[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=541832#post541832][b]Catherine Shayleen Black - 2015.11.11. 10:26[/b][/url]

Várja, hogy Adrian felcsattanjon, hogy jól a fejére olvassa, mekkora baromságot csinált. Szinte érzi zsigereben, hallja az indulatot és a szidó szavakat. Pedig ez nem az ő hibája, nem ő választotta az anorexiát, ez csak úgy lett... Bűntudat kezdi mardosni, érzi, ahogyan belülről falja fel lassanként, megízlelve minden egyes fennmaradt érzelmét.
A robbanás ellenben elmarad, Shayleenre pedig szinte kiül a döbbenet. Az első kérdésre azt se tudja, mit mondjon, ahogyan a második mondat is annyira furcsán éri, hogy reagálni sem tud. Az más kérdés, hogy részéről a beszélgetés fogalma is ismeretlen, mióta itt dekkol ebben a túl fehér és túl steril szobában. Ha minden jól megy, két héten belül ki fogják engedni. Addig viszont csak hagyja, hogy öccse ujjaival játszadozzon, és mikor abbahagyja, egyszerűen saját kezét összekulcsolja a fiúéval.
Igaza van. Betegség szag van. Mert beteg vagyok. Legszívesebben sírva fakadna és mindent kimondana, de egyetlen hang sem jön ki a torkán. Nagyon rég nem örült ennyire senkinek, de Adrian elkésett. Valahol mélyen a fiú is tudja, hogy megkésve érkezett el a kórházig és egy visszafordíthatatlan folyamat kellős közepébe csöppent. A levitásnak fogalma sincs, mikor lesz hajlandó ismét beszélni. A pszichiáterrel sem kommunikál, a nővérekkel sem, akik minduntalan és fáradhatatlanul igyekeznek feldobni kedvét és szóra bírni. Feleslegesen.
- Sajnálom - könnyek szöknek szemébe, ahogyan Adriant nézi. Képtelen mást kinyögni. Ez az egyetlen szó, amit mondani képes neki, az orvosoknak. Bármit kérdeznek, ha egyszer megszólal, csak ez az egyetlen szó szakad fel belőle. Annyiszor mondta már ki, hogy feszíti a mellkasát és automatikusan gombócot ereszt a torkába. - Hiányoztál - hangja rekedtes, ahogyan kipréseli magából újra azt az egyetlen szót, de ekkor a sós folyadék már végigfolyik arcán. Aztán a következő és az azután következő... Megállíthatatlanul. Menthetetlenül. Fájdalmasan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=541948#post541948][b]Szentmihályi Alfonz - 2015.11.11. 18:11[/b][/url]

- Ne aggódjon, igyekszem visszafogni majd az efféle késztetéseimet! - villantja szemeit a nőre, miközben tekintetébe némi derűt csempészik be a kislány bájos lénye.
Fleurrel együtt izgatottan várja a nő válaszát, bár ő talán kevésbé mutatja ezt ki, mint a gyermek, de azért szemeiben némi kiskutyás könyörgés azért látszik. Talán maga sem tudja megmondani, miért is strapálja magát ennyire, hiszen pont itt lenne a pillanat, amikor anélkül is leléphetne, hogy további gyanúba keverje önmagát és munkaadóit. Talán Fleur mosolya, talán anyjának szépsége... Nem igazán tudja, de érzi, hogy szívesen maradna még.
- Ezzz azzz! - kiáltja, mikor Renée zöld utat ad, aztán a kislány felé tartja a tenyerét, hátha beleüt. Végül is ez kettejük érdeme.
- Persze, amit csak óhajtasz - mondja, miközben vigyázzba vágja magát, és már-már szalutál is mellé. Végül a kézmozdulatot egy hajába túrással fejezi be, így talán nem annyira egyértelműen katonás az egész. Zavarában kínosan elvigyorodik, és elkapja tekintetét társaságáról.
- Amerre ti - tér át inkább a válaszolásra, hogy ne kelljen magyarázatot adnia viselkedésére. - Elmehetnénk mondjuk, fagyizni. Kifejezetten régen ettem fagylaltot. Nektek melyik a kedvenc ízetek? - kérdezi, és már indul is előre, miközben megfordul a fejében néhány egyéb programlehetőség is. Oldalra pillantva látja, ahogy néhányan feléjük fordulnak, ahogy elmennek mellettük. Alfonz eltűnődik, hogy vajon mit láthatnak, mit vélnek látni? Egy fiatal párt a gyerekükkel? Vagy inkább ő csak a nő öccsének tűnik? A fiának azért biztosan nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=542439#post542439][b]Adrian Ivanorovics Black - 2015.11.12. 18:09[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=542683#post542683][b]Catherine Shayleen Black - 2015.11.13. 09:15[/b][/url]

Az egész helyzet borzalmasan megviseli. Látja a szenvedést Adrian arcán még akkor is, ha ezt rejtegetni próbálja. Shayleen pont azt az embert bántja, akit soha nem szeretett volna. A bűntudat gennygombóca szorongatja torkát, s hiába próbálja azt enyhíteni, visszatartott zokogása csak tovább ront helyzetén. Szeretné óvó karjaiba vonni öccsét, de tudja, ezek a karok most oly soványak és oly gyengék, hogy egy csontváz hatását keltve halálszerűen tekerednének rá a másik élő, létező testére. Azok a szerencsétlen ujjak igyekeznek megszorítani Adrian kezét, átadni a szeretetet és kétségbeesést, de nincs bennük elég erő. Pusztán lanyha, ernyedt ízületek felesleges próbálkozása mindez.
- Én választottam ezt. Mindenkit kizártam, aztán már hiába akartam volna... Egyedül maradtam. Sajnálom, hogy ezt kell átélned miattam - mélybarna íriszei szomorúan vetülnek a fiúra. Szánakozón tekint önnön gazdájára, mely egy normál test porhüvelye csupán, s nem lát sok esélyt, hogy valaha lesz több. Kétségbeejtő helyzete, bármily hihetetlen is, nem végleges, Shayleen azonban még nem látja a kiutat.
Összepréseli vékony ajkait, ujjait összekulcsolja a fiúéval és most újra könnyekben tör ki. Annyira szeretné megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, de ezt a hazugságot még ő maga sem hiszi el. Csendben nézi öccsét és igyekszik parancsolni érzelmeinek, nem túl sok sikerrel.
- Nagyon jók itt az orvosok. Jobban leszek, megígérem - hamis ígéretek folynak ki hazug ajkain, ahogy újra ugyanazok a szavak szivárognak ki közülük, mint már megannyiszor. Szeretné, ha igaz lenne, de még nem látja a végét, abban pedig nem biztos, hogy tudni akarja. Nemcsak egy forgatókönyv létezhet, erről viszont nem beszél. Nem gondolhat most rá, ráér holnap is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=542748#post542748][b]Adrian Ivanorovics Black - 2015.11.13. 14:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=543388#post543388][b]Seth Gareth Selwyn - 2015.11.14. 23:22[/b][/url]

Ha észlelt is valamit Ricsi tétovázásából és szándékaiból, nem igazán tudott reagálni rá. Valóban nem szívesen időzött emberek közt, bár a kabát egész egyszerűen eszébe sem jutott - a fáradtság hol fázóssá, hol tompává tette, így nem melegedett túl. Olyan érzése volt, mintha valamit elfelejtett volna, valami fontosat, de a gondolatai túlságosan a menhely és az örökbe fogadni vágyott állat körül összpontosultak. Amikor a fiú végül megállt előtte, azt sem tudta volna megmondani, mennyi idő is telt el, de végül is, nem számított, úgyhogy hanyagolta a kérdést. Egyszerűen követte Ricsit a bolt elé és az általa adott cím és koordináták alapján betájolta magát nagyjából. Amikor a pálcájáért nyúlt, hogy dehoppanálhassanak, csak akkor esett le, miről is feledkezett meg, de úgy döntött, jobb, ha előbb áthelyeződnek a céljukhoz és csak utána pótolja a mulasztását. Minden koncentrációjára szüksége lesz, bár az utóbbi másfél évben, mióta hoppanálhatott, elérte, hogy különösebb erőfeszítés nélkül ért pontosan célba, most még ez is kihívást jelentett, de nem lehetetlent.
Hal pukkanással tűntek fel egy hoppanálásra kijelölt ponton - Pest-szerte voltak ilyenek, hogy a viszonylag nagy városban megkönnyítsék a közlekedést és Seth jól ismerte a nagyobbik részüket. Egy kicsit sétálniuk kell a menhelyig, de az a pár perc talán jót is tesz. Mindenesetre, ahogy elengedi Ricsi a karját, a mindig övén függő szütyő felé nyúl, hogy rövid kotorászás után előhalássza belőle azt a kis füzetet, aminek fedelét csillagképek díszítették, valamint a hozzá tartozó lapos bőrtokot, ami egy asztrolábiumot rejtett.*
- Sajnálom, lekéstem a születésnapodat és be sem csomagoltam, de remélem, tetszik.-*A legelső beszélgetésükből maradt meg neki, hogy Ricsi valamiféle égbolt-modellt szeretett volna, amit még mindig nem tudott megalkotni neki, de amikor elkezdett az után kutatni, hogyan is kellene kinéznie a dolognak, belebotlott ebbe a muglik által kevéssé használt, de roppant praktikus és szép műszerbe. Nem, nem ő csinálta, csak kissé kényelmesebbé és ellenállóbbá tette néhány bűbájjal - a tokban feleakkora helyet foglalt, mint ha kivették belőle, törésgátlóval és világító rovátkákkal látta el, de ennyiben ki is merült az extrák sora.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=543915#post543915][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.11.16. 06:50[/b][/url]

A hoppanálás előtt kissé görcsbe rándult a gyomrom, hiszen ezt az utazási formát egyszerűen ki nem állhatom, azonban szerencsére nem tartott sokáig a dolog - fogösszeszorítva értem talajt az egyik hoppanálási ponton Budapesten Seth mellett.
Mielőtt elindulhattunk volna, a másik kotorászni kezdett a táskájában, én pedig mit sem sejtve vártam, hogy elindulhassunk, bár ötletem sem volt, mit kereshet. Mikor megszólalt, rá emeltem a tekintetem, majd az a kezére siklott, amiben egy csillagképekkel díszített füzetet pillantottam meg, s egy bőr tokot. Szülinap. Hát persze...! Nem találkoztunk az én szülinapomon és az övén se, s én sem adtam át neki az ajándékát, ami most is ott lapult a táskámban. A francba, elfelejtettem odaadni neki. Igaz, olyan váratlanul bukkant fel a segítségemet kérve... meg hát, én hajlamos vagyok elfelejteni a szülinapokat. Az enyémet sem szeretem kifejezetten.
- Hű, hát... köszönöm szépen. - mondtam, s átvettem a bőrtokot meg a füzetet, s kíváncsian nyitottam fel az előbbit, hogy megnézzem a tartalmát.
Egy gyönyörű műszert láttam meg a bőrtok alatt - szemeim kikerekedtek, ahogy tekintetem végigfutott a számokon, a különböző mutatókon, a körökön. Egy asztrolábiumot kaptam? Igen, olvastam már róla, a muglik találták fel, de ők nem igazán használják, pedig igencsak hasznos. És nem mellesleg - komplikáltnak tűnő logikával rendelkezik, mégis egyszerű, és gyönyörű.
- Köszönöm! - mondtam immár sokkal lelkesebben, s megint előjött az ölelési ingerem (ezen viszont már meglepődtem, hiszen egy szülinapi ajándékról volt szó), s most nem is ellenálltam neki, bár egy kissé lelassítottam a mozdulatot, hogy Seth semmiféleképpen ne ijedjen meg, s ha érezhető volt, hogy nem esik jól neki az ölelés, hamar el is húzódtam. Sethnek fogalma sincs arról, hogy a születésnapomat megelőzően miken szoktam gondolkodni, mivel még senkinek nem mondtam el, hogy tulajdonképpen miért is kezdtem el érdeklődni a csillagok iránt, s mégis egy ilyen ajándékot kaptam tőle. Ez eddig szinte az első szülinapi ajándék, amit nem utasítok vissza.
- Neked is van valami. - mondtam zavartan, miután eleget nézegettem az asztrolábium gyönyörű részeit. Igen, még utána kell olvasnom a pontos használatának... - Nem akartalak... zavarni, azért nem adtam oda. Most pedig elfeledkeztem róla. - szabadkoztam, ahogy kezeim kutatni kezdtek a táskámban, hogy aztán előhúzzanak egy medált, mely a teliholdat ábrázolta.
- Tudom, hogy már van egy medálod, csak... hát... boldog szülinapot. - mondtam végül, ahogy átnyújtottam neki az ékszert. Seth valószínűleg érteni fogja; nem ő az az ember, akinek magyarázni kell a kettős jelentést, még akkor sem, ha nincs a legjobb lelkiállapotban. - Sötétben világít.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=544045#post544045][b]Kolf Krisztián - 2015.11.16. 17:38[/b][/url]

A kezében tartott lapokra nyomtatott szavakat olvassa, és csak néha-néha néz fel belőlük. Ennek köszönhetően nem megy neki például lámpaoszlopoknak, de a szembejövőknek maguknak kell figyelniük. Többségük ki is tér a fiú elől, így ő nyugodtan engedheti át magát a tanulás élvezetének. Na, jó, ez így talán kicsit túlzás, tekintve, hogy Krisz kifejezetten utál magolni, de tény, hogy mióta a mugli iskolába jár, tanárainak sikerült felkelteniük az érdeklődését, ha nem is minden, de legalább néhány tárgy iránt.
A fiúnak egyre kevesebbszer jut eszébe mindaz, amit ott hagyott, pedig rengetegen vannak, akik ölni tudnának csak egy kis részéért is. Elsőként rögtön ott van a gazdag, aranyvérű család, s annak hozományaként a kapcsolatok, a hírnév, a jó megélhetés lehetősége. A varázserő, ami megkönnyíti az ember életét. Barátok, akik mellette álltak. És egy lány, aki elfogadta olyannak, amilyen. Olyan páratlan lehetőségekkel született, amilyenekkel csak nagyon kevesen.
De valahogy ő élete során mindent megtett azért, hogy előnyeit egyre nagyobb hátrányokká faragja. Mégis, most úgy érzi, megérkezett. Talán mindig is ide vágyott: egy mugli város mugli utcájára mugli dolgokról olvasva. Egyre jobban sikerül beilleszkednie, már csak néha érzi úgy, mintha egy teljesen idegen világba csöppent volna.
Sietős lépteit a lánnyal való ütközés akasztja meg. Egyensúlyát nem veszti el, de azért hátrébb lép, majd bocsánatkérést morog az orra alatt. Aztán felpillant, és egy pillanatra megint a Bagolykőben érzi magát.
- Én nem figyeltem oda - válaszolja, majd zavartan lehajtja a fejét, hogy megbámulhassa a cipője kopott orrát. Nem tudja, mit mondhatna azok után, ahogy elküldte a lányt. De valamit mégis kell mondania.
- Örülök, hogy látlak, Miko - emeli zöld szemeit a lányra, és várja, hogy ő elköszönjön, és továbbmenjen az utcán, mint egy tünékeny látomás, mint egy emlék a múltból, hogy aztán mindketten tovább folytathassák az életüket anélkül, hogy kénytelenek legyenek felidézni minden szép, rút, csodás és borzasztó pillanatot közös múltjukból.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=544320#post544320][b]Gwen L. Blake - 2015.11.17. 15:07[/b][/url]

Amikor kéne, akkor nem néz előre, és rögtön neki megy valakinek. Mostanában ilyen az Ő szerencséje. Nem is tudja mi lesz vele decemberben, mikor az egyik angol csapathoz megy válogatásra. Nem szeretne szégyent hozni a keresztapjára, aki volt olyan kedves és lebeszélte neki ezt a dolgot. Ha minden jól megy egy évre szerződnek le, de ez amolyan próbaszerű, legtöbbször a kispadról nézve a meccseket, néha-néha állna csak be, de utána akár rendesen is a csapat terelője lehet. Ez olyan lehetőség, amit nem utasíthatott vissza, bármennyire is nem érzi magát azon a szinten, ahogy ők játszanak. De ilyen teljesítmény mellett, semmi esély erre.
Hátralép kettőt, nyüszít egyet, majd meghallja a szavakat és a nevét. Egy személyen kívül senki nem nevezte és nevezi így. De, ha nem is mondja ki a Miko szócskát, ezer közül megismeri a hangját. Egy utolsó pillantást vet a csúszdázó fiúcskára, biztos mondták neki a szülei, hogy ne álljon szóba idegenekkel, és az idősebb férfira emeli a pillantását. Nem így képzelte el a találkozást, és nem is most.
- Én is örülök - mosolyog a fiúra. Még magában sem tisztázta, hogy mit érez iránta. Nem haragszik rá, amiért titkolózott és elhagyta, de teljesen megbocsátani sem tud neki. Régebben nem ezt mondta volna, ezt az is mutatja, hogy rögtön utána ment, de akkor a tudtára is adták, hogy vége.
- Hogy vagy mostanában? - bármennyire is kínosan fog véget érni ez a beszélgetést a lány megpróbálja. Barátok akár még lehetnek, ha úgy adja a helyzet. Elmenni sem tudna, mert Ferdinánd még biztos játszani akar, akkor is, ha a faluban is van játszótér. A napot egyébként is a városban szeretnék tölteni, elviszi mindenféle izgalmas helyre, amit megígért neki. Ezt simán megteheti a keresztfiának, főleg, mert olyan keveset találkoznak. De előbb ezt a találkozást kell lerendeznie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=544555#post544555][b]Seth Gareth Selwyn - 2015.11.17. 21:43[/b][/url]

Türelmesen várt, igazából csak attól tartva, hogy esetleg valaki másnak is ugyanez jutott eszébe - nem került szóba az egész születésnapozás sem otthon, sem Sebbyval és így fogalma sem volt róla, a többiek készültek-e valamivel és ha igen, mivel. Az ünneplés elmaradt, Agatha csak egy puha mosollyal annyit mondott, "elhalasztjuk". Tiszta pillanataiban csodálta a nőt azért az erőért, amivel próbálta összefogni furcsa kis családjukat.
Ricsi kifejezése láttán eloszlottak aggodalmai - az arca és mozdulatai kétséget sem hagyott afelől, hogy életében először tart ilyesmit a kezében. Jó volt nézni ezt a tiszta örömöt, nem csak azért, mert a fiú olyan elgyötörtnek tűnt mostanában, hanem mert alapból minden vonása, mozdulata zárt. Most mégsem okozott neki gondot, hogy kifejezze az érzéseit és Seth megkönnyebbüléssel fogadta az ölelést, mert hiányzott neki a másokkal való kontaktus. Talán egyszer majd elmesélteti Ricsivel, miért szereti vagy érdeklődik ilyen szenvedélyesen a csillagászat iránt, de az is lehet, hogy egyszerűen csak ehhez van tehetsége, mint neki a  bűvöléshez. Mély levegőt vett, kicsit erőt merítve az előttük álló feladathoz is - lehet, hogy csak egy menhelylátogatás, számára mégis ijesztő és súlyos dolognak tűnt.*
- Nem hinném, hogy mostanában bárki számon tartotta volna ezeket.-*Nem is a szülinap elmulasztását sajnálta igazán, hanem hogy a legkevésbé sem tud segíteni sem Ricsinek, sem Sebbynek, pedig nem csak ő sérült - mégis, érzékenysége miatt aránytalanul mély seb volt, amit Anglia hátrahagyott.
Elmosolyodott - furcsa pillanat, amikor valaki olyan próbál meglepni, aki legjobb szándéka ellenére sem tud eleget rólad, mégis talál valamit, ami az akartnál többet mond és jelent neked. Mindenesetre, különös, hogy ékszerrel kedveskednek neki.*
- Köszönöm.-*Most kicsit problémás lett volna pulóveren és kabáton át felvenni, úgyhogy óvatosan a szütyőjébe süllyesztette, ahol biztonságban lesz. Kissé tétován, de megindult az állatotthon kapuja felé, ám ha Ricsi hajlandó előre menni, minden további nélkül átengedi neki a vezetést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=544641#post544641][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.11.18. 07:00[/b][/url]

Az öleléstől nem húzódott el, nem rezzent össze, ami igazán jól esett, hiszen így nem kellett szinte azonnal elhúzódnom.
Nem voltam benne biztos, hogy Seth úgy érti, ahogy én teszem, mindenesetre nem éreztem szükségét annak, hogy bármit is megindokoljak, már az eddigi magyarázkodás is épp elég volt. Úgyhogy miután megköszönte, egy apró mosolyt eresztettem meg felé, s arcizmaimnak meglepő felfrissülés volt ez a kis görbület, mert sokkal őszintébb volt, mint a mostanában produkált mosolyaim nagy része (amiből amúgy sem volt túl sok).
Aztán elindultunk - a hoppanálási helyről kilépve kellett pár másodperc, amíg betájolom, hogy hol is vagyunk éppen, de szerencsére nem voltunk túl távol a menhelytől, s mivel tudtam hogy Sethnek valószínűleg nincs információja arról, merrefelé kéne elindulni, el is indultam mellette, néha előre lépve, ha az emberek sokasága úgy kívánta - nem akartam volna hozzáérni senkihez.
Maximum tíz perc lehetett, amíg megérkeztünk; a menhely ajtaja előtt azonban megálltam egy pillanatra. Ekkor átfutott az agyamon, hogy fogalmam sincs, ő szeretné-e elmondani, hogy miért is jött, vagy esetleg nekem kéne átvenni a szót, így hát arra jutottam, jobb lesz, ha megkérdezem őt erről a dologról.
- Te szeretnéd elmondani, miért jöttünk, vagy könnyebb, ha én beszélek? - néztem rá, s aztán, ha az előbbi variációt szerette volna, előreengedtem, de ha mégsem, akkor magamra vállaltam, hogy én lépjek be először a menhelyre.
Odabent egy előtérben találtuk magunkat, a pultnál egy kedvesnek tűnő, fiatal lány állt, szemmel láthatólag arra várva, hogy fogadja a belépőket; szerettem volna valamiféle bátorító gesztust küldeni Seth felé, azonban egy kósza karérintésen kívül nem nagyon tudtam mit tenni. Hát megjöttünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=544988#post544988][b]Seth Gareth Selwyn - 2015.11.19. 07:51[/b][/url]

Sokáig tartott, amíg a benne viaskodó érzésekből az került ki győztesen, ami az emberek felé hajtotta, és maga alá gyűrve a többit végre elérte, hogy megszakítsa a hetek óta tartó önkéntes remeteségét. Nem tehetett róla, az elején jóformán senki érintése sem esett jól és idővel beletompult a végenincs rémálmokkal teli éjjelekbe, nappalokba. Volt valami varázslatos abban az emberi melegségben, aminek sosem tudott ellenállni és valahogy segített, ha nem is tudta magától kérni.
Kapott még egy kis mosolyt, olyan kis apró görbét, amit leginkább elrejt a zsebébe az ember és néha, ha rossz napja van, előveszi és nézegeti. Kicsit talán sután biztatták egymást, de kezdetnek ez is tökéletesen elég volt. Ahogy elindultak, kicsit csodálkozva tudatosította, mennyit nőtt Ricsi, s gondolatban egy félmosollyal megborzolta a haját, mert úgy érezte, a nyílt utcán mégsem díjazná ezt a gesztust, na meg ő maga is félénk volt még hozzá. Nem tudta, mi minden változott, mialatt megpróbált elrejtőzni a világ elől, ami talán  túl jól is sikerült. Némán sétált hol mellette, hol mögötte, javarészt a környezetet figyelve, zsebre tett kezekkel ballagva, szinte mantraként ismételgetve, hogy el kell mondania, el kell mondania, mégis, úgy érték el a menhely kapuját, hogy egy fél szót sem ejtett. A neki szegezett kérdés furcsán telibe találta, holott tudta, hogy az öccse nem arra gondolt, amire ő, mégis okozott pár levegőtlen másodpercet.*
- Jobb lenne, ha te magyaráznál.-*Másodjára futamodott meg, de a torkát feszegető gombóc túl nagynak bizonyult, hogy lenyelje, hiába lett az egésztől egyre frusztráltabb és kétségbeesettebb. Nem lepra, nem a világ vége, mégis, szinte a levegőben érezte annak bélyegét, amit nem mondott ki.
A simítás rántotta vissza a jelenbe, s reflexből illedelmesen köszönt az idegen láttán. Követte Ricsit a pulthoz és hallgatta, ahogy elmondja, miért jöttek, de ha nem volt muszáj, nem csatlakozott a beszélgetéshez, inkább nézelődött és próbálta összeszedni magát. Mostanában nem remekelt döntéshozatal terén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=545155#post545155][b]Aiden Ward - 2015.11.19. 17:48[/b][/url]

Két ujjal masszírozom a másnaposságtól lüktető, épp széthasadni készülő halántékomat, ahogy rutinos léptekkel masírozok a pult mögött ülő nővérhez. Rekedtes hangon kérdezek rá, hogy a már nem először látogatott lányt áthelyezték- e esetleg máshová, és a nemleges választ hallva, a kelleténél mogorvábban utasítom el a fiatal hölgy segítségét. Magamtól is odatalálok. Többször jártam már meg a Shayleen szobájához vezető utat, mint szerettem volna, és ki tudja, meddig fog még tartani, míg elérik a célként kitűzött állapotot. Nem sokat árulnak el arról, hogyan haladnak, hiszen nem vagyok közvetlen hozzátartozó. Elintéznek annyival, hogy stabil az állapota, esetleg közlik, hogy evett pár falatot a folyamatosan beléöntött tápanyagok mellett. És minden alkalommal hatalmas kő esik le a szívemről, még annak ellenére is, hogy kifejezetten bosszantónak találom a kikerült kérdéseket, hogy nem tudnak egyenes választ adni.
Hogy miért? Nos, Shay mostanában nem túlzottan beszédes. Hogy teljesen pontos legyek, egyetlen szót sem szólt hozzám a látogatásaim alkalmával. Rendkívül idegőrlő, hogy ilyen szinten ignorál, de nem adom fel, és azt sem hagyom, hogy ő maga megtehesse. A baleset után egy kis ideig vártam. Kifogásokat gyártottam folyamatosan: nem akarom zavarni a pihenésben; biztosan van más, akinek jobban örül; hiszen gyűlöl! Végül megelégeltem az indokolatlan tépelődést, és azon kaptam magam, hogy kórházi szoba ajtaja előtt állok. Ahol most is. Óvatosan nyomom le a kilincset, és igyekszem minél halkabban bejutni, hogy ne ébresszem fel, ha esetleg alszik.
- Szia Shay. Hogy vagy? – csak miután látom, hogy kitartóan bámulja a plafont, egy torokköszörülés után kérdezek. Hülyeséget, nyilvánvalóan, de ötletem sincs, mi mással nyithatnék. Letelepszek a látogatóknak fenntartott ágy melletti székre. – Hoztam pár könyvet, biztos unalmas itt, bár azt nemt’om, eltaláltam- e az ízlésed.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=545236#post545236][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.11.19. 20:31[/b][/url]

Talán láttam Sethen, hogy a kérdésem kellemetlenül érintette, de egy töredékmásodperc alatt döntöttem el, hogy nem fogom faggatni, mert nem vezetne eredményre, ha kikényszeríteném belőle, mire gondol. Egyszerűen nincs abban az állapotban, hogy én bármire is kötelezzem, meg egyébként sem tenném.
Ahogy beléptünk, s kórusban köszöntünk, talán elfogott egy kis nyugalom, mert meghallottam, ahogy egy kutya ugatni kezd - ez nem az az agresszív fajta volt, inkább mondanám csaholásnak.
A pulthoz lépve röviden vázoltam a helyzetet a fiatal lánynak, aki készségesen, mosolyogva navigált minket a balra lévő ajtó felé, s nyitotta ki előttünk. Itt Seth elé lavíroztam, hogy én lépjek be először a kenneles helyiségbe, s pillantsam meg a kisebb-nagyobb állatokat.
Igazság szerint a munkahelyem annyira megváltoztatott, hogy legszívesebben valamennyi kutyát hazavittem volna, bár azzal tisztábban vagyok, hogy nem vagyok épp a legtökéletesebb gazda. Félig Seth felé fordulva, lassan lépkedtem, pillantásom pedig el-el fordítottam a hatalmas szempárokról, a farokcsóválásról vagy épp az alvó ebekről, s leginkább a másik reakcióit figyeltem, esetlegesen felkészülve arra, hogy a helyzet valamiért rossz érzéseket kelt benne, vagy sok lesz neki.
- Csak nézzünk körül, nem muszáj most döntened, de ha kiválasztasz valakit, elviheted próbasétáltatásra, ha jól tudom. - néztem itt rögtön a lányra, aki bólintott, s két mondatban megbeszéltük, fogadtam-e már örökbe, hogy ilyen otthonosan mozgok ezen a téren.
Mindeközben azonban fél szememet a testvéremen tartottam, s ha lépett, mellette haladtam, időnként a kutyákra néztem, s latolgattam, vajon melyikük milyen hatással lenne a mellettem lévőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=545308#post545308][b]Seth Gareth Selwyn - 2015.11.19. 22:55[/b][/url]

Számára az ugatás idegenül hangzott - Obszidián nagyon csendes és nyugodt, sosem eresztette ki a hangját, más kutyákkal meg ritkán találkozott és többnyire csak ilyen zsebre vágható törpe szőrcsomók voltak. Furcsa szaga volt  helynek, nem kifejezetten büdös, csak egyfajta jellegzetes állat- és fertőtlenítőszag, ami a száraz tápok aromájával keveredett. Hallgatta, ahogy Ricsi vázolja a helyzetet és a lány kérdezget, felmérve az "igényeiket". Persze, racionális alap, hogy olyan kutyát vigyél haza, akivel kölcsönösen kiegészítitek egymást és passzoltok a másikhoz, de az érzései megint kezdtek teljesen összekavarodni.
Követte őket a másik helyiségbe és a szíve valahol a torkában verdesett, ahogy a hosszú folyosón végignézett. A pultos kisasszony kedvessége valahogy nem tudta megnyugtatni, bár igyekezett nem engedni az idegességnek. Ahogy mondták, nem kell most azonnal dönteni, nem kell az első helyen választania, mégis, olyan furcsa annak gondolata, hogy csak úgy magad mellé veszel valakit, aki aztán ott se hagyhat, ha nem érzi jól magát. Csak egy árnyalattal tért el attól, mint amikor az ember a legszebb, legegészségesebb almákat válogatja ki magának egy zacskóba, mielőtt fizetne.
Ricsi lelkesen beszélgetett a lánnyal, ő pedig úgy érezte, magára maradt. Lassan sétált végig a kennelek előtt, kezét az ajtóhoz közel lógatva, de nem nyújtva teljesen oda, inkább csak hagyta, hogy az állatok megszagolják - úgy tartják, ők megérzik, ha valakitől tartani kell és Seth logikája szerint minden okuk meglett volna erre. Mégis, a többségük lelkesen üdvözölte, mint valami érdekeset, reményt hozót meglehetősen egyhangú napjaikban. Némelyik kitörő lelkesedéssel, némelyik óvatosan, egyesek megfontoltan és megint mások a ketrec hátuljába húzódtak előle. Fogalma sem volt, melyik milyen fajtájú, nemű, korú, természetű, mennyire igényes vagy beteges és ez valahogy egyrészt kétségbeejtette, másrészt megnyugtatta, bár lélek alapján választani társat minden csöpögős vadromantikák legelfajzottabbja. Meg-megállt, főleg azoknál az állatoknál, amik valamiért félénknek vagy letörtnek tűntek, mert ösztönösen érezte, hogy őket méltatják legkevésbé figyelemre az átlag örökbefogadók, mégis, nekik lett volna a legnagyobb szükségük sokszor egy otthonra. A kölyköket - bármilyen tündériek is voltak - kikerülte, mert nem tudta volna kellőképpen megnevelni őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=545511#post545511][b]Neviczky Eszter - 2015.11.20. 16:48[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=545713#post545713][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.11.21. 10:57[/b][/url]

A lánnyal hamar lezártam a kommunikációt, csak annyira korlátozódott le a beszélgetésünk, hogy egy "állatkórházban" vagyok gondozó, de azzal, hogy "nem Magyarországon", be is fejeztem a beszélgetést. Nem engedhetem meg nagyon magamnak, hogy ne Sethtel foglalkozzak ebben az igencsak kényes helyzetben.
Testvérem úgy járkált a kennelek közt, mint valami holdkóros, én pedig kísértem; tekintete el-elkalandozott, néha megállt egy-egy eb előtt, én pedig türelmesen, egyelőre szótlanul figyeltem a dolgot.
A kényszeres segíteni vágyásom egy pillanatra ismét élénkké vált bennem, azonban pár pillanat alatt legyőztem ezt a "mindenáron-beleszólok-hogy-jobb-legyen"-ingert, mert egy átgondolatlan szót sem szerettem volna megengedni magamnak. Ellenben éreztem a másikból áradó tanácstalanságot, hogy fogalma sincs, mi hogy működik errefelé, úgyhogy - megelőzve a mosolygós lányt, aki már nagy levegőt vett, hogy megszólaljon - muszáj volt kinyitni a szám.
- Sok minden meghatározó lehet. Életkor, nem, betegségekre való hajlam, esetleg valami különleges bánásmód... szóval, lehet, hogy azt el kéne döntened, hogy kant szeretnél-e, vagy szukát, esetleg azt, hogy kölyköt vagy nagyobbat...
Igazság szerint tisztábban voltam vele, hogy elég szörnyű helyzet egy ilyen örökbefogadás. Olyan rossz érzést kelthet az emberben, hogy itt van ez a rengeteg sanyarú sorsú kutya, akit kidobtak az utcára, és "peckesen" lépkedve válogatunk közülük... Ez sosem a legjobb dolog. Azonban fogalmam sem volt, Seth mi alapján választ vagy nem választ. Ha én örökbe fogadnék, biztosan azt a kutyát vinném haza, amelyiket senki sem akarja, mert esetleg valami baja van, vagy hasonlók, de fogalmam sem volt, hogy Seth hogy áll ehhez hozzá, szóval a sötétben tapogatóztam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=545857#post545857][b]Péter Fanni - 2015.11.21. 20:13[/b][/url]

Apu szerdaeste küldött nekem egy baglyot, nem írt benne túl sok mindent, a lényege az volt, hogy menjek haza, mert fontos dologról akar majd velem beszélni. Örültem, hisz újra láthattam a világ legjobb emberét, viszont halványlila egyszarvú pukim sem volt arról, hogy vajon mi a fenéről akar velem dumálni. Őrültebbnél őrültebb ötletek fordultak meg a fejemben. Attól tartottam, hogy elköltözik külföldre, engem meg visszaküld anyámékhoz. Egészen péntek délutánig ehhez hasonló agymenéseken kattogtam egyfolytában, míg végül a vonatról leszállva megpillantottam s a nyakába ugrottam Himéstől, mindenestül. Még aznap este elmondta otthon, hogy megismerkedett egy nővel, aki nagy eséllyel a nevelőanyám is lehet, ha hozzáköltözik a jövő héten és el is veszi majd. Természetesen kiakadtam. Több okból is, egy: Nem szólt a nőről. Kettő: Mi az, hogy egy senkiházi boszorkány el akarja venni az apámat tőlem? Még mit nem! S ehhez hasonló gondolatok úsztak keresztül az agyamon. Nem találtam szavakat. Kívül-belül tomboltam, felháborodtam. Ebből a beszélgetésből pedig egy naaagy veszekedés kerekedett ki, de megegyeztünk. Nagyjából.
Ottmaradtam a hétvégére, de vasárnapdélután indulnom kellett vissza, Bogolyfalvára. Bakancsomba belebújtam, Himére ráerőszakoltam a hámját és a pórázát is a nyakörvéhez csatlakoztattam, s végül megvártuk aput, aki a bőröndömet hozta. Elindultunk vissza a pályaudvarra. Útközben megéheztem, kellett nekem kihagyni az ebédet... Így egy büfés standnál megálltunk valahol Pest szívében. Amíg fater kaját szerzett én elkóboroltam a kutyám társaságában a muglik világában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546516#post546516][b]Kolf Krisztián - 2015.11.24. 14:44[/b][/url]

Krisz éppen kilép a fürdőszobából, amikor meghallja a kopogást. Kérdőn néz a nyílászáróra, mintha az megmondhatná neki, mégis ki keresheti őt. Mezítláb, rongyos farmernadrágban, felül meztelenül, vállára hanyagul feldobott törölközővel indul el ajtót nyitni.
Közben végiggondolja, kik jöhetnek szóba, mint ajtónállók. Mivel a régi életéből mindenkit kizár, elég gyorsan végigér a listán. Mugli haverjai és ismerősei nem jelezték, hogy jönnének, és csak úgy nem szoktak beállítani. Az egyetlen, akire esetleg, talán jellemző lehetne az... Úgy érzi, hevesebben dobog a szíve, mint egy gondolattal korábban, és bár már nem tartja megfelelő öltözetnek ruhája hiányát, már nem fordul vissza felsőt keresni, mert megváratni sem akarja váratlan vendégét.
Az ajtó nyitása után némi csalódottság lesz úrrá rajta. Az illető szőke, nem barna. Egy pillanatra azt hiszi, Gwen az. Értetlenül összeráncolt homlokkal pillant lejjebb, hogy aztán elkerekedett szemekkel álljon félre nővére útjából. Már, ha egyáltalán szándékozik Eszter beljebb lépni. Már az is csoda, hogy itt látja testvérét ennyi mugli között.
- Ha nem gondolnám lehetetlennek, hogy bárki is a te arcodat akarná álcának, azt hinném, hogy csak valaki szórakozik velem - jegyzi meg keresetlenül, és ha Eszter méltóztatott belépni az apró lakásba, becsukja mögötte az ajtót. Hideg van ahhoz, hogy félmeztelenül álljon a tárt ajtó mellett. Van olyan ember, akiért szívesen meg is fázna, de a nővére nem tartozik közéjük.
- Fel nem foghatom, hogy nem haltál még szörnyet a rengeteg mugli láttán - mondja, aztán még hozzáteszi. - Pedig reméltem, hogy ennyi elég lesz, hogy távol tartson benneteket.
Krisznek fogalma sincs, miért jöhetett a nő, de reméli, nem azok miatt a könyvek miatt, amiket jó rég elcsórt otthonról, és néhány hónapja eladott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546519#post546519][b]Kolf Krisztián - 2015.11.24. 14:54[/b][/url]

Már egészen beleszokott új környezetébe, és bár még gyakran előfordult, hogy egy-egy utalás nem esett le neki, és ezért elég furcsán néztek rá újdonsült osztálytársai, de többségük már elfogadta, hogy ő ilyen. Persze ő azért próbál minél jobban beilleszkedni közéjük, örül annak, hogy ennyire könnyen túllépnek ezen, és nem okoz fennakadást a kapcsolatai kiépítésében az, hogy lényegében úgy érkezett közéjük, hogy egy jó adag előítéleten, és pár percnyi mugliismeret tanórán való ébrenlét alatt megjegyzett infón kívül semmi mást nem tudott róluk.
Éppen óra után tart hazafelé. Lába alatt gördeszka, fején fejhallgató, övén zenelejátszó díszeleg, fülébe pedig üvölt egy metalt játszó együttes. Ügyesen kerülgeti a járdán a szembejövőket, de különösképpen nem figyel rájuk. Egészen addig ügyet sem vet a többi emberre, amíg meg nem pillant egy ismerős üstököt.
- Fanni? - kiált felé, majd járművét a lány felé irányítva könnyedén mellé gördül. Fejéről leveszi a fejhallgatót, majd kikapcsolja a lejátszót is, hogy a hangos zene ne akadályozza őket a kommunikációban.
- Rég láttalak - mosolyog a lányra, mert bár nem volt különösebben szoros a kapcsolatuk, azért kedvelte a főnixlányt. - Mit keresel errefelé? Mi újság a suliban?
Bár ő már egy másik világban él, szívesen hall a többiekről. Hagyott ott nem kevés barátot, és magával hozott jó néhány szép emléket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546527#post546527][b]Kolf Krisztián - 2015.11.24. 15:03[/b][/url]

A lány nem megy tovább, ahogy Krisz számított rá, így hát kénytelenek tovább beszélgetni. A szituáció eléggé kínos, de azért a fiú is érzi, hogy csak úgy mégsem mehettek el egymás mellett. Ha megtették volna, azzal semmissé tették volna a közösen töltött időt. Márpedig azt soha nem lehet meg nem történté tenni.
- Megvagyok - válaszolja, aztán rögtön töprengeni kezd a folytatáson. Ha csak ennyit mond, azzal nem lesznek előrébb. De ha beszámol mindenről, azzal talán a lánynak okoz fájdalmat.
- Öööö... Hogy van Pehelypaplan? - kérdezi végül, hátha ezzel sikerül biztosabb mederbe terelni a beszélgetést. Olyan semleges téma felé, ami nem hordozza magában azt a veszélyt, hogy valamelyikük még tovább sérül. - És az iskola? Hogy vannak a többiek? Alízzal minden oké?
Sokat köszönhet a vörös lánynak. Bár nem sikerült az, amit szeretett volna, Gwen és Krisz nem jöhettek újra össze, de talán a lányoknak sikerült kibékülniük. Ebben reménykedik a fiú.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546532#post546532][b]Kolf Krisztián - 2015.11.24. 15:13[/b][/url]

Egy pesti kávézóban ülve vár egy lányra. Kívülről nézve egy átlagos randinak, átlagos párnak tűnhetnek. De Krisz és Alíz nincsenek együtt, soha nem is voltak, lévén a fiú a lány legjobb barátnőjével járt. Az, hogy most mégis Alízzal találkozik és nem Gwennel, csak annyit jelent, hogy vele könnyebben kommunikál, mint a szőkével.
Alíz mindent megtett, hogy együtt tartsa őket, és Krisz szeretné megköszönni neki, hogy ott volt. Nem azt, hogy Miko szavaival élve, beleszólt a dolgaikba, hanem azt, hogy támasza volt mindkettőjüknek. Nem lehetett könnyű a lánynak, és Krisz így utólag emeli is a kalapját előtte.
Mivel le akarja zárni maga mögött a múltat, és el akar szakadni a varázsvilágtól majdnem teljesen, szeretne elbúcsúzni a vöröstől. Még ajándékot is hozott, bár nagyon nem jellemző rá a figyelmesség. De talán ezzel azt akarja megmutatni a lánynak, sikerült végre a saját lábára állnia, és nem kell aggódnia, minden rendben lesz. Alíz túlságosan is kedves, és valahogy "szeret" aggódni. Krisz nem szeretné, ha miatta lennének a lánynak álmatlan éjszakái, bár valahol mélyen nem érzi úgy, hogy ennyire fontos lenne neki.
Mikor a lány végre belép az ajtón, int neki, hogy észrevegye őt, majd feláll, mikor Alíz odaér az asztala mellé. Nem tudja, mit kellene tennie - megölelje, ne ölelje -, így hát esetlenül integet neki, és köszön.
- Szia! Rég láttalak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546620#post546620][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2015.11.24. 19:56[/b][/url]

Dideregve húzza magán össze fekete bundás kabátját, ami alatt ugyan van még egy szürkésebb kardigán és a rendes ruhája, de majd' megfagy ezt pedig valahogy orvosolni kell, mert mire odaér a kávézóhoz, jéggé alakul a lába. Persze mondta neki az anyja, hogy ne szoknyában járkáljon mikor nyakukon a tél, de természetes, hogy ezek után már csak azért is ebben jött el a lány. Most pedig fagyoskodik, de már talán nincs messze az a kávézó, ahol jelenése van.
Gwen és Krisztián kapcsolata mindig is fontos szerepet játszott az életében, fontos volt neki a barátnője boldogsága, ám a kapcsolatuk nem igazán működött, Alíz pedig hiába próbálta még őket kibékíteni valahogy, nem sikerült. Szegénykém eléggé a szívén viselte a sorsukat, Krisszel ezek után jóba is lett, már ha lehet annak nevezni azokat a pár perces beszélgetéseket, na meg amikor legutoljára látta, Pesten. Most újra itt van, és éppen a fiúhoz igyekszik. Csak ne lenne ilyen hideg, brr!
- Sziaaa! - köszön végül, mikor a kávézóba belépve végre meleg helyre kerül, orrát rögtön megcsapja a kávé és forró csokoládé finom illata, egy pillanatra el is felejti, hogy kihez jött. Aztán megszabadul a kabátjától, integet Krisztiánnak és lehuppan a vele szembeni székre. Kardigánja ujját lejjebb húzza, majd mosolyogva fordul a fiú felé. - Én is téged. Hogy vagy? Nem hiányzik a suli? Képzeld, olyan sok dolog törtéééént... de veled is biztos - észreveszi ám magát, nem kezd el el feleslegesen csacsogni, kedvesen megvárja míg Krisztián szusszan és elkezd mesélni. Pontosan nem tudja, hogy mi volt a találka igazi oka, de mindig örül egy kedves ismerősnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546654#post546654][b]Gwen L. Blake - 2015.11.24. 20:57[/b][/url]

Itt főleg nem számított arra, hogy összefuthat a fiúval. Azt sem tudta, hogy Budapesten lakik. Az után az ominózus este után nem beszéltek, csak egy baglyot küldött neki a fiú, amire Gwen nem válaszolt. Próbálta összeszedni, rendezni a gondolatait, de nem ment. Körülötte gyülekeztek a papírgalacsinok, és egyiket sem küldte el, nem találta őket megfelelőnek. Most mégis itt áll előtte és még mindig nem tudja, mit mondjon, vagy tegyen. Soha nem fagyott le, mindig tudott reagálni a dolgokra, de Krisszel kapcsolatban minden más volt. Olyan érzéseket váltott ki a lányból, amit még senkinek nem sikerült. A válasz után néma, kínos csönd áll be köztük, kínos csönd. Épp érkeznek a kérdések, mikor a lány nagy levegőt vesz. Nem lesz jó vége, épp egy motor megy el, hatalmas kipufogógőzzel. Köhécselve és krákogva válaszol, miután sikerül nem megfulladnia.
- Pehelycukor. Vagy Lucifer. Néha olyan mintha maga lenne az ördög. De imádom. Köszönöm és bocsánat, amiért nem írtam - a válasz végére lehajtja a fejét és egyre halkabban beszél. Szégyenli magát, amiért egy köszönőlevelet sem írt, pedig Krisztián megérdemelte volna. Olyan ajándékot adott a lánynak, amit álmában sem gondolt volna. A következő kérdésre egy fintor jelenik meg az arcán, de azért válaszol.
- Utálom az iskolát és, ha nem változik a helyzet, maradok még végzős. Vagy leszerződtetnek decemberben az angolok. Csak ahhoz meg gyakorolni kellene. Egyébként minden rendben, Alízzal a faluba költöztünk, Kath-ék szomszédjába. És te mit csinálsz a mindennapokon? - kérdezi mosolyogva, de a válaszra várnia kell. Szőke tincsek szállnak a levegőben, ahogy egy fejecske Gwen felé igyekszik.
- Kaphatok csokit? - kérdezi Ferdinánd, tenyereit a táska felé nyújtva. Ha akarná, sem tagadhatná le Gwen.
- Apád ki fog nyírni - mondja nevetve és a kért édességet kezdi keresni, majd odaadja. Remélhetőleg Krisz addig nem lép le. A megszerzett szelettel fut vissza a hintához. Ha az idősebbik hímnemű nem ment még el, visszapillant rá és már hozzá intézi a mondandóját.
- Ismered Ferdit, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546963#post546963][b]Seth Gareth Selwyn - 2015.11.25. 14:50[/b][/url]

Valóban nem nyújthatott bizalomgerjesztő látványt lassú, látszólag minden rendszert és logikát mellőző kóválygásával, mégis, kitartott mellette. Néhány ebnél elolvasta a kennelje ajtaján függő cetlit, de többnyire csak összefüggéstelen betű- és számhalmazként érzékelte az adataikat. A többségük számára ismeretlen fajták keveréke volt, alig párat látott eddig az iskolában és sosem szentelt nekik túlzott figyelmet. Sokkal inkább érdekelte volna a személyiségük vagy a történetük, bár ez utóbbi valószínűleg majdnem mindegyiknek elég szomorú.
A mellette felbukkanó Rellonosról jóformán el is feledkezett, összerezzent a hangjára és szinte ösztönösen elkapta a kezét a dróthálós ajtótól, mintha rászóltak volna. *
- Fogalmam sincs.-*Ricsi elhalmozta dolgokkal, amik neki semmit sem mondtak - nyilván mindegyiknek van jelentősége, de nem olyan ember számára, akinek sosem volt még kutyája és háziállata is csak egyszer. Legfeljebb az etetés költségei aggaszthatták volna, tekintve, hogy az Eridonban még egy borjú méretű leonberger élt, de ha valamin, hát nem ezen fog spórolni.*- Kölyökről nem tudnék gondoskodni.-*Felnevelni és mindezt úgy, hogy illedelmes, rendes állatot kapjon, meghaladja a képességeit. Persze, életben tudná tartani, akár Sherlockot, de nincs olyan állapotban, hogy egy 24/7 figyelmet és következetes nevelést igénylő, gyámoltalan lényt bízzanak rá. Ez pedig azt jelenti, mindegy, szeretné-e, nem ezt fogja választani.
És itt volt az egész gyökere. Nem arról szólt az egész, hogy mit szeretne, hanem hogy mire van szüksége. A következő kutya elé lépett, aztán az utána következőhöz és próbált egy olyat találni, aminek a láttán azt érezte volna, ez AZ, őt kereste. Már majdnem elérték ennek a sornak a végét, amikor lecövekelt az egyik ajtó előtt, aminek túloldalán egy kék szemű, fehér alapon itt-ott halovány barna foltos eb csóvált kíváncsian, ám kissé bizonytalanul. Furcsa volt, mert a többiekkel ellentétben egyenesen az ember szemébe nézett és fejét kicsit félrebillentve vizslatta a kis csoportot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546979#post546979][b]Kolf Krisztián - 2015.11.25. 16:24[/b][/url]

A lány öltözékét meglátva végigfut rajta a hideg. Fel nem foghatja, hogy nem fagyott még jéggé Alíz.
- Szerintem előbb rendeljünk valami meleget - válaszolja az üdvözlés után a fiú, aztán már inti is közelebb a felszolgálót. Magának narancsos forrócsokoládét rendel, és még azt is kiköti, hogy lehetőleg minél keserűbb legyen, mellé pedig kávékrémmel töltött kakaós piskótatekercset, amit étcsokival leöntve tálalnak. Megvárja míg Alíz is elmondja, mit szeretne, és csak az után tér rá a válaszokra, mikor a pincérlány távozik mellőlük.
- Jól vagyok. A suli nem hiányzik, itt is van mit tanulnom - mondja, aztán kicsit elgondolkodik, mert fogalma sincs róla, hogy a vörös tudja-e egyáltalán, hogy ő most mivel is foglalkozik. Nem rémlik neki, hogy valaha szóba került volna köztük.
- Például ilyesmiket is meg tudok már csinálni - tudatja vele, majd kotorászni kezd a zsebében, és előhúz onnan egy gyűrött, tulipános papírba csomagolt valamit. Látható, hogy a csomagoláshoz nincs túl sok érzéke, de, ha a lány kibontja a rákötött szalagot, megpillanthatja Krisz eddigi életének főművét. Ő legalábbis így érzi, mióta sikerült befejeznie a kis ékszert. A faragott fa medál egy farkast ábrázol és vékony bőrszalagon függ.
- Ez a tiéd - mondja, hátha eddig nem tette egyértelművé. - Amolyan köszönetképpen.
Zavarában elfordul a lánytól, és úgy tesz, mintha a rendelésüket lesné, hátha megérkezik már vele a felszolgáló.
- De most inkább mesélj te! - próbálja húzni az időt, mielőtt végleg el kell búcsúznia a vörös hajú lánytól. - Mi az a sok minden, ami történt veled? - mosolyog rá, miközben beleszúr a szívébe az érzés, hogy hiányozni fog neki Alíz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546982#post546982][b]Kolf Krisztián - 2015.11.25. 16:34[/b][/url]

A kijavításra csak megvonja a vállát. Neki már igazán nem számít, hogy is hívják a macskát, elvégre már nem sok köze van hozzá. Bár neki személy szerint jobban tetszett a Pehelypaplan. Olyan puha hangzása van.
- Nem gond - legyezi el a lány bűntudatát. Az igazat megvallva, nem is számított válaszra. Ő amolyan búcsúlevélként küldte a cicához mellékelt irományát.
- Oh, ezek szerint a kviddicset választottad? - kapja fel a fejét a külföldi lehetőség hallatán. Amikor még együtt jártak, Miko tele volt tervekkel, de akkor még nem igazán tudott dönteni, hogy mivel is töltené szívesen az iskola utáni éveit.
- Én? Hát... semmi különöset. Tanulok - lebegteti meg a kezében tartott papírokat. - Bár a gyakorlati órákat jobban élvezem. Mostanság ritkán lógok. Meg hát dolgozom is, ugyebár albérletben lakom itt Pesten, egyelőre egyedül, és nem kevés pénzt felemészt az életem. De már keresek lakótársakat, szóval...
Elhallgat, mert nem hiszi, hogy volt barátnőjét pont ez érdekelné. Krisztáról viszont nem fog beszélni, az nem lenne túl helyénvaló dolog.
Szerencsére a csönd nem válik kínossá, mert hozzájuk szalad egy kissrác. Krisz érzi, hogy ismernie kellene, de az arcmemóriája még mindig szörnyű, így hát csak megvonja a vállát:
- Gondolom nem az eltitkolt gyereked - próbál poénkodni, aztán csak zavartan elhallgat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=547004#post547004][b]Almásy Léna - 2015.11.25. 17:48[/b][/url]

Volt egy pillanat, amikor elhitte, Nándor bizony végig fogja rókázni az utcát, amint rövidre szabott utazásuk véget ér. Mélyet szippantott a nagyvárosok jellegzetes aromájú levegőjéből, barnáit pedig a férfire szegezte. Nagy örömére a korábban feltételezett rosszullétnek nyomát sem vélte felfedezni főnöke arcán, így megindultak a kijelölt célpont felé. Cseppet sem volt benne biztos, hogy jó ötlet az egész, hisz' nyilván a Révay család sarja nem ilyesfaja gyorséttermi - ám minden tekintetben finom - hulladékhoz van hozzászokva. Mint ahogyan ő maga sem. Ritkán akad olyan alkalom, amikor a saját készítésű vacsoráját helyettesíti holmi sajtburgerekkel és tisztességes, földből elővakart krumplit sosem látott sült burgonyával, ám ezen alkalmakkor valami oknál fogva mindig jóllakott óvodásként tér haza.
Még egy utolsó sarok, ami egy forgalmasabb utcára vezet...
 - Nem vagyok benne biztos, hogy tetszeni fog... - ezzel belépett a sivár utcából tökéletesen kiemelt, éhes emberekkel jól megtömött étterem ajtaján - ...de azért próbáljuk meg.
Nem bizonyult túl egyszerű feladatnak a hároméves visítozó gyerekek és azok ordibáló szülei közti manőverezés, de rövidke harc és vagy ezernyi, arcába szemtelenül toluló McDonald's embléma után végre elfoglalhatták helyüket a kasszához vezető legkisebb sor végén. A gyors kiszolgálásnak köszönhetően nem sokkal később már a nyúzott ábrázatú pénztáros előtt álltak.
 - Én két sajtburgert szeretnék és fél liter kólát. Az úrnak pedig...? - félve pillantott annak arcára. Nos, maximum kap még egy hónap próbaidőt, amiért megpróbálta megmérgezni ilyen mugli badarságokkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=547045#post547045][b]Gwen L. Blake - 2015.11.25. 21:10[/b][/url]

Szerinte olyan buta név a Pehelypaplan. Egy paplant nem lehet annyira szeretni, mint egy cukrot, de ezt lehet, csak Ő gondolja így. A levelet azt elrakta, és a bocsánatkérésre érkezett válaszra, aprót bólint. A másikat nem zavarja, akkor őt sem fogja.
A visszakérdezésre nem számított, régen sokat mesélt a fiúnak a terveiről, de talán elfelejtette őket. Talán nem figyelt rá. A gondolatot a lány hamar elhessegeti, majd a gondolkozásból felocsúdva válaszol.
- Nem teljesen. Ez amolyan szülinapi ajándék volt, de a csapat most ért rá. Még nem tudom mi lesz. Ha felvesznek, valószínűleg most tényleg megyek Angliába, de, ha nem akkor maradok a faluban. Nem hiszem, hogy tovább tanulok, de ki tudja. Esetleg alapítok egy saját kviddicscsapatot. De az aurorság is tervben van, csak a továbbtanulás külföldön zajlana. De Japán is benne van a terveim között. Olyan sok minden, de nem tudom, mi legyen - sóhajt egyet miután felemelte a tekintetét. Ilyenekre mondják, hogy minden lehetősége megvan, mégis kevésnek tartja. Az első fele igaz is a lányra, de Ő nem így gondolja, sőt sok neki. Azt csinálhat, amit szeretne, az lesz, ami szeretne lenni, de nem tud választani a rengeteg dolog közül. Mindenkinek más az, ami miatt nem tud dönteni.
Elmosolyodik, mikor Krisz a tanulást említi, eddig nem szerette azt a tevékenységet, sőt elkerülte az órákat... Gwennel együtt. Ez is közös volt bennük, egyikük sem szerettek tanulni. Most mégis a fiú belehúzott, de a lány ugyan ott van, mint azelőtt. Ha lehet elkerülni a kötelezettséget, többször, mint eddig.
- És mit tanulsz? - kérdezi érdeklődve. Egy dolog van, amibe szívesen vesz részt, az meg a nyelvek tanulása. Most az olaszra feküdt rá, de sokkal nehezebb, mint gondolta.
Utána egy kicsi csönd következik, de Ferdinánd megtöri. Már szalad is tovább, Krisz pedig egy kérdést szegez Gwennek. Még nagyobb mosoly, jobban mondva vigyor Jelenik meg az arcán.
- Hát Alíz azt hitte, hogy örökbe fogadtam. Talán még most is azt hiszi. Azt is mondtam, hogy lesz kistesója, de nem csodálkozott rajta, sőt ez is érdekelte, hogy lehet-e a keresztanyja. Mintha most akarnék gyereket. Még magamra sem tudok vigyázni - gondol a legutóbbi... verekedésére. De most nem Ő kezdte és, csak megvédte a barátnőjét. Nem tudna még egy kisebb gyermekre vigyázni, Ferdinándot is pár napnál tovább nem tudná lekötni, utána menne a feje után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=547161#post547161][b]Péter Fanni - 2015.11.26. 15:14[/b][/url]

Érdekes, akárhányszor mászkáltam benn a városban mindig újabbnál újabb emberek képével találtam szembe magamat, mintha... nap, mint nap cserélgették volna a város népét. Valójában, csak sokan éltek Budapesten, én meg ritkán jártam itt, főleg tanítási időben. Igazából akkor sem kóricáltam volna ott, ha apu nem hívott volna haza.
Már vasárnap délután volt, eljött az ideje a visszautazásnak. Belül harcban álltam önmagammal, hisz egyik felem szívesen maradt volna otthon apu mellett és úgy élni, mint a Bagolykő előtt, viszont a másik felemnek pedig hiányzott a társaság, az eridonos mókák, a kviddicsmeccsek, Matt...
Himével párban róttuk a járdát, nézelődtünk, próbáltuk felfedezni az új dolgokat és a változásokat, ám ezt a csodát a kiáltás szakította félbe. Tulajdonképpen úgy hallottam, mintha valaki utánam szólt volna.
- Fanni? - kérdeztem vissza az orrom alatt, megálltam és megfordultam, ám addigra már a hang gazdája ott állt tőlem alig fél méterre.
- Kriiiiiiiissz!  - felcsillantak a szemeim, az arcomra pedig egy hatalmas fülig érő mosoly húzódott.
- Úristen! Én is téged! De jó látni, mi újság? Hogy vagy? Úgy eltűntél... - lebiggyesztettem az ajkaimat, valójában csak sejtettem, hogy miért ment el, de csak pletykaszinten hallottam. Azokra meg nem igazán adtam, vagyis de, csak nem tudtam biztosra ezért nem foglalkoztam annyira a dologgal. Gwentől meg nem mertem megkérdezni.
- Oh, én? - kérdeztem vissza- Apuhoz jöttem, hazahívott a hétvégére, én meg gyüttem! - vigyorogva válaszoltam, elrejtve benne egy kis falusi szlenget.
- Fuh, hát amióta elmentél az eridon teljesen átalakult. Gondolom, tudod, hogy Radúz lett a házvezetőnk és most minden teljesen új és pörög meg minden... És ez marha jó. - még mindig úgy vigyorogtam, mint a vadalma.  Hime közben lent a földön ismerkedett Krisztián járművével, azt szaglászta és bökdöste az orrával.
- És veled mi újság, hova jársz suliba, és milyen? - érdeklődtem iránta, láttam nála a táskát, ebből feltételeztem, hogy suliból igyekezhetett hazafelé vagy máshová.