[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=819834#post819834][b]Ardai Tánya - 2020.10.22. 20:38[/b][/url]

Az a sok ember mind lesajnálóan nézett rám. Igen, én is tudtam, hogy 26 évesen szinglinek lenni nem egy megszokott állapot, vagy mi. Mindig próbáltam is valahogy hárítani a felém érkező megjegyzéseket, hol elviccelni a dolgot, hol visszavágni. Mindig úgy tettem, mintha egyik fülemen bemenne, a másikon meg ki. De az igazság az, hogy kicsit sem így volt. És ezt egyetlen ember vette észre a környezetemben.
Szóval a történet innen már egyszerű volt. Megmutatta nekem azt a Tinder nevű dolgot, és mondta, hogy simítgassam a telebigyót ide-oda. Úgy nézett ki a kezemben az a vékony dolog, mintha csak halat próbálnék tartani. De ezek után ne mondja nekem senki, hogy nem próbáltam meg mindent. És amikor azt mondom, hogy mindent, akkor MINDENT. Merthogy eddig sose léptem nagyon ki a mágus világból. Majdnem az összes ismerősöm varázsló volt, kicsit sem értettem a mugli eszközökhöz, és nem is éreztem rá a késztetést.
Szóval volt az a srác, Dávid, akivel félig én magam, félig pedig kerítő barátom beszélgettünk, és közös megegyezésre lebeszéltünk vele egy találkozót. Felhúztam kissé rövid fekete egybe ruhám, és még egy leheletnyi sminket is az arcomra eszkábáltam. Csakhogy a másik fél nem jött el. Ott ültem a pultnál, várva, hogy egyszer csak betipegjen egyenesen a telebigyó képernyőjéről kisétálva a barna lovagom.
Olyan húsz perc elteltével kezdtem el kikérni az első adag felest a pultostól. Valószínűleg értette mi a helyzet, mert rá 10 perccel már ingyen adott egyet.
Egy órával a megbeszélt időpont után úgy gondoltam már elég nagy hülyét csináltam magamból, és ideje haza venni az utat. Pech, hogy elfelejtettem mennyire nagyon nem bírom az italt, és már ennyitől is összekuszálódnak az érzékszerveim. Épp csak elindultam a kijárat felé, mikor megbotlottam valamelyik szék lábában, és félve, hogy elegánsan az arcomra esek, belekapaszkodtam az első dologba - vagyis jelen esetben emberbe -, akit értem.
- Jajj elnézést, ne haragudj - magyarázkodtam, ahogy próbáltam összekaparni magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=820282#post820282][b]Helvey Belián Balázs - 2020.10.28. 20:21[/b][/url]

Bogolyfalváról Pestre, emberi közlekedéssel nem a legegyszerűbb eljutni, de nem is lehetetlen. Reméli, tényleg nem haragszik érte, hogy nem a hirtelen és hopp elvén jutottak idáig, de nem akart azzal kezdeni, hogy az első fél-egy órában a gyomrát kelljen nyugtatni, hogy ne azzal csessze el az első lépéseit, hogy a saját cipőjére rókázik. Ugyan, van még pár nap a teliholdig, ami ironikusan lesz a hónap utolsó napja és hisztérikusan tud rajta nevetni, hogy mennyire lesz így para a faluban, az iskolában minden, de egyben meg irtó nagy szívás, mert ebben a hónapban másodszorra rágja meg. Nem, fogalma sincs, hogy hogyan képes ezt bírni, érzi igencsak, hogy kicsit sok, de cserébe, legalább kellemesebb lesz utána. Elengedte ezt az októbert.
- Annyira nem is drágult a vonaljegy – nézegeti ujjai között a már géppel nyomott kis papírost. Hiányolja a sárgát, amiből egy-két fakó darab még mindig lapul a tárcájában. Sok minden változott, már akkor látta, amikor leszálltak és csak körbenézett, torkában dobogó szívvel. Olyan, mintha egy hosszú, vidéki távollét után érkezne haza, de az minden volt, csak nem pihenés. Forgatja ujjai között a jegyet, megannyi emlék bukkan fel benne és a hideg rázza. Nincs rossz idő, neki főleg, eleve jobban bírja a hűvöset mint más, de ez most belülről fakad. Innen kicsit messzebb van ugyan az a hely, ahol albérlete pihent, ahova tényleg hazajárt hétvégék után. A táblára néz, amely digitális már és jelzi, hogy mikor indul a következő vonat haza. Elfogja a vágy, de aztán hamar jön rá a félelem és…
- De legalább itt, az aluljáróban minden olyan koszos és csöves, mint régen. Na gyere, metrózzunk! – alig várta, hogy ismét ülhessen a zakatoló föld alatti vacakon. Igaz, azóta azok is cserélődtek, az élmény változatlan. Magabiztosan lép a mozgólépcsőre és fordul hátra Nelli felé. – A Westendben minden van. Ott meg tudjuk szerezni a mobilt meg van egy rakás üzlet elverni a pénzt. Aztán… persze szólj, ha valami mást szeretnél – semmit nem akar erőltetni, így is látni, hogy izgatott, talán kicsit zaklatott is. Nem csoda, nem mert idejönni, nem mert semmit sem lépni, mert félt, hogy netán felismerik. Most? Most is retteg, a magyarázkodás, az elméjében élő képek, mégis, feje tetejére feltolt napszemüvegében ácsorog, majd ugrik le az utolsó pár fokról, hogy bevárja a lányt. A faluban nem tudták volna beszerezni az eszközt, amit Nelli szeretne egy ideje, így muszáj volt lépni, de tény, sokáig ült és ódázta ezt a napot, azonban, megint önző volt. Senki nem fogja itt megenni, senki nem is látja talán. Semmi nem lesz. Csak nehéz.
- Olyan fura itt lenni – bukik ki belőle végül, amint beáll a szerelvény és beszállva csüccsen le. Nagyon fura. Most kicsit benne van, hogy szaladna haza, de nem teszi. Lába ritmusra jár és a szerelvény elindul végül. Innen már nehezen menekülne. Rettentően örül, hogy elkísérte. Egyedül nem lenne ehhez talán ereje, ami ironikus. Mert jól van, lassan, de biztosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=820631#post820631][b]Demeter Janka - 2020.11.02. 13:19[/b][/url]

Vékony ujjam lassú köröket ír le a pohár peremén. A barna ital érintetlenül hever a fenekén, rá se néztem, mióta Donát letette elém. Egy kedves mosollyal köszöntem meg neki, de ő észre sem vette, tekintete egyből tovasiklott a következő vendégre, amit magamban elégedetten nyugtáztam. Mégsem sikerült átadom magam teljesen annak az érzésnek, mert gondolataim mindannyiszor visszatalálnak Ilianhoz és ajkaimról egyből lehervad a mosoly. Szemeim lecsukódnak, homlokomat aggodalom barázdálja, ahogy visszajátszom magamban a találkozónk pillanatait. Elrontottam volna? Képes lettem volna ekkora hibát véteni?
Élesen szívom be a levegőt és döntöm le torkomon a pohár tartalmát, majd egy erőteljes mozdulattal teszem le magam elé, puffanását elnyomja a bárban uralkodó hangos zene. Elfintorodok, ahogy a whisky marja a torkom, de most mégis örömmel adom át magam az érzésnek. Lábam türelmetlenül kezd járni a bárszéken és azon kapom magam, hogy tekintetem percenként a folyosó irányába siklik, holott azelőtt fogom tudni, hogy mikor érkezik, mielőtt megjelenne ott. Halkan felnevet saját idegességemen jobb tenyerembe fektetem az arcot, amit évekig sajátomként kellett viselnem. Ritkán nyúlok érte és ha megteszem, annak mindig oka van...
Zsebemből előveszem a zsebórát és kinyitva a vésett szöveget nézem a fedlapon. Vajon mégis neked volt igazad, Ágoston? A tudással tényleg együtt jár a bukás is? Nem akarom, mégis el kell, hogy ismerjem; bölcs voltál a magad őrült módján.
- Még egyet! - hangom kénytelen túlharsogni a zenét, hogy felkeltsem Donát figyelmét. Csendben figyelem a rutinos mozdulatokat, majd ahogy az ital ismét előttem terem, ujjam ismét a peremére talál és lágy csókokkal hinti azt. Hol rontottam el? Mert Ilian hibája ugyanúgy az enyém, mint az övé. Egyszerű feladat volt, mondhatni rutin, ha Alfi szavaival akarnék élni; "elhanyagolható kockázattal".
Nagyot nyelek, majd ahogy újra ajkaimhoz érinteném a hideg üveget, végre fellélegzem. Nem nézek hátra, csak lassan helyezem vissza a poharat a pultra, hogy a lapra könyökölve tartsam fel jobbomat.
A pultnál. Történt pár... váratlan fejlemény - gondolataim tisztán csendülnek Alfi fejében. Nem esik jól bevallani magamnak, de most tényleg szükségem van rá és pontosan tudom, hogy nem fog cserben hagyni. Mindkettőnk érdekében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=821993#post821993][b]Mesélő - 2020.11.26. 15:49[/b][/url]

Dr. Szakács Veronika az a fajta nő, aki szereti rendben tudni az életét. Rendezett családi háttér, két gyermek, két év korkülönbséggel, egy férj, aki magas beosztása révén többet keres nála. A gondok nála a küszöb két oldalán helyezkednek el. Kívül marad minden, ami a családdal van összefüggésben, belül pedig a munkája. Olykor, ha fáradt, áll a küszöbön néhány percet, hátát az ajtófélfának vetve, és ilyenkor megengedi magának, hogy ne gondoljon semmire. Ezek a percek azok, melyeket én-időnek könyvel el. Ilyenkor feltöltődik, létezik, de nem él. Újrakezdi abban a pillanatban, ahogy érzi, elég időt szánt arra, hogy a semmiben legyen.
Mint mindig, most is, gondosan előkészíti az irodát, mely a hely legbarátságosabb pontja. Nincs benne semmi steril, szívesen játszik a pasztell színekkel, különösen a bézs és a barna árnyalataival. A vidámságot a türkiz, mint ellenpólus adja, vidám, energikus, de nem zavaró szín, hasonlatos hozzá a nő szeme is. Nem szereti a pirosat, sem a sárgát ilyen helyszínen, mert túl hivalkodó, túl frusztráló. A zölddel is sokáig kísérletezett, de végül hamar belefáradt az árnyalatok és a hangulat összeférhetetlenségében. Maradt a türkiz, amivel nem lehet mellélőni.
A kanapé és a fotel egy mélyebb árnyalatban játszik, míg a finoman odaterített vékony pléd és a díszpárnák inkább a barnában jeleskednek. A mintájuk természetesen szintén a kék ezen ritka, de szép tónusát képviselik. Szereti a színekkel való játékot, olyan, mintha egy régi gyermekkori vágy, a lakberendezés is teret kapott volna életében. Azonban nem lett volna elég, sokkal jobban szereti a hivatását holmi hobbimunka helyett.
Öltözete a helyhez illeszkedik, világosbézs egyberészes, szigorúan térd alá érő, rövidujjú, V nyakú ruha, apró kék virágokkal, és színben illeszkedő, hosszított, láthatóan egy-két számmal nagyobb kötött kardigán. Kikészíti a teához a csészéket, filtereket hat ízben, mézet, citromot, tejet, cukrot. Vizet forral és kancsóba tölt. Tollakat és jegyzetfüzetet helyez a széles karfára. Amíg a hölgy meg nem érkezik, az asztalánál ül, és a korábbi feljegyzéseket futja át. Nem egy könnyű esetről van szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=823310#post823310][b]Weiss Arion Ruben - 2020.12.19. 19:37[/b][/url]

Bár nem felejtette el azt az apróságot, azt a szót, amely miatt a legutóbbi találka után igencsak másképp néz felé és igencsak muszáj volt kiengednie a gőzt valami távoli helyen, azóta, rendezve vonásait, mindenét ereszkedett vissza a nyugalom szigetére. Bár vannak fenntartásai, egyelőre kézben tartja a dolgokat, azt, amely oly ingatag, mint egy kártyavár a nyitott ablaknál. Ráérősen dohányzik  az egyik boxban, egy ital társaságában várva, hogy fogadja őt, hiszen a nap ma van, amikor lebeszélték azt a bizonyos találkozót, de korábban érkezett, talán hogy a hely közege ellazítsa őt, vagy csak, hogy ebben is annak a precíz valakinek tűnhessen, amit a másik látni akar. Fogalma sincs, mit vár tőle, nem is keresi az értelmet, ahogy ujjai kellemesen nyugszanak a dosszién, amit magával hozott, dokumentálva rajta minden, ami az előkészületes és amely a legújabb hely készülését dokumentálják. Még mindig nem érti, miért adta a kezébe, azonban sejtése erős, melyre, így, magányában is muszáj mosolyognia, miközben az ital maradékát dönti le és dől hátra, megigazgatva a csuklóján pihenő óráját. Rápillantva nyomja el a cigarettát, majd felállva veszi vissza zakóját, amely eddig mellette pihent. Kissé talán túlságosan rendezett külsőt húzott ma magára, más, mint azok, akik csak a vendégszeretetet élvezik a bár egy-egy pontján, de nem is mulatni jött, ez biztos. Az irattartót magához véve, pontosan akkor lép ki a boxból, amikor az egyik embere épp jelezne, így csak kezével int, hogy felesleges bármi, tudja a járást is. Mégis, megszokottan kísérővel lépked az iroda felé, ahova, végül az embere nyitja az ajtót és kényelmes léptekkel tér be. Nyugodt vonásai mellett bensője is az, semmi sem érződik úgy, hogy fenyegetve, vagy sarokba szorítva érezné magát, ez mind, a vörössel együtt agya valamely távoli, eldugott szegletében pihen, minden más mögött. Amint becsukódik az ajtó, az asztallal szembeni székhez lépked és a másikra pillantva telepszik le, majd jelzi, ha kíván foglalkozni a dologgal.
- Szép estét – bár attól még vagy már távol vannak, a formaiságok adottak, ahogy zakója gombját lazítja ki és végül, kellemesen ücsörögve pillant szét az irodában, szokványosan bizsergő sebhelyével tenyerén, amely, mintha sosem akarna felejteni. – Nehéz nap? – érdeklődik, mint a régmúlt barátoktól szokás. Bár, akár azt is lehetne mondani rá, nemde?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=826487#post826487][b]Demeter Hunor - 2021.02.18. 21:59[/b][/url]

A földalatti bevánszorgott a csempézett megállóba és a fejem fölötti hangszóróból szóló recsegő férfi hang tudtunkra adta, hova érkeztünk: Opera.
Kiengedem a két nénit, és utánuk én is kilépek a peronra. A telefonom szerint még van 12 percem a találkáig. Ide beszéltük meg, és majd együtt megyünk a célállomásra, úgyhogy csak felkaptatok a lépcsőkön, és körbenézek a napsütéses belvároson. Itt ez a hatalmas, impozáns operaház, és én még sohasem voltam benne. A hangulatát némileg csorbítják az utcán mellette sorakozó biztosítók, ruhaboltok és egyéb modern, neonfényes, üvegfalú helyiségek.
Inkább viszafordulok a feljáró felé, hátha megpillantom Betti sötét haját valahol. Átnézek a túloldalra is, mert hirtelen nem is tudom, melyik irányból jön. Azt nem beszéltük meg. Mi lesz, ha eltévesztjük egymást?
Nem fogom tudni felhívni, és nem varázsolhatok a nyílt utcán egy üzenetet. Ajj.
Tényleg elég meleg van. Nem a fekete NASA-s pólómban és térd alá érő farmergatyában kellett volna jönnöm. Arra koncentráltam, mi áll jól és miben érzem jól magam, nem arra, hogy számoljak az otthoni hűtőbűbáj csalókaságával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=826523#post826523][b]Weiss Arion Ruben - 2021.02.19. 22:15[/b][/url]

Úgy néz ki, az élete különös játékot játszik vele, hiszen amennyire lezárta a múltját akkor és ott, amelyben talán már a saját nevére sem emlékszik, a sors mégis fel-felböfög néha egy olyan alakot, akinek arcára tekintve felbukkan benne az, amit eltemetett. Hiába nem akarta, akarja, csak jött és mikor a szükség úgy hozta, újabb morzsára talált annak az életéből, amit a sötétség és a vörös köd lepett el és temetett maga alá.
Noha hivatalos dolgot akart, semmi többet, a neve láttán már nem tehette meg, hiszen amint egymással szemben álltak, nem idegenekként tették. Csakhogy, hazugság azt mondani, hogy Reece bármit is tud abból, ami ő és művel, ő is abba a rétegbe tartozott, akik a sihedert és a kalandra, életre és pörgésre vágyó felet ismerték, akinek semmi sem volt szent, nagykanállal habzsolta az életet és vágyta minden éjjel az újat. Ezzel szemben, állt elé öltönyben, hivatalosan és felnőtt fejjel, úgy, ahogy el se lehetett róla képzelni, hogy valaha megjelenik, hogy valaha erre képes lesz, mert mindent jósoltak neki, csak azt nem, hogy ő egyszer komoly lesz. És az álcát tartani kell, neki már két arca van, ismét és most egyre erősebben, mert Kimoriah mellett ez a srác a másik, aki előtt ő most előad valamit. Mivel azonban tökéletesen teszi, nem aggódik. Röviden futotta le vele a köröket, mert mégis, a tudás hasznos dolog és ami neki nincs, az másnak meglehet, így bízta rá az iratokat, hogy nézze, keresse benne azokat a sorokat, amelyekben lapul valami kockázat, mert mióta Alfred az életében van, komolyan mondva, ráragadt, hogy mindenben keresi és számol vele. Gyűlöli, az egész helyzetet, de valahogy mégsem, mert teszi. Aztán, a köröknek vége, minden nyugalmas és minden úgy, ahogy lennie kell. És ezzel ennyi is lett volna a múlt egy alakjának szelete.
De, ahogy a nővel, úgy most vele számol másképp. Senkinek sem árt, ha a nagy csendben kicsit maga mellé rántva invitálja el Budapest egyik szórakozóhelyére, hogy – egyelőre? – kulturált iszogatás közepette frissítsék fel azt az élményt, amely ködös gondolatai között bukkan fel. Hallott ezt és azt felőle, de nem mindig pontosak az információi, azonban, az nem is olyan téma, amellyel nyitni kívánna. Így maradt a bár, egy kényelmes hely, ahova épp leül és hátradőlve pillant rá.
- Ó, szólj nyugodtan, ha a komoly ügyvédi képbe nem fér bele egy kiadós koccintás – cukkolja, ahogy annak idején tette, pontosan azzal a széles vigyorával. Felőle mindegy volt akkor mit tanult, mit dolgozik most, ennyi belefér. – Kösz, hogy eljöttél. Jó újra látni, itt, ahol a fene se gondolta – emeli felé a poharát végül, hogy koccinthassanak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827055#post827055][b]Bánki Zorka - 2021.03.01. 21:43[/b][/url]

Hege
Kinézek

A nagy nap, mikor néhány héttel ezelőtt megtalálta a lehetőség, ódzkodott tőle. Nem érezte magában az erőt ahhoz, hogy olyanok elé tárja a munkáit, akik nem ismerik, akik kendőzetlenül, félelmet nem ismerve fogalmaznak meg kritikát majd felette, hiszen ők nem ismerik, nem kell kedvesnek lenniük vele. Végül a kis kávézó tulaja győzte meg, hiszen hosszú ostrommal illette, talán még meg is fenyegette a nőt, hogy többé nem ad neki kávét, ha nem mond igent.
S, mint tudjuk a napi koffein adag az Szent és sérthetetlen.
A hely nem nagy, egész családias, kirakattal is rendelkezik. Akik nagyra vágynak talán nem elégednek meg ezzel, hiszen nem egy nagy hírű kiállítóteremről van szó. De Zorka.. Ő örül és boldog. Mert hosszú, nehéz és sötét időszak van mögötte, amiből már szeretne kilábalni végre.
Szíve szerint kantáros nadrágban, festékes pólóban, kócos hajjal jelenne meg, mert az tükrözné valódi énjét, ám Kende a hely tulaja, lélekre kötötte, hogy nézzen ki valahogy. Így esett választása az egyetlen tiszta és szépnek nevezhető csoda ruhára, melyet kissé idegesen gyűröget lefelé, miközben nézi a képeket.
- Maga szerint mennyi ideig illik még itt lennie annak, aki festette a képeket? - lép oda a számára idegen férfihoz és egy kedves mosoly telepszik meg arcán. Miért őt választotta? Nem tudná ezt megmagyarázni, de valami azt súgta neki, hogy inkább idesétáljon, mint az idősebb párhoz, akik már ki tudja hányadik szemüveget emelik fel, hogy jobban megvizslassák a félig meztelen nőt ábrázoló képet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827247#post827247][b]Bajnóczi Kimoriah - 2021.03.07. 18:33[/b][/url]

Nem az én tisztem ítélkezni. Nem mondhatok úgy véleményt, amivel bántom a másikat, mert tudom, hogyha a kedvesét bántom, akkor őt is bántom, ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Nem szeretnék rátenni még egy lapáttal, pedig éppenséggel tudnék mit mondani a pasinak, aki csak fogta magát és lelépett. Érted? Egy pár soros szösszenetet írt Beliánnak, hogy ellép a franc sem tudja hova, majd ő keresi. Kereste? Talán egyszer, nagyon maximum kétszer, míg Belián idegrendszere szépen lassan mondja fel a szolgálatot. Képtelen vagyok már tétlenül nézni, ahogy a mindig vidám és jókedvű barátom süpped bele ebbe az egészbe. Persze, mindenkinek vannak mélypontjai, mi sem állandóan nevetgélünk, mint a tinédzserek, igenis érintünk komoly témákat, de ez most nem az az este. Mármint, ha beszélni szeretne róla, akkor természetesen meghallgatom, csak vissza kell majd fognom magam, hogy ne illessem jelzőkkel a szőkét, aki felszívódott. Elhúzom a számat, legyintek egyet felé. Az én fejemben állandó a káosz, ezt már tudhatná, de nem viszem tovább.
- Mondjuk most nem azért, de szerintem ezek közül az összes megtörtént már - szemöldökömet ráncolva gondolkodom el egy pillanatra. - Ja, az összes. Nem baj, legalább színt visz az életembe, bár, amikor azt hiszem betörő, inkább szívinfarktust hoz - mert ugye kopogni még mindig nem tanult meg vagy csak nagyon ritkán. - Hogy szexi lenne? Hát… nem is tudom. Különös érzés ezt a szót használni Arionnal egy mondatban, de lehet mondasz valamit - alsó ajkamba harapva vonom meg vállamat, mintha nem lenne nagy dolog, de Belián szavai belém égnek. A váratlanságon túl valóban izgalmas, de hogy szexi is lenne az egész? Szeretem ezeket a kombinációkat, mert tényleg meglepetésekkel van tele, csak Arionról van szó. Azt sem hiszem el, amit kérdez nagyjából. Kéne megint valami ördögi jel, ami segít kiigazodni rajta.
- Ahogy telik az idő, sokkal jobb lesz, hidd el nekem. Elég snassz, tudom, de valóban így van. Ha mégsem jön be, akkor adok kedvezmény-kupont ráncfelvarrásra - vigyorodom el szélesen, mert szeretném látni az ő arcán is, ha nem is azt a mosolyt, amit megszoktam tőle, de legalább valami kezdeményezését. - Azzal sosem nyúlsz mellé, ha leírod mit érzel. Pszichológusnak tanul, nem? Akkor meg főleg - bocsánatkérő tekintettel fürkészem barátomat, majd közelebb vonva magamhoz kötünk ki Pesten. Azonnal mellé lépek, hátát kezdem simogatni, és amint összeszedi magát, megfogom kezét és indulok el a helyszín felé. Csak csendben sétálok mellette, mert ha erre van szüksége, akkor érte képes vagyok rá, hogy ne fárasszam a hülyeségeimmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827614#post827614][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.03.14. 20:15[/b][/url]

Legalább stabil. Gondolom, ez az a bizonyos s betűs szó, aminek nyugtató hatással kellene rám lennie, de most valahogy mégsem tudta kiváltani ezt, és órák múltán sem tudja, mikor már a este éjjelbe torkollik, én pedig kitartóan ülök az ágya mellett. Valamikor, a látogatási idő vége felé megpróbáltak elküldeni, de, ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem jártak sikerrel. Éppen annyira nem, mint, ahogy én sem az apja felkutatásával.
Az első szembejövőnek, miért is ne éppen Odett lenne, elhadartam mindent, amit tudnia kell, ha ő megtalálja. Azóta beszéltünk, volt is itt, hozott egy sporttáskányi holmit, amit lediktáltam neki a telefonba, aztán hazaküldtem, hogy ha megtalálná az apját, akkor szóljon neki. És megkértem, hogy ne szóljon másoknak, hogy ebből ne legyen hisztéria, felesleges pánikkeltés lenne csak, és arra most senkinek sincs szüksége.
Érzem, ahogy egyre álmosabb vagyok, mégis ellenállok az elalvásnak, vagy éppen a szervezetem képtelen leküzdeni a hat fekete okozta éberséget. Nem szoktam kávézni, és a nővérek jóvoltából itt hatszor száz forintért olyan lórúgás kávákat kaptam, hogy odabent valószínűleg egy egész nyugdíjascsapat állt neki tesztelni a friss csípőprotéziseket. Plusz elszívtam egy doboz cigit, pedig, csak háromszor voltam kint. Kiváló éjszakánk lesz, amikor majd éber ültömben a fáradtságtól elkezd kifolyni a nyál a számból. Az lesz majd az a pillanat, amikor végre magához tér.
Még két óra eseménytelenül, aztán… képszakadás. Nem alszom nyugodtan, hülyeségek követik egymást, hol dínók, hol karambolozó autók kerülgetik egymást. Hallom az éjszakás nővéreket, akik már tájékoztatva lettek róla, hogy itt vagyok, kirakhatatlanul, és hogy a lány, mekkora mázlista, hogy életben van. Hogy még mindig az ébredését várja mindenki, és hogy nem is értik, hogy mi történt, elvégre rendes fiúnak látszom, és hát ha ilyen fiatalon a házasság mellett döntöttünk, akkor biztos nagyon szeretjük egymást, elvégre még csak nem is terhes, hogy muszáj legyen. Oké, kicsit szabadjára engedtem a fantáziámat annak érdekében, hogy beengedjenek hozzá. Meg aztán, ha az apja itt talál, akkor úgyis megöl, elvégre elég pletykát hallott hozzá. Legalább egy kicsit kiélvezem, hogy akár a menyasszonyom is lehetne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827772#post827772][b]Nikolai Weißling - 2021.03.17. 20:59[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827880#post827880][b]Csonka Zsombor - 2021.03.20. 00:06[/b][/url]

Ismerős illatok és hangok csapták meg fülét már a belépés pillanatában. A falakon saját rajzai néztek vele farkasszemet, mintha csak újabb keringőre akarnák hívni az elméjét. Az ész csavaros körforgása, mert bármikor ha a folyosón kellett lépkednie újra zavarosnak érezte a fejét. Pedig papír szerint már több mint két éve nem volt tünete. Arról a pár alkalomról pedig nem beszélt, mikor elfogytak a gyógyszerei. Így is folyton tojáshéjon lépkedett, ha szüksége volt valamire.
Ahogy a nagytermen áthaladt, tekintete minduntalan hiába kereste az ismerős arcokat. Pontosabban egy bizonyosat. Már tavaly sem volt ott az öreg férfi, bár álmaiban még mindig megkísérti. Olyan volt mint egy öreg jó barát, akit nem bírt elengedni, és ezért a lelke egy darabja vele maradt. S habár a férfi életében valamilyen érthetetlen oknál fogva mindig Kolosnak vagy Kendének emlegette, Zsombor mindig készségesen meghallgatta történeteit.
Talán csak a távol töltött évek szépítették meg a helyet, de mostanra mintha színesebbek lettek volna még a falak is. Ahogy a váró fotelében ücsörgött, fejét hátravetette és a plafonról lelógó csillárt fixírozta. Olyan régóta visszatérő vendég, hogy azokra a furcsa berakásokra gyermekkora óta emlékezett, habár akkor többször volt Márton, mintsem Zsombor. Megint ez a megkülönböztetés. Hiába rakták össze, az elméje még mindig kettőként működik.
Sóhajtott egyet, és megbökte a mellette lévő karját. - Hey, bocs. Ide tudnál egyet passzolni? - kérdezte Zsombor a srác másik oldalán lévő üres lapokra mutatva. Közben farmerzsebébe nyúlva egy ceruzacsonkot húzott ki. Mindig volt egy bűvös kis eszköz nála az unalmasabb pillanatokra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827912#post827912][b]Martai Erika - 2021.03.20. 22:34[/b][/url]

Csodák Palotája és a Katasztrófák
Nem figyel, ezt a vak is megállapíthatná róla, és még végig se kéne tapogatnia hozzá, mint a Braille-feliratokat. Egyik szeme itt, a másik ott, és nem, nem azért mert bandzsít, csupán olyan gyorsan szemléli az őt körülvevő megannyi csodát - ahogy azt a muglik mondják -, hogy azt követni is fárasztó . Igazából kit akarok átverni? Nem is lehet.
A tanulmányi kirándulásként fémjelzett múzeumlátogatás egyelőre több bosszúsággal jár Ercsi számára, mint örömmel. Persze, otthon beszéltek róla, hogy milyen jó lesz, és tudja, hogy amíg ő itt szórakozik, addig Zsófi a hivatalban épp helyrerakja a szekrényt, amit véletlenül felborítottak, és rendszerezi a kiszóródott iratokat, tehát igazából neki van nehezebb dolga, mégis... Nagyot sóhajt, jobb lábával dobolni kezd, és úgy tekint fel a múzeum szabályait ismertető nénire.
Egy, nem vitték el őket fagyizni, mert csak délután nyit. Kettő, az ebéd rántottsajtos szendvics, amit nem szeret. Három, a mellé csomagolt müzliszelet cukormentes. Rá van írva. Képesek voltak, és Martai Erikának olyan ebédet csomagoltak, amiben CUKORMENTES MÜZLISZELET található. Hát Merlin feküdjön boncasztalra, ez nagyobb sértés, mintha a király palástjába tekerve cipelnék komposztra a lócitromot! A lány teljesen lenyűgözetlenül mered maga elé, kezei hátizsákjának pántjába akasztva pihennek, amitől még zárkózottabb testtartása egészen ijesztővé válik.
És akkor legalább ITT szórakozhatnának jól, de nem, éppen sorbaállnak, hogy megnézhessék az egyik - tutira tök unalmas - előadást, ahol a fizika törvényei segítségével fognak kipukkasztani lufikat, meg nem kipukkaszatni lufikat. Erika elhatározza magában, hogy ha egyszer nagy lesz, visszajön, és Merlin bizony véletlenül szabotálja az attrakciókat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827973#post827973][b]Nyusha Rasskazov - 2021.03.21. 22:29[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=828331#post828331][b]Elijah Kearney - 2021.03.31. 23:23[/b][/url]

Miután megtudtam, hogy nem is él messze, sőt, igencsak közel, mégis olyannak éreztem, mintha lehetetlen lenne egyeztetni. Persze, nekem is megvoltak a magam útjai, a családi nyaralás, a rokonlátogatás, akik még kint élnek, illetve, biztosan neki is a saját programjai. Miután hazaértem végül és nem volt tudomásom újabb, külföldi vagy belföldi útról, telefonáltam neki, szokjuk ezt is. Ügyes, ebben biztos vagyok és tudatom is vele, bátorítani mindig jó valakit. Találkozót kértem, nevezzük randinak, bárminek, már nem is leplezem, hogy látni szeretném és vele tölteni egy vagy több napot. Szívesen mutatom meg neki azt, hol élek, az anyukám, de ettől azért még nagyon izgulok. Nem említem a telefonban, majd szóban. Igen. Legyen úgy.
Köztes helyet, a Deák teret bemondva, de semmi konkrét ötletet el nem árulva várom őt. Meg akarom lepni, vagy épp random lenni, engedni, hogy ő is vezessen, ne csak én rángassam ide-oda, mert az sem egészséges. Nem szabad ilyet, így aztán, minden lehetőség nyitott és szabad, majd megvitatjuk. Jó idő van, esőre sem áll semmi, így akár maradhatunk egy kicsit idekint is, bár rajtam látni, hogy többet tettem, itt-ott látszanak még a leégés nyomai, a vállam a póló alatt hámlik, ahogy a hátam is, a nyaralás alatt túl jól elszórakoztam és pancsoltam ki magam, és tessék, most vedlek. De semmit nem látni belőle, így remek.
Bal kezemben egy ajándékszatyor lóg, hoztam neki is szuvenírt bőven. Belga csokit, annál jobb nincsen, bögrét, mert abból finom a kakaó, egy macskás plüsst, és meg pár apróságot, amelyet gyors összeszedtem. Csak adni szeretnék és tudatni vele, hogy gondoltam rá. Leülök, megbontom a vizet és nagyokat kortyolok. Egyelőre sehol sem látom, korai is vagyok, de ráérünk, szóval nem aggódom. Üzenne, ha valami közbe jönne, addig is, a telefonom nyomkodva játszom valamit. Itt legalább velem is van és teljesen működik rajta minden. Nem mondom, hogy nem hiányzott, de azt veszem észre, egyre jobban megvagyok abban a világban is, amelytől annyira tartottam. Igaz, nem sikerült jól szakot választanom, de anya ennek is örült, no meg, hogy jól sikerült a vizsgám. Mégsem akarom teljesen elengedni az ilyen eszközöket, nem is tudnám. Jó nekem a kettő között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=828762#post828762][b]Bánki Zorka - 2021.04.04. 21:13[/b][/url]

Vivien
Budanekeresd

Ő nem az a fajta nő, aki cáfolni tudná azt, miszerint a gyengébb nemhez tartozóknak, túlságosan sok holmijuk van. Ezt a költözés alatt tapasztalta meg igazán. S mindig mikor azt hiszi, hogy most már végleg megvan minden, ráébred arra, hogy valamit csak otthagyott még Budanekeresden. Most éppen két állólámpáért és egy ezeréves ékszeres dobozért érkezik meg az egy szobás lakásba, s végre nem egyedül.
Az előkészítő forgatagában futott bele Vivienbe, akivel szerencsésen találtak normálisnak nevezhető összhangot az elmúlt hetek alatt. Zorka áldja az eget, leginkább azért, mert nem hallgatott első megérzésére, s mikor első napján azt se tudta, hogy egyáltalán jó épületben jár-e, odaslattyogott a nőhöz, hogy útba igazítást kérjen. Azóta már többször ettek sütit, ittak kávét, röhögtek a cikisnek nevezhető helyzeteken. Ezért is nem gondolkozott sokat, mikor a folyosón szembejött vele a nő, kissé hangosabbra véve nagyjából egy ’nekem innom kell, de nem a faluban és te is jössz!’ felkiáltással invitálta magával.
– Ne lepődj meg, nem raboltak ki, csak a legtöbb holmit áttelepítettem – figyelmezteti előre a másikat, majd kinyitja az ajtót, mely mögött valóban egy lecsupaszított lakás rejtőzik. Itt hagyta a már sokat látott kanapét, egy kotyogós kávéfőzőt, egy hűtőt és némi félig lejárt rágcsát. Ezeken kívül a hálóban van egy kihúzható ágy, néhány itthoni, félig festékes ruha és még a konyhában kettő szék, meg egy dohányzóasztal.
- Még jó, hogy összeszedtem az Előkészítőben két műanyag poharat, mert esküszöm, még azt se találnánk – neveti el magát halkan, majd holmijait ledobja a kanapéra.
– Képzeld, az Edictum olyan szerelmi életet hozott össze nekem, hogy szívem szerint fognám ismét a cuccaimat, s eltűnnék újabb egy évre – bár azt lehetne hinni, hogy jól viseli az ilyesmit. De amikor valaki elhatározza, hogy köszöni több ilyet nem kér.. hát nem akarja a nevét pár héten belül a helyi pletykarovatban találni, főleg nem két férfival egy cikkben..

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=833384#post833384][b]Somogyi Agáta Dominika - 2021.06.29. 18:20[/b][/url]

Bp; tűző nap; minimum 40 fok; csúcsforgalom
Lerobbant a busz. Részleteket nem közöltek - bár nem is várja ezt az ember attól a sofőrtől, aki homlokáról patakot fakasztva erőlködik a váltónál, hangosan káromkodva zárja minden megállónál az ajtót, és inkább átrobog a sárga lámpán, de nem várja meg a felé rohanókat. Küldenek másikat, ennyi vakkantást sikerül kivennie a dudaszó és morgások egyvelegén túlról, és kifejezéstelen arccal tűri, hogy ketten kétfelől nyomják össze, hogy mind elférjenek a keskeny járdaszigeten. Hűtőbűbája nélkül valószínűleg már megbolondult volna, körbenézve azonban pontosan látja, hogy mások nem ilyen szerencsések, és az árnyéktalan tömegben igencsak kerülgeti őket a gutaütés. Száját elhúzva sóhajt, ezzel egyúttal beszippantva némi izzadt dezodorszagba keveredett kipufogóbűzt, és a dugót elnézve próbál beletörődni, hogy innen egy darabig nem fognak tudni továbbmenni - nem tud hol megérkezni az a bizonyos másik pótlóbusz.
Nagyon próbál beletörődni, az azonban nem erőssége, így inkább morog magában amiért nem tette még le a hoppanálás-vizsgáját, akkor ugyanis biztosan nem került volna ebbe a helyzetbe. Ismét kihúzza magát, hátha valami csoda folytán megpillanthat egy szárnyakat növesztett, erre tartó buszt, de helyette csak egy hirtelenszőke üstök kúszik látóterébe a sok szokványos barna és piszkosszőke között. Bár ránéz, igyekszik úgy tenni, mintha nem ismerte volna fel a másikat, és (robotszerűen sima) lassú forgatással fejét ismét előrenézetbe állítja. Nem is látta Mihimihit. Dehogy. A tömeg ritkul kissé, ahogy néhányan megtörten inkább gyalog mennek tovább, és így egyre kevesebb ember van, akinek a takarásában kényelmesen elejtőzhetne. Felmordul elvesztett papucsának gondolatára, de makacsul mered előre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=833459#post833459][b]Helvey Belián Balázs - 2021.06.30. 18:39[/b][/url]

Hatodjára megy el a giccses vázák sora mellett és ekkor áll meg. Felpillantva kutatja tekintete a táblát, amely az irányt mutatná, de úgy néz ki, most istenesen átverte. Ha volt mostanság hülye ötlete, akkor ez az egyik, hogy egyedül vágott bele ebbe a körútba. A reklámmal ellentétben őt baromira nem izgatja a svéd vegán húsgolyó, ellenben az, hogy átrendezné a szobáját és beszerezne hozzá pár új dolgot, igen. Unatkozott, elindult és bár így, gyalog nemigen fogja hazacipelni a kimondhatatlan nevű könyvespolcot, attól még pár apróságot összekapdosott. Ezekkel felszerelkezve lépkedett előre avval a céllal, hogy ő most majd fizet, elmegy enni, míg a következő vonatot eléri vissza, csakhogy hiába követte a kissé hangos családot, akik szintén nagyon fizetésre készültek, már őket is elhagyta. Fújtat egyet, majd indul el ismét és kitartóan eltökéli, hogy majd most sikerrel jár.
Kínjában énekel, ahol fél óra múlva a kiállított ágy szélére huppan le. Vádliját megdörzsölve néz körbe és sóhajt. Koránt sem szofisztikált szavait mormogja a tervezők felé, akik megépítették a tökéletes labirintust, ahol az Isten pénzét is el lehet költeni, mire valaki kiszabadul. Beletúr a zsebébe, hogy a neten keres valami kiutat, de amennyire lassú most a hálózat, inkább feladja. A nyelvét rágcsálja, a kijelzőn táncolnak az ujjai, majd feloldva azt, a híváslistába lép bele. A neveket figyeli, majd ugorja át, hogy ő biztos nem ér rá, amaz otthon sincs, nem mintha olyan hosszú lenne, akikkel beszélni is szokott. Végül, szusszanva bök rá lakótársa nevére, lesz ami lesz.
- Vedd fel, vedd fel, vedd feeel - halkan mormolja, miután füléhez emeli és rugózik párat az ágyon. Elégedetten hümmög, ahogy szabad kezével nyomkodja meg a matracot. Még a végén haza akarja ezt is vinni, szóval minél előbb szedik ki innen, annál jobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=834187#post834187][b]Helvey Belián Balázs - 2021.07.12. 05:00[/b][/url]

Denis azt mondta, ne menjen egyedül vásárolni, hát nem tette. Mindjárt meg is írja neki sms-ben, hátha kettő másodpercig büszke is lesz, hogy tényleg betartotta. No, nem mintha ez motiválta volna erre az egészre, vagy a félelem attól, hogy ott hagyja. Először is, nem az IKEA-ba ment. Másodszor, Dimivel jött és van, mert miért ne tartsanak „csajos” napot, ahol főleg a szatyroké és az árcéduláké a főszerep, habos kávé hozzá meg egy kis pletyka. Mondjuk habot pont nem kért a kávéra, azt még mindig nem szereti annyira, de beszélni beszélnek.
Menet közben szerzett magának cipőt, kellemest a hasznossal jeligére, meg mert tényleg kell, de most nem a farmerok felé tartanak, arról le tud mondani, ha kell, vannak fontosabb célok. Adott egy élethelyzet, ami új, no nem neki, az övé unalmas, állandó, de vihető és élhető. Dimi aprólábas népének jelenléte azonban merőben más, amikor ott van, segít, vagy éppen hagyja magát legyőzni. Kifejezetten szereti, ha a hajával babrálnak, - bár a pillangós hajcsatokat reméli, hogy sosem fedezik fel – és úgy meglehetősen jól bírja, de persze, nem neki kell 0-24-ben figyelni rájuk és úgy, felelősség meg mindennel együtt nevelni őket. Erre nem kész, talán sosem lesz és nem is „fenyegeti”, hogy része lesz benne. Sok mindenről megtanult lemondani, ügyes, tele élettel és mindennel. Jelenleg három nagy kérdőjellel.
- Kizárt, hogy ekkora ember létezik – egy újszülöttre való rugdalózót emelt le az egy egyik polcról és ezzel a kezében fordul oda a másikhoz. Neki ez olyan most, mint gyerekként bemenni a bugyik és melltartók közé: jónak jó élmény, csak lehet perceken belül kirohan.
- Ezekre mondják a csajok, hogy „decukiiii”? - emeli meg az i-t, miközben visszaakasztja és odalép mellé. Fogalma sincs mit keresnek, vagy ha mondta, nem tudja, hogyan néz ki. Amikor ő volt gyerek, biztos nem volt ennyi cucc, vagy ahogy gyerekkori énjét ismeri, egy szál kukacban élte a világát. Hol volt akkor még benne gátlás...
- Mondjuk fene a pofájukat, egy kockás valamit se látok aludni, bezzeg a dínósat. Én is akarok – szusszan mellette, majd odales, mit ügyködik. Ez egy igencsak érdekes nap és még csak most jöttek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=834457#post834457][b]Park MinJae - 2021.07.18. 01:29[/b][/url]

Mondhatni, hogy sikerült MinJaenek újfent elvesznie. Tudta, hogy Budapesten van, viszont el nem tudta képzelni, hogy a városon belül hova került. Eredetileg csak pár dolgot venni érkezett a városba, de a bevásárlóközpont keresése közben egy nagyobb tömeget követve egy teljesen ismeretlen helyre tévedt. Eddig csak kapkodta a fejét, viszont most megállt egy pillanatra - a mögötte haladók elharapott morgolódásokkal jutalmazták ötletéért - és végre ténylegesen körbenézett. A murvával jelölt út egy lelátókkal körbevett pályára vezetett. A lelátókon már nagyobb tömeg gyűlt össze, azonban MinJaet jobban foglalkoztatta a háttérben sürgölődő lovak, lovasok és lovászok tömege. Majdnem olyan, mint az otthoni vadászversenyek előtti sürgés-forgás. Gondolta magában, miközben megindult a lelátók mögé. Nem volt egyszerű haladni a nagy tömegben, de a ruhája egészen hasonlított a szorgosan segítő lovászok ruhájára, úgyhogy akik időben észrevették arrébb léptek az útjából. Egyedül haja árulkodhatott arról, hogy nem teljesen illik a képbe - habár Budapesten sok színes hajviseletet látott, az ő ezüstös-fehér tincsei még mindig messze kiríttak a tömegből-, illetve az elképedt kifejezés, amivel vizsgálta az előtte elhaladó lovakat. Nem volt szakértő, viszont élvezte, milyen gyönyörűek az állatok.
Kíváncsi révületéből egy integető középkorú férfi hangja rángatta ki, aki be akarta fogni munkára. Riadtan elkezdte rázni a fejét, kezével ráerősítve, és hátrálni kezdett. Vagyis kezdett volna, hacsak nem ütközik bele valakibe. Riadtan pördült körbe a sarkán, hogy bocsánatot kérjen, és meglepve találkozott tekintete egy nála majd' egy fejjel alacsonyabb lányéval.
- Ne haragudj, nem vettem észre, hogy valaki van mögöttem. - Korához képest már mély hangja most természetesen cserben hagyta, és inkább egy oktávval feljebb jöttek ki a hangok, amitől még inkább zavarba jött a fiú.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=834744#post834744][b]Mórocz A. Móric - 2021.07.23. 16:50[/b][/url]

Minden egyes eltelt másodperc egy órának tűnik. És nem azért, mert türelmetlen vagyok - de -, vagy azért, mert attól félek, hogy tényleg elkésünk - de -, hanem mert semmi nem történik körülöttem, csak várnom kell, hogy Kiscsibe végre feltűnjön. Amit megtesz, én meg annyira meglepődök, hogy köszönök, amíg elésétálok. Mármint nem az a meglepő, hogy megjelenik, hanem az, ahogy teszi, az agyam meg meghibban, ahogy dolgozza fel a rajta lévő ruhát. Jó, ember, szerinted eszembe jutott, hogy a kiöltözés egy lánynál mit jelent? Főleg, ha az a lány Kiscsibe, aki kivételesen elhagyta a kardigánját és így jelenik meg? A lényeg, hogy a földről összeszedtem az államat, meglepő, de még köszönök is, majd mehet a menet!
- Jól nézel ki - mosolyodom el féloldalasan, és már nem is kell küzdenem azért, hogy lábam remegése ne legyen feltűnő. Elmúlik, ahogy elindulunk, a mosolyból lesz vigyor, mikor kíváncsiskodni kezd. - Majd megtudod. Legalább, amíg odaérünk, biztosan van társaságom és nem uncsizok - vonom meg vállamat, ahogy kiérünk a kastélyból, a faluban pedig rögtön az állomás felé veszem az irányt. Mondjuk, ha már ennyire időben szóltak - nem - legalább zsupszkulcsot biztosíthattak volna, vagy ilyesmi, hogy tutira ne késsünk el. Jó, mondjuk ezen már hiába izgulok, amikor magam elé engedem Kiscsibét a vonatra. Hamarosan ott leszünk, és minden rendben fog menni. Komolyan. Remélem.
- Szóval - huppanok le mellé, majd fordulok felé törzsből. - Miért nem ünnepled a születésnapodat? - a kérdés indiszkrét, vágeszolom, de hát most mit kerülgessem a forró kását, amikor érdekel. Móric meg én úgy ünnepeljük állandóan, mintha nem is lenne holnap, erre jön Kiscsibe, aki közli, hogy nem is ünnepli. Ember, ki a franc csinál ilyet? Aham, ezek szerint Csibén kívül, de érted a problémám, nem? Mondjuk már ez sem számít igazán, mert most ünnepli velem totálisan kikerázva. Mi ez, ha nem pöpi születésnap, már most? - Tudod mit? Mindegy, mert most ünnepled, és nem lesz más választásod, mint élvezni - vigyorodom el, mert valami belső hang azt súgja, hogy mégsem kellene ekkora parasztnak lennem, és kivételesen hallgatok is erre a belső hangra. Ez a nap tele van furiságokkal, mi? Ne is mondd, lemegyek hídba minnyá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=835867#post835867][b]Krushnic Dimitri - 2021.08.18. 11:10[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838046#post838046][b]Lafayette David Saint-Venant - 2021.10.13. 19:46[/b][/url]

Eleanora Savannah Vila de La Rosa

Mióta beütött a világjárvány a mugliknál, csak alig-alig, vagy egyáltalán nem volt alkalma kiszabadulni a négy fal közül. Nemrég még a bolgár tengerparton süttette a hasát a szünetben, aztán hirtelen a nagynénje kiíratta a Durmstrangből és visszahozta Magyarországra, hogy beírassa a Bagolykőre. Először nem igazán értette a miértet, de az első tizenöt perc megdöbbenést követően elég világossá vált, hogy megint az apjának köszönheti a kavarodást. Valahányszor a szülei felkavarják az állóvizet maguk körül, mindig őt kell eldugni a világ szeme elől, mintha legalábbis egy Fabergé-tojás lenne, a világ egyik legértékesebb műkincse. Pedig a valóságban csak a szülei Achilles-sarkát jelenti az ő létezése. Néha őszintén nem érti, miért nem adták örökbe, ha ennyi gonddal jár a létezése, és ezt nem hisztériás, spanyol telenovellás hangnemben kell elképzelni, hanem ezek teljesen logikus és racionális gondolatmenetek. Ő a jelenlegi észjárásával egészen biztosan beadta volna önmagát egy árvaházba mondjuk, így senki nem tud senkiről és mindenki éli a maga életét. Ettől függetlenül persze szereti az apját, sőt az anyját is, már amennyiszer életében látta Roxanne-t (Roxanne-nek nevezi, egyszerűen nem érzi azt az anya-fiú köteléket, amitől csöpög a romantikus média úton-útfélen, ha erről a témáról van szó), csak hát a praktikusságban egyikük sem jeleskedik szerinte.
A nagynénjééktől már két napja elköszönt azzal, hogy akkor ő megy is a Bagolykőre, de valójában esze ágában sem volt azonnal megjelenni. Még itt vannak a pesti barátai, és az újranyitás óta nem is volt itthon sehol úgy istenigazából szórakozni, már amennyire a tizenhat éveseket engedik a mugli törvények. A nagybátyjától, Ethantől már megtanulta, hogy tilosban is okosan kell járni, ha már mindenáron szeretne veszélyesen élni.
A körút zsivajában szinte elvész a barátai röfögésszerű nevetése; a 4-6 épp mellettük zötyög el csilingelve valamelyik figyelmetlen közlekedőnek, hogy legyen kedves, ne most akarjon öngyilkos jelöltet játszani a síneken és ne ennek a vezetőnek a műszakja alatt. A telefonját lehalkította, a pálcáját a táskájába süllyesztette (a barátai úgy tudják, hogy hobbi bűvész, azért a varázspálca- jól kiröhögték már érte), és a fantás flakonjából épp valami bekevert löttyöt fogyaszt, akárcsak a társaságuk többi tagja. Őszintén szólva teljesen nyugodt, elvégre Michelle nem szidná le, hogy meglógott az iskolai kötelesség elől. A nagynénje eszméletlenül laza és jófej nő; ha nagyon őszinte akarna lenni, Michelle neki az igazi anya példakép, mert úgy jó nyolcvan százalékban ő és Vasil nevelték, miután Mihael jobbára a világot járta munkaügyben folyamatosan, Roxanne pedig nagyon maximum hétvégéket kapott látogatni. Azt is hol kihasználta az anyja, hol nem. Michelle sosem tiltotta el az anyját a lehetőségtől, pedig bőven megtehette volna mint Lafayette apja által meghatalmazott gyámja. Mindent összevetve az ő fejében egyelőre az a terv, hogy maaaajd jövő héten tiszteletét teszi az iskolában és behazudja, hogy elnézte a dátumot, azt hitte, egy héttel később kell érkeznie, aztán lesz, ami lesz. Egyelőre élvezni szeretné a könnyen szerzett szabadságát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839170#post839170][b]Bánki Zorka - 2021.11.19. 11:27[/b][/url]

Tervei között nem szerepelt, hogy tényleg egy hétig eltűnik. Hagyott ugyan mindig egy-egy üzenetet, de az nyilvánvalóan nem ugyanaz, mintha leültek volna egymással szembe és a bárgyú vigyorgáson túl kommunikálni is képes lett volna. Merthogy szerencsétlen Payne ennyit kapott belőle. Intés, mosoly és már rohant is tova, mert mindennek éppen most kellett felborulni. Ezért is örül annak kifejezetten, hogy Barnabás bevállalta Karolát, a grizzly pedig ellenvetést nem tűrően húzta ki őt a hétköznapi rohanásból, hogy Bogolyfalvától egy kicsinykét távolabb kerüljenek.
Ami Zorkát illeti, talán meglepő, de ránézésre túlságosan nyugodt. Képes mindent túl aggodalmaskodni, gondolni, de mivel erre esélye sem volt a héten, ezért szemeiben nem csillog félelem, izgalom és még tenyere sem izzad. Egész lényében azt érzi, hogy jó helyen van és ebből csupán a vele szemben helyet foglaló tekintete képes most egy pillanatra kizökkenteni.
– Köszönöm, ez tényleg jó ötlet volt és kellett is – talán nem a legszokványosabb hely az ő esetüket nézve. Eddig nem foglalkozott ezzel, de nyilvánvalóan most biztosan nem tud majd elrohanni a dolgok elől. Zorka esténként lefekvés előtt néha eltöprengett azon, hogy most akkor mi is lenne a legmegfelelőbb viselkedés a másik jelenlétében, de aztán sosem jutott semminek a végére, mert olyan fáradt volt, hogy a következő pillanatban már reggel volt és nyáltenger. – Szeretném szóban is kinyilvánítani, hogy nem akartalak elkerülni a héten..   – bújik meg az étlap mögött halványan mosolyogva. Mikor azt mondta, hogy nem tudja megígérni, hogy ott lesz másnap, avagy harmadnap, nem gondolta komolyan, aztán az élet mégis így hozta. - De, legalább nem hónapokra tűntem el megint, ez jó pont, nem? - elő is veszi legbájosabb mosolyát, hátha az némiképpen segít rajta. Bár egyáltalán nem érzi azt, hogy Jason neheztelne bármiért is. Tulajdonképpen nem tudna olyan helyzetet felemlegetni, mikor a férfin haragot látott volna. Ez pedig megnyugvás a nő számára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839291#post839291][b]Elias Napoleon Diaboli - 2021.11.22. 21:58[/b][/url]

Az ajtó hangos robajjal vágódik a falnak, majd vissza. Tenyeremet feszítem ki magam előtt, hogy annak csapódjon a tömör fa, ne az arcomnak lehetőség szerint, mert jó érzés lenne, ha ugyanennyi vérrel jutnék valahogy haza. Így is elég az a veszteség, ami a szemöldökömből folyik. Erőteljes mozdulattal taszítok még egyet az ajtón, kijjebb lépek, és reflexszerűen fogalmazódik a gondolat, hogy arrébb kúszok, de hiába van közel éjfél, az utca szinte tömve van. Gyökér kölykök. Szabad kezem szorít combomra, felegyenesedem, az ajtó fölött elhelyezett kis tető alól is lépek, így az esőnek lehetősége van ütemesen kopogni a fekete dzsekin. Bicegve indulok el, az első szűkebb és kihaltabb utcának a sarkában kapaszkodok meg, ahogy vállam felett előre, majd hátra nézek még utoljára - hátha vagyok akkora mázlista, hogy senki nem lát - és libbenek be a sötétségbe.
- Ugye nem?
Valószínűleg de. Hátamat vetem a falnak, miközben kezem nyúl a nadrág gombjához és szinte szaggatom le magamról a ruhadarabot, amíg fel nem bukkan az alatta megbúvó fásli. Térdemig tolom a nadrágot, majd egyszerűen engedem le magam a földre, hogy a fiolát szedjem ki zsebemből, húzzam is le az egész tartalmát, majd lassú mozdulatokkal kezdjem el letekerni az anyagot. Ujjam meg-megremeg a mozdulatsor közben, a cselekvés is megakad olykor, ám akkor biztosan, amikor szemem sarkából észlelem a sziluettet. Levegőm elakad, gondolkodás nélkül változom át - még éppen hallom az eltűnő kezemből kieső fiolát összetörni -, hogy a nem megbűvölt ruhák alatt húzzam össze magam. Csak meg kell várni, amíg elmegy. Csak meg kell…
- És ha nem teszi?
Akkor itt halok meg. Vagy ő. Opcionális.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839444#post839444][b]Alexander Burton - 2021.11.27. 13:26[/b][/url]

Nem, nem a Louvre, vagy a hatalmas Nemzeti Galéria, de haladás. Eddig is el-elvittem kiállításokra a képeimet, jobbára ingyen megtekinthető, civil kezdeményezések vagy helyi rendezések keretében. Valahogy mégsem érzem magam magamutogatónak, olyannak, akinek görcsös kényszer az, hogy lássák, tudják nevét. Egyfelől bizonyára bolond vagyok, hogy nem használom ki azt, amit tudok és amit alkotni vagyok képes. De a tehetség, az adottság számomra, szerintem nem árucikk. Én ugyan olyan boldog vagyok a négy fal között, amikor alkotok, mint kint, ahol leülhet bárki mellém és figyelheti. Ez néha frusztrál, néha nem, nem tudom eldönteni mikor és hogyan támad, a lényeg, hogy megtörténik. Egyszer sem fog el, hogy nekem ezeket pénzzé kellene tenni és tudom, hogy ez a hiba, hiszen mindenki abból él. Családomnak köszönhetően lesz majd, mindig akad talán, ha nem dobálom ki az ablakon és máshogy, vagy ha kicsapnak a családból, akkor lesz másképp. Nem félek a munkától, semmitől sem, lesz ami lesz alapon teszem a dolgot. Mégis, egyre többet hallom, jelzik, hogy valamit tennem kellene. Nem kell semmit, ha nem akarom.
Véletlen került elém a lehetőség, amivel nem számoltam és nem is vártam. Egy neves műértő felajánlotta a galériáját fiatal, kezdő művészeknek. Nem garantált semmit, hírnevet, sikert és kiugrást, csak lehetőséget. Lehet, hogy itt találja meg valaki azt, amit keres, vagy akit keres. Így végül, a saját kíváncsiságomnak mondtam végül igent.
Kellemesen hűvös, délutáni napnak nézünk elébe. Hoztam pár fotót, amolyan szárnybontogatásképp, ha már frissen kezdtem bele és hét, kisebb, nagyobb festményt. Több, mint amit vártam. Körülöttem akad minden, mások fotói, festményei, akadnak szobrok, a tér kitöltésére, olyanok, amiket nem értek és amik nekem is igencsak tetszetősek. Elfog a láz, ahogy másik alkotásait nézem, hogy semmi helyem sincs itt, vegyem le és vigyem mindet vissza oda, ahova, de nem tehetem. Nem, mert megcselekedtem valamit, amitől most félek igazán. Három kép előtt állok, mindhármat egy ember ihlette, kettőt jóval utána, hogy találkoztunk, egyet, a legnagyobbat pedig az, amit beszéltünk. És én idehívtam őt, hogy lássa azt is, amit eddig nem. Megtartottam a kérését, egyik sem illetlen és mutat semmi olyat, amit hivatali címei és neve nem viselhet el. De a másik négy, fekete-fehér festmény között is látni, hogy szinte lángokban áll. Eme tüzet akarom láttatni vele, miközben az órámra nézek és idegesen állok egyik majd másik lábamra. Mindjárt itt lesz, kínomban pedig egy pohár pezsgőt veszek el és húzom le, egy szusszra. Talán segít.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=840233#post840233][b]Machay Adél - 2021.12.15. 15:08[/b][/url]

William Krise
- Budapest, Hilton hotel, az első szembesítés - ft. Andrássy Amália házasságszerző, Magdalena Flaviu, Adél anyja, és egyéb kísérők a másik fél részéről -
Megjelenés

- A te érdekedben tesszük. - Magda próbálja a két keze között tartani lágyan, szinte gyengéden a lánya arcát, miközben kényszeríti ezzel a gesztussal, hogy Adél a szemébe nézzen. Mondhatnánk, aggódó anya, aki a legjobbat akarja. Nem, Magda Flaviu túlélésre szeretné nevelni a lányát, éveken át erre ösztökélte, erre formálta, mint holmi agyagot. És Adél elkezdett ellenállni, hozzátenném, nem a legjobbkor. Itt állnak a Hilton halljában, még egy utolsó párbeszédre épp van idejük, mielőtt befut a vőlegény-jelölt a várható kíséretével. A lánya napok óta sápadt, kedvetlen, néha eltűnik a mosdóba félórákra. Ő sem ostoba, működnek a megérzései. Többet tud a saját gyermekéről, mint azt Adél maga hiheti.
Adél szemei alatt reggel még vaskos karikák húzódtak, de a smink, a pakolások és némi főzet segített mindent a helyére illeszteni. Hagyta, hogy az anyja válasszon számára ruhát, egy konszolidált, már-már prűd darabot. Fanyar mosoly húzódott végig az arcán, mikor magára vette, önkénytelenül eltüntette finom mozdulatokkal a ráncokat is a hasa tájékáról. Már nem kell sokáig szerepet játszania, vagy az anyja szigorú tekintetébe bámulnia. Ez a nő csak el akarja adni a lehető leghamarabb, semmi több. Meg sem fordul a fejében, hogy Magda őszintén a javát akarja, és megkímélni őt egy szörnyű sorstól, és ha az az ára, hogy férjhez adja az egy szem lányát egy érdekházasságba, akkor megteszi gondolkodás nélkül.
- Nem tesztek ti semmit az én érdekemben. Mindig a sajátotokat tartjátok szem előtt.- Szinte sziszeg, az állát büszkén megemeli, ezzel finoman kivonja az arcát az anyja ölelő ujjai közül. - Apámat az sem érdekelné, ha egy félszemű gnómhoz adna hozzá, ha elég presztízzsel bír. Csak egy árucikk vagyok az asztalotokon, akkor meg ne próbáld eljátszani a gondoskodó anyát, légy oly kedves! - Közel áll hozzá, hogy a hideg elutasításon túl az undort is megvillantsa arckifejezései között, miközben várakoznak a kompániájukra. Magda vonásai megfeszülnek a vádakra, ő is feljebb vonja az állát egy csöppet, elengedi a lánya arcát és hagyja, hogy a kezei aláhulljanak, lazán eleresztve az oldala mellett.
- Ha így gondolod, hát így gondolod. De a mostani viselkedésed, és a hatalmas baj, amibe mindannyiónkat kevertél, nem épp az éles eszed hirdetik, kislányom. A botránytól csak így tudunk megvédeni. -
- Szörnyű botrány, hogy férjhez akarok menni egy mugliszármazásúhoz, valóban. - Most már nyílt undorral forgatja meg a szemeit Magda szavaira, ám az anyja ajkai pengevékonyra préselődnek össze ettől, még a szemei is összeszűkülnek.
- Te is tudod, hogy nem a nevetséges házassági kísérleteddel van a baj, gyermekem. - Szándékosan hajol közelebb a lánya füléhez. Szándékosan suttog. Adél szemei pedig kerekre tágulnak részben a félelemtől, részben a dühtől, de ki tudja, van-e ideje minderre bármit is mondani? Hiszen mindjárt itt a végzetét megpecsételő találkozó, és annak a másik fele. Nem árulták el, ki lesz a vőlegénye...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=840854#post840854][b]Orbán Gábriel - 2021.12.26. 09:50[/b][/url]

Itt az idő hát, hogy megtudjuk, fiú-e vagy lány. A család jól fogadta a tényt, hogy újabb tag érkezik, és Verénát magát, akárcsak Erika férjét, mert, hogy időközben egy gyors váláson, közös felügyelettel, és egy esküvőn is túl vagyunk, elfogadták. Az új férj gyereket is hozott a házasságba, de gondolkoznak sajátban, szóval mostanra már az utánpótlást gyártjuk a kviddics csapathoz. Ahogy azt már korábban is mondtam, az élet szép, és teljesen nyugalomba telik. Nincs harag, semmi rossz érzés, és reményeim szerint az is, aki csendesebb, jól érzi magát ebben az igen hangos kolóniában. A lányok végül úgy döntöttek, hogy szeretnék a szobákat, és több időt töltenének itt, így már nekiálltunk a felső szint beépítésének. Három gyerekszoba, egy vendégszoba, két fürdő. Nem lesznek nagyon nagy szobák, de kényelmesen elfér majd mindenki. Mi lent maradunk, ők fent.
- Szerintem ezek a bézses-barnás színek nem rosszak, semleges, de mégis barátságos. Jó fiúnak is meg lánynak is.
Persze, azt beszéltük, hogy majd az ultrahang határozza meg, hogy milyen lesz a szoba elrendezése, viszont véleményem szerint a túl fehér nagyon steril, én inkább faszínű bútorokban gondolkoznék, hogy a gyerek ne azt érezze, hogy állandó kórházi körülmények között van. Persze nem feltétlenül kellene a színmintákkal foglalkoznom itt, de mivel most van rá időm a felújítás közepén, így, amíg az orvosra várunk, teljesen ideális kihasználnom ezt az időt.
- Mintában gondolkozol a falon? Lehetne valami állatos.
Igen, az ember pont ebben a pózban akar erről beszélgetni, minden bizonnyal. Nem. De ez láthatóan az én érzékenységi szintemet még nem üti meg. Praktikusság, hasznos időtöltés. Édes Merlinre mondom, ennek az embernek még kell némi érzékenyítés.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=841810#post841810][b]Catherine Hope Brightmore - 2022.01.07. 09:13[/b][/url]

Francia vagyok. Mármint részben persze, anyám révén, akivel amúgy egyáltalán nincs jó viszonyom, de azért néha tudunk egymáshoz jól is szólni, csak inkább nem. És vicces, de apás gyerek vagyok, ami meg azért érdekes, mert ez az ember simán elárult, és férjhez kényszerített, és ha Denis nem lett volna, akkor egy öreg, perverz ember felesége lennék, és biztos, hogy már gyerekeket nevelnék. Brrr. Szóval a dolgok jól sültek el, de azért annyira mégsem, hogy teljesen nyugodt legyen a világ. Viszont vannak dolgok, mint például a házasságom meglétének ténye, melyet eddig nem hoztam felszínre, főleg, mert amikor megismerkedtünk, úgy volt, hogy el vagyok válva. Aztán meg távol volt, aztán meg most van. Nem csak a férfiak halnak korán a nők hülyeségei miatt, de úgy érzem, hogy egyes nők is, a saját hülyeségük miatt. Ilyen vagyok én is.
- Egy kicsit zavarod volt a vége.
Ismerem be, miközben közelebb húzódok hozzá, hogy egy biciklis el tudjon haladni mellettünk. Aztán persze visszamehetnék arrébb, de miért is kéne? Végül is, az is lehet, hogy ez az utolsó alkalmunk, és azt, ha tudjuk, ki kell használnunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=841896#post841896][b]Ipkovich Kornél - 2022.01.08. 20:55[/b][/url]

A szezon ékkövei. Azok a párok, azok a házasság előtt álló, vagy éppen frissházas kettősök, akik azért jelenhettek meg ma itt, ezen a rendkívüli eseményen, mert általuk két nemes család egyesülése történik majd.
Ők mind apró kis reménységként kezdték meg útjukat a mai ebédig. Abban a pillanatban, hogy egy nemesi leány áldott állapotba kerül, hogy a fogantatást követő harmadik hónap is eltelik, a remény kicsíny ékkővé válik, felkerül az első hivatalos listára a házasságszerzőnél. Ezt követően három éves korában a kiházasítandók listájára, és ekkor - jobb esetben persze - elkezdődik a megfigyelés. A gyermek útja dokumentálva lesz, milyen származás, milyen vehemencia, tanulmányok, megélt traumák és a lereagálásuk. Hiszen a házasságszerző nem hibázhat. Tökéletes társakat kell találnia a listán szereplőknek, méghozzá a listán szereplőkből.
Ipkovich Kornél immáron huszonötödik életévében van, ami azt jelenti, hogy mostanra első gyermekével kellene foglalkoznia. Miért nem így történt? Mert Kornél nem csak harmadik gyermek, és ezzel együtt második fiúgyermek a családjában, de igen késői, váratlan ékkövecske is. Éppen ezért, élete szabadabb. Volt. Eddig szabadabb volt, mondjuk így, habár ez a gyermek, ez a kis hercegecske, egyáltalán nem érzi a súlyát annak, hogy mi is vár rá. Ő nem érzi azt, amit sokan a teremben, nincs gyomorfekélye, nincsenek pattanásig feszült idegei. Mert mit tud? Cass szép. Nagyon szép lány. Nagyon kedvesnek is tűnik. Vagyis, jó feleség és jó anya lesz. Ipkovichék vidám kisfia olyan ember, aki önmagától sosem tartott volna itt, akit szó szerint egy nőnek kellett volna férjül vennie. Az egész család elcsodálkozott hát, amikor megjelent a házasságszerző, és felhívta a családfő figyelmét arra, hogy Kornélnak ideje megállapodnia. Kornél csak van. Testvéreinél majd két évtizeddel fiatalabban, unokatestvéreinél pár évvel idősebben.
Ez nem jelenti azt, hogy a család is elfelejtette, hogy rejtegették. A teremben sétálva ugyanis, mindenkihez van egy kedves szava, mindenkivel jóban van, mindenkiről tud mindent. Aztán, ahogy fordul egyet, megtorpan, és feje, akárcsak a kutyák buksija, oldalra dől egy párost látva. A lányt többször is megnézi, arca felderül, büszkén rikkantja el magát.
- Te egy Machay vagy. Te pedig… segít. De ne nagyon, hadd találjam ki - kérleli kedvesen a fiút. Mély hangjába kedves játékosság cseng, és szemében is ugyanez csillan. Napja szinte egészét gyermekek között tölti, mégis, mit várhatunk tőle? Amilyen magas és széles, olyan gyermeki ő.