Volt egy pillanat, amikor elhitte, Nándor bizony végig fogja rókázni az utcát, amint rövidre szabott utazásuk véget ér. Mélyet szippantott a nagyvárosok jellegzetes aromájú levegőjéből, barnáit pedig a férfire szegezte. Nagy örömére a korábban feltételezett rosszullétnek nyomát sem vélte felfedezni főnöke arcán, így megindultak a kijelölt célpont felé. Cseppet sem volt benne biztos, hogy jó ötlet az egész, hisz' nyilván a Révay család sarja nem ilyesfaja gyorséttermi - ám minden tekintetben finom - hulladékhoz van hozzászokva. Mint ahogyan ő maga sem. Ritkán akad olyan alkalom, amikor a saját készítésű vacsoráját helyettesíti holmi sajtburgerekkel és tisztességes, földből elővakart krumplit sosem látott sült burgonyával, ám ezen alkalmakkor valami oknál fogva mindig jóllakott óvodásként tér haza.
Még egy utolsó sarok, ami egy forgalmasabb utcára vezet...
 - Nem vagyok benne biztos, hogy tetszeni fog... - ezzel belépett a sivár utcából tökéletesen kiemelt, éhes emberekkel jól megtömött étterem ajtaján - ...de azért próbáljuk meg.
Nem bizonyult túl egyszerű feladatnak a hároméves visítozó gyerekek és azok ordibáló szülei közti manőverezés, de rövidke harc és vagy ezernyi, arcába szemtelenül toluló McDonald's embléma után végre elfoglalhatták helyüket a kasszához vezető legkisebb sor végén. A gyors kiszolgálásnak köszönhetően nem sokkal később már a nyúzott ábrázatú pénztáros előtt álltak.
 - Én két sajtburgert szeretnék és fél liter kólát. Az úrnak pedig...? - félve pillantott annak arcára. Nos, maximum kap még egy hónap próbaidőt, amiért megpróbálta megmérgezni ilyen mugli badarságokkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=547004#post547004][b]Almásy Léna - 2015.11.25. 17:48[/b][/url]

Volt egy pillanat, amikor elhitte, Nándor bizony végig fogja rókázni az utcát, amint rövidre szabott utazásuk véget ér. Mélyet szippantott a nagyvárosok jellegzetes aromájú levegőjéből, barnáit pedig a férfire szegezte. Nagy örömére a korábban feltételezett rosszullétnek nyomát sem vélte felfedezni főnöke arcán, így megindultak a kijelölt célpont felé. Cseppet sem volt benne biztos, hogy jó ötlet az egész, hisz' nyilván a Révay család sarja nem ilyesfaja gyorséttermi - ám minden tekintetben finom - hulladékhoz van hozzászokva. Mint ahogyan ő maga sem. Ritkán akad olyan alkalom, amikor a saját készítésű vacsoráját helyettesíti holmi sajtburgerekkel és tisztességes, földből elővakart krumplit sosem látott sült burgonyával, ám ezen alkalmakkor valami oknál fogva mindig jóllakott óvodásként tér haza.
Még egy utolsó sarok, ami egy forgalmasabb utcára vezet...
 - Nem vagyok benne biztos, hogy tetszeni fog... - ezzel belépett a sivár utcából tökéletesen kiemelt, éhes emberekkel jól megtömött étterem ajtaján - ...de azért próbáljuk meg.
Nem bizonyult túl egyszerű feladatnak a hároméves visítozó gyerekek és azok ordibáló szülei közti manőverezés, de rövidke harc és vagy ezernyi, arcába szemtelenül toluló McDonald's embléma után végre elfoglalhatták helyüket a kasszához vezető legkisebb sor végén. A gyors kiszolgálásnak köszönhetően nem sokkal később már a nyúzott ábrázatú pénztáros előtt álltak.
 - Én két sajtburgert szeretnék és fél liter kólát. Az úrnak pedig...? - félve pillantott annak arcára. Nos, maximum kap még egy hónap próbaidőt, amiért megpróbálta megmérgezni ilyen mugli badarságokkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=547832#post547832][b]Révay Nándor - 2015.11.28. 23:55[/b][/url]

Muglik. Gyorsétterem.
A maga részéről Nándornak is megvoltak a kétségei afelől, átvészeli-e az utazást -még ha csak másodpercekig is tartott-, hányás nélkül. Amint azonban lábai szilárd talajt érintettek, s már nem érezte úgy, mintha egy túlságosan is szűk csövön próbálnák meg átszuszakolni, s a hűvös, friss, városi levegő a tüdejébe hatolt, hamar önmagára lelt.
Naivan engedi magát vezetni, s lélekben már fel van készülve, mekkora zabálást fog rendezni, de nagyon hamar. Kevésbé foglalkozik az utcán téblábolókkal, ám minden esetlegesen útjukba eső étteremnél élesen Lénára pillant. Ez sem az. Végre azonban, néhány perccel később úgy tűnik, megérkeznek, ám a férfi szemöldökei összeszaladnak a helyzet felmérését követően.
 - Eléggé sokan vannak, fogunk itt asztalt kapni? - kérdezi majdhogynem naivan, ahogyan az ablakon tekint befelé. Érthetetlen számára, ilyen későn, hogyan lehet egy étterem ennyire tele. Nem, nem esik le neki, hogy péntek este van. Kissé tétován indul meg végül a nő előtt, hogy az illemnek megfelelően előtte lépjen be. A fények itt erősek, a zsivaj meglepően nagy, zene és ínycsiklandó illatok támadják meg azonnal. Az egész elsőre nagyon sok, s eltart néhány másodpercig, míg keze ellazul.
 - Elég... érdekes hely... - nem, határozottan nincs elragadtatva, túl nagy a lárma, túl sok az ember, túl nagy a tisztaság. Ám gyomra hatalmasat kordul, s most már nincs visszaút. A kasszához vezető úton, s a sorban állás közben azonban igyekszik figyelni, mivel tapasztatalai a vendéglátás ezen formájával egyáltalán nincsenek, így próbál elcsípni néhány foszlányt, amellyel talán kezdhet valamit. Egy szomszédos pénztárnál egy anya próbál rendet teremteni sápítozó gyermekei között. Egyikük "hepi míl"ért másikuk "bigmek"ért hisztizik. Hm...
Ha hepi, rossz nem lehet... Gondolja magában, mire azonban visszatér a földre, Léna pillog rá várakozón, és a kasszás lány, nem túl barátságosan.
 - Ó... én... - próbál a tőle telhető legtermészetesebb lenni, mintha legalábbis hetente enne a "mekiben" (igen, ezt a szót is elcsípte). - Én kérnék egy "hepimílt" és egy "bigmeket"! - önmagával tökéletesen megelégedve pillant előbb Lénára, majd a pénztáros lányra. Megpróbáltatásai azonban ezzel még nem érnek véget, hamarosan már az az érzése, ennek a lánynak a kérdései sosem fogynak el. Közepes, nagy? Kóla, Fanta, Szprájt? Néha azért inkább a mellette toporgó nőre pillant segítségért.. Leginkább az "itt fogyasztjátok vagy elvitelre kéritek?" rész nem világos számára. Épp csak elpillant oldalra, eszik-e valaki a pultnál, mire társasága már meg is válaszolja a dolgot. Bólint egyet, s néhány perccel később már egy nagyobb barna szatyor tulajdonosai. A pénztáros lány még motyogott neki valamit, miközben a kezébe nyomta a szatyrokat holmi játékról, meg kifogyott, s elnézést is kért, de Nándort ez annyira nem érdekelte már.
 - Akkor hol eszünk? - kérdezi, miközben felméri a terepet, asztal az nem sok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=566389#post566389][b]Almásy Léna - 2016.01.25. 00:41[/b][/url]

Meggyötört, fáradtságról és bosszúságról árulkodó arc bámult vissza rájuk a pult mögül. Egy pillanatra kapta csak el a nő tekintetét, de ez bőven elég is volt ahhoz, hogy átragadjon rá annak frusztrációja. A tömeg, a zsivaj és az a tipikus rejtett agresszió, amivel a magyar nemzetiségű muglik embertársaikhoz viszonyulnak, bőven elegendőek volt ahhoz, hogy eldöntse: hétvégén soha többet nem teszi be a lábát ilyen helyre. Futólag Nándorra mosolygott, ahogy átadta neki a rendelés lehetőségét, de ahogy meghallotta annak kívánságait, mosolya erőteljesen visszafojtott kuncogásba torkollt. Erősen kellett koncentrálnia, hogy a feltett kérdésekre hangos röfögés nélkül tudjon válaszolni.
Nem sokkal később egy-egy nagy papírszatyorral a kezükben vágtak utat maguknak a lökdösődő emberek között, hogy valamivel tisztább terepre érhessenek. Csalfa kis vigyorral az arcán pillantott fel főnöke önelégült arcára. Szegény Nándi... Legalább kaphat egy szeletke gyermekkort így fénykorában.
 - Szerintem jobban járunk valahol kint - fejével a villogó bejárat felé biccentett - Hacsak nem részesíti előnyben az ölbe borult üdítőket és az alacsonyan szálló sültkrumplikat.
A két lehetőséget összevetve nagyon úgy tűnt, hogy az előbbi sokkal szimpatikusabb főnöke számára, így az ajtón, mint utolsó akadályon átjutva léptek ki újra a csípős novemberi éjszakába. Szájában összefutott a nyál, ahogy a zacskójában rejtőző szendvicskre gondolt, ám még egy apró elintéznivalója akadt királyi vacsorájuk elköltése előtt. Lépteit meggyorsítva próbált minél előbb egy mellékutcába érni.
 - Csak még egy hoppanálást! Esküszöm, utána ehetünk! - hatalmas, kérlelő szemeket meresztett Nándorra, ahogy kissé félénken bár, de átfűzte sajátját annak karján. Még egy utolsó pillantást vetett a kihalt utcára, aztán elnyelte őket a sötétség...
...a következő pillanatban pedig már nem közvetlenül a városban voltak. Sokkal inkább az fölött.
Bizony, a Citadelláról csodálatos a kilátás, főleg este, amikor minden fényárban úszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=566982#post566982][b]Révay Nándor - 2016.01.27. 15:56[/b][/url]

Noha az ennivaló már a kezében van egy roppant esztétikus barna papírzacskóba csomagolva, még mindig nem láthat neki. Szinte már szigorú arccal fürkészi az asztalsorokat szabad helyek után kutatva, de valahogy egyik lehetőség sem nyeri el a tetszését. Szerencséjére Léna is hasonlóképpen vélekedik, mert indítványozza, hogy inkább valahol máshol költsék el fenséges lakomájukat. Nem, valóban nem hiányzik neki az ölébe boruló üdítő‘, sem pedig ez az egész miliő. Mindenféle hezitálás nélkül indul meg a kijárat felé, ennyi elég is volt neki ebből a helyből. Valószínűleg nem lesz visszajáró vendég.
 - Nekem az is megfelel - kezdene ellenkezni a nővel, amikor amaz újabb hoppanálást emleget, de mire befejezhetné a mondatát, Léna már be is fűzi karját a férfiéba és egy szempillantással később már ismét érzi a tüdejéből kipréselődő levegőt. Ujjai a zacskóra fonódnak, nehogy elhagyja... Az egyik pillanatban még az egész utca, vijjogó sziréna hangjától teli, a másikban fülét szinte néma csönd tölti meg. Alattuk a város terül el, Budapest teljes fénypompájában, ám a zajok távoliak már közel sem annyira zavaróak.
A Citadella. Régóta nem járt erre, talán, mióta előléptették. Hosszú másodpercekig issza magába a látványt, igazából semmin sem merengve.
Ma este úgy tűnik, mázlijuk van, nincsenek erre lézengő turisták, sem pedig viháncoló párocskák a közelben. Persze ennek megvan az oka, amiről a férfi nem tud... Az alkarjához erősí­tett tartóból markába csúsztatja pálcáját, majd egy elegáns legyintéssel kényelmes ülőalkalmatossággá változtatja a legközelebbi kukát.
 - Igazán remek választás, ezt meg kell hagyni... mindenképpen jobb, mint az étterem zsivaja, és a panoráma is kellemesebb - megereszt egy sármos mosolyt a nő irányába, majd egy apró biccentéssel jelzi számára, ha gondolja, foglaljon helyet.  
Csak most tudatosul benne, hogy még sohasem töltött el időt az aurorral kettesben, legalábbis nem az irodáján kívül. Az este azonban elég váratlanul alakult, amikor még ott állt a váróban gyomortartalmának lent tartásán mesterkedve, eszébe sem ötlött, hogy útja nem hazafelé fog vezetni. Bánni természetesen egyáltalán nem bánja, Léna szemet vonzó teremtmény ezt Ő sem mulasztotta el észrevenni, ám ízlésének talán túlságosan is... félénk?!
 - Leül vagy mi lesz? - sürgeti meg végül a nőt, majd pedig végre a zacskónak fordí­tja figyelmét. Egy gyors szemlét követően azonban kissé zavartan húz elő egy semmire sem hasonlító apró,lila plüss figurát. Szemeit összeszűkítve forgatja kezében a plasztik zacskóba csomagolt figurát, majd a következő konklúzióra jut:
 - Összecserélték a rendelésünket... - jegyzi meg komolyan, pillantását most fordítja csak Lénára, aki maga úgy fest, menten kipukkad...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=567014#post567014][b]Almásy Léna - 2016.01.27. 17:11[/b][/url]

Nincs is annál jobb, mint nap végén mélyet szippantani a mugli autók bűzétől mentes friss levegőből. Pontosan ugyanezt szokta érezni, amikor a nagyvárost elhagyva megérkezik Bogolyfalva szűziesen tiszta környékére, ám most, csodák csodájára Budapest ajándékozta meg ezzel az élménnyel.
 - MĂ©g gyerek voltam, amikor utoljára itt jártam. Apám hozott fel ide mindig, de amiĂłta Ĺ‘ nincs... - nyelt egy nagyot, kezĂ©ben megcsörrent a papĂ­rzacskĂł, ahogy megadta magát ujjai szorĂ­tásának - SzĂłval gondoltam nem bánja majd.
Tekintete cikázott a kivilágított város és Nándor arca között, aztán megállapodott annak kétség kívül bugyihúzogató mosolyán. Nos, lehet, hogy a férfi kivételesen méretes önbizalommal rendelkezik, de meg kell hagyni, hogy nem ok nélkül. Válaszul ő is villantott egy suta mosolyt, ami pár pillanattal később szájpréssé, majd rejtett szájharapdálássá fajult. Almásy Léna, javíthatatlan vagy.
Gondolatai közül a férfi sürgető szavai rángatták vissza a valóságba. Úgy tűnt, a kezében fityegő papírzacskóról már réges régen elfeledkezett, annak tartalma nyilván már kis is hűlt, de ez nem igazán tudta felzaklatni. Sokkal inkább piszkálta a tudat, hogy ő bizony nem otthon tölti a péntek estét, hanem a szerelmesek kilátójában, egy hímnemű egyeddel, aki ráadásul a főnöke... Mindennapi, végül is.
 - Jaa.. igen, le - ezzel lehuppant a kukábĂłl avanzsált ĂĽlĹ‘alkalmatosságra Nándor mellĂ©. PapĂ­rzacskĂłját kinyitva elĹ‘halászta belĹ‘le a kĂłlás poharat, hogy a szĂ­vĂłszálat szakszerűen kibontva Ă©s belehelyezve benedvesĂ­thesse torkát nĂ©mi cukros ipari hulladĂ©kkal. Mert az, attĂłl fĂĽggetlenĂĽl, hogy imádja.
Szeme sarkából figyelte közben főnöke mozdulatait, s amikor az előhúzott a csomagjából egy lila, beazonosíthatatlan és rendkívül idiótán kinéző plüssfigurát, rátört a még a gyorsétteremben visszafojtott idétlen kuncogás. A jelenet fénypontja pedig Nándi teljesen komolynak szánt kijelentése volt, amely épp egy korty leküzdése közben érte... Az üdítőt és a szívószálat kis híján kiköpve tört ki köhögés és vihogás keverékében. Szegény, szegény Parancsnok.
 - Khmm... nem. Az egy Happy Meal, Parancsnok. Amit kĂ©rt... - nagy levegĹ‘t vett, hogy az Ăşjra feltörĹ‘ röhögĂ©sĂ©t vissza tudja tartani. Baljával a szemĂ©hez nyĂşlt, hogy letörölhessen egy kigördĂĽlt könnycseppet.
 - Ne haragudjon. Azt hittem, tudja.