[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827614#post827614][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.03.14. 20:15[/b][/url]

Legalább stabil. Gondolom, ez az a bizonyos s betűs szó, aminek nyugtató hatással kellene rám lennie, de most valahogy mégsem tudta kiváltani ezt, és órák múltán sem tudja, mikor már a este éjjelbe torkollik, én pedig kitartóan ülök az ágya mellett. Valamikor, a látogatási idő vége felé megpróbáltak elküldeni, de, ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem jártak sikerrel. Éppen annyira nem, mint, ahogy én sem az apja felkutatásával.
Az első szembejövőnek, miért is ne éppen Odett lenne, elhadartam mindent, amit tudnia kell, ha ő megtalálja. Azóta beszéltünk, volt is itt, hozott egy sporttáskányi holmit, amit lediktáltam neki a telefonba, aztán hazaküldtem, hogy ha megtalálná az apját, akkor szóljon neki. És megkértem, hogy ne szóljon másoknak, hogy ebből ne legyen hisztéria, felesleges pánikkeltés lenne csak, és arra most senkinek sincs szüksége.
Érzem, ahogy egyre álmosabb vagyok, mégis ellenállok az elalvásnak, vagy éppen a szervezetem képtelen leküzdeni a hat fekete okozta éberséget. Nem szoktam kávézni, és a nővérek jóvoltából itt hatszor száz forintért olyan lórúgás kávákat kaptam, hogy odabent valószínűleg egy egész nyugdíjascsapat állt neki tesztelni a friss csípőprotéziseket. Plusz elszívtam egy doboz cigit, pedig, csak háromszor voltam kint. Kiváló éjszakánk lesz, amikor majd éber ültömben a fáradtságtól elkezd kifolyni a nyál a számból. Az lesz majd az a pillanat, amikor végre magához tér.
Még két óra eseménytelenül, aztán… képszakadás. Nem alszom nyugodtan, hülyeségek követik egymást, hol dínók, hol karambolozó autók kerülgetik egymást. Hallom az éjszakás nővéreket, akik már tájékoztatva lettek róla, hogy itt vagyok, kirakhatatlanul, és hogy a lány, mekkora mázlista, hogy életben van. Hogy még mindig az ébredését várja mindenki, és hogy nem is értik, hogy mi történt, elvégre rendes fiúnak látszom, és hát ha ilyen fiatalon a házasság mellett döntöttünk, akkor biztos nagyon szeretjük egymást, elvégre még csak nem is terhes, hogy muszáj legyen. Oké, kicsit szabadjára engedtem a fantáziámat annak érdekében, hogy beengedjenek hozzá. Meg aztán, ha az apja itt talál, akkor úgyis megöl, elvégre elég pletykát hallott hozzá. Legalább egy kicsit kiélvezem, hogy akár a menyasszonyom is lehetne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827624#post827624][b]Weiss Arion Ruben - 2021.03.14. 21:34[/b][/url]

Mókás helyzet és rendkívül jól szórakozik, olyannyira jól, hogy büntetni lehetne. Mármint, vannak személyek, akik ha fel is bukkannak, mennek is a süllyesztőbe, itt azonban kettővel is kivételt tett, mert ugyan nincs rá szabály, nincs az, hogy nem és lehetetlen, mert óvatos és óvatosan járt el mindig, ha valahonnan lelépett, nem volt akkoriban még olyan, mint most, olyan, akinek sepregetni kell maga után a nyomokat. És tessék, vissza is köszönt, az egyik innen, a másik meg ugyan más ország emlékei, de itt van, itt találkoztak. És a sors iróniája csupán az, hogy mégis miben és hogyan maradtak akkor. Ő mindenki életéből eltűnik egyszer, állandó szerepe pedig mélyen és csendben ül benne valahol mélyen, mert nem tudni, hogy most vagy akkor játszik szerepet, csak saját maga ismeri és tudja, melyik az eredeti, mi az igaz. Itt nem kell azonban most értelmet keresni ennek, csak hátradőlni és csendben élvezni vagy épp beszélni, mimikája is mutatja, a vigyorra görbülő ajkak, hogy szórakozik, megint, mindig, mintha mégis ugyan az a felelőtlen valaki lenne, aki akkor, akinek csak az volt az élete hogy mulatott és mulatott.
- Ó, elnézést, akkor csak az időbeosztás változott. Azt hittem, hogy olyan merev és komoly lettél, mint a viccekben az ügyvédek – mert való igaz, hogy vannak, akiknek seggébe olyan nagy karót dugtak, hogy akkor is merevek lennének, ha épp csomó lenne rájuk kötve. Nem szereti az olyat, nem éppen az ő esete, kivéve a komoly, üzleti vagy bármely témában, ahol elviseli, csak épp a plafonra tudna mászni. Ez már a saját rigolyája, nem másé, és nem is a szakmai társakról fog most előadást tartani, hogy jó lenne, ha egyeseknek mutatna egy-két trükköt, hogyan lehetnének elviselhetőbbek.
- Ha neked az, elhiheted, nekem is pont ilyen hihetetlen volt. Ha rajtam múlna, valami nagy, fényes városban, országban lennének. De hát, ilyen az élet – a nevetésre vigyorog és a vállát rántja meg, hogy ez van, ezt kell szeretni; ennyit kapott arra, amikor kézzel és lábbal tiltakozott az ország ellen.
- Soha. Örökifjú vagyok, csak éppen komolyodtam, valamennyit. Nem sokat, csak amennyit kell, ártana a gyönyörű jellememnek, ha túlzásba vinném. De öreg… talán inkább te – kortyol egyet a pohárból, majd előrébb dőlve figyeli a történetet, amiről tudja, hogy igaz. A sajátja csak félig, de mindig is ezt űzte, mesterien adja elő, amit akar, bele sem keveredve, mert ez már rég van fel építve, és ennek a férfinek nem az igazságra van szüksége, hanem arra, akit lát és akit ismer. Több nem is számit.
- Ó, vagy úgy. Családi költözés. Mi vette rá, hogy pont itt? Annyira híres lenne ez a hely? – nem hallott róla, amíg ide nem került, bár őszintén, amilyen volt az iskolai évek alatt, csoda lett volna, ha hall bármit is. Nem számít, de ezek szerint, a csajnak valami tetszett itt.
- Fogalmam sincs. De való igaz, néha random leszólítanak, megállítanak, bár ritkább, mert a legtöbbre úgy nézek, hogy inkább kikerül. Biztos az a fene elbűvölő mosolyod az oka – nem mintha ez sértés lenne, csupán apró cukkolás talán, tény ami tény, átérzi, miről beszél. Roppant idegesítő. Tekintetével követi a mozdulatait, majd szenvtelen vigyort villant rá.
- Nem lesz az sok? Még a végén haza kell vigyelek, hát mit fog szólni a húgod?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827663#post827663][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.15. 13:16[/b][/url]

Jobb lenne, ha talán szóba se jönne ma már, de nem lehet ilyet sem, nem lehet menekülni  nyilvánvaló elől, mivel, látszik és látja mindenki már, hogy mi és hogyan történik, pedig, nemigen tartozik ez kettőjükön kívül senkire sem, de érti ő, mindenkit ért, aki valamilyen módon akar neki segíteni, akár csak szavakkal, vagy épp azzal, hogy beállít hozzá és kirángatja az ágyban fetrengős, semmis estéből. Szereti ő ezért Kimoriah-t, mert mindig van valami, mindig mozgalmas, ha ketten összeülnek, még akkor is, amikor a nő szorul egy kis lelki támaszra vagy csak pár, nyugtató szóra. Aztán nevetnek, mintha mi sem történt volna, most éppen saját maga az, aki nem tud úgy nevetni. A témát egyelőre félreteszi, nem firtatja és nem ömleng, amit kell, azt már bőven tudja.
- Ó, én kérek elnézést. Akkor inkább azt kéne kérdezzem, hányszor volt az, hogy mondjuk kopogott és megvárta, míg ajtót nyitsz? – mert ha ilyen szabadon kezeli a belépés dolgát, akkor tényleg nem tudja, mi a határ, bár nem is azt látja, hogy az annyira zavarná a másikat, ha nincs mit rejtegetni előle, akkor valóban. Érdekes dolog, annyi biztos, bár nem mintha lenne mit panaszkodnia, ő sem kapta fel a fejét, ha csak úgy benyitottak hozzá, szóval, nem beszél hülyeségeket. – Betörőnek hitted? Na azt megnéztem volna, hogy állsz a kezedben pálcával vagy csak egy gyertyatartóval és agyon akarod ütni. Mit szólt hozzá? – nevetgél egy aprót a dolog hallatán, mókás lehet így akkor minden találka, ott sincs akkor unalom, főleg, ha a pasi ennyire tesz ellene. Nem lesz az a nyaralás sem utolsó, ha már itt ennyire tesz a dolgokért, biztos benne, hogy amikor megtörténik, valami olyan helyről és úgy fogja keresni Baj, hogy a képernyőt is kisüti a jókedve.
- Hát azt szokták mondani, hogy van vonzó abban, ha valaki titokzatos meg tele meglepetéssel. Meg mondtad, hogy vacsorázni sem egy mekibe vitt, szóval ja, én ezt mondom – az már más, hogy ő ezt mennyire és hogyan fogadja el. Nem arra céloz, hogy neki most hú de bele kell esnie abba a fickóba, lehetnek simán barátok is, attól még, hogy ilyeneket tesznek. Elválik, ő meg mindig itt lesz, hogy meghallgassa az aktuális eseményeket.
- Mindegy. Hagyjuk most, nem akarok már erről beszélni – rázza meg a fejét, mert nincs mit újat mondani. Nem jó, nem érzi a jobbat. – Leírom, az más, ha sose adom neki oda. Majd elválik – engedi el valóban, akkor legyen most ez az este valami jobb, szórakozzanak vagy csak ne figyeljen a rosszra. Bármi.
Végül csak nem ad ki magából semmit, csak egy böfögést nyel el, ahogy kihúzza magát és kezd el mellette sétálni, szép komótosan.
- Eszünk vagy iszunk? – érdeklődik, bár most hogy így gondolkodik, lassan tapogatja át a zsebeit. – Nem tudom, hoztam-e elég pénzt, basszus – mordul fel, majd inkább rágyújt, mert az minden zsebében ott lapul, ha kell, ha nem. Közben, ha szavakkal nem is, finoman szorít rá az ujjaira, hogy örül, hogy nem hagyta cserben, egyedül, még ha nem is tud ma olyan lenni, mint amit megszokott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827699#post827699][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.16. 12:19[/b][/url]

Hangfoszlányok. Motyogás, sípolás. Egyenletes légzés, amely nem az enyém. Hihetetlen fény, mely sértette a retinámat, ahogy lassan próbáltam felnyitni szemhéjamat. Fájdalom hasított minden porcikámba, ahogy megrezdültem a félelemtől, ami hirtelen elborított. Fehér kórteremben voltam, szűrt lámpafény volt csupán, ami megvilágította a termet. Halkan felnyögtem, ahogy magam elé emeltem a kezemet, de abból különböző csövek lógtak ki. Kékjeim igyekeztek minél többet befogadni a látványból, de sehogy se állt össze a kép. Nem tudtam hol vagyok, hogy mi történt, semmit sem értettem. Mintha csak egy rossz rémálmot élnék meg. Ráadásul minden egyes porcikám fájt, és ahogy megpróbáltam felülni, hirtelen kapott el a hányinger. Teljes testemben reszketni kezdtem a felismerésre, hogy valami nagy bajom van, mégsem emlékszem rá. És nincs senki, aki helyettem megtegye.
Lassan néztem egy kicsit távolabb is, ahogy visszahanyatlottam az ágyra. Akkor pillantottam meg Viktort a székben. Mégsem voltam egyedül. Kimerültnek tűnt, és sebezhetőnek. Félelemtől homályos tekintetem enyhülni kezdett, és jobbommal a kezéért nyúltam. Szükségem volt rá, jobban mint bármikor, és bármennyire is önző volt tőlem, azt akartam, hogy felébredjen és elmondja, hogy nem lesz semmi baj.
- Viktor, chto sluchilos'?Viktor, mi történt? - kérdeztem erőtlenül. Annyira megkavarodott a fejem, hogy hirtelen fel sem tűnt a különbség. Hogy olyan nyelven beszélek hozzá, amelyet nem fog megérteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827703#post827703][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.03.16. 14:15[/b][/url]

Álomtalan álom... szép álom, persze, hogy ilyenkor jön a legtöbb baromság, amit az ember össze tud hordani, és ha erre van szükség, akkor az én agyam a legkiválóbb. Eleve hazudtam egész nap, mármint elég könnyen menő hazugság volt, hogy nőül veszem a nőt, szóval engedjenek be hozzá, és esküszöm, kiváló színésznek is elmehetnék, olyan jelenetet rendeztem, amikor megpróbálták megmagyarázni, hogy ez a fajta kapocs miért nem "elég", hogy itt maradjak. Végül aztán mégiscsak elég volt, főleg, miután megerősítették, hogy tényleg orvostan hallgató vagyok.
Szóval most éppen álmodom, minden zajt, ami körülvesz, beleálmodom az álomba, aminek valahogy minden aspektusában Darya balesetet szenved, és én tehetetlenül ülök, és nem tudom megmenteni. Meghal, megölik, sőt, van olyan is, hogy egy szervkereskedő maffia élve boncolja fel, és éppen kiszedi a dobogó szívét, én pedig csak nézem, aztán ő is rám néz, és... olyan hirtelen nyitom ki a szemem, mint akit áram csapott meg, riadtan nézek körbe, a hülye pittyegés, amit egész végig hallottam, most is jelen van, és kell pár pillanat, amíg realizálom, hogy hol vagyok, és hogy él, meg persze azt is, hogy nincs ott az orosz maffia, hogy kivegyék a szerveit, hanem ő szólt hozzám oroszul. Óóó baszki, a fordítógyűrű. Pillogva nézek rá, fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. Romantikus lenne, ha hirtelen kiderülne, hogy tudok oroszul, ugye?
- Darya.
Eddig kiváló. Meg időt is nyerek, ahogy felkelve a székből közelebb lépek, és finoman rászorítok a kezére. Itt vagyok, itt maradok, és ha az apja megöl, hát, készíthet belőlem magának gyémátgyűrűt.
- Baleseted volt, és nagy valószínűség szerint fogalmad sincs, hogy mit mondok. Kiváló.
Az ujjaimmal az orrnyergemet masszírozom, miközben próbálom az agyam életre hívni. Kellene egy cigi, vagy kávé, vagy akár vodka. Valami, ami felébreszt. Pedig rémlik a szó. Többet kellett volna ezzel foglalkoznom, de sértett férfi vagyok.
- Szóval. Avariya? Stradaniya?
Valami ilyen szavak voltak. Mondom, Vasember képregénnyel próbálkoztam, csak a franc se hitte, hogy kelleni fog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827705#post827705][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.16. 14:45[/b][/url]

Zsibogtak a végtagjaim, ahogy újra használni kezdtem őket. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi ideje lehetek ott, hogy miért vagyok ott. Páni félelem lepett el, ahogy megszállt az egyedüllét gondolata. Hiszen mindenkit elmartam magam mellől. Ahogy mindig. S mégis, mikor magam mellé pillantottam ismerős vonásokat véltem felfedezni a félhomályban. A megkönnyebbüléstől egy könnycsepp gördült le a szemem sarkából. Fogalmam sem volt hogyan érdemeltem ki, és hogy miért ilyen kitartó, de abban a pillanatban nem is nagyon érdekelt.
Egy szavát sem értettem, csak amit láttam. A fáradtságot, az aggodalmat, a törődést. Olyan érzelmeket, amelyeket eddig csak más felé mutattak, felém oly ritkán. Kezemben az izmok bármennyire is tiltakoztak, én megemeltem, és megcirógattam az arcát. Halvány mosollyal néztem rá, kimerülten, mégis szerettem volna, ha tudja, minden rendben. Nem, a testem nagyon nem azokat a jeleket mutatta, én mégis azt akartam, hogy ő elhiggye.
- Vse budet khorosho Minden rendben lesz! - suttogta, ahogy az orosz szavakat elkezdte egymás után sorolni. Bólogattam rájuk, aprót, de jól láthatót. - Avariya, stradaniya - ismételtem, mintha csak biztosítani akarnám róla, hogy megértettem őket, bármilyen furcsa akcentussal is mondja. Kezem lassan a nyakamra csúszott, de csak a csupasz bőrömet éreztem ott, ahol lennie kellett volna.
- Ozherel'ye. Gde moye ozherel'ye Nyaklánc. Hol a nyakláncom? - kérdeztem rekedtesen. Érteni akartam amit mond, és azt is szerettem volna, ha ő tudja én mit mondok, mert valami fontosat kellett neki beismernem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827707#post827707][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.03.16. 15:07[/b][/url]

- Oké Picim, két szót tudok, de ezzel nem fogom megváltani a világot.
De ha nem értem és nem ért, akkor mégis, hogyan mondjam el neki, hogy mi a fene van. Ráadásul ha itt bárki, akárki rákérdez akármire, mondjuk arra, hogy igazat mondtam-e, akkor szarban leszünk, mert nyilván élből azt fogja mondani, hogy nem. Ajkaim elnyílnak, de nem mondok semmit, mert abban a pillanatban, hogy mondanék, megérint, és hirtelen minden, ami amúgy a fejemben volt, az összes gondolat és rémkép kiürül, és nem marad más, csak a nyugodt, békés élmény. Simítása egyszerre esik jól, és tölt el mérhetetlen fájdalommal, mert akarom őt, de nem akarom megriasztani. Mégis, ahogy rám néz. Az olyan, mintha... nem, csak el akarom hitetni magammal, hogy szeret. Lehajolva apró csókot nyomok a homlokára, és a ő nem is, én elmondanám, hogy szeretem, azonban a mozdulatát nem tudom figyelmen kívül hagyni.
- Fáj a nyakad?
Mivan? Pedig tudom, mármint agyam hátsó szegletében ott van a gondolat, hogy hiányzik valami, de nem tudom összetenni, hogy a nyakából hiányzó dolog a nyaklánca, azt tudom, hogy a hangja nem ment el, nem tépték ki a nyelvét, nem akadt semmi a torkára.
- Odett megkeresi az apádat.
Felemelem a mutatóujjam, mert eszembe jut, hogy nem ért, és bár nem szívesen, de elengedem a kezét, hogy egy lépést hátrálja. Na hát akkor most, hölgyeim és uraim, vagy megért, vagy nagyon kinevet, de megpróbálom megértetni magam vele, mutogatással. Az "Odett", bár érthető kifejezés, de lehet, hogy éppen nem tudja beazonosítani, így elmutogatom a lány jellemzőit. Nagy melleket, nagy feneket, hosszú hajat, miközben bunkó fejet vágok, és rebegtetem a pilláim, meg úgy csinálok, mint aki énekel. Ezután a kezem a szemeim elé emelem, mintha a távolba révednék, és hirtelen észrevennék valakit. Ezután jön az "apád" szó elmutogatása, amit rájövök, hogy ötletem sincs, hogyan tegyek. Mutatom, hogy magas, széles vállú, szőrös, és végül szusszanva csak annyit mondok.
- Mikhail. Baszki, meg kellett volna tanulnom oroszul, mert rendesen izomlázam lesz így reggelre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827727#post827727][b]Demeter Hunor - 2021.03.16. 19:28[/b][/url]

A vállamon kopogtatást érzek. Széles mosolyom már fordultamban felveszem és nem is hiába: Betti áll velem szemben.
- Hű, de csinos vagy - mondom, az utolsó szót már a hajába, mert közben fogadom ölelését. Milyen viccesen furcsa érzés, hogy a Bagolykőn kívül találkozunk!
Az ölelésből kibontakozva kinyitom a szemem, és akkor látom, hogy Bettihez egy felnőtt is tartozik. Egy pillanatra zavarba jövök, de osztálytársam bemutatja az idegent, és rögtön leesik, kivel találkoztam éppen.
- Jó napot kívánok! - üdvözlöm őt is egy mosollyal és kézfogásra nyújtott karral.
Köszönésünk majdnemcsak elköszönésünk is lett. Csupa jót hallottam Eliana nagynéniről, de azért örülök, hogy nem jön velünk a selfie múzeumba! Ő visszaindul, amerről jöttek, mi pedig szintén hátat fordítva az aluljárót célozzuk meg, hogy átjussunk a túloldalra.
- Tök fura a mugli világban találkozni, nem? - osztom meg vele is iménti felfedezésemet. Magabiztosan vezetem a lányt az emberek között. Előre megnéztem, hol van az épület. Három percen belül ott is vagyunk. Az ajtó feletti felirat hirdeti: Museum of sweets & selfies. Odabent még nincs semmi különös, a recepción vehetjük meg a jegyünket és vásárolhatunk édességet is. A diákjegy egyébként elég olcsó, 1990 Ft, de a sütiket és italokat elég drágán mérik. Meg kell fizetni a szivárványos, pasztellszínű, gondosan díszített édességeket. Kaptam zsebpénzt a jeles alkalomra, úgyhogy bármit is kér Betti, bele fog férni, azt hiszem. Viszont én nem ragadnék le a pultnál most még.
- Jó, ha utána fogyasztunk? - kérdezem. Oldalra pillantok, a szemem megakad a falra rögzített nagy mágnestáblán. Műanyag betűk, számok és figurák alkotnak itt-ott szavakat, máshol káoszt.
- Nézd! - elkezdem keresgélni a neve betűit. Egy E-t és egy T-t már találtam is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827731#post827731][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.16. 20:29[/b][/url]

Puha ajkai a homlokomat érintették, és habár csak egy rövid ideig voltak ott, az emlékük erősebben élt bennem tovább, mint bármi a felébredés után. Megfogtam a kezét, hogy magamra irányítsam a figyelmét, de olyan nehéz volt így, hogy két különböző nyelvet beszéltünk. Arról nem is beszélve, hogy mind a ketten feldúltak voltunk.
Valami fontosat kellett neki mondanom, de nem értette. Helyette megint magyar szavakat kezdett el dobálni, amiből egyedül Odettet értettem meg. Felrémlett, olyan volt mint egy hirtelen rád csapó déjá vu érzés, ahogy kábán hallottam az ő hangját. Ezer közül felismertem volna, főleg mivel elég hangosan szólt a folyosóról. Valószínűleg az orvosokkal perlekedett, ahogy szokott. A gondolatra apró mosoly kúszott ajkaimra, és habár nehezen, de elengedtem Somogyi kezét. Odett. Igen, ez eddig megvan. Keres, kutat. Bólintottam, hogy azt hiszem értem, de aztán a név hallatán átjárt a hátborzongató ridegség. Talán még fáradtabbnak éreztem magam, mint eddig, és a fejemet ingattam.
- Net - jelentettem ki magabiztosan, hiszen ez minden nyelven egyértelmű volt. - Nem - próbálkoztam azzal a kevés magyarral is, ami rám ragadt az évek során. Valljuk be, a fordító láncnak hála nem sok volt ez a tudás. - YA ne khochu yego zdes' Őt nem akarom itt! - szóltam ridegen, igazi oroszos temperamentummal. A fejem is tompán fájni kezdett, és éreztem, hogy orcáim is kipirulnak két oldalt. - Yesli ya umru segodnya, po krayney mere, on budet schastliv Ha ma meghalok, ő legalább boldog lehet - hunytam le szemeimet, ahogy felrémlett előttünk a veszekedés. Ahogy felrémlett anya is.
- YA khochu izvinit'sya, no vy ne ponimayete. Eto prosto plokho. YA plokho sebya chuvstvuyu. Bocsánatot akarok kérni tőled, de te nem érted. Ez így nem jó. Rosszul érzem magam - keseredtem el egy pillanat alatt. Nem akartam az apám lenni. El kellett neki mondanom, mielőtt túl késő. Tudnia kell róla, mert éreztem, hogy a testem nem volt olyan erős, mint régen. Arcom összeszorult, és halk zokogásba kezdtem. Még a sokk is bennem volt ez biztos, de abban is biztos voltam, hogy a több hónapnyi elfolytott szomorúság is egyszerre jön ki belőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827733#post827733][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.03.16. 21:13[/b][/url]

- Miért nem?
Oké, már vagy HÁROM, azaz három szó, amit tudok oroszul, mert a nemet is értem, de aztán még ki is mondja magyarul, és egy pillanatra meg kell állapítanom, hogy nagyon aranyos a hangja, ha magyarul beszél. Merlinre, nem csak aranyos, de olyan édes, hogy mind a két kezem összetenném, ha hallhatnám újra. Az orosz sokkal, de sokkal határozottabb, sokkal keményebben hat. Vagyis, keményebben, de közben úgy is, mintha egy helyes kis pokemon lenne. Egy, nem, tényleg nem tudok udvarolni, kettő, sosem mondanám ki, hogy a Misty kezében pihenő rózsaszín tojásdad alakú pokemon jutott róla eszembe.
- Dary. Te. Nem. Szeretnéd. Apádat.
Megint csak mutogatni tudok, a "te" szónál rámutatok, a nemet ismeri - Istenemre mondom, ennél nagyobb nő nem is lehetne. A tagadás az minden nyelven -, a szeretnéd egy kicsit megzavarja a képletet, mert átölelve magamat ringok kicsit. Majd az előbbi széles vállal meg magassággal, meg szőrrel mutogatom el az "apád" szót. Azért jó, hogy most ketten vagyunk itt, és nem hiszik azt, hogy mi egész nap így kommunikálunk. Majomszerelem.
- Um.
Meg kell értenem, hogy mit akar mondani, mert úgy érzem, hogy fontos. Nyilván, ha tanúvallomást tesz, akkor tudnom kell, hogy mit mond, mert, ha az ő hibája, akkor valahogy meg kell védenem, ha meg tudja, hogy ki tette, akkor meg kell találnom. A nagy activity show arra jó így is, hogy ide koncentráljak, és ne játsszak hőst, aki szétveri a környéket, amíg meg nem késelik válaszul. Körbe pillantva végül bevillan a dolog, ami hiányzik.
- A NYAKLÁNC!
Még a homlokomra is csapok a felismerésben, hogy mit keres, de fogalmam sincs, hogy hol lehetnek a személyes holmijai, biztos elzárva, és azt nekem akkor se adják ki, ha a férje volnék, ő meg nem beszél magyarul. Istenem. És ha... talán működhet. Az én nyakamban is van lánc, amin, mint egy kutyának, fel vannak vésve az adataim egy dögcédulára. Levéve széttépem, majd a fogaim segítségével lehúzom az ujjamról a fordítógyűrűt, felfűzöm rá, és a csuklóm köré kötöm, az ágy mellé térdelve pedig - baromira romantikusan -, felhúzom az ujjára a gyűrűt, miközben végig a szemébe nézek. A szívem kihagy egy ütemet, ahogy gyakorlatilag hozzáláncolom magam, és csak halkan kérdezem meg.
- Érted amit mondok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827738#post827738][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.16. 22:47[/b][/url]

Miért nem? Ezt a két szót is értettem, és habár oroszul elmondtam neki az okokat, valószínűleg tartottam, hogy nem értett belőle semmit. Nem csak mert gyorsan és hevesen mondtam, hanem mert egy számára érthetetlen nyelven. Szóval a mutogatására csak újra ingattam a fejem, és lágy, életidegen érzéssel mondogattam azt az egy magyar szót.
- Nem, nem, nem...
De volt valami ennél sokkal fontosabb dolog is, amit nem értett meg. A szavaimban ott rejlett a megfejtés, a válasz a mindenre, csak fejtette volna meg. Minden porcikám reszketni kezdett a félelemtől, hogy talán sosem fogom tudni neki elmondani. Könnyeim lassan hulltak alá a szememből, rá a fehér kórházi párnára. Megannyi szomorú hullócsillagként tarkították be az arcomat, végigszánkáztak bőrömön és friss sebeimen.
Néztem ahogy a kezeivel ügyködött, egy pillanatra talán még az egész testemben szétáradó fájdalom sem tűnt fel. Csak azzal foglalkoztam, hogy elmondhassam neki, és ha csak ennyi esélyem is van rá, hát megragadom. Készségesen nyújtottam kezemet felé, majd fogtam rá övére, hogy minél közelebb legyenek a tárgyak. Nem értettem hogy fog ez működni, de ha mi ketten működünk, talán ez is. Mert ez kellett mondanom, amit még nem mondtam. Azt a pár szót, amit senkinek se tudtam. Túlságosan féltem, most mégis reszkettem ha arra gondoltam nem tettem.
- YA tebya lyublyu Szeretlek - vallottam be, bár fogalmam se volt róla érti-e. Nekem mindegy volt hogyan, csak tegye meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827739#post827739][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2021.03.16. 23:12[/b][/url]

Odett amint kinyögte, hogy mi történt valahogy az idő egyszerre gyorsult fel és lassult. Úgy éreztem magam mint tizenöt évvel ezelőtt. Az alkonyi este is stimmel, az ajtóban állva hátulról a meleg, elölről a hideg, az is éppen ugyan az. Egyedül Odett nem hasonlít egy rendőrre. Túl nőies. A pánik elhatalmasodott rajtam, nem veszíthettem el őt is. Ez az érzés eddig ismeretlen volt, pedig szinte olyan volt mintha soha nem is lett volna. De így, hogy baleset teljesen kivoltam. Sikerül egy eldugottabb sikátorba hopponálnunk, néhány sarokra a kórháztól. Addig el is hoztam Odettet, utána rajta múlik, hogy tudja e tartani a lépést vagy sem, én futottam. Amúgy is mekkora baromság már, hogy egy mugli kórházba hozták be. Semmit nem tudnak ezek a hülye emberek, csak élősködni bolha mód a földön.
Veszekedek egy sort a recepción, mire elmagyarázom ki meg mi vagyok, aztán fellökve néhány dolgozót robogok tovább a megadott szobáig. Fel sem fogom, hogy mi történik körülöttem, ha valaki haragosan szól, azt meg se hallom, de ha Odett a nyomomban van azt sem észlelem. Az ajtóba torpantam csak meg és a sietős tempó hirtelen zavart lett. Akar egyáltalán látni? Hiszen valószínűleg jogosan gyűlöl. De másrészről meg én akarom látni, és ez különben sem kívánságműsör az apja vagyok és akkor is le fogom csekkolni, hogy jól van-e ha üvöltözni kezd. Ha szerencsém van meg se tud szólalni. Ne legyen baja, csak, ha véletlen elharapta volna a nyelvét...a morcos szemekkel jobban meg tudnék bírkozni.
Ahogy benyitok ledöbbenek. Az a... az a...fránya gyerek. Az egész hely hirtelen beborul, ahogy a kölyökre tekintek, az illúziómágiám miatt. Mintha egy óriási viharfelhő tornyosulna a kórház felé.
- MI A FÉSZKES FENE TÖRTÉNIK ITT?!! ÁSZ FEL TE!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827744#post827744][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.03.17. 08:54[/b][/url]

- Egy nap csodálatos feleség lesz belőled, mondhatod az uradnak meg a gyerekeidnek is, hogy nem nem nem.
Dünnyögöm a bajszom alatt - mármint tényleg van bajszom, amivel úgy nézek ki, mint egy bánatos hippi "festőművész" -, miközben próbálom megoldani a helyzetet, hogy megértsük egymást. Ha ez nem működik, akkor nem tudom. Felordítom az egész házat valakiért, aki beszél oroszul és magyarul is, mert érzem, hogy amit mond, az nagyon fontos, az nagyon ki kell, hogy jöjjön, és nekem meg kell értenem, és válaszolnom kell, és nekem is el kell mondanom, hogy megértse, hogy én őt tényleg szeretem. Hogy nem bántanám, hogy nem akartam bántani. Most is, amikor sietve kapcsolom össze magunkat, akkor is magammal egyáltalán nem bánok finoman, de féltérdre ereszkedve, olyan finoman húzom a gyűrűt az ujjára, mintha félnék, hogy eltörik alatta. Valljuk be, nem néz ki éppen a legjobban, és igen, szólnom kellett volna az orvosoknak, hogy ébren van, de annyira önző vagyok, hogy minden kettesben töltető pillanatot szeretnék kiélvezni. Csak ő és én. És nem értem, hogy mit mond, de tudom, mert látom rajta, látom, és tudom, hogy mi az, amit kimond, hogy mit szeretne mondani. Tudom, hogy azt mondta, amit én is fogok.
- Szerelmes vagyok beléd, Darya, csak beléd, soha senki másba, én...
Tudom, hogy azt mondta, és ahogy kimondta, és ahogy kimondtam, nevezzenek puhapöcsnek, az sem érdekel, de könnyes szemmel néztem vissza rá. Nem működik a gyűrű, pedig annyira hittem benne, annyira éreztem, hogy működni fog, és mégsem, és ekkora, mielőtt még túl sokan lennénk, kimondom azt a három szót, amit mindenki ismer, akkor is, ha nem beszéli a nyelvet. A világon mindenki tudja, hogy mit mondok, amikor azt mondom:
- I love youuuuuuuuuuu...
És valahol az elnyújtás az már nem a romantikának, hanem Kazanov professzornak szól, akinek a hangja édesen, mint a méz csendül mögöttem, és a "ju"-ból nagyon gyorsan lesz "úúúúú", amivel aztán fordulok is egyet. A lánc ráfeszül a csuklómra, így feléjük fordulva, de a földre huppanva nézek szembe az érkezőkkel.
- Ja igen, Odett, elfelejtettem szólni. Darya nem akarja látni az apját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827745#post827745][b]Angyal Odett Abigél - 2021.03.17. 09:02[/b][/url]

Futok, futok, és bármennyire utálom is a hopponálást, jelen pillanatban az volt az egész út legjobb része. El se merem képzelni, hogy a szeretett vörös cipellőm hogy néz ki, szóval ellenállok a kísértésnek, hogy lenézzek, csak nem, simán csak nem vagyok felkészülve rá. Különben is, Darya kórházban van, és se amikor bejöttem, se akkor, amikor visszajöttem, nem volt ébren. Beszéltem hozzá, de nem reagált, és elmondtam neki mindent, hogy mennyire szeretem, hogy nem halhat meg, hogy nem temethetek el senkit, aki nekem fontos, hogy itt van az a hülye, egész nap itt volt vele, és most is csak azért ment ki dohányozni, mert itt vagyok, különben el se mozdult mellőle. Beszéltem neki a jövőről, hogy mennyi mindent kell megcsinálnunk, és, hogy veszekedni fogok vele, ha Odettnek akarná elnevezni a gyerekét, meg mindenről, tényleg, ami csak eszembe jutott. Dőlt belőlem a hülyeség, és most is dőlne, ha éppen nem akarnának feltartani minket.
Itt jön az, hogy én, meg a nagy fekete női büszkeségem előjön, és gettós néger nőciket megszégyenítő stílusban, ujjaimat csattogtatva adom elő a "te nekem ne" magánszámomat, amivel lehetőséget biztosítok Mikhailnak, hogy elinduljon a szoba felé, míg én szorosan követem, amint lehetőségem nyílik rá. A lábam csak akkor fáj iszonyatosan, amikor megállok, amikor haladok, akkor egészen rendben vagyunk. Bár, teszem hozzá, amikor belépünk, és meglátom a jelenetet, akkor hirtelen már egyáltalán nem érzek fájdalmat.
- Helló.
Nézem Darya-t, Somogyit, a láncot meg a gyűrűt, és úgy érzem, hogy valami nagyon perverz rituáléba keveredtünk éppen bele. Olyanba, mint amilyenekről Bandi bácsi szokott mesélni. Perverz egy látvány, annyi szent.
- Mivan?! Én esküszöm megöllek téged!
Jelentem ki határozottan, és úgy indulok meg felé, mint egy dúvad. Megölöm, ez most már biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827759#post827759][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.17. 16:48[/b][/url]

A mellkasomban a szívem olyan hevesen dobog, mintha onnan ki akarna szaladni a szívem, hogy egyenesen Somogyi mellkasába fusson, és ott leljen nyugalmat. Boldog vagyok attól, hogy képes voltam kimondani, ahogy attól is, ahogy fogadta. Nem éreztem azt, hogy ezzel most rossz döntést hoztam, sőt, hónapok óta ez volt az első értelmes reakcióm a történésekre. Gyengén felnevettem a nagy vallomására, azonban gyorsan le is hervadt az érzelem az arcomról. Az apámra néztem, és hirtelen minden végtagomat átjárta a mérhetetlen düh.
- Chto sluchilos'? Vy prishli posmotret' na moye mertvoye telo? Na mi a helyzet? Jöttél megnézni, hogy halott vagyok-e?- morogtam azonnal, mintha csak támadni készülnék. Lehúztam az ujjamról a gyűrűt, hiszen semmi értelme nem volt, csak az ágyban tartott. Vagyis, ha így nézzük mégis volt. Csak éppenséggel nem olyan, amit most szerettem volna. Lassan felkászálódtam a fekvésből, bár a fejem úgy fájt, mintha kalapáccsal ütögették volna folyamatosan. Egy pillanatra a szemem elől a kép is eltűnt, és csak a foltokhoz tudtam beszélni. Mégis be tudtam azonosítani Mishát.
- Vy prishli dokazat' svoyey vtoroy docheri, chto vy khoroshiy otets? Azért jöttél, hogy bebizonyítsd a második lányodnak, hogy jó apa vagy? - kérdeztem, hangomból sütött az ellenszenv, és minden energiámat is bevetettem, hogy ne tűnjön fel senkinek mennyire rosszul vagyok, pedig éreztem, hogy ha sokáig ülve maradok, akkor ha mást nem is, de egy adag epét ki fogok hányni a földre.
- Mne ne nuzhno tvoye litsemeriye Nincs szükségem a képmutatásodra - ingattam a fejemet, de addigra már a saját hangomat is tompán kezdtem hallani. Karomban az izmok eddig bírták, és lassan, megmegtörve visszasüppedtem a párnák közé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827772#post827772][b]Nikolai Weißling - 2021.03.17. 20:59[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827773#post827773][b]Anna Weißling - 2021.03.17. 21:20[/b][/url]

 Megírta a levelet, elküldte a baglyot, aztán... Meg is bánta. Meg nem is bánta. Széthasadt a feje, annyit gondolkodott azon, miért is küldte el végül. Elvégre, nem életbevágóan fontos a dolog és egyébként is, ez még jelentheti azt, hogy pont ő intézte el az ügyet, tehát...
 És csak folytak és folytak a gondolatok, hosszú napokon és órákon keresztül. Úgy tett, mintha minden rendben lenne, megpróbált összeszedett maradni, vagy legalábbis a látszatát fenntartani. Ahogyan a madárkái csicseregték, a pletykák még mindig nem róla szólnak a szerkesztőségben, ami jót jelenthet.
 A füle mögé simította a haját, ami továbbra sem mozdult bejáratott helyéről. Az elmúlt öt percben legalább tizedszerre tette ezt. Zöld tekintetét tíz másodpercente a kilincsre szegezte, miközben pennájával játszott a kezében. Mégis miért hozta magát folyton olyan helyzetekbe, amiket messziről kerülnie kellene?
 - Igen! - Még be sem fejezték a kopogást, már ki is szólt az illetőnek. Fejben jó nagyot koppintott magára, de letette pennáját az asztalra, és mintha nem tudná, érdeklődve az érkezőt figyelte.
 - Weißling - mutatott az ajtó mellett elhelyezett táblára. Az elmúlt időben egészen jó pozíciót sikerült kiharcolnia magának. - Ha jól tudom, nem váltunk el. - Átrendezte egyik papírhalmot a másikra, miközben felállt az asztal mögül. Abban az egy évben megannyiszor eszébe jutott a lehetőség. És a kérdés egyaránt. Hogy miért? Miért nem történt meg a végleges búcsú? Miért nem merült fel köztük sosem?
 - Kávét? - Meg sem várta a választ, már indult is el a bekészített kancsó felé. Nem, nem várta az érkezését. Az a kancsó természetesen állandóan ott várja az esetleges vendégeket a szerkesztőségi irodájában. - Sajnos szolgálatban vagyok, úgyhogy mással nem tudlak kínálni - szólt hátra a válla felett, miközben már öntötte is ki a fekete lét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827776#post827776][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2021.03.17. 22:42[/b][/url]

Az a nyamvadt kölyök még csak egy jónapotot se köpött ki, amiért legszívesebben kihajítanám az emeletről, bár lényegében ha csak állna a szoba sarkába is ugyan ezt tenném vele. A lány szavai rángatnak vissza a fiú gyűlöléséből. Azok a keserű, rideg szavak, amik nem úgy hangzottak, ahogy eddig megszoktam. Összevontam szemöldököm, aztán néhány pillanat után kapcsoltam. Nem lehet rajta a fordító...hát...ékszere. Most valószínűleg rajtam kívül senki más nem érti őt, ami nem is baj. Megfogom és a saját nyakamból is letépem a nyakláncot mielőtt megszólalnék.
-Это не смешно. Я пришел, потому что волновался!Что делаешь?не вставай!Ez nem vicces. Azért jöttem, mert aggódtam érted. Mit csinálsz? Ne kelj fel!- Kinyújtom kezem, de mivel az ajtóba toporgok a mozdulatnak semmi jelentősége, csak reflex. Somogyi van hozzá a legközelebb, ezért mielőtt meggondolhattam volna, már oda is szóltam hozzá.
-Kölyök fiú, tart már a ágyhoz - valamennyi magyar tudásom van, de nem túl sok. Az a probléma, hogy hiába élek már harmadik éve itt a fordító bűbáj miatt ellustultam és sokkal kevesebbet tanulom a nyelvet, mint eleinte tettem. A szavakból egy alapom van, csak azok a baromi bonyolult, fránya ragok.
- Дарья, Одетт знает, что я плохой отец.Вся школа знает, что я плохой отец. Я здесь, потому что схожу с ума, если потеряю тебя тоже. Darya, Odett is tudja, hogy rossz apa vagyok Az egész iskola tudja, hogy az vagyok. Azért vagyok itt, mert megőrülök, ha téged is elveszítelek.- világosítom fel. Nem akarom a mintaapát játszani. Soha sem akartam, ha ezt nem vette volna észre. De úgy tűnik nem sikerül meggyőznöm. Végül is erre számítok, ő is egy Kazanov akárcsak én. Mélyet sóhajtok. Még csak az kellene, hogy tovább idegesítsem őt.
-Хотел бы я умереть в тот день вместо твоей матери.Так было бы лучше для всех.мне жаль. Bárcsak aznap én haltam volna meg az édesanyád helyett. Mindenkinek jobb lett volna úgy.Sajnálom - motyogom keserűen. Annyiszor gondoltam már erre az opcióra is. Daryanak lenne most családja, Katya valószínűleg talált volna helyettem mást, én meg nem lennék magányos, mert többé nem léteznék. Mindenki csak nyert volna az ügyön. Nincs is többé értelme annak, hogy itt legyek.
- Elmenni - jelentem ki, hogy a többiek is értsék, aztán elhagyom a szobát. Jobb lesz neki nélkülem. Ezt már tizenöt éve is tudtam, csak mostanában kicsit meginogtam. Ennyi az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827788#post827788][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.03.18. 12:53[/b][/url]

A legszebb pillanatok egyike az életben az, amit most élünk át, jön a csók, meg a hirtelen felépülés, és mindjárt dalra fakad az ápolók rögtönzött énekkara... ja nem. Mert oké, megvan a három szó, és jöhetne minden jó, de helyette valami egészen más történik, és én a hirtelen jött káoszban már azt se tudom, hogy mit csináljak, vagy, hogy amit csinálok, azt tényleg én csinálom, de hát tényleg én vagyok.
Ahogy Darya lehúzza a gyűrűt az ujjáról, felpattanok, hátra lépek egyet, ez pont arra elég, hogy a felém közeledő Odettet úgy kapjam el, hogy semmilyen kiálló testrészét sem érintem, ellenben kezeit úgy fogom le, hogy ne tudjon megütni. A lehetőség azonban, hogy megharap, megrúg, még mindig elképzelhető, hiszen róla van szó, ám szerencsére a hülye kórja ilyenkor nem ragályos. Már így is túl szőrös vagyok, nem kell ezt tetézni, de azért köszi. Szóval lefogom a nőt, akivel amúgy sosem akartam ilyen közel kerülni, és akit kvázi élő pajzsként használnék arra az esetre, ha mondjuk Mikhail meg akarna ölni, és mögüle figyelem az eseményeket.
Szeretném én is ágyban tartani Darya-t, de tudom, hogy ez esélytelen vállalkozás, mégis, amikor az apja rámordít, akkor fülem-farkam behúzva lépek oda, és finom határozottsággal - komolyan, így sosem fog nekem megbocsátani, ha mindig erőszakosnak kell lennem vele - irányítom vissza az ágyba, de azért annyira nem hadakozom vele, és nem is kell, mert a következő pillanatban visszaájul magától, míg az apja kijelenti, hogy távozik. Hogy mi történt itt? Édes Merlin, bár tudnám, de előbb iszom meg a Kazanov család vodkakészletét, mint, hogy megértsem az orosz beszédet. Neeem, nem értem volna be egy kedves, figyelmes, magyarul beszélő lánnyal, nekem Darya-ba kellett szerelmesnek lennem. Kiváló. Annyira tipikus.
- Hozz egy orvost.
Szólok oda Odettnek, aki feltehetően ugyanannyit csinált, mint én, és csak nézte őket, majd ellépve az ágytól - egy lopott arcsimítást követően -, sietve indulok a kilépő férfi után, remélve, hogy utolérem.
- Nem nagyon értettem, hogy mi a baj, de Darya-nak szüksége van magára, kérem. Maradjon, hiszen ön a családja, önhöz jött ide, és biztos vagyok benne, hogy nagyon szereti magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827789#post827789][b]Angyal Odett Abigél - 2021.03.18. 14:30[/b][/url]

A bolgár és az orosz nyelv szépsége, hogy nagyon hasonlít egymásra. Mivel az elmúlt tíz évemet egy bolgárral töltöttem, valamint nagyon sok szabadidőm volt az iskolába járás előtt, így ha nem is tökéletesen, de elég jól beszélem a nyelvet, vagyis, elég könnyen, és elég jól megértem azt, hogy mi történik a Kazanovok között. Olyan nagyon, hogy nem is hat meg egy kicsit sem az, hogy Somogyi kezei között vagyok. Pedig más esetben nagyon is számítana. Más esetben már valóban ütnék, rúgnék, és mindent megtennék, hogy  kiszabaduljak. Mert az én szabadságomat aztán ne korlátozza, majd én eldöntöm, hogy mit akarok csinálni.
Most azonban csak állok és nézem őket, hogy mi történik, és olyan, mintha nem ismerném a résztvevőket. Főleg Darya-t nem. Sosem hallottam még így beszélni, és amikor a "másik lány" címmel illet, akkor érzem, hogy egész testemben megfeszülök, és kedvem lenne reflektálni rá, de nem lenne túl kedves. Tény, és való, hogy szeretem az apját, hogy egészen apafigura lett a szememben, pótolja azt, amit a saját szüleimtől nem kapok meg. A kór óta az apám elhatárolódott, érezhető a fal ami húzódik kettőnk között. Beszélgetünk, vannak közös témáink, amikor hazalátogatok. Szereti Damyan-t, szívesen fogadnak mind a ketten az édesanyámmal, de más már a viszonyunk, máshogy állnak hozzám, inkább vagyunk távoli, de kedves rokonok. Talán így dolgozzák fel azt, hogy el fog jönni a nap, amikor el kell engem temetniük. Erős emberek, és értem, hogy érzelmileg is így erősítik meg magukat. Tény, hogy nekem szükségem lett volna rájuk, ők nem tudták megadni azt az érzelemmennyiséget, de sosem venném el tőle az apját, hiszen a barátnőm, azon kevés emberek egyike, akiben száz százalékig megbízok. Hallva azonban, hogy mit gondol, az a nagy helyzet, hogy kicsit sértve érzem magam. És tudom, hogy ezt gondolja, mert ez az állapot olyan, mint amikor az ember részeg: őszinte. Ő valóban így gondolja, és ez most rendesen szíven ütött. Még akkor is, ha hivatalosan nem kéne értenem, amit beszélnek, és nem tudom, hogy le akarom-e reagálni. Most semmiképpen, megvan a maguk baja, de nem tudom, hogy ezzel a helyzettel mit kezdek.
- Rendben.
Felelem magamhoz képest is csendesen, és nem ellenkezek Somogyival, csak elindulok, hogy a nővérpultnál jelezzem, hogy felébredt, és, hogy orvosra lenne szükségünk. Az igazi mutatvány pedig most következik, jön az a rész, hogy a "vőlegény" nem érti valójában, amit a "menyasszony" mondd, és ha az apját nem hozzák vissza, akkor vajon felfedem-e, hogy ha nagyon szükséges, én tudom, hogy mit szeretne. Mert az a nagy helyzet, hogy még mindig egy mugli kórházban vagyunk, tehát mágia és mágikus holmik használata kizárt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827843#post827843][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.19. 15:39[/b][/url]

Szavaimban olyan megvetés csendült, amelyet még én sem éreztem igazán magaménak, szimplán csak el akartam üldözni. Nem akartam szembenézni az érzelmeimmel, azokkal amelyeket anya gondolata váltott ki belőlem. Sokáig gondolkodtam a veszekedésünk után, és habár eleinte csak a mélységes gyűlölet volt benne, később átvette annak helyét valami sötétebb: bűntudat.
Eltoltam Somogyi kezét, mielőtt akárcsak hozzám érhetett volna. Az előbbi gyengédségem irányába egy pillanat alatt tűnt el, mintha ott sem lett volna. - YA ne khotel, chtoby kto-nibud' umiral Én nem akartam, hogy bárki meghaljon - vallottam be az igazságot, mintha újra az a kislány lennék, aki akkor voltam. Szememből a könnyek némán hullni kezdtek. Valamilyen gát átszakadt bennem, és meg tudtam volna mondani, hogy pontosan ez volt az a pillanat, amikor a több éve gyűrűző bűntudatomnak végre hangot adtam. Egész eddig féltem kimondani a szavakat, mert ezzel elismertem, hogy az én hibám volt. Hogy egy átok vagyok mindenkinek.
Nem értettem a szót, amely elhagyta ajkait, de teste mindent elárult. Bevallottam neki a hibám, és ezért újra el akart hagyni. - Idti! Ubegay, kak vsegda Menj! Menekülj, ahogy mindig teszed. - suttogtam erőtlenül. Inkább csak magamnak, mint a jelenlévőknek.
Hirtelen egy pillanat alatt tűnt el mindenki a teremből. Csönd. Őrjítő csönd következett, amelyet csak a néma sírásom szaggatott levegővétele tört meg. Majd egy fehér köpenyes ember sétált be. Az orvos - gondoltam azonnal, és habár hozzám beszélt egy szavát se értettem. Csak nagy szemekkel néztem összezavarodva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827860#post827860][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2021.03.19. 20:28[/b][/url]

Nem tudom miért sikerülnek Daryaval a beszélgetéseink ennyire hevesre általában, amikor mind a ketten őszinték vagyunk a másikhoz. Talán mert túl sok sérülés van bennünk és egyedül akarjuk leistápolni ezeket. Vagy csak én akarom egyedül neki meg már elege van ebből. Hallom az utolsó, mormolt szavait. Belém hasít a fájdalom, de akkor is kimegyek az ajtón.
A folyosóra kilépve a nyakamba kötöm a nyakláncomat. A kapocs tropa lett a tépés miatt, de csomóra kötve fenn marad addig, amíg egy nyugodtabb helyen meg nem csinálom.
Legalább az megnyugtat, hogy feltehetőleg se Somogyi se Odett nem értették, amit beszéltünk, megérte ezért beáldozni a kis ékszert. Nem akartam, hogy még ők is hallják azokat, amiket egymáshoz vágunk.
Az, hogy valaki utánam jön meglep, pláne, hogy Viktor. Odettre előbb számítottam volna.
- Daryanak nyugalomra van szüksége és ha én a közelébe vagyok attól feszült lesz, láttad, hogy reagált az előbb is. Az ilyesmi nem tesz jót egy betegnek - ingatom meg a fejem meg sem állva.
- És egy rendes kórházra. Ezekben a magyar intézményekben szörnyű állapotok uralkodnak és tele van koronás beteggel. Így Dashenkát is el fogják hanyagolni, vagy gyorsan kiteszik az utcára. Intézek neki rendes helyet. - Én értem, hogy a mugli világba épp járvány van, de ez nem tartozik ránk, így ha Daryanak a következményeiből hátránya származik azt nem fogom szó nélkül hagyni.
- Amúgy meg a lánykérést előbb az apával szokás lebeszélni - most először nézek rá, tekintetemben túl sok kedvesség nincsen. - Ne legyetek hülyék. A házasság nagy falat, fiatalok vagytok, felesleges sietni. - szögezem le. Mind a ketten iskolások. Sohasem laktak még együtt. Nincs tapasztalatuk abban, milyen is az. Beleugrani valamibe a hév miatt meg nem biztos, hogy jó ötlet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827866#post827866][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.03.19. 22:16[/b][/url]

Szeretnék érveket felhozni, de egyelőre már annak is örülök, hogy megáll, és beszél hozzám. Egyetértek azzal, amit mond, tudom, hogy nem szabad itt maradnia, tudom, hogy a mi világunkban van a helye, hogy velünk kell lennie, a mi világunkban, hogy helyre kell hozniuk, mégsem tudok szólni egyetlen szót sem, várok, hogy elmondjon mindent, azonban, amikor rám néz, egyrészt frászt kapok, másrészt áldom az eszem, hogy tényleg nem tettem ki magam ennek a tekintetnek idén, és messzire elkerültem a könyvtárat. Amúgy az még szép csavar lett volna, ha egész évben a villogó szeme kereszttüzében tanulok, majd ugyanúgy megbukok, mintha nem tettem volna. Príma kis eset lett volna az is, de persze most sem jobb.
- Uram, én nem kívánok megházasodni addig, amíg el nem végeztem az egyetemet, vagy legalábbis, amíg stabil anyagi hátteret nem tudok biztosítani egy házassághoz.
Valamiért ösztönösen kihúzom magam, talán, hogy jobb színben tüntessem fel magam. Az elmúlt órákat rémálmok közepette, egy kórházi műanyagszéken fekve töltöttem, azt megelőzően ülve, könyörögve Darya-nak, hogy ébredjen fel, hogy jöjjön vissza közénk. Ja és, az utóbbi időben nem kevés tündérpor látogatta meg a szervezetemet, és a doboz cigi, semmi kaja, plusz kávé sem segít azon, hogy Mikhail Kazanov alkalmas férjjelöltet lásson bennem.
- Amennyiben a lányát kívánnám feleségül venni, úgy értesültem, hogy előtte a nagyszülők előtt is meg kell felelnem, és tekintve, hogy nem iszom alkoholt, jelen helyzetemben úgy vélem, ők sem tartanának erre alkalmasnak. Darya hónapokkal ezelőtt szakított velem, telefonon hívtam reggel, mert nem jött el a vizsgára, és akkor értesültem róla, hogy kórházban van. Tény, hogy szerelmes vagyok belé, de nem kényszerítem semmire, amit ő nem akar.
Sosem hittem volna, hogy ezt valaha is ki fogom neki mondani, vagy akár bármelyik mondatot, de tessék, itt van, elmondtam neki, és a szívemről rendesen kősziklák gördültek le. Az előbb ugyan tudom, érzem, hogy azt mondta, hogy szeret engem, de alig egy pillanattal később ellökött magától, úgyhogy az a pillanatnyi remény ahogy jött, úgy tűnt tova, és nem merem azzal áltatni magam, hogy jobb lesz.
- Egyetértek önnel abban, hogy itt nem maradhat, és minden tiszteltem az öné, és esküszöm, ha bárki megkérdezi, letagadom, de ha megfelelő ellátást akarunk Darya-nak, akkor hagynunk kellene, hogy a szőke intézkedjen. Az ő ismertségével a legjobb ellátást kapná, és a diszkréció is fontos.
Rendesen, mintha a fogamat húznák, úgy mondom ki ezeket a mondatokat, de lássuk be, Kazanov professzor egy feldúlt apa, én ugyan gyógyítást tanulok, de messze vagyok még attól, hogy jó kapcsolataim legyenek, Odett viszont, már csak a kórja miatt is, tudom, hogy beljebb van, de ha ez nem, hát tényleg a hírnév áldásosságát tudja élni.
- Uram, van viszont egy gond. Ez egy magyar kórház. Mi nem beszélünk oroszul, Darya pedig nem beszél magyarul, ön az egyetlen, aki segíteni tud, szükségünk van magára, így tisztelettel kérem, hogy maradjon. Segítsen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827872#post827872][b]Angyal Odett Abigél - 2021.03.19. 22:52[/b][/url]

Nem szívesen hagyom ott, és nem szívesen hallgatok Viktorra, de mégis, most minden ellenérzésem vele kapcsolatban felülkerekedik, mert... hát, mert ő tanul orvosnak na. A magamfajta eljárhat ragálytanra, meg medimágiára, és elviekben lehet végzettsége, de köteles bevallani azt, hogy vérfarkas, illetve, ha nem is vallaná be, akkor is van egy szent könyv, amibe bele van vezetve, így ha lesz is papírod, akkor sem kellesz senkinek sem, mondván, hogy veszélyes vagy a társadalomra. Az mellékes, hogy egyetlen éjszakán, akkor is. Szóval én csak érdeklődésemből fakadóan ülök be ezekre az órákra, ahogy gyógymasszőri végzettségem is csak azért van, mert érdekel az emberi test, és az egyetlen, akin kiélem magam, az Damyan.
Szóval, visszakanyarodva a lényeghez, megcselekszem mindent, mert Viktor tudom, hogy tudja, hogy mit beszél, és tudom, hogy okkal nem fordítva intézkedünk, és ennek semmi köze ahhoz, hogy én hangosabban és erőszakosabban kommunikálok. Csak nem biztos, hogy a legjobb pillanatban akar családegyesítősdit játszani. Viszont nem állok neki ellent, gyorsan cselekszem, szerzek orvost, és az ő nyomában lépek vissza én is a kórterembe, elpillantva előtte a férfiak felé, de még mind a kettő életben van. Csak remélni tudom, hogy vissza tudja hozni, mert nem akarom felfedni a csodás képességeimet, hogy azért én értek kicsit a nyelvükön.
- Ha hiszi, ha nem, csak magához tért, továbbra sem tanult meg magyarul. Nézzen rá, fél.
Az orvos azonnal abba is hagyja a magyarázatot, hogy milyen baleset, és milyen sérülések vannak, és kérdőn pillant rám, miközben odalépek az ágyához, és kezemmel határozottan megfogom a kezét. Barátok vagyunk, és ezen semmi sem változtat.
- Az édesapja segít a fordításban, Viktor meg érti, hogy maga mit akar mondani, de nélkülük nem vagyunk beljebb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827878#post827878][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.19. 23:29[/b][/url]

Éreztem, hogy fontos dolgok forognak kockán jelen pillanatban is. Mégsem akartam felfogni. Nem akartam tudni, és semmiképpen sem akartam megérteni. Fájtak a mondatok, a tettek, másoké és magamé is egyaránt. Csak aludni akartam, és talán soha fel nem kelni.
A doktor kedves ábrázattal, ámbár szakszerűen kezdett el nekem magyarázni valamit, amit a legkevésbé sem értettem. Mindazonáltal aprót bólintottam, és egy félmosollyal barátnőmre néztem. Ő ott volt nekem, ha kellett, és ezt tudtam. Mert emlékeztem, hogy még a felkelésem előtt is ott volt. Mindig ott van, és én is mellette lennék. Szóval ha másért nem is, jelenleg miatta próbáltam ébren maradni.
- Értem hölgyem, de valahogy meg kell vizsgálnom, szóval ha csak nem tud valamilyen módszert amivel hirtelen megtanulok oroszul, vagy amivel a kislány magyarul, úgy azt kérem fogja vissza magát - reagált morcosan a doktor Odett szavaira, bár csak a hangvételét érzékeltem. Aztán a névtáblájára mutatott, majd rám. - Név? - kérdezte. Szerencsére elég filmet néztem már ahhoz, hogy tudjam mi a helyes válasz erre.
- Darya Mikhaila Kazanova - mondtam erőtlenül, de határozottan. - U menya net problem s mozgom, madam Nincs semmi problémája az agyamnak, asszonyom - tettem hozzá, csak azt akartam, hogy végre békén hagyjanak. Az elmúlt percek izgalmai még alap esetben is meggyötörtek volna, nem hogy most.
- Ország? - mutatott a falon függő képre, melyben egy kellemesen színes, ámbár igen furcsa szerkesztésű térkép feküdt.
- Vengriya - vágtam rá egyből. - Mmmagyar - tettem hozzá azt a kevés tudásomat, amim volt. Még ez is furcsán idegennek tűnt a számból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827880#post827880][b]Csonka Zsombor - 2021.03.20. 00:06[/b][/url]

Ismerős illatok és hangok csapták meg fülét már a belépés pillanatában. A falakon saját rajzai néztek vele farkasszemet, mintha csak újabb keringőre akarnák hívni az elméjét. Az ész csavaros körforgása, mert bármikor ha a folyosón kellett lépkednie újra zavarosnak érezte a fejét. Pedig papír szerint már több mint két éve nem volt tünete. Arról a pár alkalomról pedig nem beszélt, mikor elfogytak a gyógyszerei. Így is folyton tojáshéjon lépkedett, ha szüksége volt valamire.
Ahogy a nagytermen áthaladt, tekintete minduntalan hiába kereste az ismerős arcokat. Pontosabban egy bizonyosat. Már tavaly sem volt ott az öreg férfi, bár álmaiban még mindig megkísérti. Olyan volt mint egy öreg jó barát, akit nem bírt elengedni, és ezért a lelke egy darabja vele maradt. S habár a férfi életében valamilyen érthetetlen oknál fogva mindig Kolosnak vagy Kendének emlegette, Zsombor mindig készségesen meghallgatta történeteit.
Talán csak a távol töltött évek szépítették meg a helyet, de mostanra mintha színesebbek lettek volna még a falak is. Ahogy a váró fotelében ücsörgött, fejét hátravetette és a plafonról lelógó csillárt fixírozta. Olyan régóta visszatérő vendég, hogy azokra a furcsa berakásokra gyermekkora óta emlékezett, habár akkor többször volt Márton, mintsem Zsombor. Megint ez a megkülönböztetés. Hiába rakták össze, az elméje még mindig kettőként működik.
Sóhajtott egyet, és megbökte a mellette lévő karját. - Hey, bocs. Ide tudnál egyet passzolni? - kérdezte Zsombor a srác másik oldalán lévő üres lapokra mutatva. Közben farmerzsebébe nyúlva egy ceruzacsonkot húzott ki. Mindig volt egy bűvös kis eszköz nála az unalmasabb pillanatokra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827881#post827881][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2021.03.20. 00:22[/b][/url]

Vissza tudom fogni magam. Darya miatti feldúltságomat nem vetítem rá teljesen a gyerekre, így nagyjából olyan hangélt hallhat tőlem, amit akkor is, ha ép lenne a lányom és nem lenne közöttünk vagy nyolcvan verszta hosszú, fene se tudja milyen mély szakadék.
- Na most akkor visszatáncolsz a házassági ajánlattól?! Akkor fenének kérted meg... - mordulok fel - Mondhatom szép... Mi a baj a lányommal? Nem elég szép? Láttad volna az anyját, ez a kis bogár még őt is lepipálja. Meg az összes foga is megvan. Az esze se rossz, csak vad egy kicsit, meg olyan szabad szellemű, hogy a fene vigye el, hogy ilyeneket bezzeg tudott örökölni tőlem. - mormogom a kis megjegyzéseket, de aztán csak összefoglalom.
- Szóval összeteheted a két kezed ha ilyen orosz megyecskét kapsz! - azt, hogy miért nem akar házasodni igazából meg se hallom, onnantól, hogy azokat kiejtette a számon már az érvek forogtak a fejembe, hogy megvédjem a lányom. Szegény lyány, egyik pillanatban még édes hét éves aztán a másikba meg már az oltárnál hagyják. Zártam volna toronyba? De kirúgta volna az ablakát.
- Nem iszol? - igen ez a reakció miután azt mondta a kölyök, hogy szereti a lányomat furcsa lehet, de muszáj kicsit ráhoznom a frászt, csak azért is. Egy lányom van, túl sok vőjelöltet nem terrorizálhatok. - Hát akkor igazán tényleg nincs miért aggódnom a büdös életbe nem kerülsz be a családba. - legyintek, aztán azért megkönyörülök rajta.
- Darya azt mondta amikor beléptem, hogy YA tebya lyublyu vagyis szeretlek. A fiatalok szívek még elég bizonytalanok. Gyakran jönnek össze és vállnak el, hogy rájöjjenek mit is akarnak igazából. Nem hiszem, hogy minden veszve volna, ha a lányom ilyeneket mond neked. De jól jegyezd meg, hiába vagyok a navine házvezetője ízig vérig rellonos személyiség vagyok. Ne akard látni a kígyó fogát - veregetem meg a hátát. Ez már amolyan fél áldás. Megfoghatja a lány kezét. Ezzel most elégedjen meg az elkövetkező öt-hat évre, utána gyötörjön további ötletekkel csak. Azt pedig, hogy melyik házba tartoznék, nos ki tudja, igazából hova osztana be a süveg.
Odettnek átadni az intézkedést nem jelent gondot, sőt teljes mértékben igazat adok ebben a gyereknek. Az a lány szervezés terén verhetetlen. A következő mondatra is csak bólintok.
- Igazad van. Kell egy fordító - újból letépem a nyakláncot a nyakamból, szegény újból nyekkenve szakad le. - Majd beszélek Odettel, ezt vedd fel, akkor érted majd Daryat. Sok sikert, úgy látom már be is ment az orvos - azzal átpasszolom neki, esélyt sem adva a válaszra. Úgyis csak de meg de meg deee... lenne.
- Sietni mert baj lesz - indítom meg őt egy jó nagy hátba veréssel, hogy biztos megmozduljon aztán tovább robogok a folyosón elfelé.
- Túl sok nem jövök - intek neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827909#post827909][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.03.20. 21:35[/b][/url]

- De... én nem kértem meg...
Erőtlenül mondom kettőnk közé, mert komolyan mondom, hogy ez a házassági ajánlat ez olyan nagyon fel lett kapva, hogy lassan már bűntudatom van, amiért nem kértem meg. Egy nap, pár év múlva, ha akkor is együtt lennénk, vagyis, ha akkor egyáltalán együtt lennénk, teljesen természetesnek venném, hogy megkérem a kezét. Nem akkor, amikor már gyereket vár, hanem még előtte. Szeretném, ha szép jegyességet, majd esküvőt, nászutat, házasságot, családalapítást tudnék neki adni. Így, szépen sorban, nem most, nem akkor, amikor a zsebpénzemből és a derby nyereségemből tartom fenn magam. Most még hazajárok, otthon lakok, mit tudnék adni neki? Semmit. Magamat, és tudom, ez egy baromira romantikus kijelentés, de nem, én ennél sokkal földhözragadtabb vagyok. Meg akarok adni neki mindent, érzelmi és anyagi biztonság tekintetében is.
- Tökéletes. Darya tökéletes.
Én ennél már nem tudom jobban elmondani, és nem is hittem, hogy ennyi embernek el kell ismételnem, hogy én nála jobban senkit sem szerettem soha, de már elmondtam neki, az apjának, a barátnőinek, sőt, gyakorlatilag az egész iskolának. Lehet, hogy a talárom hátuljára ragasztok majd bűbájjal egy nagy hirdetőtáblát, hogy igen, még mindig úgy gondolom, hogy Darya Mikhaila Kazanova tökéletes, olyan tökéletes, hogy... és itt részletezném.
- Nem.
Erősítem meg a kérdést, hogy valóban nem fogyasztok alkoholt. Nem hittem volna, hogy ez így, ebben a formában fog előkerülni. Igen, meg fogom kóstolni, ha eljutunk oda, és igen, lehetek én a ciki magyar fiú, aki még csak rendesen inni sem tud. De érte még az elveimet is képes vagyok feladni. A következőkre nem szólok semmit, mert jól éreztem, amit mondott, és igazából szeretnék ott lenni vele, de nyilván ennek megvan a maga menete. Előbb az apja megtudja, hogy alkalmatlan vagyok a családba kerülésre, én elmondom még egyszer, hogy szeretem a lányát, ő elmondja, hogy a lánya is szeret engem, majd jön az, hogy megfenyeget, és nagyon örülök, hogy eddig nem volt barátnőm, mert Kazanov az első apósjelölt, aki megfenyeget engem, és én azt hiszem, ha semmi másra nem is, de erre örök életemben emlékezni fogok. Még bőszen bólogatok is, és valószínűleg ennek az oka az, hogy csak nézem, ahogy távolodik. Két Kazanov között őrlődöm, de tudom, hogy Dary mellett kell lennem, így hátat fordítva neki, besietek a kórterembe.
- Bocsánat.
Érzem a feszültséget, és tudom, hogy a szőke tette, így csak sóhajtva lépek az ágyhoz, és lehajolva, csókot nyomok a hajába, úgy takarva, hogy senki se vegye észre, ahogy a nyakláncot a nyakába kapcsolom. Tudom, hogy így érteni fogja, ami elhangzik, és tudom, hogy okos lány, oroszul kell válaszolnia, de mivel én visszahúzom a gyűrűmet, elvileg kettőnknek értenünk kell majd egymást.
- Sajnálom, az édesapja és én is úgy véljük, hogy jobb lenne, ha olyan intézményben lábadozhatna, ahol ismerősök veszik körül. A lakhelyünkhöz közel van egy kiváló magánklinika, egy ispotály, oda szeretnénk átszállítatni, remélem megérti, de mindent szeretnénk megadni neki. Odett orvosa beszél oroszul, úgy vélem, már az is segítene, ha az anyanyelvén beszélnek hozzá. Felhívnád Willt, kérlek?
Itt a szőkére pillantok, hogy lássam megértette-e, amit kérek tőle, és csak akkor, ha megbizonyosodtam róla, hogy értette, mit szeretnék kérni. Nem hagyhatjuk egy mugli kórházban. Ujjaim Darya ujján pihennek, kézfejét simogatom.
- Darya nem tud válaszolni, de én ismerem őt, valamennyire beszélek oroszul, el tudom magyarázni, amit mond, és a kérdésekre tud válaszolni általam.
Hazugság, percek óta folyékonyan hazudok. Mivel egyértelmű, hogy a nő nem beszél oroszul, nekem kell azt a hangszínt és hablaty szavakat mondanom. Ha nem jön be az orvosi, még lehetek színész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827912#post827912][b]Martai Erika - 2021.03.20. 22:34[/b][/url]

Csodák Palotája és a Katasztrófák
Nem figyel, ezt a vak is megállapíthatná róla, és még végig se kéne tapogatnia hozzá, mint a Braille-feliratokat. Egyik szeme itt, a másik ott, és nem, nem azért mert bandzsít, csupán olyan gyorsan szemléli az őt körülvevő megannyi csodát - ahogy azt a muglik mondják -, hogy azt követni is fárasztó . Igazából kit akarok átverni? Nem is lehet.
A tanulmányi kirándulásként fémjelzett múzeumlátogatás egyelőre több bosszúsággal jár Ercsi számára, mint örömmel. Persze, otthon beszéltek róla, hogy milyen jó lesz, és tudja, hogy amíg ő itt szórakozik, addig Zsófi a hivatalban épp helyrerakja a szekrényt, amit véletlenül felborítottak, és rendszerezi a kiszóródott iratokat, tehát igazából neki van nehezebb dolga, mégis... Nagyot sóhajt, jobb lábával dobolni kezd, és úgy tekint fel a múzeum szabályait ismertető nénire.
Egy, nem vitték el őket fagyizni, mert csak délután nyit. Kettő, az ebéd rántottsajtos szendvics, amit nem szeret. Három, a mellé csomagolt müzliszelet cukormentes. Rá van írva. Képesek voltak, és Martai Erikának olyan ebédet csomagoltak, amiben CUKORMENTES MÜZLISZELET található. Hát Merlin feküdjön boncasztalra, ez nagyobb sértés, mintha a király palástjába tekerve cipelnék komposztra a lócitromot! A lány teljesen lenyűgözetlenül mered maga elé, kezei hátizsákjának pántjába akasztva pihennek, amitől még zárkózottabb testtartása egészen ijesztővé válik.
És akkor legalább ITT szórakozhatnának jól, de nem, éppen sorbaállnak, hogy megnézhessék az egyik - tutira tök unalmas - előadást, ahol a fizika törvényei segítségével fognak kipukkasztani lufikat, meg nem kipukkaszatni lufikat. Erika elhatározza magában, hogy ha egyszer nagy lesz, visszajön, és Merlin bizony véletlenül szabotálja az attrakciókat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827922#post827922][b]Angyal Odett Abigél - 2021.03.21. 10:13[/b][/url]

Az ajkaim pengevékonyra húzódnak attól, amit a nő mond, mert tudok, akár több módszert is, csak az egyik nem működik a titokvédelmi alaptörvény miatt, és kell a bánatnak a mostanában trendi vérfarkas hisztérián túl még egy idézés a bíróságra is, a másikat meg én magam nem akarom felfedni, mert még nem tudom, hogy mit szeretnék kezdeni a pár perccel ezelőtt kimondott szavakkal. Szóval csak állok ott, és tőlem megszokottan nagyon csúnyán nézek rá. Nagyon csúnyán. Ez maradt nekem, egy csúnya nézés, remek.
- Láthatóan felismert minket, vagyis tudja, hogy hol van, hogy ki ő és kik vagyunk mi, viszont azt egyikünk sem tudja, hogy mi történt vele. Tegnap edzésre indult, de már nem jött haza, kerestük a környéken, aztán, amikor végre megkerült, jöttünk hozzá.
Mondjuk addig jó, amíg nem jut eszébe, hogy mi akkor mégis hogyan kommunikálunk vele. Csak had ne kelljen felfednem, mert nem akarok veszekedni vele. Most legalábbis nem. Sóhajtva nézek rá, és rendesen örülök neki, hogy Somogyi végre felbukkan, de tekintetemet az ajtón tartva, csalódnom kell, mert Darya apja nem követi. Nem hiszem, hogy Viktor cseszete el - legalább ezt az egyet nem tulajdonítom neki -, és szomorúan sóhajtva pillantok le a lányra, majd vissza a nőre, aztán Somogyira, gyanakodva, és végül vissza Darya-ra. Nem fog működni. A fordítónak pont az a lényege, hogy az adott közeg nyelvén hallatszik a másik fél beszéde, de ezt még csak közölni se tudom vele, mert hát muglik is jelen vannak. Na ezt viszont neki tulajdonítom, idióta.
- Telefonálok.
Bólintok egyet határozottan, ám mielőtt elindulnék, lehajolok, hogy csókot nyomjak Darya arcára.
- Ne beszélj, mert ez a hülye mindannyiunkat lebuktat.
Suttogom, és reményeim szerint meg is hallotta, amit mondok. El kell intéznem az átszállítást, megkérni Will-t, hogy segítsen, és vegye fel a kapcsolatot az itteniekkel. Nem ez az első eset, hogy magánklinika orvosának adja ki magát, így tudom, hogy tudni fogja, miről beszélek. Csak nem biztos, hogy két gyerek mellett, éjjel olyan boldog lesz. És vajon hova tűnt Mikhail?