36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 23. 18:21 | Link

Artemisia Rubya

Érdekes, hogy bár aranyvérű varázsló vagyok, a legtöbb esetben nem jut eszembe varázsolni. Ez talán azért lehet, mert mugli környezetben nőttem fel, mugli szomszédokkal, akik előtt az embernek vissza kellett fognia magát. A barátaimmal mindenféle búvóhelyekre mentünk, ha varázsolni vagy kviddicsezni akartunk, és később a Roxfortban is inkább leleményes csapdáimmal, ötletes tanárbosszantásaimmal váltam hírhedtté , semmint ügyes bűbájaimmal vagy igézéseimmel. Velem ellentétben Artemisiának egyből eszébe jut a túl hosszú virág problematikájának megoldása.
A rózsát óvatosan igyekszem a hajába tűzni úgy, hogy ott is maradjon. Egy kicsit ügyetlenkedek vele, de végül sikerül. Egy lépést hátrálok, hogy onnan is megszemlélhessem, hogy igazam volt-e, és el kell ismernem, valóban nagyon jól áll a hölgynek a virág, én mégis szívesebben nézem sötét szemeinek barnás csillogását. Visszalépek mellé, nyújtom a karom, de ő ezt figyelmen kívül hagyva elindul, közben elmagyarázza, hogy hova és miért megyünk. Követem a nőt, és közben próbálok nem megijedni attól a gondolattól, hogy nekem teljesen mindegy hová tartunk, ha ő is ott lesz. A Budapest szó lassan jut el a tudatomig, de mielőtt szóba hozhatnám aggályaimat már indulunk is. A nő keze puha és meleg, viszont meglepően erős is, furcsa érzés számomra, hogy biztonságban vagyok mellette, általában én szoktam másokban ilyen érzéseket kelteni. Furcsa, szokatlan, de egyáltalán nem kellemetlen.
Érkezés után azonnal körbenézek, hogy felmérjem a terepet, bár egy pillanatra megzavar az, hogy Artemisia elengedi a kezem, nem bántam volna, ha még a sajátomban tarthatom az ő különösen apró tenyerét. Viszonzom a nő mosolyát, aztán alaposabban is szemügyre veszem a környéket. Engem azonban nem az épületek és a kirakatok érdekelnek, sokkal inkább az emberi tényezők. Egyelőre sehol nem látok fényképezőgéppel közeledő, vagy éppen ügyetlenül rejtőzködő alakokat, sőt még a közelünkben lévők sem ismertek fel. Ennek kimondhatatlanul örülök, elvégre sokkal jobbnak ígérkezik az estém annál, minthogy néhány túlbuzgó újságíró vagy fanatikus rajongó elől rejtőzködve töltsem.
- Merre tovább? - nézek vezetőmre, remélve, hogy elkerüli a figyelmét az a már-már paranoiára hajazó alaposság, amivel a többi embert szemlélem, illetve a hangomban észlelhető sürgetés.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 23. 18:56 | Link

Merkovszky Ádám

 Lehet modortalannak vagy elutasítónak tűnik, hogy nem fogtam meg kezét sem az állomáson, sem itt és most, de nem annak szánom. Pusztán el szeretném kerülni a pletykákat és szóbeszédeket, amíg lehet. Tudom, hogy nem tart soká míg valaki megneszeli és szétkürtöli, hogy engem egy férfival látott, de ezt az estét még ennek a feszültsége nélkül szeretném eltölteni. Gondolataimból kérdése zökkent ki.

- Nos, be a kapun és fel az első emeletre, majd balra a bálterembe.

 Előrelépek és miután kinyitja számomra a bejáratot elzáró vaskaput belépek. Megvárom őt és amikor már nyugalomban érzem magam belé karolok. Karját erősnek érzem, magassága épp megfelelő kényelmes emelt sarkú cipős megjelenésem számára. Mondjuk az esetek kilencven százalékában lapos talpú topánkákat vagy csizmákat hordok, de a mai estéhez azok közül egyik sem illett úgyhogy mást választottam.
 Felérve az első emeletre balra fordulunk, hogy azután egy fehér ajtón keresztül jussunk be az előtérbe, letéve kabátjainkat egy újabb ajtón át érkezünk meg a "Nagyterembe". Néhány pár közül akik jelenleg egy keringő félére táncolnak azonnal felismerem Peti bácsit és feleségét, aki egyben a táncpartnere is. Odaintek nekik és ők viszonozzák gesztusomat.

- Megérkeztünk, esetleg belevetjük azonnal magunkat a tánc szenvedélyébe, vagy előbb leüljünk egy kicsit? Ön mit szeretne?

 Nézek fel a férfira ragyogó szemmel, amit a terem lámpáin túl a bennem felbuzgó vágyakozás és jókedv is csak erősít. Nagyon szeretek táncolni, még akkor is ha nem vagyok olyan jó benne. Főleg a lassú számokra való andalgás megy, illetve a modernebb zenére való nőiesebb, csípővel operáló mozgásformák.
 Ahogy így állok eszembe jut, hogy talán itt lenne az ideje, hogy megengedjem a férfinak, hogy tegezzen de, még talán kicsit korai, így várok vele legalább az első táncunk végéig. Furcsa görcs van a gyomromban. Mi lesz ha össze-vissza botladozom majd, vagy egyszerűen csak kellemetlen lesz az érintése? Az mondjuk talán nem , mert macskaként nagyon jól esett ahogy simogatott. Nyugtatom meg gyorsan magam, s arcomon a pillanatnyi pániknak nyoma sincs.
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 27. 19:47
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 23. 19:46 | Link

Artemisia Rubya

Artemisia útbaigazítása nyomán belépünk az épületbe, ahol engem kellemes meglepetés ér: a nő megfogja a karomat. Ez olyannyira nyugtatóan hat rám, hogy felhagyok a ideges viselkedéssel, elvégre nincs itt senki, aki felismerhetne, nehogy már saját magam rontsam el ezt az estét.
A terem, amibe éppen megérkezünk tetszetős, szépen kivilágított, és úgy tűnik, hogy a táncest már el is kezdődött. Artemisia távolról üdvözli az ismerőseit, majd hozzám fordul. Kérdését költőinek veszem, főleg azért, mert a nő csillogó szemei arról árulkodnak, hogy mielőbb szeretne a táncparkettre perdülni. Én pedig amúgy sem vagyok olyan ember, aki hagyna a táncolók mellett üldögélni egy ilyen gyönyörű nőt.
- Táncolni jöttünk, nem? - kacsintok rá, majd a kezét enyhén megszorítva vezetem oda a többi párhoz.
Még épp észreveszem, hogy a keringőnek vége, amit sajnálok, mert annak a lépéseire legalább emlékszem, de szerencsémre egy újabb lassú dal jön, amire amúgy is csak ölelkezve dülöngélni kell, szóval úgy érzem, hogy nem lesz gond.
Szembefordulok a nővel, enyhén meghajtom a felsőtestem, majd közelebb lépek hozzá, jobb kezemet a derekára helyezem - bár tisztában vagyok vele, hogy a keringő esetében a helyes tartás szerint kicsit feljebb kellene hozzáérnem, de hát azt hiszem ennyi elnézhető nekem - másik kezemmel pedig megfogom az övét. Keringőszerű, bár nem teljesen szabályos tánc a miénk, viszont a dal sem kifejezetten keringődal, így nem lehet gond. Figyelek arra, hogy ne lépjek a hölgy lábára, ugyanakkor végig a szemébe nézzek. A tegnapi gyakorlást megelőzően nem is emlékszem, mikor táncoltam utoljára, de most mégis teljesen magabiztosan mozgok, bár tisztában vagyok a hibáimmal, amiket a formális tánchoz képes ejtek. A zenének, a nő közelségének és finom illatának köszönhetően ellazulok, élvezni kezdem a mozgást, a hangulatot, a zenét.
Már-már ténylegesen beleveszek Artemisia szép formájú szemeibe, mikor felhangzik a következő dal, ezúttal egy gyorsabb, latinosabb, bár még mindig nem olyan lendületes, hogy ne próbálkozzam meg vele. Mondjuk a latin táncok teljesen kimaradtak az életemből, szóval a formalitásnak itt még a látszatát sem tudom fenntartani, igazából csak remélem, hogy tudok Artemisiához igazodni.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 23. 22:32 | Link

Merkovszky Ádám


 Azonnal táncba visz, méghozzá nem is akármilyenbe. Látszik rajta, hogy tényleg tud táncolni és nem csak szédítésből mondta ezt nekem. Egyik keze a derekamra siklik, s már ettől bizsergés kel bennem, amikor pedig odahajolok mellkasához és megérzem illatát úgy érzem elvesztem. Ringunk lágyan egy olyan dalra, amit minden bizonnyal Peti bácsi tetetett be mert tudja mennyire szeretem, ezzel köszönt engem ebben biztos vagyok és abban is, hogy még lesz ilyen szívküldi szívnek szívesen, ha rajta múlik.
 Lassan ringatózunk csendesen, némán lehunyom még néha szemeimet is, hiszen érzem partnerem jól vezet engem, s biztos kézzel tart. A következő szám alatt más kicsit felpezsdül a vérem, hiszen latinos a dallam. Ugyan félig spanyol vagyok nem tudok tökéletesen egyetlen latin táncot sem, de boldogulunk ennek ellenére is. Többször veszem észre, hogy Merkovszy úr a szemeimet nézi, s olykor nem tudom állni pillantását, mert tudom elárulnak lélektükreim, s felfedik fellobbanó vágyaim és szenvedélyem lángjait. Inkább most mint később megszólalok.

- Tegeződjünk, rendben? Az ismerőseim Artynak szoktak hívni.

 Remélem belemegy a dologba és nem érzi még korainak, mert én már nem. Egy újabb dal jön, ez sem gyorsabb mint az előbbi, de másképp perzseli véremet. Ezt is nekem küldték az az érzésem. Nem vagyunk sokan a teremben így lesz helyem a tánchoz, mert erre a dalra kidolgoztam magamnak egy saját, a rumba lépésein alapuló koreográfiát. Volt időm gyakorolni rá annyi szent, de most legalább olyannal táncolhatom el aki reagálni is tud mozdulataimra.
 A zene előhozza belőlem a démoni nőt és minden déli vadságomat beleteszem ebbe a néhány percbe. Azt akarom, hogy lássa kivel áll szemben, hogy nem naiv lányka vagyok, jó persze céda sem, hanem valaki a kettő határmezsgyéjéről. Aki élettel, s titokkal van teli és akit nehéz mégis oly könnyű rabul ejteni, ahogy ő is képes ugyanerre egy szempillantás alatt. Arcom kipirul a hevülettől, szemeim ragyognak, ahogy bőröm is a megvilágítás miatt, hajam és szoknyám lebben utánam, ahogy pördülök karjában.  
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 23. 23:06 | Link

Artemisia Rubya

Aggodalmam alaptalannak bizonyul, tökéletesnek tűnik a kettőnk közti harmónia, úgy érzem a mozdulatait, ahogy soha egyetlen cikeszét sem. Mintha olvasnánk egymás gondolataiban, tudom hogyan és hova fog lépni, jobban mondva nem is tudom, csak sejtem, érzem, mintha megsúgná nekem, pedig egy szót sem szól, legalábbis a szájával. Szeme azonban fecseg, sajnálom, hogy viszonylag ritkán néz egyenesen az enyémbe, mert igencsak érdekesnek találom azt, amit benne látok. Végre mond valamit, édes hangját már kezdtem hiányolni, és amit mond nincs is ellenemre:
- Rendben - bólintok - Örülök, hogy találkoztunk Arty. Nekem nincs igazán becenevem, általában Ádámnak hívnak, de ha te találsz valami különlegesebbet, szívesen elfogadom.
A következő dal ritmusa felpezsdítő, de talán az is sokat dob a zene élvezetén, amit Arty csinál. Tánca tüzes és vad, számomra teljesen profinak tűnik, csodálkozom is, hogy sikerül tartanom vele a lépést, sőt egyenrangó partnere lehetek a nőnek. Mozgása rabul ejt, mint a kígyó pillantása a prédáját, de benne nincs vadászösztön, csak egyszerű, szép öröm. Látszik, hogy szeret táncolni, élvezi az életet, és nemcsak gyönyörű és titokzatos, de igéző és érzéki is.
Szeretném megismerni még több oldalát, ismerni akarom a titkait, annyit amennyit megenged, ismerni akarom múltját, jelenét, és részt akarok venni a jövőjében. Szeretném, ha szeretné, hogy mellette legyek. Furcsa, de talán ő az első nő, akivel nem muszájból táncolok, szóval talán ő az egyetlen nő eddigi életem során, akivel élvezetből táncolok, és akinek láttán eszembe jut, hogy máskor is szívesen űzném vele ezt a tevékenységet.
Nem bírom levenni róla a szemem, és mi tagadás a kezemet sem. A dal végén ahogy kipirultan, izgalomtól és örömtől csillogó szemekkel rám néz, én szorosabbra fonom a dereka körül a karjaimat. Mélyen a szemébe nézek, elemelem a talajtól, és meglepődve veszem észre, hogy milyen könnyű. Ráhajolok a szájára, és azt sem bánva, hogy valószínűleg mindenki minket néz, végre megcsókolom. Először csak lágyan, szinte tapogatózva, kíváncsian, hogy szabad-e, majd elveszítve végre a józan önmérsékletemet, vágyaimat elengedve, szenvedélyesen. Közben szorosan ölelem, szemem lehunyva, orromat megtölti az illata, és én elveszek a nőben, s a pillanatban.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 23. 23:48 | Link

Ádám

 Beleegyezik a tegeződésbe, de neki nincs olyan frappáns beceneve mint nekem. Sebaj, nekem az Ádám így magában is tetszik, mert kellemes csengésű név, ami eredeti formájában is kedvesen hangzik.
 Lassan véget ér a dal, melyben megcsillogtattam nem létező tánctudásomat, s furcsa mód úgy éreztem az eddigi muzsikák alatt is, hogy tökéletesen összeillünk e tekintetben legalábbis biztosan. Mintha olvasott volna bennem, átható pillantásával ez nem is volna nehéz, érezte a lépéseimet vezetett úgy, hogy közben nem korlátozott.
 Ez számomra egyet jelent azzal, hogy ő valószínűleg az élet többi területén is teret enged társának és hagyja önállónak lenni, azt akinek erre igénye van. Ami egy rendkívül jó tulajdonság és számomra mindenképp imponáló. Utolsó pár taktusához ér a dal, amikor partnerem közelebb von magához mint eddig bármikor, majd érzem elemel a földtől pár centire, s közben pillantása bilincsbe zárja tekintetemet és úgy sejtem talán nem is ereszti el többé.
 Érzem mi következik lehunyom hát szemeim, játszottam a tűzzel, s lásd megégettem magam, de ez a láng édesebb és perzselőbb a legnemesebb bornál. Ajka az enyémhez simul, előbb óvatosan érint, majd egyre forróbban követeli jogos jussát. Lélegzetemet és lelkem páráját kéri, s én készséggel adom meg neki amit kíván, tudva, hogy ezzel olyan pontra értünk, ahonnan már nincs visszakozás.
 Talán ilyen a "Szerelem első látásra" illetve másodikra. Azt hiszem ez a legjobb szó rá, ami velünk most történt. Csókjától egy pillanatra még a szívem is elfelejt dobogni, s ezt a kihagyást egy hatalmas ütés formájában hozza be, amit ugyan jócskán megérzek, sőt talán még ő is, de nem törődöm vele. Amikor ajkaink elválnak kinyitom szeme és csak nézek rá némán mert mondani semmit sem tudok. Mi lesz ezután? Olvasható ki tekintetemből, mert szeretném hinni, hogy az iménti csók épp annyira szíven ütötte mint engem a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 24. 02:25
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 24. 00:28 | Link

Arty Smiley

Beszív... kifúj... beszív... kifúj... Emlékeztetnem kell magam olyan alapvető dolgokra, mint a légzés mikéntje. A szívem olyan erősen ver, hogy ezzel másokat már szállítanának is az ispotályba, vagy a ravatalra, mint menthetetlent. Nézem a nőt, és nem bírok megszólalni. Pont én, aki mindig is büszke voltam arra, hogy bármilyen helyzetben helyt tudok állni, elég pár mondat vagy szó. Itt azonban kevésnek bizonyulna a világ összes nyelvének mindösszes szava is.
Elmerülök a tekintetében, és egyelőre nem szándékozom kijutni onnan. Bal kezemmel még mindig magamhoz szorítom Artyt, de a nő már újra a földön áll, a csók közben eresztettem szép lassan vissza. Jobb kezemet felemelem, végigsimítok vele az arcán, hajában még mindig ragyog a hófehér rózsa.
Torkot köszörülök, de végül nem tudok megszólalni, mert nincs mit mondani. Elmesélhetném neki, mennyire gyönyörűnek látom, de a szavaim nem érnének fel azzal, amit látok. Megpróbálhatnám mondatokba foglalni, mit érzek, de egyik sem fejezné ki pontosan azt, ami valójában lejátszódik bennem. Így hát csak állok, nézem őt, és várom, hogy közben elszáguldjon felettünk az élet. De nem történik semmi, hiszen az idő fogalma megszűnt létezni abban a percben, s bár valójában alig telt el pár pillanat azóta, hogy számmal ajkaihoz értem, nekem a szemei már több életnyi mesét elregéltek.
Elmémben szavak röppennek ide-oda, de nem tudok nekik hangot, alakot adni. Eszembe jut a szólás: "a szó elszáll az írás megmarad", és ennek eredeti jelentése, mely szerint az akkori emberek a szálló szó erejét dicsőítették a halott, mozdulatlan írással szemben. A kimondott szó többekhez eljutott, többet ért, mint a papírra írott tehetetlen jelek.
Újra eszembe ötlik nevelőanyám mosolya, és az a csendes augusztus délután, amikor hat éves koromban először hallottam apámat igazán nevetni. Olyan hihetetlen volt számomra az a hang, olyan váratlan és mégis csodálatos, hogy akkoriban úgy neveztem, hogy a szerelem hangja. Bár még csak gyerek voltam, talán mégsem tévedtem olyan nagyot, mint ahogy későbbi kamaszkoromban hittem. Amikor egy nő kihoz belőled valami olyan szépet vagy jót, amiről mindenki, még te magad is megvagy győződve róla, hogy nincs benned, az lehet a szerelem.
Most ebben a pillanatban olyan furcsa érzések kerítenek hatalmukba, amiket eddig csak hírből ismertem, amelyek állítólag butítanak, és megvakítanak, de ugyanakkor felemelnek, és röpítenek. Seprűvel sem lehet ilyen magasan és sebesen szállni, ezt nem adhatja meg más, csak egy másik ember szíve.
Elmosolyodok, majd újra lehajolok a nőhöz, és apró csókot lehelek ajkaira, majd meghallva a következő dalt, szorosan ölelve, lágyan imbolyogva viszem táncba Artyt.
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. október 24. 01:08
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 24. 17:05 | Link

Ádám - (Kedvesem?)

 Nem szól egy szót sem, egy árva hang sem hagyja el ajkait, csak ismét finoman az enyémet érinti, majd újra táncolni kezdünk a felhangzó nagyon melankolikus szerelmes dalra, melyet egyik kedvenc együttesem ad elő. Óvatosan fejem odahajtom mellkasára, ajkamon mosoly suhan át, szemembe mégis könnyek szöknek.
 Ha boldog vagyok akkor is könnyezem, sőt akkor csak igazán. Ez az este pedig az eltelt éveim talán egyik legszebbjei közé sorolható. Egyik kezemmel gyorsan letörlöm az arcomon végiggördülő cseppeket, majd még szorosabban simulok Ádámhoz, hallom szíve vad ütemű dobbanásait, s lassan kezdek megnyugodni.
 Biztosan furcsállni fogja, hogy sírok amikor igazából nevetnem kellene, de azt hiszem az agyamban fordítva vannak bekötve a dolgok, ebből a szempontból. A muzsika végére összeszedem magam, méltóságommal és gondolataimmal együtt, majd kisvártatva megtöröm hallgatásom csókkal lezárt édes pecsétjét.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy leüljünk egy kicsit...

 Odasétálunk az egyik sarokban eldugott asztalkához, ami mellett a többivel ellentétben csupán két szék van, s egy mécses lángja vonja narancsos derengésbe. Helyet foglalunk mindketten és mivel kissé elfáradtak lábaim jól is esik leülni. Ádámmal pontosan szemben vagyok, kezeimet magam előtt az asztalra teszem és balommal jobbomat elfedem. Kicsit remegek, a gyomrom is és egész bensőm zilált, össze vagyok zavarodva teljesen. Csak nézem őt egy kis ideig majd ismét megszólalok.

- Mi lesz velünk ezután?

 Ez az egyetlen kérdés zakatol elmémben, mint vonat a végtelenbe futó síneken és nem tudom a választ megadni rá magamnak. Tőle is függ, rajta is múlik most minden. Szemeim riadtan néznek rá, tanácstalanul és törékenyen ülök előtte. Most ezt az arcomat is láthatja és remélni merem csupán, hogy ettől sem száll inába iménti csodálatos bátorsága. Eközben a párok mögöttünk már egy másik édes-bús melódia taktusaira táncolnak.
 Olvastam pár cikket róla tegnap, ám azokban nem ilyennek írták le. Nem, nem azt mondom, hogy hazug minden szavuk, de két ember egymáshoz való viszonyulásába nincs belelátása a kívülállóknak és így megítélni sem tudják, azt akiről a fám szól. Várom hát mit válaszol.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 24. 19:18 | Link

Arty - Kedvesem Wink

Nagyon klisés kifejezése a boldogságnak az a kép, hogy olyan, mintha az ember pár centivel a föld felett lebegne, és mégis most ebben a pillanatban úgy érzem, hogy ennél jobban nem tudom kifejezni ezt az érzést. Könnyedén suhanunk, együtt, és táncunkhoz az ütemet összedobbanó szívünk adja.
Arty arcát a mellkasomhoz szorítja, így először fel sem tűnnek a könnyei, és mikor észre veszem őket, egy pillanatra összezavarodok. Valamit elrontottam? Megbántottam valamivel? Mégiscsak kellett volna mondanom valamit. Most lehet, hogy azt hiszi, hogy csak szórakozok vele. Mielőtt a kétely teljes kétségbeesésbe taszítana, ránézek még egyszer a nőre, és ekkor feltűnik könnyes arcán a mosolya.
Megnyugodva fújom ki az eddig benntartott levegőt, és hirtelen minden újra szebbnek tűnik. Hihetetlen, hogy mire képes egy aprócska gesztus, főleg ha azt a gesztust egy olyan személytől látjuk, aki iránt érzünk is valamit.
Nagyon tinilányos lenne, ha azt mondanám, hogy eszembe ötlött, hogy megfogalmazzam a szerelmet, majd a legyártott definícióval hasonlítanám össze érzéseimet, de vállalom. Tényleg megfordult a fejemben, hogy talán most először vagyok igazán szerelmes, elvégre soha másik nő mellett nem éreztem magam ilyen furcsán boldognak.
Persze korábban is előfordult már, hogy örültem egy-egy nő közelségének, de utólag mindig kiderült, hogy csak a vágy nyelvén tudunk kommunikálni egymással. Artemisiával más dolgokat is kipróbálnék. Vajon akkor is ilyen boldognak érezném magam, ha egymás mellett ülnénk a nappalimban a kanapén, mindketten mást olvasva, miközben hátunk, karunk összeérne? Tudni szeretném, milyen lenne kézen fogva sétálni vele az erdő szélén, vagy, hogy milyen lenne az első találkozása a lányokkal. De ami a legfurcsább az egészben, hogy felmerült bennem, hogy Ramona biztosan odalenne érte. Soha egyetlen nőt sem vittem haza bemutatni a szüleimnek, mert eddig egyik kapcsolatomat sem éreztem olyan erősnek, mint az övékét. Szégyelltem volna olyan partnerrel beállítani hozzájuk, akiről nem hiszem, hogy örök társamnak is el tudnám képzelni.
Gondolataim folyását Arty javaslata szakítja meg.
- Egyetértek - bólintok, bár nem volt kérdés. Követem a nőt egy hangulatos asztalkához, majd, miután kihúzom neki a széket, magam is helyet foglalok vele szemben.
Az előbbi táncához képest most, ha nem is gyengének, de mindenképpen esetlennek tűnik. Ragyogó szemei és arca tanácstalanságot tükröz. Annyira gyermekinek és védtelennek tűnik, amit ki sem néztem volna belőle. Egy újabb arca, amit megismerhetek.
Kérdésén elmosolyodok, de nem azért, mert kinevetem. Igaza van, ezt tisztáznunk kell, de a legtöbb nő nem tenné fel ezt a kérdést. Várná, hogy én lépjek valamit, vagy csak eldöntené magában. Tetszik Arty hozzáállása, és azok a jellemvonásai, amik emögött a kérdés mögött állnak.
Az asztalon átnyúlva két tenyerem közé veszem a kezeit, elkapom a tekintetét, és rámosolygok:
- Szeretnélek még jobban megismerni, és több időt veled tölteni. Szívesen táncolnék még veled máskor is, ami furcsa, mert korábban egyáltalán nem hiányzott ez a mozgásforma. Nélküled nem is érdeklődnék iránta. Szeretnék kézen fogva sétálni veled, vagy egyszerűen csak magam mellett tudni téged. Alig ismerlek, mégis, ha nincs ellenedre, szívesen utalnék rád mostantól kedvesemként.
A választ várva a rejtett kérdésemre gyönyörködöm Artemisiaban.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 25. 20:39 | Link

Ádám - Kedvesem Smiley

 Megfogja a kezem és szemeimbe nézve szólal meg. Pillantása rabbá teszi az enyémet, de most sokkal könnyebben állom tekintetét. Egyértelművé válik számomra, hogy nem csak románcra vágyik, hanem meg is szeretne ismerni engem. Szinte hallom ahogy szívemről leesik az a bizonyos nagy kő.
 Sokszor mondták ezt már nekem, sokan bele is fogtak, de egy idő után feladták, kiábrándultak belőlem, s volt olyan is akiben én láttam többet, mint amennyi valójában benne lakozott. Ezt a hibát még egyszer nem követem el újra, ahhoz már eleget csalódtam. Ennek szellemében válaszolok neki arra a bizonyos rejtett kérdésre.

- Egész kapcsolatunk egy tánc lesz, azt hiszem. Te vezetsz, s én követlek majd vagy épp fordítva, én mutatok irányt neked, s te jössz mellettem. Mindketten szabadok maradunk, mégis egymáshoz tartozunk Kedvesem. Nekem ez a Szerelem.

 Lélektükreim újra megtelnek tűzzel és fénnyel, fahéj szín íriszeim melegséget árasztanak és jelzik mennyire szeretek már most párjaként gondolni magamra. Ahhoz azonban, hogy ebből a szép estéből igazi tartós kapcsolat legyen sok időre van szükség, s még akkor sem garantált az örökkön örökké, ha már szinte mindent tudunk a másikról.
 Egyelőre több találkozás, egymás családjának megismerése, egymás szokásinak feltérképezése lesz a fő irányvonal és az, hogy megéljük a csodát amit Szerelemnek hívnak s, hogy közben míg a kémiai vonzalom időszaka tart megtaláljuk azokat az értékeket, melyek azután becsülhetővé és mélyen szerethetővé válnak számunkra a másikban. Ezt a gondolatot igyekszem megosztani vele, mert úgy érzem tudnia kell, hogy én is arra vágyom amire ő.

- Csodás volt ez az este és hiszem, hogy lesz még számtalan ehhez hasonló. Nagyon sok olyan dolgot szeretnék még neked mutatni ami én magam vagyok, kezdve a nemeskövek varázslatos világától, a Bagolykő Levitásain át egészen akár kedvenc időtöltéseimig, és rólad is szeretnék mindent megtudni például, hogy szereted-e a csípős ételeket, hogyan iszod a teát és pizsamában alszol vagy sem, de erre még rengeteg alkalmunk lesz. A rohanás sosem vezet jó útra, ezért időt kérek tőled és veled. Mára pedig még egy utolsó táncot, mert lassan indulnom kell.

 Felkelek ültömből miközben kezeim kihúzom az ő kezéből, majd kecses lépésekkel mellé sétálok és felé nyújtom jobbomat. Ezalatt felhangzik egy újabb számomra jól ismert csodás muzsika. Miután felemelkedett és karjaiba zárt lassan mozogni kezdünk a zene ritmusára és alig távolodunk el az asztaltól, teret hagyva az egyre gyűlő pároknak a parketten.
 Még a dal szövege is valahogy a mostani helyzetet jellemzi számomra: Nem Hétköznapi Szerelem. Teljesen belefeledkezem a pillanat múló gyönyörébe, s csak akkor térek vissza révületemből amikor ismét pár pillanatra nyüzsgő emberek hangjától lesz zajos a terem. Ezután elindulunk kifelé, útközben természetesen odaköszönök Peti bácsinak és feleségének, akik mosolyogva intenek búcsút nekünk.
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 27. 19:40
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 4. 11:55 | Link

Kedvesem - Zárás bocsi Angel

Mindig is butaságnak tartottam a szerelmes filmekben látható, kívülről ostobának tűnő, egymásra bamubuló párok jeleneteit. A rózsaszín ködöt is hatalmas kamunak gondoltam, mert úgy éreztem, hogy ha harminc éves koromig nem sikerült megtapaasztalnom, akkor csak hazugság lehet. Sosem gondoltam arra, hogy talán bennem, és a párválasztásomban van a hiba, de most, ahogy Artyra nézek, ez az egész eszembe sem jut. Teljesen természetesnek veszem, hogy hihetelenül boldognak érzem magam, már csak attól is, hogy a szemébe nézhetek, és, hogy a közelében seprű nélkül is képes vagyok a föld felett lebegni.
Válasza tetszik, a táncos költői kép találó, de nem tudok rá mit mondani, mert én még sosem éltem át hasonlót, így a "Szerelem számomra" téma megfogalmazása elmaradt. Bár tűnődtem már rajta sokat, és szüleim példáján láttam is, hogy létezik egy ilyen érzelem, magam viszont még nem tapasztaltam, legalábbis nem ilyen intenzitással. Szerettem a korábbi barátnőimet is, de őket valahogy másképp, nem ennyire mélyen. Az ő esetükben több volt a vágy, mint minden más érzés, míg Artyval az egészet egyensúlyban érzem.
Úgy is mondhatnám, hogy most először érzem Erósz, a görög szerelemisten nyilát. Sokan ma már Cupidoként ismerik, és a pucér kisfiú szárnyas képét kötik hozzá, nem tudva, hogy eredeti görög alakja az egyik legidősebb és egyben legszebb férfi isten. Exeimmel csupán Aphrodité csábítását sikerült megtapasztalnom, ami persze kellemes, de egy idő után kiábránduláshoz és csömörhöz is vezethet. Arty az első nő, akire úgy vágyom, ahogy Erósz Pszükhére, az egyetlen nőre, akit halhatatlan élete során szeretett.
Arty szemei tükrözik a boldogságom, és együtt ragyognak sötét íriszén a saját örömével. Kezét még mindig fogom, nem is tervezem egyhamar elengedni, és ha meg is teszem, gondolatban akkor is tovább fogom szorítani.
- Élveztem minden percét, és örülök, hogy te is így vagy vele. Én is szeretnék még többet tudni rólad, a közeledben lenni, és furcsa, de te vagy az első, akit látni szeretnék megöregedni. Én nem hiszek az örök fiatalságban és a halhatatlandágban. Szerintem csak egy életünk van, és ehhez az egyhez kell megtalálnunk azt az embert, akivel képesek vagyunk leélni. Ha pedig kiderülne, hogy tovább is van, akkor boldogsággal töltene el, hogy azzal a bizonyos emberrel élhetünk tovább. Kevés dolog lehet jobb annál, mint látni, ahogy a szeretett nő arcán elmélyülnek a mosolyráncok, melyeket a velünk töltött idő vésett az arcára, és közben tudni, hogy még mindig a mi kezünket fogja.
Arty táncolni invitál, én pedig boldogan fogom meg a kezét, majd húzom magamhoz a nőt, hogy ellejthessük ma esti utolsó táncunkat. A többi táncost szinte nem is látom, számomra ők nem is léteznek, mert most ebben a pillanatban Artyn kívül minden más lényegtelen. A dal sajnos véget ér, mi pedig haza indulunk, bólintok és intek a nő ismerőseinek, mikor Arty elköszön tőlük, majd elmegyünk a kabátjainkért, és lesétálunk az utcára.
Még most sincs semmilyen gyanús mozgás, de ha lenne se venném észre, teljesen más köti le a figyelmem: egy furcsa érzés, amit talán hiánynak neveznék. Még el sem ment, de már hiányzik. Megszorítom a kezét, majd elengedem, megvárom, míg haza dehoppanál, és majd csak utána teszem ezt én is. Kicsit messzebb érkezem a házamtól, hogy hazáig sétálva még sokszor lepergethessem magamnak képzeletben az este történteket.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek