 Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.
Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.
A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.
A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál. Menü (a teljesség igénye nélkül) A pizzákat lehet szeletre is kérni- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar) - félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban) - lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz) - meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.) - vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)
Sütemények, édességek, rágnivalók- málna-fenyőszirup sajttorta - epres csokoládétorta - sós karamellás sütemény - mogyoróvajas-csokis sütemény - kimérősen Bogoly Berti drazsék, apró teasütik, gyömbéres kekszek - csokibéka (van külön angol és magyar kiadás) - popcorn (sós, vajas, sajtos, nagyon sajtos, csípős, karamellás, csokoládés ízekben)Üdítők, limonádék, teák széles választékban, illetve kávé és sörök is kaphatókTulajdonos Bánki Barnabás
Üzletvezető: Bánki Barnabás
Üzletvezető-helyettes: NJK
Pincérek és pincérnők Dragomán M. Aurél
Seprűs futárok Molnár Zselyke Molnár-Vars Tímea Magda
Biciklis futárok NJK
Higiéniai menedzser NJK
|
|
|
Marina Darik INAKTÍV
 noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 758
|
Írta: 2022. október 29. 20:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=855390#post855390][b]Marina Darik - 2022.10.29. 20:10[/b][/url] #Sábanyomában #ősihistória #éntudooom #Kolos
Szóval az a helyzet, hogy Bálint ma nagyon nagyon túlhúzta a közös kis szessönüket, és jól lemaradt, a kastélyban az ebédről. Vagyis még nem, de ha most indul, akkor már nem marad más neki, mint fonnyadt krumpli. Az meg nem valami jó. Szóval ahelyett, hogy visszasietett volna a hegy tetejére, betért inkább egy jó kis pizzáért. - Egy vajsör pizzát kérnék - állt meg a pultnál, és miután pár érmét tolt a pultra, elindult helyet keresni magának. El is indult, de a pillantása mégis megragadt egy könyv lapján. Ennek eredményeképp úgy nézett ki, mint egy rossz animációs figura, akinek bár a feje egy ponton marad, a lábai viszik tovább, majd egy ponton visszafordulnak, és újra a fej alá fordulnak. - Uuu, ezt ismerem. Ez a Makmon sámánbot - lelkesedett fel a barna, és úgy csapta rá a kezét a grafikára, mintha csapd le csacsit játszana. - Te is ismered a mesét? Az egyik kedvencem volt - csacsogott tovább megállíthatatlanul. - Akkor még azt hittem egy Salamont szeretnék magamnak, de lehet igazából egy Makedám lesz - vonta meg a vállát egyszerűen. Lehet igazából azért mondta el lassan mindenkinek, hogy ne csak mások, de ő is megszokja, hogy ez lehet normális.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|
Marina Darik INAKTÍV
 noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 758
|
Írta: 2022. október 29. 23:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=855399#post855399][b]Marina Darik - 2022.10.29. 23:15[/b][/url] #Sábanyomában #ősihistória #éntudooom #Kolos
Nézzenek oda, végre hasznos volt a kotnyeleskedése. Legalábbis ezt veszi le az ismeretlen lelkesedéséből. Meg is lepődik kissé, mert hát azért a magyarok esetében gyakran megesik, hogy nem ezt a fogadtatást kapja. Ilyen a nemzet. Az övéké meg a magyaroknak lenne fura, van ez így. - Igen, a nagymamám sokszor mesélte nekem, mert ez volt a kedvencem - bólintott mosolyogva Marina. Az ő szemében is csillogott az izgatottság, dehát hogy is ne ragadt volna át rá. Meg igazából szeme attól még körbe ment a helyiségen, és rájött, hogy nincs hely, szóval még kapóra is jött a srác. - Sok időd van? - tette fel a költői kérdést, és a helyet méregette az asztalon. Vajon odafért a pizzája, ha hozzák? Mert ő aztán biztos, hogy nem maradhat éhen. Hát akkor nem fog az agya, csak így létezik, és ki fogja megfejteni a srác helyett s titkokat? - Végülis, lehet, hogy a szőrös lábú félig démon Makemon igazából csak egy ápolatlan nő volt - vonta meg a vállát egyszerűen Marina. Szerinte csupán mese volt, de ha az ismeretlen hinni akar benne, hát ő nem fogja azt mondani, hogy ne. A gyerekeknek se mondjuk, hogy a Télapó humbuk. Marina kérés nélkül helyet foglalt a srác helyével szembe, és tanulmányozta a könyvet. Ismerős volt, látott már ilyet, de szerencsére olvasnia nem kellett. - Ez az a... hiteskönyv, ugye? Háhh, nem is tudtam, hogy ebben is benne vannak - csodálkozott.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|
Marina Darik INAKTÍV
 noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 758
|
Írta: 2022. október 30. 11:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=855409#post855409][b]Marina Darik - 2022.10.30. 11:43[/b][/url] #Sábanyomában #ősihistória #éntudooom #Kolos
Papíros ide vagy oda, akkor is csak egy mese volt az ő képzeletében. Valószínűleg azért, mert túl távol volt tőle helyben, hiszen a Vikingek összes meséjéről váltig állította, hogy igazak. A rúnák alakulásától Thorig, minden. Nem a film Thor, mert az meg van másítva, de az eredeti történetig. - Biblia. Hmm... érdekesen hangzik, de ha nehéz a nyelv, azt hiszem nem nekem találták ki. Még az orvosi szakszavakkal is gondjaim vannak. Meg az orvoslástannal is, de részlet kérdése - sóhajtott a barna. Ezért segíti Bálint. Hogy ne bukjon ki. Talán még megy is vele valamire. Talán. Egyszer. Mint múltkor Júliával. Őt is megmentette, vagy valami olyasmi. - Oké, szóval a nagyi mindig úgy mesélte, hogy volt egy ragyogó birodalom. Annak az uralkodója Salamon égen-földön a legbölcsebb ember volt. Éppen ezért volt olyan gazdagság a területén. Az emberek szerették, úgy tartották, bölcsessége fentről származik, egy nagyobb erőtől. Egyszer egy nap a küldött egy vendéget jelentett be. A nő Jemen király lányaként mutatkozott be, ám mikor betért az üvegpalotába, menet közben megmutatkozott szőrös, démoni lába. A király el akarta küldeni, hazugnak nevezte, és félt, hogy rossz ómen a birodalomra nézve. Erre a nő felháborodva magyarázta meg a férfinek, hogy habár anyja egy dzsinn, így félig démon az alakja, az apja igenis Jemen királya, és nem tűri az ilyen bánásmódot. Salamon kérte a nő bocsánatát, mire az csak azzal a feltétellel adta meg, hogy válaszol három kérdésére. Hallva Salamon bölcsességéről, a legfurfangosabb keresztrejtvényeket tette fel, remélve, hogy a király elbukik. Salamon csodálkozott a nő kérésén, és büszkesége bizony nem engedte, hogy visszautasítsa. Beszélgetésük során azonban mind a ketten kölcsönös szimpátiát éreztek a másik irányába. Mikor Salamon a harmadik kérdést is helyesen válaszolta meg, Makeda felajánlotta örök hűségét a férfinak. Házasságuk két bölcs elmét egyesített, amit egy gyermek örökölt, Menelik. Születésének évfordulóján adták ajándékba a szülők a botot, amelyben magja kettejük összefonódott haja, hogy ezzel királyozva a birodalom sose szűkölködjön többé - fejezte be a mesét, közben észre sem véve, hogy a pincér letette az asztal másik oldalára a pizzáját. Felújongott, és azonnal fogott egy szeletet az édes, habos pizzából, és óriásit harapot a tésztájába. - Marina - bólintott tele szájjal.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|
Marina Darik INAKTÍV
 noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 758
|
Írta: 2022. október 30. 16:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=855426#post855426][b]Marina Darik - 2022.10.30. 16:26[/b][/url] #Sábanyomában #ősihistória #éntudooom #Kolos
Imádta ezt a történetet. Igazi savage volt a nő. Igaz, akkoriban még nem tudta mi ez, de biztos gyerekként is ezért imádta. Hiszen a Vikingek történeteiből is mindig azt tanulta meg, hogy a nők is igazi harcosok. Egyenrangúak. Mint ebben a történetben is. Nem a nemtől függ a bölcsesség. - Hát.. akkor ott mitől volt démon? Csak nem jött a pokolból, vagy ilyesmi... vagy igen? - állt meg a rágásban egy pillanatra Marina. Makeda nem lehet egy mocskos halott menyasszony, vagy ilyesmi. Az creepy lenne. Az a mese is az. - A dzsinnek legendái is a távol-keletről érkezett először nem? Lehet tényleg van összefüggés. Esetleg arra többet tudnak erről a történetről - próbálkozott Marina, bár őszintén csak félig figyelt a srác szavaira, mert közben ÚRISTEN DE FINOM EZ A PIZZA. Hát egyszerre édes, és karamellás, és sós, meg tésztás. Ha legközelebb találkozik Kendével, biztos ráveszi, hogy kóstolja meg. Nem valószínű, hogy ízleni is fog neki, az ilyenekre mindig Loki volt vevő, de egy próbát megért. - Hát... ha szólt is, már nem emlékszem. A nagyim meg sajnos már nem tudja elmesélni - húzta el a száját a barna, és az előttük elterülő pár könyvre esett a pillantása. - De megkérdezhetem a dajkám. Madam Lykke a születésem óta mellettem van, és neki sokkal jobb a memóriája, hátha ő is hallotta - próbálta a lány. Nem szeretett másnak csalódást okozni. Legszívesebben mindenki problémáját megoldotta volna. Máskor meg senkiét, mert még az ágyból is nehéz volt felkelni, de most éppen jó moodban kapta el Kolos. - Viszont volt egy csávó a Sorbonne-on, aki kutatta Makeda történetét. Vagyis azt hiszem ő nem is így hívta, hanem...mmmm... La reine de Saba! Igen, ez volt az. Háhh, ki mondta, hogy hasztalan franciául tanulnom, nézzenek oda - csodálkozott magán is, hogy miket nem kapar elő az agya. Fordítási feladatba kapta a szöveget, aki valami afrikai régió kutatásával foglalkozott, és ott volt. - Kérsz egy kis pizzát - bökött a félig elmajszolt vajsör pizzájára.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|