36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
A szünet első napja
Írta: 2014. december 22. 12:37
| Link

Tudta ő előre, hogy nem jó ötlet egyedül a nyakába vennie a mugli fővárost, és megtalálni benne valahol azt a részt, amit csak varázslók és boszorkányok laktak, nevezetesen Budanekeresdet. Tudta ő, igen, csak épp nagyjából két perccel azelőtt kezdte el tudni, hogy már tökéletesen el volt tévedve.
Pedig a legutóbbi vonatútja Lengyelországból Bogolyfalváig egészen jól ment, tekintve, hogy odatalált. És akkor még sötét is volt. Most inkább csak magát érezte sötétnek.
Jó, a cím megvolt, de sikerült rossz helyen leszállnia, nem gondolta volna, hogy ez a Keleti pályaudvar nevű helyet muglik használják. Elvégre olyan szép, és ódon volt, idegennek tűnt a modern üvegpalotáikba bújt varázstalanoktól.
Hogy valóban nem jó helyen járt, azután derült ki, miután többeket leszólított, hogy megkérdezze, merre található a művésznegyed, azok pedig próbálták kitalálni, mire gondolhat bolond lány ezalatt. Voltak, akik elirányították valamerre, de az utcanéven csak mosolyogtak, vagy a fejüket rázták, mondván ilyen nincs. Volt, aki elővette azt a fura világítós készülékét, és nekiállt simogatni, csak, hogy aztán öt perccel később közölje, hogy ilyen utca nem is létezik. Ezt persze Ella végül nem is nagyon értette, minek várta ki, hiszen abból a ketyeréből már kezdte kapisgálni, hogy egy muglival van dolga, akinek halvány lövése sem lehet Budanekeresdről.
Oké, szóval ez nem épp muglimentes városrész. Eltévedtem - állapította meg vidoran a vörös hajkorona alatt a lányka, majd tehetetlenül felkacagott. Elvégre mókás volt, ha bosszantó is.
Kisétált az állomás hatalmas ajtaján, le a lépcsőn, és a szürke fellegek alatt álló szürke városban találta magát. Lehangoló látvány volt, és ami nagyobb baj, hogy tökéletesen ismeretlen.
Összehúzta magán piros szövegkabátját, megigazította sárga-fekete sálját, majd elindult balra, hogy aztán megpördüljön, és elinduljon inkább jobbra. Nem egészen volt maga sem biztos benne, hogy merre menjen, de valamiért a balra nem tűnt jónak. De aztán kiderült, hogy a jobb is ugyanolyan bal. Hajjaj. Ilyenkor mi van?
Végül úgy döntött, hogy a már egyszer bevált megoldásnál marad, mégha az itt kevésbé nyerő is. Mikor a Bagolykőbe érkezett, és a diribát kellett keresnie, nem egy jó nagy rakás olyan ember közt próbált segítségre lelni, akinek semmi dolga nem volt ott.
- HAHÓ! Ki tudja, merre van Budanekeresd!? - kiáltotta a reggeli sürgés-forgásba.
Zsebre dugta kezét, és forgolódva, vigyorogva fogadta a megdöbbent és szúrós szemű pillantásokat. Sajnos azonban egyelőre egyikük tekintetében sem látszott ezek mellett az, hogy tudnák, miről beszél ez az eszelős.
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Hazautazásra készen
Írta: 2014. december 22. 16:36
| Link

Ella


Nagy megkönnyebbülés, mondhatom. Még mindig hányingerem lesz, ha az előző hét eseményeire gondolok. Annyit, de annyit készültem arra, hogy félévkor évfolyamot tudjak lépni, hogy elmondani nem tudom. Szinte belebetegedtem a tanulásba. Hiába mondják, hogy később jöttem, és az lenne a legjobb, ha adnék magamnak elég időt arra, hogy nyelvtanból felfejlődjek, megszokjam az új közösséget, dolgozzak az akcentusomon, stb. Kitűztem magam elé valamit, és szeretném teljesíteni. Megdolgoztam érte, mindent beleadtam, úgyhogy szerintem megérdemlem a sikert. Egy karnyújtásnyira vagyok a beteljesüléstől... És mégis várnom kell a szünet utánig, akkor értékelik ki ugyanis a feladatlapokat. Mint speciális vizsgázó, gondolom a tanárok se érzik nagyon sürgetve magukat. De nem bántom őket, mert a szóbelinél jó fejek voltak.
Sokan vélték úgy, hogy ismét elhasalok a helyesírás miatt, mások pedig attól tartottak, hogy két évfolyam anyagát rohamtempóban tanulni lehetetlenség. Jómagam is eleget aggódtam ilyeneken. Egy idő után azonban muszáj volt egyéb elfoglaltságokat találnom, jól is jöttek ekkor a táncórák. És persze szükségem volt a diáktársaim támogatására is. Kezdtem túlságosan egyedül érezni magam a tankönyvek felett üldögélve. Borzalom. De azért magányos nem voltam, hiszen Tanja hatalmas változást hozott az életembe.
A megpróbáltatásoknak immár vége. Új korszak kezdődik, valószínűleg egy jobb időszaké. Már nyugtatgatom magam, hogy kész, többet nem kell izgulni. Túl vagyok rajta, és itt az ideje, hogy a hazautazásra koncentráljak. Alig várom, hogy találkozhassak anyával, aztán persze Ausztrália felé veszem az irányt, csak karácsonykor olyan nehéz jegyet kapni valamelyik járatra, hogy kénytelen vagyok várni még pár napot. Egye fene, ennyit még kibírok, addig az itteni rokonsággal találkozom.
Így tévedek tehát a pesti forgatagba. Javában zajlik az ünnepi készülődés, az emberek jobbra-balra rohangálnak, sokakat fenyőfával a kezében látok cipekedni, amit nem is értek, pedig látszólag őket egyáltalán nem zavarja. Nekem "csupán" egy tömött hátizsák, egy kisebb válltáska és egy magam után húzható bőrönd a terhem, utóbbi természetesen tértágító bűbájjal ellátva, hogy a hazacipelt ajándékok is biztonságosan elférjenek. A bogolyfalvi vasútállomásról jövök a nosztalgiajáratnak is vélhető gőzössel, aztán elveszek a tömegben.
Egy darabig nagy komolyan vonszolom magammal a cuccaimat, aztán feladom és leülök rajtuk egy félreeső helyen. Eddig tartott, hogy helybelinek akartam tűnni, aki úgy ismeri a fővárost, mint a tenyerét. Hát, ez nem így van sajnos. Fogalmam sincs, hogy merre tovább, valami találkozási pontot kellene keresnem, ahol összefuthatok anyámmal, vagy egyedül vágok neki az útnak, ne kelljen bajlódnia. Ekkor leszek figyelmes egy ismerős hangra. Automatikusan odakapom a fejem, majd felcsillanó szemekkel küzdöm el magam a csomagjaimmal a lány elé.
- Hello - talán eddigi legravaszabb mosolyommal integetek egyet, amikor már szemtől szemben állok vele. Kihúzom magam, s délcegen szemlélek végig a tömegen, időt adva neki a gondolkodásra. Kíváncsi vagyok, hogy felismer-e, vagy komplett idiótának fog majd találni. Ismerős nekem ez a lány, de ha idegen is, hát nem kiabál hülyeségeket. Minő megtiszteltetés, hogy ritka pillanatok egyikeként csak én értem azt, amit beszélt, még ha nem is feltétlenül tudok neki segíteni.
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2014. december 22. 19:33 | Link

Lénárd

Sosem volt rá igazán jellemző, hogy túlzottan átgondolta volna a lépéseit, megrágta volna őket, vagy akár csak különösebben elmerengett volna róluk. Kitalált valamit, és rögtön neki is fogott a megvalósításához.
Kezébe akadt valahogy nemrég egy meghívó (amit most neki is állt előkeresni, hátha van rajta egy térkép is, amit eddig nem szúrt ki), ami egy ugyan már elmúlt házavató bulira invitált, de ez még nem jelentette azt, hogy utólag ne érjen oda. Elvégre biztos csak elkeveredett a bagoly, ami neki hozta volna ugyanezt, vagy ez éppen az volt, csak jól elrejtve az egyik folyosó kövén pihenve.
Miközben egy-két ember még mindig értetlen, vagy felháborodott kifejezéssel az arcán ment el mellette, ő inkább a táskájában kotorászott, de hiába, a fránya papír otthon maradt. Habár valamennyire emlékezett rá, és nem derengett neki, hogy útvonalat is rajzoltak volna rá, valahogy mégis jó lett volna biztosra menni, és rápillantani újfent.
De ha nem, hát nem. Annyi baj legyen, az, hogy a budanekeresdi művésznegyedet kellett megtalálnia, olyan biztos volt, mint az, hogy most nagyon el volt tévedve.
Lehet, hogy nem lett volna teljesen ostobaság baglyot küldeni előbb, vagy legalább megkérdezni Védát, vagy valakit, hogy miként is kell eljutni a varázslótelepülésre, de már oly mindegy volt. És felesleges is lett volna sokat keseregni ezen, helyette bé terv, jöhet a kérdezősködés. Volt egy minimális esélye annak, hogy egy varázstudó is hallja őt, szóval miért ne?
És mint kiderült, igaza is lett! Meglepően hatásos technikának bizonyult egy kisebb tömegben ordibálni. Ella az elé lépő srácra villantotta vigyorát, jelezve, milyen szuper, hogy itt van, és éppen most, nem pedig öt perccel később vagy épp hamarabb, mikor is a lány még nem volt itt.
- SZIAAaööö...! - nyitva maradt a szája, mintha bent ragadt volna a megszólítás, de csak simán nem jutott eszébe a neve. Némán a nyelve hegyére próbálta a fél ábécét, miközben az ujját is megemelte, jelezve, hogy mindjárt, de tényleg rögtön eszébe fog jutni, de csak nem sikerült. Pedig eridonos volt, és ő sok eridonost ismert már, az eridonosok tök jó arcok.
Valami fűszer.. Mustár, nem, nem, nem Mustár ezredes, az máshol van, és a kechup se.. Torma! Ezaz!
- Tormaaa! - nevetett fel vidáman, aztán kicsit elbizonytalanodott. Nem ez volt a neve, csak ő így nevezte el magában, mert olyan mókás volt. Valami keresztneve is van biztos. Próbált inkább tovább vigyorogni, hátha nem sértődik meg a másik túlzottan, és aztán gyorsan témába is vágta a hangját, hogy elterelje a "fogalmam sincs, hogy hívnak"-ról.
- Iszonyú szuper, hogy itt vagy! Merre van Budanekeresd? Te is oda tartasz, ugye? Mert akkor mehetünk együtt. Képzeld, ezek a muglik tök nem normálisak. Valami lapos ketyerét simogatnak, fogalmuk sincs róla, hogy annak gömb alakúnak kellene lennie, hogy választ kapjanak. Bár a jóslástan is elég nagy katyvasz, de legalább nem lapos a jósgömb. Akkor lehetne akár jóslap is. Most gondold el!
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 22. 22:44 | Link

Ella


Nem gondoltam volna, hogy egy ismerős arc kiált a semmibe. Elvégre úgy iszkolnak haza a diákok ebben az időszakban, mint a nem is tudom micsodák. Kapok az alkalmon, és hogy egy nagy meglepetést szerezzek a navinés lánynak, odaállok elé. Pontosabban odaerőlködöm magam a táskáim társaságában, ami nem is olyan egyszerű, de a rendszeres sportdélutánoknak, amelyeket Ádámmal töltök el, íme az eredménye: különösebb kínlódás nélkül jutok el a célszemélyhez.
Ott aztán megpróbálom elképzelni, hogyan is érezheti magát ezek után, feltéve ha megismer egyáltalán. Mert a nevekkel bajban vagyok, hiába jár Tanja is ugyanabba a házba. Ha meg kellene fogalmaznom, talán hatalmas megkönnyebbülés lehetek a számára. Tényleg csoda, hogy összefutunk a kastélyon kívül, hiszen olyan izgalmas a varázstalan emberek előtt megjátszanunk magunkat.
- Őőő? - hajolok közelebb, hátha valójában kimondta a nevem, csak éppen nem értettem a nagy szia után. De mivel nagy, s nem épp díjazandó találgatásba kezd, éppen az ellenkezőjéről győz meg. Még az se biztos, hogy felismert, bár az a mosoly nálam eléggé arról árulkodik. Ő azonban bohókás természetnek tűnik, szóval mindent kinézek belőle. Látszólag azon van, hogy kitalálja a nevemet. Amikor meghallom azt, hogy torma, ledermedek és elkerekedett szemmel bámulok ki a fejemből.
- Fejezd be a nevemmel való viccelődést. - nézek szigorúan, és még a mutatóujjamat is magam mellé emelem, hogy kellően nyomatékos legyek -
Ez egy nagyon jól megfogalmazott mondat, amit a tökéletes pillanatban használok fel. Büszke is vagyok rá. Nem érzem magam zavarban, csak alig láthatóan megalázva. Micsoda dolog az, hogy valaki a segítségére siet a másiknak, hálából pedig kinevetik. Komolyságommal csak tudatni szeretném, ki is a főnök.
- Egyébként Tormay. És nincs sok köze ahhoz, amihez gondolod. - mormogom, de a bosszúság már el is tűnik az arcomról. Mintha mi se történt volna, újból a kedves és nyugodt énem köszön vissza. Ennyi szép szó után elfelejtem, mi volt eddig a negatívum.
- Ugye? Mindig jókor tűnök fel. - jegyzem meg büszkén - Budanekeresdet keresed? Nem, azt hiszem nem oda megyek, de valamerre arra van, amerre én mennék. Csak nem tudom, hova. Semmit se tudok már, elegem van, ajj, csak érnék haza és ne kellene itt a tömegben téblábolni!
Még nekem is leesik, hogy Budanekeresdet keresni valahol rettentően ironikus, vagy talán paradox? Fogalmam sincs, mi a jó szó rá, ennyit rólam. Láthatja, hogy az átlagosnál hisztisebbé válok, ami az embereknek, a zsúfolt és döcögős vonatútnak, hidegnek, honvágynak, hiánynak, fáradtságnak, és még sok minden másnak az oka.
- Már ne is haragudj, de szerintem az okostelefonokra gondolsz. Nyugi, tud olyat, amit az a gömb. - javítom ki, mert biztos vagyok benne, hogy hasznosnak, mintsem sértőnek fogja találni enyhe okoskodásom. Nem tudom megállni, hogy ne kontárkodjak bele panaszába, de mit tudok tenni, ha már egyszer muglik között éltem egy ideig, ő pedig látszólag aranyvérű, a keményebb fajtából.
- Te pedig, mi is a neved? Várj, tudom, hogy neked közöd van egy tanárhoz, ugye?

Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2014. december 23. 10:10 | Link

Lénárd

Hiába vigyorgott, mint vadalma, a dolog nem tűnt enyhítő körülménynek a megszólítást illetően, mely kicsit fűszeresebbre sikerült a kelleténél. Pedig Ella szívesen megosztotta volna még vele azt is, hogy ó, ő nagyon szereti a tormát, de a pillantástól, és a srác szavaitól elbizonytalanodott abban, hogy ezzel javítani tudna a kínos helyzeten, vagy épp tovább rontaná esélyeit, hogy végül faképnél legyen hagyva.
- Igenis, bocsánat! - bólintott, és erőnek erejével visszafogta néhány pillanatra ajkait, hogy azok felfelé görbüljenek. Habár jellemzően ő folyton mosolygott meg vigyorgott valamin, sokan, akik még nem ismerték igazán (a szerencsések?), azt hihették, rajtuk mulat ilyen jól, pedig Ella inkább úgy gondolta, velük nevet, mégha a másik fél éppenséggel nem is derült túlzottan abban a pillanatban.
Szóval Tormay. Alig vétette el, na. Ehhez képest tiszta szerencse, hogy nem Mustárnak hívta. Azonban úgy állt a dolog, hogy így sem voltak sokkal előrébb, mindketten épp úgy nem tudták, merre van az arra.
- Okostelefon? - Ezen azért inkább fent akadt, mint eltévedésük tényén. Ez már tényleg sok volt a mugliktól. - Ennyire buták volnának, hogy a telefonjaiknak kell okosnak lenniük helyettük? Jó ég, elképesztőek!
Megrázta narancsos-vörös üstökét, és körbenézett, mintha abban reménykedett volna, hogy meglát egy elvarázsolt útjelzőt, amin a Budanekeresd felirat olvasható. Ennek azonban semmi nyoma nem volt. Ellenben annak, hogy Tormay sem tudja az ő nevét, már annál inkább, ami visszacsalta Ella vigyorát. Így mégse olyan kellemetlen.
- Valahogy úgy - bólogatott. - Szendrei Véda a keresztanyám, én pedig Ella lennék.
Ki is csapta feléje pracliját, és még szélesebbre húzta vigyorát. Íme, Ella.
- Azért ketten eltévedni mégiscsak sokkal jobb, mint egyedül, nem igaz?
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 23. 12:20 | Link

Ella


Egy vigyor mit sem segít, ha valaki a nevemmel gúnyolódik. Nem ismerem elég jól ahhoz, hogy meg tudjam állapítani örömének okát, ezért vagyok bizalmatlan. De semmi kedvem megbántani a leányzót. Nem lenne szép dolog már a hazautazásom napján magamra haragítani. Pláne azért sem, mert utána viszontlátjuk egymást a kastélyban. Inkább méltányolom igyekezetét, hiszen akkora ökörséget nem mondott. Mindig jó érzéssel tölt el, ha tudnak a létezésemről.
- Ugyan, semmiség. - legyintek -
Elvégre mindketten nagy bajban vagyunk. Fogalmunk sincs, hogy merre tovább, ami a pesti forgatagban nagy átok. Kiben másban bízna az ember, mint valamelyest ismerős arcokban? Nincs mese, együtt kell működnünk annak érdekében, hogy mindketten elérjük úticélunkat. Még ha az enyém olyan messze is van. Két átszállás, durván egy nap repülés, ha a várakozási időt is hozzácsapjuk. Ráadásul egy csomó pénz. Csodálkoznék, ha maradna még keret karácsonyi ajándékokra, esetleg apróságokat tudok elképzelni, vagy kézzel készített dolgokat a testvéreimtől. Az pedig milyen aranyos lenne. De persze előtte találjam meg anyámat, és szenteste még úgy vélem, nála leszek, szóval nem vagyok késésben.
- Nem, dehogy! Csak a saját életükön könnyítenek, hogy ne kelljen annyit gondolkodniuk. A telefon és az ember is okos. Egyszerre. Bár ez nem mindig igaz... - elbizonytalanodva veszítem el magyarázó gondolatmenetemet, aztán csendes beletörődéssel próbálok témát váltani. A magam részéről mindent megtettem, hogy egy kis szeletet nyújtsak a lánynak a mugli élet szépségeiből, ha pedig ezek után is marad kérdése, szívesen válaszolok. Elvégre megvan a tapasztalatom. Látszólag egyébként még nem teljesen békélt meg az általam vázolt valósággal.
- De jó! És keresztanyaként is szigorú? - érdeklődöm, arcomon kellő meglepetéssel - Én is akarok tanár rokont!
A kézfogás után már csak egy dolog marad, kezdeni magunkkal valamit. A Szendrei lánnyal, azaz Ellával karöltve nekem el kellene jutnom valamerre. Csak nem tudom, merre.
- Ja. - vonom meg a vállaimat - Akkor... merre menjünk? Figyelj csak, szerintem célozzuk meg a budai részt, neve szerint ott kell legyen.
Lelkileg felkészülök, hogy újból a csomagjaimat cipelhessem, és már el is indulnék valamerre. Jól jönne most egy okostelefon.
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2014. december 23. 15:38 | Link

Lénárd

Bocsánatkérés siker, öröm a köbön. Ella nem nagyon lelkesedett a gondolatért, hogy a srác idő előtt lekoptassa, főleg mivel ő jött oda a lányhoz, így aztán végképp ciki lett volna, mert hát ővele valamivel kintebb volt a vízből, mint egyedül, és egy varázslóval mégiscsak célszerűbb egy varázslótelepülést keresni, mint muglikkal. Tehát megkönnyebbülés rajzolódott ki arcán, amit alig zavart meg az értetlenkedése az okos telefonok körül.
- Szerintem ez a sok technikai kütyü csak elhülyíti őket, de ők tudják. - Megrántotta vállát, mert neki aztán mindegy volt. Nem értette, és egyúttal meg is vetette ezeket az ostoba vívmányokat, de azért még mindig meg tudott rajtuk lepődni.
Kezet fogtak, melynek keretében Ella lendületesen megrázogatta a másik karját, és vigyorgott hozzá egy széleset is - természetesen. Nála ez volt a dolog rendje, aki beéri egy szimpla, gyengéd kézszorítással, az nem is csinálja jól.
- Nem, nem igazán, még új neki a dolog - válaszolt derűsen, miközben nekiállt előkaparni a kesztyűit piros kabátjának mély zsebeiből. - Mármint persze tudta, hogy keresztanya, azt hiszem, azt nehéz nem észrevenni, ha az ember azzá válik, csak egészen pár hónappal ezelőttig alig-alig láttuk egymást. Anyám miatt.
Az utolsó két szót kissé más hangleejtéssel mondta ki, és tekintete is elkalandozott. Aztán visszafordította ma kissé szürkésebbnek tűnő szemeit Tormára (magában csak nem állta meg, hogy így nevezze), és folytatta:
- Budai rész, igen, igazad lehet.. - bólintott egyet-kettőt, mint aki tökéletesen tudja, mi is a következő lépés, pedig dehogyis, fogalma sem volt. Inkább csacsogott tovább: - Védát nagyon csípem amúgy, klassz, hogy ilyen nagynénén van. Mikor idejöttem, szabályosan betörtem hozzá az éjszaka közepén, és képzeld csak, nem dobott ki, hanem befogadott. És marha jó kávét csinál! Ezt a legjobb az egészben!
Hirtelen eszébe is ötlött, hogy már legalább egy órája nem ivott kávét. Arcára árnyékot vetett a szörnyű gondolat, és máris nézelődni kezdett, merre lehet a legközelebbi kávé. Hol egy üzlet, amire ki van írva, hogy "Erre gyere Ella, itt van kávé"? Esetleg rögtön lehetne egy olyan, hogy "Budai kávé"!
- Ú, várj meg! - ugrott egyet, mikor meglátta, hogy útitársa már meg is indult. Ella jól rábízta magát - ha így megindult, biztos tud valamit. Elbámult a jókora betontéren túlra, abba az irányba, amerre mugli sínek már nem vittek tovább az állomáson. - Ez most akkor nem Buda? Ez most csak Pest? Akkor most tovább kéne menni... arra? Útközben találjunk kávét, jó?
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 23. 17:36 | Link

Ella


Nem reagálnék az előbb elhangzottakra. Szinte száz százalék, hogy aranyvérűvel van dolgom, ráadásul nem is akárkivel. Szendrei Véda tanárnő nevét jól ismerem, még ha magáról a személyről alig rendelkezem ismeretekkel. Lényegében igen szoros kapcsolat fűz a Navine házhoz, nem csoda hát, hogy több alkalommal hallok róla.
Azt azért álmomban se gondoltam volna, hogy ennyire tájékozatlan legyen a rokonsága. Remélem a tanárnő nem hasonló szinten áll a mugli kütyük terén, mert ösztönös felsőbbségérzetem támadna. Azért röhejes lenne, ha ez a beszélgetés igazából vele zajlana le, de mindegy. Igyekszem úgy tenni, hogy gondolatmenetemnek egy szikráját se adja vissza aktuális ábrázatom. Kifejezéstelenül meredek a semmibe, mint a mocsári béka, s csupán ajkaim állnak vigyázzban, hogy esetlegesen mosolyra húzódhassanak, ha Ella valami vicceset produkálna.
Kissé oldalra fordított fejem jelzi, hogy ámulattal hallgatom mondandóját, még ha olykor nehezemre is esik kiszűrni hangját az egyébként igen erőteljes háttérzajból. Nevetséges mód újfent a családnál kötünk ki, hát igen, ezzel is csak a sajátomat juttatja eszembe. Mindenesetre elvárom a Tormay ágtól, hogy megfelelően fogadjon majd, ne tegyen kétértelmű megjegyzéseket a válással kapcsolatban, meg ilyenek... A baglyok alapján olyan szépen rendeződni látszanak a dolgok, még ha Jamin levelei olyan furák, kétértelműek is néha. De talán csak azért asszociálok valami turpisságra, mert az utóbbi időben áttértem a magyarra, ő pedig angolul ír.
- Kár - kapok észbe a kizökkenés után - Örülök, hogy jó a kapcsolatotok. Én elég ritkán látom a családomat. Te nem így vagy. Milyen a viszonyod a gyerekeivel? Ha jól tudom, ők is a Bagolykő tanulói.
És valóban kellemes elképzelni, hogy vannak szerencsés diákok, akiknek a szülei is az iskolában tanítanak, ilyen például a közelmúltban megismert Balázs. Véda néniről tudom, hogy nagy családja van, de nem ástam bele magam a témába. Talán hiba volt, de vélhetően Ella részletesebben is felvilágosít majd.
Egy határozott mozdulatsor keretében megragadom a motyóim, mély levegőt veszek, és egy morcos pillantást vetek társaságomra, hogy érzékeltessem vele terheimnek súlyát. A nem mondom mim van ki az egésszel... Bárcsak lebegtethetném a varázstalanok előtt. Csak annak egy jó nagy büntetés az ára.
Ella pedig utánam szegődik, szegénykémet el is kapja az ijedtség, hogy esetleg hátrahagyom, pedig eszem ágában sem volt megtenni. Bubbára emlékeztet, ő szokott mindig a nyomomban lenni. Ó, szegény eb, hamarosan téged is viszontlátlak, és ha lesz elég pénz, elintézem, hogy a kastélyba kerülj, hozzám. Jó is lenne... Remélem Tyler rendesen eteti.
- Fú, téged nagy felelőtlenség volt ide elengedni. - nevetek fel kínomban, amely persze a sajnálatot is tükrözi, mert nem flegma vagyok - Egyébként én alig ismerem a várost szintén, csak fontosabb helyszíneket. De a lényeg, hogy van a budai meg a pesti oldal, a kettő együtt Budapest. És... Ha igaz minden... - húzom ki magam, s pillantok körbe cikázó szempárommal a környéken - Akkor, itt egy kicsit el, aztán ott, aztán be, és ki, és... Jah nem. A másik irány, okéj. Lesz itt erre az út! - bökök valamely épületek felé, mert ismerősnek tűnnek, de lehet csak azért, mert a túl sokat itt töltött idő azzá tette őket.
- Nézd már, metróállomás! Az aluljáróban biztos lehet kapni kávét. Megyünk metróval? Keresnünk kell egy vonaltérképet, úgy rémlik van Budára. - arcomra még talán soha nem látott lelkesedés ül ki, a híres-neves magyar metrót ugyanis eddig még nem volt szerencsém kipróbálni. Talán majd most.
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2014. december 25. 17:52 | Link

Lénárd

Ella könnyedén elcseverészik szinte bárkivel, ezúttal sem volt másként, noha a család nem feltétlenül volt a legjobb témakör, ha esetleg továbbterelődött volna a szó azok felé, akiket hátrahagyott, mikor egyszercsak fogta magát, és idejött Magyarországra. De amíg Védáról volt szó, nem lehetett gond, szóval vígan mondta tovább a magáét.
- Még nem mind, a legkisebb, Riri, vagyis hát Viktória, de mindenki Ririnek hívja, szóval ő még előkészítőbe jár - ecsetelte, miközben számba vette keresztanyja lányait. - Az ikrek pedig már mestertanoncok. Jövő tanévtől én is az leszek, feltéve, hogy átmegyek a vizsgán. Amúgy jól megvagyok velük, múltkor megfenyegettek, hogy zsákba vágnak, és elrabolnak. Pedig mondtam én, hogy magamtól is szívesen velük tartok kirándulni.
Valahogy nem érezte szükségét, hogy szépítsen a történeten, teljesen normálisnak tűnt számára, hogy unokatestvérei letámadják és elrabolják. Abszolút jó mókának tűnt.
- Riri pedig édes, és rettentően eleven, akit épp nem körülrajong, azt egy kanál torokfertőtlenítőbe szeretne fojtani, de úgy tudom, ilyen szuper viszonyban csak egy vagy két kislánnyal van.
Ők ketten persze remekül megértik egymást, Ella nem épp korának megfelelő viselkedése és lelki világa lévén nincs nehéz dolga jóban lenni a kiscsajjal. Épp olyan nagy lelkesedéssel tud például Keith-nek örülni, csak Ella azt is tudja, ha hasonlóképp ráakaszkodna a fiúra, ahogy Riri teszi, azt elég sokan néznék furcsa szemmel, talán épp Keith is, és Ella nem akarta elkergetni.
Eddigre már úton voltak, határozottnak szánt, céltudatos léptekkel haladtak előrefelé, és Torma láthatóan nagyon igyekezett megtalálni a betondzsungel már ismert ösvényeit. Mutogatott, nézelődött, és Ella jót derült rajta, hogy nem sokkal nőtt meg annak esélye, hogy úgy eltéved, hogy sose talál vissza. Nem tudott izgulni emiatt, valahogy úgyis lesz.
- Metró! Szuper! - kiállt fel, és gyorsan felzárkózik a srác mellé, és belékarol, mert látja, hogy föld alá készülnek menni. - A metró az a földalatti vasút, ugye? Ami elektromos.
Megrázogatta partnere karját, és rávigyorgott, egész biztos volt benne, hogy most jól megmutatta, hogy annyira nem tök a mugli dolgokban.
- Kávé, kávé, kávé..? - közben buzgón nézelődött, keresve, hol ihatna végre az életelixírből. Már lent jártak, dísztelen, egyszerű föld alá süllyesztett folyosón, Ella pedig hagyta magát vezetni. Nem messze előttük magától mozgó lépcső tűnt fel. Vagyis igazság szerint ők közelítettek afelé.
- Ott egy térkép! - kiáltott hirtelen fel Szendrei, és eleresztette a másikat, hogy előrerohanjon és becsúszva lefékezzen a kusza színes vonalakkal zsúfolt rajz előtt. Hamar megállapította, hogy jobb lesz, ha bevárja útitársát.
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 26. 02:23 | Link

Ella


Készségesen felel további kérdéseimre is. Még ha egy-egy dolog nem is teljesen világos előttem, azért ki tudom venni, hogy Szendrei Véda tanárnővel igen jó a kapcsolata, ami dicséretreméltó. Azt kívánom, bárcsak minimum ilyen viszonyt ápolna mindenki családtagjaival. Öröm hallani, ahogy családjának részleteit ecseteli, amit nagy ámulattal és érdeklődéssel hallgatok, jobb dolgom nem lévén. Az iskolán kívül mindannyian másként viselkedünk egy kissé, megszűnik a mindaddig észrevétlenül fojtogató nyomás, eltűnnek a kötelezettségek, a sietségnek is lába kél, tehát ráérünk azzal törődni, ami igazán fontos: az emberi kapcsolatokkal.
Szomorú, ha valaki nem jön rá arra, milyen fontos értéket is képvisel a család. Azaz képviselne, ha minden úgy működne, mint a mesékben. Mert megdöbbentő módon mindenhol vannak sötét foltok, melyeket jobb eltakarni, ráadásul nem vagyunk egyformák, így megannyi fajta és mennyiségű sötét folt létezik. Kinek mennyi jut belőle...
- Látásból ismerem párukat. - említem meg Ellának, hátha értékelni fogja, hogy nem teljesen ismeretlenek előttem - Ég, múlthéten nekem is voltak vizsgáim, kíváncsi vagyok majd az eredményeikre. Te egyébként mi szeretnél lenni majd? - érdeklődöm tapintatosan, ha már így szóba hozta.
Valamelyest megpróbálom leplezni, hogy megdöbbenek azokon, amiket mond. Kit ne érne váratlanul, ha olyanokat hallana, hogy zsákba vágják a másikat azért, mert mondjuk nem tanulnak elég jól. De az okostelefonos elmélkedésünk után nem vágok közbe, hátha ez valami eddig nem hallott magyar hasonlat, vagy netán az aranyvérű családoknál gyakori szokás.
Kezd kialakulni, hogy merre is menjünk tovább. Abban mindketten egyetértünk, hogy Buda felé kell vegyük az irányt, ha a varázslófalu megtalálása a cél. Ehhez pedig az imént megpillantott metró tökéletes útvonal lehet, már ha vezet oda járat. De úgy rémlik, hogy az egyik vonal arra megy, így hát felajánlom neki, hogy tegyünk egy próbát. A barátságtalan aluljáróban akár még kávéra is lelhetünk.
- Igen, az. Még én se voltam ezen, kíváncsi vagyok. - magyarázom neki magam után húzva, a bejárat felé sietve. Jól is teszi, hogy belém karol, elvégre könnyen elveszhetünk, ha nagyobb lesz a tömeg.  És ha a kifejezést magát tudja is, ki tudja mit képzel annak működéséről, nem akarom, hogy bármi baja essen. Egy aranyvérűt nagy felelősség a mugli világban kísérgetni. Nem akarom, hogy valami hülyeséget csináljon, mert az én lelkemen fog száradni, és még azt is elérem, hogy Tanja házából kitiltsanak. Véda néni szigorú.
Kibök egy térképet, így odasietek. Életemben egyszer, ha láttam térképen Budapestet ilyen formában, mint itt. A lila színezetű papíron a Közlekedési Központ névjegye köszön vissza, az ábrán pedig jól láthatóan fel van tüntetve az összes vonal. Egy perc alatt beazonosítom a Dunát, aztán bizony kisül, hogy a kettes számú vonal jó is lesz nekünk.
- Itt várj meg! És vigyázz a csomagokra! - parancsolok rá, majd a néhány méterrel arrébb világító automatához lépek. Ella odáig meg vissza lesz, amikor felfogja, mit is csinálok épp. A jegykiadó automata meg is örvendeztet két jeggyel, így visszatérve hozzá a részét a kezébe is nyomom.
- Tessék, ez a jegyünk. Mielőtt használjuk, ki kell lyukasztani gépben, majd utazás végéig megőrizni. Csináld utánam. - hívom fel figyelmét, majd cuccaimat sokadjára megragadva elindulok a mozgólépcsők irányába. A sárga gépezet ott is van, egy ügyes mozdulat, s már kezelve is van. Kifejezéstelen arccal lengetem meg a pufók ellenőr előtt, Ellára várva, aki remélhetőleg szintén problémamentesen jut át. Ereszkedünk is le a főváros gyomrába.
- Hogy tetszik? - fordulok hátra vigyorogva, mert a mozgólépcső nagyon meredek, büdös van, kosz van és erős a huzat. Lentről már hallani a recsegő szerelvényeket. Teljesen olyan a hely, mint amilyennek mondják. Tetőtől talpig szocialista hangulatot áraszt. Ez számomra nagyon különleges látványt nyújt. Könnyen megfejtem, merre kell menni, s várunk a következő metróra, amit az időjelző ki is jelez, hogy mikor érkezik. Furcsa alakok állnak körülöttünk, többször is megnézem a holmim, minden megvan-e.
Aztán begördül a metró. Fehér, ezek szerint ezen a vonalon egy újabb jár. A klasszikusra sok panaszt hallok. Felgyömöszöljük magunkat, de csak állóhely jut. Meglehetősen nagy a tömeg, van itt turistától helybéliig minden. Kapaszkodót jómagam nehezen találok, kérdés, hogy Ella hogy boldogul eközben.
- Sokat megyünk... - súgom neki, amikor a hangjelzés után mozgásba lendül a kocsi - Kapaszkodj, el ne ess! Nem félsz? - kezdem élvezni ezt az óvóbácsi szerepet -
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2014. december 26. 10:08 | Link

Lénárd

Az elmúlt évek során anyja elég sokszor nekiszegezte a kérdés: mi lesz belőled, lányom? Merre tovább? Mit akarsz csinálni? És ő mindig ugyanazt felelte, hogy nem tudja.
Miért kell ezt ilyen hamar kitalálni egyáltalán? Miért kell gondolkodni rajta, miért nincs valaki, aki pontosan meg tudná határozni, hogy neki ezt kellene csinálnia? Persze ezalatt nem az anyjára gondolt. Neki fogalma sem volt róla, hogy mi való Ellának, maga mellé akarta venni a minisztériumba, amitől a lánynak minden szál haja az égnek állt.
- Nie wiem - felelte ösztönösen a már olyan sokat hallott kérdésre, méghozzá ennélfogva anyai anyanyelvén. Aztán persze viszonylag gyorsan hozzáfűzte: - Mármint nem tudom. El kéne döntenem pedig lassan, hogy merre menjek tovább. Érdekel a sárkánykutatás is, de talán csak azért, hogy bosszantsam anyámat vele.
Valóban nagyon érdekelték őt a varázslatos, veszedelmes bestiák, de nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy ha Véda nyomába szegődne, anyját ez mennyire bosszantaná, és egy pillanattal később már nem is a sárkányokon merengett, hanem azon, hogy milyen arcot vágna hozzá.
Szerencsére közben megérkeztek az elektromos lépcsőhöz, Torma pedig szerzett jegyeket. Ella kikapta a kezéből az egyiket és lelkesen megforgatta kezében.
- Imádom a jegyeket!
Pontosan követte a srác utasítását, követte őt a fura hangot kiadó gépezetig, ahova be kellett a papírt dugni. Mikor kihúzta, meglepődve látta, hogy az nem lett lyukas, így ismét bedugta, majd újra, de továbbra sem volt rajta egy fia lyuk sem.
- Te, ez szerintem elromlott. - De az egyik ellenőr megunta a szerencsétlenkedését, és odalépett hozzá megnézni, mi a baj.
Ella idétlenül rávigyorgott mindenkire, miután kiderült, hogy jó lesz a jegy így is, majd sietett útitársa után.
- Hogy ezek milyen mogorvák! - csóválta a fejét, majd visszavigyorgott a srácra, mikor az kérdést intézett felé. - Rémes!
Rövidesen lent voltak a peronon, ahová befutott egy a földalatti vasútból, melyről jókora tömeg tolakodott lefelé, majd hasonló vissza, köztük a két bagolykövessel.
Ella bizonytalanul nézelődött maga körül, hol kapaszkodhatna meg, mire a szerkezet meglódult alattuk, ő pedig gyorsan a társa után kapott, mielőtt elesik, és megkapaszkodott benne.
- Már kapaszkodom, már kapaszkodom! - vigyorgott rá, bár sanszos volt, hogy feltűnt neki, hogy Ella kapaszkodik, elvégre benne tette. - Nem félek. Mitől félnék?
Megrázta fejét, éppen akkor, mikor oldalt kinézve tökéletes feketeségbe száguldottak.
- Elektromos kukac! Ez egy elektromos kukac! - kiabált, több mugli igen meglepett pillantását vonva magára. Valamiért úgy képzelte, a metró éppen most túrja magának az alagutat, és ez végső soron nagyon szórakoztató gondolat volt.
- Tényleg.. te hová is mész? Mármint azután, hogy engem elkísértél. - Széles, lelkes mosoly, kedves pislogás, miközben két kézzel karolt a másikba.
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2015. január 5. 21:00 | Link

Ella


Csakis a rokonai miatt jönnek elő a vizsgák és a mestertanonc-képzés, ami nálam egyet jelent a közelgő jövővel. Ezért is bátorkodom rákérdezni, hogy neki esetleg vannak-e már elképzelései, hogyan látja magát évekkel múlva, ha oda kerülne a sor. Szinte mérget vennék rá, hogy egy ilyen családból származó lánynak muszáj lesz majd folytatnia mesterképzésen is tanulmányait. De ahogy a legtöbb végzőstől hallom, fogalmuk sincs, merre tovább. Heni se tudta még teljesen... Csak még jobban izgatottá tesz azzal, hogy még nem tudja, hiszen akkor mi lesz majd velem, ha oda kerülök? Egyelőre kár ezen idegeskednem, alig várom, hogy végre anyámhoz találva eltöltsek ott pár napot, aztán irány a Föld másik fele!
A szívbajt hozza rám. Hajszál híján förmedek rá, mert egy kukkot se értek abból, amit felel. Már attól tartok, a magyar nyelv eddig nem ismert mondását osztja meg velem... De valami szláv hablatynak tűnik.
- Ez milyen nyelv? - érdeklődöm kíváncsian -
- Jobb a békesség. - szalad ki a számon a nyugdíjasokéhoz hasonló károgás, nem hiába fogom be tenyeremmel a számat utána - Opsza, Te tudod. Remélem jól sikerül majd döntened.
Ekkorra már a tisztes távolságot felvéve szólok hozzá, ez az anyja körüli bosszúhadjárat ugyanis bűzlik nekem. Már sokadjára jön elő, vagy történik rá utalás a párbeszédünk alatt, szóval gyanítom, hogy valami komoly dolog lehet a háttérben, amire még mindig jobbnak látom nem rákérdezni. De a szétszórtnak tűnő, varázstalan világhoz nem értő, furcsa nyelven kotyogó, anyukája orra alá borsot törni óhajtó Szendrei lány egyre ijesztőbb számomra. Mi járhat a fejében ilyenkor? Mindenesetre kár, hogy eddig nem nagyon futottam össze vele.
Megkérem, hogy őrizze a csomagjaimat, amíg elintézem neki a jegyeket. A kisebb műveletsor után lejutunk a mozgólépcsőkön, ami mindkettőnk számára szórakoztató élmény. Tök mélyre jutunk így, a jellegzetes állomás látványa pedig egyből elfeledteti velem a lépcsők tetején történt szerencsétlenkedését Ellának. Az a fő, hogy épségben itt vagyunk. Befut az utasokkal tömött szerelvény, a cuccainkkal együtt pedig mi is feltolakodunk az utastérbe. Előre felhívom a figyelmét, hogy kapaszkodjon, mert gyorsan és hirtelen indul a metró, és fékezni is legalább ekképpen szeret, s még szerencse, hogy nem azon a sokat szidott hármason járunk, ami állítólag évente többször is kigyullad. Legalábbis egy cikkben ilyesmikről pusmogtak egyesek.
Egy nagy pislogás, és észreveszem, hogy Ella a derekamat szorongatja, mintha hatalmas ölelést kívánna adni. Egy zavart pillantást vetek rá, de meglepett arcom hamar megnyugszik, amikor rájövök, hogy csak kapaszkodni próbál. Így legalább biztosan tudom, hogy nem vágódik hanyatt a padlón. Csúnyán beégnénk... Égek is épp eleget, ahogy kiabál nekem az elektromos kukacról, ami nála a metrót jelenti. Valahogy nem így képzeltem el az első találkozásomat Budapest földalatti metróhálózatával. Sokkal csendesebbnek és modernebbnek gondoltam, hiába intettek óva, hogy koszos, ócska, drága, meg minden. Ehelyett néhány külföldi turista, s mellettük sorban egy halom idegen helybéli néz ránk különös tekintettel, én pedig érzem, ahogy fokozatosan elpirulok. A látványt csak fokozza a belém kapaszkodó Ella megjelenése. Azt hiszem élvezi. Fel is nevetek, kínomban, vagy talán nem is tudom, miért.
- Hát anyámhoz. - hajolok közelebb a füléhez, mert nincs kedvem még ennél is nagyobb zajt csapni - Szerinted hol kell leszállnunk? Hány megálló van még? - érdeklődöm meglehetősen nagy bizonytalansággal.
- A kávét se felejtsük el... Megvan mindenünk? Talán... majd itt kell leszállnunk, nem? - mutatok az ablaküvegre, ugyanis épp most gördülünk be egy állomásra, ami elvileg már jó nekünk, de mit tudom én. Jöhettünk volna villamossal, akkor legalább látnám, hogy hol vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2015. január 10. 16:51 | Link

Lénárd

Megrántotta vállát, és lazán elvigyorodott, mutatva, hogy mennyire mindegy minden. Talán kérdéses volt még a jövője, de inkább legyen az, mintsem betonbiztosan egy olyan, amire nem vágyik. És amit az anyja elképzelt neki, az éppen ilyen volt. A háta közepére se.
- Majd lesz valahogy. Amúgy lengyel. Félig az vagyok, anyai ágon, és ott nőttem fel, csak nemrég jöttem el ide. Mármint Bogolyfalvára.
Merthogy az "ide" az folyamatosan változott, ahogy haladtak előre, először a mozgólépcsőt, és a lyukasztókat (melyek nem is lyukasztottak) hátrahagyva, majd felszállva az egyik földalatti vasútra. Ella nem győzött csodálkozni a sok lehetetlen dolgon. Furcsa tapasztalatok érték, de igyekezett lépést tartani Tormával, mert amíg nem tud hoppanálni, bizony kénytelen lesz mugli módon eljutni Budanekeresdre.
Az utasok közt többen értetlenül, döbbenten pillantottak a párosra, a vigyorgó, hangoskodó Ellára és szegény srácra, aki kezdte a lány hajszínét felölteni az arcára. Aztán együtt nevettek, de érezhetően nem ugyanazért. Ellát rendkívül szórakoztatta a helyzet, kapaszkodott a srácba, és közben nem győzött hangot adni elképedésének.
- Ez szööörnyűű!
Közben a srác a füléhez hajolt és úgy válaszolt már inkább a kérdésre, láthatóan nem akart még nagyobb felhajtást, és ez nem kerülte el Ella figyelmét. Elvigyorodott.
- Bocsánat, hol kell leszállni, ha Budanekeresdre megyünk? - kiabált a mellette álló nőnek, aki azonban csak látható értetlenkedéssel válaszolt, ráadásul addigra Ella már kifelé nézett a szerelvényből, követve Tormát.
- Tudom én! Gyere! - azzal megragadta a karját, és már húzta is maga után. A fejük felett Széll Kálmán tér volt kiírva, ami nagyjából semmit se mondott Ellának, de ha rossz helyen vannak, legfeljebb visszajönnek ide.
A tömeggel együtt a mozgólépcsőkhöz vergődtek, Ella pedig tovább kapaszkodott útitársába, valahogy kényelmesebb volt benne kapaszkodni, mint a mugli ketyere mozgó gumifogójába.
Mikor aztán kiértek a felszínre, és természetesen ott sem látott Ella semmit, ami segíthetne, merre tovább, letette cókmókját és ráült.
- Szerinted már eltévedtünk? Vagy még nem teljesen? Most már szerzünk kávét? - Persze a legfontosabb kérdést hagyta a végére.
Utoljára módosította:Szendrei Ella, 2015. január 10. 16:53
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2015. január 11. 01:30 | Link

Ella


- És az Ella számít ott egy gyakori névnek? - érdeklődöm tovább, miután megtudom, hogy anyai ágról lengyel gyökerekkel rendelkezik, ráadásul ott is élt egy darabig, egészen ameddig ide nem sodorta a szél. Így már nagyjából képben vagyok az előéletével. További részletekbe nem bocsátkoznék, sokkal inkább én lennék már a soros, hogy meséljek. De talán az majd máskor következzen.
- Tényleg annyira nagyon szeretik a magyarokat?
Mert van is az a mondóka, ami a fenéért se ugrik be. Egyébként sem vagyok olyan környezetben, amelyben nyugodtan tudnék gondolkodni. Kezd nyomasztóvá válni az aluljáró, túlságosan a föld mélyén érzem magam, mintha valami vakond lennék. Friss levegőre és napfényre vágyom, még ha utóbbit a tél miatt nem kaphatom meg. De már nem sokáig kell várnom, hogy végre a hőségben legyek.
Egy idő után megszokom a lány szorítását, hogy végig a derekamon csüng, mint egy koala. Abba is beletörődöm, hogy mindez az utazóközönség szeme láttára történik, akiknek reményeim szerint akad jobb dolguk, mint kettőnk bámulása. Már csak az kell, hogy azokkal a korábban említett okostelefonjaikkal levideózzanak minket, és a tartalmat feltöltsék valamelyik közösségi oldalra. Bár szerintem valamiféle profi bajelhárító-osztag már működésbe lépne a Minisztériumból, hiszen csak nem égetik szegény hátrányos helyzetű aranyvérű varázslóikat.
- Miéért? - kérdezek rá ugyanolyan hangon, mint ahogy ő nyavalyog. Már jóval halkabbak vagyunk, de na. Még így is képes leszólítani egy utast, hogy merre van Budanekeresd. Ha nem szorongatnám annyira azt a fránya kapaszkodót, esküszöm befognám a száját most már.
A Széll Kálmán téren kötünk ki. Nagyon különös névnek találom, és a szüleim még úgy mesélték, hogy sokáig Moszkva térnek hívták. Szerintem sokkal menőbb név volt, nem értem a változtatás szükségességét, de ez nyilván inkább a helyiek ügye.
Jóval rugalmasabban tévelygünk ki a földfelszín alól, egyelőre hagyom, hogy belém kapaszkodjon, aztán fogom magam és durcásan elengedem, mert a végén még félreértik a dolgot. Nem szeretnék kellemetlen szituációba keveredni, hiszen nekem van barátnőm, kérem szépen!
- Ha minden igaz, már közelebb járunk. Kell lennie valami mágikus segélykérőnek. - töprengek államat dörzsölve - Kávé, tessék, ott egy ilyen... bódé. De akkor már hozz nekem is, please.
Követve példáját, fogom magam és rátehénkedem a saját cókmókomra, majd ölbe tett kézzel várom, hogy hű útitársam kiszolgáljon.

Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2015. február 3. 19:15 | Link

Lénárd

Amúgy is jellemző volt, hogy nem tud dolgokat, de ma Ella vélhetően rekordot döntött a nem-tudással. Fogalma sem volt róla, hol van, merre megy, mi ez itt, mi az, és azt meg miért csinálja az az ember ott, amit.
Arról sem nagyon volt elképzelése, hogy vajon gyakori név-e az övé lengyelben, de valahogy úgy gondolta, nem valószínű. Tekintve, hogy nem lengyel nevet kapott. Lehet akkoriban még nem anyja volt a családban a főnök, hanem Ella magyar származású apja. De nem tudta, szóval csak a vállát rántotta meg, és Tormácska további érdeklődését hallva is csak vigyorgott rá. Nem volt abban a helyzetben, hogy ilyesmiket megítéljen, szeretik-e ott a magyart vagy sem. Ő mindenkivel elvolt, még azzal is, aki kikerülte az utca túlfelére sietve. A lelkes integetés-vigyorgás neki is kijárt.
Végül a földalatti robogás véget ért, és bármilyen újszerű és érdekes volt, a vörös sokkal jobban élvezte a szabad levegőn ücsörgést, mint az emberek közt heringekként összeverődve kapaszkodást egy sötét lyukban száguldva. Így visszagondolva szörnyűnek találta az utazást.
Kávéért nyavajgott, mire a srác elirányította és meghagyta, hogy neki is hozzon. Ella bólintott, majd felpattant, és félig szökellve, félig futva odatolakodott a bódéhoz. Egy pillanattal később aztán visszaóbégadott:
- VAN NÁLAD MUGLI PÉNZ??
De aztán megtalálta a Védától kölcsönlopottkért bankót, úgyhogy mielőtt Torma bármit szólhatott volna, integetett neki vele, hogy már nem kell, megoldotta. Néhányan azért még értetlenül bámultak rá néhány percig, de aztán lassan mindenki ment a dolgára, Ella pedig visszabattyogott a két kávéval a cókmókjukhoz.
Mire letette a fenekét, már kortyolta is, de aztán fintorba húzódott az arca.
- Eltévedtünk, és még a kávé is hideg! - csak egy pillanatnyi bosszúság ragadt meg arcán, aztán felderült, mert eszébe jutott, hogy ő boszorkány, és legalább az egyik problémán segíteni tud: felmelegítheti a kávét.
Előrántotta pálcáját, és azzal a lendülettel ki is billent alóla a táskája, amin ült, mire kezét-lábát lóbálva kiterült a betonon.
- Au - jegyezte meg, aztán meglepetten pislogott párat. Egy sárga járműszerűség materializálódott előttük.
Még forgott fémkereke, mely alá bizony sínt képzelt volna az átlag, de ez csak úgy állt ott, mintha a legtermészetesebb dolog volna a tér közepén megállni egy ilyennel.
A muglik nem vették észre, vagy elsiklott a tekintetük mellette, mert egyébként is sok hasonló jármű volt a környéken (igaz, azok síneken, és nem egy nagy placcon, ahol emberek mászkálnak).
Egy alul sárga, felül, ablakait keretezve fehér vonatszerelvény-szerűség volt, illetve, ahogy az lassan eszébe jutott Ellának, egy villamos, rajta egy hetes számmal. Kinyíló ajtaja mögött egy kellemes mosolyú férfi jelent meg, szépen vasalt egyenruhában, és büszkén emelkedett hangon a tudtukra adta, hogy ez bizony a szegedi 7-es varázslójárat, mely elviszi őket az országon belül ahova csak kívánják.
Ella arca megint felderült (illetve visszatért szokott állapotába), és még mindig a betonon csücsülve útitársa felé perdült.
- Na mit szólsz, milyen jó vagyok? Rendeltem magunknak fuvart!
Felszálltak, és kifizették a jegyet, és már préselődtek is bele az ülésbe, hogy aztán egy másodperc múlva előrezuhanjanak. Mint kiderült, Budanekeresd egy köpésre volt. Ella gyors búcsút vett: megölelgette Tormát, aztán már ugrott is le a villamosról, és elraktározta az elméjében, hogy legközelebb hamarabb kell majd átesnie a táskáján, ha el akar valahova jutni.
Utoljára módosította:Szendrei Ella, 2015. február 10. 23:41
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek