Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar)
- félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban)
- lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz)
- meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.)
- vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=801520#post801520][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.03.29. 18:32[/b][/url]

Anna társaságában ücsörgök éppen a pizzázóban, némileg szorongva majszolva egy szimpla Margarita pizza hátralevő részét, ami már sajnos közel sem olyan sok, mint én azt szeretném. Közben szisztematikusan törölgetem le minden falat után a kezemről a lisztet és a zsírt, mintha a következő falattal nem koszolnám össze ugyanúgy újra. Az a vicc, hogy még csak nem is én találtam ki, hogy jöjjünk ide. Még nem volt erőm elmesélni Annának a tegnapi történetet, ami nagyon különös helyzetet idéz elő, ugyanis életünkben először történik meg az, hogy nem avatom be rögtön valamibe. Nem akartam idejönni, vagyis talán akartam, de simán lebeszéltem magamat róla, de aztán jött Anna, hogy pizzát akar enni, és hát... Csak nem mondhatok valakinek nemet, aki pizzát akar enni. Nem érdemes a pizzára éhes embert feldühíteni. Oké, talán kicsit kíváncsi is vagyok, csak ilyen költői dolgok érdekelnek, minthogy máshogy esik-e most a fény Barni hajára, attól, amit megtudtam. Micsoda hülyeség. Elképzelésem naivitásán töprengek, közben Annát figyelem, valamilyen kellően érdektelen dologról beszél, amit minimum százszor hallottam már, ezért a felét ki is zárja már az agyam. Igen, tudom hogyan számolódnak a pontok a felvételin. Igen, tudom, hogy a Bájitaltan vizsgát elcseszte nagyon előző félévben. Nem, nem fog emiatt tönkremenni az élete. Mondanék neki valami megnyugtatót, de tudom, hogy most nem is igazán erre van szüksége, inkább csak arra, hogy ventilálhasson. Így aztán csak majszolom egymás után a falatokat, az én pizzám már majdnem teljesen eltűnt, az övé közben gyakorlatilag még érintetlen. Hát igen, ha folyamatosan beszélsz, kicsit nehéz enni.
Röviden kifejtem, mennyire sajnálom a Bájitaltan vizsgáját, és már éppen arra térnék ki, hogy tudományos konferencián való prezentáláshoz illően támasszam alá, miért nem lesz ebből semmi baj, amikor egyszer csak a szó megáll a számban. Barnabás előbukkan pár pillanatra, én pedig megállapítom, hogy igen. Mármint, hogy határozottan máshogyan csillog most a fény haján. Apró gombóc van a torkomban, rosszul esik hirtelen lenyelni a falatot, mintha megkeményedett volna útközben.
Most veszem csak észre, hogy a helyiség másik felében Odett ül, láthatóan észrevett már engem, ugyanis kendőzetlenül bámul. Gondolom most mocskosul elégedett, hogy a kifejezett tiltása ellenére itt vagyok. Itt tartunk, hogy ő tilt meg nekem dolgokat, én meg engedetlenkedek, kész vicc. Hát kifordult volna a világ a sarkából? Leolvasom az arcáról, hogy mennyire mulattatja a helyzet. Meg azt is, hogy azért kicsit mégsem.
-  Oda nézz - bökök enyhén előre a fejemmel, miközben szólok Annának, hogy ő is észre tudja venni, hogy látogatónk van. Ha Barniról nem is, Odettről azért tud, mégpedig elég sokat, szóval érdemes erre is felhívnom a figyelmét. Közben tehát ő is konstatálja Odett jelenlétét, váltunk egymással egy sokatmondó pillantást, amiben úgy barátnősen minden benne van.
- Most nem megyek oda - mondom egyszerűen, egy kissé nyúlósabb sajtdarabbal küzdve. Az imént elkaptam Barnabás pillantását, nyilván akkor néz ide, mikor éppen belefulladok a nyúlós sajtba, tökéletes. Fanyar a gondolat, talán ez is olyasmi, amivel jó sokáig ugratna, hogyha tényleg a bátyám lenne. Állati kínos amúgy az egész szituáció. Hol Barnit nézem, hol Odettet, az egyikre lopva, elmélázva, a másikra nyíltan, bosszankodva. Annára meg szinte alig, és csak percek kérdése, hogy ezt ő is felfogja, elvégre teljesen egyértelmű.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=801757#post801757][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.03.30. 19:53[/b][/url]

Kicsit megemelem a szemöldökömet a kajamennyiségre, amit Odett elé lepakolnak. Tudom jól, hogy rengeteget eszik, gyakran főzök én otthon, jobban szeretek főzni anyánál (egyes pletykák szerint pedig jobban is tudok...), nem lepnek meg az Odett által elfogyasztott mennyiségek, de azért ez itt mégiscsak kicsit abszurdan néz ki. Látom, hogy ezt Anna is észreveszi és egyet is ért. Amúgy is kezd neki leesni, hogy gondolatban nem egészen az ő vizsgái körül járok, végleg pedig akkor bizonyosodik meg róla, amikor Barnus Odett asztalánál köt ki, én pedig egyre többet és egyre kétségbeesettebben pillantgatok feléjük. Odett rám néz. Rólam beszélnek? Naná, hogy rólam. Istenem ments ki innen, ez annyira marha kellemetlen, jajj... Anna pedig rám is szól. Érdeklődik, hogy mit próbálunk éppen Odettel ennyire lekommunikálni szemmel, és inkább miért nem megyek hozzá oda? Zavarba jövök, így egy pár pillanatra tényleg kizárólagosan a legjobb barátnőmnek szentelem a figyelmem.
- Ja, semmi különös, csak piszkál folyton, bocsánat... Próbálok nem odafigyelni - ígérem meg neki, ez talán megfelelő magyarázat, félig még igaz is. De igazából nem valószínű, hogy nagyon el fogok tudni vonatkoztatni, iszonyatosan szorongató, hogy mégis miről dumálnak ezek itt ketten. Főleg azért, mert nagyon egyértelmű, hogy valószínűleg rólam is. Eleve idegesít, hogy miért engem hagynak ki mindenből? Ez nem fair. És amúgy is, most meg miért tesznek úgy, mintha én lennék a hülye, hát Odett zúdított rám egy ilyen hírt, Bánki meg közölte, hogy hallani sem akar rólunk... Most akkor mégis hogyan kellene viselkednem? Lecsúszok a székben, sóhajtok egyet, próbálok megsemmisülni. Ritka, hogy ennyire behülyüljek valamin, nem tudom hova raktam az általános lélekjelenlétem, de ez valami rémes. Anna már az egészet nem érti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=802925#post802925][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.04.02. 22:46[/b][/url]

Továbbra is idegesítő, hogy felém pillantgatnak, amikor Barnabás felém int, akkor pedig végképp kezdek kétségbeesni, hogy mégis mi a szöszt beszélhetnek ezek ketten rólam.
A választ kínosan gyorsan megkapom, amikor Odett odalibben csak azért, hogy mindenféle szégyenérzet nélkül csessze le a fejemet káromkodva és alázzon porig a legjobb barátnőm előtt, aki az egészből persze egy szót sem ért. Általában kettőnk közül én szoktam érzelmileg stabilabban viselni az ilyen helyzeteket, de ez most különösen megvisel, tekintve a helyzetet. Ismered azt az érzést, amikor valakinek a hozzáállása olyan szinten felhúz, annyira igazságtalan és annyira nincs igaza, hogy meg sem tudsz szólalni, csak hápogni magadban mint valami hülye, mert erre egyszerűen mondani sincsen mit? Na, ezt érzem most. Pár pillanatig csak próbálom feldolgozni a jelenetet, aztán gyorsan bocsánatot kérek Annától, megígérem neki, hogy mihelyst tudom elmagyarázom, és Odett után baktatok az asztalhoz.
- Azt hiszem, jó lenne egy dolgot tisztázni - kezdek bele, habár nem emelem meg a hangom, erőteljesen érződik rajta az idegesség - Tény, hogy nem tudom annyira "tapintatosan kezelni", ahogyan te fogalmaztál, nem vagyok sem sunnyogásban, sem titkolózásban, sem hazudozásban olyan gyakorlott, mint ti - már az sem nagyon érdekel kivételesen, mennyire vagyok sértő közben, az igazságérzetem úgy kiabál belül, hogy mindjárt kiveri a plafont - De nem is lenne rá szükség, ha nem kényszerített volna a viselkedésetek ebbe a helyzetbe, ha egyikőtök is szólt volna hozzám egy őszinte szót is, ha ahelyett hogy a hátam mögött mész panaszkodni Odettnek, esetleg velem közlöd, hogy mi a problémád - fordulok immár Barnabás felé, majd a mondatom maradék részével Odetthez - Te meg anyázd le azt, aki kíváncsi rá, mert nekem rohadtul elegem van belőled - fejezem be végül a kis düh-monológomat. Ezzel pedig ott is hagyom őket, nem azért, hogy drámai kilépőm legyen, hanem mert tudom, hogy egyiktől sem sok empátiát remélhetek ezek után, innentől pedig nem igazán hiszem, hogy bármilyen más választ túl jól viselnék. Visszamegyek az Annával közös asztalunkhoz, és közlöm vele, hogy itt az ideje fizetnünk, otthon pedig majd elmesélem neki, hogy mi volt ez az egész. Legszívesebben csak végigbőgném az estét egyedül, és még csak nem is azért, mert ilyen minősíthetetlenül viselkednek, hanem azért, hogy engem ennyire kihoztak a sodromból. Isten összes ereje nem elég ehhez a családhoz.