Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar)
- félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban)
- lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz)
- meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.)
- vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)

Noha kicsit már nem mozog a körforgás közelében, a hírek őt is elérik, inkább utóbb, de ki nem kerülök. A faluban járva, főleg, ha emberek között mozog, elkapja az éppen aktuális szavakat, amelyeket az ajkukra vesznek és továbbadnak egymás között. Így hallotta azt is, hogy egykori főnöke, a pizzéria volt tulaja visszatért. Emlékszik arra, amikor elment, hogy mit hagyott hátra, vagy éppen, kit. Nem volt egy kellemes mese, még ha semmi köze se volt hozzá, csak akaratlan sikerült beszélnie róla azzal, aki végül szintén elhagyta a kis városkát. Furcsa véletlenek, vagy talán csak idő kellett neki, míg a nő végül nem várta meg? Túl szövevényes dráma lenne, neki ahhoz meg nincs kedve. Ameddig nincs baj, ő nem folyik bele semmibe. Mégsem tudta megállni, hogy ne a pizzázó felé menjen haza és ne álljon meg egy kicsit az épület előtt. Akaratlanul kerül elő a kérdés ártatlanul, laposan közelítve; mi lett volna ha? Ha itt marad, ha megmarad a kedves, szorgalmas felszolgálósrácnak, aki zárkózott, de szívesen elegyedik szóba két rendelés között. Aki innen hazament, tette a kis dolgát és talán észre sem vette volna senki. Könnyebb lenne, de ugyanolyan magányos út, mint a mostani. Nem tudja eldönteni, hogy megbánás van benne, vagy csak a szomorúság maradványa, amely lassan süpped el a semmiben. Majd lesz valahogy.
Elindul, csakhogy megálljon ismét és visszaforduljon. Nincs nála sok holmi, azok táskájában lapulnak, így nem kell sietnie, ráér. Enni mindig tud, szerencsére étvágya megjavult, így legalább azon nem kell aggódnia senkinek – aki esetleg ráérne ilyet tenni –, hogy elfogy. A kellemes emlékekkel telve nyomja le a kilincset majd nyit be és néz körbe. Van forgalom és lesz is, ebben mindig is bízott. Talán még nem késő eldobni azt, ami van és visszaállni ide, elhinni, hogy semmi sem történt meg azokból, amik miatt kétes és furcsa most a jelenje. Elhinni, hogy még mindig az a kis szürke kisegér, akit senki sem vett észre. Csak szeretné, hogy olyan lássa, aki képes enyhíteni azon, ami benne növekszik.
Nyugodtan ül le egy asztalhoz, majd ad le egy rendelést és vár, hátha megpillantja azt, aki miatt beült ide. Nem ront rá az irodában, nincs már neki joga ilyen helyekre menni, így kivárja a pillanatot. Az bőven van neki jelenleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=832399#post832399][b]Helvey Belián Balázs - 2021.06.06. 22:42[/b][/url]

Noha kicsit már nem mozog a körforgás közelében, a hírek őt is elérik, inkább utóbb, de ki nem kerülök. A faluban járva, főleg, ha emberek között mozog, elkapja az éppen aktuális szavakat, amelyeket az ajkukra vesznek és továbbadnak egymás között. Így hallotta azt is, hogy egykori főnöke, a pizzéria volt tulaja visszatért. Emlékszik arra, amikor elment, hogy mit hagyott hátra, vagy éppen, kit. Nem volt egy kellemes mese, még ha semmi köze se volt hozzá, csak akaratlan sikerült beszélnie róla azzal, aki végül szintén elhagyta a kis városkát. Furcsa véletlenek, vagy talán csak idő kellett neki, míg a nő végül nem várta meg? Túl szövevényes dráma lenne, neki ahhoz meg nincs kedve. Ameddig nincs baj, ő nem folyik bele semmibe. Mégsem tudta megállni, hogy ne a pizzázó felé menjen haza és ne álljon meg egy kicsit az épület előtt. Akaratlanul kerül elő a kérdés ártatlanul, laposan közelítve; mi lett volna ha? Ha itt marad, ha megmarad a kedves, szorgalmas felszolgálósrácnak, aki zárkózott, de szívesen elegyedik szóba két rendelés között. Aki innen hazament, tette a kis dolgát és talán észre sem vette volna senki. Könnyebb lenne, de ugyanolyan magányos út, mint a mostani. Nem tudja eldönteni, hogy megbánás van benne, vagy csak a szomorúság maradványa, amely lassan süpped el a semmiben. Majd lesz valahogy.
Elindul, csakhogy megálljon ismét és visszaforduljon. Nincs nála sok holmi, azok táskájában lapulnak, így nem kell sietnie, ráér. Enni mindig tud, szerencsére étvágya megjavult, így legalább azon nem kell aggódnia senkinek – aki esetleg ráérne ilyet tenni –, hogy elfogy. A kellemes emlékekkel telve nyomja le a kilincset majd nyit be és néz körbe. Van forgalom és lesz is, ebben mindig is bízott. Talán még nem késő eldobni azt, ami van és visszaállni ide, elhinni, hogy semmi sem történt meg azokból, amik miatt kétes és furcsa most a jelenje. Elhinni, hogy még mindig az a kis szürke kisegér, akit senki sem vett észre. Csak szeretné, hogy olyan lássa, aki képes enyhíteni azon, ami benne növekszik.
Nyugodtan ül le egy asztalhoz, majd ad le egy rendelést és vár, hátha megpillantja azt, aki miatt beült ide. Nem ront rá az irodában, nincs már neki joga ilyen helyekre menni, így kivárja a pillanatot. Az bőven van neki jelenleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=833970#post833970][b]Bánki Barnabás - 2021.07.08. 19:04[/b][/url]

Belián

Talán nem annyira meglepő, hogy habár csak pár napja, hete van újfent itt, a papírok máris halomban állnak az asztalán. Pedig ő tényleg azt hitte, hogy már képes lesz kézben tartani ezt az egészet, elvégre a menedéknél sok mindent meg kellett tanulnia és néhány hónapig segítség nélkül is sikerült megoldania a dolgokat. De a pizzázó más, ráadásul úgy érzi mindig, amikor átlépi a küszöböt, mintha még a falak is árgus szemekkel néznék és azt várnák, hogy melyik pillanatban bukik orra. Ami mellékesen majdnem minden másnap megesik.
Gondterhelten indul ki az irodából egy nagyobb bögre kávéért. Kezében ott piheg néhány papír, melyeket legalább egy órája próbál átnyálazni. A pultra teszi őket, hogy még véletlenül se löttyintse rá az italt, mert így is elegendő folt van már szerencsétlen papírokon. Míg fő a kávé, tekintetét lassan vezeti körbe a helyen és meglepetten veszi észre a régi ismerőst, akinek látványától mintha sok súly esne le a földre a vállairól.
Magához vesz még egy bögrét, amit szintén felönt feketével és a papírokat hátrahagyva indul meg régi alkalmazottja felé. – Végre egy ismerős arc – lelkesen teszi le Belián elé a kávét. – Esküszöm már azt hittem, hogy mind kihaltatok – nem tudna egyet se említeni azok közül, akikkel napi kapcsolatban volt és találkozott volna mostanában velük. – Mi szél hozott erre Belián? Csak nem a nosztalgia? – a kezét a másikkal szemben lévő székre teszi ezzel kérdezve, hogy helyet foglalhat-e, s ha igenlő választ kap, lehuppan vele szemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=834776#post834776][b]Helvey Belián Balázs - 2021.07.24. 17:04[/b][/url]

Akárki akármit mond, hogy apró és nem hatalmas karriert ígérő munka ez, neki nagyon sokat segített és adott. Segített beilleszkednie, nyugodtan mozognia emberek között, miközben legalább az irodán tudták, micsoda ő. A törzsvendégek nyilván több alkalom után össze tudták tenni, mégsem fintorgott senki, amikor eléjük tette az ételt, vagy éppen csak beszélt velük pár szót, amikor reggel a kávét szervírozta és olyankor jól esik pár szó. Azóta sok minden történt és sok minden változott, libikókázott, fent, majd lent, megint lent és így tovább, most fogalma sincs hogy hol billeg, annyi biztos, letette a fenekét és kivárja a pillanatot. Odalépnek hozzá, így rendel: kávét kér, feketén és egy sonkás-szalámis pizzát, sok kukoricával. Bár nyilván nem miatta fognak többet rátenni, de jól esett kimondania most neki, hogy mi a speciális. Kapott néha ő is olyan megrendeléseket, amiket nem értett, aztán rájött, hogy a glutén nem valami szósz és a paleo az, amikor ki kéne mennie mammutot vadászni, és azt tenni a tányérra. Lehet maradi, de ő annak idején csak a kenyér héját nem akarta megenni, hálás a sorsnak és a kórságnak közben, hogy nem szenved ételallergiában, mert akkor lehet minden kajálás előtt sírva fakadna.
A pincérnő eltűnik, ő pedig a kitett szalvétával kezd origamizni. Csak hajót tud, meg repülőt, de azok kiválóak, viszont a szalvéta repülésre nem, így hajó készül. Érzékeli, hogy érkeznek felé, úgy hiszi, a pincérlány, hiszen kávé is kerül elébe, végül azonban más hang üti meg a fülét, amelyre felemeli a fejét.
- Barnabás! Szia! - széles mosoly kerül arcára és eltolja maga elől a félkész művét. - Dehogy is, olyan vagyok, mint a csótány. Egy atomvillanás sem tudna – persze, ez nem igaz. Ha csak a közelmúltat nézi, a csontsovány önmagára gondol, arra, aki a sötét szobában várta a halált. Igenis kitudna, de nem akar, már nem. Ezt azonban illedelmesen ki fogja hagyni a beszélgetésből, mint mindenki másnál. Még az sem tud kísérleteiről, akinek kellene. De nem fog soha beszélni erről Neki, eldöntötte. Ezt a titkát, és érzéseit magával viszi majd messzire.
- Ó, nagyon is a nosztalgia. Illetve, hallottam, hogy visszajöttél és látni szerettelek volna – bólint, ahogy jelzi, leülne, a hely szabad, meg úgymond, rá is várt. Akadálya nincs. Elhelyezkedik a férfi és ő is, majd kényelembe helyezi magát. Saját lábait húzza a szék alá, hogy ne egymás bokáját rugdossák véletlen. Hallotta mi történt anno, azonban neki abba semmi beleszólása, így ítélete sincs. Tiszta lap? Valahogy úgy.
- Mesélj, merre jártál? - érdeklődik első körben. Mert mindig jobb másokat hallgatni, mint mesélnie magáról, ugye.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=837098#post837098][b]Bánki Barnabás - 2021.09.20. 13:31[/b][/url]

Belián

– Ugyan Belián, azért annyira nem nézel ki szarul, mint egy csótány - neveti el magát halkan. Persze érti ő, hogy nem erre célzott a másik, de azért meg kell ezt jegyeznie. – Mondjuk, azt sem mondanám, hogy életed legtökéletesebb formájában vagy – látta már jó és rossz passzban is, most valahol a kettő közé tudná tenni.
– Na, ne hízelegj itt nekem, mert a végén még azt fogom feltételezni, hogy valakinek hiányoztam – nevet ismét. Eddig eszébe sem jutott ilyesmi. Többnyire úgy érezte, hogy akármerre megy, inkább kívánják a pokolba, mint ide. – Nem is értem, hogy engedhetik, hogy ismét az én kezeim között legyen ez a hely – tárja szét a kezeit, miközben mélyről jövő, halk nevetés kezdi mozgatni testét. – Viszont, amint átléptem a küszöböt, tudtam, hogy megint kell ez a hely és mikor már az enyém volt, akkor éreztem teljesnek mindent – végletekig képes lett volna harcolni azért, hogy megkaparintsa a kulcsait a pizzázónak. Szerencséjére nem kellett mindenki előtt megalázkodnia.
– Egy ideig elvonultam, van egy kis falu, ahol többször is jártam, ott töltődtem fel és rázódtam helyre. Aztán jött az érzés, hogy valamit kezdeni kell magammal. Mikor még itt voltam, már tervezgettem egy menedékház megvalósítását, hát belevágtam – és erre nagyon büszke. Élete egyik legmeghatározóbb momentuma lesz, míg szemei nyitva vannak, hogy a menedék áll és lehetőséget ad elveszett fiataloknak. – Az elején eléggé gyökér voltam benne, mint amúgy minden másban is az életben, de most már tudom, hogyan és miként tudom megvalósítani azt, amit elképzeltem - és erre iszik is egyet. - És veled mi a helyzet?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=837800#post837800][b]Helvey Belián Balázs - 2021.10.06. 21:52[/b][/url]

- A csótány nem a rondaságáról híres első sorban. Túléli az atomcsapást és két hétig elél a feje nélkül. Nos, a fejem még megvan, a többi sem kísért, de azért na, érted – vagy nem. Egy kicsit belekeveredett a végére, mégis a lényeg a túlélés. Vagy valami hasonló. Nem büszkélkedik, mert őszintén nincs mivel, annyira nincs és arra pedig nem fogja a mellkasát veregetni, hogy tessék szépen megdicsérni.
- Hát el is találtad. Messze van az még – vagy inkább el sem fogja sosem érni. A tökéletesség furcsa dolog, vagy elhiszi valaki, hogy az, vagy tényleg az. Nos, az ő történetében, ahol többen voltak, bőven nem ő volt a tökéletesség és továbbra sem az.
- És ha tényleg hiányoztál? Sosem tudhatod – mert tény és való, hogy nem írtak egymásnak kilométeres leveleket, azonban sokszor jutott eszébe, amikor éppen erre járt. És akkor még nem is ő állt hozzá közelebb, hanem akárki más, így aztán erre nem tud választ adni. Tény, amikor elment és ahogy, amiatt, bizonyára szerzett olyanokat, akik nem zárták, zárják a szívébe, azonban nem ezen múlik, hogy most itt marad vagy sem.
- Úgy, hogy te jól vitted és viszed. Az előző is biztosan, mégis, sok mindent pakoltál bele. A kezedre áll. Mi ez a negativitás? - bagoly mondja, ugyebár. De ebben most nem érti, hiszen ha nem kell lehúzni a rolót, akkor nyilván nem csinálja rosszul. Vannak vendégei, bevétele, mindene. Szóval mi akkor az, amit ennyire savaz? - Na, így máris szebben hangzik. Üdv újra itt, főnök – mert nem felejtette el azt sem, hogy meddig dolgozott itt, még ha nem is hosszú évek, évtizedek távlata az. Az is egy másik korszak, az egész kezdete. Talán azt jelenti, hogy vissza kellene néha járnia ide és akkor el tudná engedni a mindent, újra tudná kezdeni? Jó kérdés. Enni jön, ez biztos.
- Ó, egy falu. Már jól hangzik. Lehet tudni merre van? - sejti, hogy valami isten háta mögötti dologról van szó. Még a végén kedve támad megnézni magának. Amerikában is a világ egyik végén volt, az is egy menedék volt és szerette. - Menedékház? Mesélj erről – meglepi mégis, hogy belevágott, na de mibe az jó kérdés. Érdeklődve figyeli, majd csóválja meg ismét a fejét.
- Senki sem születik tudással, ezt az internet már megmondta. Az a lényeg, hogy most már megy – kortyol ő is, követve a mozdulatot, majd mikor leteszi a poharat, a vállán ránt egyet.
- Semmi jó és közben van mégis. Tanítok, most már egy jó ideje az Előkészítőben kaptam gyakorlati helyet. Aztán végeztem ugye és gyakorlótanárként a Mágustanodában. Igazából nekem most ez az, ami megy. A többi… örülök, hogy lefoglalja az időm a két iskola – nem is bontja ki, nem szükséges itt elrontani a hangulatot. Inkább iszik ismét, persze, ha közben kérdez, válaszol. Csak magától nem nyílik meg ilyen téren.