Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar)
- félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban)
- lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz)
- meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.)
- vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)

A művészbolt közelében láttam a sötét tincsek tulaját, aki előttem áll nem sokkal a sorban, hogy kikérje a szíve vágyát jelenleg. Háztársam, fiatal és előtte van minden, amit csak elképzelni tud, hiszen ennek az iskolának határai szinte nincsenek, utak sokasága áll előtte és bármerre léphet szinte. Persze, van, ahol vannak határok, keretek, amelyeket nem lehet áttörni, csak megmászni nehezen, vagy ott hagyni és könnyebb utat keresni. Erről persze csak az dönthet, aki rajta jár, az enyém már régen tiszta és szinte kitaposott, csak végig kell rajta sétálni. Az, hogy mások hogyan és mikor, az már nem az én dolgom.
Előre lépek, a lány végez és közelebb kerülök én is az ebédemhez, ma reggel sonkás pizzát kívántam, így most megadom magamnak, mint valami apró jutalmat egy jó nap után, bár többnyire, én minden napot annak tartok, ha a fejem üres és nem jön az ihlet, akkor van rossz és borús.
Hamar ki is kérem, hiszen az előttem közvetlen nem éppen tudta, mit is akar igazán, így beletelt időbe, mire végül kimondta és elégedetten távozott. Majd végül én is. Megállva a rendelésemmel, körbetekintek, vannak bőven, elegen, végül miért ne alapon indulok el az előbb látott, megjegyzett lány felé. Különleges ő, szemnek bőven és minden olyan nélkül, amitől valaki rosszra gondolna, az én szemeim máshogy látnak és fognak is. Közeledve felé, öltöm fel a barátkozásnak szánt mosolyomat, hogy végül megállva a szék mellett, türelmes várakozást felöltve pillantsak le rá.
- Szia! Nem lenne gond, ha csatlakoznék? – megvárom míg mond bármit, lehet vár valakit, lehet nem, nekem pedig van időm, ha nem szeretné, akkor keresek mást, nem fogok beleszakadni. Egy jó asztaltársaság mindig kellemes érzés és időtöltés, bár sokan evés közben nemigen szólalnak fel, nem teli szájjal nyilatkozni érdemes, de elsietni sem a falatokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=825272#post825272][b]Alexander Burton - 2021.01.25. 20:47[/b][/url]

A művészbolt közelében láttam a sötét tincsek tulaját, aki előttem áll nem sokkal a sorban, hogy kikérje a szíve vágyát jelenleg. Háztársam, fiatal és előtte van minden, amit csak elképzelni tud, hiszen ennek az iskolának határai szinte nincsenek, utak sokasága áll előtte és bármerre léphet szinte. Persze, van, ahol vannak határok, keretek, amelyeket nem lehet áttörni, csak megmászni nehezen, vagy ott hagyni és könnyebb utat keresni. Erről persze csak az dönthet, aki rajta jár, az enyém már régen tiszta és szinte kitaposott, csak végig kell rajta sétálni. Az, hogy mások hogyan és mikor, az már nem az én dolgom.
Előre lépek, a lány végez és közelebb kerülök én is az ebédemhez, ma reggel sonkás pizzát kívántam, így most megadom magamnak, mint valami apró jutalmat egy jó nap után, bár többnyire, én minden napot annak tartok, ha a fejem üres és nem jön az ihlet, akkor van rossz és borús.
Hamar ki is kérem, hiszen az előttem közvetlen nem éppen tudta, mit is akar igazán, így beletelt időbe, mire végül kimondta és elégedetten távozott. Majd végül én is. Megállva a rendelésemmel, körbetekintek, vannak bőven, elegen, végül miért ne alapon indulok el az előbb látott, megjegyzett lány felé. Különleges ő, szemnek bőven és minden olyan nélkül, amitől valaki rosszra gondolna, az én szemeim máshogy látnak és fognak is. Közeledve felé, öltöm fel a barátkozásnak szánt mosolyomat, hogy végül megállva a szék mellett, türelmes várakozást felöltve pillantsak le rá.
- Szia! Nem lenne gond, ha csatlakoznék? – megvárom míg mond bármit, lehet vár valakit, lehet nem, nekem pedig van időm, ha nem szeretné, akkor keresek mást, nem fogok beleszakadni. Egy jó asztaltársaság mindig kellemes érzés és időtöltés, bár sokan evés közben nemigen szólalnak fel, nem teli szájjal nyilatkozni érdemes, de elsietni sem a falatokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=825302#post825302][b]Zayday Hudson - 2021.01.26. 10:20[/b][/url]

Olyan régen ettem már pizzát. Utoljára otthon, éppen aznap amikor megvettem mindent a sulihoz. Úgy döntök, délután ellátogatok Bogolyfalvára, de először jó lenne ha pizsamából átvedlenék ruhába. Felveszek egy sötétkék farmert, egy fehér inget, és egy menő fekete masnit. Nem olyan kislányosat, igazi menő motoros masnit. Lemegyek megreggelizek, utána átlibbenek a Könyvtárba úgy is régen voltam már. Kis fecsegés után két könyvvel felszaladok a körletbe, leteszem a szekrényemre a könyveket, felöltözök és útnak indulok. Egész út alatt fütyürészek, integetek annak akit ismerek. A faluban megtetszik egy kirakatban pár ruha, ezért úgy döntök visszajövök még. Elérem a Pizzaházat. Én így hívom, pizzaház. Belépek, kellemes lágy zene szól, és elég szép emberek vannak bent. Szép ember alatt, kedvesnek tűnő vidám arcokat értek. Elég gyorsan sorra kerülök, kettő kukoricás sonkás pizza, és egy limonádé kíséretében leülök egy ablak melletti helyre. Olyan jó itt a melegben ülni, és nézni kint a nagykabátosokat ahogy járkálnak balra-jobbra. Ezen tűnődve beleharapok a pizzába, mármint az egyik ujjamba, kicsit felszisszenek, majd egy kicsit lerázom hogy ne bizseregjen. A pizza irtó finom, nem hiába dicsérik ennyien. Jártam már itt párszor, és szeretnék minél előbb törzsvendég lenni. Éppen szűrcsölöm a az italamot, amikor meghallok egy kellemes basszusú hangot. A nevére nem emlékszem, de ismerem valahonnan. Persze! Háztársak vagyunk.
-    Szia! Csak nyugodtan, foglalj helyet! – mosolygok rá, majd mutatok a székekre, hogy válasszon magának, hogy hova szeretne ülni.
-    Ha jól emlékszem, akkor te mestertanonc vagy. Jól mondom? ÖÖ… bocsánat a nevedre nem emlékszem. – szégyenkezős mosolyt villantok rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=826226#post826226][b]Alexander Burton - 2021.02.14. 12:50[/b][/url]

Nem tudom, mennyi fér a mai napba, mert még mindig nem szokásom és szoktam tervet készíteni rá, hogy éppen mi és hogyan kövesse egymást, miképpen kellene úgy beosztani az időt, hogy mindenre jusson. Van, hogy elszöszölök egy egész napot a semmivel, máskor pedig egy magas pozícióban lévő ember napi teendői is kevesek ahhoz, amit csinálok. Kicsi káosz, de szeretem én ezt, jobban, mint a csendet és a semmit.
Ez azonban talán nem egy program része, hanem a véletlen, a random listájára írható és kell, kell ez is, mert beleragad az ember a megszokott rutinokba, szokásokba és akkor egyhangúság követi, olyasmi ez, amely után az ember megcsömörlik és semmi sem szórakoztatja többé. Ezt pedig nem szeretném. Így engedek mindig ezeknek, hogy jobbra induljak bal helyett, hogy megálljak, hogy ezt-azt tegyek, ilyenkor mindig történik valami olyasmi, ami emlékezetes, amit hoz magával. Ott van Zsófi, a vörös tincsei, a lángoló mivolta, akivel ugyanúgy a véletlen hozott össze és akit ecsetvonásaim örökítettek meg, szinte perzselő a vászon is, amelyen pihen. Még hiányzik róla valami, erre nem jöttem még rá, emlékeimből alkottam egy másik vázlatot, talán majd azon meglelem. Erre is jó és kellett ez a séta. Lesz ami lesz.
Annyira lett valami, hogy egy asztalnál várok és várom, leülhessek. Aztán kapcsolok, hogy üdítőt nem is kértem.
- Egy pillanat – egyelőre csak a tálcám teszem le, szórakozott voltam már a sorban is, ahogy most visszasietek, szerencsére épp végeznek előttem, így hamar kikérhetem azt a kólát, amit annyira nem szeretek, de ezen ételek mellé igen, nem is tudom miért. Mint a sütit tejjel, a kalácsot kakaóval, a teát is tejjel inni, mindig valami valamihez, ami már megszokott. Aztán indulok is vissza, hogy végül a poharat letéve, kabátomtól szabaduljak meg.
- Igen, az vagyok – térek vissza az előző témához, amit nem felejtettem. A ruhadarab a szék támlájára kerül, én pedig leülök és végül kezem nyújtom felé. – Semmi gond. Alex vagyok. És benned kit tisztelhetek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=827084#post827084][b]Zayday Hudson - 2021.03.02. 18:43[/b][/url]

Szeretnék egy szót kinyögni. Nem megy, mert elkezd kaparni a torkom. Nem tudom, utóhatás érzésem van. Egy hónapja körülbelül elkapott egy szaftos influenza járvány, persze már pár hét óta túl vagyok rajta. Iszonytató volt, köhögés, torokfájás. Kaparás. Remélem ez valóban egy kicsi utórengés, és nem kerülök bele megint valami betegségbe. Szólás helyet kortyintok egy tekintélyeset, majd csukott szemmel lenyelem. Egy kicsit mintha kezdene múlni, mert már annyira nem szabdalja ezer kés a torkom. Köhögök egyet, és szinte felszabadultan sóhajtok. Bizony jól esett, mert majdnem teljes elmúlt, de azért még lehet érezni. Harapok egy falat pizzát, lenyelem majd szóhoz jutok:
-    Na akkor egy pont nekem. Zayday vagyok, így személyesen örvendek! – villantom a fiúra a legszebb mosolyom, majd folytatom az evést.
A pizza az egy igen jó dolog, amit nagyon későn fedeztem fel. Nem tudom, 12 lehettem amikor mindez történt. Kiskoromban szerettem egészségesebben táplálkozni, mint például gyümölcsök illetve tejtermékek, bevallom féltem az effajta ételektől. Azután egy barátom születésnapi partiján megkínáltak, én pedig hogyan is utasíthattam volna el. Az első falatot nem éreztem, mert annyira magával ragadott az izgalom. Pár másodperc múlva már el is fogyott a tányéromról, így szaladtam repetázni. Persze jó ha egészségesen élünk, de én sosem tudok nemet mondani egy jó hamburgerre, pizzára vagy bármilyen hizlaló húsos kajára.
-    Na, mesélj valamit Alex. Nagy unalmamon, egy jó sztori segítene. Milyen volt a napod? – kérdezem.
Bekapom a pizza maradékát, megtörlöm a számat a szalvétával, kortyintok egy újabb limonádét, majd figyelmesen várom a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=828306#post828306][b]Alexander Burton - 2021.03.31. 20:39[/b][/url]

Darabokban ugyan, de megvan, amit most szeretnék. Az illatok töktik be az orromat, mintha az aromák már a számban lennének, hirtelen többet és még tudnék enni és rendelni, viszont tudom, hogy csak a „szemem kívánná”, nem tudnám valóban meg is tenni. Egyszer ettem annyit, hogy rosszul is lettem, annyira, hogy napokig csak egy kanyarra járt bennem minden, még a víz is szinte, azt hittem, sosem élvezhetem többé az ételek ízét és azt, hogy valamit kellemes érzéssel ehetek meg. Leülve, elhelyezkedve törlöm meg ujjaim megszokásból, mintha a port akarnám róla letörölni, majd felvéve a szeletet, harapok belőle egyet. Ráérősen rágom meg, még kicsit meleg, türelmesnek kell lennem, itt minden friss. Ez meglepő, megszoktam a hideg, hűvös pizzaszeleteket.
- Kettő pontot is adok – bólintok, mosolyt húzva ajkaimra, hogy az öröm kölcsönös, én is örvendek. Minden apró ismeretség fontos, ki tudja, hogy mivel fogom majd egyszer megkeresni őt, vagy fordítva, én kíváncsi vagyok mindig arra, mit hozhat a jövő, mi az, amit hozhat a sors, akárkiről is van szó. Meglátjuk, mi lesz az.
- Az unalom luxus dolga, mindenben van valami lehetőség, valamire – nagy bölcselet, de én inkább tényleg jobban szeretek mindent feltölteni valamivel, más nem azzal, hogy sétálok és látok világot. Még ha pici világot is.
- De a napom csendes volt. Vettem pár dolgot, gondolkodom hogyan fejezzem be az egyik régebbi festményem, vagy mi legyen az új. Ihletet gyűjtök, úgymond, az pedig néha jön, néha pedig… elkerül. Most még gondolkodom rajta, hogy melyik van velem – szórakozottan és bő választ adok neki, majd eszek magam is, ismét egy falat, finomabb, mint hittem. Elismerésem szól a hely felé, mert a pizzát annyi módon lehet elkészíteni, ahány módon el is rontani.
- És neked? Azt hiszem, láttalak téged a művészboltban, de lehet mégsem. Érdeklődsz iránta?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=828882#post828882][b]Zayday Hudson - 2021.04.05. 13:12[/b][/url]

Még jó hogy hoztam magammal egy kis szopogatós cukorkát a tatyómban. Mármint még jó hogy nem felejtettem hozni a táskát, mert körülbelül két hete két marékkal dobáltam bele őket. Ez a fajta a kedvencem, mert elég pár másodpercig a számban lennie hogy áttörést hozzon, mesterien elmulasztja a torokfájást. Hiába, a mugli világban is vannak csodaszerek, amik megkönnyítették a gyerekkoromat. Mikor régebben fájt a torkom hűvös novemberi napokon, cukrot olvasztottam, majd tejjel öntöttem fel. El is készült a karamellás tej. Vagy ha egy hosszú túra után hazaérve begyulladt a szemem, kimentem a hátsó kertbe és kamillát szedtem. Felforraltam vízben, majd egy tiszta kendővel borogattam a szemem. Bizony már 7 éves koromban önállóan meg tudtam csinálni ezeket, igazi kis füveslányka voltam. Két értelmű a szó, úgyhogy kijelenthetem hogy a jó értelemben gondoltam el, a csinos kis kobakomban. Iszok rá egy kortyot a táskámból előkotort vízből, mert a limonádé elfogyott. A pizza is a végéhez közeledik, ezért bekapom gyorsan, és elrágcsálom. A nyelés után újabb korty vizet erőltetek magamba, majd végül minden figyelmemet Alexnek próbálom szentelni, és ezt jelezvén megtörlöm a számat, felhúzom komótosan a lábamat és felé fordulok.
-    Kettő? Jé, köszi! Az páros szám. – örömködöm, és figyelem a fiút miközben eszik.
Úgy gondolom minden találkozásnak megvan a célja. Nem tudom Alexnek milyen célt adott a jövőre nézve, vagy hogy egyáltalán fogunk még találkozni, beszélni megint de örülök minden egyes találkozásnak, így bővíthetem az ismeretségi körömet.
-    Jól mondod. Az ihlet az bizony jó dolog, csak néha nagyon erőlködnünk kell érte. – osztom meg a bölcsességemet, és megigazgatom a fejemen elhelyezkedő masnit.
-    Elég jó volt a napom, és nagyon jók a szemeid. Engem láttál. Hogy is mondjam, érdeklődik irántuk de annyira nem nagyon hogy minden napomat nekik szenteljem. Szeretek én is festeni, néha napján táncolni, na meg persze énekelni is. De az csak takarítás közben megy. Téged mi fogott meg a művészetekben, és melyik a kedvenc irányzatod? – kérdezősködöm kíváncsian.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=830707#post830707][b]Alexander Burton - 2021.04.30. 23:55[/b][/url]

Sokaknak mániája a páros, a szimmetrikus, ez nem lep meg. Nekem mikor mi tetszik, van, amikor egyik sem, van, amikor pedig a rend. De a munkaasztalom, a szekrényem káosz, valahogy az ecseteim, festékek és egyéb kellékek rendben tartása az, ami megy, minden más mehet és nézhet ki úgy, ahogy esik és puffan. Nem nagyon vannak nagyobb igényeim a kényelmesnél, szóval, nem rendezek belőle gondot. Csak akkor és abban a pillanatban, amikor valami tényleg nagyon kell és nem gondolom át, hova is tehettem, akkor csapkodok kicsit, majd elmúlik és mindent ugyan úgy pakolok össze és vissza. Nem vagyok a rendmániások kedvence, de azt mondják, a művészet káosszal jár.
- Igen, többnyire. Vannak napok, amikor az sem – fáradtság vagy épp más állapot, de nem akarok itt rossz színben feltűnni vagy éppen a kedélyeket borzolni, csak megjegyeztem. Eszek pár falatot, elvégre kihűlni nem épp a legjobb ötlet hagyni egy pizzát, szerencsére túl forrón sem kaptam, hogy hólyagosra égessen, mint mohóbb társaimat néhanapján. De tudok olyat, aki úgy szereti, ha közben fáj és még bele sem halt. Érdekes, miket bírnak az emberek. A szavai hallatán sóhajtok egyet és leteszem a szeletet.
- Ó, nagyon is. Szenvedni, sírni, könyörögni. Máskor meg nem hagy aludni, volt, hogy napokig ébren voltam, mert csak jött és jött. Fájtak a kezeim, kicsit talán hallucináltam is, de… jó volt – ezt azonban nem csodálom, ha furcsán fogadja, úgy szokták, az ilyeneket csak az érti meg, aki benne van és aki esetleg át is élte. Nem lehet elmondani sem, mert akkor mást és máshogy érzékeltem, érzékel az ember.
- Persze, hogy jók. Az arcmemóriám még jobb – ha neveket nem is tudok társítani mellé, de sok mást igen. Színeket, mi volt aznap rajta, mit csinált. Igen, ez nagyon ijesztően hangzik, de csak annyit mutat, hogy a megfigyelés részletesebb.
- Elég annyi is, ha kikapcsolódásnak szánod, még ha csak takarítasz is. De valamennyi művészet kell, ez tény. Miket festesz? - kérdezek én is, majd közben iszok egy kortyot. - Ó, a szürrealizmus. Szeretem, csinálom, és nem tudom mi fogott meg. Talán minden, az, hogy alkothatok és elmondhatom azt, én hogyan látom a világot. Kivéve, ha meg van adva mit és ho… - akadok meg látványosan. Mit és hogyan. Mit és hogyan… Szinte villámcsapásként ér a felismerés.
- Van egy beadandóm. Ó, te jó ég, beadandó – és el se kezdtem, mert utálom. De muszáj, hogy ne essek ki, hogy ne buktasson, hogy ne veszítsek. Szinte felpattanok és bocsánatkérően nézek rá.
- Köszönöm, hogy szóba hoztad. Nélküled lehet elbuknék, de most mennem kell, hogy meg is csináljam. Nézd, ezt máskor, más formában, de be fogjuk pótolni. Ígérem. Most pedig… ne haragudj és szia – összekapkodom a dolgaim és szó szerint hazáig futok, hogy ha haraggal, utálattal, de le tudjak holnap adni valamit. Muszáj lesz. Szegény lány, remélem nem bántottam meg.

//