[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838194#post838194][b]Mórocz A. Móric - 2021.10.17. 00:53[/b][/url]

Elmondani nem tudom, hogy mennyire hálás vagyok, amiért Kiscsibe tényleg itt van mellettem. Nem csak a jelenlétével támogat, de tényleg ki is mondja, amit gondol, ami meg is könnyíti az egészet. Azt kívánom, bárcsak nekem is ennyire könnyen menne ez, de csak annyit tudok tenni magamért, hogy írok Kendének, és szorongatom Kiscsibe ujjait, amire már betegesen figyelek, mert nem kellene eltörnöm az ujjait.
- De nekem nem ugyanolyan. Nem ezért hívtalak el - suttogok magam elé. - Azt hittem nem lesz ekkora felhajtás - és nem is mondta senki, hogy ekkorára kell számítani. Az emberek közül kettőt ismerek, ami egyáltalán nem jó arány, tekintve, hogy szerintem vagyunk vagy ötvenen is szépen elosztva a teremben. Amikor felém fordul pillantok le rá, ajkam szélén villan fel egy féloldalas mosoly. Komolyan megigazította az ingemet, amikor a legkisebb gondom az, hogy mégis hogyan állok oda ki. A nő is egész hamar befejezi a beszédet, majd a hatalmas tapsviharban kerülnek le a ponyvák a festmények elől. Amik nem is igen festmények. A tőlünk balra lévő falnál bukkannak fel az én képeim.
- Lia… - alsó ajkamba harapva maradok csendben inkább, mert már mindegy. Meglátta őket, és ha eddig nem lett volna kellemetlen, akkor épp itt az ideje, hogy az legyen. A bal szélső képen van ő. Tényleg ő. A Nagyteremben olvassa az egyik verses kötetét, a színek pedig egyértelműen jelzik, hogy mi micsoda, kiemelik a lényeget - tehát Liát -, de nem tolakodóan. A vízfesték folyatása már egész jól megy így messziről nézve, de ez főleg a középső képen látszik, ahol Kende ugrik éppen fejest a medence vizébe egy edzése alkalmával. Fejemet megrázva szakítom el kékjeimet a képekről és nézek Kiscsibére. - Bocs, el kellett volna mondanom, hogy az egyiken te vagy, de reménykedtem, hogy nem ezeket hozzák el, csak arról tudtam, amin Kende van... - túrok tincseim közé fújtatva. - Több kép készült, nem tudtam, melyikek vannak itt, én… - engedem el kezét, ahogy a mellém araszoló nővel fogok kezet mosolyogva, aki nemrég a képeimtől lépett el, majd pillantok el mögötte tanáromra, aki integet, hogy menjek melléjük. Elhúzom a számat, lehajtott fejjel lépek el Kiscsibe mellett és állok meg a képek mellett. Szóval először mindenki körbenéz, majd miután kinézőkézték magunkat, jövünk mi. Fasza, legalább van időm felkészülni, de ami a legfontosabb: Kendének van ideje ideérni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838223#post838223][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.10.17. 14:43[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838232#post838232][b]Reiner Kende - 2021.10.17. 15:33[/b][/url]

Nem annyira titkos üzenet, nem annyira szállt a szélben, de Kende telefonja épp a franc se tudja hanyadik hossznál jelzett. Ma szokás szerint megint elfelejtette számolni a fordulókat és teljesen elvesztette éppen mikor kellene kimásznia a medencéből. De megtette, hogy aztán azonnal a navinébe skerázzon magára aggatni valami ruhát. Ha a dude csupanagybetűvel kiakadva kiabál, hogy parában van, ő megy. És ez fordítva sem lenne másképp. Egy csapat, számít mi történik, a szerep, amit egymás életében játszanak betonkönyök támogatás. Ha kell akkor ritka, de annál fontosabb hivatalos barackberúgóik a másiknak, amikor szükség van rá, amire most a homokszőre egyértelműen gondol. Méghogy a dude kihagyja a saját kiállítását! Tényleg helyzet van. Felrángatja magára a félig begombolt inget. Mert, hogy inget húz! Így is van!
Aztán bár felül a vonatra nagyon hamar rá kell jönnie, hogy így soha a büdösbe nem ér oda. Szóval szépen leszáll a következő nagyvárosban, a muglik között masírozik és kezd neki stoppolni valami út szerű mellett. Amit még mindig nem ért. Most komolyan. Nézi a bádogdobozokat, hogy tudnak a varázstalanok ilyen idióta módon közlekedni? Aztán egy autó lehúzódik, benne három egyetemistának tűnő lánnyal, meg egy srác sofőrrel, akik közé beülve már annyira nem vészes ez a Pestre kellene jutni történet.
Ami megtörténik, kiteszik a sarkon, Kende pedig nagy lendülettel kocog a bejáratig, ahol aztán hajába túrva mondja meg a nevét. Már nem a sajátját. - Mórocz Móric - bólint végül és sétál be kissé kaotikus levegőkapkodásokban, de fülében még hallva a kocsiban szóló “I look incredible” dalszöveg részletet, szóval nincs gond. Megköszörüli a torkát, haverja göndör fürtös fejét kiszúrva lépked oda, ahol a kisokos is szobrozik. Frankó. -  Sziasztok - biccent le a kiscsajra, majd a dudehoz fordul. - Titkosan betörsz a bizniszbe? - veregeti meg a haverja vállát, majd szorít rá arra. - Gratulálok - vigyorodik el, majd néz az alkotásokra és ugrik a szemöldöke. Bebootol, mosolya máris más ívet vesz fel és büszkén pillant Móricra. - Lekéstem a beszédet? - kérdezi, majd gyorsan folytatja. - Mert még megtehetem ha kibasznak, mert rájönnek, hogy nem én vagyok Móric - mutat hátra válla mögött a bejárat felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838257#post838257][b]Mórocz A. Móric - 2021.10.17. 18:51[/b][/url]

Hát akkor a szervezők nagyon gyorsan kapják össze magukat, mert nem érdekel különösebben, hogy nem gondolták volna, hogy ekkora érdeklődés lesz, amikor én állok a képek mellett, mint egy kretén. Ahogy a következő kézfogást is abszolválom, van pár másodpercem körbenézni: remek, legalább nem csak engem állítottak ki a képek mellé. Hangosan fújtatok, amikor jön a következő férfi, igyekszem mindenkivel váltani pár szót, hogy legalább egyelőre normálisnak tűnjek. Aztán elkapom Kiscsibe tekintetét, és azt a mosolyt, amit eddig csak egyszer láthattam. Akaratlan kerül az én arcomra is sokkal őszintébb mosoly, mint eddig volt, elé is lépek kissé.
- Nem. Egyáltalán nem ez volt a fő szempont - rázom meg fejemet, Kiscsibe mögé pillantva fogom meg csuklóját és húzom magam mellé, hogy a következő kezet tudjam fogadni, aki ellép előlem és látom meg Kendét. Ó, édes Merlinre mondom, nem hiszem el, hogy tényleg itt van! - Mindenhova török haver, szar érzés a jéghegy csúcsán kezdeni, de hát honnan tudhatnád… - vigyorodom el szemtelenül, kékjeimben azonnal más csillan meg, mint eddig. - Főleg, ha olvad a jéghegy a barackod alatt - Kende jelenléte már bőven elég ahhoz, hogy megnyugodjak, és ez érzékelhető. Még én is érzem és tudom. Istenem, tényleg itt van. - Hogy a faszba engedhettek be még egy Móricot? - röhögök fel hangosan, hiszen mi is így jöttünk be Kiscsibével. Még azt sem kamuzhatom, hogy az ikertestvérem, mert bár hasonlítunk a dudival, de azért ennyire nem.
Fejemet kapom oldalra, ahogy többen is teszik körülöttünk, mikor a mikrofon berecseg. Szemöldököm emelkedik meg, mikor az első lány lépked fel, hogy beszéljen a műveiről. - Nem maradtál le, most kezdődik, de fogalmam sincs mikor jövök én - vonom meg vállamat és máris nem tűnik olyan drasztikusnak a helyzet, mint amilyennek eddig tűnt. A mikrofon előtt állók túlságosan gyorsan váltják egymást, míg nem felhangzik az én nevem, és a hatalmas tapsviharban fagyok le. Nem. Nem-nem. A-a. Kétségbeesve pillantok Kiscsibére, majd Kendére. - Nem fog menni - jelentem ki meg-megremegő hanggal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838285#post838285][b]Eleanora Savannah Vila de La Rosa - 2021.10.18. 00:18[/b][/url]

Az egyértelmű, hogy ereiben Saint-Venant vér csörgedezik, az azonban egészen meglepő, hogy hazudni ily kevéssé tud, ha pedig jól is tehetné, miért nem fektet bele energiát. Nem mintha egy őszinte hangsúly vagy arckifejezés elhitette volna Norával, hogy a puszta véletlen sodorta ide a fiút, de a látszat kedvéért nem lett volna rossz.
- Én pedig csak erre jártam, véletlenek sorozata - maga is az irónia kényelmes eszközeivel él, s hangjából is kiérezhető némi él. Ha Lafayette rápillant, persze egyből láthatja, hogy egy aprócska mosoly ott bujkál a nő telt ajkainak végében, ám még korainak tartja teljesen szabadjára engedni azt. - Akkor kipróbáljuk, te is olyan érzékeny vagy-e a vélamágiára, mint édesapád - ekkor viszont már némiképp gonosz vigyor jelenik meg arcán, s nem is leplezi, hogy gátlástalan eszközök bevetésére is hajlandó lenne. Egyébiránt halál és hülyeség ellen nincs orvosság, márpedig a levitás korántsem szenved hiányt észben. Ha úgy tartják, mennie kell, a saját jól felfogott érdekében hajlandó lesz beáldozni szabadságának egy szeletét és menteni tyúkszaros kis életét. Pont úgy, ahogy minden emberi lény tenné, mert e tulajdonságukban sajnos nem különböznek egymástól.
- Zöldfülűnek zöldfülű, de alkudozni remekül tud. Elfogadom az italt - a kidobó felé sandít, aki sejtései szerint nem csak azért áll itt, hogy a renitensektől megszabaduljon. Talán ellenőrizné a fiú nagykorúságát is, ha pedig ő nem, a csapos odabent minden bizonnyal igen. - Bármikor engedélyezem a házváltásod, ha ez a szíved vágya. Különben is, hogy lettél Te levitás? - összeszaladnak szemöldökei, s finom ráncok jelennek meg tökéletes homlokán. Érthetetlen dolgok ezek.
Eközben megindul befelé és egy roppant kedves mosolyt villantva el is haladnak a biztonsági őr mellett, aki zokszó nélkül tovább engedi őket. Lafayette bizonyosan rájött már, hogy bár a nő közel sem azokban a körökben mozog, mint apja, azért nem kell félteni. Minden kezében lévő eszközt felhasznál és vissza is él velük, legyen szó fajának jellegzetességeiről, avagy tudásáról. Mert ne legyenek kétségei senkinek, ha az életére törnek, ő lesz az első, aki mérget itat a támadóval. - Nos, mit ajánlasz? Válassz valamit, rád bízom magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838335#post838335][b]Krushnic Dimitri - 2021.10.18. 21:50[/b][/url]

Ott a pont. Az én saját, különbejáratú (pun intended) Coelhom. Egy pillanatig elmerengek azon, hogy mit és kit és hogyan kéne elpusztítsak, hogy a jó út könnyebben járható legyen. Vannak ötleteim. Lehet, nincs rám jó hatással, hogy egy ex-fejvadász káoszgéppel élek együtt, akitől minden kitelik. Lehet nem kéne jobban belegondolnom a dolgokba. Lehet csak csókolnom kéne őt. Lehet meg is teszem.
Valahol nyálminta-csere közben átcikázik a fejemen, hogy mennyire szeretem, a lüke fejével együtt, s mennyire büszke vagyok arra a lüke fejére, az okos lükeségeire, meg-nem-magyarázom beszólásaira és megmondásaira.

Máskor fogok ebbe jobban belemerülni, most nem hagynak, disznóság, de odafigyelek, hallgatom, mi a dolgunk, s mikor derengeni kezd valami, akarom, hogy Ármin rám nézzen, hogy most magyarázzon és legyen okos, de olyan tüntetűen kerüli a tekintetemet, ami csak egyet jelenthet. Ármin.
Úgyis hamarabb kipiszkálom a titkot, ha elkezdjük a játékot, csak előbb még öltözzünk alkalomhoz illően.
A felkínált lehetőségek eléggé generic cuccok, amit bármilyen kosztümös üzletben talál az ember, úgyhogy sokat nem árulnak el, de nekünk most jó lesz. Ármin végül nagy öltözködésbe nem kezd, szenvedek is rendesen, de jó alaposan végigmérem azért így is. Hmm.
- Az most nem is kell, tudod, kamerák. - Megköszörülöm a torkom nagyon jelentőségteljesen, mintha nem tudná, vagy mintha mi bármi mást össze tudnánk hozni bilinccsel, mint ott ragadni valami lehetetlen helyen, mindketten mozgásképtelenné válva, messze a pálcáinktól.
Szóval nekem legyen akkor az az utolsó, az áll közel a szívemhez, s az fogja a legjobban szórakoztatni Ármint. Leakasztom a rózsaszín parókát, megrázogatom s a fejemre igazítom, aztán még egy kicsit nézegetem a fodros-bodros ruhát, de szerintem nem fogok beleférni, hagyjuk is inkább. Utógondolatként elemelem a rendőrhöz járó napszemüveget, felbiggyesztem és voilá, femme fatale (vagy amit akar). Pipiskedve csókra nyújtom a szám, s ha Ármin nem elég gyors, magamhoz húzom, hogy elvegyem, ami az enyém.
- Együtt. - Nem is gondolkodok ezen, bár lehet gyorsabban kijutnánk, ha nem rötyögnénk minden részleten s nem akarnánk egymásra mászni két percenként. De pont ezek miatt nem akarom, hogy külön fedezzük fel a helyet. Ez a lényege az egésznek. Jó, lehet nem fogom leteperni, túl sok a kamera.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838345#post838345][b]Helvey Belián Balázs - 2021.10.18. 22:57[/b][/url]

Csendes, nyugalmas élet, másoknak unalmas, neki azonban már többet jelent, mint amit valaha jelentett. Elhiszi már, hogy mi az, amihez kevés volt, mi az, amihez majd nagyon is sokat fog érni. Magához akarja ölelni a jót, és csak a jót. Valahol, valakik biztos azt mondanák: eleget szenvedett már. Elég volt ebből. És ő nekik akar hinni.
- Ez nálam is így volt. Amit otthon köpködtem, azt a szomszédban két pofára tömtem – ott szebb volt az üres, fehér tányér, a foltos kanál is, hát nem finomabb az étel? Pedig nem lehet panasza, édesanyja tökéletes szakácstudománnyal rendelkezett és rendelkezik bizonyára a mai napig. Nem az étellel volt gond, a felszolgálással, bármivel. A gyerekek már csak ilyenek. - Akkor mondjátok azt mindig, hogy mindjárt jövök és hátha akkor kevesebb kerül a falra. Ellenben ha jó színekben pompáznak, akkor még fel is dobja a lakást – mintha azon múlna annak a háznak a fénye, hogy mi kerül a falra és az megy-e az alapozás színéhez. No meg, nem nehéz mágiával eltüntetni, fordított esetben sokkal rosszabb lenne, ha minden nap sikálnia kellene róla valamit. Akkor lehet, hogy morcos lenne kicsit, de a falra inkább és magára, a mágiátlanság miatt. Gyerekre sosem.
- Rendben van, akkor nem. Akkor se, ha kanállal kell enni, tepsiből. De majd nézek videókat – a neten már mindent IS meg lehet tanulni. Ha nagyon akarna, holnaptól tanulhatna burkolni, ácsolni, de még varrni is. Talán egyszer Róka mondta neki, jól állna neki a kötés, hát az is van. Bizonyára, ebből kiindulva lépésről lépésre sütemények is, így nem aggódik, hogy talán a következő olyan remekmű lesz, amelyre mindenki büszke lenne. Vagy nem, de ellenben finom. Annyi minden kerül terítékre ha egyszer odajut, hogy nem győz majd asztalt bűvölni hozzá. Hát még körbeülni.
Egyelőre azonban a terveket a szatyorba teszik. Bár az új ágy gondolata némiképp jobban felcsigázza, mint kellene, nem fog követelőzni, hogy mikor. Mondhatná, hogy már fáj a háta abban, de nem fogja. Vannak elképzelései, kicsit talán tágítani a szobán és olyan igazi, királyi méretűt bűvölni, amin kedvére fetrenghet és oszthat meg a macskával. Igen. Több fényt, tágasabb tért, olvasókuckót. Mindent akar hirtelen, de ejti le a dolgot, most már kerül elébe. Megnyalja a szája szélét.
- Burger. Nekem akkor jöhet az. A szívem még bírja, a kalóriákat pár nap és elégeti a Hold, szóval… - tény és való, van abban valamit, amit mond. Vigyáznia kell, tartani a szintet, mert ha romlik, onnan könnyen dől össze minden. De mint minden alkalommal, úgy újra és újra feláll a földről, túléli és létezik. Egy burger ezen most nem fog változtatni.
- Na szuper, akkor te azt, én brutál burgert fogok. Leszek egészséges és kérek hozzá édesburgonyát. Keressek helyet, míg vársz vagy majd tálcával totyogunk körbe és utálunk mindenkit, aki egyedül ül és társa csak a táskája? - pillant felé. Egyelőre nem mozdul, csak kinézi az irányt a kajáldához. A gyomra persze korog, nem is ő lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838592#post838592][b]Krushnic Dimitri - 2021.10.25. 21:01[/b][/url]

Igazából értem én ezeket a gyerekdolgokat. Mármint nem azon a szinten, hogy most rögtön alkalmazni fognak az előkészítőbe, mert olyan istenkirály vagyok, hanem csak van néhány hiányos ismeretem, meg egy jó adag intuícióm, a kettőhöz vegyítek egy kis pozitív hozzáállást, s máris tudni vélem, hogy az otthoni rossz viselkedés nem arról szól, hogy minket idegesítsenek meg ereszdelahajam. Ott érzik magukat biztonságban. Ott tudják, hogy megtehetik, s úgyis szeretve lesznek. Főleg mióta mind megkezdték a nagy közösségi életet, méginkább kiélesedett ez a különbség.
Persze attól még nehéz meg fárasztó, s néha nagyon szeretném azokat a kisangyalokat kapni, akik oviban vagy Beliánnál vagy bárki másnál vannak, nem pedig a kis ördögfattyakat.
Sóhajtva jutok a vágyaim elengedéséhez és csak mosolygok Belián optimizmusán. Értékelem ám, de tényleg.
- Nem akarom, hogy te legyél a mumus, hogy majd mindig téged emlegessünk, ha nem esznek szépen. De az lehet, hogy néha beállítok majd hozzád velük, hogy ments meg.
Igazából ez a "majd" nagyon kegyes hazugság; mindketten tudjuk, hogy nincs ebben a helyzetben semmiféle majd. Már eddig is gyakran előfordult, meg jöttem én gyerek nélkül is, csak úgy lazulni, vagy vertem az ajtót hajnalban, hogy jöjjön velem futni.
Ez a futás is kissé hanyagolt téma lett az utóbbi hetekben, szánom-bánom, de lesz ez jobb. Lehet már tényleg használnom kéne azt a határidőnaplót, amit Ármintól kaptam még év elején, s azóta is csak néha irkálom bele, hogy mikor vannak óráim, aztán hagyom a fenébe, megy az fejből is. De ez a része, hogy másra, magamra is figyeljek, ez már nehezebben megy. Hogy a tervek nehogy kiugorjanak a fejemből, hogy esetleg csak havonta kétszer jussak el futni, hogy ne írjam meg azt a baglyot, hogy ne javítsam meg azt a kisautót. Szomorú, de jobb mindent leírni.
- Helyes döntés - nagyokat bólogatok mellé s örülök, hogy nem stresszel, meg neki nem is kell, s hogy azt eszi, amit a szíve kíván.
- Én leadom itt gyorsan a rendelésem, addig szerintem menj te is, aztán keresek egy asztalt, amíg elkészül a spagettim.
Már nyújtom a nyakam s hopp, ki is néztem egy helyet, ott a műfikusz árnyékában, kétfős kis asztalka. Mikor leadtam a rendelést, gyorsan az asztalunkhoz powerwalkolok a buszon kedvenc helyükért tolakodó mamák vitalitásával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838719#post838719][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.10.31. 21:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838725#post838725][b]Reiner Kende - 2021.10.31. 23:12[/b][/url]

Nem csak legjobb haverja fejére ül ki, hogy nem hiszi el Kende tényleg a helyszínen van, hanem valszeg a navinés arcára is. Legalább viszonylag időben bebootolt. Volt már ennél rosszabb. Mondjuk a barackja alatt olvadó jéghegy, amire csak halkan nevet miközben köszön a Kisokosnak. Aki még mindig itt van - ergo ez egy jó jel.
- Forgolódott párszor az ajtó felé, de nem szúrta ki a szemét a göndör búrád. Nem látott valami jól a néni, nem tudom, nem érdekel, nem kellett többet kamuznom az a lényeg - hát, akkor be sem engedték volna. Amilyen szarul képes hazudni, hátraarcba fordították volna.
- Ha ugyanilyen úriasszonyi tempóban zajlik, akkor talán hat-hét óra - billegteti tenyerét, majd nagy mosollyal legyint. - Figyu, nem rohanunk sehova. Plusz ez a te estéd, haver, élvezd ki - bólintott nyomatékosítva mit gondol a dologról.
Figyeli a kiállókat. Amíg a szőke kiscsaj figyelni mellettük, addig neki figyelnie kell, hogy nyitva maradjanak a szemei. Ezeken a dude csaj segíthet. Aki mondjuk totál máshogy gondolja, mivel fel sem akar menni. Baszdki. Szólna, de ‘o’ betűt alkotva maradnak ajkai és szürkéskékjével nagyokat pislog Améliára. Itt várnak, vette. Anélkül is, hogy a másik úgy nézzen rá, mint aki átkot szórna a nyakába, ha máshogy készülne tenni. - Ja, aha - valami ilyesmi. - Ne skippeld a lehetőséget, az rosszabb mintha ott állva sülnél fel, miközben kurva jók a képeid - csak ne hányjon be. - Minden frankó lesz - problémamegoldó támogatási kurzusokat is tarthatna. A taps viszont haldoklik. A helyzetet elnézve vagy elindul vagy a Kisokos felpakolja a mikrofon elé. Aztán a csaj mást pakol, amikor arccal megy a dude-nak. Így is van! Hát, ő nem puszilgatja a haverját, csak zsebre vágva kezeit pillant körbe. Fejben már azon van, hogy csinál valamit, amivel húzhatja az időt, de remélhetőleg Móric már kiskerázik az emberek elé. Más különben kénytelen lesz felmenni és kiötleni miért ő mond beszédet a művész helyett - hamar elfelejtette, hogy nem mozdulhat. Halkan pedig már a Three little birds-t dúdolja. Minden frankó lesz. A legjobb haverja egy császár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838896#post838896][b]Ráczhalmi Ármin - 2021.11.04. 20:12[/b][/url]

Na szép. Ez nagyon úgy hangzott, mintha egyedül én hinnék benne, hogy a kijutunk - a direkt erre a célra kitalált - szabadulószobából. Pedig kikérem magamnak, én simán ki tudok nyitni egy bilincset, csak épp nem szokásom otthagyni a fogdában. Ha már együtt csuknak le, akkor együtt illik távozni, különben hol a minőségi idő aspektusa a programnak?
Az említett kamerák egyébéként lehet, hogy pont a pillanatokban fájlalják valamelyik diódájukat vagy égő érzés kínozza a lencséiket, amint Dimi hot pink alteregót teremt épp magának. Napszemcsis, borostás pindúrpandúr, ha hunyorogva ráképzelem a ruhát is. *
- Dönölű vagy,-*utánozom B2 elfogultan meghatódott hangját, amivel különösen fényes bogaraknak szokott beszélni. Valamiért bűbájosnak találja a mindenféle csúszómászókat, a múltkor gilisztaóvodát nyitott, amikor ásóztam és a földdel kifordultak a szép, hízott férgek.
- Ha Panka nem verné le érte a vesémet, most kölcsönadnám az unikornisos-csillogós szájfényét, mert menne a szerelésedhez,-*sajnálkozom roppant őszintén, amiért nem emelhetjük megjelenése fényét némi műanyageper-szagú glitteres ragaccsal. Nem mintha bármelyikünknek szüksége lenne az esetleges asszociációra, elég emlékezetes lesz az este és az a csók is, amire éppen lehúznak. Tiltakozni persze esélyem sincs, mert hát ezt a szörnyet én teremtettem...vagy legalábbis hizlaltam fel.
Mindenesetre jelzek a szerencsétlen kalandmesternek és sikerül elindulni, összeillő nagyító, pisztoly meg egyéb piktogramokat keresgélve. Az egyik a földön heverő műhulla lecsavarható kezén van, amit be kell dobni egy
postaládaszerű nyílásba a falon, amiért cserébe kapunk egy kulcsot, ami az áldozat zsebében lévő pénztárca egyik kártyájával kombinálva elvezet B-ből C-be és így tovább. Vannak itt térképek, ellopott mikrochipek meg minden.
Persze Murphy, hogy azonnal rányúlunk egy olyan nyomra is, ami egyenest a pálya végére szánt üveg vörösborhoz vezet az egyik lelakatolt szekrényben. Még jó, hogy ezt Dimi nyitja elsőként, lehetőségem nyílik jazz kézzel hozzátenni egy "tadaaaa!" hangeffektust, ha már a kedvenc piája öt perccel indulás után jön szembe. Szóval újabb választás előtt állunk: most igyuk meg és roppant kedélyes, ám nehezített pályán játsszunk vagy legyünk okosak, előbb jussunk ki és csak utána ünnepeljünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838944#post838944][b]Helvey Belián Balázs - 2021.11.07. 11:23[/b][/url]

Ez nem is a madárról szól. Jó, róla is, mert azért na, mindig vannak őrült dolgai, amiken röhögni lehet, bár nem mindegy, hogy csak ő nevet, vagy mindenki más (esetleg rajta kívül mindenki más). Arról nem tehet, hogy ennyire ellenpólusok – míg ő jóval kevesebb hisztit és dühöt hordoz és ha cipeli, máshogy adja ki, addig Denis idegei kevésbé rugalmasabbak. Most ha mindig úgy gondolkodna, mi az, amitől lakótársa nem kap agyfaszt és megteheti, eléggé körülményes lenne bármi. Meg lehetetlen és nem is akar ilyet. Ennyi szabadságot kapjon már, az meg, hogy mik lesznek a következmények, majd később eldönti és túléli. Most Denis döntött, egyszerűen helyezi félre a madarat, mintha mindenben csak az ő szava lenne szent. Komolyan, mintha azzal lenne fenyegetve, hogy az ágyában tárolja majd, esetlegesen fölé aggatja, hogy éjjel, amikor megébred, szembenézhessen vele, tökre megértené a kifakadását. Így? Nemigen, és hamar fel is adja. Nem vitatkozik többet, csak elengedi a dolgot, odaszúr valamit és ennyi. Lenne. Lett volna.
- Sokkal szebb vagyok, mint a tököd – dörmögi, mert nem fordul felé, nincs kedve a morogva fintorokkal szembenézni, azonban ahelyett a madár kerül oda. Kicsit meglepve pislog felé, majd le a műanyagra, amit átöleli, hogy ne ejtse el. Meglepte a húzás, mert már elfogadta, hogy vele nem lehet vitázni, erre tessék, magát meghazudtolva most mégis jöhet Ferenc. Nem érti Denist, sokszor nem, de nem is kell.
- Lehet még élvezném is – vág vissza, hátha kicsit megakasztja ezzel úgy, mint őt ezzel a húzással. Nem tervezett most eltévedni, sem soha, ezek olyan dolgok, amiket előre lehet tudni, várni, hogy na, majd ez lesz nyolc és tíz között. Persze. Lepillant a madárra, majd lép előre a sorral. Elbambul kicsit, a kezéből ismét kikerül a zsákmánya, erre azonban már nem mordul fel. Egyszeriben, egy sóhajjal ereszti le a kezeit, bár tény, a lendületéből veszített, az orra már kevésbé lóg. Az tény, innen  már menni kell, mára elég volt. Még a tárcát sem tudja elővenni, fizetnek helyette és figyeli a hátát a másiknak, amely már kifelé tart.
- Várj már meg – lódul utána, a kosarat a helyére lökve sétál ki az épületből. A fényre és a friss levegőre sóhajt fel, majd mielőtt bármit mondana, rágyújt szintén, miközben megáll Denis mellett.
- Ó, hogy milyen gondjaid vannak – pillant le, mintha már keresné a lankadás nyomait. - Ne Ferencre fogd az impotenciád, kérlek. De figyelj, ha megtörténne, iszonyat jó a kézügyességem, engesztelésül megoldjuk hamar – kacsint rá, mintha komolyan gondolná, hogy majd mikor kiront káromkodva, akkor majd ez megtörténik. Már csak az hiányozna. - Ööö mindegy. Valami ami közel? Vagy otthon és akkor nem fenyeget a veszély, hogy hoppanálás után lehánylak? - tényleg mindegy, egyelőre ő is csak a füstöt fújja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838951#post838951][b]Helvey Belián Balázs - 2021.11.07. 17:01[/b][/url]

Nem akar ő amúgy senkit sem fenyegetni a jelenlétével és úgy semmivel sem, ha lenne valaha gyereke, akkor sem festene falra ördögöt. Bár nem tudja, milyen lenne az, mert közel sem egyforma az érzés, hogy néha vigyáz Dimiék aprónépére vagy csak szimplán ott van náluk és élvezi a társaságot, feltöltődik. Persze, az előkészítőben is bőven vannak kicsit, így aztán nem panaszkodhat, hogy a ki sem alakult apai ösztönei nincsenek kihasználva, vagy úgy egyáltalán, megtapasztalva, milyen is lehet. Talán nem az igazi, neki azonban ennyi jutott az életben, ezt már elfogadta és nem is gondolkodik róla másképpen.
- Nem lennék mumus. Annyira. Vagy ezzel lehet tényleg – hümmög párat, hiszen van benne valami. Nem lenne kellemes, amikor megérkezne és kicsit feszült lenne a hangulat, mert nem azt éreznék, hogy itt jó történik, hanem itt fegyelem lesz. Nem, erre tényleg nem vágyik, egyikük sem. - Megmentelek szívesen, szóval gyere csak. Ezen nem múlik – nem mintha eddig nem lett volna rá példa, akár mentés, akár „csak úgy” címszóval. Gyanítja, hogy amikor jobban maga alatt volt, akkor azért is tették meg az utat, hogy jobban érezze magát, ne azon gondolkodjon amin nem kell és a kedve javuljon. Nos, ezek akkor mindig be is jöttek, illetve manapság is, a szimpátia kölcsönös. Bár azokat az időpontokat kerülik, amikor előtte vagy utána a Teliholdnak neccesebb, türelmét még nem tesztelte így, csak az iskolában, ahol kis teával ugyan, meg a gyógynövények erejével, de sikerült mindent kibírnia. Pedig, a kicsit között valaki mindig kiabál vagy épp máshogy hangos. Valóban birkatürelme van, az esetek nagy részében. Arról még nem beszélt, hogy van, amikor viszont abszolút kibillen minden és valami vörös köd lepi el, és aztán… történik ami. Nem tudni, hogy nem mer vagy nem tudja szavakba önteni. A képbe, ami róla alakult ki és él, tudja, hogy nem illik.
- Én is így gondolom – nyalja meg a szája szélét, hogy eszébe se jusson a dolog most, amikor szent pillanat keretében enni fognak, gyerekek és repülő tányérok nélkül. Bár, azért akad erre gyerek bőven, jól nevelten falatozó vagy épp hisztisebb, nekik azokkal semmi dolguk.
- Rendben van, akkor majd kereslek vagy ha bamba leszek, integess – azzal indul ő is. Azért valahol a kor egy szép tanulmányi tétele lehetne, hogy többen állnak sorba hamburgerért, mint spagettiért, így nem meglepően várt többet és indult később keresni a helyet. Amint kiszúrja, úgy indul meg felé, elenged maga előtt egy sietős gyereket, majd végül az asztalra teszi a tálcát, rajta a szép, megtermett hamburgerrel.
- Persze, hogy előttem kérték a laktózmentes, de csak 4 szelet hagymakarika meg tököm tudja milyen speciális rendelésüket – dúl-fúl két másodpercet, míg lecsüccsen, majd Dimi felé pillant. - Akkor, együnk szerintem – bár azért vár, hátha ebben a pár percben történt valami, amiről be kell számolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838964#post838964][b]Krushnic Dimitri - 2021.11.08. 12:59[/b][/url]

Ha realisztikusan gondolkodunk s eltekintünk attól, hogy egymás közelében tartózkodva hajlamosak vagyunk visszafejlődni egy tinilány szintjére, elég hamar ki kellene innen verekednünk magunkat. Végülis én pénzért fiktív nyomozós ügyeket találok ki, ő pedig évekig abból élt meg, hogy bűnözőket kerített kézre. Mindkét foglalkozás az igazi nyomozói élet távoli mostohatestvére, de azért összeadva őket egy eléggé épkézláb deduktív képességet kapunk. Elvileg.
Persze itt a lényeg nem a kijutáson van, hanem hogy kijutás közben jól érezzük magunkat, az meg számomra abszolút kivitelezhető ezzel a társasággal. Szóval ha egész este itt szenvedünk, nekem az is boldogság. Talán motiválni tudna, ha elárulná, mi a következő napirendi pont - mit tartogat még a tarsolyában? Igazából... nem, nem akarom tudni előre. Ahogy most is eltekintek attól az ösztönös gyanútól, ami bennem motoszkál, csak hogy ne rontsam el a szórakozást. Nem leszek party-pooper, no sir.

Készenlétben állva körbeperdülök a bókra, hogy jobban megnézhessen, aztán nekiütközök a lendülettől s röhögve kapaszkodok a karjába. A szájfényes variánsra hosszan hümmögve végül megrázogatom a fejem. - Nem akarod szerintem. - Lehet, hogy eper ízű, de nem tűnik annyira ehető epernek. Meg hogyan nézne ki, ha szájfénytől zsíros-csillogó lenne... mindenhol?

Hihetetlen, de végre sikerül nekifogni az akciónak. Hamar belátom, hogy itt írói logikát soha ne keressek, illetve hiába is próbálom használatba ültetni eddigi tapasztalatomat. Csak követem a jeleket, minden mozgathatót megmozgatok, tippeket adunk egymásnak, s hamarosan egy meglepetésbe botlok, ami egészen biztosan nem illik a történetbe. Ármin hirtelen rögtönzött tádámja arra enged következtetni, hogy valaki nem sokat törődött az előre meghagyott utasításaival.
- Erős a csábítás, de... jobb lesz majd a végén. A győzelem itala! - Kivéve a rejtekhelyről, a magasba emelem az üveget. Gyorsan nyomok érte egy puszit s haladhatunk is tovább, az ajándékomat egyelőre leteszem egy asztalra, biztos távolságban akciózásunktól.
Tovább haladva elkezdünk kutakodni, de hamarosan visszatérünk a szekrényhez s benyomva a hátát, egy eldugott rekeszre bukkanunk, benne egy könyv, benne egy kulcs. Így megy ez egy ideig, néha külön matatunk egy sarokban, néha hívjuk a másikat, hogy segítsen, vagy nézze meg, mit találtunk. Egy adott ponton a plafonra szerelt lámpabúrát akarom leszerelni, amit viszont asztalra állva sem érek el.
- Melyikünk lesz a paci? - Csípőre tett kezekkel méregetem Ármint. Kettőnk közül ő a magasabb, de nem eléggé, s most az a kérdés, melyik fogja megtartani könnyebben a másik súlyát? Végülis szokott edzeni. Meg nehezebb nálam. Kapjon csak fel a nyakába! Lónyugtatásnak szánt ciccentéssel intem magamhoz, ahogy beállok a lámpa alá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838990#post838990][b]Lafayette David Saint-Venant - 2021.11.09. 23:39[/b][/url]

Nora

Az igazat megvallva semmi kedve hazudni úgy igazán. Az mégsem így nézne ki, rakna bele némi energiát, hogy hitelt érdemlően mondja bele a másik szemébe némi jól adagolt, megfelelő színészkedéssel a valótlan szavakat. Ez inkább csak irónia volt, de tény és való, az ő iróniája nagyon messze áll a családja többi tagjának élces stílusától. Mindennek ellenére Nora alig elcsíphető, vékony mosolya az ő szájára egy fokkal szélesebbet csal. Gyerek, nem tudja olyan remekül kontrollálni a megnyilvánulásait, mint a felnőttek, így ha elégedett valamivel, az teljes mellszélességgel ki fog ülni az arcára is legtöbbször. A beígért vélamágia viszont nem hogy csökkentené a mosolyát, rendes vigyorba formálja át. Még sosem használtak rajta ilyesmit, nyilván indokolatlan is lett volna, de a kíváncsi természete szinte sikít érte, hogy egyszer kicsalja ezt a 'büntetést' a tanárnőből.
- Nem biztos, hogy szeretnék ellenállást tanúsítani... - Noha alig hallható a motyogása, Nora játszi könnyedséggel kitalálhatja, hogy egy hormonoktól túlfűtött, tizenhat éves srác éppen milyen gondolatokat társít az ő vélaságához. Ennél már csak az volna pazarabb, ha még több vélát fújna a véletlen az útjába a Bagolykőben. Lehet, hogy mégis érdemes útra kelnie és zokszó nélkül követni a tanárnőt?
A kidobó nem állja útjukat, de roppant látványosan bámulja meg az igen dekoratív hölgyet. Lehet, olyasmi gondolatok járnak a fejében, mint 'Hogy lehet, hogy ez a taknyos ilyen nőt szedett fel ma estére?', pedig ha tudná a tényállást... Lafayette titkon rendkívül boldog a kis protekciójától, elvégre hányan mondhatják el, hogy csinos tanárnők külön érte jönnek fel Pestre, hogy összeszedjék az elkóborolt fenekét? Egyébként, ha minden kötél szakad is, nem szokta hangoztatni, de van hamis személyije, biztos ami biztos. Apa nem engedte el csak úgy garázdálkodni, de persze azért az ilyen dolgokat inkább végső esetben szabad használnia. Mondjuk, ha a csapos tényleg elkéri az igazolványt.
Egy félreesőbb boxhoz kíséri Norát, távolabb a bejárattól és a pulttól. Körülöttük döng a zene, a hely majdnem tele van, de az épp most felszabadult asztal, amihez érkeznek, szerencsére nem a hangszórók alatt van, de még csak a stratégiai mosdók mellett sem. Nora kérdése láthatóan szórakoztatja, még el is kuncogja magát az értetlenségen. Hát igen, az egész família elcsodálkozott a besorolásán.
- Azt hiszem, nagyobb könyvmoly vagyok és erősebb a törvénytiszteletem, mint padréé vagy az anyámé. Ha összehasonlít az apámmal, lenne szíve őszintén azt állítani, hogy tényleg rellonos vagyok? Bár... - Itt elgondolkodva néz bele Nora szemeibe, és megrázza a fejét. - ... istenigazából még ön sem ismer engem, én sem önt, hogy ez a kérdés reális lehessen. Lehet, mégis van bennem rellonosság, csak nem elég nyilvánvaló, én sem igazán tudom. Mondjuk azok alapján, amiket apám és a nénikém mesélt, erős kétségeim vannak afelől, hogy be tudnék illeszkedni a házba. - Szegény gyerekben nincs bizonyítási vágy, feltűnési kényszer, gonoszkodás iránti csillapíthatatlan vágy, fensőbbségi tudat és száz más tulajdonság, amiket felismerni vélt a felmenői anekdotáiban szereplő rellonosokkal kapcsolatban. Lehet, hogy ezek csupán az előítéletei, vagy pont a szülei és a keresztszülei egy ilyen szériát fogtak ki anno, de első blikkre nem feltétlen szimpatikus egy közösség. Másfelől van olyan személyiségjegye, ami illeszkedhetne a rellonosok tulajdonságai közé; például egy bosszúálló kis szarházi, aki nagyon sokáig képes türelemmel tervezni, hogy rúgjon egy irtózatosan nagyot az ellenlábasába, és az sem zavarja, ha az oroszlán már döglött és a földön fekszik.
- Mit szól kezdésnek egy tatrateához? Alapozásnak tökéletes, ha szereti. De remek a házi pálinkájuk is és persze a kézműves söreik. Szóval, mit hozhatok a hölgynek? - Természetesen ő lesz az inas, ez nem is kérdés, ő hívta meg Norát, csak az óhaját lesi és már megy is teljesíteni, ha megkapta a szükséges infókat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839006#post839006][b]Mórocz A. Móric - 2021.11.10. 20:03[/b][/url]

Csak kötjük a karót az ebhez, hogy menni kell. Valami most nem volt jó, de nem probléma, nem kell mindig fennakadni mindenen, jó? Csak lépj tovább, mert neked megy, míg én rohadtul nem léphetek túl ezen. És le sem, mert már csak a gondolattól érzem a tekinteteket a hátamon. Amik a dude-nak köszönhetően tűnnek el.
- Te állat - fojtom vissza a röhögést. Nem lenne illendő beleröhögni valami csaj beszédébe gondolom, úgyhogy moderálom magam. Viszonylag. De azért ehhez nem kellene hozzászokni. - Hat-hét óra? Normális vagy? Addigra megszülök - hangomban érezhető a kétségbeeséssel keveredő felháborodás, és lehet, hogy ez hangosabban hagyta el a számat, mert egy mellettünk álló néni néz ránk. - Csókolom a kezit - biccentek felé elbűvölő mosollyal, ami az arcomra is fagy, mert felhangzik az én nevem, közlöm a tényt, és megfagy minden. Látom, hogy Kiscsibe szája mozog, de nem hallom a szavait, csak meredten nézek immár a mikrofon felé. Ó, Merlinre, hát baszódjon meg mindenki! Kezem mozdul, hogy ingujjamat tűrjem fel rendesen, a mozdulat félbemarad, ahogy akaratlan hajolok lefelé Kiscsibéhez igazodva és érzem meg ajkait arcomon. Szélesen vigyorgok, megpaskolom haverom vállát, majd a már haldokló tapsban állok a mikrofon elé.
- Szép estét kívánok mindenkinek. Mórocz Móric a mikrofonnál - vigyorodom el szélesen, ahogy végig nézek a hamarosan bealvó társaságon. Na, pörgessük fel a bulit. - Biztos vagyok abban, hogy sokan ismerik az Office című sorozatot. Van benne egy rész, amikor Pamnek, a recepciósnak, kiállítása van egy galériában, mert művészlélek, de a főnökén kívül senki nem értékeli. Ugyanis ő megveszi az épületről készült képet, ahol dolgoznak - vezetem kékjeim Kendére, majd Kiscsibére, akire rá is kacsintok. - Ennél nagyobb elismerés senkinek nem kell. Ha valaki kedvet érez nézni egy idegen ember arcát a nappaliban, áldásom rá, de én csak hálás vagyok, amiért megjelentek és megnézik a képeimet - halk nevetést hallok innen-onnan, így bátran mutatok a fal felé, amin és ami előtt a képek helyezkednek el. - Iskolai projektnek indult. Biztos vagyok abban, hogy néhány szemfülesebb megjelenő már észrevette: a képek betűkből, pontosabban kezdőbetűkből állnak. A középső képen édesanyám van, Malvin, aki nem tudott eljönni, mert nem mondtam el neki, hogy ez van - vigyorgok, ismételt nevetés. Azt megvárva folytatom. - A bal oldali képen látható egy úszó, aki valószínűleg olimpikon lesz rövid időn belül, míg a jobb oldalon egy lány, akit elvarázsolnak a szavak, hogy utána ő varázsoljon el másokat velük. Mindketten fontos szerepet játszanak az életemben, és mi lenne nagyobb megtiszteltetés, minthogy a modellek, a múzsák itt vannak köztünk? - csillannak meg kékjeim játékosan, ahogy arcukat fürkészem. És amint többen arra felé fordulnak, amerre én nézek, a vigyorom még szélesebb lesz. - Kende és Amélia, ha csak a kezdőbetűkből nem jönnének rá - nevetek fel halkan. - Köszönöm még egyszer, hogy eljöttek, és ha csak egyetlen pillantást vetnek a képeimre - a tapsban sétálok el a mikrofontól, hogy onnan néhány lépésre már fogadjak pár kézfogást és álljak neki beszélgetni, miközben tekintetem Kendét és Kiscsibét keresi. Remélem őket is megrohamozták. Nem poén egyedül szívni. Na, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839170#post839170][b]Bánki Zorka - 2021.11.19. 11:27[/b][/url]

Tervei között nem szerepelt, hogy tényleg egy hétig eltűnik. Hagyott ugyan mindig egy-egy üzenetet, de az nyilvánvalóan nem ugyanaz, mintha leültek volna egymással szembe és a bárgyú vigyorgáson túl kommunikálni is képes lett volna. Merthogy szerencsétlen Payne ennyit kapott belőle. Intés, mosoly és már rohant is tova, mert mindennek éppen most kellett felborulni. Ezért is örül annak kifejezetten, hogy Barnabás bevállalta Karolát, a grizzly pedig ellenvetést nem tűrően húzta ki őt a hétköznapi rohanásból, hogy Bogolyfalvától egy kicsinykét távolabb kerüljenek.
Ami Zorkát illeti, talán meglepő, de ránézésre túlságosan nyugodt. Képes mindent túl aggodalmaskodni, gondolni, de mivel erre esélye sem volt a héten, ezért szemeiben nem csillog félelem, izgalom és még tenyere sem izzad. Egész lényében azt érzi, hogy jó helyen van és ebből csupán a vele szemben helyet foglaló tekintete képes most egy pillanatra kizökkenteni.
– Köszönöm, ez tényleg jó ötlet volt és kellett is – talán nem a legszokványosabb hely az ő esetüket nézve. Eddig nem foglalkozott ezzel, de nyilvánvalóan most biztosan nem tud majd elrohanni a dolgok elől. Zorka esténként lefekvés előtt néha eltöprengett azon, hogy most akkor mi is lenne a legmegfelelőbb viselkedés a másik jelenlétében, de aztán sosem jutott semminek a végére, mert olyan fáradt volt, hogy a következő pillanatban már reggel volt és nyáltenger. – Szeretném szóban is kinyilvánítani, hogy nem akartalak elkerülni a héten..   – bújik meg az étlap mögött halványan mosolyogva. Mikor azt mondta, hogy nem tudja megígérni, hogy ott lesz másnap, avagy harmadnap, nem gondolta komolyan, aztán az élet mégis így hozta. - De, legalább nem hónapokra tűntem el megint, ez jó pont, nem? - elő is veszi legbájosabb mosolyát, hátha az némiképpen segít rajta. Bár egyáltalán nem érzi azt, hogy Jason neheztelne bármiért is. Tulajdonképpen nem tudna olyan helyzetet felemlegetni, mikor a férfin haragot látott volna. Ez pedig megnyugvás a nő számára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839255#post839255][b]Denis A. Brightmore - 2021.11.21. 18:09[/b][/url]

Rohadt sok mindent képes vagyok elviselni, mióta az előkészítőben és a kastélyban is tanítok, de Helvey minden szintet képes túlnőni, főleg, amikor valami baromságra pörög rá. Viszont meg szeretném magamat kímélni az öngyilkos képétől, és ha ehhez jönnie kell ennek az undormány madárnak, akkor jönni fog, csak ne csinálja ezt velem. A kapcsolatunk ilyen szempontból nem változott: mindig megkapja, amit akar, mint valami kölyök, csakhogy megkíméljem az idegrendszerem. Mi ez, ha nem gyönyörű barátság.
Hangosan röhögök fel a válaszra, annak utóhatásával még nevetve fizetem ki a bazárt, amit kénytelen voltam megvenni, de már nyugodtabban és ugyanolyan faarccal lépek ki az épületből. Még csak meg sem torpanok arra, hogy utánam szól, várjam meg. Kihoztam, a kasszától meg csak kitalál már. Mondjuk kétséges, és mindezek után kinézem belőle, hogy két méteren rossz felé kanyarodik, de meghallom magam mellett a hangját, úgyhogy ügyes fiú, és abszolválta a problémát. Jár a flamingó. Lendületesen indulok tovább, miután az impotenciám a téma, de pár lépés után kell - igen, kell - megtorpannom, amikor folytatja. Félig megemelkedett szemöldökkel fordulok hátra vállam felett, elkapom a kacsintást, végül teljes testtel fordulok felé, hogy a tipikus féloldalas mosolyommal lépjek közelebb hozzá meg sem hallva, amit a sörözésről mondd.
Közvetlen előtte torpanok meg, kezem lassan emelkedik feljebb, behajlított mutatóujjamat csúsztatom álla alá, hogy megemeljem a fejét: így már biztosan rám figyel, mivel nem adok neki más választást. Lesütött tekintetem zizzen ajkaira, lassan hajolok lejjebb. - Vigyázz miket ajánlasz fel, Helvey, nehogy kihasználjalak - motyogom ajkaiba szavaimat, leheletem csapódik vissza onnan. Hirtelen mozdulattal egyenesedem fel, szemtelen vigyorral ajkaimon húzom vissza kezemet, ajkaim közé biggyesztve cigarettámat hátrálok pár lépést, majd megfordulok és indulok el arrafelé, amerről jöttem. Életem nagy részét az teszi ki, hogy az emberekkel játszom, és most komolyan kérdezem; közületek ki hitte el egy pillanatra is, hogy ez alól Helvey kivétel?
- Ha nem sietsz, itt hagylak - emelem fel kezemet jelzésképpen, hogy mégis merre kellene megindulnia. Közös erővel vásárolunk be, majd otthon adja meg a kellő élvezetet a sör, amit annyira, de annyira kívánt a gyerek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839291#post839291][b]Elias Napoleon Diaboli - 2021.11.22. 21:58[/b][/url]

Az ajtó hangos robajjal vágódik a falnak, majd vissza. Tenyeremet feszítem ki magam előtt, hogy annak csapódjon a tömör fa, ne az arcomnak lehetőség szerint, mert jó érzés lenne, ha ugyanennyi vérrel jutnék valahogy haza. Így is elég az a veszteség, ami a szemöldökömből folyik. Erőteljes mozdulattal taszítok még egyet az ajtón, kijjebb lépek, és reflexszerűen fogalmazódik a gondolat, hogy arrébb kúszok, de hiába van közel éjfél, az utca szinte tömve van. Gyökér kölykök. Szabad kezem szorít combomra, felegyenesedem, az ajtó fölött elhelyezett kis tető alól is lépek, így az esőnek lehetősége van ütemesen kopogni a fekete dzsekin. Bicegve indulok el, az első szűkebb és kihaltabb utcának a sarkában kapaszkodok meg, ahogy vállam felett előre, majd hátra nézek még utoljára - hátha vagyok akkora mázlista, hogy senki nem lát - és libbenek be a sötétségbe.
- Ugye nem?
Valószínűleg de. Hátamat vetem a falnak, miközben kezem nyúl a nadrág gombjához és szinte szaggatom le magamról a ruhadarabot, amíg fel nem bukkan az alatta megbúvó fásli. Térdemig tolom a nadrágot, majd egyszerűen engedem le magam a földre, hogy a fiolát szedjem ki zsebemből, húzzam is le az egész tartalmát, majd lassú mozdulatokkal kezdjem el letekerni az anyagot. Ujjam meg-megremeg a mozdulatsor közben, a cselekvés is megakad olykor, ám akkor biztosan, amikor szemem sarkából észlelem a sziluettet. Levegőm elakad, gondolkodás nélkül változom át - még éppen hallom az eltűnő kezemből kieső fiolát összetörni -, hogy a nem megbűvölt ruhák alatt húzzam össze magam. Csak meg kell várni, amíg elmegy. Csak meg kell…
- És ha nem teszi?
Akkor itt halok meg. Vagy ő. Opcionális.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839293#post839293][b]William Martin Krise - 2021.11.22. 22:35[/b][/url]

Talán még egy vagy két hónap - vagy több, ha úgy látjuk. De legyen türelemmel, figyelembe vesszük, hogy talált munkát és a viselkedése is példás, ha ezen az úton halad, visszakapja a pálcáját.
A szürke, késő novemberi délutánon összehúzza a pulóverét magán, ahogy a Széll Kálmán téri mugli tömeget kerülgetve pocsolyából pocsolyába lép. Senki sem vet rá második pillantást, ahogy ő sem keresi a szemkontaktust, belesimul a villamoshoz igyekezők monoton forgatagába. Az egész megbeszélés egy bagoly is lehetett volna, hiszen alig töltött több, mint tíz percet a kirendelt aurorja, egy szigorú tekintetű, különben meglepően csinos nő irodájában. Munkája van? Talált lakást? A családjával felvette a kapcsolatot? Láthatóan a válasz sem érdekelte, csak fel-felpillantott, miközben a papírra írt, olyan adatokat, amiket ő maga sosem láthat majd.
Egy hét múlva ugyanitt. Ennyi.
Mint a legutóbbi alommal, most is egyetlen fejlemény tartja és melengeti benne a lelket, amit jelenleg is a mellkasához szorítva cipel, a széltől is óvva, akár egy újszülött csecsemőt.
Két KFC twister dupla sajttal. Elvitelre.
Szórakozottan lepillat a zacskóra, ahogy befordul a mellékutcán. Nem mesze innen ismer egy megbúvó, apró parkocskát, ahová leginkább kutyát szaratni járnak a helybéliek, ám így is jóval csendesebb, mint a tömegközlekedés zajától őrjöngő főutca. A korábbi eseményeken magában dohogva ballag tovább, a levegő kesernyés szemétszagot hord felé, ő pedig leginkább csak azt várja, hogy végre leülhessen arra a magányos, rothadt festékű padra a homokozó mellett és végre megebédelhessen, elvégre...
Megtorpan. Összeráncolt homlokkal pillant le. A talpa alatt a szilánkok ismét megreccsennek, ahogy lelép róluk, a tekintete pedig továbbsiklik az apró tócsára, majd pedig a ruhakupacra.
Namármost - William-nek megvan a magához való esze. De ha az nem is, csillapíthatatlan kíváncsisága mindenképp. Egy majom felismeré, hogy nem holmi csavaros kiflire lépett, hanem vékony, elegáns falú fiolára; frissre, aminek tartalma még épp, hogy párologni kezd a betonon. Az egyedüli logikus döntést hozza tehát.
A cipője orrával óvatosan megbökdösi a ruhákat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839296#post839296][b]Elias Napoleon Diaboli - 2021.11.23. 09:28[/b][/url]

Azt leszögezhetjük, hogy elég régen kerültünk ilyen kellemetlen helyzetbe. Csak a cipőt bánom, mert szerintem brutálisan jól állt, de így, hogy a megbűvölést el kellett hagyni, nem nagyon van más választásom, mint lemondani róla. Na, lássuk, hogy a faszba tudok innen elmenni. Jobbra tőlem három kuka, balra csupán a fal, aminek mentén jöttem, logikus lépésnek tűnik arra indulni.
- Mi a…
Az apró, mégis kellemetlen nyomásra húzom össze magam még jobban. Villás nyelvem ki-be szökik számból, ahogy igyekszem felmérni, mégis kivel vagy mivel állok éppen szemben. Jobban összehúzom magam a sziszegő hang kíséretében, a felettem elterülő póló mozdul ennek megfelelően, míg végre annak ujján dugom ki a fejem. Sötét van, alig látok. Tökéletes időzítése van ennek is: bár nyelvem folyamatosan jár ki és be, mindössze azt tudom felmérni, hogy valószínűleg férfi. A teste masszív, a hőkibocsátása túl magas és nagy ahhoz, hogy egy törékeny nő legyen.
- Legalább azt tudjuk, hogy kíváncsi. Ha még egyszer megbököd a cipőjével, levágom a lábát.
Ne legyél agresszív, esélyünk sincs, ezt igazán észrevehetted volna. Szerencsémre a póló ujja, és a kuka árnyéka tökéletesen takar, de sajnálatos módon ez nem mehet így tovább. Ha sokáig így maradok, meghalok. Ez a hőmérséklet már egyáltalán nem ideális. Szusszanva, tehát valójában sziszegve csúszok kijjebb a póló adta takarásból, hogy azzal a lendülettel emeljem fel fejemet és amennyire csak tudom nézzek végig a… ja, pasin.
- De jó vagy! Mit vársz? Tapsot? Csinálj már valamit!
Azon vagyok! Testemet összébb húzom, fejemet feljebb emelem, kissé hátrébb is tolom, ahogy sziszegve és minimálisan ide-oda mozogva szuggerálom a pasit. Ha nem lép le, kénytelen leszek támadni. Jaj, de régen volt ilyen!
- Rendesen hiányzott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839302#post839302][b]William Martin Krise - 2021.11.23. 14:16[/b][/url]

A zacskót fél kézben tartva, roppant óvatosan épp, hogy megérinti a kupacot a cipőjével. Ő maga sem tudja, mire számít illetve mitől tart, a varázsvilágban egy szilánkokra tört fiola és egy halom láthatóan frissen elhagyott ruha bármit jelenthet. Ezek közül a legszelídebb eshetőség, hogy a tulajdonosuk láthatatlanná vált, jelenleg pedig pucéran rohangál a villamosok között, alig egy sarokkal arrébb. Esetleg elfolyt, ő pedig nem a napokkal korábbi esőzés és a túlcsordult, köztéri szemetes levében, hanem benne áll. Illetve, és ez sem teljesen valószínűtlen, semmi sem történt, ő pedig egy hajléktalan hátrahagyott holmiját rugdossa.
A mozgást nem veszi észre azonnal; a tekintete ismét a szilánkokra fordul, emberi szeme pedig messze nem olyan kiélezett a rezzenésekre, mint a kígyóé.
De a hang.
A szisszenő zaj, mintha csak egy kereket eresztenének le, nyomban ösztönös és mélyről eredő hidegrázást küld végig a gerincén. A pupillája azonnali pánikkal tágul és fordul a mozgás felé, ami az árnyak közül olyan folyékonysággal emelkedik elő, akár a folyóvíz. Az utcalámpák fényében látja a pikkelyek csillogását, amit ő sosem látott szépnek, inkább iszonyúnak, olyannak, amitől kénytelen volt elfordítania a fejét.
Gyűlöli a kígyókat - a mélységes utálat és fóbiás rettegés pedig mozdulatlanná dermeszti őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839315#post839315][b]Elias Napoleon Diaboli - 2021.11.23. 19:52[/b][/url]

Ki kellene kutatni valahonnan mélyről a patthelyzet fogalmát, mert a pontos meghatározást homály fedi, viszont van egy sanda gyanúm aziránt, hogy ez az. Nem is kicsit. Ez megmerevedett, én tíz percen belül meghalok, ha így folytatom, azonban mozdulni nem kellene hirtelen. Nem értékelném, ha rám taposna, bár a félhomályban elnézve az arcát, aligha tud megmozdulni.
- Pálcád?
Ó, baszdmeg! Remek ötlet. Fejem billen oldalra, ahogy végig mérem ismét a férfit, villás nyelvem dugom ki utoljára, mielőtt lassan fordulnék el tőle a kabátom ujja felé. Gondolkodás nélkül fúrom bele magam: nem tehetek mást. Ha mágus, ha nem, vissza kell változnom, ő meg maximum gazdagabb lesz egy felejtés-átokkal, amiről meg nem én tehetek. Faszért most kell ennek is erre mászkálnia a hülye gyorskajájával. Nyelvem érzékeli a bot darabot - még szerencse, hogy hoztam magammal -, orrommal neki is ütközöm minimálisan, és ha tudnék, ez lenne az a pillanat, amikor széles vigyor terülne el arcomon. Visszább húzom fejemet, majd állok neki tolni az ujj széle felé a pálcát, hogyha visszaváltozok, biztosan kéznél legyen. Először nyelvem látszik a kabát ujjából, majd fejem bukkan fel, míg végül lassan, óvatoskodva csúszok ki hullámzó testtel a pálca mellett. Testemnek felüdülés volt a még testhőtől meleg kabát ujja, de sajnos nem érek rá élvezkedni.
- És most?
Nem tudom. Te vagy az okos kettőnk közül, azt hittem előrukkolsz valami fasza ötlettel. A pasi le van dermedve, mégis mit tehetnék? Nem fogom feleslegesen rá pazarolni a mérgem, a bájitalokat nem tudom használni, mert nincs kezem - micsoda meglepetés -, de minél előbb vissza kellene változnom, különben órák kellenek majd emberi alakban is, mielőtt eltudnék innen mozdulni. Egyáltalán nem jött ez az átváltozás jókor. Ha nem változok vissza rövid időn belül, megmerevednek a végtagjaim, nem tudok gyorsan a pálcáért nyúlni… Tutira ez a patthelyzet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839317#post839317][b]William Martin Krise - 2021.11.23. 20:44[/b][/url]

Freeze.
Mintha az tarkóján kihúzták volna a dugót, a gondolatok úgy hagyják el az agyát. Már nem is érzi, ahogy hideg ujjai a papírzacskót szorítják, azt pedig végképp elfelejtette, mit csinált másodpercekkel korábban is miért áll a mellékutcában.
Ahányszor a kígyó mélyszínű nyelve előbukkan, az ő szívverése annyiszor hagy ki egyet. Majdnem érzi, ahogy a fogak az bokájába marnak, a kesernyés vérszagot; a zsibbadást. Ezek közül az utóbbi valós, feljebb és feljebb vánszorog a testén.
Flight.
A kígyó ismét megmozdul, előbb a fejét emeli meg, majd megbabonázóan hullámzó mozgásával a ruhák közé bújik. Ő ekkor fordítja el a szemét egy pillanatra csak, reflexből hátrébb lép, az üveg ismét megreccsen a talpa alatt. Az üveg. Ha nem kígyó, hanem a példa kedvéért varangy mászott volna elő a redők közül, körülbelül ezen a ponton jutna eszébe, hogy a jelek szerint esélyes, mágussal van dolga. Például olyannal, akit galád módon átváltoztattak, hisz' nem ez lenne az első eset, hogy ilyet lát. És, bár ez a lehetőség mélyen meg is születik az elméjében, a köd eléggé elborítja, hozzá, hogy ne számítson. A kígyó az kígyó.
A kígyónak pálcája van.
Fight.
Nem gondolkodik, még csak minimálisan sem mérlegel. A pálca vége az állat feje mellett kibukkan a kabátból, ő pedig ösztönös mozdulattal, de irdatlanul belerúg a kupacba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839319#post839319][b]Elias Napoleon Diaboli - 2021.11.23. 21:44[/b][/url]

Ritkán van olyan, hogy egyáltalán nincs ötletem, mégis mit tehetnék egy kellemetlen szituáció elkerülése érdekében. Merthogy ezt nem elég, hogy elkerülni nem sikerült, de konkrétan a közepén ülök. A férfi nem mozdul, mintha minimum szellemet - ha-ha - látott volna, én meg agyalok, mégis mi lenne a legjobb megoldás a sok szar közül. Fasza kilátások. Az üveg reccsen, és ennyi éppen elég ahhoz, hogy tudjam, nem vesztettük el nagyon a fazont, csak pillanatnyi ledermedés történik. Bátorkodom a pálcám hegyét megmutatni csupán a kabát ujjából, hátha ad valami jelet, ami arra enged következtetni, hogy nem mugli, vagy ha az, akkor az ciki, de ehelyett...
- A büdös picsába!
Egyetértek. Rohadtul. Az első érzés, ami bekúszik az agyamba, a fájdalom. A következő is, ahogy a téglafalnak vágódok, szó szerint kirepülve az ujjból. Ernyedten esek vissza az összegyűrődött és sározott ruhákra, nyelvem aprót mozdul, amíg végig mérem az előttem állót ismét. Te utolsó féreg.
- Ne te-.
Visszaváltozom. Pár tizedmásodpercig összegörnyedve fekszem a ruhakupacon, végtagjaim remegnek meg, de végül a düh kerekedik felül. Gyors mozdulattal kapok a pálcám után, pattanok fel és szegezem a pasi torkának azt mindenféle előzetes gondolkodás nélkül. Leszarom, ha mugli. Leszarom, ha auror. Mindent leszarok. Törleszkedem előre, pálcám hegye mélyed a nyakon lévő puha bőrbe, ha minden úgy alakul, ahogy azt elképzeltem.
- Esküszöm megöllek - sziszegem fogaim között a szavakat. Nem foglalkozom a hátamba és a medencémbe ékelődő fájdalommal, ahogy a vedlés kezdetével fokozatosan növő fájdalom is megszűnik a lábamban - nem érdekel, hogy meztelenül állok előtte, nem érdekel, hogy megláthatja a lábam. Minden külső behatás megszűnik, ami csak egyetlen pillanatra is kizökkenthet, mert nincs az az élőlény, ami most eltereli a figyelmem róla.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839320#post839320][b]Helvey Belián Balázs - 2021.11.23. 21:57[/b][/url]

Lehet, ismétlem, lehet, hogy van benne némi „direkt” vonal abban, hogy igencsak feszegeti a határokat. Bár még mindig nem az a hobbija, hogy kihozzon másokat, vagy épp őt a sodrából, de néha – vagy inkább mindig – olyanokon is képes morogni, hogy az már abszurdum. Oda-vissza megy a játék, így nem rest kihasználni azt, hogy azért is piszkálja a tüzet, ameddig egyszer meg nem ég istenesen. De, szerencséjére a tettlegesség még nem pattant ki Denis fejéből,  így marad az, hogy míg lakótársa egy bolhás kutya szintjén morog, ő igencsak húzkodni fogja azt a bajuszt. Szerencsétlen áruházi dolgozó talán még mindig emészti a kis intermezzo emlékét, amit ők már bőven átléptek és még díjat is kapott, Ferenc személyében. Bár gyanítja azt inkább azért kapta, hogy ne vágjon – szerinte, ahogy a másik nevezi – búval baszott fejet. Ezt mondjuk nem érti, mert nem figyeli, bizonyára jobban kijön rajta, amikor azt érzi, csak szimplán bambul. Abszolút nem szándékos, hiszen ő most az elveszett, elhagyott kiskutya szemeivel akkor is úgy néz ki, mint akinek mindenkijét megölték, ha nem akarja. Ez már csak ilyen, sosem gondolt bele, sosem tudatos, egyszerűen néha kiül az, ami belül uralkodik és amit leplez a fárasztó viccekkel. Vagy épp sokkoló? Talán.
Már majdnem felkacag, ahogy megtorpan Denis a szavai hallatán. Lehet, hogy amúgy valahol zavaró a másiknak, hogy nem csak a nők felé figyel, azonban azóta sem garbóban jár otthon és szerelt lakatot az ajtajára, így talán nem is hiszi azt, hogy ez egy komoly dolog, amit kimond. A kacsintás az ő részéről az abszolút elviccelés, a másiknak azonban lehet egy nyomatékosítás, hogy hohó, itt van valami. Igazából nem is érdekli a dolog, lépne, lép is tovább, fejben már cisszen a sör és matekozik, hogy lenne jobb, amikor Denis visszalépked hozzá. Egy pillanatra néz rá megszeppent képpel, majd csak kérdőn pislog rá. Hogy mi? Feje biccen hátra, ahogy egyre közelebb és közelebb és, szinte ajkai súrolják az övét és egy pillanatra el is felejt levegőt venni. Érez ő amit érez, attól még nem vak és sosem volt, nem mondana nemet, ha arra kerülne a sor és most komolyan megakad egy pillanatra, hogy mi a francot művel. Aprót szusszant válaszul a másik ajkaira, majd szinte azonnal érzi a hideg, fagyos semmit, ahogy eltűnik. Egy kicsit még talán kábán pislog utána, mire megrázza a fejét. Denis nagyon is tisztában van azzal, hogy hogyan néz ki és hogyan tudja azt kihasználni. Nyúljon meg a nyaka.
- Nehogy aztán én használjam ki – mormogja, ahogy elhessegeti a gondolatokat, meg azt, hogy tizedmásodpercen múlt, hogy már azért is lekapja – ha már szívatva van, adja is vissza szépen. De nem tett semmit, levegőt is kap és elvileg bele sem pirult ebbe az egészbe, mint ahogy már nem visít, ha megszokott, csupasz módon mászik elő. Mintha mi se történne, úgy folytatja a reggelt.
- Megyek már, megyek – igazít egyet a szatyron és valóban megindul, beérve a másikat. Csak a fejét csóválja az előbbire, majd hagyja, hogy kalauzolja az áhított sör felé. Az úgy erre az egész napra igencsak jól fog esni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839325#post839325][b]William Martin Krise - 2021.11.23. 22:14[/b][/url]

Ennek mégis mi értelme volt? A világon semmi - az agya azonban képtelen volt feldolgozni a zavartságát, így az egyedüli biztos módszerhez, ostoba erőszakhoz folyamodott. A terve valószínűlg arrébbrúgni a dögöt, elhátrálni és elmenekülni innen, noha ez több sebből vérzik is.
A ruhák és a csúszómászó a tégláknak csapódnak, őt a hideg rázza, szakadozott lélegzetvétellel szerzi ismét vissza az egyensúlyát. Csak egy pillanat csupán, ennyit tétovázik, Elias azonban, úgy fest, ennyit sem.
Hogy az a...
A zacskót tartó kezét leengedi maga mellé, lélegzete kapkodó páráján túl látja, ahogy az állat sápadt, sovány alakot ölt és úgy fekszik tovább a nyirkos, koszos betonon. Fóbiás pánikja átmenet nélkül fordul mély, hullámzó ingerültségbe, maga sem tudná megmondani, miért. Hagyja, hogy a zacskó kijulljon a kezéből a cipője mellé, ő pedig ismét mozdulna, hogy ismét a földön fekvő alakba rúgjon. Szeretné érezni, ahogy a bordák hajolnak, majd megrepednek, mint egy csenevész fa törzse, látni, ahogy a vér a bőr alá fut.
A lámpák fényénél akár azt is hihetné, nő.
Az alak meglepően hirtelen áll talpra és jószerével támad rá; ő ösztönösen hátrahőköl, üres tenyereit felemelve. A pálca az ütőerének nyomódik, majdhogynem forrónak érzi azt.
   -  Whoah, nyugalom, nyugalom - élesen szól rá, majdnem ráförmedve, közben azonban újabbat lép hátra - Sajnálom, rendben van? Chill out.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839330#post839330][b]Elias Napoleon Diaboli - 2021.11.24. 09:40[/b][/url]

Minden porcikám sikít azért, hogy fájdalmat okozzak neki az azonnali halál előtt. Az agyamba leszálló ködöt egyetlen ember lenne képes eloszlatni mindössze egy szavával, de ő rohadtul nincs a közelemben. Szinte már állatias ösztönök kerekednek felül az emberieken, ami csak nő, ahogy megszólal. Erősebben nyomom a pálcát torkának, pedig elképzelésem sincs mit kezdhetnék vele, mikor az agyamra valami blokk kerül. Szabad kezem mozdul, automatikus mozdulattal nyúlnék a kabátom belső zsebeinek egyikébe, hogy előszedjem az egyik fiolát, ám rá kell jönnöm - éppen olyan halott ez a cselekvési kezdeményezés, mint hamarosan én. És ez az a pillanat, aminek el kellett jönnie.
Hirtelen csap meg a hideg levegő, sejtjeim viszik tovább egymásra az ingert, a fájdalom ismét felüti a fejét, míg én gyorsan kapok medencémhez, mintha ez enyhíthetne bármit is. Lassan pillantok el a férfi arcáról, magamon vezetem lejjebb tekintetem: a zúzódás már most hatalmas. Felciccenek, visszapillantok rá, majd elhúzom torkától a fadarabot.
- Basszameg - motyogom magam elé, ahogy hátrébb tántorodok, pálcát tartó kezem simul combom felső részére. Legalább a hideg marja most a felületet, nem a fájdalom. Darabos mozdulatokkal lépek vissza a mocskos ruhákhoz, tétovázás nélkül állok neki felöltözni. Nem foglalkozom a pasival, ha mugli, akkor sokkal nagyobb félelmet és meglepődést kellett volna látnom rajta a pálca láttán, vagy netalántán - megmerem kockáztatni - ki is röhögött volna, de egyik sem történt meg. Mágus.
Hátamat vetem a falnak, halkan szisszenek fel, ahogy a sérült felületet érinti. Felrángatom magamra a nadrágot, majd a cipőt és végre érezhetem, hogy minden bájital a helyén van. Szusszanva nyúlok bele a zsebbe, a kék löttyöt elővéve húzom le azonnal.
- Ez jobb, mint a drog - morgom inkább magamnak, mintsem az előttem állónak, akire fel is nézek. Fejem billen oldalasan. Ha pofázni tud, akkor vajon mozdulni is? Szemöldököm emelkedik meg, egy másik fiolát szedek ki a zsebből. - Csakhogy tisztázzuk: mire kimondanád az első átkot, ami eszedbe jut, ez már repül, és lemarja az arcod - emelem feljebb, hogy egyértelmű legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839334#post839334][b]William Martin Krise - 2021.11.24. 11:48[/b][/url]

A pálca erősebben a torkához szegül, ő fájdalmasan nyel egyet. Tompán hallja a Széll Kálmán téri muglik és a délutáni forgalomban araszoló autók moraját. Hosszú másodpercek telnek el, míg jószerével farkasszemet néznek, mindketten valószínűleg azon morfondírozva, mi legyen. Kezei kissé lejjebb ereszkednek, az ujjai épp, hogy megrezzennek minden lélegzetvételénél, a szívverését még mindig az agyában hallja dübörögni, de ez a félelem már más. Megfoghatóbb, ismerősebb, kiszámítható, mint egy apai verés.
Valójában többet állt a pálca ezen oldalán életében, mint a másikon; afféle szakmai ártalom, különösen, amikor először látogatott meg egy kolóniát, a legtöbben elutasítóan vagy nyílt agresszióval fordultak felé. Meglepően kevesen átkozták meg végül, és ez a tapasztalat az, ami kitisztítja a fejét. Valaki minél tovább tétovázik, annál valószínűtlenebb, hogy tényleg cselekedni fog. És lám.
A pálca eltávolodik a bőrétől, a fiú pedig mintha megtántorodna, bizonytalanul botladozik vissza a ruháihoz. Nehéz, párás sóhaj hagyja el, kezei visszaesnek az oldala mellé.
Ez csak egy ostoba gyerek.
Tekintete akaratlanul is lejjebb csúszik, arca megrándul. Pikkelyek és nyálkás vér csillognak a narancssárga fényben, némileg késve fordítja el a fejét.
   -  Lehet, hogy tudnék segíteni rajtad - a tekintetét a fiolán tartja, elengedve a füle mellett Elias fenyegetését. Legyünk reálisak: ha lenne pálcája, akkor rántotta volna elő, amikor a fiú a gatyáját rángatta magára, ha pedig a minisztériumi karperec, aminek csatja épp, hogy megcsillan a csuklóján ezt engedné, az övét is kiverhette volna az animágus kezéből, amíg az fájdalmában a bőréhez kapott. A szemében felesleges tehát a faszméregetés - Már ha elteszed azt a szart.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839340#post839340][b]Elias Napoleon Diaboli - 2021.11.24. 13:07[/b][/url]

Az embernek mindig van egy belső hangja, amit a józanabbik énjének lehet hívni. A baj akkor van, ha az az én eltűnik, és még csak nem is ésszerű, ráadásul pontosan tudod, hogy arra ösztökélne, hogy tedd meg, ami először megfogalmazódott benned. Csábító ajánlat, de az én belső hangom távolról szól, otthonról, hogyha megteszem, akkor súlyos következményei lehetnek. Elveszthetem őt - és ennek, valamint a hideg levegő józanító hatásának köszönhetően, ellépek tőle.
- Segíteni? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, utolsó rántással kerül fel rendesen rám a nadrág. Felnevetek fejcsóválva. Még feltételekhez is köti a segítséget. Micsoda önzetlen jellem. Segítek, ha a kocsma mosdójában térdelsz előttem a farkammal a szádban húsz percet. Ez is önzetlen mondat - főleg, ha bejön -, mégis visszacsúsztatom a fiolát oda, ahonnan elővettem. A pálcám is visszakerül a helyére, hátamat ismét a falnak vetem. Gyorsabban és reszketegebben lélegzem, de ez legyen a legkevesebb, ha már életben maradtam.
- Szóval hogy tudnál te nekem segíteni? - előrehullott tincseim közül pillantok fel rá, kékjeim meg-megcsillannak a tompa fényben. Ha a válasz az lesz, hogy ad valami speckó kencét a zúzódásokra, akkor pofán röhögöm. Ha bájitalt ajánlj fel, akkor meg főleg, de már eljutottam arra a szintre, hogy érdekeljen mit tudna nekem nyújtani egy pasi, aki egy kígyó láttán megmerevedik, mint fasz a lakodalomban.
Mély levegőt veszek, felegyenesedem, dzsekim zsebében kezdek el turkálni, amíg a választ várom. A cigarettás doboz kicsit megviselten kerül elő, de a tartalma legalább egész ép. Kiveszek egy szálat, meggyújtom, majd nyújtom a dobozt a férfi felé egyetlen szó nélkül.