36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 98 ... 106 107 [108] 109 110 ... 118 ... 139 140 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. április 9. 19:36 | Link

Thomas

 
Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o


Sajnos túlságosan is benne vagyok most a mesélésbe ahhoz, hogy rájöjjek már megint lyukat beszélek a hasába. Úgy értelmezem, hogy azért reagál úgy, mert olyan a téma. Mondjuk amúgy is jellemző rám, hogy részletesen magyarázok el mindent, hogy lehetőség szerint egy teljes összképet kapjon mindenről. Az egyetlen egy mázli most, hogy lassan beszélek.
A csajos ölelkezések vannak ugyan, de borzasztó ritkán veszek részt bennük. Csak látom, hogy úton-útfélen összeborulnak a csajok ilyen-olyan okból kifolyólag. Elég hamar leszoknak viszont arról, hogy ezt velem is meg akarják tenni. Mindenesetre valóban voltak olyan esetek, amikor valamiféle esetlen ölelésszerűségbe vettem részt, kivétel nélkül mindig akkor, amikor vigasztalnom kellett az elkámpicsorodott leányzót. Viszont valóban nem vagyok rosszul az ilyenektől, de nem is túl kellemesek.
Nem igazán értem, hogy miért feszült úgy be a korábbi szavaimtól és a magyarázat mitől hoz neki enyhülést, mindenesetre nagyon örülök amikor meglátom azt a mosolyt. Aprót biccentek a konklúzió hallatán, nevezzük így. Legalábbis bennem ezt a hatást kelti. Előadtam itt egy monológot, ő pedig leegyszerűsítve kiragadta a lényeget.
- Nos, igen – jegyzem meg kicsit eltöprengve. Rájövök ugyanis, hogy valóban egyszerűbb lett volna valami  ilyesmi magyarázatot adnom, és arra is, hogy megpróbálhatnám ezentúl lényegre törőbben kifejezni magam. Még így is bőven sok infó lesz, szóval nem kell attól tartania, hogy akadályozom itt a fejlődésben. Csak tényleg marhára felesleges ennyire részletesen elmagyaráznom mindig mindent. Ha valami nem tiszta úgyis kérdez. Helyezkedni kezdek, mert ez a térdeléses ücsörgés már nem éppen megfelelő a lábaimnak. Kinyújtom hát őket, továbbra is úgy helyezkedve, hogy a fiú mellett ülök, és hol a háta mögött lévő tájat, hol pedig őt figyelem.
- És, kiket hívsz vagy hívtál még el a keresztelődre? Zsombit? – térek át a keresztelő témára. Ezt már akkor meg szerettem volna kérdezni, csak valahogy elterelődtem. Úgy sejtem, hogy nem ilyen szűk ’családi’ körben szeretné megtartani azt az összejövetelt utána, hanem úgy hogy ott legyen mindenki, aki fontos számára. – Ugye lehet fotózni, vagy videózni a templomban? Vagyis, hát amennyiben lehet, akkor téged zavarna ha így tennénk?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2020. április 9. 20:33 | Link

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #awesomeideaGIF

Mosolyom jobban elszélesedik.
- Zsombit, igen. Meg Anniet, Petyát... mmm... - töltöm ki elgondolkozott hümmögéssel az időt. - Ott lesz ugye Liam bácsi, Riley... jaj, meg Riley szülei! - csillognak egyre jobban szemeim. - Valahogy így - bólogatok, latolgatva magamban, hogy kihagytam-e bárkit is, de nem hiszem. Ekkor ugyanis nem tudok még róla, hogy apának vannak még jelöltjei. Vagy hogy esetleg másnak lennének.
- Lehet, persze - felelem a fotózást illetően, némi eltöprengés után. Csak hirtelen az futott át az agyamon, működnek-e ott az olyan eszközök, ám ráébredtem, hogy a legtöbb ilyen kütyüjük eleve bájolt, rúnázott, ez a templom meg ráadásul mugli környéken van. Varázslótelepüléseken nem jellemzőek az ilyen szent helyek. Viszont az atya tudja, hogy mágusszertartás lesz, ő maga kvibli.
- Dehogy zavarna! - vigyorgok lelkesen. Csodálatos gondolat, hogy megörökítsék ezt a pillanatot. Riley is tutira kattogtatni fog, ahogy ismerem. Aztán meg felrakja a világhálózatra. Mikor pedig a lelki szemeim előtt megjelenik, miket fognak rögzíteni, bár nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy magát ezt a nekem oly' fontos eseményt, ám főleg inkább amiatt, hogy ők mind ott lesznek. Elmondhatatlanul várom!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. április 9. 21:00 | Link

Thomas

 
Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o


Nehéz nem viszonozni azt az önfeledt mosolyt ám. Igaz, nem is akarom visszafogni szóval boldogan vigyorgok vissza. Nagy dolog ez a keresztelő, naná hogy szinte kiugrik a bőréből ha csak szóba kerül. Apropó, említettem már, hogy mennyire imádom ezeket a váltásokat? A szomorkás, komor hangulatból a pillanat törtrésze alatt képes átváltani egy ilyen felhőtlenül jókedvűbe. Lehet, hogy ez másoknak zavaró vagy akár túl gyors  is, de nekem nagyon tetszik.
- Nahát, ismered Riley szüleit? – csodálkozom el a felsorolást hallva. Annie és Petya hát persze, hogy ott lesznek, azt gondoltam is, csak nem akartam helyette felsorolni a résztvevőket. A kérdésem pedig butaság, hiszen nyilván ismeri őket, ha egyszer ott lesznek. Nem is igazán várok rá választ.
Amire viszont várok arra meg is érkezik a felelet, méghozzá nagyon is örömteli! Szuper! Amikor nincs mise akkor lehet fotózni a templom belsejében az tuti, na de ha van istentisztelet akkor … ebben nem voltam biztos.
- Klassz! Majd később akkor jól vissza lehet nézni az egészet – és azt hiszem, hogy én videozni fogok. Akkor a beszéd is megmarad meg nem olyan félő, hogy pont a legfontosabb pillanat szalasztódik el. Ennyi izgalom után viszont most már megszomjazom, így most én kínálom a fiút innivalóval, aztán előkerül a süti is. Elmajszolgatunk még nézelődve, aztán úgy döntünk, hogy sétálunk egy kicsit. Le kell járni ezt a sok kaját. Picit bemerészkedünk a túristajelzéses erdei ösvényre, de persze a libegő megnézése sem maradhat el. Mindenféle édes kis semmiségről fecsegünk amíg rá nem szánjuk magunkat a hazahoppanálásra. Erősen koncentrálok most is, sőt talán még erősebben is, mint idefele jövet. A faluba visszaérkezve pedig már rögtön nyúlok is a másik kezemmel, hogy azzal is ráfogjak a belém kapaszkodó karjára. A szédülés elmúltával pedig megtesszük azt az utolsó pár lépést a kapumig, ahol is elbúcsúzkodunk. A magunk kis szokásos módján. Figyelem, ahogy elindul a hivatal felé, és csak akkor megyek be, amikor már eltűnik szem elől a barátom. Hű, micsoda nap volt ez!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. április 10. 18:26 | Link

Zétény
legjobbak vagyunk / csendben kell maradni

Könnyebben ment mint gondoltam. Pár tökéletes mosoly a megfelelő emberek felé, és olyan hamar el lett intézve, mint még soha semmi más. Na már most, a találkozó hellyel vannak fenntartásaim, mert egy budai szűk utca, ahol maximum, mint azokban a szar filmekben, a macska csörömpöl a kuka tetején, annyira nem bizalomgerjesztő. A pasival a büdös életben nem találkoztam, nekem csak az időpontot adták meg és a helyszínt, szóval láss csodát, itt vagyok, de még Zétény is késik, ami csak még jobban frusztrál. Kellett valaki, mert én aligha tudnám elvinni egyedül ezt a monstrum izét, Zétény meg erre tökéletesen megfelel. Mielőtt megérkezhetne háztársam tűnik fel az utca végén egy igencsak sötét csávó. Komolyan sötét. Még a járása is undorító, elém érve torpan meg és nyom egy papírdarabot a kezembe. Arcomon undorral veszem el, lepillantok rá, és mire újra felnézek a pasi nincs sehol. Mi a fasz?
- Ez remek - kékjeim járatom körbe a félhomályos utcán, hátha meglátom a pasit, mert mit tudom én, egy kuka mögé bújt el, de sehol senki. A papírdarab csak még jobban viszi fel bennem az ideget, nagyon jó, hogy egyáltalán nem erről volt szó. Vállam felett pillantok hátra és pillantom meg Zétényt.
- Nem sietted el - nyújtom felé a fecnit, majd pillantok a mellettünk magasodó épületre, aminek a tetőterében van az, ami nekünk kell. Gondoltam megoldjuk egyszerűbben, de nem jött be. Pazar egy nap ez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. április 10. 18:58 | Link

Mihail
prefirándulás - kinézet

Ha már lesz valami, legyen is valami, öcsém! Ebben egyeztünk meg Mihaillal az egyik járőrözésünk során. Olyan jó esténk volt, hogy három kis nyavajást is elkaptunk, pedig nagyon szaladtak volna, ha nincsenek ilyen kedves kis átkok nálam, vagy Mihail bűvös mosolya. Szétröhögtem az agyam, de az őrjárat végén még beszélgettünk és akkor letisztáztuk a részleteket. Ma pedig már itt járok, ahol a madár sem szarik a cipőmre, mert az is be lenne ijedve. Én zsebre dugott kézzel közelítek a megadott pont felé, nem mondom, hogy hanyadjára indulok talán most már a jó irányba. Végül meglátom a prefektusok gyöngyét - szerintem minden más prefektust így nevezek, aki nem én vagyok -, majd lassan odasétálok.
- Miért, randid lesz? - vigyorodom el, majd elveszem a cetlit. Elolvasom, majd ránézek a házszámra, aztán fel. Oda kell feljutnunk és valahogy a benti lakásba lesz. Gondolom.
- Felhoppanálunk, szóval erősen gondolja arra, hogy oda akarsz érkezni, jó? Három, kettő, egy - nem várok, nem szoktam, de remélem nem ma akarja először kipróbálni az autoportálás művészetét. Két pukk - célmeghatározás, céltudatosság, célirányosság - és másodiknál már fent is vagyunk. Mivel nem tudom, hogy hoppanált e már, azonnal elfordítom Mihailt, hogy ha hányni akar, ne engem tiszteljen meg.
- Nos - nézek az erkélyajtó felé, de előbb megérzésem támad. - Arbiter Arcanorum - a pálcája lebben, és máris piros színnel kezd világítani a bejáratot, kékkel az előtte lévő tér. - Csapda, és egy riasztóbűbáj - állapítja meg. - Finite Incantatem! - hangzik el kétszer is, és a színek eltűnnek. Kicsit tartottam attól, hogy komolyabb varázslatok lesznek, de valószínűleg csak a mugli betörők távol tartására szolgáltak.
- Tiéd a megtiszteltetés, hogy bejussunk - vigyorodom el és teret adok Mihailnak az ajtóhoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. április 10. 19:11 | Link

Zétény
legjobbak vagyunk / csendben kell maradni

Halkan röhögök fel a kérdésen. Ó, ha tudná, hogy mióta szobatársra leltem minden napom egy randevú, akkor nem lenne ilyen széles a vigyor az arcán. Követi pillantásomat, én elhúzott szájjal pislogok felfelé, mert mászni hót ziher, hogy nem fogok, rohadtul nem olyan nadrágot húztam, amit nem sajnálnék összecseszni, úgyhogy marad a jól bevált módszer. Besétálunk az épületbe, lépcső és hopika, ott is van a lakás. Ja, gondolom ezt én, de Zétény teljesen máshogy gondolja, reagálni sincs időm, arra éppen elég, hogy a helyre koncentráljak és ne egy másik univerzumban kössek ki. Nem lenne vicces. Borzongás fut végig gerincem mentén, ahogy az erkélyre érkezünk. Megilletődve pillantok a másik háztömbre, ami a mienkkel szemben van, mert Zétény elfordít. Vállaim rázkódnak a röhögéstől, azért ennyire nem rossz a helyzet, bár meg kell vallanom, hogy gyűlölöm ezt a közlekedési módszert. Az első pár alkalommal adtam ki magamból mindent, azóta pedig hősiesen tűröm, szóval aligha jön vissza most bármi is.
Nagyot szusszanva fordulok vissza Zétény felé, oldalra biccentett fejjel figyelem, hogy mit is csinál, elismerően hümmögök. Kezeimet dugom zsebre, miközben ő tevékenykedik, és meg vagyok lepve, hogy ennél jobban nem őrzik a lakást, amiben a mi kis drága kincsünk van. Vagyis csak lesz a mienk, de ne akadjunk fenn a részleteken.
- Megmelengeted a szívemet barátom - vigyorodom el én is felé, majd az ajtó elé lépve, könnyed mozdulattal lendítem meg lábamat és rúgom be az üveget. Szórakozottan nyúlok be és fordítom el a zárat, majd az ajtót kitárom Zétény előtt. - Csak utánad. Nekem túl gyönyörű az arcom, hogy meghaljak - nem számítok semmi váratlanra, de ezeknél a barmoknál semmiben sem lehet biztos az ember, így menjen csak előre Farkas, ő legalább ér is valamit a pálcájával.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. április 10. 21:13 | Link

Mihail
prefirándulás - kinézet

Minden simán megy, rövid intermezzo után felszabadítom a lakást, ahol vár minket a csomag, illetve kettő. Valójában nem vagyok szakértő, talán ha Kimet magunkkal hoztuk volna. De nem akartam semmibe sem belekeverni, így aztán kimarad a mókából.
- Oooké. Amúgy nem vagyok meleg, csak, hogy tudd - kuncogok fel, mert amúgy fogalmam sincs, hogy ő mi. Bár elnézve a KH-ban a srácokat, hááát... hagyjuk inkább. Mindenkinek joga van ratyinak lenni, maradjunk annyiban, amennyiben engem békén hagynak a helikopter rotorjukkal.
- Pff - forgatom a meg a szemeimet, miután készségesen kinyitja az ajtót nekünk. Hát ki volt címlapokon anno, ő, vagy én? Na ugye, öcsém! Végül bemegyek és újra elnyomom az Arbitert, csak a biztonság kedvéért. Itt már minden rendben, a szoba közepén van két dolog, amiért jöttünk... majdnem.
- Ö... hmm. Ez nem néz ki annak, nem? A másik szerinted harap? - közelítem meg az a lényt, akiről jól tudom, hogy micsoda. Nem igazán szeretem, de poénnak akár jó is lehet. A másikra pedig csak ránézek, de nem közelítem meg, meghagyom Mihailnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. április 10. 21:26 | Link

Zétény
legjobbak vagyunk / csendben kell maradni

Könnyebben ment, mint gondoltam, és ez egyáltalán nem tetszik, de ennek nem adok hangot, mielőtt még beigazolódna a sejtésem. Megemelkedett szemöldökkel pillantok Zétényre, ahogy beközli, nem meleg. Nos, rendben, örülök, hogy ezt tisztáztuk. Csak megcsóválom a fejemet, majd legyintek egyet felé. Ne menjünk bele abba mélyebben, hogyha akarnám, akkor igenis meleg lenne. Megvárom, amíg bemasíroz előttem, mert lehet, hogy ő anno volt címlapokon, de én most is ott vagyok, szóval az arcom a legfontosabb, hogy épségben maradjon. Meg a karjaim. És a lábaim is. Igazából mindenem rohadt fontos, szóval menjen csak ő előre. Fejemet kissé lehajtva lépek be a lakásba, kezeim ugyanúgy zsebem mélyén pihennek, majd kékjeim kikerekednek, ahogy körbejáratom őket a lakásban.
- Hallod - pillantok arra, amerre Zétény indul. - Mi a fasz? - arcomon egyértelmű a meglepettség. Most vagy a pasi vágott át, vagy őt vágták el, de mindegy is, mert megfogom tudni, és abban nem lesz köszönet. Ha már van ez az egész, akkor a minimum az lenne, hogy valóban bizalomra alapul az egész. Utolsó férgek.
- Erre nem számítottam - túrok egy laza mozdulattal tincseim közé, majd a növény elé lépkedek és leguggolok elé. Könnyed mozdulattal kapom fel, és forgatom meg kezemben. - Egyszerű Vénusz légycsapója, de ezzel semmit nem érünk igazából - szusszanok fel haragosabban, mint terveztem, majd tekintetemet körbejáratom a helyszínen. Minden poros és dohos, de amiért jöttünk, azt rohadtul nincs itt. Még csak félig sem. Remek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. április 10. 21:56 | Link

Mihail
prefirándulás - kinézet

- Hallom - sóhajtok, és látom a bosszúságot a szőke arcán. Hát ez nem az, amire számítottunk, de a másik még tud meglepetést okozni.
- Egyelőre egyszerű - mosolyodom el mindentudóan. De mire célhoz ér, már nem lesz egyszerű... visszük mind a kettőt. Adunk meglepit az új főnökségnek is, nem? Hát hogy nézne már az ki öcsém, ha szegények ott sírnának, hogy nem is kaptak semmit - tárom szét a kezeimet, majd a pálcát szorítóból varázslatokat eszközölök. - Immobilus! Incendio! - mindkettő mást kap, csak a biztonság kedvéért. A vénuszt Mihail kezébe nyomom, a másik az enyém. - Na gyere, fogd meg a szabad kezem, indulunk! Cél a szökőkút a Fő téren - szokásos sarkonpördülés, miután Mihaillel lekezelünk és máris friss és ismerős fuvallat üti meg az arcunk. Ott vagyunk Bogolyfalva Fő terén, a szökőkút mellett, elcsomagolt, a kíváncsi szemektől elrejtett cuccainkkal. Na, most jön a viccesebbik része...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Daróczy Konrád
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 121
Írta: 2020. április 11. 00:57 | Link

Eszterházy Diána

Something wicked's coming
Something wrong has begun
Something wicked's coming
You better run, run, run
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. április 11. 10:14 | Link

Édes bátyám, Cole

Furcsa így lenni, reszketve görnyedni a hideg csempén, a testvérem védő karjai között. Egyszerre fázom és van melegem, a sírás, a kétségbeesés pedig úgy szakad fel bennem, mintha a hatalmas szikla legördült volna azzal, hogy kimondtam, elcsesztem. Sosem hittem volna, hogy ide jutok, hogy rettegek majd két csíktól, még akkor is, ha ismerem magam. Tudok összeszedett lenni, meg tudom oldani, akár egyedül, akár Nicoval. Mert tudom, hogy Nico mellettem állna, hiszen a saját családját is szereti, szeretné a velem közös gyerekét is. De ne így. Ez nem jó így. Nem ezt szeretném. Azt szeretném, hogy kettőnk közös döntése legyen az, hogy családot alapítunk, és utána mindegy, hogy kettőt vagy tizenkettőt szeretne-e, boldogan adok életet nekik. De ne ez legyen a kiindulópont. Ne így. Ne. Eddig mindenre annyira odafigyeltem, mindent próbáltam jól csinálni, és megértettem a kritikáját, amikor a téren mondott. Változtatok, próbálkozom, lassítottam. Nem követelek, nem elveszek. Adok és örülök, ha kapok. Ismerkedünk, beszélgetünk, apró érintésekkel jelezzük a másiknak, hogy fontos, hogy szeretjük. Lépésről lépésre. De ha az a teszt most pozitív lesz, akkor megint maratont futunk, és azt nem akarom. Nem veszíthetem el, és tudom, ha velem is lenne, elveszíteném őt. Szeretem Nicot, jobban, mint bárkit, és tudom, hogy csak úgy lehet az enyém, ha nem szaladunk.
Cole kezei között nem félek, de még ő sem tudja megakadályozni, hogy össze ne omoljon minden, ha terhes vagyok. Csak a stressz, mondd, hogy csak a stressz volt, és nem más. Mi van, ha beteg vagyok? ha sosem lehet gyerekem? Riadtan bújok a gondolatra jobban a karjai közé, mert azt hiszem, ha nem lehet, az szörnyebb, mint ha az vagyok.
- Miért szivatunk téged, ugye?
Nevetem el magam keserűen, mert ezek szerint szerencsétlennek ez a sorsa. Mindig van egy számára kedves nő, aki hülyeséget csinál. Lehunyva a szemeimet, hallgatom a szívét, próbálok megnyugodni, de csak Nico arca van előttem. Nagyon mérges lesz rám, akkor is, ha tudja, még nem akarok gyereket. Nagyon haragudni fog. Annyira kimerültem, hogy képes lennék elaludni, érzem, ahogy a szemeim csukódnak lefelé, de nem szabad, még nem. Utána úgyis vagy álomba sírom magam, vagy megkönnyebbülten hunyom le a szemeimet.
- Megnézed, kérlek?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mester Adrián Dominik
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag



offline
RPG hsz: 29
Összes hsz: 40
Írta: 2020. április 11. 20:47 | Link


Tekintete továbbra is a felsorakoztatott művek egy részét méri fel, közéjük képzelve egy szem klasszikust, ahogy fontolóra veszi a felvetést.
- Határozottan magára vonzaná a figyelmet, igen, de vajon elérné- e célját azzal, ha túlságosan kitűnik a tömegből? – gondolkodik hangosan. Láthatóan örömmel osztja meg elképzeléseit egy ilyen szubjektív témában is, és kifejezetten könnyedén helyezkedik bele a sajátjától eltérő szemléletmódba. Sokat elárul az emberekről a művészetekhez való hozzáállása – milyen ágazatokat kedvel, melyeket nem becsüli igazán, és miért. Milyen ábrázolásmódok fogják meg igazán, s mik azok, amik esetlegesen kifejezetten taszítják. A Veréna által hiányolt klasszikusokat, a realisztikus alkotásokban a kivitelezés módját tartja lenyűgözőnek, a mögöttük lévő végtelen precizitást és tudatosságot. A modernebb vonulatot pedig, mint az elme szakértője, pont amiatt részesíti előnyben, mert egyénileg mást és mást láthatnak a kreációkban tapasztalataik és szerzett benyomásaik alapján, teljesen ellentétes érzelmeket válthatnak ki és ez már önmagában bámulatos. – Kétes helyzet; vagy utálnák, amiért nem illik oda, vagy pont emiatt kapna nagyon pozitív visszajelzést. Persze annyiféle igény, ahányan vagyunk – néz a nőre egészen belemerülve a témába. – Értem egyébként, miről beszél. – Fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy alapvetően egy nevezőn vannak, még véletlenül sem az a rendkívüli művészlélek, aki egy összecsomózott fűszálról is órákat tud áradozni.
Szemöldöke enyhén összerezzen, ahogy az ismerős nevet igyekszik valahová kötni az elhangzott információk segítségével és tökéletesen leolvasható arcáról a felismerés, meg sem kísérli rejteni vonásait.
- Ah! Remélem, sikerrel jár a tanodában! – Újabb kedves gesztus, egyúttal óvatos érdeklődés, hiszen nem tudhatja, a nő örül- e az új munkakörnek vagy csupán rákényszerült. – A faluban ezek szerint van rá esély, hogy összetalálkozunk a későbbiekben. Igyekszem jobban figyelni a lábam elé majd. – Mosolya kiszélesedik az ígéretre. Elég apró ország ez ahhoz, hogy már ne lepődjön meg különösebben azon, ha a falu, vagy az iskola egyik polgárával keveredik össze véletlenül. – Igen, meghívásos alapon vagyok itt magam is. A munkám révén akadnak ismeretségek. – Melyek kívánságainak köteles helytállni. További kérdés híján egyelőre nem folytatja, egész egyszerűen csak nem kíván fellengzősnek hangzani, hisz rangban ő az itteniekhez képest sehol sincs.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2020. április 13. 12:24 | Link

Léda


Napok óta nem mozdult ki az akadémia területéről. Nem csak azért, mert nem volt hova mennie, hanem hogy ne gondolkozzon. Azon, amit Roxyval egymás fejéhez vágtak, hogy mennyire hiányzik neki, és hogy a férfibecsülete miért nem hagyja, hogy bocsánatot kérjen tőle. Órákon keresztül ütött egy boxzsákot, hátha attól jobb lesz, de azon kívül, hogy a kezén a bütyök már kivérzett, nem sok mindent ért el.
Nagy sóhaj közepette pakolta el pár holmiját egy táskába, hogy aztán a hátára vetve elindulhasson hazafele. Már előre tudta mi fogja otthon várni. Árpád, ahogy vöröslő fejjel ordibál vele, amiért hazament, vagy amiért nem. Mindenért is. Bármit csinál, az úgyis rossz. Sarolt, aki a TV előtt ülve hallgatja az egészet, és nem szól egy szót sem. Az a nő olyan, mint egy robot. Mintha csak azért lenne, hogy elvégezze a háztartási dolgokat és minden nap elmenjen dolgozni. Még csak szikra sincs kettejük között. És ott lesz Léda. Az egyetlen ember, aki miatt haza vezeti útja. Valószínűleg neheztelni fog rá, hogy ennyi ideig nem ment haza, de örülni is fog. Aztán mikor Árpád ordibálni kezd, megint rossz kedve lesz. Igazi nő már most is, folyton változik az érzelme, hullámokban hol boldog, hol nem.
Agyalás közben ment, anélkül hogy felfogta volna mit tesz. És tessék, már oda is ért a romos pesti lakáshoz. Egy koszfészek. Egy semmi. Se múlt, se jelen. Még csak jövőt sem kínál. Újabb hatalmas sóhaj kíséretében lökte be a lépcsőház ajtaját. Lift nem volt, csak a régi, agyonjárt lépcső, melyen kiskorában mindig elcsúszott.
Benyitott az ajtón és azonnal megcsapta az a dohos szag, melyben évekig élt. - Megjöttem! - kiáltott be, és egy pillanatra megállt, hogy hallja ha érkezik valami reakció. De semmi. Összeráncolta szemöldökét, és lassan lépkedett a szobájuk irányába. A nagy csöndre bekapcsolt az összes védekező eszköze, rögtön a legrosszabbat sejtette, és ezért izmai megfeszültek a ruha alatt.
Benézett, és ott feküdt Léda. - Hello Prücsök - nyugodott meg egy pillanat alatt, és egy mosoly kíséretében a székre dobta cumóját. - Egy ölelés azért jár a nagy bratyónak? - kérdezte incselkedve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egervári Léda
Prefektus Levita, Animágus, Elsős mestertanonc


Egérke
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 329
Írta: 2020. április 13. 13:11 | Link

Zalán
az otthon csendjében // a cseppfolyós óra sokadig ütésekor

Lüktetett az arca még. Hirtelen csend telepedett a lakásra azután a vihar után, ami végigsöpört. Volt ott minden. Papírokat asztalról lefújó tornádó, falakat megrázó mennydörgés és árt zúdító eső. A hatalmas vihar azonban lecsendesedett, és maga után tátongó lyukat hagyott, mely minden zajt magába nyelt. Olyan volt, akár egy fekete lyuk. Elszívta a színeket, a hangokat és nem hagyott mást csak a vihar nyomait.
Léda az ágyban feküdt. A szoba sötétbe borult, már amennyire engedte a függöny kizárni a fényt. A fal felé fordult, és elővette Pánt a táskája mélyéről. Magához szorította és úgy feküdt az üres szobában.
Aztán hallotta Zaza ismerősen csengő hangját, lépteit a szobába, mely olyan biztonságot nyújtott neki mindig. Most is olyan érzés volt. Mint mikor valaki végre leveszi a terhet a tüdejéről. Majd ő megold mindent. Majd ő...
Aztán eszébe jutott, hogy ő is elhagyta. Már nem is emlékezett rá, mikor jött érte utoljára suliba. Mikor volt, hogy elmentek volna suli után a cukrászdába.
Nem válaszolt a hívásra, inkább újra esni kezdett az eső a kis szobában. Hát persze, hogy hiányzott neki. Piszkosul hiányzott neki, de magára hagyta. Egyedül.
Hallotta a hangját, és látta maga előtt a mosolygós arcot, ami olyan régen hívta már. És nem érdekelte abban a pillanatban, hogy haragudnia kellene rá, vagy hogy magára hagyta. Fogta magát, és hirtelen fordult meg az ágyban. Felkelt és odarohant hozzá. Szorosan ölelte magához, az eső pedig eláztatta a nagy tesó pulcsiját. Nem akarta elengedni. Most nem, mikor egy ölelés tőle elég, hogy mindent helyrehozzon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2020. április 13. 14:04 | Link

Léda


Furcsa volt megint abban a házban lenni, pedig nem is olyan rég volt, hogy minden estét itt töltött. A sötét, molyirtótól bűzlő kis lakásban, együtt a világ legunalmasabb embereivel. Na persze ebbe nem tartozott bele a kicsit Léda.
A hangtalanság, amely fogadta megrémítette. Nyakán égnek meredt a szőr, és még a padló recsegése is baljós üzenetet hordozott. Esteledett. Ilyenkor Árpád már jelen szokott lenni, bámulva a falat és gondolkodva azon, miért ostorozza a sors két mágikus gyerekkel, mikor neki nincs.
Benyitott a közös szobába, és finoman szólította meg Lédát. Tudta, hogy haragszik rá. Valószínűleg azt hitte Roxyval volt, és ezért nagyon neheztel rá. Már agyában megjelentek a különböző képek, hogyan is vidítsa fel mindig mosolygós kishúgát, amikor a lányka magától szaladt oda hozzá. Zalán lehajolt kissé, és azonnal felkapta ölébe a könnyű kisembert. Hagyta, hogy sírjon, és közben haját és hátát cirógatta.
- Nem lesz semmi baj, már itt vagyok - mondogatta, ahogy csitítgatta Lédát. Érezte, tudta, hogy ez valami nagy dolog lesz, és azt is, hogy most türelemmel kell viseltetnie felé. Szorosan ölelte, hogy tudja a lány, mindig itt lesz neki, és sose hagyja el. Végleg soha.
- Mond el mi történt - ereszkedett térdre a férfi, hogy letegye a lányt is a saját lábára. - Mindent megoldok, csak mond el - biztatta, és letörölte érdes tenyerével a lány puha arcát. Ami vörös volt. De csak egyik oldalt. Állkapcsa azonnal megfeszült, ahogy összerakta a képet. Nincs itthon a tespedős apja, Sarolt kitudja merre szellőzteti a fejét, és Lédán egy tenyérnyi vörös folt éktelenkedik. Nem is kellett semmit mondania.
- Elmegyünk. És most te is jössz velem - szólalt meg kemény hangon, mely nem a lány ellen, sokkal inkább maga ellen szólt. Azért, mert nem volt itt, hogy megvédje a lányt. Mikor lett neki fontosabb a saját boldogsága, mint a húgáé? - Kezdj el pakolni, ruhákat, fésűt, sulis cuccokat - adta ki az utasítást, és egy puszit nyomott a lányka homlokára.
Utoljára módosította:Egervári Zalán, 2020. április 13. 14:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 13. 17:12 | Link

W E I S S  A R I O N  R U B E N
“Give you everything you been dreaming of
Just let me in”

03.20., Budapest, Saint bár

Igyekszik. Milyen kedves gesztus tőle, megmelengeti szívemet a tudat, hogy az előttem ülő igyekszik. Hogy miben? Ez egy remek kérdés, próbáljunk meg rájönni együtt, rendben? Mert félek, hogy egyedül talán nem sikerülne, és amíg van pár percnyi időm, addig igenis szeretném tudni, hogy valójában miben igyekszik. Weiss Arion Ruben, közelebb a harminchoz, mint a húszhoz. Magas, szikár testalkatú, azt hiszi az övé a világ, hogy mindent megtehet, hogy az akarata előtt úgy hajlik meg mindenki, ahogy neki tetszik, ahogy azt ő kívánja másoktól, mert ellentmondásnak nincs helye. Ha ő azt akarja, akkor térdelni fogsz előtte készségesen, mint egy jól beidomított cirkuszi állat, míg ő kéjes vigyorral arcán, elégedett morranásokkal ismeri el, hogy mennyire jól csinálod azt, amit megkövetel tőled. És miért teszed? Félelemből. Nem azért, mert akarnád, mert tiszteled, egyszerűen félsz nemet mondani, hiszen ki tudja, hogy mit váltana ki abból, aki előtt a világ maga hajt fejet? Igyekszik. Már rájöttél? Igyekszik, hogy az embereknek a szemében félelem csillogjon, amikor meglátják, mert abból táplálkozik. Vannak olyanok, akik kimutatják, vannak olyanok, akik rejtegetik, és vannak olyanok, akik pont az ilyesfajtáktól nem félnek, mert nincs rá okuk. Mindenkinek meghagyom a szabad döntési jogot, hogy besorolja magát a megfelelő csoportba. Őszinte mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy elismeri nemrég elhangzott tényállításomat. És ugyan felesleges elismerni, mert tisztában vagyok vele, mégis jól esik a lelkemnek, hogy egy ilyen aprócseprő dolgon nem állunk le vitatkozni. Vicces lenne pedig.
Lehunyt szemekkel, állam alatt összekulcsolt ujjaim ránganak meg néha, hallgatom szavait. Fél szememet kinyitva sandítok rá, egy igencsak gonosz vigyor terül el arcomon. Szóval nem mondja ki, hogy neki mennyi idejébe telt ez, hálás lehetnék érte igazából, nemde? De nem mondja ki, mert a gondolatok ellenére, megadja a kellő tiszteletet, és olyannyira tisztában van a szabályokkal, hogy meg sem próbálkozik vele. Gondolatfoszlányokért pedig aligha lehetne kitenni bárki szűrét, ugye? Nem az én műfajom lenne, esetleg visszatérünk rá később, de az idő fontos, szóval türelmesen, immár mindkét szemem felnyitva fürkészem az előttem ülő arcát. Üzlettel jött hozzám. Egy olyan üzlettel, ami szerinte megérte hónapokig tartó kitartását azért, hogy feltárja előttem és nekem. Talán azt hiszi ezzel közelebb került hozzám? Végül is, lenne rá oka, előttem ül, ez elég sok magabiztosságot adhat ahhoz, hogy elhiggye, valóban ülhet a magas lovon, és még meg is érdemli. A hatalmas szívem fog a sírba tenni egyszer. Aprókat bólintva hallgatom végig, nem szólok közbe, türelmesen, tekintetemben őszinte érdeklődéssel hallgatom a szavait.
- Kellek, hogy komolyan vegyenek a semmirekellők, akiknek nyitnád a tébolyod – nyelvem szájpadlásomra tapad, onnan cuppan le, ahogy ízlelgetem az elhangzott szavakat. – Megmondom az őszintét, érdekes elgondolásnak hangzik, még azt is mondhatnám, hogy látom benne a potenciált. Tanítódnak, majd társadnak akarnál, hogy ne süllyedj el a felejtésben az elképzeléseddel együtt. Cseles, és dicséretreméltó – elismerően hümmögök egyet felé, szemeim pillanatok erejéig szűkülnek össze. Hátra dőlök, a fotel nyikorog súlyom alatt, ahogy Weiss arcát fürkészem. Nem hazudik. Már jó pont.
- Az én babérjaimra igencsak nehéz törni, de ha valaki megpróbálja, első sorból szeretném végig követni – már-már szégyellős mosolyt villantok felé. – Most már elmondtad mi a terved, milyen szerepet szánsz nekem ebben. Azt mondd, nekem ez miért éri meg, mert aligha derült ki eddig – ha csak üzlet, ha csak pénz és elismerés, akkor nem éri meg. Mi az a plusz, amely miatt megéri nekem ehhez a nevemet adni? Kell egy plusz. Ennyi egyelőre vajmi kevés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Éjféli Veréna
INAKTÍV


Phoenix
offline
RPG hsz: 211
Összes hsz: 268
Írta: 2020. április 13. 20:59 | Link

Mester Adrián Dominik


Figyelmesen hallgatom magyarázatát és eszmefuttatását. Véletlen hozta beszélgetőpartnerem okos és művelt férfi, igen határozott véleménnyel. Néha bólintok egyet-egyet és halványan el is mosolyodom szavaira. Nem vágok közbe. Kivárom míg végére ér a mondandójának. Ezután szólalok csak meg, miközben leginkább az arcára fókuszálok. - Igaza van. Ahány ember annyi ízlés. Erről vitázni igazából olyan, mint építészetre táncolni - nézek még egyszer körbe és ezzel én lezártnak tekintem ezt a témát. Remélem ő is annak gondolja. Szerencsémre igen, így témát váltunk. - Köszönöm, én is remélem. Szeretek rendet tenni és segíteni és itt pont erre a kettőre lesz elvileg szükség - mondom és körbepillantok gyorsan felmérve a környezet változásait, de nem tűnik fel semmi szokatlan, ezért folytatom - nyugodtan a lábamra léphet, majd acélbetétes cipőt veszek fel, ah kimegyek az utcára - engedek meg magamnak egy visszafogott kuncogást. Nem vagyok porcelánból, a látszat ellenére sem. Több életemben kellett fizikai munkát végeznem vagy épp olyat, ahol szinte átnéztek rajtam, tehát nem esik nehezemre elviselni, ha véletlenül átgázolnak rajtam. A szándékosság az amit nem tűrök többé. Ezt persze nem szoktam elmesélni senkinek. Sok titkom egyike, amit mélyen magamban hordozok évek óta. - Mivel foglalkozik? - adja magát a kérdés és persze valóban érdekel is egy kissé. Itt ebben a díszes társaságban így illendő viselkedni, hogy ne vonjuk magunkra a figyelmet. Milyen jó, hogy anno, amikor díszvacsorákon szolgáltam fel megtanultam a nyájas viselkedést. Figyeltem és hallgattam a körülöttem lévőket. Ellestem a hanghordozásukat, a mozdulataikat. Metamorf boszorkányként bárki lehettem és le is tudtam tesztelni a tudásomat. Most pedig úgy fest tényleg hasznát is veszem.
Utoljára módosította:Éjféli Veréna, 2020. április 13. 21:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2020. április 15. 21:32 | Link

Rileydrága
a lakásomban Budanekeresden

Nem értem, mégis miből gondolja, hogy csak azért, mert a szájában van már a gyümölcs, én nem tudom onnan visszaszerezni válogatott módszerek garmadával. Naív lélek. De most megkegyelmezek neki.
Jaj ne, dehát most hova megy? Ó, ja hogy... aah. Könnyedén adom meg magam segíteni akaró kacsóinak. Ritkán vagyok én ilyen szófogadó, viszont ezzel itt most csak jól járhatok, ezt már most tudom. Engedelmesen hátrahajtom fejem és elvezem a finom kéz törődő járását borostás arcomon, hasogató halántékomon. Mély hangon hümmögök, mindjárt mehetek basszusnak a sulikórusba. Oda tanárok is mehetnek? Van egyáltalán sulikórusunk? Miért nincs?
Mikor vállamra is rátér kicsit, áldom az eszem, hogy megszabadultam attól a zakótól. Azt azonban hiába fogom fel, mikre utalgat itt nekem a masszázsolajjal, én most teljesen belelazultam ebbe, amit művel velem és tapodtat sem vagyok hajlandó mozdulni, tenni. Kezeim combjaim közé csúszva hevernek ölemben, még szokásos elfolytságomat is felülmúlóan olvadok a kanapéra.
- Spoiler? - kérdezek rá amolyan álomból kiszóló hangon arra a kis részletre, amit nem értek. Ezt nem fordította a bűbáj, annak biztos oka van. Tud valamit, amit én nem. Jelenleg bárki többet tud, mint én, mivel az én agyamat most tökéletesen lefoglalják a finom nyomások, pompás érintések, amik koponyámon át érik. Kevésszer tud pihenni, tiszta felüdülés ez most neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emir Mahfud
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
Írta: 2020. április 16. 14:37 | Link



Több opció közül is választhattam volna, hogy miként hívjam fel magamra a figyelmet. Nem szeretek ajtóstul rontani a házba, így egy odamenetel még rosszul is elsülhet. Egyrészt mert lehet van kísérője, aki nem értékelni, ha más is érdeklődne a partnere iránt. Másrészt lehet a leányzónak nem jönne be túlságosan a dolog. Szóval így a legegyszerűbb egy közvetítőt keresni. Aztán az eddigi tapasztalatok azt igazolják, ha a másik félnek is felkeltem az érdeklődését, hamar oda fog jönni hozzám. Ez most sincsen másképp. Az ital landol a kiszemeltnél, majd a szokásos ki küldte dolog, végül elindul felém.  Kissé elfordítom és lehajtom fejem, majd egy széles és önelégült mosoly jelenik meg arcomon. Az önelégültség tova is suhan, s mikor oda ér mellém komoly arckifejezéssel nézem végig a mozdulatsort. Minél kevésbé feltűnően próbálom meg megszemlélni tetőtől talpig.
Egészségedre! – emelem meg a kezemben lévő poharat, majd kortyolok egyet az alkoholmentes italból. - Nagyon kilógsz a tömegből kedves… – nem fejezem be a mondatot hanem várom, hogy ő tegye meg, ezáltal elárulva a nevét. Az olyan semmilyen lenne, ha csak rákérdeznék, vagy éppen én mutatkoznék be elsőként. Megvárom a választ, majd csak utána szólalok meg újra.
- Az öltözeted, a mozgásod… igazából úgy az egész lényed. – Nem árulok zsákbamacskát, ebből simán le tudja szűrni, hogy nagyon is megpiszkálta a fantáziám. Ha pedig okos kislány, akkor sejtheti, hogy vannak még vele terveim a ma este folyamán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 16. 21:06 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Give me a way to reach inside
And find the piece of truth”

Budapest, Saint bár

Megengedhetetlen, hogy ilyen még egyszer megtörténjen. Nem vagyok hajlandó eltűrni a szemtelenség ilyesfajta formáját, ráadásul ilyen gusztustalan és tiszteletlen módon. A szemtől szemben a mai világban nem elfogadható, rendben, legyen így, megértem komolyan, de ha én megadom nekik a lehetőséget, tálcán nyújtom nekik, akkor igenis megérdemlem azt a tiszteletet, amit ezért kérek. Ostoba férgek, akik azt hiszik, ennyi elég ahhoz, hogy visszakozzak és félelemmel csillogó tekintettel esedezzek azért, hogy nehogy még egyszer megtegyék. Az én embereim hűségesek, mert tisztelnek, és a tiszteletüket oly' módon értékelem, hogy én is megadom nekik, így ha az árulás lett volna a terv, akkor tudok róla. Ráadásul tudomásom van egy-két olyan dologról az embereim múltjában, akár a jelenjében, ami igencsak tönkretehetné az életüket, de ilyenekkel nem dobálózunk, nem illik. És szerintem a fele még csak nem is tud róla, egyszerűen követnek, mert ezt látják jónak, és nekem igazából ennyi is elég.
Sétapálcámat forgatva ujjaim között fel s alá mászkálok a tágas irodában. Pillantásom zizeg ide-oda, nem tudok megmaradni a fenekemen, egyszerűen képtelenségnek hat. Igen, mindenki mondta, hogy meg kellene nyugodnom, talán még egy elenyésző félelmet is láttam megcsillanni a tekintetükben, amiért régen láttak ennyire idegesnek. Mert igen. Nagyjából én ilyenkor vagyok ideges, a fel s alá járkáláson kívül erre semmilyen jel nem utal. A delikvens a fal melletti kanapén szuszog, tekintetem zizzen rá, amikor a kilincs lenyomódik, az ajtó kitárul és hárman lépnek be rajta. Vagyis ketten, a harmadik inkább beesne, ha nem tartanák.
- Ostobák - dörzsölöm meg szemeimet indulatosan, majd az egyik fotel felé intek fejemmel. Sétapálcámat dobom oda az egyiknek, leguggolok vendégünk elé, majd a zsákot leszedve a fejéről intézek neki elbűvölő mosolyt.
- Üdvözlöm Lafayette. Alfred vagyok, a segítségét szeretném kérni, ha nem probléma - kissé megemelkedve nyújtom felé jobb kezemet, mintha nem lenne egyértelmű, hogy pár órával ezelőtt rabolták el nekem, hogy segítsen, hangom tökéletesen nyugodt és nem árulkodik semmiről. Nekem ennél természetesebb nincs is, csak ne kezdjen el kiabálni. - Esetleg egy pohár vizet, vagy valami erősebbet? - egyenesedem fel végleg, miután elengedtem kezét a kézrázás után. Diszkréten nyúlok zsebembe, hogy a benne lévő rongy zsebkendőbe töröljem tenyeremet, majd nemes egyszerűséggel rántom ki azt és folytatom a műveletet mindenki szeme láttára. Ch. A tömör fa íróasztalig hátrálok, csípőmet döntöm neki, a cselekvés végeztével hajítom egyszerűen a kukába a zsebkendőt. A következő pillanatban pedig az iroda kiürül, csak hármasban vagyunk bent. Milyen idilli.
Ha nem tud segíteni, mit is csináljak?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sébastien Lafayette Béliveau
INAKTÍV


#Barázdabillegető
offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 140
Írta: 2020. április 16. 23:22 | Link

Nathannak címezve

Fiam, lásd el a lakást riasztó rúnákkal, sosem lehet elég óvatos az ember, főleg ebben a szakmában. - Hangzik el a mondat minden hónapban, mikor hazalátogat Budanekeresdre. És minden alkalommal ugyanaz a válasz; Sebi elmosolyodik és nyom egy csókot anyja homlokára. Mindig szórakoztatja a nő aggodalma és nem is tudta soha ezt elég komolyan venni. Nincs világra szóló hírneve, hogy bárki is pont őhozzá szeretne betörni, ellopni az ötleteit, a munkáit. Nincs az egész országot behálózó kliensköre. Csupán egy kis lakás, visszatérő felkérőkkel és újakkal, akiknek a korábbi elégedett ügyfelek ajánlották.
Sébastien, nem a munkádat kell, hogy féltsd, hanem saját magadat. - Sóhajtja a nő mindig, beletörődve Sebi nemtörődömségébe. Olyan mulatságosnak hatott eddig ez a mondat, pedig pontosan tudja, hogy van alapja. Minden nap küzd a hibái eredményével és próbál olyan életet élni, hogy ne ismétlődhessenek meg a múlt hibái. Évekig sikerült, de egyszer minden elmélet megdől.
Épp a konyhában hódolt kedvenc hobbijának, aminek meg is adta a módját; zene és alkoholmentes sör kíséretében pirította a zöldséget, rotyogtatta a mártást és forralta a vizet a tésztának. A helyiség levegője a különféle illatoktól volt terhes. Zümmögött a páraelszívó, minek zaja eggyé olvadt a zene ritmusával. Szorgosan járt a keze, koncentrált, hogy véletlenül se rontsa el a már maga elé képzelt ételt. Talán meg se lepődött volna, hogy mindezek mellett kirámolják a háta mögött a lakást. De nem. Nem a lakás kellett. Hanem ő.
Hirtelen sötétült el minden, az utolsó, amire emlékszik, az a fakanál tompa puffanása volt a földön. Azt már nem tudná megmondani, hogy ő maga követte-e. Csupán nem rég tért magához, feje még kótyagos. Nem esett pánikba, ahhoz még túl tompa. Pislog párat, de a szöveten alig szűrődik át némi fényfoszlány, a levegő sűrű, meleg. Próbál figyelni maga körül a hangokra, elcsípni egy-két kulcsszót, hogy mit keres ott, ahol épp van, hogy mit akarnak tőle, de semmi érdemleges. Csak a főnököt emlegetik.
Menet közben össze-összeakad a lába, de csak vonszolják töretlenül előre. Néhányszor felnyög, mikor egy-egy erőteljesebb rántással igyekeznek gyorsabb tempóra ösztökélni, de ezen kívül egy hangot se ad ki és nem is szegül ellen. Fogalma sincs, hogy mi lesz, de annyi minden jóravaló könyvben, filmben kiderül, hogyha egy elrablást az ember fia túl akar élni, célszerű együttműködőnek lenni.
Ahhoz képest, hogy eddig milyen modortalanul vonszolták, egész kellemes az érkezés. Minden apró információmorzsát elraktároz, közben helyezkedik kicsit ültében. Hirtelen érkezik végül a világosság, kellemetlen grimaszba húzódnak a vonásai, ahogy résnyire nyitott szemmel próbál fókuszálni az előtte elterülő látványra. Pislog párat, majd az arcszerkezete is normalizálódik, csupán a szemöldöke csúszik kicsit feljebb.
- Sébastien, ha kérhetem. - Megrándul a szája széle kissé a kinyújtott kezet látva, de végül elfogadja, jelenleg nem is igen tehetne mást. - Tudom, némely kultúrában kevésbé vagyok járatos, de nálunk időpontot szokás foglalni. A sürgős is megoldható - mondja, miközben le sem veszi a tekintetét a férfiról. Próbálja kiolvasni a jeleket, figyelni a legapróbb gesztusokat is, hogy beazonosíthassa, hogy mire számíthat. A hangjában sincs semmi él, csupán tényeket közöl.
A víz jó lesz, köszönöm. Az ideút kiszárította a torkom - megenged magának egy kis mosolyt, a helyzet iróniáját illetően. Viszont felettébb szeretné tudni, hogy hol is van az az itt, de egyelőre ezt a kérdéskört még tartogatja, előbb a környezetet méri fel, amennyire a helyzete engedi.
- És miben segíthetek, Alfred? - Tekintete lassan visszavándorol a férfire. - Apropó, remélem, hogy az embereid elzárták a gázt. Felettébb kellemetlen lenne, ha felrobbanna a lakásom, míg itt vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 17. 09:20 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Give me a way to reach inside
And find the piece of truth”

Budapest, Saint bár

Ha kérheti. Természetesen lehet kérni, a lehetőség mindig mindenkinek adva van, ámbár meglepő, hogy még ő kér tőlem egy ilyen egyszerű dolgot, amikor a kérés joga egyelőre nálam kellene, hogy legyen. Aprót bólintok a kézrázás után, tehát akkor Sébastian. Óvatos mosoly bujkál szám szegletében, a kezemben ragadt csuklyát dobom félre, helyére kerül a zsebkendő, és ahogy csípőm az asztalnak koccan, érdeklődő tekintetemet emelem újdonsült vendégemre. Talán egy kicsit hirtelen jött a látogatása, de amit eddig láttam, annyira nem viselte meg. Helyes. Nagyon helyes. Vannak kevésbé drasztikus módszerek is, persze, hogy vannak, csak az időpont, ami még ha sürgős is, már késő. Nekem most van szükségem az információra, most akarom tudni, hogy mi ez, ha esetleg kiderülhet, ki és miért tette fel. A nemtudás lehet áldás, mert ha nem tudsz valamit, akkor min is kellene izgulnod, igaz? De én szeretek tudni dolgokat, legfőképpen olyan dolgokat, amikben érintett vagyok.
- Észben fogom tartani - kissé lefelé sandítva mosolyodom el. Tehát időpont. Ha nagyon szigorúan nézzük, akkor foglaltam időpontot, sőt, még el is hoztam a helyszínre, hogy ne fáradjon vele. Csak sajnos nem egy párhuzamos univerzumban élünk, ahol ez működőképes lehet, s mintha egy apró rosszallást éreznék vendégünk hangjában. Szusszanok egyet. Beképzelném, mert én igenis neheztelnék az illetőre, aki éppen ételem megfőzése közben ráncigálna el a saját otthonomból? Lehetséges. És ez mindegyik emberre ráhúzható lenne, mégis, Sébastien hangja nyugodtabbnak hat, mint amit elképzelni tudnék egy ilyen helyzetben. Végül is, legalább nem kiabál. A zárnyelv halkan kattan, a férfi egy jókora pohár vízzel lépked vendégem mellé, tálcán nyújtja felé. Bólintok egy aprót, mert ez a minimum, miután végig rángatták, holott elég lett volna egy kábítóátok. Miért kellett a csuklya? Nem egy elbaszott filmben vagyunk, vagyis ahogy én tudom, még nem kerültünk bele. És megint a tegeződés fertője visz el minket egy olyan útra, amitől áll a szőr a hátamon, amikor ismét megszólal. Szemöldököm ráng meg, arcomról eltűnik a mosoly, egy apró köhintést engedek meg magamnak, ökölbe szorult kezem lendül szám elé közben.
- Tegeződhetünk, igen. És elzárták - szólalok meg végül a bennem tomboló mérget mindenhogy elrejtve. Én kérek segítséget, ezt nem szabad elfelejtenem. - Egy emberem eltűnt, majd mikor megtalálták egy rúna volt a lapockáján. Értékelném, ha ránéznél és elmondanád mi ez, minden másról a végén beszélhetünk. A delikvens a kanapén fekszik - mert ha nem tudok érdemi segítséget kapni, akkor kell egy B terv. Gyűlölöm a B terveket, azok jelentik azt, hogy az A tervben nem vagy biztos, esetleg magadban sem vagy az, így kell egy bebiztosítás. Ezt nem engedhetem meg, amikor valaki igenis úgy akar a közelembe jutni, hogy az embereimet rúnáztatja meg. Gyáva és tiszteletlen viselkedés ez, aminek a böjtje lassan, de biztosan utol fogja érni az illetőt, attól függetlenül, hogy ki volt az.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sébastien Lafayette Béliveau
INAKTÍV


#Barázdabillegető
offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 140
Írta: 2020. április 18. 21:57 | Link

Nathannak címezve

Tucatnyi kérdés zakatol a fejében, de az egyik halk mellékzöngeként újra és újra elhangzik; Miért éppen ő? Rajta kívül azért még egy jó tucatnyi bejegyzett rúnakészítő van az országban szétszórva, nálánál sokkal tapasztaltabbak és ügyesebbek. Tény, hogy tehetséges, de még fiatal. Ki tudja, talán pont ezért. Azt hihették, hogy a zsenge koránál fogva még megkenhető, még kísérletezni akar, pengeélen táncolni a törvényes és törvénytelen között. Talán, ha egy évtizede nem bukott volna le a seprűről, ha nem kapott volna akkora, jól megérdemelt pofont az élettől, így lenne. Talán... De ő már merőben már ember, mint aki középiskolásként volt. Megfontolt. Türelmes. Segítőkész. Szabálykövető.
Feltűnésmentesen nyel egyet és megnyalja kiszáradt ajkait, miközben nézi a férfit és az irodának tűnő helyiséget. Tisztaság és rendezettség üvölt a falakról és ugyanezt az eleganciát sugározza magából Alfred is, de mégis van valami nyomasztó is benne. Tenyerei sikamlósak, de csupán ez az egy mutatja, hogy feszélyezve, kényelmetlenül érzi magát ebben a szituációban. Viszont félni nem fél, nem talált elég indokot rá, hogy megtegye. A férfi segítséget kér tőle, míg együttműködik, nem lesz baj. Hogy ez a hozzáállás lesz-e a veszte, majd kiderül.
Feltekint a tálcával közeledő tagra és próbálja kitalálni, hogy ő volt-e az egyik, aki idehurcolta. Nem mintha bármi jelentősége lenne, de szeret tisztában lenni a körülötte folyó dolgokkal, főleg, ha ő is érintett. Ahogy a férfi melléér, tekintete a pohárra siklik, majd néhány feszült pillanat után leemeli és Alfredre pillantva kortyol bele és a hideg folyadéknak sikerül teljesen kitisztítani az elméjét.
- Sajnálom, sosem értettem a magyaroknak ezt a közlésformáját - mosolyodik el kissé a pohár mögött, majd lassan engedi lejjebb azt, úgy hallgatja figyelmesen ittlétének okait. Ahogy Alfred előrébb halad a mondandóval, úgy válik egyre feszültebbé a pohár oldalán ujjainak néma dobogása. Tekintete egy pillanatra a kanapén heverőre siklik, majd a fodrozódó vízre mered, miközben élesebben szívja be a levegőt. Nem felel azonnal, előbb meg kell emésztenie az információkat. Most volt nála ellenőrzés és természetesen mindent rendben találtak, mert mindenre kínosan ügyel. De ez...
- Ezek szerint az engedélye nélkül helyeztek fel rá testrúnát - jelenti ki, amolyan összegzés gyanánt. Félig megemelt szemöldökkel emeli Alfredre a tekintetét, majd ismét a kanapé felé fordítja. Ezt már most jelentenie kéne, mielőtt csak ránézne a rúnára, mert azután már köze lesz hozzá. Ha nem is ő készítette, már közreműködőként vesz részt az egészben. De mégis van választása?
Sóhajtva hunyja le egy pillanat erejéig a szemét, majd a poharat az asztalra helyezve áll fel lassan és sétál az alvóhoz. Óvatos mozdulatokkal térdel le és húzza fel a pólót épp annyira, hogy jól kivehesse a sötét vonalakat.
- Odin óvjon meg... - sóhajtja maga elé. Elég volt egy pillantást vetnie rá, hogy a képébe ordítsa az egyértelműt; ezt bizony ártó szándékkal hozták létre. Valahol naivan reménykedett, hogy egy egyszerű igazság-rúna az, ami napokon belül felszívódik. Túl könnyű és legális lett volna.
- Szükségem van papírra és valamilyen íróeszközre. Precíz munka és időbe telik, míg visszafejtem - közli rezignáltan hátra sem pillantva, tekintetét végig a tökéletesen kivitelezett munkán tartva. Gyalázatos dolognak tartja, hogy valaki ilyesmire pazarolja a tehetségét.
- És szükségem lesz némi információra is róla, hogy merre járt, vagy hova küldted, kivel érintkezhetett, hogy vannak-e ellenségeid. Hátha rá tudok jönni, ki készítette vagy legalább, hogy mi lehetett a szándéka, akkor gyorsabban juthatunk eredményre - mondja, majd félig Alfred felé fordul, hogy lássa a reakcióját.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 19. 01:32 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Give me a way to reach inside
And find the piece of truth”

Budapest, Saint bár

A legnagyobb probléma az emberi fajjal, hogy borzasztóan önzőek vagyunk. Nem csak másokkal, de bizonyos esetekben még saját magunkkal szemben is, ami igencsak érthetetlen, mégis jelen van a világban. Ráadásul nem is kis mértékben, amire az ember csak legyintene, majd mosolyogva tovább lépne, hanem belénk van ivódva, talán genetikailag, hogy önzőek legyünk. A hajléktalan előtt kidobni az ebéded maradékát a kukába, mert eszedbe sem jut odanyújtani neki. Összeszedni a zacskót, a papírfecnit a parkban, amik mellet elsétálsz? Ugyan miért a te feladatot lenne, nemde? Erre vannak azok az emberek, akik a napi betevőjükért szedik össze a szemetet, hogy te ismét eldobhasd, mégis, legalább csak pár perc erejéig tiszta és élhető környezetben cseveréssz a szeretőddel a telefonban. Mert önzőek vagyunk, és észre sem vesszük. Miért is tennénk, amikor az a hályog, ami azt meri mondatni minden emberrel, hogy ő mennyire önzetlen, eltakarja az egyértelmű tényeket, amik az ilyen és ehhez hasonló döntéseink mögött bújnak meg. Minthogy, ha kérsz valakitől, akkor azt illik meghálálni, és választásod sem lenne, mert automatikusan várnak érte valamit. Kivéve most. A felesleges kérdésektől mindig is borzongás futott végig rajtam, de elfogadtam, hogy az ember második legnagyobb bűne, az önzőség után, a kíváncsiság. De most nem kérdez. Örvendeznem kellene, esetleg kissé óvatosabban hozzáállni a dologhoz?
Lényegtelen, mert minden egyes felesleges kérdéssel csak az időt húztuk volna, nekem pedig az éppen nem áll rendelkezésemre, amikor valaki ilyen undorító módon próbál meg keresztbe tenni nekem, amit nem hagyhatok. Nyilvánvalóan. Éppen ezért nem húzhatom sokáig, a szavak, amik inkább tényközlések, könnyedén hagyják el ajkaimat, a még fotelben ülő arcát fürkészem bármilyen olyan jelért kutatva, ami megingathat abban, hogy örvendezzek. Ám a jel nem arcán jelentkezik, hanem a pohár oldalán doboló ujjaiból. Feszült lenne? És ami mégis fontosabb kérdés; ez árthat nekem? Tekintetem emelem vissza Sébastien arcára, aprót bólintok a megállapítására. Bizony, hogy engedély nélkül, és ami a legrosszabb, hogy az én engedélyem nélkül, ami elfogadhatatlan. Bárki is volt ez, bárki is merészelt ilyen bátor, vagy botor, tettet megcselekedni, sokat fog érte bűnhődni.
Nagyot szusszanok, amikor feláll. Sétapálcámat akasztom az asztallap szélére, karjaimat keresztbe fonom magam előtt, miközben végig követem mozgásának minden milliméterét. Onnantól, hogy feláll, odáig, hogy lehúzza a férfi pólóját, és megszólal. Lehunyom szemeimet, agyam megállás nélkül pörög az opciókon, amiket tehetnék, arcomra azonban semmi nem ül ki. Ez a reakció nem jó. Nagyon nem. Szemeimet továbbra is lehunyva tartom, halvány mosoly játszik ajkaimon, amikor megszólalok.
- Csak remélhetem, hogy ezen reakciód után sem kívánod jelenteni. Senkinek – a mély bariton, ami megtölti a szobát, nem fenyegető. Eszem ágában sincs fenyegetni azt, akinél jelenleg a tudás van, és el is ismerem azt. Pillantásom emelem rá, de végül, egyáltalán nem elsietve a dolgot mozdulok meg, hogy vendégem kérésének eleget tehessek. A felső fiókból veszek elő mindent, majd kényelmesen sétálok Sébastien mögé, mivel, ha már felém fordul, nyilván látja is, hogy éppen felé nyújtom a kért eszközöket. Halvány mosoly játszik ajkaimon, miközben visszahátrálok az asztalhoz. Fejemet előre biccentem, kezeimet ismét keresztbe fonom mellkasom előtt, de nem szólalok meg egyelőre. A kis monológ, amit várna tőlem, igencsak mélyre menő, és pontosan olyan dolgokra kíváncsi, amiket nem adhatok ki, vagy jelenlegi állás szerint engem is érdekelne. Ellenségek. Nem szeretem őket így hívni, inkább valami visszafogottabb szó kellene ide, mint mondjuk a vetélytárs, ami tökéletesen meg is felel ide. Szemeimet lehunyom, arcom és kisugárzásom is a teljes nyugalmat sugározza kifelé, még szerencse, hazugság lenne mást mutatni, amikor valóban higgadt vagyok. Nagyot sóhajtok, végül felemelvén fejemet kapom el Sébastien tekintetét.
- Annyi időt kapsz, amennyire szükséged van, azonban sajnálatos módon ezeket az információkat nem oszthatom meg veled – őszinte, már-már kedves mosoly ül fel ajkaimra. – Tudom, hogy balga módon éppen főzés közben rángattak el otthonról, így ha nem haragszol meg érte, hozatnék neked valamit. Esetleg, ha elmondanád... – tekintetem villan a fekvőre, az előbbi kedvességnek nyoma sincs, mosolyom is hirtelen tűnik el arcomról, ahogy mozgolódni kezd. Vajon azért kapta, mert nekem dolgozik, vagy azért, mert másnak nem végezte el a rábízott feladatot? Fertelmes kérdések, ám zöldjeim így is a fekvőn maradnak, hogyha esetleg pánikolni kezdene, bár aligha hiszem. Lehet túl nagy volt az adag? Végül is, mindegy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. április 19. 10:34 | Link

Sonja - giccskeresés

Kezdi unni a fal bámulását, a számolósdit, mindent, mert türelmetlen és ez nem erény, ez semmi, csupán az, hogy a francos mágia miatt még jobban tobzódik csak, fogalma sincs, hogy a nő olyasfajta kegyetlenséggel élvezi ezt, ahogy általában ő szokta. Nem kellemes játék, tudja ő, mégis műveli, de olyan, hogy vele, nos, ritkán. Sokkal ritkábban, mint amire gondolni lehet. Lehetne. Elmondta mit akar, de ezek szerint ő vagy egy prűd picsa, aki csak mindig játszik, húzza az agyat, majd amikor már történne, akkor visszakozik. Fogalma sincs, de látott ilyet eleget, unja is, tenne is vagy menne is, akkor már legyen kimondva vagy bármi, ami értékelhető. De nem.
- Persze, sietsz – forgatja meg a szemeit a nevetésre és a szavakra is. Siet. Nem ide és nem erre, erre az is rájön, akinek kettő iq-ja van, vagy kevesebb. Siet. Az ő bensője is siet, ahogy a mágia tekereg benne és dolgozik, hajtja a vére, az agya, az, ahogy elborította és csak azon kattog az agya, hogyan és mennyire, hogy csak ez a nő tölti ki. Gyanakvás apró, halovány jele, amelyre nem figyel, mert miért figyelne, ha teheti azt a másikra is, nem? Minek kellene a logikus ész, amikor lehet cselekedni is? Lehetne, ha hagyná. Sóhaj tör ki belőle, ahogy ismét körmeivel cirógatja, egész teste beleborzong, villámként cikázik le a gerincén, kihúzza kissé magát, hogy még, jöhet. Jöjjön. De elhúzódik a kéz, a három elhangzik és valahogy olyan ez, mint valami lufi, buborék, amely kipukkan. Még ott áll egy ideig, idegesen dobol a lábával, türelmetlen, de már csak a város zajait hallja. Semmi több. Végül épp megfordul, hogy ráolvasson a fejére, de csak a hűlt helyét találja. Az még semmi, számolt a prűdség és a menekülés esélyével, azonban agyáról kezd lehúzódni a köd, lecsurog, mint a víz az ablakon, foltot hagy és felszárad. Pislogva realizálja a valóságot, már nincs vágy, nincs az, hogy mindenébe a nő költözik, nincs semmi. Csak az, ahogy emlékszik, ahogy lassan kezd mélyeket lélegezni. Ne értse félre senki, verték már át, nem egyszer, nem egyszer ő maga tette, itt inkább a mágia aljassága az, amely az előbbi, kellemes érzést gerinctájon valami mássá alakítja. Hosszan fújja ki a levegőt, miközben orrnyergére dörzsöl és hátát a falnak vetve hagyja, hogy minden a normálisba rendeződjön. Ha most térne vissza, nyaka után kapna és belefojtaná a kis hülye nevetését, amely amennyire tetszett, most úgy irritálja. Szórakozzon csak, nem fog, ha egyszer megpillantja. És már okosabb.
- Rohadt picsa – löki el magát a faltól és a hűlt helyére csak köp egyet. Persze, hogy dühös, fortyog, de nem dőlt össze a világ. Nem. Csak egy olyan, ami illúzió volt, de azért sosem kár. Kilép a sikátorból, hogy rágyújtson, mélyet lélegzik és elindul. Hát így állunk. A dühe, ahogy jött, úgy távozik, mert talán a nő sem tudta, kit próbál magához édesgetni. Már mindegy. De megjegyezte, az arcot, a vonásokat. Mindent.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sébastien Lafayette Béliveau
INAKTÍV


#Barázdabillegető
offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 140
Írta: 2020. április 19. 19:56 | Link

Nathannak címezve

A kérdés az, hogy van-e akkora ereje, hogy képes legyen szemen köpni saját magát, mindazt, ami szerint az elmúlt tíz évben élt. Rengeteg megkérdőjelezhető döntése volt korábban, amiket könnyen lehetne a kamaszos hévre fogni, lehetne állítani, hogy csupán annyira züllött, mint akárki más is az ő korában, az ő eszével, az ő kinézetével. Régen meg is tette. Elég volt egy ártatlan mosoly, egy elejtett mondat pont jókor, jó helyen. Nem szorult mások segítségére, viszont roppantul élvezte, mikor mások fordultak őhozzá. Önző volt, hatalomra éhes, mindent akart és könnyűszerrel fogta arra, hogy csupán azt követeli vissza, amit az élet elvett tőle nagyon korán. De ez mind hazugság. Nem a sors iránti düh vezérelte. Egyszerűen csak vágyott rá és adott volt minden, hogy meg is tegye. És ez bizonyult a legszörnyűbb motivációnak.
Viszont mára ez a fajta vágy kihalt belőle. Nem azért segít másoknak, mert viszonzást vár. Képes volt felülemelkedni saját magán a legnagyobb gödör mélyén, amit valaha is ásott magának. Tanult a hibáiból és lehetőséget gyártott magának egy jobb életre. Úgy telt az elmúlt évtized, hogy mosolyogva segített összeszedni az utcán a szétszaladt gyümölcsöket. Meglátta a hajléktalant a falnak rogyva és odaadta az érintetlen szendvicsét. Megtanult látni, nem csak nézni az évek során, ezzel vezekelni korábbi bűneiért.
De volt egy dolog, amiben biztos volt mindkét életében; sosem lesz törvénytelen. A kérdés az, hogy a mostani nyomás alatt képes lesz-e állni saját maga tekintetét és belehazudni önnön arcába, képes lesz-e áltatni magát. Szinte pislogás nélkül bámulja az összefutó vonalakat, amiket talán már oda se nézve tudna tökéletesen felidézni.
Alfred hangja tereli vissza a valóságba és tükörsima arccal pillant a férfi arcára. Keres valami apró rezdülést, bármit, amiből következtethet. Bármit, ami elárulja, hogy mi lesz ezután.
- Csupán egy kérdés. Mit tettél volna, ha nemet mondok a... felkérésre? - kérdi kissé tán feszültebben, mint korábban. Nem azért, mert félne, rég nem félti már saját magát. Nem... csupán tudni akarja, hogy volt-e választása. Hogy végül megéri-e majd szemen köpni magát és a nézeteit egy ismeretlen miatt.
- De gondolom jobban járok, ha nem teszem. - Egy pillanatra lehunyja a szemét és a következő pillanatban kékjei ismét a kötésrúna halmazt vizsgálják. Ahogy megkapja a papírt, térdére téve kezdi felrajzolni a mintázatot, miközben próbálja minden mellékzönge nélkül hallgatni a férfit. Számított erre a válaszra, nem is ül ki semmilyen reakció az arcára. Csupán kissé homlokráncolva néz hol a lapra, hol az előtte heverő tag bőrére.
Ahogy Alfred hangja elhal, először őrá pillant, majd követi a tekintetét. Nem mozdul egyelőre, figyel minden apró mozdulatot. Rengeteg kérdés tolul a nyelve hegyére, de erőnek erejével nyeli vissza majdnem mindet.
- Mit fogsz csinálni vele? - tudja, hogy nem rá tartozik. Tudja, hogy jobb lenne, ha nem kérdezne, ha nem mászna bele ennél jobban, de... nem tud mit tenni, hisz ha akarta, ha nem, már mindennek a részese.
Sóhajtva áll fel és halad el Alfred mellett, hogy ne is kelljen a kelleténél többet az ébredezőre néznie. Próbál csakis arra koncentrálni, mai miatt itt van. Az íróasztalhoz sétál és egy pillantással kér engedélyt, hogy elfoglalhassa azt.
- Nem tudom mennyi időbe fog telni, az ilyen kötésrúnák túlságosan sok tényezőből épülnek fel. De kíváncsi lennék, hogy számomra mit jelent az általad kínált idő... - néz rá, kissé megemelkedett szemöldökkel, közben megrándul a szája széle. - Halat ennék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 19. 21:14 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Give me a way to reach inside
And find the piece of truth”

Budapest, Saint bár

Ha életed egy olyan szakaszába érsz, amikor úgy érzed, révbe értél, és már nem tudsz mást tenni, mint kiülni a gusztustalanul kedves kis házad teraszára megiszogatni a limonádédat, akkor az, hogy mire vágytál az életedben, vajon számítani fog-e? Mi, emberek, rengeteg mindenre vágyunk, néha túlságosan is a vágyaink rabjai vagyunk, ami nem baj, hiszen ezen vágyak nélkül lennénk egyszerű ösztönlények. Mégis, ha leültetnének és szembesítenének a vágyaiddal, amiket el akartál érni az életedben, mert a lehetőségek adottak voltak hozzá, akkor büszkén felelnéd azt, hogy az összeset elérted? Kötve hiszem, és nekem ne hazudj. Sok mindenre vágyunk, sok mindent szeretnénk, és még több mindenhez vannak lehetőségeink, de ha ezekkel a lehetőségekkel nem élünk, akkor teljesen mindegy, az élet hányszor gördíti elénk azt. Mert vágyakozni mindenkit tud, de tenni értük, elérni azokat, már teljesen más lapra tartozik, hiszen ha neki nem kellett megküzdenie az elismerésért, akkor nekem miért kellene? Ugye, mennyire egyszerű felfogni így a világot? Hátborzongató lehet szembesülni ezekkel, amikor vidáman iszogatnád a limonádédat, de az élet, bár lehet habostorta, de a cseresznye mindig hiányzik a tetejéről.
Mosolyogva nyújtok felé mindent, amit kért, és mikor elveszi tőlem, hátrálok az asztalig, ajkaimon ugyanaz a mosoly játszik. Könnyed mozdulattal döntöm csípőmet ismét az asztallapnak, nagyot szusszanva hajtom le fejemet. Lassan, már megfontoltan emelem pillantásom végül vendégemre, amikor a kérdés felhangzik. Halk nevetésem tölti be a tágas irodát, a könyv halmok fogják fel azt. Fejemet hátra vetem, miközben a visszafogott nevetés csillapodik. A tökéletesen festett plafont kezdem el szuggerálni, amelyen a védelmi intézkedések tökéletesen látszanak, mintha már hullámozna az egész felület. Mint a bensőm. Törni és ölni akartam, amikor elém hozták a férfit, mindent felégetni magam körül, megbüntetni azt, aki ezt tette, aki azt hiszi, hogy ezt büntetlenül megteheti velem. Pillanatokra vesztettem el a fejemet csupán, mégis éppen elég volt ahhoz, hogy rájöjjek; nem hagyhatom, hogy elérjék azt, amit akarnak. Nem fognak gyengének látni.
- Ha nemet mondasz, akkor a csuklya visszakerül, hogy véletlenül se tudhasd meg hol vagyunk – bátorítóan mosolyodom el felé, mielőtt folytatnám. – Valószínűleg a segítséged után is így fog történni, azonban nem kapsz felejtés átkot mellé. Mindig adok választást – egyetlen egy olyan apró jel sem látszik rajtam, amely arra engedhetné következtetni Sébastient, hogy hazudnék. Nem kenyerem a mismásolás, főleg nem egy olyan helyzetben, ahol a segítséget én várom el mástól, és jelenleg éppen ez a helyzet. Kiszolgáltatottnak kellene éreznem magam? Aligha. A segítségkérés nem egyenlő a gyengeséggel, mert a szabályokat ugyanúgy én írom, akár tetszik, akár nem.
Tekintetemből eltűnik a csillogás, ahogy a férfit szuggerálom. Nem mozdul meg többet, ujjaim engednek ki ökölszorításomból. A kérdés meglep, arcomra talán ki is ül egy pillanatra, azonban a kedves és bátorító mosoly még így sem tűnik el onnan. Bátor.
- Még nem döntöttem el – vonok aprót vállaimon. Le nem veszem róla szemeimet, ahogy feláll, majd az asztalhoz indul, aprót biccentek, hogy csak nyugodtan, majd ahogy ő helyet foglal, lököm el magam az asztaltól. Kényelmes léptekkel közelítem meg a dohányzóasztal köré tett bőrfotelok egyikét, könnyedén helyezkedem rajta, végül ismét Sébastienre pillantok. – Leginkább attól függ, hogy mit tudsz mondani – ha visszavezeti nekem, ha meg tudja tenni, akkor mindent az fog eldönteni. Túl sok módszer, túl sok lehetőség áll itt most fenn, de dönteni márpedig tudni kell, és én meg fogom hozni a döntést, ha odajutunk. Még akkor is, ha ez egy emberem elvesztésével jár. Mert akkor már nem az én emberem.
- Számodra az idő nem fontos, amit itt töltesz, mégis megpróbálom az összeset kínálni, ami kellhet. Amennyire csak vágysz – emelem nadrágom térdrészéről tekintetemet vendégemre. - Kielégítő a válasz? - aprót bólintok a rendelésre, ami már le volt adva abban a pillanatban, hogy kiejtette a száján. A száján, ami olyan információkat fog velem megosztani hamarosan, amikre szükségem van. Amiket vágyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sébastien Lafayette Béliveau
INAKTÍV


#Barázdabillegető
offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 140
Írta: 2020. április 19. 23:42 | Link

Nathannak címezve

Az embert a döntései határozzák meg. Az, hogy mi lapul meg egy-egy választás mögött, hogy mi vezetett odáig, nem számít. Csak az a lényeges, amit mások a saját szemükkel láthatnak. Mindegy, hogy jó ember vagy-e, ha a társadalom számára megkérdőjelezhető útra lépsz egy rád kényszerített helyzetben. Teljesen mindegy, mert ők látják, mert ők akkor már tudják, hogy minden korábbi mosoly, kedves szó, gyengéd érintés nem volt több, mint hazugság. A jó mindig múlandó, természetes, míg egy rossz lépés béklyóként követi az embert egész életében.
Feszült figyelemmel várja Alfred válaszát. Tudni akarja, hogy lökték vagy ő maga lépett gondolkodás nélkül a rossz ösvényre. Míg eddig kínosan ügyelt a makulátlanságára, most önnön kíváncsisága ejtette a vászonra a mocskot. De tudja, hogy már teljesen mindegy, hogy volt-e választása vagy sem. Mert ő már döntött, még mielőtt megtudhatta volna a feltételeket. A lehetőségeket. Saját magát hozta kínos helyzetbe önnön tükörképe előtt. Arról nem is beszélve, hogyha kiderül, büntethetővé válik, a közreműködésért. Egy bizonytalan lépés miatt vált ingoványossá a talaj a lába alatt egy pillanat alatt.
- És mennyire vagy fair játékos emellett, Alfred? - Csupán kíváncsiság cseng a hangjában, rosszallásnak nyoma sincs. Ki tudja, lehet, hogy ugyanígy cselekedne, ha a férfi helyében lenne. Viszont úgy nehéz nyilatkozni, hogy fogalma sincs, hogy mégis hol a helye a másiknak. Mégis mennyire illegális mindaz, amit a hétköznapjaiban művel? Mennyi vér tapadhat a kezéhez vagy a beosztottjaiéhoz? Rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Koránt sem egyformák az erőviszonyok. Lehetnének egyáltalán? Alfred is biztosan kockáztat azzal, hogy idehozatta, de ha az egymásról tudott információkat nézzük, közel sem annyit, mint Sebi. Pedig a tudás az ő fejében van. Rajta múlik, hogy mennyit és hogyan árul el.
- Magyarul rajtam múlik - mondja, miközben komoly arccal néz felé Alfredre. Ahogy leül, hátradőlve mered a papírlapra. Ha nem teszi meg, akkor talál mást, akit talán kevésbé érdekel a dolog kimenetele. De már résztvevővé vált és ha ki is hátrálna, a lelkén száradnának a következő lépések, még ha előtte homály is fedné őket. Ha eddig lett is volna, mostanra elfogytak a lehetséges menekülőutak.
Sóhajtva hajol előre és kezdi el a munkát. Keze szorgosan jár a lapon, ahogy elemeire bontja a kötésrúnákat. Vannak teljesen egyértelmű elemei, amik mindennapiaknak mondhatóak, csak nem épp más testén, pláne nem engedély nélkül. Undorító, alávaló megoldás, mégis elegáns és hatásos.
- A vágy és a szükség jelenleg két teljesen eltérő aspektus, nem gondolod? Az időm itt annyi, amennyire Te vágysz és amennyire Nekem van szükségem. A mennyiség azonos, de az érzete nem is lehetne különbözőbb - mondja végig kimérten, fel se tekintve a munkából. Több szempontból is megvizsgálja a betűket, egyesével vesz számba minden egyes jelentést, ami csak az eszébe jut. Próbál gyorsan dolgozni, hogy a vágyott és szükséges idő mindkettejük számára a minimumra korlátozódhasson.
Utoljára módosította:Sébastien Lafayette Béliveau, 2020. április 20. 13:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 20. 09:32 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Give me a way to reach inside
And find the piece of truth”

Budapest, Saint bár

Az opció maga elég egyértelmű, nekem mégsem jutott eszembe, hogy esetleg nemet mondhat. Miért mondana? A kérdése előtt igent mondott, már akkor, amikor a csuklya lekerült a fejéről, és félelem helyett kíváncsiság csillant meg kékjeiben. Természetünknél fogva kíváncsiak vagyunk, a kíváncsiság az, amely hajt minket előre, hogy többet és még többet tudhassunk meg. Mert a kíváncsiság egyfajta tudásvágy. Nem vagy kíváncsi arra, ami nem érdekel, de Sébastien az, ezért a lehetőség, hogy nemet mondd, olyan valótlannak hat, mintha csak csúnya tréfát szeretnének velem űzni. És ahogy a követkető kérdés is elhangzik, a bátorító mosoly ajkaimon szélesebb lesz, immár az én tekintetemben is kíváncsiság csillag. Honnan ennyi bátorság? Talán érzi, esetleg már tudja is, hogy bármennyire is nála van a tudás, ami nekem kell, én mindig előtte járok pár lépéssel? Sok mindent tudok róla, míg ő a nevemen kívül mást aligha, és ez így is van jól, mégis… Az egyenlő játék csak úgy éri meg, ha valóban egyenlők a felek, nemde? De ki dönti el, hogy a két játékos, aki éppen a játékban van, egyenlő és az egyiknek nincs semmiféle helyzeti előnye a másikkal szemben? Ha saját magunknak kell eldönteni, akkor már most elbuktunk.
- Az attól függ kivel játszom – ha nem ismerném magam, ha nem tudnám milyen vagyok, már elhinném, hogy valóban egy zavart mosoly kerül ajkaimra, miközben piszkos kék tekintetemet emelem a férfira. Mély levegőt véve fúrom pillantásom Sébastien kékjeibe. – Alfred Nathan Declaire, kockázatelemző, állok rendelkezésedre – apró mozdulat, ahogy meghajtom fejemet felé. Az ajtó nyitódására sem pillantok el róla, végül halvány mosollyal ajkaimon nyúlok oldalra, hogy levegyem a tálcáról whiskymet. Tenyerem közepébe helyezem a poharat, ujjaimat megfeszítve emelem ki onnan, aprót szusszanva, félig lehunyt szemekkel nézem az aranyló, még ide-oda mozgó italt, miközben arcommal egyvonalba emelem azt.
- Nem rajtad múlik, hanem a rúnákon. Ha úgy tetszik, te vagy a szószólójuk, de az, amit mondani fognak, egyáltalán nem rajtad áll – pár másodperc múlva veszem el arcom elől a poharat, ajkaimhoz emelem, apró kortyot engedek meg magamnak. Eszem ágában sincs könnyíteni a lelkiismeretén, ha esetleg rájönne, mi lesz a férfival, talán még az előtt, hogy kiderülne a rúnák mégis miről hablatyolnak nekem. Neki. Igazából nem számít, hiszen, amit neki mondanak, azt én is meg fogom tudni vagy így, vagy úgy, az csak vendégemen múlik, hogy melyik megoldással szeretne élni. Mert természetesen vannak drasztikusabb megoldások, mindig vannak, ám azokat én ma, a jókedvemre tekintettel, szeretném elkerülni. Csodálatos napnak nézünk ma elébe, nem szívesen rontanám el egy ilyen tettel. Egyik lábamat támasztom meg másik térdemen, a térdrészen megtalált apró kifeslést szuggerálom. Ez undorító, és elképzelésem sincs, hogy kerülhetett oda. Hangot is adok nem tetszésemnek, a ch hang átszeli a szobát, mint éles penge a húst, végül elhal. Fejemet hátra vetem, mosolyogva, kissé talán ábrándosan hallgatom Sébastien szavait.
- A határvonal igencsak homályos alapvetően is a kettő között, néha túlságosan elmosódhat, ha az ember nem figyel – ajkam széle remeg meg, ahogy igyekszem visszafogni mosolyomat, a kelleténél ne legyen szélesebb. Az már sértő. – Nézd fordítva. Az időt Te is vágyhatod, hogy megszerezd a tudást, ami a rúnában van, míg nekem szükségem lehet az időre, hogy ez a tudás a birtokodba jusson, így közvetetten az enyémbe is. Máris nem olyan más – biccentem előre fejemet, kíváncsian fürkészem az alakot, amely az íróasztalomnál ül. Előre görnyed, elmerül a munkájában, amiért megküzdött, amire vágyott, hogy végül ma, egy ilyen helyzetbe hozza az a tudás, amelynek a birtokában van. Vajon megéri neki? Kíváncsiság. Így megéri. De a bűnösség maga, melynek íze túl sok embert térít el a rossz útra, megbirkózik-e vele? Nyújtjak segítő jobbot, vagy csak hagyjam, hogy a lelkiismerete oldja meg, így egy olyan mélységbe taszítva, amiből lehet nincs kiút? Szélsőséges lenne? Lehetséges, és mégis benne van a pakliban. Aprót kortyolok a hűsítő italból, fejemet a támlának döntöm, szemeimet lehunyom. A tudása kell.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
INAKTÍV


Eat the rude | bloodhound
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 3462
Írta: 2020. április 20. 14:08 | Link

Martin
ebédszünet | egy fővárosi bisztró



Ahogy belép, mindenki rögtön felé pillant, majd gyorsan egymásra s mintha mind kicsit egyenesebben tartaná magát. Másként. Úgy lengi be az aurori kisugárzás, mint vizes kutyát az a tipikus szag. Nem lehet összetéveszteni. Örökké résen lévő, elemző, kutató fellépése feszélyezi a legártatlanabb embert is.
Mióta áthelyezték Dániába, megváltozott. A kiképző tisztje rövid pórázon tartja, s már álmából felverve is rögtön belehetne dobni a mélyvízbe. Ami igazából már meg is történt. Szó szerint. Nem egy egyszerű ember a kiképző tisztje.
A pultnál leadja a rendelését - pulled pork szendvics és kávé -, majd leül középtájt, arccal az ajtó fele s kihúz a táskájából egy könyvet - dán büntetőjogi szakkönyv -. Úgy tartja, hogy fölötte elnézve rálátása legyen a bejáratra. A többi vendég olykor még vet felé egy pillantást, de minden külső jel azt sugallja, hogy nem dolgozni, hanem ebédelni jött, s senki jelenlévő nem érdekli. Pedig már felmérte őket alaposan - két középkorú boszorkány, akik valószínűleg az év csúcspontjának tartanák, ha valami szaftos rendőri ügybe keveredhetnének, egy unalmas egyetemi tanár a ruhájából, fáradtságából és az előtte tornyosuló könyvekből ítélve, két művészlélek az ablaknál, s végül a pultos. Senki, aki érdekelhetné. Aki érdekli, az viszont késik. Pedig szólt, hogy délutánra vissza kell érnie, ami a hopp-hálózattal gyorsan megoldható, de ha nem ér oda időben, hétvégén is behívja majd a felettese - igazából nem is annyira felettese, partnerek, de mégis úgy kell táncolnia, ahogy az zenél.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 98 ... 106 107 [108] 109 110 ... 118 ... 139 140 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek