan érzete, mint egy kétségbeesett kiáltás.
Szegény fiatal. Mégis csak arra tud gondolni, milyen lesz az íze. Ez az óvatlan megadás, amivel gyakorlatilag átnyújtja magát, erre a tényre tereli minden figyelmét.
- Nincs?
A jelenléte anélkül terjed ki és hömpölyög körülöttük, hogy az különösebben feltűnő lenne valakinek távolabbról. Ők továbbra is egy csendesen beszélgető páros a füstös kocsma sarkában. Konstantin viszont az érzékeit meghazudtoló közelségből véli hallani a búgó alt kérdését. Olyan érzés, mintha közvetlenül mellette ülne, s a vokális inger fizikai formában ölelné át kedvesen.
- Hajlandó lenne odaadni nekem saját akaratából azt, amire szükségem van?
Nem nyúl hozzá ahhoz a kevés mágiához, amit nem mint boszorkány, hanem mint vértestvér birtokol, számára édesebbé teszi az élményt az, ha önként adják neki, amit akar. Abban benne van a nagylelkűség zamata, testessé teszi az áldozat, amellyel legyen az bármilyen ok is, de megtisztelik őt magát. Természetesen mindez leginkább a saját elképzelése, Elizabet maga képzeli hozzá a különbséget az erőszakkal ontott vértől - ám ez nem változtat azon, hogy számára létező különbség.
- Ebben az esetben hadd hívjam meg magamhoz egy italra.
Egyszerű meghívás, egyszerű grammatikai formában, mindössze annyiban más a már százszor feltett testvérétől, hogy ezúttal az italról egészen más elképzelései vannak a kérdezőnek.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2016. február 29. 13:01 | Link

Budapest, bár - folytatás


Nincs?
A kérdésre megborzong, a nő felélénkülő hangjára minden porcikáját, egész testét belepi a libabőr. Elég ez az egyetlenegy szó, hogy társaságában mostantól ne azt a dúskeblű, kívánatos nőt lássa, akit a világon bárki szívesen meghívna néhány italra, hogy aztán megtisztelje őt egy együttöltött éjszakával. Ebben az egyetlen – egyszerre nyers és bársonyos - szóban benne van az életre kelt, mély álmából ébredt vadállatiság, olyasfajta belső ösztön, ami a halandókból csak nagyon ritkán, talán csak a halál torkában tűnik ki.
A férfi csak nagyon lassan emeli tekintetét Elizabetre, mintha attól tartana, hogy ha most rápillant, már nem az a szempár néz vissza rá, ami percekkel ezelőtt még olyan erős, megingathatatlan nyugalmat árasztott magából, hogy ő megbizonyosodás nélkül elhitte neki; csak egy sokat megélt nő, akivel rossz dolgok történtek, és ezt az utat kellett választania. Ostobaság volt hinni a látszatnak. Noha az éjlény pont úgy mosolyog, mint másodpercekkel ezelőtt tette, valami mégis érezhetően megváltozott körülöttük. Hogy ezt csak ők ketten érzik-e, vagy rajtuk kívül mindenki más is, talány, de a hivatalnok szíve lüktető, kiszáradt torkába szökik. Tökéletesen érez mindent; Báthory kisasszony aurája, mágiája, éhsége körüllengi asztalukat, tekintetével már-már felfalja a whiskyjébe kapaszkodó férfit. Konstantin még soha nem érzett ilyet. Nem találkozott még ehhez fogható, testét és elméjét is megbabonázó erővel.
Szürke fényeit elszakítja a szemben ülő nő ragadozó tekintetétől, futólag az asztalra pillant, s mikor éppen szóra nyitja ajkait, a vámpír akkor csap le újra. Konstantin ráncolt homloka alól néz fel ismét, de csalódnia kell: az imént hiába hallotta maga mellől Elizabet hangját, ő még mindig az asztal túloldalán, mozdulatlanul ül, arcán mélyen barázdált mosollyal. Pedig esküdni merne rá, hogy félreérthetetlen kérdését közvetlen közelről hallotta. Ez lehetetlen.
Felgyorsuló lélegzetének hangja csak most jut el hallójárataiba, csak most hallja meg, hogy milyen hangosan is szedi a levegőt. Olybá tűnhet, hogy fél, hiszen mindez számára annak ellenére is ismeretlen maradt, hogy maga is egy tűhegyes fogú nővel kelt egybe. Katherine mégsem, egyetlen ízében sem hasonlatos Báthory kisasszonnyal.
A hivatalnok rendezi vonásait, homlokán elhalványulnak az utóbbi év során egyre csak mélyülő ráncok, kiszáradt szemeiből néhány pislogás kiűzi az égető fájdalmat és a köhintés, ami utolsó, mély sóhaját követi, jelzi társaságának, hogy ismét kész megszólalni.
- Ma éjszaka? - nem hadar, lassan, ízesen kérdez. Arcára visszatér az életteli, egészséges bőrszín, és még egy korty alkohol is belefér, mielőtt folytatja. - Semmiképp sem.
Bár hízelgő a kiéhezett nő meghívása, nem bízik benne, amihez bőven hozzájárult az előbb megtapasztalt ereje is. Abba pedig még bele sem gondolt, hogy amit látott és érzett, az nem minden, sőt mi több, talán csak egy aprócska, szemfényvesztő darabka volt, a felszín egy szeglete, és az azt körülölelő sötétségben még sok meglepetés várhat rá. Ahhoz, hogy önként felajánlja vérét, az kell, hogy kialakuljon közöttük valami - vagy magánéletileg, vagy hivatalosan, szerződéses formában. Lennie kell valaminek, ami azt sugallja a férfinak, hogy nem fog csalódni. Tudnia kell, hogy megkapja, amit akar, és kapcsolatuk avagy üzletük - ahogy Elizabetnek jobban tetszik -, kölcsönös lesz.
- Szívesen odaadom Önnek, amit tőlem megkíván - szólal meg újra, szavait megrágja, ízlelgeti, hanghordozásában és testtartásában is a másik fél odaadó tisztelete uralkodik. - De szeretném tudni, hogy nem marad adósom. Ha kapok, adok. Ha adok, kapnom is kell.
Jobbja pohara mellett pihen, a gyűrű megcsillan gyűrűsujján, de beszéd közben nem törődik vele. Elizabet tekintetét keresi, s ha megtalálja, tartja vele a szemkontaktust.
- A kérésem csupán annyi volna, hogy egyszer-egyszer kísérjen el étterembe, töltsön velem néhány órát, jöjjön el hozzám, vagy hívjon el magához - adja elő saját feltételeit, amit csak azután egészít ki, hogy a nő teljes figyelmét elnyeri. - Félreértés ne essék, nem testiségre vágyom, hanem szellemi együttlétre. Beszélgetni szeretnék Önnel.
Hozzászólásai ebben a témában



Báthory Elizabet
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 116
Írta: 2016. február 29. 14:23 | Link




Kár lenne összehasonlítani egy emberségét még hűen őrző újszülöttet és a maga fajtát. Nem  jobb-rosszabb értékítéletekre alkalmas vizsgálódási alap. Elizabet nyilván jobban tisztában van nem csak a lehetőségeivel, de a határaival is, ugyanakkor lassan sorvad el benne az a halandó tűz, amely mozgó, színes forgataggá varázsolja az emberek számára a világot. Hétköznapi problémák, nehézségek, kihívások, célok, amikért bármit megtennének, elhivatottság, elragadtatottság, igyekezet, türelmetlenség! Mennyi magas hőfokon égő, csodálatos, eleven érzés és indulat!
Szomorúan lebiggyeszti a száját az elutasító válaszra, és a vállait is leejti. Mintha sosem lett volna ott, úgy szivárog el egyszeriben a különös légkör. Olyan a társasága, mint egy természetfeletti hullámvasút, amilyen már-már fojtogató volt a jelenléte, most ismét a hidrogénezett szőke, jól öltözött hölgy az asztal másik felében. Most éppen egy nagyon csalódott hölgy. Elgondolkodva csavargat mutatóujja körül egy fürtöt.
- Elszomorít, hogy így visszautasít.
Tulajdonképpen elvehetné erőszakkal is a vérét. Ez egy lehetséges opció. Amilyen szívesen fest magáról a közösség előtt egyfajta filantróp képet, olyannyira nem mélyről fakadó ez az emberszeretet. Nehéz lenne meghatározni mit is érez ezek iránt a törékeny lények iránt. Az egyszerű muglik talán olyanok, mint az érdekes, de nem túl veszélyes kisállatok, eldédelgeti az ember, de ráun előbb-utóbb. A mágusok a bennük lüktető varázserő miatt már annál egzotikusabbak, lenyűgözőek, kedvtelve nézegeti és csodálja őket, még becsüli is, ám mégis ott a faji szakadék közöttük. Más nyelven beszélnek, más törvények szerint működnek.
Megfordul hát a fejében, és különösebb bűntudatot sem érez amiatt, hogy rákényszerítse az akaratát a férfira - még csak nem is emlékezne azután a másik, mégis ez már olyannyira idejét múlt. Ráadásul inkább rövidtávon kifizetődő, míg Elizabetnek már csak alkatilag is a hosszútávú befektetések fontosabbak.
Arcát tenyerébe fekteti, úgy pillant át az asztallap másik felén Konstantinra, miközben hallgatja a megfontolt szavakat, amelyek arról tanúskodnak, hogy mégsem olyan teljeskörű az a visszautasítás, amivel az imént élt.
- Jogos elvárás, kedvesem, halljuk, mit adhatok én... ?
Nem zavartatja magát a gyűrű miatt, ugyan már, neki is van jó pár, viselte is őket halhatatlan élete során számtalanszor, az isten előtt köttetett eskükben már csak a hozomány és a szerződések végett hisz. Őszintén szólva arra számít, hogy valami komolyabb árat kérnek a vitae-ért cserébe, hiszen számára, bár nem mondja ki, de az aranynál és gyémántnál is nagyobb értékkel bírnak a bíbor cseppek.
Mégis, ami elhangzik, az nem más, mint néhány csekély óra és nap idejének végtelen óceánjából! Szélesen, vidáman elmosolyodik, ami majdhogynem képes elfeledtetni a szemben ülővel, hogy mennyire különböznek is egymástól.
- Csak ennyi volna? Ez esetben örülök, hogy a szándékaink egy irányba mutatnak, természetesen nincs ellenemre, hogy találkozzunk.
Milyen különös fiú! Még ki is emeli, hogy nem a testiséget igényli. Nem mintha ne hallotta volna ezt a mondatot már sokszor olyan hamissággal, mint egy félrehangolt hegedű: sikítva a fals hangokat. Mégis, ezúttal őszinte az ígéret, mintha Konstantin feltételezné, hogy a gondos smink és besütött frizura mögött találhat az ízlésének megfelelő szellemi partnert. Ritka, hogy ilyesmit feltételeznek, ami megmosolyogtatja.
- Milyen kényelmes ez a megoldás, egészen üdítő. Imádok csevegni.
Utoljára módosította:Ethan R. Saint-Venant, 2016. február 29. 14:26
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2016. március 2. 18:40 | Link

Budapest, bár - zárás


A varázs egyszerre megtörik. Az asztaluk körül fojtogató füstként imbolygó láthatatlan köd egy pillanat alatt szertefoszlik, Konstantin feje azonnal kitisztul. Poharát balra-jobbra döntögetve figyeli a szemben ülő dívát, fürkészi az arcát, kislányként lebiggyesztett ajkait és az előző percben még oly hívogató, erős tekintetét, melyben immáron leplezetlen csalódottság ül. A szürke pillantás az előreeső vállakra vándorol, és ha már ott jár, a mélyen dekoltált ruha szegélyén is végighalad. Lassan, kiélvezve a látvány minden pillanatát. Elizabet viselkedése, majd érzéseit felszínre hozó, kimondott szavai simogatják csonka férfiöntudatát, a gondolat, hogy efféle csalódást okozott a nagyságos asszonynak, imponál neki és erősebbé teszi; az elmúlt majdnem egy évben darabjaira hulló hivatalnok most először érzi úgy, hogy az életnek ezzel még koránt sincs vége.
- Ezt örömmel hallom - oldalra billentett fejjel, a szemkontaktust mindvégig tartva, tisztelettudóan bólint egy mélyet, mikor a hölgy nemhogy nem utasítja el azonnal az újabb találkozók lehetőségét, de azoknak előre örvendve, még szívélyesen bele is egyezik. A férfi halvány mosollyal fűzi tovább szavait. – Lesz lehetősége csevegni, efelől biztosíthatom.
Amint elcsendesednek, asztaluknál teret nyer a duruzsoló, sokakat táncba csábító zene. Konstantin ugyan már saját gondolataiba merülve, de még sokáig nézi Elizabetet, mielőtt aztán végleg elszakítaná tőle kutakodó tekintetét, és poharához fordulva kihörpintené belőle itala utolsó megmaradt cseppjeit is. Nézi, mert a lénye úgy vonzza magához, mintha csak mágnes volna, úgy, mint ahogy a felesége is vonzotta első pillanattól kezdve. Érdekes, eddig még egyszer sem gondolt arra, hogy valami különös oknál fogva talán erősebb vonzalmat érez a vámpírok iránt, mint az emberek nagy része általában szokott. De maga előtt nem titkolhatja – és minden bizonnyal Báthory kisasszony is tisztában van vele -, hogy tetszik neki. Hogy az erőteljes vonzalom hátterében inkább a nő vagy inkább a lény ereje áll, azt még nem tudja, de idővel arra is fény derülhet. Talán ez is egyfajta érzékenység, mint a sorozatban vélanőkbe szerető férfiak esetében. Ki tudja.
Üvegpohara vastag alja élesen koppan az asztalon.
- Nos, akkor én nem is zavarom tovább – berekedt hangon, torkát megköszörülve szakítja meg a rájuk telepedő, könnyed csendet. Feláll, zakója gombját egyetlen gyors mozdulattal visszabújtatja a helyére, és a nőhöz lépve kezéért nyúl, hogy kissé meghajolva, száját éppen csak, hogy bőréhez érintve, megcsókolja hófehér, hűvös kézfejét. – Ön nagyszerű társaság, Elizabet. Legyen szép éjszakája, viszontlátásra.
A szemét, pont, ahogyan illik, a kézcsók közben, de még utolsó szavai alatt sem választja el a kéken ragyogó szempártól. Végül kiegyenesedik, a nő finoman tartott kezét elengedi, és egy újabb alig látható mosollyal hátat fordít neki, hogy a bárból úgy léphessen ki a friss levegőre, hogy egyszer sem nézett vissza.


// Köszönöm szépen! Kiss //
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek