[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740421#post740421][b]Rothman Anton - 2018.11.11. 11:59[/b][/url]

Megemelem a szemöldököm, hallva az elképzeléseit arról, mi jár neki.
- Jaj, emiatt ne aggódj, a láncaid a legspécibb bűbájokkal lesznek ellátva, nem fogsz tudni te semmit sehová se kürtölni - biztosítom őt, tényleg selymes, megnyugtató hangon, mintha csak egy félelméről mesélt volna, amit én most könnyűszerrel elhessegettem.
- Jó, hát lehetnek hosszúak azok a láncok - vonok vállat nagy kegyesen, mikor ecsetelgeti, mennyire hasznosan töltené itthon az időt. Nyilvánvalóan főleg a zuhanyzós rész ragadja meg a fantáziámat.
- És rozsamentesek - bólogatok. Az fontos a fürdőszobához. Miután ezt jól megbeszéltük, telepszik ránk némi elmerengéssel teli, jóféle csend, amit aztán a szépség szakít meg. Érzékelem légzésén, testtartásán, hogy valami nagy dologra készül. Bár volt ma már egy nagy dobása a szeretlek dologgal. Tudja még fokozni? Remélem! Már alig várom.
- Hmm - hümmögök, jelezve, hogy felkeltette az érdeklődésemet azzal, hogy kibökte a családlátogatást. Felhörpintem az utolsó kortyot kávémból és kicsit elhúzódok tőle, csak előre hajolva, hogy lerakhassam az üres bögrét a dohányzóasztalra. Ő addig folytatja a kis mondókáját, amire fancsali képet vágok.
- Akkor nem annyira szívesen, de... mehetek, persze - játszom a nagy kelletlent. Hiszen akkor hol a móka, ha nincsenek ezek a kínos helyzetek? De egye fene! El is vigyordom a hülyéskedésem végén. Az van különben, hogy szerintem teljesen túlértékelik ezeket a családhoz vivős ügyeket. Nyilván, mert ilyen pofátlan vagyok és szokatlanul könnyedén állok a társadalmi elvárásokhoz. Viszont azt látom, hogy Rileynak ez nagy lépés és sokat jelent, ettől pedig számomra is értékesebb lesz. Viszont talán azt megbocsájtja nekem, ha parázni egy cseppet sem parázom tőle. Jobban mondva, ha tartok bármitől is, az az, hogy szerencsétlen Meyers família majd csak akkor ad hálát, amikor végre eljövök tőlük.
- Jó bulinak hangzik. Soha nem voltam még Hálaadáson - állapítom meg, ezzel bemutatva a lánynak, hogy lelkesedem én ám a dologért és természetesen nem csak azért, mert részem lehet egy ilyen ünnepben, hanem a gesztusért is és mert érdekel, milyen a családja. Ezeket viszont nem közlöm vele így kerek-perec. Szerintem úgyis tisztában van vele. Akárhogy is, a meghívás elfogadását egy csókkal pecsételem meg, abból baj nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740522#post740522][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.11.11. 21:01[/b][/url]

Játszunk, a dal pedig megtölti a teret, és ezerrel toljuk, a srácok is teljesen beleélik magukat, pedig biztos vagyok benne, hogy már ők is fáradtak. Amikor dobszóló van, mindannyian hátramegyünk gyakorlatilag, ott csápolunk, aztán együtt játszom Gergővel, tudjátok, mint amikor a koncerteken a tagok összefordulnak és egymásra figyelnek, na úgy.
Aztán mikor legközelebb felpillantok, már meglátom Milánt is - ott áll a bőrdzsekijében és a kék pulcsijában teljes valójában, az egyik fürtje kuszán áll a feje tetején, de elkapom róla a tekintetem, mert tudom, hogy elfelejteném a saját dalom szövegét, ha másfél pillanatnál több ideig néznék a szemébe. Érzem viszont magamon, hogy ő engem néz, és ettől még jobban felpörgök - ha eddig mindent beleadtam, akkor most 120, sőt, 180%-on teljesítek, mert mielőtt megláttam is... "érzelmes" voltam, viszont most, most meg... Olyan hatással van rám, mintha megcsókolt volna a múzsa, ezt mondta a múltkor Gergő, de én inkább úgy írnám le, hogy a jelenlétével valami olyat hoz be az életembe, amit soha senki mástól nem kapok meg szerintem. Mármint, soha nem is fogok.
- Fúbaz**eg, ez állat volt - röhög Máté, én meg bólogatok, de már Milánra nézek, intek is neki, és megjelenik az a mosoly az arcomon, ami minden alkalommal, mikor a többiek róla kérdeznek.
- Na jó srácok, akkor majd hétfőn - mondom, és villámsebességgel pakolni kezdek, mert bár most konkrétan Milán szobájában lakom, mégis úgy érzem, mintha nem láttam volna egy éve.
- Haver, mi lesz a deszkázással? - Kérdi egyikük, én meg megvakarom a tarkóm.
- Asszem' más dolgom van most, de majd legközelebb.
- Eeeeeh - legyint az egyik srác. - Jól van, menjél csak pasizni... - Elnevetem magam, de azért egy kicsit zavarba jövök, mert még mindig furcsa, hogy ilyen nyíltan emlegetik ezt a srácok. Nem szokott hozzá még a fülem.
- Mit gondolsz, miért írok dalokat, baszki? Ha új dalokat akarsz, elengedsz - borzolom meg a hajam, és a gitártokommal a hátamon már le is ugrok a színpadról.
- Csak nehogy megint olyan szenvelgősen szerelmeset írj, mint a múltkor, az katasztrófa volt - kontrázik rá Máté röhögve, én meg hátrafordulok még egy mondat erejéig, miközben megyek Milán felé.
- Nem mindenkinek lehet ilyen barátja, nem csodálom, ha nem érted! - Pördülök meg a tengelyem körül, és még hallom magam mögött a "HÖÖÖÖ" felkiáltásokat, de csak nevetek, és oda is érek Milánhoz.
- Szia - mosolygok rá, és átkarolom a nyakát, adok neki egy csókot. A srácok ekkor már leszálltak rólunk, valószínűleg Máté is már barátnőzik, szóval legalább ez le van tudva. - Hiányoztál.
Még mindig annyira új és furcsán szabad érzés az, hogy megtehetem ezt vele a többiek előtt. Tulajdonképpen el sem tudom mondani, milyen - mármint mindenki másnak tök normális az, hogy megfogja a párja kezét a barátai előtt, de nyilván ez egy speciális eset. És már meg merem tenni, ha másra nem, erre jó volt az, hogy kidobtak otthonról, mert arra jöttem rá, hogy semmi sem múlik azon, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Felszabadító ilyen nyíltnak lenni, és erre Milán tanított meg.
Kézen fogom őt, majd felkapom a deszkámat is; még intek egyet hátra, aztán újra csak rá figyelek.
- Arra gondoltam, elmehetnénk valahova, valami parkba kiülni vagy ilyesmik, enni egyet, vagy nem is tudom... - túrok bele ismét a hajamba. - Valami ilyen chilles program? Erre gondoltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740547#post740547][b]Dr. Riley Meyers - 2018.11.11. 22:36[/b][/url]

Már-már csalódottan fintorra húznám szám, amiért ilyen olcsó trükkel leráz, de a hangsúly és a szavak egészen más irányba terelgetik gondolataimat. Azt hiszem, ma szokatlanul merésznek érzem magam, mert pillanatnyi tétovázás nélkül válaszolok a felvetésre, meg sem fontolva.*
- Láncok és spéci bűbájok, hm?-*visszhangzom, Antonét megszégyenítő selymességgel és egy árnyalattal mélyebben, látszólag közömbösen kortyolgatva kávémat. A szám sarkában mégis árulkodó kis mosoly fodrozódik, meglapulva bögrém árnyékában. Az a fránya fantázia...
Igazából magam se értem, miért nyugtalanít ennyire ez az egész, de az, ahogy Anton reagál és elvicceli, akaratlan is nevetésre késztet. Micsoda szörnyűség, ha nincs dráma, nem is érdekli, mh? Remélem, nem kell majd ott állnom ugrásra készen, hogy kimentsem azokat, akik körül vérszagot szimatolva körözni kezd...
- Ne aggódj, unatkozni így se fogsz,-*öltök nyelvet rá, mert arra mérget vehet, hogy mindenki kíváncsi lesz arra az elvetemült gazemberre, aki legjobb igyekezetem ellenére is elcsavarta a fejem. A családom szeret, de nem táplál különösebb illúziókat jellemem kapcsán - aki mellettem köt ki, az mind tanulmányozásra érdemes egyed. Szóval...ezt a látogatást nem lehet felhajtás nélkül megúszni.
Nem mintha lenne okom a Meyers-klán reakciójától tartani - attól eltekintve, hogy mint tudósok, mindenki kicsit furcsa, kevés kivétellel vagy kedvelni fogják Antont, vagy vállat vonnak, elvégre magamnak választottam, úgyhogy nekem kell elviselnem/örömöm lelni benne. Azt előre meg tudom mondani, kik fogják elbűvölőnek tartani.
Válaszára végül nagy levegőt veszek és sóhajtva kifújom, megszabadulva idegességem nagyjától. Jólesik a csók, s ami mögötte van kimondatlanul - szótlan köszönöm csak meg, belemosolyogva csókunkba. Hosszan időzni mégsem merek ajkainál, úgyhogy önuralmam romjait összekaparva, visszatérek a beszélgetéshez. Kérem a történetem! Meg ha már itt tartunk, jöhetnek azok a láncok is... *

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740580#post740580][b]Allan Colton Fisher - 2018.11.12. 20:40[/b][/url]

Az ágyamban fekszem, a laptopom az ölemben, és éppen a legutóbbi Cat-fotózás képeit válogatom ki. Lassan már este kilenc is elmúlt, csak a monitor fénye világít a szobámban.
Mostanra egészen berendezkedtem, pedig az előző szobámban, otthon sem volt túl sok mindenem. Itt valamiért van, gondolom Mini miatt, csomószor hoz valami kis szart, amitől szerinte jobban fogom érezni magam, szóval van már éjjeli lámpám, meg székeim az étkezőasztal köré (mintha gyakran fogadnék egy tízfős társaságot). De ami a legnagyobb változás, hogy a szobának, ahol alszom, most fehérek a falai, és csak egy-két helyen van valami saját firka, mert gondoltam, jobb tiszta lapról indulni. A nappali még mindig ugyanolyan zavaros, mint eddig, azért nem kell aggódni, az egyelőre tetszik úgy.
Ma már festettem, voltam egy délutános műszakban, aztán találkoztam pár haverommal, az egyikük feldobott egy alkalmi melót, amit valószínűleg el fogok vállalni, gondolom. Szóval most itthon vagyok.
Előveszem a telefonomat, megnézem, de nem látom senki olyannak a nevét az értesítések közt, aki érdekelne. Sóhajtva ledobom magam mellé. Aztán egy perc múlva megnézem. De semmi.
Tovább görgetem a képeket, amikor megrezzen a telefonom, de csak valami hülye alkalmazás küldött valamit. Ledobom a telefont.
Aztán Minire gondolok megint, amit a múltkor mondott, hogy ne legyek ilyen magatehetetlen. Szép, lassan ott tartunk, hogy mindenben hallgatni kezdek a Szelniczky-lányra? Pár pillanatig még bámulom a sötét telefonom, aztán sóhajtok, és a kezembe veszem, hangüzenetet küldök.
- Szia Louis... - kis szünet. - Nem jössz át hozzám? Itt aludhatnál. Ömm... szóval arra gondoltam, rég találkoztunk, meg minden. - Elküldöm, de kis idő után rájövök, hogy ez így baromi szarul hangzik. - Szóval gyere át, ha van kedved, én itthon leszek.
Ledobom magam mellé a telefont az ágyra, és tovább görgetek a képek között. Valszeg' ez a huszonkettedik alkalom, hogy végiggörgetem a kiválogatottakat, hogy tovább szelektáljam őket, de nem igazán tudok rá figyelni.
Amikor megcsörren a messenger, azonnal felkapom a telefonom, szóval rögtön sóhajtok is - mi az anyámat csinálok, mikor lettem én ilyen? Várok egy kicsit, mielőtt feloldom, mert most komolyan, nem kell ennyire túltolni ezt...
Louis üzenetet küldött. Tízre érkezek, sietek, olvasom. Valami indokolatlan mosolyszerűség jelenik meg az arcomon, de mielőtt kitalálhatnám, mit írok, egy megkésett mosolygós smileyt is kapok. Beleharapok az alsó ajkamba. Mini, egyszer még megverlek ezért az ötletedért.
Cool, wait for ya, végül ezt küldöm el, aztán még gondolkozom pár másodpercet. Sőt. Elkezdem piszkálni a körmömet, ahogy még meditálok a chat fölött, azon filózva, hogy mit kéne írnom pontosan, vagy inkább hogy hogyan, hogy az legyen ott, amit ki akarok fejezni. Mindig is szar voltam ebben, de azért ennél még én is jobban szoktam teljesíteni.
De tudod mit? Inkább küldök neki egy selfiet, abból gond nem lehet, nem félreérthető, hogy kapucniban ülök az ágyamban és hesszelek, mert tényleg nincsen jelentősége. Csak úgy elküldöm, hogy küldjek valamit. Fantasztikusan elmés befejezése ez a társalgásnak, valami egészen egyedi, mi? Nagyon hasít az érzelmi intelligenciám.
Ez után a kiváló ötlet után úgy döntök, nem rontom tovább az amúgy is siralmas helyzetem, és inkább kimegyek a konyhába, hogy összeüssek valami diétás vacsorát, mert lássatok csodát, van kajám - ez, az étel ugyanis az a dolog, amire a leginkább sajnálom a pénzem -, szóval nekiállok. Csirkemellnek. Két személyre. Gondolom, éhes lesz.
Nem tart olyan sokáig, mert mindig is magamnak kellett főznöm, ha nem akartam zsíros kajákat enni, szóval legalább valamennyi gyakorlatom van már benne. Egész jó illat lesz a konyhában, furcsa is, hogy nem az olajfesték szaga terjeng itt is.
Nagyjából akkor leszek kész, mikor meghallom a kapucsengőt az előszobából, szóval beengedem őt, és meg is várom az ajtóban. Mikor kinyitom (nyilván csak az után, hogy kopogott), akkor is hülyén érzem magam, mert az agymosás a legjobb barátomtól eléggé romboló volt az önbizalmamra nézve. Úgy értem... áh, hagyjuk.
- Szia - köszönök neki, aztán nyomok egy csókot a szájára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740916#post740916][b]Anna Weißling - 2018.11.17. 15:50[/b][/url]

 Olyan volt, mintha a zene üteme uralná az egész testét. Mintha nem is ő mozgott volna, de nem is különösebben zavarta ez. Csak táncolt. Egy ritmusra a tömeggel. Együtt dobogott a szíve és száguldott a vére az ereiben a lüktetéssel.
 - Még nem láttál igazán semmit! - Őszintén meglepte, mennyire jól csinálta Ren. Na meg hogy mennyire nyitott és vidám.
 Nem sok időt töltöttek még együtt. Mióta visszaérkezett Bogolyfalvára, elsősorban, de Anna mégis úgy érezte, még nem ismeri eléggé őt. Ahogyan a családjuk bizonyos részei is rejtélynek számítanak neki.
 Felemelte a kezét, hogy megforgassa Rent, mikor hátulról valaki belé ütközött. Csak annyit érzett, hogy valami hideg folyadék csurog végig a hátán, amitől még a szőr is felállt a karján.
 - Basszus. - Éppen csak maga elé szűrte ki a szót a száján, majd fordult meg a tettes felé. Lehúzta a vékony pulcsit magáról, hogy felmérje a károkat, miközben az tizennyolcév-forma gyerek hangos szabadkozásba kezdett. Aminek természetesen a felét sem értette, úgyhogy csak hátrakiáltott Rennek, hogy mindjárt jön, csak lerendezi a gyerekkel a a pulcsi árát. A vörösbort mégsem olyan könnyű kiszedni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=741220#post741220][b]Vajda Richárd - 2018.11.20. 14:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=741506#post741506][b]Wittner Dávid - 2018.11.24. 12:14[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=741510#post741510][b]Wittner Dávid - 2018.11.24. 13:18[/b][/url]

- Nem tudom, hogy ez meg kéne nyugtasson, vagy el kéne bizonytalanítson - néztem rá elgondolkozva, de aztán csak elvigyorodtam szélesen. Nem mintha én a generációnk gyöngyszeme lennék. Persze, zseniális vagyok, tehetséges, meg még helyes is, de megvannak a magam gondjai, mint alkohol, egyéb tudatmódosító szerek, tetoválások. Szóval nem sok jogom van elítélni őket, hacsak azért nem, mert életképtelenek.
Közben eljutottunk addig a pontig, hogy a nőci végre leültette, befújta lidocainnal, meg lefertőtlenítette, majd elkezdett készülődni hozzá, hogy be legyen lőve az a bizonyos kis testékszer. Én valamikor itt döntöttem úgy, belemászok a fejébe, hogy mégis mit szeretne annyira kétségbeesetten megosztani Bognával és nagyon nem tetszett, amit ott láttam. Ahogy neki sem a tény, hogy a fejében jártam.
- Nocsak, megcáfolod a történelmet? - kérdeztem felvonva a szemöldökömet, miközben a kis foltokat néztem az ajkától nem messze. Szeplős lenne?
A nő a kérdésre és a pillantásomra, annyival felelt, hogy köszöni, hogy őt választottuk, mire megvillantottam felé egy féloldalas mosolyt. Nem mintha én ne varrnám őt anyagáron, szóval talán így volt ez teljesen fair. Mielőtt még elkezdene csevegni, inkább kifelé tereltem a lengyelt.
- És milyen jól teszed! Gyere, induljunk. - S hátrahagytuk a számomra veszélyes tereppé minősült üzletet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=741511#post741511][b]Leon Tim Wolf - 2018.11.24. 13:57[/b][/url]

Tim tudott leveleket feladni, még ha nem is szeretett. A postán sok volt az ember, és úgy érezte, bárhonnan lesben állhat rá egy kacsa, aztán akkor az életének is vége van, nem hogy csak a kommunikációnak másokkal. Szóval ha tehette, inkább nem szórakozott olyanokkal, mint mugli levélfeladás, a baglyok a munkája sokkal precízebb volt. Kivéve, ha meló előtt adott nekik házi kekszet. Akkor sosem értek oda.
- Én nem, én elég sokáig voltam Németországban, de aztán azt mondták, hogy itt nem olyan drága a suli és ahhoz képest nem is rossz. Szóval... itt vagyok. Legalább itt volt olyan vállalkozó szellem, aki azt mondta, elvállalja az elemit - bólogatott Leon tudálékosan, miközben újabbat szívott a cicarettájából, mert bizony Németországban nem igen volt olyan oktató, aki lelkesen feltette volna a kezét, ha Wolfról volt szó.
Timtim szerette, mikor embereket fuvarozgathatott a taxijában, volt neki egy bólogatós Bob Marley-ja is, aki lelkesen biccentett ott a műszerfalon, de aztán abba kellett hagyja, mert le kellett volna fújassa okkersárgára. Drága és Leon szerint embertelen cselekedet lett volna, így inkább lemondott a fuvarozásról.
- Mert a narancssárga autómból citromot akartak csinálni, sok pénz volt, meg idő, és a szín is gusztustalan lett volna, inkább kiszálltam - vont egyet a vállán, mielőtt még csonkig szívta volna a cigije utolsó slukkját. A hamutálat közelebb rántva nyomta is el, hogy aztán lassan Blue arcába fújja a füstöt.
A piskótába harapott kicsit, mait a lány az orra elé tartott, majd hümmögve eszegette, nem is volt annyira rossz, mint amire elsőre számított. Sőt.
- Bármit, igazából. Ez olyasmi, ami érdekel. Szívesen dolgoznék is vele, csak nem ismerem a lehetőségeim. De majd megkérdezem Dustint.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=741553#post741553][b]Daisy Blue Berry - 2018.11.24. 21:04[/b][/url]

Voltak dolgok, amikben eléggé hasonlítottunk Timtimmel, meg olyan is, amiben nem. Én sosem tudtam eléggé megülni a fenekemen, és ezt sok kapcsolatom sínylette meg. Többek közt a családommal is. A mai napig nehéz belegondolnom, hogy mi lett volna ha, de nem igazán szoktam azért bánkódni. Egy állomását, országát vagy munkáját se bántam meg az életemnek, hiszen a klotyótakarítástól a kiszolgáláson át a mókusként való kepesztésig mindent tudtam élvezni és hát pénzért volt. Jól kerestem, a legrosszabb melókkal is megfelelően ahhoz, hogy legyen fedél felettem, ételem és minden, ami éppen kellett. Nem sok dologra költöttem úgy igazán. Nem is hiányoltam soha.
- Igen, Dustinnal elég jól jártál - jegyeztem meg, bár nekem csak művészetek terén volt szerencsém az emberhez. Mondjuk ott volt az a fura eridonos csaj is, aki Timmel tanul és gyakorol, ő is eléggé dicsérte a tanárunkat. Én is el kellett ismerjem, nagyon ért a dolgokhoz, és elég sok pozitív visszajelzést kaptam a munkáimra tőle.
Elég széles mosoly ült az arcomra, ahogy félig Timen ülve a támlának dőltem és hallgattam őt a Taxija kapcsán. Nekem úgy tűnt tényleg valami nagyon jó volt ez az életében így értetlenül álltam azelőtt, miért hagyta ott. Mondjuk azelőtt is, hogy eddig azzal sem voltam képben, hogy tud vezetni.
- Nem szeretem a tipikus sárga autókat, olyan rosszat sugallnak. Egyszer amúgy is berángattak egybe, semmi jó nem jár azzal - ingattam is meg a fejemet. Bár semmi eget rengető nem lett velem, legalábbis az autóban ott, az biztos, hogy semmi pluszt nem tudnék érvként odarakni, miért érte volna meg neki. Aztán jött a füst én meg elnevettem magam mielőtt a sütit a német szájába nem toltam, aztán a harapás után a maradékot, mind ahogy volt betoltam a számba. Jól befér az oda. Kisebb idő volt, de le is küzdöttem.
- Szerintem biztos tud olyat, amiben nagyon jó lennél vele, így is eléggé sokat segít - bólogattam magam elé megerősítésként, de ez tény volt. Aztán nem is hezitáltam sokat csak a tenyereim Tim arcára csúsztattam, majd kicsit megemelkedve másztam vele szemben az ölébe, hogy aztán az ajkaim az övére tapasszam olyan színes és élénk kompozícióba felejtkezve. Ha van ilyen, én már éreztem is minden hangulatot és felmerülő effektet. Ő most abban a sok színben pompázott ott előttem és én ezt eddig is imádtam. Hiányzott is, bárki-bármit mond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=741658#post741658][b]Allan Colton Fisher - 2018.11.25. 23:43[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=741763#post741763][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.11.27. 20:15[/b][/url]

Édes kislányom

A sötét karikák amik a szemem alatt húzódnak, kivételesen nem egy napok óta megoldatlan ügy miatt kerültek elő, hanem azért, mert egyszerűen képtelen voltam aludni az éjjel. Eleve későn feküdtem le, inkább kétszer is megsétáltattam a kutyákat, és megetettem még egyszer a macskát, sőt, végre sorrendbe raktam a köteteteket a polcon, mert egyszerűen nem akartam azt, hogy életem szerelme - akinek hatszor megkérem a kezét, az már tényleg az - elkezdjen a pácienseként kezelni. A férfi, ha megcélozza az ágyat, akkor ott kettő tevékenységet kíván folytatni, és nem, egyikbe se fér az bele, hogy: "Hogy érzed magad a holnap miatt?" Nem tudom, nem akarok gondolkozni, sem elméleteket gyártani, sem hinni, remélni, vagy nem remélni, aggódni és képtelen eseteket gyártani. Csak mert nem. Lexáról van szó, vagyis bármi, de tényleg bármi előfordulhat. Ezek után az ember gyereke nem akar kockáztatni. Tegnap éjjel a feleségem rám várt, én meg tökéletes nyugalommal pakoltam össze a svéd bútorcsodákat, de nem ám pálcával, szépen, mugli módon. Talán egyszer tettem még ilyet, bár azt nem tudja, hogy szándékosan intéztem úgy.
Hajnalra elkészültem az utolsó könyvespolccal is, így Eliza végre beköltözhet a vendégszoba helyén kialakított szobájába, vagyis Lexa visszakapja a birodalmát. Korán reggel autóba ültem, Warren engedélye után nyilván én is kértem magamnak, és így lettem egy 2009-es Honda Accord Tourer Type-S-es boldog tulajdonosa. Az egyetlen, amitől tikkel a szemem, az a színe, de ilyen az, amikor a feleséged is vezeti az autót, és a bordó az, ami megy a hajához, a körméhez meg a hangulatingadozásaihoz. Áldozatok, amiket férfiak hoznak a hőn szeretett nő boldogságáért. Szóval reggel, amikor a család még aludt, autóba ültem, és nekiindultam. Tudom, hogy mire visszaérünk, addigra a legcsodálatosabb ebéd vár majd minket, meg olyan tisztaság, mintha nem is ott élnénk, csak így belebegtünk volna kicsit ünnepelni.
Parkolóhelyet épp csak sikerült csípnem magamnak, de még időben érkeztem, így arra is volt időm, hogy virágot vegyek. A karikákat leszámítva azért adtam magamra, megborotválkoztam, és a kedvenc bőrdzsekimet egy sportzakóra cseréltem. A virágokat óvva léptem be hát a vonat tervezett érkezése előtt hat teljes perccel a Keletibe, és sétáltam el a kijelzőig, amin megállapítottam, hogy a vonat éppen oda fog beérkezni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=741771#post741771][b]Sárközi Alexandra - 2018.11.27. 20:59[/b][/url]

Apa

Tudom, hogy készül. Nemcsak látom magam előtt a frissen borotvált arcát, de érzem az arcszesz illatát, és bőrének puhaságát is, amint megpuszil, vagy mikor csak úgy, kedvtelésből megérintem. Míg kábultan a szemben ülő idős nénire meredek, apát látom magam előtt, és elképzelem, hogy megsimogatom. Nem tudom, utoljára mikor értem hozzá vagy voltam vele kedves - minden hátsószándék nélkül, mindössze azért, mert szeretem.
Keserű szájízzel fordulok az ablak felé, amelyben egy pillanatra viszontlátom saját magam. A tükörképem hibátlan; a hajam elegáns hullámokban, a sminkem is kifogástalan - noha sokkal visszafogottabb, mint akkor volt, mikor hátrahagyva az életem Svédországba költöztem -, egyedül a szemeim árulkodnak arról, hogy valami megváltozott idebent.
A vonat lassít, mire elfeledkezve az ablaküvegről visszabámuló önmagamról, riadtan nézek ki a pesti világba. Hát megérkeztünk. A hirtelen zúgolódni kezdő utastársakkal együtt állok fel, és nyúlok a szövetkabátomért meg az egyetlen kézipoggyászért, amit a többivel nem küldtem korábban haza.
A szívem hevesen ver, és fogódzkodva is csak alig vagyok képes lelépkedni a vonat rácsos lépcsőin. Fogalmam sincs, milyen lesz őt újra látni. Nem tudom, hogy haragszik-e rám, amiért szó nélkül elhagytam, amiért az utolsó években csak bántottam, és amiért szégyent hoztam a nevére. Tudom, hogy örökre a kislánya maradok, de félek, hogy a szívén miattam képződött sebek, és a csalódás okozta hegek elmoshatatlanul közénk ékelődtek.  
Reszket az egész testem, ahogy ujjaimmal rászorítok a poggyász fülére, és a szabad kezemet kabátom puha zsebébe süllyesztve elindulok kifelé. A peron zsúfolásig telt emberekkel, mosolyokkal, puszikkal, ölelésekkel, és én közöttük haladva, egyenesen előre nézve érek hozzá egyre közelebb. Ezer közül is azonnal felismerném.
A magassarkú csizmám visszhangot ver, a torkomban szúrós gombóc lüktet, a fülem sípol, és gondolatban sietve próbálgatom a saját hangom; vajon hogyan köszöntsem, mit mondjak neki, mit tegyek, egyáltalán... mit tehetek most? Aztán elhal az addig ütemesen a betonnak verődő sarokkopogás, és én megállva a majd' két méteres férfi előtt, némán kezdem nyelni a kimondatlan érzések meg a méregből a fejének vágott szitokszavak egyvelegét. Csak nézem őt szótlan, meghatódva, és arra gondolok, hogy annak ellenére amin keresztülmentem odaát, amit láttam és megéltem, ebben a pillanatban, itt és most nincs elég erőm megszólalni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=742055#post742055][b]Liam Laoiseach - 2018.12.03. 12:25[/b][/url]

Hosszú, tárgyalótermekben töltött nap után hol is lehetnék, ha nem az irodában? A mugli ügyfelek felemésztik a teljes időmet, így - az amúgy főállásnak titulált - mágikus ügyekkel csak program után tudok foglalkozni. Őket ez annyira nem is zavarja, megszokták, hogy sötétedés előtt rendszerint ne is keressenek. Ők legalább tudják, hogy van más munkám is. A mugliknak mit mondhatnék? Bocsi, kettőre jön egy boszorkány, négytől pedig órám van az aurorképzőben? Már a srácok is kezdik megszokni, hogyha sürgősen szükségük lenne rám, ne a dojoban, hanem itt keressenek. Lassanként mindenki itt toporog a küszöbön, s ha nem szerzek egy időnyerőt, nem fogok végezni soha semmivel idejében.
Pittyen egyet a telefonom. Hagyom, biztos a holnap reggeli tárgyalásról kapok már megint egy emlékeztetőt. Kissé control freak a nő. Inkább felveszem a telefont, mielőtt még felhív, hogy miért nem válaszolok.
Nem ő írt. Cole. Önkéntelenül is mosolyogni kezdek, mint egy barom. A tenyerembe támasztom az arcom, az ujjaim a billentyűk fölött lebegnek. Érkezik egy második üzenet. Mostmár rendesen vigyorgok. Szórakozottan babrálni kezdem a nyakláncom; belenyomom a kereszt szárába az ujjam és a fájdalom kicsit visszabillent. Legalább válaszoljak, ne csak vigyorogjak. Tömören, komolyan írok, mintha épp nem érnék rá. Pedig úgy írnék még valamit. Megkérdezném, mit csinál. Le is írom a kérdést, de olyan... soknak tűnik. Mintha nem bírnám ki este tízig, ami amúgyis egy óra múlva lesz. Nem akarok az a fajta lenni. Aki napjában ötven üzenetet küld és minden lépésről beszámolót kér. De az sem akarok lenni, aki a munkájának él, aztán későn este hazaállít, bevág két sört és elalszik a tévé előtt. Nem mintha lenne tévéje neki vagy nekem. És nem mintha hozzá mennék haza. Az egész annyira járatlan út, fogalmam sincs, hogy merre induljak, vagy ha már elindultam valamerre, az a jó irány-e. Szeretném, ha valaki ide adná az útmutatót ehhez. Tessék, Liam, így kell ezt csinálni, ezeket kell mondani és ezek a szabályok.
Gyorsan kitörlöm, amit írtam, s teszek egy mosolygós smileyt, amit végképp nem szoktam használni, én az a smileyk nélküli érzelemmentes üzenetek híve vagyok, de most ha nem írok valamit még, biztos azt fogja hinni, hogy megzavart és nincs kedvem átmenni hozzá. Megnyomom a küldés gombot, aztán megvárom, amíg elsötétedik a képernyő, semmi válasz. Ráejtem a fejem a telefonra. Felberreg a homlokom alatt, gyorsan felülök. Megint vigyorgok. Aztán jön egy másik üzenet. Egy kép. Felszökik a szemöldököm, a görbe a képemen tovább nyúlik. Sóhajtva megrázom a fejem. Mindketten olyan mamlaszok vagyunk, hogy egyszerre érzek vágyat arra, hogy gyorsan töröljem ezt az egész beszélgetést, és kinyomtatva bekeretezzem. Aztán egyiket se teszem.
Nem sokat haladok a munkával, még egy ideig teszem magam, mintha dolgoznék, de aztán már negyed tíz, s tudom, hogy legalább öt percbe telik, amíg összeszedem magam, és még legalább húsz percbe, amíg odaérek, úgyhogy akár neki is foghatok.

- Szia - köszönök vissza, mikor ajtót nyit. A csókot viszonzom, rövidebben, mint szeretném, de próbálok nagyon lezser maradni. Van nálam egy üveg bor, amit most feltartok, mint valami tokent, amivel belépést nyerhetek, de igazából csak nem tudom megszokni, hogy otthonosan mozogjak nála, s vendégként mindig illik valamit vinni. Ha már nem hozok semmit, akkor az már csak egy lépésre van attól, hogy saját polcot kapjak a szekrényben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=742072#post742072][b]Allan Colton Fisher - 2018.12.03. 21:41[/b][/url]

Nem akarok nagyon sietni az ajtóig, de az van, hogy a lábaim gyorsabban mozognak, mint én azt terveztem. Megpróbálom lelassítani a lépteimet. Csak úgy... simán menni, tudod. És úgy látszik, ez nem megy olyan jól. Beletúrok a hajamba. Hülye vagyok teljesen.
Szóval kinyitom az ajtót, és akkor történik egy rövidke csók, amire már-már el is mosolyodnék, de Louis felmutatja az üveg bort, én pedig egy pillanatig nézem, aztán nevetésben török ki.
- Louis... - nevetek rá, aztán megcsóválom a fejem. - Te még mindig azt hiszed, hogy... mármint - a vigyor még mindig ott játszik az arcomon. - Ez annyira te vagy, ez a "hoznom kell egy jó minőségű bort, mintha távoli rokonokhoz mennék látogatóba". - Ismét a fejem csóválom, és a nevetés maradéka az arcomon ragad, úgyhogy csak hátrafordulok, és elindulok előre. A kezem viszont hátranyúl az övéért, de ez is csak egy kis mozdulat, nem túl feltűnő, vagy bármi ilyesmi, mert ha az lenne, akkor valószínűleg még pirosabb lenne az arcom, mint egyébként. Kösz, L. Nem is, kösz Cole, mert magamnak köszönhetem.
Egy frászt! Kösz, Mínea!
- Egyébként nem kell minden alkalommal hoznod valamit, mikor átjössz. - Jegyzem még meg csak úgy félvárról. - Abba belerokkannál anyagilag egy idő után.
Ahogy belépünk, az én orromat is megcsapja a kaja illata, nem azért mondom, de elég finom lett. Persze nekem elment az étvágyam, amióta megérkezett L, de majd magamba erőltetek valamit, nyilván.
- Csináltam kaját, remélem éhes vagy. - Mondom csak úgy mellékesen. - És hogy eszel csirkét.
Ha beérünk a konyhába, rácsekkolok még a cuccra, és leveszem a tűzről. Előkapok a hűtőből némi alapanyagot még a salátához, mert a nagy messengerezésben, míg vártam Louisra, a köretet k****ra elfelejtettem megcsinálni egyébként.
- Saláta? - pillantok rá felvont szemöldökkel, de amúgy tök irreálisnak érzem a szitut, és kicsit kínosnak. Nem annyira kínosnak, hogy el akarjak menekülni, de éppen eléggé ahhoz, hogy féljek, ő is annak érzi, és érti, hogy miért érzi annak. - Jó, igazából nincs más választásod, mert nem vagyok hajlandó sültkrumplit enni. - Vonom meg a vállam egy pillanatnyi szünet után. - De neked csinálhatok végülis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=742136#post742136][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.12.05. 08:59[/b][/url]

Kislányom, Lexa

Amikor egy férfi igyekszik annyit törődni a gyerekeivel, mint én, akkor a cipője koppanásáról is felismeri őket. Így van ez most is, bár az is elképzelhető, hogy a Keleti hangzavarába csupán csak én képzelem be, hogy hallom az ismerős lépteket. Lehunyom a szemem, az elmém kiürítése már nem vesz igénybe szinte semmi idő, olyan, mintha egy nagy ajtó lenne, amit egyetlen mozdulattal becsapok és a sok gondolat, a sok tennivaló mögötte marad. Viszont most nem keresem a gondolatait, szándékosan nem, az elmémet lezárom teljesen. Tiszta lappal akarok indítani, hiszen ő is ezért ment el, a tiszta újrakezdés reményében.
Ahogy a tekintetem előtt újra felbukkan a világ, a pályaudvarban rohanók, az egymást üdvözlők, az éppen elkésők és a hozzájuk kapcsolódó morajlás, ott van ő is. A csomagjait szorongató lányom. Más lett, mégis felismerem, ezer ember közül is. Megváltozott, de a vonásait nem tudja lecserélni. Az én lányom. A szépségét - szerencsére -, az anyjától örökölte, belőlem csak kevés van benne külsőre, de az jó elegyet képez. Mind a két gyerekünk szerencsés, hiszen ez az elgondolás igaz rájuk. Szeretem, hogy Annát látom bennük, mert ez is egy olyan dolog, ami közel tart engem hozzájuk.
Állunk. Egymással szemben, némán, esetlenül. Kellene egy következő lépés, egy mozdulat, ami elindítja a folyamatot. Szorongatom a neki szánt virágokat, mint valami szerencsétlen kiskamasz, és ha nem teszek valami határozott cselekedetet, akkor könnyen lehet, hogy a következő pillanatban elfutok. Nem is tudtam elképzelni, hogy ennyire nem készültem még fel a találkozásra, holott mindennél jobban vágytam arra, hogy újra a közelemben tudhassam.
Végül ez a gondolat motivál. Ha ő nem jött volna, én mentem volna, annak ellenére, hogy megígértem, nem teszem. Hogy hagyok időt és teret neki. Ő jött vissza hozzám, így most én következem. Előre lépek kettőt, a virágot a bőrönd tetejére teszem, aztán karjaim közé zárva, szorosan átölelem őt. Hiányzott az illata, az érintése, a hangja, még a mesteri ajtócsapkodása is.  Minden. És nem engedhetem meg magamnak, hogy előtte sírjak, hiszen én vagyok a férfi, a családfenntartó, a kemény exauror.
- Szeretlek, hercegnőm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=742387#post742387][b]Andretzky Korinna - 2018.12.09. 14:35[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=744256#post744256][b]Liam Laoiseach - 2018.12.29. 10:20[/b][/url]

Az ajándékom láttán felnevet, s ha nem lennék teljesen transzban ettől a hangtól, még akár zavarba is jönnék. Így csak mosolygok rá átszellemült fejjel egy pár pillanatig, aztán pislogok egy párat s beljebb lépek.
- Kár lenne, hogy egyedül igyam meg - hozakodok elő egy elég vérszegény kifogással. Egyedül nem szoktam borozni, erre talán már ő is rájött. Frankyvel mindig vagy sörözünk, vagy valami erősebbre kapcsolunk. Söröztünk. Nehéz megszokni, hogy múlt időben gondoljak rá. Az olyan, mintha meghalt volna, pedig köszöni, tök jól megvan. Vagyis gondolom. Fogalmam sincs.
Elindul Cole előre, én meg követem, a kezét fogva kacsázok be a konyhába.
- Ne aggódj, protokoll-ajándék volt, csak porosodott volna az irodában. - Ez tényleg igaz. Nem költöttem a piára, kivételesen. Máskor nyilván ezt-azt szoktam venni, ha ide jövök, már csak egy hajszál választ el attól, hogy beállítsak egy csokor virággal. De az megint az a misztikus határvonal, amit ha átlépek, utána minden más lesz. És az agyamat nem tudom leszoktatni arról, hogy a mást, az újat rögtön valami ijesztővel, rosszal asszociálja. Ez van, amikor egy majd' kétezer éves katolicizmust sulykolnak beléd pelenkás korod óta. Nehéz utána elhinni, hogy van még új a Nap alatt, ami nem az ördög műve.
- Kajával vársz és még én vagyok a rokonokhoz-jövök-látogatóba? - kérdem nevetve, de magamhoz húzom egy pillanatra a fiút és megcsókolom. Próbálom nem kimutatni, hogy mennyire meghatott ez az egész, hogy áthívott és ennyire készült és úgy igazán látszik rajta, hogy örül, hogy itt vagyok. Mennyire más ez a Cole, mint aki évekkel ezelőtt eltűnt az életemből. Szeretném még egy kicsit magamhoz ölelni, de inkább elengedem s odalépek a konyhaasztalhoz, hogy lepakoljam a bort, s a táskám is az egyik székre.
- A saláta tökéletes. - Igazán nem akarom, hogy tőrje magát, már ennyi is bőven elég. Tudom, hogy nem az a háziasszony-típus, távol áll tőle ez az egész. Azt akarom, hogy jól érezze magát, ne feszengjen. Jó, lehet, hogyha nem hoznék én is mindig valamit, amivel jól megalapozom a vendégvagyok-hangulatot, akkor ő is kevésbé lenne feszült. Inkább odalépek mellé és feltűröm az ingemet könyökig. - Mit segítsek? - Közben a nyakkendőmet is leveszem, mielőtt még belelógna a kajába, s meglazítom a felső gombokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=744630#post744630][b]Faith Abigail Payne - 2019.01.01. 18:02[/b][/url]

Zsong már a fejem, és kezdek fázni is, de még ezt a pár helyet a listán, nagyon szeretném megnézni. A franc se gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz lakást találni. Nem terveztem eredetileg se sokat koleszben lenni, csak addig a kis időig, míg meg nem szokom a helyet. Szerencsére akklimatizálódok olyan gyorsan, mint a halak.
Persze így, hogy sikerült legalább Willel beszélnem, legalább egy nagy kő legurult rólam, de akad még pár. Majdhogynem nagyon kell koncentrálnom, hogy meg tudjam mondani, mennyi testvérem is van tulajdonképp, és nem, én ezt cseppet sem élvezem, végképp nem akarok vele felvágni. Mert ez a férfi a világ szégyene, és még csak észre se veszi. Kicsit örülök is annak, hogy a húgom megszorongatta, mert így talán észhez tér, és nem gyarapodik a család. Komolyan, felnőtt ember létére ilyen nehéz védekezni?
- Martin, szia - örülök meg őszintén, mikor meglátom. A gólyatáborban sikerült mély benyomást tennie, mert még meg is kérdeztem tőle, hogy ilyen fiatalon mit keres itt. Aztán meg idősebb nálam. Szép vagyok mi? De ezt az arcot legalább az emlékezetembe véstem.
- Készülsz már ZH-ra? Vagy neked bent kell megírni, vagy kimennek hozzád? - akadok fent az aprócska részleten, és ha az utóbbi, akkor még kicsit féltékeny is vagyok, mert ő tök szerencsés. Meg amúgy is.
- És egyébként mi a helyzet? Nem rossz ez a levelező dolog? - húzom el kicsit a szám, mert egyszerűen nem látom át, hogy is működhetne, én a padkoptatás híve vagyok, na.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=744636#post744636][b]Martin Romberg - 2019.01.01. 18:41[/b][/url]

Aznap úgy adódott, hogy Budanekeresdre küldtek bennünket. Gyakran kell elhagynom a minisztérium épületét, amit cseppet se sajnálok. Általában varázslófalvakra látogatunk el, de a főváros varázslók által felkapott helyei is népszerű úti célok, ahogy egy rövidebb külföldi kiküldetés sem lehetetlen. Ezért szeretem a munkám annyira. Mindig változatos és egyedi, sosincs két egyforma varázstárgy. Szép is lenne állandóan az irodámban poshadni.
Egy auror páros is velünk tartott, a rend képviseletében, hogy biztosítsa a törvényességi felügyeletet az eredetiségvizsgálat során. Régiségkereskedés. Azt hinnék, rutinfeladat, pedig tévednek. Ahol évtizedek, vagy évszázadok óta varázslók által birtokolt és buherált tárgyakról van szó, ott mindig vannak meglepetések.
Ezúttal viszont hamar végeztünk, utána pedig mindenki mehetett a maga dolgára. Jómagam is épp távozófélben voltam egy biztonságos hely felé tartva, ahonnét hazahoppanálhattam volna. Felismert azonban egy egyetemi ismerős, akivel még a gólyatáborban beszélgettem. Örültem, hogy emlékszik rám.
- Örvendek, Faith - biccentettem egy félmosollyal az arcomon, felidézve magamban legutóbbi találkozásunk emlékét.
- Előfordulhat egy-egy zh, de a szorgalmi időszakban nem terhelnek vele minket annyira. Majd a vizsgaidőszak lesz így nehezebb. Nekem is be kell járnom, csak meghatározott hétvégéken - válaszoltam a kérdéseire.
- Megvagyok, kicsit sűrű napirenddel. Próbálok teljes kapacitással a munkára koncentrálni, így mellette valóban nehéz az egyetemmel is foglalkozni, de szeretek tanulni. Azt hiszem tudtam, hogy mit vállalok - vontam meg a vállamat. - Neked hogy megy eddig? Sikerült megoldanod a lakhatást? - nem ismerjük még egymást annyira alaposan, de a korábbi beszélgetésen mondta, hogy ez neki még egy külön procedúra lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=744644#post744644][b]Faith Abigail Payne - 2019.01.01. 19:17[/b][/url]

- Dolgoztál? - kérdezek, végigpillantva rajta. Még akkor mesélt nekem arról, milyen munkái vannak, és azóta is folyamatosan irigykedek kicsit. Nyilván, ha nekem is meglenne a kellő tudásom, én is kaphatnék jó munkát, de egyelőre csak a RAVASZ-al büszkélkedhetek. Jó, persze ez sem semmi, nem mindenkinek sikerül, de akkor is.
- Az azért szívás. Nekem a hétvége önkéntes. Ha van valami érdekes előadás, arra bejelentkezek, de egyébként... viszont nálad mondjuk érthető a levelező. Ha a helyedben lennék, én magam se pocsékolnám az időm - igen, ez valami elismerésféle akart lenni. Nem vagyok túl jó benne, ennek ellenére, valahogy mindig tudatom az emberekkel, hogy ha valami nagyon jó, amihez közük van. Tapasztalataim szerint még örülnek is neki.
- Jaj, dehogy. Iszonyat nehéz normálisat találni. Persze, jó lenne nekem egy lyuk sok pénzért, de azért annál igényesebb vagyok. Az se játszik, hogy másokkal költözzek össze, mert az lenne a lényeg, hogy egyedül legyek. Épp az imént küldött el egy amúgy is bunkó férfi, hogy ha Payne vagyok, miért nem kérek apámtól egy villát, meg amúgy se fárasszam már - forgatom meg a szemem, és bosszúsan préselem össze az ajkam, mert nagyon szeretném azt is megosztani, hogy nekem mi a véleményem róla, de úgy érzem felesleges.
- Így hát a munkakeresésbe bele se merek kezdeni - ezt már egy fokkal jobb kedélyűen mondom. Egyébként is utálom azokat, akik a név alapján ítélnek meg másokat. Én vagyok az élő példa arra, mennyire bakot lehet ezzel lőni.
- Nagyon sietsz? Nincs kedved meginni egy teát? Reggel óta kint vagyok, kissé átfagytam már -  a kedvenc kávézóm meg úgyis itt van a közelben.
- És most mit kellett csinálnod egyébként? Az a két auror is veled volt? - persze, hogy érdekel, a lelkesedés a hangomból is kihallatszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=744659#post744659][b]Martin Romberg - 2019.01.01. 20:14[/b][/url]

- Igen - és bólintásommal egyidejűleg belegondoltam, hogy mennyire szokatlanul hangzik még számomra is, hogy az évek alatt az iskolapadból a munka világában kötöttem ki. A nagybetűs, felnőtt életben, tele elvárásokkal és teljesítménykényszerrel. Régóta vágytam ide, hiszen hiába tanulok szívesen, teher volt számomra diákként alávetni magam megannyi feleslegesnek vélt kötelezettségnek. Prefektusként kilógtam a sorból, sokkal nagyobb szabadságot kaptam az átlaghoz képest, egyetemistaként pedig tovább lazult a helyzet, de azért mégiscsak furcsa, hogy már más szelek fújnak.
- Használd ki az egyetemi éveket, én is így tettem az előző szakon. Most, hogy kaptam egy jó ajánlatot, nem láttam értelmét visszautasítani, ezért lettem levelezős - vontam be a lányt a részletekbe. Csak néhány évvel fiatalabb nálam, ezért nem is tekintem úgy, hogy korkülönbség állna fenn köztünk. Pontosan emlékszem, hogy annak idején mi volt a felfogásom, ezért is szerettem volna, ha nem érezné magát kellemetlenül velem szemben azért, mert én már dolgozom.
- Errefelé a Romberg név nem cseng annyira ismerősen, mint nyugatabbra. Nekem ez a fő szerencsém, mert különben hasonló cipőben járnék - gondoltam itt az apám körül botrányokra, melyek a címlapokig is felküzdötték magukat egy-egy lapszámban.
- Most végeztem, úgyhogy szabad vagyok. Beülhetünk valahova - fogadtam el az ajánlatot. A tea különben is nagy szenvedélyem, otthon valószínűleg az első dolgaim között szerepelt volna főzni egy kancsóval.
- Sajnálom, hogy még mindig nem jártál sikerrel. Én nyár végén költöztem saját házba, de még mindig sok tennivaló akad körülötte. Bogolyfalván nézelődtem, ott azért kisebb a kínálat, hetek alatt lezajlott a folyamat - dicsekedtem el a dologgal, mert akárhogy is, büszke vagyok az első saját otthonomra, amit egész hamar összehoztam. A mágia csodákra képes, az összes pénzem se ment rá, úgyhogy elégedett vagyok.
Hozzászoktam már, hogy a munkámról kérdeznek. Szívesen válaszolok, nem untat vele, és még csak tolakodónak sem találom. Különben is jó, ha van téma amíg odaérünk a teához.
- Igen, és még két szakértő-társam. Találtak egy gyanúsan régi tárgyat, amiről szerették volna megtudni, hogy nincs-e valami rejtett tulajdonsága, mielőtt eladhatóvá válik. Az aurorok ilyenkor csak vigyáznak, hogy minden rendben legyen. Ne mondhassák, hogy mi rontottunk el valamit, de olyan is van, hogy lopott tárgyat találunk. Ma nem történt semmi izgalmas - persze ezek már bizalmas információk, de semmi olyat nem mondtam, amit nem szabadna tudnia. Itt a határ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=744686#post744686][b]Faith Abigail Payne - 2019.01.01. 21:39[/b][/url]

- Ez érthető. Kihasználom én... fogjuk rá, de hülyeség, ha én most rögtön akarom életem ajánlatát? - persze nem jön velem szembe, és azt is megszoktam már, hogy minden sokkal nehezebb számomra, ami egy átlag embernek egyszerű, csak mert Payne vagyok. Átok ez a név. Én mondom.
- Tudom, egyszer olvastam apádról, azért is kaptam fel a fejem, mikor bemutatkoztál - mosolygok rá halványan, csak hogy érezze, nagyon is tudom, miről beszél. De neki mégis csak jobb, mostanság a csapból is Payne folyik, mert az a méretes... most menti a menthetőt.
- Itt van a kedvencem a másik utcában - indulok is meg, persze lassan, hogy tudjunk egymással lépést tartani.
- Ohh.. nincs kiadó szobád? - nevetek fel, mert viccnek szánom, de hát ez is egy olyan labda, amit én kényszeresen csapok már le. Nem hiszem, hogy valaha is le fogom ezt tudni nyelni.
- Egyébként nem adom fel. Legalább az egyik testvéremmel beszéltem már. Ő, Will. Esküszöm, ő az egyetlen normális közülük, ő már tud rólam. De szerinte a lányok nagyon ki lesznek borulva - megvonom a vállam, mert ez a része az, ami nagyon nem érdekel. Brooklyni vagyok, bírom a strapát.
A munkája persze érdekesebb, némileg csüggedek is, hogy semmi extra nem történt, de így legalább eszembe jut még valami.
- És mi volt eddig a legdurvább? - szerintem ezt már jó sokan megkérdezték tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=744703#post744703][b]Martin Romberg - 2019.01.01. 22:30[/b][/url]

- Azért csak ne türelmetlenkedj - vetettem oda némi gúnnyal. Tudtam, hogy nem gondolja komolyan, amit mond, de az ilyesfajta kérdésekre általában gyorsan legyintek egyet. Jobb, ha elfelejtem őket, mielőtt tényleg felhúznám magam rajtuk.
Volt valami kiábrándító abban, ahogy odaszúrta azt a kis megjegyzést. Eddig nagyon jól titkolta, hogy nem tud a családomról. Naiv voltam, amikor azt hittem, hogy a botrány visszhangja nem talál meg ebben az országban. Faith ugyan nem magyar, ez nyilvánvaló, s tudtommal nem tartózkodott még itt akkor, tehát máshol értesülhetett ezekről. Cseles, azt kell mondjam. Biztosra vettem, hogy később is fog tudni még meglepetéseket okozni, és hogy olyan fajta, akivel jobb vigyázni. Elbízni magad pedig szigorúan tilos.
Szótlanul folytattam a teázó felé vezető utam, amíg újabb kérdést nem kaptam a részéről. Nem éreztem úgy, hogy magyarázkodásba kellett volna kezdjek. Senkire nem tartozik, hogy mi volt az igazság, és még ha nem is értek egyet apámmal, köt az aranyvérűek hűsége családjuk védelmére, így nem hozhatok szégyent a nevemre. Az én stílusom nem a lejáratás, a belső mocskolódás.
- Ha lenne, már tudnál róla - szögeztem le a számomra oly nyilvánvaló tényt. Lehet irigyelni, de nekem is megvan a maga keresztje. Nem érzem úgy, hogy ne érdemelném meg ebben a korban azt a körülményt, ami megadatott számomra. Tudok bánni a pénzemmel, és azt is tudom, hogy jó vétel volt az a ház.
- Rá emlékszem. Ő is ugyanabba a házba járt, amibe én - nem tudtam megállni, hogy ezt ne áruljam el. - Pontosan min borulnának ki? Hogy eddig nem tudtak rólad? Vagy más ok is van? - egyke vagyok, sosem fogom tudni átérezni ennek a súlyát.
Igaza volt, a szomszéd utcában egy hangulatos teaházhoz értünk, ahol belépve egy csendes kis sarokban helyet foglaltam. Kicsit én is kezdtem átfagyni, jólesett volna már a forró tea. A kínálat átböngészése után egy gyömbéreset rendeltem a pincértől, bizonyára szaktársamnak is sikerült addigra választani.
- Nem tudom hirtelen - mindig ezt mondom. Úgy érzem, hogy így a legjobb. Utálom magamban felidézni. - Az elátkozott tárgyak a létező legalattomosabbak, főleg ha túl későn ismered fel őket. Nem véletlenül választottam ezt a szakot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746483#post746483][b]Thomas Middleton - 2019.01.13. 23:28[/b][/url]

RILEY
késő délután a WestEndnél | x


Fájó szívvel hagytuk Freudot otthon egyedül a doki házában, hogy a főváros szívében teremjünk, egymás kezét fogva. Hiszen hoppanáltunk. Csak hogy én nem tudtam, hogy azt fogjuk tenni. Én csak megfogtam Riley kezét, amikor nyújtotta nekem. Azt hittem, így akarja mutatni az utat vagy odavonni a kandallóhoz. Ha tudtam volna, hogy nem, talán szólok neki, hogy én még soha nem hoppanáltam. De talán jobb, hogy nem tudtam, mi következik, így nem volt időm tartani tőle. Egyszerűen csak megtörtént. Emiatt viszont pár hosszú pillanatig még megkövülten állok ott a kapualjban. Szédülök kicsit, neki kell támaszkodnom a falnak. Azonban nemsokára elmosolyodom és bólintok, hogy mehetünk. Ám egyik döbbenetből esek a másikba: mugli környéken vagyunk.
- Ne-nem tudom. Csak ne legyen csípős vagy nagyon pikáns - vonok vállat félszegen mosolyogva, ahogy arról kérdez, mit ennék szívesen. Minél lágyabb és kellemesebb valami, annál jobban élvezem, azonban mindenre nyitott vagyok. Viszont egyelőre próbálom az államat a helyén tartani. Inkább be is dugom a sál alá. Ha előbb a hoppanálásról nem is szóltam, arról esetleg szólhatnék, hogy én különben nem igazán szoktam muglik közt lébecolni?
Átmegyünk egy zsúfolt, ijesztő aluljárón, ahol mindenféle kütyüt árulnak, meg érdekes illatú kajákat és szembántó fénnyel világítanak. Ráadásul az egész nagyon zajos, rengeteg jármű közlekedik fölöttünk. Nehezen fogadok be ennyi ingert.
Belépünk aztán egy hatalmas épületbe, ahol egy vízesés fogad bent minket. Csak ámulok és bámulok, miközben letekerem a sálam, kioldom a kabátom. Riley átkarolja a vállam és egy fémből készült, mozgó lépcső felé terel, amivel a felszínre indulunk. Vigyázok, ahogy rálépek és nagyon megkapaszkodok a fogódzóban. Meg másik kezemmel a dokiban. Elég fura pillantásokat kapunk, azonban én mindenkire csak bíztatóan rámosolygok. Feltételezem, hogy aggódnak értem, mert látják, nem állok teljesen biztosan. Az eszembe se jut, hogy más járhat a fejükben.
Ahogy a megfelelő emeletre értünk sem húzódom tőle messzebb. Sokan vagyunk itt. Meg különben is, biztonságot ad a közelsége. Nem félek vagy ilyesmi, csak túlságosan ismeretlen terepen járok. Kell valami biztos. Eltátott szájjal nézelődök. Kirakatok, fények, emberek mindenütt. Kicsit, mintha álmodnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746541#post746541][b]Dustin Axel Westwood - 2019.01.14. 21:16[/b][/url]

Idegesen, ráncokkal tele igazítottam meg a zakó gombját a tükörben önmagammal nézve szembe. Egy fél órával ezelőtt ért véget a megbeszélés és a képek utolsó átnézése a tárlatvezető hölggyel én pedig egyre csak az órámra néztem. Nem voltam oda az ilyenekért, ez mostanában egyre jellemzőbb volt rám. El kellett jönnöm és egyedül. Bíztam benne, hogy a Majáékkal esedékes nagy vacsorán gyorsabban esik át Cel, mint illene neki, hogy még időben hazaérjen az ágyon hagyott ruhájához és ideérjen kezdés előtt. Elzárva a csapot megtöröltem a kezem majd a hajamba túrva kisétáltam a helyiségből egyenesen a hátsó bejárat irányába. Még oldalt biccentettem a szervezőmnek, hogy aztán kilépve nézelődjek a kivilágított utcafronton a hoppanálási pont felé. Szerencsére nem volt messze, ezért is mertem ilyen könnyen belemenni ebbe az egészbe. Abba már kevésbé, mikor a nő ki akarta kötni, hogy jobb az üzletnek a magányos művész. Én nem vagyok az.
A képeim beszélnek helyettem. Azok is, amiket még az a bizonyos csoda az életemben sem látott eddig. Erre voltam kíváncsi, arra ő mit fog látni. Nem a kritikusokra, a Modern Boszorkány újságírójának abszurd kérdéseire, vagy a szakmában sosem jártak nagyívű "ez valami elkenődés?" érdeklődéseire.
Zsebre vágott kézzel néztem tovább rendületlenül előre, mintha attól jobban szaladnának a percek és még az sem zavart, hogy egészen mínuszba hajlott a hőmérséklet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746562#post746562][b]Celestyna M. Czerny - 2019.01.14. 22:11[/b][/url]

#her | Daddy bemutatóján |  13th of January

"Cel te sietsz valahova?"
Nem értem miből gondolták. Végül is csak magamba tömtem a levest, aztán megettem a főétel felét és nem kértem desszertet. Még ölelések, puszi-puszi, aztán gyakorlatilag futólépésben tettem meg az utat hazáig, hogy legyen időm még lezuhanyozni. Orion folyamatosan kapargatta a lábikójával a zuhany falát, szóval végül kénytelen voltam beengedni. Apu nem kell megtudja. A vanília illatú gőzben még el tudtam volna ácsorogni egy darabig, de aztán nem történt ez meg, csak kiugrottam és megtörölköztem. Az ujjaim Orion nedves bundájába mélyesztettem leülve, érezve, ahogy az ujjbegyeim egész lassan áthűlnek, majd a teljes kézfejem, míg kivontam a vörös szőrtömegből a nedvességet. Nem kenhet össze mindent ez a kis csoda, mert apu hazajön és nyekk nekünk.
- Ne szólj neki - pisszegtem le, mielőtt még feldobtam volna magamra egy leheletnyi sminket, meg laza, de elegáns kontyba kötöttem volna a hajam. Aztán a szobában felvettem az arany ruhát, meg a hozzá szériatartozékként járó bolerót is. Még fújtam magamra egy nagy adag glitteres testpermetet, főleg a dekoltázsos részre, majd belebújtam a Beauty & the Beastes magassarkúmba és már kint is voltam az ajtón. Nem igazán szerettem volna elkésni. Hogy néz az ki?
Aztán csak sikerült elkeveredni a hoppanálási pontra, ahol egy tök készséges nőci kezdett el valamit magyarázni, hogy hát ő...
- Néni, nincs rád időm - szögeztem le, még mutogatva is az ujjammal az ajkam előtt, mikor megláttam Aput és már egy pillanat alatt ott is voltam, hogy a nyakába ugorjak. A hajába túrva húztam le végül egy csókra, hogy széles mosollyal döntsem kicsit hátra a fejem. - Axel, a kiállítás nem itt kint van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746570#post746570][b]Dustin Axel Westwood - 2019.01.14. 22:45[/b][/url]

Sosem szerettem ezeket az estéket, bizonyosan nem ma fognak a gondolataim jobbról balra állni, hogy széles mosollyal bájologjam át az éjjelbe magam. Aki tényleg idejön, nem ezért teszi, aki meg nem ezért jön, szóra sem, nem még megjelenésre érdemes. Polgárpukkasztó és pénznyelő az egész, valahol a művészet tisztaságát is néha kétségbe vonom, aztán rájövök az értékére. Arra, ami a materiális javak felett áll. Az elégedettségére, ami most is eltölt, ahogy mosolyogva emelem a tekintetem fel meghallva a gyorsuló koppanásokat. Készültem. Mindig fel vagyok erre, különben már belerokkantam volna fizikailag, ez egész biztos.
- Na nem mondod babydoll? - nevettem el magam, ahogy a kontyából kiszökött tincseit eltűrve néztem rá. A tenyereim az arcára simultak, ahogy viszonoztam a csókját, egész könnyedén, és kedvesen téve mindezt. - Mehetünk?
Szerintem mindketten tudtuk, hogy én oda nem teszem be a lábam egyedül, akkor inkább lelépünk együtt, de az én idegeim túlkorosak a bájolgó, 30as nőkhöz, akik az okkersárgát és a citromsárgát se tudják megkülönböztetni, majd bemutatkoznak mint okkult művészeti lapvezetők. Impozáns, mint egy Afrikát promózó jegesmedve.
- Szeretnék mutatni valamit, mielőtt elkap a tömeg - jegyeztem meg a füléhez hajolva, ahogy az ajtót kinyitva beljebb is tessékeltem, majd utána lépve becsuktam mögöttük. Mutattam is az irányt, de a bejárathoz vezető folyosó helyett a kerülőre kanyarodtunk, ami a leghátsó teremhez visz. - Van még úgy négy percünk. - Ugyan evvel a mondatlendülettel be is fogtam a szemeit, ahogy kiléptünk a terembe. A bal kezemmel a könyöke alá nyúltam, a cipője és a navigálási készsége sötétben nem egy biztosítási alap.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746572#post746572][b]Celestyna M. Czerny - 2019.01.14. 23:07[/b][/url]

#her | Daddy bemutatóján |  13th of January

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746574#post746574][b]Dustin Axel Westwood - 2019.01.14. 23:51[/b][/url]

Öregszem, valóban. A szemeim forgatva ingattam meg a fejem és egy mély sóhaj után néztem rá lefelé, mert nem, egyáltalán nem vicces, a hallásom is remek, mint egyéb kondícióim. Nem, még nem is a hátam áll be reggelente. Vagy a térdem. Inkább a tettek mezejére léptem, meg túlestem azon, hogy megfázzon, összeszedjen plusz vírust és tüdőgyulladással kelljen otthon fetrengjen. Még baj lesz, jobb a békesség.
- Nem, leginkább semmit - közöltem elhalkulva, igencsak több őszinteséggel, mint azt illene. Olyan házigazda vagyok, vagy hogy mondják erre, engem mégsem köt le az egész, ha tehetném aláírnék pár előre megírt választ - ezeknek úgysem számít, sablonos és művészetileg értelmetlen szarságok, amiket kérdeznek - , majd nagy kanyarral indulnék haza. Vagy el innen, az biztos.
- Nem, és ha sokat csacsogsz, és megtorpansz még kétszer, már csak kettő fog maradni - búgtam a fülébe már az egyik kezemmel eltakarva a szemeit. Azért rá nem szorítottam, mert tudom milyen, mikor egy arc néz vissza rád hála annak a feketének a szempillájáról meg a csillámos szemkencének. Hagyjuk is.
- Shh, várd ki - csitítottam, még kicsit jobbosan húzva meg nem álltunk, hogy aztán elvéve a kezem ellépjek egyet balra, majd pedig mellé. Én őt figyeltem, neki ott volt a kép. Tudom, hogy még nem látta, még csak darabjaiban sem. Ez sosem járt a kisházban vagy a nagyban, ez máshol készült, de túl rég, hogy ne kerüljön be valahova. A festmény nem beszélt, akárkihez biztosan nem, én csak vártam, nem tettem fel a kérdést, egyet sem, felesleges volt, ha beszélnie kell róla, fog. Tud. Akar. Én is azt szeretném.