36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Warrenné PszichoSzója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. április 4. 08:39 | Link

Dwayne

Maga a folyamat, onnantól, hogy beindult, fele annyi időt vett igénybe, mint Minánál, ami nem volt egy rossz húzás, ám a fájdalom, a félelem benne sokkal erősebbek voltak. Nem volt hajlandó ispotályba menni, ragaszkodott a doktornőhöz, aki iránt bizalmat érzett, és akinek el tudta hinni, hogy minden rendben lesz. A mesterséges úttól is megkímélték, amit szintén szeretett volna elkerülni. Egy valami azonban hiányzott. Egy kéz, amit foghat miközben megszüli a gyermekét. Persze, reálisan fel tudta fogni, hogy Dwayne nem lesz mellette, ám az emocionális fele, főleg most, ebben a túlérzékeny állapotában mégis várt egy férfit, aki mellette lesz, míg ő életet ad a gyereknek.
A gyermek felsírt, elvitték tőle, egyetlen pillanatig érinthette csak meg. Eltelt azóta több, mint másfél óra, ő pedig tisztán, rendezetten fekszik az ágyban, várva, hogy visszahozzák a kicsit hozzá, vagy, hogy legalább valaki mondjon már valamit. A lélegzése már szabályos lenne, ha éppen nem áztatnák könnyek az arcát. Egyedül volt bent, és most végre elkezdte realizálni, hogy ez már így is marad. Dwayne nem fog megváltozni, nem fogja őt akarni, akkor se, ha bármit megtenne neki, amit csak kér. Fél az egyedülléttől, jobban, mint eddig bármikor. Hiába tűnik kívülről erősnek, aki mindig tartotta magát Mina miatt, belül mégiscsak egy elveszett nő, akinek támogatásra, szeretetre van szüksége.
Nehezen még, és talán nem is teljesen szabályosan, de kikászálódik az ágyból. Nem bír nyugton maradni, sosem volt az a fajta. Mina után persze sokat feküdt, összetört szívvel, depressziósan, nem foglalkozva azzal, amit Kriszta mond neki, most azonban nem akar megint arra a félzombi állapotra eljutni, amiben akkor volt. Nem teheti meg, hiszen már két gyereke van, nagy korkülönbséggel, és mind a két gyereknek odafigyelés, törődés kell, Minának jobban, mint eddig.
Az ágyból kikelve az ablakhoz vánszorog, megtámaszkodva a párkányon, letörölve a könnyeit. Azt azonban, hogy sírt, elrejteni nem tudja, és talán nem is akarja, azonban a lemenő és felkelő nap mindig csodálattal tölti el, így most elgalább ez, kicsit lefoglalja a kusza gondolatokat.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. április 4. 18:55 | Link

Dr. Mácsai Zója
Szent János Kórház
április 4, hajnal



Warren, Sean

A csíptetős mappát és a kék csíkos golyóstollat leteszi maga mellé a hátsó bejárat hideg betonlépcsőjére, megdörzsöli a szemét, mélyet szív az áprilisi hajnal még maróan hűvös, agyat tisztító levegőjéből. Egy lépcsőfokkal lejjebb a rozsdás paradicsomkonzerv mélyén másfél tudat cigaretta kioltott csikkje úszkál a mesterséges pocsolyában, amellett két üres, műanyag kávés pohár, amik az elmúlt éjjel a társaságát alkották.
Jött, mert jönnie kellett, mert így helyes, neki ezt tanították. Zója szűk szavú, kapkodó üzenete kora délután futott be hozzá, ő pár órára rá érkezett a mugli intézménybe, azóta járja a folyosókat, a várókat, eldugott tévészobákat, vagy ül a számtalan lépcső egyikén, őrzi a békét. A nővel futólag találkozott, mikor az még a tíz személyes szoba egyik ágyán szenvedett, kipirult arccal és riadt szemekkel, elveszve a hófehér függönyök közt, akár egy gyermek. Váltott vele pár biztatónak szánt, feszült szót, hozzáérni azonban nem mert, a klór valós és a vér elképzelt szaga pedig visszakergette a folyosókra, ahol a hozzá hasonlóknak, véleménye szerint, helye van. Egy apának semmi keresnivalója a szülőszobában, természetellenes és morális csökevény, az ilyesmi csak az anyára és a gyerekére tartozik, hiszen segíteni nem tud, a szenvedés látványa pedig kiborítaná őt. Ő megtette, amit a becsület megkövetelt - elsétált a legközelebbi mugli ATM-ig, a megfelelő, hat számjegyű összeget pedig egy barátságos kézfogással átnyújtotta az osztályvezető orvosnak, hogy fenntartsa annak kellemes hangulatát, emellett Zója az éjjel hátralévő részében és az azt követő napokban már egy különálló szobában feküdhessen.
Ezek után már senki sem szólt rá a dohányzás, a járkálás vagy a székeken való alvás miatt.
Újabb mély levegőt vesz, visszaveszi a mappát a kezébe, a térdére támasztva folytatja a papírok kitöltését. Zója és a saját adatait átmásolja a bántóan fehér lapra a fia neve és születéskori paraméterei alá. Egy példány a mugli államnak, egy másik a mágusoknak. A keze megáll, ő újra és újra a névre pillant, ami a gyerekéé, mégis furcsán ismeretlennek és semmitmondónak tűnik...
Nem látta még. Él és jól van, ezt mondták neki nagyjából egy órával korábban, ez pedig egyelőre elég neki.
Átfordítja a papírt, a hátulját aláírással látja el, alatta az apasági nyilatkozata pihen mindkettejük kézjegyével ellátva. Egy pecsét a lapon, egy pecsét az életén. Szétszaggathatná, még lenne ideje letagadni, felkelve felrúghatná a konzervdobozt, hogy dehoppanáljon a hajnal halvány fényében.
Ismét sóhajt. Újabb aláírást maszatol a papírra, majd visszahajtja a mappa fedelét.

Egy mentőautó lámpái élesen villognak a felhajtón, kékre és vörösre színezve  kórház homlokzatát. A zsebébe rejtett kezekkel sétál el mellette, nem néz vissza az óbégató férfire, akit leszíjazva tolnak ki a kocsi gyomrából, majd a bejárati ajtó felé az ébredező épületek között. A portán rekedten köszön a biztonsági őrnek, a főbejáraton át hagyja el a kórház területét. A Városmajor utca vége felől egy villamos kerekeinek csikorgását hordja felé a szél, ő arrafelé gyalogol, kavargó, üres gyomra a megállóban üzemelő kebabos bódéig csalogatja. Az előreláthatóan pocsék reggelije elkészültéig a kiállított újságok címlapjait olvasgatja, mellettük egy idősebb asszony teszi le a sámliját, színes tulipánokat árul. Arrébb egy másik apró sírcsokrokat.
Fizetés közben épp csak egy pillanatra ötlik eszébe, milyen szerencsésnek mondhatja magát, hogy az előbbiből kér.

A második emeleten megnyomja a csengőt, az egyik lábáról a másikra áll, míg várakozik. Az ajtó mellett egy műtős ruhába öltöztetett, riadt férfi álldogál, a szemük egy pillanatra találkozik, egy biccentéssel köszöntik sorstársukat. Feltételezi, hogy ő is épp annyira elcseszettül szerencsétlennek néz ki, mint a másik, aki az ajtó nyílását követően a szülőszoba felé, míg ő a kórtermek irányába indul.
Halk beszélgetés, gyermekek gyönge sírása. A tenyerét megtörli a nadrágjában, a vajsárga falakon követi a szobák számozását, a tulipánok fáradtan lengedeznek a kezében. Megkerül egy látványosan várandós, hálóinges nőt, az ajtó előtt még erőt gyűjt, mielőtt benyitna.
Egy ágy, két kényelmes fotel, asztal székekkel, egy szekrény, tévé és képek a falon, a szoba kellemes, szinte már hotelszerű. Az áttetsző, plexifalú bölcső üresen áll az ágy mellett, ezt veszi észre először, utána az ablakban álló nőt. Halkan csukja be az ajtót maga után.
   -  Szerintem még nem kelhetnél fel.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2015. április 4. 20:16
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Warrenné PszichoSzója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. április 4. 20:14 | Link

Dwayne

Nem hallja az ajtót, azt, hogy a férfi először kinyitja, majd becsukja, csak azt, amikor megszólal. A szíve egy pillanatra furcsán, erősen ver, szinte éles fájdalmat hagyva a dobbanás után a mellkasában. Egy hosszú pillanatig nem válaszol még a férfinek, kiélvezi a kinti látvány utolsó pillanatait.
- Valószínűleg.
Furcsán semmilyennek hat a válasz. Ugrálnia kellene örömében, azonban maga se tudja mit érez. Nem olyan nehéz a mozgás, mint az utóbbi két hétben. Lepillant az ujjaira, melyek olyan görcsösen kapaszkodnak a párkányba, mintha lenne félnivalója attól, hogy ha elengedi azt, az életével fizet miatta. Nem is érti a testének furcsa reakcióit. Egy pillanatra lehunyja a szemét, majd erőt véve magán ellép, és megfordul a férfi felé.
- Virágok?
Ez az első, amit észrevesz, Dwayne pedig valószínűleg azt, hogy az arca nem pont egy boldogságtól sugárzó kismamát mutat. Fáradt és sokat gondolkozott, meg hát az a sírás se tett jót éppen a fitt megjelenésének, és celeb se, hogy a szülés után fél órával részt tudjon venni egy komplett fotósorozat elkészítésén, meg egy vörös szőnyeges bevonuláson.
- Láttad már a kicsit? Én csak egy pillanatra, aztán elvitték, és nem hozták vissza.
A hangjában - jogosan - van egy nagy adag aggodalom, elvégre kórházban először szült, Minát nem vitték el tőle szinte egy percre sem, épp csak amíg megvizsgálták. Ez az egész most egy új élmény, bár azzal tisztában van, hogy egyszemélyes szobát nem pont a két szép szeméért kapott. Közelebb lépve a férfihez most az ágy szélébe kapaszkodik. Reméli, hogy ő már többet tud mondani róla, mert ez a várakozás kikészíti lassan.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. április 4. 20:44 | Link

Dr. Mácsai Zója
Szent János Kórház
április 4, hajnal



Szürreálisnak érzi a helyzetét, a steril közegben pedig önmagát jóval piszkosabbnak, mint amilyen valójában. A pulóvere fekete mintás  a szétcipzározott kabát alatt, az alakját a kezében lógó, tarka tulipánok teszik egyszerre élővé és olyannyira szokatlanná. Az állkapcsa megfeszül, ahogy a nő szemébe néz, majd továbbpillant annak kipirult, gondterhelt és riadt arcára. Fáradt, ez nyilvánvaló, hosszú éjszakája volt és sejthető, hogy még számtalan hasonlóan hosszú éjjel áll előtte, amit ugyanennyire segítség nélkül, magányosan kell végigküzdenie majd. Egy pillanatnyi, néma pillantásban realizálja, hogy ezt mindketten nagyon jól tudják.
   -  Feküdj vissza. Kérlek.
A hangja halk és egész szelíd, mégis határozott, jelezve, ha Zója nem teszi meg, amire kéri, erőszakkal tuszkolja vissza a keményre vasalt, fehér takaró alá. Az ágy, az ajtóhoz közelebbi feléhez lép, a virágokat a polcra készített üveg vázába teszi, a tulipánfejek bólogatnak egyet-kettőt, majd vele együtt kinéznek az emeleti ablakon, amin egyre élesebben tűz be a reggeli napfény.
   -  Még nem - először ennyit tervez válaszul, végül folytatja - De hallottam róla. Jól van. Biztos behozzák. Na feküdj le.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Warrenné PszichoSzója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. április 4. 22:10 | Link

Dwayne

Hosszú pillanatig tartja a fájdalmas szemkontaktust, mely most olyan, mint egy néma, talán kissé kétségbeesett beszélgetés kettejük között. Ellenkezhetne, mondhatná akár szóval, akár csak gondolattal, hogy mindent megadna neki, hiszen ő a gyerekei anyja, sőt az egyetlen ember, aki az életében felbukkanó nők közül tényleg minden fenntartás vagy elvárás nélkül szerette, és akit nem érdekelt, ha más is volt, pusztán annyit akart csak, hogy ő is ott legyen. Mondhatná, gondolhatná, ordíthatná, üthetné, amíg meg nem érti, végül azonban csak megszakítva a néma fájdalmat lepillant a lábaira, hideg a padló mezítláb.
Megmakacsolhatná magát, de ő is érzi, hogy semmi értelme nem lenne, mert Dwayne képes lenne felkapni, és befektetni. Akkor pedig elég valószínű, hogy igazán erős fájdalmai lennének. Így aztán, megvárja, míg a férfi elindul az ágy mentén, és ő is követi a mozdulatsort, lassabban, a másik feléről megközelítve. Óvatosan leül, majd szépen lassan a lábait is felteszi, hátát a falnak döntve, szusszanva egyet.
- Utálok csak feküdni.
Na igen, Zójánk nem az a nyugodt típus, főleg, ha valami idegesíti. Jelen esetben a gyerekét akarja, ám nem hozzák, és közel áll hozzá, hogy elinduljon, és megkeresse azt. Ez azonban nehéz lesz most, hiszen megjelent a férfi, aki egyetlen gyilkos pillantással képes a sarokba szorítani őt.
- Meg akarom fogni, azt akarom, hogy itt legyen velem. Mina nem jött be?
Üzent ugyan a lánynak, azonban nem tudja, hogy megkapta-e már, lehet csak akkor szólnak neki, amikor már megreggelizett. Valószínűleg nem ugrasztották ki az ágyból éjjel. Most őt is csak ölelgetné, mint aki fél, hogy el kell válnia tőle. Tény, hogy más lesz ezek után minden, hogy a kis családiasságuk, amit tizenöt évig élveztek, most átalakul.
- A tulipán a kedvencem. Köszönöm.
Jegyzi meg csendesen a virágok felé pillantva. Egy kicsit muszáj elterelnie a gondolatait a várakozásról, és arról, hogy feküdnie kell.
- Amikor az esküvőmre készültem is tulipánban gondolkoztam. Tamás persze húzta a száját. A végén rózsa lett, majdnem fehér, de inkább rózsaszín hatású. Elütött a ruhámtól, a dekorációtól. Utáltam.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. április 4. 22:41 | Link

Dr. Mácsai Zója
Szent János Kórház
április 4, hajnal



Hümmög, a száját rágcsálja, az egyik kezével tétlenül babrálja, igazgatja a tulipánok hegyes, kardszerű leveleit. Zója visszafekszik, egy találatot kapott hadirokkant mozdulataival, az ő gyomra kényelmetlenül fordul egyet. A hely sterilitása, a folyosón vánszorgó, vajúdó nők mindannyian akaratlanul újra és újra a gyermekszülés horrorisztikus képeit ültetik a fejébe, amitől a feje szédülni, a gyomra pedig kavarogni kezd. Benn lehetett volna a szülőszobán, Zója akarattal kényszerítette vagy kérlelhette volna, ő pedig nem mert volna ellenkezni, ám szinte biztos, hogy a negyedik percben belehányt volna a legközelebbi kukába. Hazafias látvány.
Nem válaszol Zója duzzogására, megfogja az ágy végébe gyűrt takaró szélét, a nő ölébe teríti, majd megfordul, közelebb húzza a hófehér vaskeretes széket, leül mellé. A kezeit összekulcsolja, összehúzza magát, a testtartása némán árulkodik kínzó viszolygásáról és arról, hogy fogalma sincs, mit kezdjen magával a helyzetben.
   -  Minának reggel szólok, utána bejöhet. Kár lett volna felzaklatni, pláne hogy... hát tudod.
Csak megvonja a vállát, a mondatát nem fejezi be. "Pláne, hogy meg is halhatott volna". Oldalvást fölnéz a tulipánokra, amiknek nincs és sosem volt virágillatuk, inkább olyan, mint a tavaszé. Az alacsonyan álló nap fénye a szemébe tűz.
   -  Már az elején mondtad, hogy tulipán. De Wisconsinban nincs tulipán, egy szál se. Szívtam vele eleget, de nem volt soha.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2015. április 4. 22:50
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Warrenné PszichoSzója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. április 4. 23:07 | Link

Dwayne

- Persze, nem tudhattuk, hogy ... öhm ... meddig tart.
A másik fél is sejtheti, hogy nem ezt akarta mondani, sokkal inkább azt, hogy nem tudhatták, hogy hány élő jön ki a szülőszobáról, elvégre ott bent mind a ketten veszélyben voltak. Mostanra azonban, állítólag, minden rendben. Nézi a tulipánokat, miközben Dwayne betakarja. Elnagyzolt, mégis olyan megható pillanat, amitől kedve lenne megölelni őt. Bájos, ahogy az is, hogy zavartan ül mellette, szemébe tűző fénnyel.
- Igazad van, de szép volt az a növény is, ami majdnem olyan volt, mint a tulipán, csak a színe olyan hullaszerű volt, meg mérgező is. De szép.
Sose felejti el azt a napot, majdnem kinyírták magukat egy virággal. Mondjuk ez majdnem olyan, mint amikor bement a hullás tóba. Az se volt épp a legjobb ötlet, ki tudja, ha tényleg hulláktól szabadultak ott meg, komoly fertőzéseket is összeszedhetett volna.
- A napszemüveged, amit a múltkor Mina hazahozott a táskámban van ám. Gondolom azért szeretnéd még látni a fiad.
Épp megkérdezné, hogy tényleg Dwayne lett-e a gyerek, amikor nyílik az ajtó, és végre meghozzák a kicsit, átadva az anyukának. Néhány gyors információ, meg pár megnyugtató szó, hogy minden teljesen rendben van, és hogy tüneményes, rengeteg hajjal, aztán már itt sincsenek, elvégre ez most olyan pillanat, amikor a családnak kicsit egyedül kell lennie.
- Hát szia...
Finoman megsimogatja a csöppség kezét, aki álmos kis szemeivel néz felé. A karszalagot finoman igazgatva leolvassa a nevét is, és szélesen elmosolyodik, amikor kimondja.
- ... Sean.
Hangjában szeretettel, arcán egy csapásra kivirult boldogsággal nézi a kicsit, aki tényleg gyönyörűnek mondható, még babák között is. Nem csoda, hiszen a vélavér egy fiúban is ugyanazt a magávalragadást váltja ki az első pillanattól, főleg a nőkre. Dwayne szemszínét örökölte, akárcsak Mina, ám a fiúcska arcán több hasonlóság fedezhető fel apa és fia között már most, mint Minán, pedig a lányka is elég sok jegyét viseli a férfinek.
- Az apja legalább biztos, hogy te vagy. Fogd meg te is. Nyugodtan.
Tudja, hogy a férfi bizonytalan, és ha kérdésként vetette volna fel, hogy átadja a kicsit, biztos, hogy azonnal hevesen ellenkezett volna, most legalább egy fél percre el kell gondolkoznia a dolgon.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. április 4. 23:43 | Link

Dr. Mácsai Zója
Szent János Kórház
április 4, hajnal



Megrázza a fejét, jelezve, inkább hunyorog, nem áll neki kirámolni Zója kórházi csomagját. Lejjebb hajtja a fejét, az ölében összekulcsolt, nyirkos kezeire néz, az ablakon át betűző napfény átjárja a kabátját, melege lesz, mégsem mozdul meg. A haja a szemébe lóg, fel-felpillant a nőre, miközben az beszél. Zója haja csillog a fényben, mintha vízből lenne.
összerándul azajtó nyílásának hangjára, a válla fölött hátranéz, majd azonnal hátrébb húzódik a székével. A két ápolónő az osztályon megszokott rózsaszín egyenruhát viselik a mugli egészségügyi dolgozók elmaradhatatlan fehér fapapucsával és gyapjúzoknijával, az idősebbik haját szigorú csigákba csavarta, a karja vaskos és durva, akár egy férfié. Ő áll meg az ágy végében, ő beszél parancsoló, mégis furcsán kellemes hangján, a szavai Dwayne számára azonban értelmetlenek és összemosódottak, a figyelme egész máshol jár. A csomagot fehér, kórházi lepedőféle anyagba takargatták, a fiatalabb, vékony ápolónő kezében tényleg nem nagyobb, mint egy közönséges darab kenyér. A férfi abbahagyja az ujjai ropogtatását, mozdulatlanul kíséri figyelemmel a mozdulatot, ahogy Zója átveszi a gyereket, magához húzza, természetesen, már-már szirupos gyengédséggel.
Kurtán biccent a távozó nők felé. Az ajtó halkan bezárul, ő visszafordul az ágy felé, először nyel egyet, hosszú, tétova másodpercek múltán húzódik közelebb, mindössze egy keveset. Feszélyezve néz a takarók redői felé. Egy apró kéz, majd még egy, fehérek és mozdulatlanok, egy apró, az újszülöttekre jellemzően deformált koponyájú, lilás színű fej, kócos haj és álmos, szinte vakon, bambán pislogó szemek. Érzi, ahogy a végtagjai jobban elhűlnek.
   -  Hát nem t'om. Hasonlít? - bizonytalanul válaszol, idegesen összedörzsöli a tenyereit - Maradjon nálad. Majd ha nem lesz ilyen kicsi. Majd akkor.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Warrenné PszichoSzója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. április 5. 00:00 | Link

Dwayne

Beszélnek hozzá, figyel is, ám az alapokat tudja. Nagyjából sejti azt is, hogy mire számíthat, azonban most úgy érzi, sokan vannak itt bent, és mégis hálás ezért. Furcsa ez a kettősség. Aztán a mondandó végén elhátrálnak az ágytól, és csak akkor fogja fel, hogy hárman maradtak. Élete két pasijával egy kórteremben ő maga is igen elveszett, ám érzi a férfin, hogy most a nagy auror egy nyuszi bátorságával figyeli a csomagot, meg a két kis kezecskét, melyek időnként megmozdulnak.
- Dwayne, ülj ide.
A hangja tanárnős, szigorú, határozott, tán kicsit parancsoló is, azonban a férfi ebből legalább egész biztosan ért. Nem szeret parancsolgatni neki, vagy bárkinek, sem szigorú hangnemet megütni, azonban határozottan úgy érzi, hogy most a helyzet megköveteli, ahogy azt is, hogy ezt a szerencsétlen újszülöttet a szerencsétlennek tűnő apja kezébe nyomja, határozottan, szinte beállítva Dwaynet. Persze senki se úgy képzelje ezt el, hogy gyakorlatilag a kezébe vágta a gyereket, azért Zójában megvan az anyai ösztön ahhoz, hogy úgy bánjon a kicsivel, mint a hímes tojással, ám most a helyzet megköveteli, hogy határozott legyen.
- Igen. Persze még alakulni fog, de olyan lesz, mint te. A szeme vonala, a vonásai rád fognak hasonlítani. Bárki, aki ismer téged fel fogja ismerni a fiadban is, hogy ki az apja.
Érzi, hogy kell a biztatás neki, és valljuk be, örömmel meg is adja neki. Szereti őt, és szeretné, ha nem ijedten tekintene a gyerekére. Pontosan tudja milyen az, amikor váratlanul egy kis lila gombócra kell vigyázni, és vele együtt újra és újra rácsodálkozni arra, milyen is érdekes is az élet.
- Boldog vagyok, hogy te vagy a gyerekeim apja.
Simogatja meg a férfi hátát biztatóan.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. április 5. 01:03 | Link

Dr. Mácsai Zója
Szent János Kórház
április 4, hajnal




Látott már újszülöttet, tartott a kezében, ismeri a súlyukat, az édeskés illatukat és azt a fintorgást, amivel a világot bámulják. Ez már nem okoz neki meglepetést és semmi köze ahhoz a szorító érzéshez, ami a mellkasát szorítja össze, mint egy kőbilincs. Ám a helyzet más, mint korábban. Ez az újszülött ugyanis az övé, állítólag a véréből való, még ha olyannyira szürreális is az elképzelés. Minával ezt nem volt alkalma átélni, őt tíz éves korában ismerte meg, ennek okán máig nem érzi a gyerekének, legalább is biztos nem úgy, ahogy arról a vízautomata mellett pletykáló gyerekes kollégáit hallja nyilatkozni. Ez más, hisz itt van. Ő nem menekült. Most pedig felelősséggel tartozik érte, kötelessége életben tartani, gondoskodni róla és szeretni.
Ez utóbbit vajon már most éreznie kéne, ahogy vonakodva átül a nő mellé a fehér takaró szélére? Ha igen, akkor benne miért nincs ilyen?
A bőr kabátja anyaga a takaróhoz és, súrlódik rajta, összeolvad vele. A jelentéktelen súly a karjára nehezedik, ő lenéz és bár tudja, hogy egy újszülött szeme ebben a távolságban már egyáltalán nem lát, megkeresi a gyermek tekintetét a puffadt arcon.
A halálát kívánta. Magának nem tagadhatja, amikor tudomást szerzett Zója terhességéről, Adam kanapéján azt kívánta, bárcsak a természet magától elintézné a problémát, amit a születendő gyermeke jelent. Bűnös és visszataszító gondolat volt, ami az agya legmélyén született - ám tagadhatatlanul valós. Ha korábban tudomást szerez róla, gondolkodás nélkül kényszerítette volna Zóját a terhessége megszakítására, a döntését pedig nem bánta volna meg. Lénát akarta, a régi és megszokott életét, nem pedig a gyereket, akinek életéről nem kapott döntési jogot.
Léna azonban már nincs. Sem az életében, sem a szívében. Az érzés pedig átalakult - ezt a drasztikus változást pedig nehéz megemészteni. Hogy mit gondol tehát, amikor a gyereket nézi a kórházszagú takaróba csavarva?
Bizonytalanságot és bűntudatot.
A nő érintésére megrezzen, halovány, hálás mosoly kúszik át markáns vonásai közt. Az jobbját óvatosan mozdítja meg, az ujjai megérintik az ökölbe szorult, apró kezeket.
   -  Le akartam lépni - dünnyögi halkan - Amikor kiderült. Rohadt dühös voltam. Felkavartad az életem, ezzel az egésszel. Szerintem utáltalak is - nem néz rá, ám elpillant az ajtó felé, majd vissza a gyermek arcára - De már nem utállak. És nem fogok elmenni.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Warrenné PszichoSzója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. április 5. 10:13 | Link

Dwayne

Nézi a férfit, ahogy az apró gyereket tartja, annyira valótlan, mégis kézzel fogható a dolog. Nem tud, nem mosolyogni, ahogy itt ülnek. Ilyennek kellett volna lennie az első alkalomnak is, ez Mina is megérdemelte volna, és már nem tudja visszacsinálni. A bűntudat, ami mostanában többször is legyőzte az örömét könnyeket csal a szemébe, el kell fordulnia, le kell hunynia a szemét, hogy visszaszorítsa a feltörő könnyeit. Jobb kezével meggyűri a takarót az ölében, mintha oda akarná kivetíteni minden fájdalmát.
- Hm.
Arra, amit a férfi mond, egy apró hanggal felel csak először, szemeit kinyitva fordul az ablak felé, hallgatva, ahogy egy párkányra leszálló madár csipog párat, majd továbbszáll.
- Nem akartam tönkretenni az életed, ahhoz túlságosan szeretlek. Én csak...
Nem is tudja mit mondhatna, mit is gondolt akkor. Rengeteg minden kavargott a fejében, pozitív és negatív dolgok egyszerre, az egész olyan volt, mintha valaki össze akarná zavarni egy különösen gonosz átokkal.
- ... reménykedtem egy második esélyben.
Reménykedett, hogy a férfi talán mégiscsak szereti őt, úgy, ahogy ő Dwaynet, hogy talán még helyre lehet hozni mindent. Azonban újranézve az egészet, már a jelenben, inkább látja magát állomásnak Léna két megjelenése között, mint olyan embernek, akit tudna szeretni. Ezért is nem hisz a házassági ajánlatban, vagy abban, hogy éjjel nem csak ő fog közel kerülni a gyerekhez.
- Tovább kell lépnem.
Váratlanul jelenti ki ezt, csendesen, mégis határozottan. A keze elindul a férfi felé, meg akarja érinteni, a vállára akarja hajtani a fejét, egy hosszú pillanatig szeretné családnak gondolni magukat, azonban a mozdulat megáll, a keze az ölébe hull, és a tekintete is inkább hideg ujjait nézi, melyeket összekulcsol az ölében, pedig nem a sajátjaival szeretné. Ez az egész nem valóság, ez az egész nem történhet meg.
- Annyi fájdalmat okoztam neked, pedig boldognak kellene lenned. Soha többet nem kerülhetünk közel egymáshoz. Soha többet, ha boldog akarsz lenni, mert én csak felborítani tudom az életed.
Végre, csak sikerült kimondania a nyilvánvalót. A saját érzelmeivel, hogy neki mi mennyire fáj most nem foglalkozik, csak a férfiével, elvégre igaza van. Soha sem kellett volna visszajönnie, a muglik között minden annyival egyszerűbb volt.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. április 5. 21:51 | Link

Dr. Mácsai Zója
Szent János Kórház
április 4, hajnal



Feljebb emeli a karját és a könyökét kissé, vele együtt a gyereket, aki megközelítőleg három héttel a kiírt dátum előtt született, ezzel együtt könnyebb és kisebb, mint egy átlagos újszülött. A vékony csuklón lazán lóg a mugli kórház karszalagja, a kezei ökölbe szorulnak, lassan pislog, apró szája ásításra nyílik. Ő figyeli őt, miközben hallgatja a nő szavait, bár nm néz felé. A felkelő nap fényében hallja, ahogy kinn a város, a falak közt pedig a kórház is életre kel. Gyermeksírás, beszélgetés, csoszogó léptek és mindenféle azonosíthatatlan zaj. Csak idebenn van csönd, melyet Zója hangja tör meg, csöndes és szomorú.
Óvatosan áll föl, a karjai közt tartott gyermek épp csak megrezzen a mozdulatra. Megfordul, lehajolva visszaadja a nőnek, a pulóverébe azonban beleivódik az újszülöttek tiszta és romlatlan élet- szaga. Tétován ér az apró, pihés hajjal fedett koponyához, a homlokhoz, egy kósza, ügyetlen simítás, miközben kiegyenesedik, akár egy apai áldás.
   -  Megoldjuk majd, jó?
Szándékosan nem reagál a nő egyetlen mondatára sem, pedig megérti őket és érzi azoknak fájó súlyát. De most nem akar erről beszélni, hiszen tudja, Zójának pihennie, kellene, nem gondolkodni és egyszerűen maga mögött hagyni a problémákat egy időre. Visszaül mellé a takaróra.
   -  Csak ne aggódj. Túl vagy... ezeken a dolgokon. Innen minden tök jó lesz.

Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Warrenné PszichoSzója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. április 5. 22:22 | Link

Dwayne

Érzi, ahogy a férfi felkel mellőle, tekintetét azonnal felé fordítja, hiszen a kezében van a fia is. Bízik benne, de nem szeretné, ha elvinné, hiszen még csak most érhetett hozzá először. Máris elvinné? Nem, azt nem akarja. A férfi azonban nem viszi el, visszaadja neki, ő pedig olyan finoman simít végig a kis arcon, mintha félne, hogy az érintése rossz hatással van itt. Az előbb még benne mocorgott ez a kicsike, most meg apró ujjait szorítja ökölbe, és apró szájával ásít egy újabbat. Olyan törékeny, olyan kicsi, és mégis olyan erős egyszerre.
- Megoldjuk.
Engedelmesen ismétli, bár maga se tudja, hogy mit is jelent most ez pontosan. Megoldani, együtt. Még mindig gyanúsan kezeli ezt a dolgot, túlságosan sérülhet ettől. Az előbbi mondandójára nincs válasz, ám érzi, hogy nem azért, mert a férfi nem akarta meghallani. Eljutott a tudatáig, de ki kell találnia, hogy mi is legyen tovább. Jogos.
- Igazad van. Meg kell köszönnöm Lorinak a segítséget.
Halványan elmosolyodik, eléggé ki van borulva, aminek az se tesz jót, hogy fáradt, mégis tartania kell magát a férfi előtt, nem szabad pont most teljesen a padlóra kerülnie, hiszen akkor elfut, és az most sem Seannak, sem Minának nem tesz jót.
- Umm...
Felpillantva rá, hosszan nézi a férfit. Kérni akar még valamit. Egy apróságot, amire mégis úgy érzi, hogy most hatalmas szüksége van. Nézi a férfi arcát, a vonásait, és csak remélni tudja, hogy nem nézi teljesen hülyének azért, amit most mondani fog neki. Bátorság Zója, bátorság. Arcán apró, rózsaszínes zavarfoltok jelennek meg, ahogy a tekintetük találkoznak.
- Kérhetek egy ölelést? Olyan jól esne.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. április 6. 16:14 | Link

Dr. Mácsai Zója
Szent János Kórház
április 4, hajnal



A kialvatlanság a nappal együtt ébred föl és erősödik benne, most, hogy az ágy szélén ül, szíve szerint elfeküdne és biztos, hogy nyomban elnyomná a zaklatott, fárasztó álom. Éjjel nem tűnt fel neki, hisz hozzászokott már az éjszakázáshoz, a várakozás, a stressz és a kilencvenöt Forintos automatás kávé éberen tartotta az agyát és mozgásban a testét. Most egyszerre elszakad az ékszíj, a homlokára egy ólmos súly nehezedik, a fények erősödnek, a hangok és illatok tompulnak körülötte. A tenyere élével megdörzsöli a homlokát, a haját kirázza a szeméből, visszanéz a nőre.
Jegyezd meg ezt a két arcot, mert innentől bármit is csinálsz, a sorsodon hordod őket, mint egy tetoválást. Ha bajuk lesz, az neked fáj, ha meghalnak, velük halsz. Ha utálod is a gondolatát, ha nem, ez már veled marad.
Lassan mozdul meg, sután simít végig a nő vállán, majd óvatosan fonja köré a karjait. Cigaretta, föld és kórházillatú ruháit durvának és piszkosnak érzi, mintha felsérthetnék vagy megfertőzhetnék a nő bőrét. Egy ölelés, eltávolodva egy biztató, könnyed, figyelmetlen érintés az arcélén.
Dwayne, menj haza.
   -  Vigyázz magadra, rendben? - szólal meg rekedten - Minának szólok reggel, ha meg van valami, hívj.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2015. április 6. 21:57
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Warrenné PszichoSzója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. április 6. 22:16 | Link

Dwayne

A kérés talán sokaknak gyerekesnek, vagy ostobának tűnhet, azonban ez most a nőt a legkevésbé sem érdekli. Szüksége van most egy emberi érintésre, sőt, szüksége van most arra, hogy ez az ember Dwayne Warren legyen. Nem érdekli, hogy nem helyes, hogy ellentétben áll azzal, amit az előbb mondott. Most csak az érdekli, hogy egy pillanatig kiszakadhasson a valóságból, hogy egy pillanatig elveszhessen a karjaiban.
A férfi lenül, persze óvatosan vannak mind a ketten, hiszen köztük van a baba, mégis jólesőn bújuk hozzá, lehunyt szemekkel, élvezve a meghitt csöndet, ami körülveszi őket. Nem tart sokáig, hamar vége szakad, és hamar kell újra kinyitnia a szemét, azonban ez a kis pillanat mégis olyan szinten melengeti meg a lelkét, hogy az arca szinte kivirul, az arcélén történő finom simításról nem is beszélve.
Felnézve a férfire egy mosoly is megjelenik, végre tényleg boldog kismamának tűnik, olyannak, amilyennek illene lennie, hiszen a kicsi, bár korábban született, egészséges, és bár picike, sokkal jobban néz ki, mint amilyet sejtett. Minden rendben lesz. A kérés megválaszolása előtt finoman megnedvesíti nyelvével az ajkait, és bólint is hozzá egy aprót.
- Ígérem, hogy vigyázok, mindkettőnkre.
Fáradt. Eddig nem is érezte, azonban most, hogy Dwayne felkel, először csak finoman kúszik be, majd hirtelen üti meg a fáradság tagadhatatlan érzése. Tényleg itt lesz az ideje egy kicsit pihenni.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Sokat jelent.
És sok kételkedését is megválaszolta, sok mindent tisztábban lát, azonban ezek egy jó része veszekedésre adna okot, így inkább mélyen hallgat róluk, bár valószínűleg már korábban, a tekintetéből kiolvasható volt minden.
- Rendben, az nagyszerű lesz.
Küld egy mosolyt még a férfi felé, ahogy finoman lejjebb csúszik az ágyban, és teljesen a baba felé fordítja a figyelmét, nem sokkal a férfi távozása után pedig az álomtalan pihenés felé.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek