36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2020. december 13. 16:45 | Link

Zsófi
Ruha


Két választásom volt a mai napra, miután valahogy elszaladt az idő, és megint sikerült belecsúsznom a túlórába. Van egy csúnya földrendezési ügy, amire az előző években mindenki csak legyintett, most viszont kibukott a dolog, és a jelenlegi tulajok egymásnak mentek. Igen, az egyikőjük Jolika, és akárhogy is nézem a múltbéli ügyeket, amiknek az aktáit megtaláltam, nagyon úgy néz ki, hogy a nőnek van igaza, szemben a szomszédjával, csakhogy a most ide költözött fiatal férfi szülei éppen arra bővítették a házat, amerre a néni területe van. Nyilván, arról hallani sem akar, hogy mai telekáron kiszámoljuk a veszteséget, amit kifizetnek neki. Pedig a fejlődéssel együtt, most már sokkal drágább az a bizonyos négyzetméterenkénti ár.
Szóval mivel egyedül vagyok otthon, és senki nem várja, hogy ételt tegyek az asztalra, úgy döntök, hogy kirúgok a hámból, és fáradt agyam, valamint korgó gyomrom olyan étellel kényeztetem, amihez nincs közöm. Pizzára fáj a fogam, így egyértelműen a félszeműbe megyek, ahol kérek egy lángnyelv pizzát, amit gyerekkel már nem nagyon kéne majd fogyasztanom, mogyoróvajas sütit és mentás limonádét. Nem, amúgy tökre nem vagyok terhes, mert hát a Szentléleknek mostanában nem erre volt dolga, hogy csak úgy megáldjon. Egészen másról van itt szó.
De ha már szó van róla, akkor miért is ne nézném át megint az egész ügymenetet ahhoz, hogy lássam, nincs már semmi, amit el kellene intézni, és ha minden jól megy, akkor még ebben az évben, apám legnagyobb örömére, unokával lepem meg. Biztos oda meg vissza lesz tőle, amikor a drága bőr és famunka találkozik a zsírkréta csodálatosságával, vagy, amikor a finoman megmunkált fapadló nyomokban gyurmát és más technika órán használt eszközöket tartalmaz majd. Izgalmas időszak lesz... talán nem ártana az eladó házakat is megnéznem a környéken, hogy szegény Richárd ne omoljon össze idő előtt. Előveszem a prospektusokat, és amíg várakozom, elkezdek végigmenni a lépéseken, amiket az elmúlt hónapokban csináltam, remélve, hogy tényleg nem maradt ki semmi.
Hozzászólásai ebben a témában

Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. január 5. 19:22 | Link

Zsófia
Hupsz! | Outfit

Igen sűrű, és egyben unalmas napot hagytam magam mögött. A tanárok annyi anyagot borítottak ránk, mint az előző két hétben összesen. Nem is volt sok óránk, viszont ami volt, azok a lehető legunalmasabbak voltak. Kezdve a mágiatörivel, amit félálomban hallgattam végig. A prof szerencsére nem vett észre, nem is kérdezett semmit. Az egyik túlbuzgó levitás válaszolta meg szinte az összes kérdést. Miután sikerült kicsit felébrednem, szenvedtem még egy sort átváltoztatás tanon. És ekkor még korántsem voltam a nap felénél. Kikapcsolódásképpen viszont meg kellett nézhettem egy-két lakást a faluban, amihez viszont fel kellett hurcolnom magam, hogy külön engedélyt kérjek.
A lakásnézés végül egészen jól ment, annak ellenére, hogy nem tudom még, melyiket engedhetem meg magamnak. A fáradságom viszont nem múlt el, és a pizzéria felé indultam, hogy legalább valami élvezet is legyen a napomban.
A hely viszonylag üres volt, tekintve, hogy a diákok most nem lepték el teljesen. Kedvemre válogathattam az üres asztalok között.
Először azonban rendelnem kellett valamit, mert a gyomrom már hangosan korgott. A kínálaton végig futva hosszas tanakodás után kiválasztottam az étlapon szereplő első nevet, meg egy narancsos limonádét. Az italt szinte rögtön meg is kaptam, így a pultra támaszkodva vártam a pizzámat is. Csak egy valaki várakozott mellettem, valami papírokat vizsgálgatva. Talán ő ihletett meg, de én is előhalásztam a hátizsákomból az albérletek listáját, és elkezdtem kihúzogatni azokat, amik biztosan túl drágák lesznek nekem. Egy nagyobb mozdulatomnál azonban túlcsúszott a kezem, és egyenesen beleütöttem a teli poharamba. A limonádé persze kiömlött, egyenesen a mellettem várakozó csaj papírjaira, teljesen beborítva azokat, nem csak vízzel, de narancs- és citrom darabkákkal is. Egy pillanatig csak lefagyva bámulok az elázott lapokra, majd pálcámat előkapva próbálom menteni a menthetőt.
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2021. január 7. 14:22 | Link

Zsófi


Elkezdem kihúzogatni a már kész dolgokat arról a listáról, amit az egész pakk mellé kaptam, de ugyebár mindannyian tudjuk, hogy mindent nem fogok tudni, ami bosszantani fog, és ami odáig fog vezetni, hogy az örökségemet, amit anya hagyott rám, elköltöm majd egy házra. Milyen felnőttesek lettünk itt kérem szépen, már nem csak a munka meg a munka van, hanem elkezdtem valós célokért élni. Egyért: Ririért. Egy igen nagy cél, hogy egy család legyünk, és legalább annyira izgalmas is. Teljesen elmerülök a papírokba, de ismernek már itt, pontosan tudják, hogy amikor aktuális lesz, hogy oda figyeljek, akkor jelezni fognak nekem, így nem is nagyon figyelek, egészen addig, amíg a Limonádé el nem áztatja a papírhalmot. Riadtan lépek egyet hátra, a listát felvéve, mert az szent és sérthetetlen, meg persze pótolhatatlan, és csak utána emelem a tekintetem az elkövetőre.
- Ha nem szereted a limonádét, azt máshogy is kifejezheted, Zsófi.
Mert ismerjük egymást, hiszen valamilyen szinten mind a ketten a "piacon" vagyunk, csak amíg ő teljesen elismert aranyvérű lányka, addig az én hátterem nem makulátlan. Nem érek annyit, mint amennyit a vérem akkor érne, ha papíron is tökéletes Hollóvölgyi-Vasváry családfaegyesítést jelentenék. Mivel a szüleim nem voltak házasok akkor, apám nem tett apai elismerőt rám, annak ellenére se, hogy lefuttatták a kötelező köröket, és fekete-fehéren leírta a dns vizsgálat is, hogy ő az apám. Mindenki tudja, hogy ő az, de nem kerültem hivatalosan felvezetésre, így ha valaki ezekből a körökből velem kötne házasságot, akkor megkockáztatná a vérvonal beszennyezését, és valljuk be, ilyet nem nagyon szeretnek csinálni. Szóval persze, engem is elvittek ezekre az összejövetelekre, suttogtak is a hátam mögött, hiszen megtűrtként szerepeltem mindig is. Mostanában már nem kötelez rá senki, nem is járok, az utóbbi évem teljesen aranyvér mentes volt, talán egy alkalmat leszámítva, amikor Richárdot kísértem el. Most pedig, hogy gyerekem lesz, még annyira se leszek értékes, mint eddig. Nem mintha azok közé tartoznék, akikért megveszve kapkodnak. Szeretem a nyugodt életemet. A pálcámat elővéve lépek vissza hozzá, és ajkaimon bujkáló mosollyal segítek felitatni a vizet.
- Ne aggódj, van belőlük másolatom.  
Hozzászólásai ebben a témában

Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. február 1. 23:42 | Link

Zsófia
Hupsz! | Outfit

Nem, nem vagyok ügyetlen. Általában. De balesetek mindenkivel történnek, nem igaz? De. Velem is. Meglepően későn reagáltam arra, mi történt, így egy hosszú-hosszú pillanatig nem is kezdek semmit a dologgal. Ahogy viszont Zsófi felpattant mellettem, nekem is el jutottak a tudatomig a történtek. Nem is ismertem fel, ki ült mellettem, míg szembe nem kerültem vele. Hiszem ismerjük egymást - igaz ami igaz, egy ideje nem találkoztunk. Egy ideje már kerülöm az aranyvérű köröket, egyszerűen nem szeretem a hangulatát. Pont az olyan pletykák és rosszalló nézések miatt, amiket Zsófi kapott. Egy-egy nagyobb összejövetel után a családi asztalál is végig hallgattam, mennyire nincs helye köztünk a Hollóvölgyi lánynak. Hogy mekkora szégyen, hogy életben van. Már 10-12 évesen is éreztem, hogy mennyire nem fair így beszélni róla szegény lány háta mögött. Talán szimpátiából akartam mindig megismerni közelebbről is. Végül sosem váltottunk pár szónál többet egymással. Még így sem, hogy egy helyen élünk.
De most itt volt az alkalom.
- Ne haragudj - nevettem fel kínosan. Ezt az egy reakciót tudtam kipréselni magamból a mondatára.
Neki is láttam kisebb-nagyobb sikerrel eltakarítani a kiömlött üdítőt, ám a háztartási bűbájok sosem voltak az erősségeim. Talán mert minden porcikámmal próbálok ellenállni annak, hogy olyan háziasszonyka legyek, amilyennek a szüleim szántak. Sosem esett szó róla, hogy esetleg férjhez akarnak adni egy bizonyos jó családból származó fiúcskához. Ám bármikor előállhatnak vele, és amikor ez megtörténik, én szeretnék tőlük a legmesszebb lenni. Lehetőleg olyan messze, hogy meg se találjanak.
- Szerencse. - Vissza is léptem egyet a pulttól, tekintve, hogy sem sikere, sem értelme nem volt a pálcámmal hadonászni az ázott papírok felett.
- Régen láttuk egymást - jegyeztem meg visszaülve a székemre. - Hogy telnek a napjaid, távol az "igazi varázslóktól"? - idézőjelet formáltam ujjaimból az utolsó két szóra, utalva arra a néhány - szerencsére egyre kevesebb - arrogáns mágusra, akik felsőbbrendűségüket vallják családfájukra hivatkozva.
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2021. február 17. 13:56 | Link

Zsófi


- Tényleg nem haragszom, igazából ez...vicces.
Tényleg vicces, mert ilyenek velem nem esnek meg, és ez az egész annyira könnyed, annyira egyszerű, annyira mulatságos, hogy vidáman felnevetek, ahogy extra szalvétákat és papírtörlőket veszek magamhoz, hogy felitassam a nagy részét. Közben Zsófi is segít, és nagyhamar megérkezik egy alkalmazott is, aki végül befejezi a munkánkat. Vidáman pillantok fel rá, majd Zsófira.
- Szeretnénk kérni egy másik limonádét, én fizetem.
Teszem hozzá gyorsan, mert tudom, hogy egyrészt ugyebár aranyvérű, tehát nincsenek anagyi problémái, másrészt viszont diák, tehát lehet, hogy nem kap annyi pénzt, és probléma lenne neki egy másik ital vásárlása. Vannak, akik minden pénzt a gyerek elé tesznek, és vannak, akik alig-alig, nehogy ideje korán hozzászokjon a jó világhoz. Engem megtanultak költségvetést csinálni, ami talán egy kicsit merész tizenkét évesen, de most kifejezetten jól jön. Tudok házat venni, Erikát örökbe fogadni, és bár kevés pénzem marad, de még mindig lesz a tartalékaimból, és a polgármester úr méltányos fizetést ad nekem.
- Valóban, bár ha jól tippelem, az iskolai kiváló hivatkozási alap arra, hogy te is kerülhesd a társaságot.
Mert engem apám néha elvisz magával, jelezve, hogy életben vagyok, bár nem tudom, hogy mégis mi szükség van erre, hiszen, ha meglesz az örökbefogadás, gyermekkel már szinte teljesen értéktelen leszek azokban a körökben. Milyen szomorú... ja, nem. Amúgy sem terveztem folytatni az aranyvérű családfákat, habár édesanyám részéről ezt nyilván nagy veszteségnek élnék meg. Ami az apámat illeti, ő a nevére se vett, így ott nem is nagyon hiszem, hogy fel vagyok tüntetve.
- Azonban kifejezetten jól, örülök, hogy nem kell bájmosolyognom, és végighallgatnom a suttogásokat arról, hogy egy korcs vagyok, ami, amúgy nem is igaz, mivel két ősi máguscsalád leszármazottja vagyok. És te? Találtak meg neked tökéletes úri fiúcskát, akit a dajkája kellőképp elkényeztetett?
Hozzászólásai ebben a témában

Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. március 9. 15:53 | Link

Zsófia
Hupsz! | Outfit

Én is felnevettem, bár inkább kínosan, s nem olyan könnyeden, mint Zsófia. Közben folytattam a kiömlött üdítő feltörlését is.
- Köszönöm - pillantottam a nőre hálásan. Bár ki tudtam volna fizetni az újabb pohár limonádét, nem ellenkeztem a meghívásra sem, ha már ilyen kedves.
A szüleim elém raktak mindent, amire csak szükségem volt, már születésem óta. Akkor sem tagadták meg tőlem a pénzt, amikor nem úgy cselekedtem, ahogy azt elvárták volna tőlem. Mindig volt tehát nálam elegendő pénz. Egyelőre. Mert ha más nem, az elköltözésem gondolata biztosan kiborítja majd a Bernáthy szülőket. Nekem is nehéz lesz, mindenképpen. Hiszen bármennyire is ellene vagyok a családomnak, a pénzhez hozzá vagyok szokva. Nehéz lesz minimális fizetésből élni, ahhoz képest, ami eddig volt körülöttem. Talán arra rá tudom venni őket, hogy az iskolához szükséges költségeket állják, hiszen az oktatás mindennél fontosabb nekik. Akkor pedig ki tudom fizetni a lakást.
- Hát igen - nevettem fel. Hangomba kis keserűség vegyült.
Igen, ilyesmi indokkal tudom csak kihúzni magam az összejövetelek alól. Amíg Lídia szívesen megy, a szüleimnek van kit bemutatni. Van, aki fenntartsa a Bernáthy család jó hírnevét. Van, aki bebizonyítsa, milyen jó házasság az, ami a Kalóz és Bernáthy családok közt köttetett. Szerencsére viszont nem én vagyok az az ember.
Ismét csak keserűen felnevettem, másképp nem tudok reagálni. Sem a bájmosolygás, sem az úri fiúk gondolata nem idegen tőlem.
- Nem, szerencsére még nem álltak elő senkivel. Ellenben Lídia nagyon szemez az egyik Vittman fiúval. A szüleim pedig kiugranának a bőrükből, ha házasság lenne a dolog vége. - Közben belekortyoltam a limonádémba, amit a felszolgáló elém elém rakott. - Én a világ végéig rohannék, ha hozzá akarnának adni valakihez. - Ha nem is vagyunk közeli barátok, Zsófi ismerhet már annyira, hogy tudja, nem szívesen hódolok be a szüleim akaratának.
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2021. március 14. 12:43 | Link

Zsófi


A köszönetre elmosolyodtam, és aprót biccentettem, amolyan semmiség szinten. Az esetben mind a kettőnket hibásnak és ártatlannak is tekintettem, a vita pedig igazán felesleges volt. Tudom, hogy sokan vannak pattanásig feszült idegekkel, ők valószínűleg már réges-rég ordítanának, én azonban messze nem ilyen vagyok. Nekem is sok minden van a vállamon, sok teher és néha idegőrlő nap, de sosem fekszem le mérgesen, és sosem kelek bosszúsan, így aztán olyan jól tudok aludni, mint a medve, mikor téli álomra vonul. Sokkal, de sokkal kipihentebb vagyok, mint az itt élők jó része, és ez nagyon sokat segít abban is, hogy ne kapjak instant agyérgörcsöt egy kis kiömlésért.
- Mondjuk az a jobbik eset, ha ő szemez, nem? Kevés család hagyja, hogy a lány önállóan gondolkozzon.
Ha például megnézzük a polgármesteri párt - hozzám jelen pillanatban ők állnak a legközelebb, mivel nekik dolgozom -, ott Konrádnak volt lehetősége nemet mondani, viszont, ha igent mond, ahogy tette is, akkor Elizabet nem mondhat nemet, ahogy nem is tette. Ilyenkor a nő egyáltalán nem dönthet a saját sorsáról, és azok, akik görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy a vér tiszta maradjon, a nagy korkülönbségektől se riadnak vissza. Hány tizenhét éves ment már hozzá negyvenes férfihoz a vér és az utódlás miatt? Naugye.
- Szerintem, ha nagyon akarnák, akkor ott is megtalálnának. Viszont, ha Lidi nézhet magának férjet, akkor lehet, hogy neked is ezt kellene, nem? A következő alkalommal jó alaposan körbe nézni a potenciális lehetőségek között, és megtalálni a legkisebb rosszat. Ha Richárd ilyesmin törné a fejét, én biztos ezt csinálnám.
Örülök neki, hogy nem gondolkozik ilyenben, mert nem igazán élvezném a helyzetet. Persze voltak próbálkozásai régebben, úgy egy éve, de szerintem ő is belátta, hogy mivel a társaság peremvidékén egyensúlyozok, nem biztos, hogy előnyök házasságra tehetek szert. Aztán, amikor szóba került Erika, megbeszéltük, hogy valószínűleg egyedül maradok majd, de nem bánom, mert lesz egy kislány az életemben, aki tökéletes.
- Azt nem javaslom, hogy gyorsan házasodj meg, mert kitagadnának, és annál szerintem bármi jobb.
Hozzászólásai ebben a témában

Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. március 20. 17:38 | Link

Zsófia
Hupsz! | Outfit

Más családokban nem néznék jó szemmel, ha a lány kutat udvarló után. A szüleim viszont bíznak a nővéremben. Tudják, hogy azzal a tűzzel, ami benne ég, bárkit megszerez magának. Nekem nem hagynák, hogy magamtól válasszak. Bennem nem bíznak, nem hiszik, hogy jó családból való férjet szerzek magamnak. Lídia tökéletes magatartása, kiváló eredményei feljebb tudják emelni őt a ranglétrán, mint ahogy a szüleink elindultak. Az én viselkedésem ellenben csak "szégyenbe hozza a családot". Tehát míg Lidi könnyedén talál magának férjet, tőlem sokkal jobban fognak tartózkodni a családok. Jelenleg azonban nem zavar a dolog. Ha rajtam múlik, nem szeretnék benne ragadni a társaságban. Nem szeretném az egész életemet a "felsőbbrendűek" körében tölteni.
- Igen, ez a jobbik eset. A szüleim tudják, hogy a nővérem eléri, amit akar, Meg azt is tudják, hogy azt akarja amit ők. Egy jó családba beházasodni. - Talán abban is szerencsések vagyunk, hogy nem házasítottak ki minket amint nagykorúak lettünk. Igaz, anyám majdnem 30 éves volt, mire férjhez ment. Nagy port is kavart, amikor visszatért Magyarországra, és kiderült, hogy még nincs férjnél. Nagy szerencsének, és a nagymamám rámenősségének köszönhető, hogy apám végül elvette.
- Azt sem tudom, akarok-e egyáltalán férjhez menni - vontam vállat. - Legrosszabb esetben is van még három évem, mielőtt férjhez adnak. A tudás a szüleim számára kincs, sosem vennének ki az iskolából, csak, hogy gyerekeket szüljek. A nevemet úgysem örökölnék a gyerekeim, a családi örökséget az unokatesómnak kell tovább vinnie, szóval... - nem fejeztem be a mondatot, csak beleittam a limonádémba. Nem is tudom, pontosan mivel is fejeztem volna be. - Na és te hogy állsz ehhez a házasság témához? Szülői nyomás akkor rajtad nincsen? - Zsófi sem úgy néz ki, mint aki a közeljövőben tervez férjhez menni. De minél idősebb, annál kevesebb esélye van aranyvérű körökben házasodni. Persze az ő esélyei eleve alacsonyabbak. Aztán lehet, hogy nem is számít neki annyit a vér. Ahogy nekem sem. Igazából egész házasság dolog a háttérbe szorul nálam.
Persze tudom, hogy a szüleim úgysem hagynák, hogy férj nélkül maragyjak. De amíg Lidi jövője van a középpontban, én kitalálhatom, hogy mihez kezdjek az egész témával. Bár az biztos, hogy a múltkor Emmával is a házasság témánál lyukadtunk ki. Talán ez azt mutatja, közelebb van ez a dolog, mint hiszem. Nagykorúnak minden értelemben mondható vagyok, így ez nem tudja megakadályozni a szüleimet. A mindennapjaimban azonban nem jut eszembe a házasság, így soha bele sem gondoltam, mennyire a nyakamon van az egész. Abba sem, hogy ha a szüleim végül hozzá adnak valakihez, az tönkreteszi minden jövőbeli tervemet.- Merlinre, dehogy! - hevesebben nem is reagálhattam volna a felvetésre. - Sok tervem van a következő éveimre, de a házasság egyáltalán nem szerepel köztük! - elég érthető voltam? Azt hiszem igen. - Talán majd egyszer - tettem hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2021. április 5. 16:55 | Link

Zsófi


- Azt hallottam, hogy egyre nagyobb divat már aranyvérű szinten is kötőjelesen továbbvinni a családnevet. Például ott van Andrássy Borbála, ő is Andrássy-Szász papíron, megkapta az anyja nevét is. Szóval simán lehet, hogy a te gyereked is mondjuk nem is tudom Vasváry-Bernáthy lesz. Mondjuk, ne akarj hozzámenni az apámhoz, de érted.
Megértem, hogy nem akar férjhez menni, nem is értem a kényszerítést, de mondjuk azt sem, hogy valakinek tényleg az az életcélja, hogy jó házasságot kössön. Azokat a lányokat, akiket aranyvérűként nevelnek, arra tanítják, hogyan szolgálják jól a férjüket. Hogyan legyenek jó feleségek, hogyan találjanak jó házastársat. A főnökeim között nem hiszem, hogy szerelmi házasság köttetett, pontosabban tudom, hogy nem az, de, ahogy az lenni szokott, a női érzelemvilág sokszínűségének és intenzitásának köszönhetően, mára már elmondhatom, hogy az egyik oldalról egy szerelmi házasságot látok. Ami a polgármestert illeti, úgy vélem, nem elégedetlen, szépen bánik a feleségével, és vannak pillanatok, amikor úgy néz rá, hogy én is zavarba jövök tőle. Az ilyenek szoktak a sírig tartani, de nem minden "jó üzlet" jó valóban. Ehhez kellett egy nagy adag szerencse.
Én magam képtelen lennék feltenni az életemet egy ennyire lutri dologra. Ha egy nap férjhez mennék valami csoda folytán, én a legjobb barátomhoz szeretnék hozzámenni. Olyan emberhez, akit szeretek, akibe tudok szerelmes lenni, és akivel képes vagyok átbeszélgetni egy életet. Tudom, hogy nagy elvárásaim vannak, és ennek okán talán sosem megyek majd férjhez, de szeretném hinni, hogy egy nap lesz valaki, akivel mégis meglépjük ezt. Egyáltalán nem vagyok a dolog ellen, sőt, a sok racionalitás alatt rengeteg romantika is megbújik, csak nem szeretem felfedni annyira az érzéseimet.
- Azonban, ha a nővéred meglépi, és férjhez megy, akkor neked vagy állati nagy szerencséd lesz, mert nem kell neked beteljesíteni ezt, vagy óriási peched, mert azt akarják majd, hogy kövesd az úton. De rendesek a szüleid, szóval nem hiszem, hogy félteni kéne a jövődet.
- Nincs. Egyszer-egyszer az apám felhozta a témát, hogy szeretné, ha biztosítva lenne a jövőm, de amikor észrevételeztem neki, hogy ez úgy is működött volna, hogy ha aranyvérűként nem fattyúnak bélyegezve növök fel, akkor nem pedzegette tovább. Nem hiszek az elrendezett házasságokban, de tekintve, hogy huszonöt évesen még sosem voltam kapcsolatban, nos, valószínűleg a magamfajták miatt találták ki ezt az egész elrendezettséget.
Kínos tudom, de én tudok nevetni a saját hátrányaimon. Tényleg nem volt még olyan kitartó férfi az életemben, aki három randin túl is akart volna, vagy, akit én akartam volna, de ilyennek is kell lennie, ezért is döntöttem úgy, hogy mindent elérek az életben, amit szeretnék. Megcsináltam a jogot, és az Erikához vezető út is egyre simábbnak látszik, kivéve, amikor limonádé ömlik rá, de hát nekem mindig van egy plusz megoldásom.
- Imádom a terveket! Miket tervezel?
Hozzászólásai ebben a témában

Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. április 13. 00:04 | Link

Zsófia
Hupsz! | Outfit

- Nem tervezem - nevettem fel, megrázva a fejemet.
Azt viszont nem mondhatom, hogy nincs bennem félelem azzal kapcsolatban, hogy hozzá adnak. Mert ha más nem lesz, talán hozzáadnak egy olyan férfihoz, aki jóval idősebb nálam. Nem akarok foglalkozni ezzel az egésszel, a hátam mögött akarom hagyni, élni a saját életemet. Viszont ebben nőttem fel, és tudom, amíg a Bernáthy nevet viselem, az aranyvérű körökben ismerni fognak. A családunk nem áll a ranglétra tetején, meg sem közelíti az akkora családokat, mint mondjuk a Zsófi által is említett Andrássy-ék. A szüleim viszont szünet nélkül azért küzdenek, hogy kivívják mindenki elismerését az elitben. Anyám persze hátrányból indul, későn ment férjhez, elment az országból, mikor arra kellett volna koncentrálnia, hogy családot alapítson. Az ilyen hibákat pedig nehezen nézik el. Ha Lídiának viszont sikerül házasságot kötnie kiszemeltjével, engem is könnyebben fognak majd "eladni", még édesanyán múltjával is.
Egy részről ijesztő a dolog. Akármennyire is próbálok kiszakadni az otthon környezetből, mégis csak visszatérek minden nyáron, s amíg nevet nem változtatok, letagadni sem tudom a származásomat. Ezzel együtt pedig 16 éves korom óta bennem van a tudat, hogy bármelyik pillanatban elém állhatnak egy jó családból származó fiúval, és azzal a bejelentéssel, hogy két hónap múlva esküvő.
- Rendesek, amíg érzik, hogy kézben tartják a dolgokat - sóhajtottam fel. Tudom, hogy férjhez akarnak adni. Ők maguk mondták. Mert akármennyire a női ág az erőteljesebb a családban, mindenki úgy tartja, hogy a lánygyermek dolga, hogy annak idejében férjhez menjen. Abban viszont igaza volt Zsófinak, hogy a beképzelt családok állítottak már rosszabb példát is a következő generáció elé. S bár az én szüleim is régimódiak és beképzeltek, találkoztam már rosszabb esetekkel is. - De talán attól nem kell tartanom, hogy hozzáadnak az első felbukkanó kérőhöz. - Halvány mosoly jelent meg a szám sarkában, talán a megkönnyebbülés jeleként. - Utálom ezt a gondolatot, de ha a nővéremnek sikerül beházasodnia egy jó családba, nekem is több esélyem lesz, hogy nem egy negyvenes éveiben járó özvegyhez adnak hozzá. Bár legszívesebben nem is gondolnék erre az egészre. Otthagynám a teljes házasság és aranyvér dolgot. - A limonádémba belekortyolva a velünk szemben emelkedő falra bámultam. Nem is tudom, hogyan sikerült megint kifogni ezt a témát. Mostanában túlságosan is aktuális lehet. Ismét Zsófira nézve elmosolyodtam, ahogy a párkapcsolatokat említette. - Azt hiszem, nem vagy egyedül ezzel a dologgal. - Bár én pár évvel fiatalabb vagyok nála, talán mások egy 19 éves lánynál is furcsállnák a kapcsolatok hiányát. Nálam viszont valahogy nem merült fel soha, hogy bárkivel hosszabban fűződjön a románc, mint egy kis flörtölés. Igen, talán némi előnyöm is származna egy elrendezett házasságból.
- Ó, legfőbb tervem, hogy elkerüljek otthonról - nevettem fel keserűen. - Rövidtávú terveim közt szerepel, hogy a faluba költözzek - közben az előttem heverő papírokra böktem. Egyelőre a kisebb házakat néztem csak meg, bár azokat sem tudnám megvenni, se kibérelni egyedül. Leendő lakótárs azonban még nem keresett, hiába a hirdetés. - Nem tudsz esetleg egy olcsón kibérelhető házat? - Ha már egymásba futottunk, nem árt rákérdezni. - Bár valószínűleg az egyik társasházba fogok beköltözni. Mindenesetre szeretnék egy saját helyet a faluban, az sok mindent megkönnyítene. Hosszútávra pedig - bár ki tudja, mit tartogat a jövő - vontam vállat - szeretnék nyitni egy saját éttermet, vagy valami hasonlót.
Azt pedig, hogy utazzak, hogy felszedjem a tapasztalatot, ami egy saját üzlet fenntartásához kell... Nos, igazán megnehezítené egy férj.
- No és neked milyen terveidet húztam keresztbe, azzal, hogy leöntöttem? - vetettem rá egy bocsánatkérő pillantást ismét, ám tekintetemben hamar kiült a kíváncsiság is.
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2021. május 8. 19:46 | Link

Zsófi


- Szerinted engednék, hogy otthagyd?
Azt tudom, meg látom is, hogy elég sokat lazultak a szabályok. Olykor engedik, hogy te választhass házastársat, ám elég rendesen meg szokták vizsgálni még ekkor is a családi hátteret, és igazán csak akkor boldogok, ha megvan a legalább három generációnyi arany, mert akkor nem esik akkora csorba a család hírnevén. Mostanra rájöttek, hogy az elmebajos utódoknál jobb az, ha kicsit hígabb a vérük, vagy éppen jobban keveredik a nemzetségük. Régebben ezek az opciók is igencsak lehetetlenek voltak. Emlékszem, hogy olvastam, a másodfokú unokatestvérséget már inkább nem is tekintették rokonságnak, de volt olyan, hogy az elsőfoknál lévő kockázatra is legyintettek. Sőt, volt olyan, aki a saját lányát, vagy éppen testvérét vette el, de azok nagyon középkori és nagyon beteg szokások voltak, szerencsére ilyen, legalábbis remélem, már meg sem fordulnak az emberek fejében.
- Vannak házak a faluban, amik a tanács tulajdonában vannak, és igen olcsón lehet bérelni őket. Alap felszereltségük van, felújítottak. Köthetsz szerződést csak bentlakásra, de akár vásárlásra is. Az utóbbinál egy picit alacsonyabb a havidíj, viszont néhány éven belül meg kell vásárolnod az ingatant. Az a jó benne, hogy kedvedre alakíthatod. A legtöbb fehérre van festve, te bármilyen színt belevihetsz, változtathatod az udvart, a haidíj nyolcvan százaléka pedig a vételárba beleszámít, vagyis, ha mondjuk öt év múlva megveszed, akkor ugye már kevesebbet kell fizetned. A Macskába már nincs, de a többibe van még két-három ilyen ház, szóval ha van ötleted, hogy milyennek örülnél, akkor meg tudom neked mutogatni őket, mert nálam van mindegyik kulcsa, meg én intézem a papírmunkát is.
Mondhatjuk úgy is, hogy a legjobb embertől kérdezte. Ez amolyan sorsszerű dolog. Te  csak kitalálod, hogy mit szeretnél, és tessék, megvalósul a dolog. Szeretem az ilyen jó pillanatokat, amikor ennyire jól találkozik két szándék. Ő lakna valahol, nekem pedig a célom, hogy ne csak kiadjam a házakat, de olyanoknak, akikben megbízok.
- Örökbefogadás. Mivel valahogy a társadalom peremén egyensúlyozok, és elég rossz a statisztikám a mellettem megmaradó hímneműek terén, úgy döntöttem, hogy férfi nélkül leszek anya. Már az út végén járok, csak néhány kitöltésre váró papír, és hamarosan nálam lesz a kislányom, Erika.
Aki, bár már itt is tudom, de később csak még biztosabb lesz, életem legjobb döntésének bizonyosul majd. Ha senki másom nem is lesz a világon, akkor is teljesen boldog leszek, hiszen ő lesz nekem. Kell ennél több? Nem.
Hozzászólásai ebben a témában

Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. május 10. 22:41 | Link

Zsófia
Hupsz! | Outfit

Csak egy lemondó fejrázást kapott válaszként. Bár azt hiszem, Zsófi is sejtette, hogy ez lesz a felelet. Elég jól ismeri az aranyvérű családokat ahhoz, hogy tudja, semmi esetre sem hagynának olyat megtörténni, ami csorbát ejthet a család hírnevén. Ha engem elengednének, hamar kiderülne, hogy elvesztették az irányítást fölöttem, azt pedig nem néznék jó szemmel az elit körökben. Maximum egy-két év távollétet tudnának kimagyarázni, külföldi oktatással, ha pedig akkor visszatérnék, még a kezükre is játszanék, könnyebben tudnának "eladni", mint külföldön művelődött lányt. Talán igaza van Zsófinak, és azzal járok a legjobban, ha olyan férjet keresek magamnak, akivel még jól ki is jövök. Ha a szüleimre hagyom, ki tudja, milyen ember mellett fogok kikötni. A gond csak az, hogy a világon a legmesszebb áll tőlem, hogy tisztavérű fiúk után vadásszak, mint alma után a piacon. Én nem a nővérem vagyok.
Felcsillanó szemmel hallgattam, ahogy a házakról mesélt. Kívülről láttam már őket, s a pultra kipakolt papírjaim is a leírásukat, árukat tartalmazzák. Már csak arra várok, hátha felbukkan egy lakótárs. Hiszen egyedül könnyen megsavanyodik az ember, hát még az olyan, aki csak társaságban érzi igazán jól magát. No meg a lakbért felét fizetni csak... Az igazán megkönnyítené a helyzetemet.
- Ó, szuper lenne, ha valamikor körbe tudnál vezetni, megmutogatni a kiadó házakat. Még csak kívülről láttam őket, de ha be akarok költözni, nem ártana, ha belülről is látnám őket - nevettem fel.
Persze az, hogy a kastélyban élek az év nagyobb részében, biztosít egyfajta szabadságot számomra. Az igazi korlátlanság az volna, ha saját magamról gondoskodhatnék, ha például saját pénzemből vett székre ülhetnék le enni. Nem kötnének a kastély szabályai a nap 24 órájában, csak abban a 6-8-ban, amit az órákon töltök. Munkám már van, már csak elég pénzt kell összegyűjteni ahhoz, hogy legalább az első havi lakbért kifizessem, és berendezhessem a házat. Azt viszont, hogy a szüleimnek hogyan fogom tálalni ezt az egészet, még nem tudom.
Közben a pincér is megjelent, két kézzel két pizzát egyensúlyozva, hogy aztán letegyen elénk egyet-egyet. Megittam a limonádémból maradt utolsó kortyokat, majd félre toltam a poharat, hogy felvághassam az ebédemet.
- Hű, gratulálok! - Meglepett a válasza, azt hittem, munka az, ami fölött ül. Sosem gondoltam volna, ilyesmi dolgon gondolkodik.
Meglepettségem ellenére azonnal tisztelet ébredt bennem. Becsülöm azokat az embereket, akik egyedül vágnak bele a gyereknevelésbe. Én sosem lennék képes rá. Őszintén szólva gyerekek nem is szerepelnek a terveim között. Ha elképzelem a jövőmet, csak önmagamat látom benne. Furcsamód, hiszen mindig emberek közé vágyom. Konkrét terveim között viszont nem szerepel se férj, se gyerekek. Talán csak ez csak egy újabb út, amivel szembe szállhatok a szüleimmel.
- Nem hiszem, hogy nekem valaha is lesznek gyerekeim - osztottam meg a mellettem ülővel is gondolataimat. - Pláne, ha végül férjem se lesz - vissza az előző témához.
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2021. május 15. 08:19 | Link

Zsófi


- Igen, ez célszerű. Volt nemrég egy fiatal nő, ő is úgy választott házat, hogy belépve otthon érzi-e magát. Meg úgy, hogy melyik utcanév nem erőszakos.
Egy picit megvonom a vállam, nem nagyon szoktam érteni az ilyen logikát, de tény és való, hogy ezáltal a Holdfény volt a legnyerőbb a számára. Szegény Mennydörgő valóban nem arról hírlik, hogy délutánonként virágcsokrot szed és a réten szökdécsel, a tündérmanó meg igen szeszélyes lény. A holdfény viszont szép, romantikus, olyan, amiben az ember szívesen sétál, aranyvérű lányok esetén megfelelő kísérő és/vagy pesztonka kíséretében természetesen. De igen. Nálam egyértelmű volt az utca, mivel én az apámhoz költöztem be, aztán az is egyértelmű volt, hogy nem akarok távol maradni tőle, ha baj lenne. És hát lássuk be, az alkohol és a gyakran cserélődő női partnerek is beletartoznak ebbe a kategóriába.
- Bármikor, csak szólj, hogy neked mikor alkalmas, és én ott termek.
Vagy legalábbis majdnem bármikor, de mivel ez is a munkám része, ezért jó be tudom építeni a mindennapjaimba. Sokan nem tarták sokra a titkárnősködést, és értem, hogy a jogi végzettségemmel és a temperamentumommal nem ott kellene tartanom, hogy titkárnő vagyok, de az igazság az, hogy ez jelenleg olyan, amire az emberek azt szokták mondani, hogy álmaik állása. Komolyan. A főnököm csodálatos és tiszteletre méltó, elismerik a képességeimet, több területen is szerezhetek gyakorlatot, és amikor jeleztem a szándékomat az örökbefogadásra, maximálisan támogattak. Kell ennél több? Nem hiszem.
- Köszönöm.
Mosolyodom el, majd a mosoly apró kuncogássá fajul a következő pillanatokban, miközben finoman megvonom a vállam, a saját pizzámat rendezgetve. Tudom, sokan nem értik azokat, akik késsel és villával eszik ezt az ételt, de nekem valahogy ösztönösen ez áll kézre, így most, amikor elég chilis majonézt helyezek rá, a két eszköz után nyúlok.
- Igazából... nekem se kellett. Nem is nagyon tudom elképzelni magamról, hogy férjem legyen. Pontosabban, nem tudom elképzelni azt a férfit, aki a kitűnő személyiségemre vágyna, bár mondják, hogy mazochisták mindig léteztek.
Csakhogy, ha a tényeket nézzük, életem negyed évszázadában sosem volt kapcsolatom, mert vagy engem, de esélyesebben inkább én másokat a harmadik alkalom után meguntam. Intim együttlétekre volt, akivel sor került, de az is olyan régen volt... ráadásul a legutolsó alkalom Benővel volt majd két éve... aki valójában meg akart verni azért, ahogy beszéltem vele, de mind a kettőnknek jót tett, hogy inkább mást csináltunk. Emellett szerelmet is csak foglalt férfi iránt voltam képes érezni, amiből meg az következett, hogy kiderült elemi mágus vagyok. Egy igazi kis tüzes példány. Ilyen alapokkal pedig, nos, lássuk be, vajmi kevés esélyem van arra, hogy egy józan gondolkodású, normális férfi jövőképében szóba jöjjek. Valahogy, ha vágyom is ilyenre, nem adok neki hangot. Nem mondom ki hangosan, és akkor nem fáj, vagy mi.
- Viszont a gyerek beférkőzött a tudatomba. Aztán neve lett, majd arca, és a végén itt vagyunk, utolsó papírokat töltögetve. Az élet számos meglepetéssel tud kecsegtetni.
Hozzászólásai ebben a témában

Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. május 30. 00:09 | Link

Zsófia
Hupsz! | Outfit

Felnevettem a rövidke történetre. Számomra jó lenne bármelyik utca, sőt, ha a saját ízlésem szerint otthonosság tudom tenni, igazából bármelyik ház is. Az, hogy egyedül béreljek házat viszont eltántorít az egésztől, akármilyen vonzó is Zsófia ajánlata. Valószínűleg pénzben sem tudnám megengedni magamnak, de unatkoznék is borzasztóan. Muszáj volna hát találnom egy lakótársat. A diákok nagyobb részének azonban kényelmes a kastély, élvezik, bármikor kilóghatnak a konyhába nassolni, hogy a házimanók mosnak és főznek rájuk, no meg, hogy nem kell felsétálni a faluból az órákra. Tényleg kényelmes a dolog, azt be kell látnom. Én viszont szabadulnék. A tanárok és fontoskodó prefektusok megvető tekintetétől, attól, hogy mások gondoskodnak rólam. És attól is, hogy haza kelljen mennem a szünetekre, mert nincsen értelmes indokom az "Otthon a helyed ilyenkor!" felszólításra.
Mosolyogva néztem rá, ám arcom akaratlanul is megrándult, ahogy kezébe vette az evőeszközöket. Én csak egy szeletet vágtam ki a pizzából, hogy aztán azt a kezembe véve kezdjem falatozni. Jobban belegondolva azonban Zsófi tökéletes eleganciájához jobban illett a kés-villa párossal való evés, mintha egyszerűen megragadta volna a szeletet, mint ahogy én is tettem.
Miközben mesélt, akaratlanul is elképzeltem magam, egy majd aztán több gyerekkel is az oldalamon. Meg kell hogy mondjam, szürreális kép volt. Pedig elvárják tőlem, hogy anya legyek, hogy - még ha nevemet nem is fogják viselni a gyerekeim - tovább örökítsem úgy a Bernáthy, ahogy a Kalóz vérvonalat is. Ám míg a nővéremmel vannak elfoglalva, addig én feledésbe merülök ezzel a témával kapcsolatban. Legnagyobb szerencsémre még legalább 3-4 évig ez így is marad.
Mosolyom eltorzult aztán, ahogy a férfiakra visszatért ő is. Furcsállom, hogy egy ennyire magabiztos és erős nő így vélekedik magáról, szóvá azonban nem tettem a dolgot. Inkább pizzát tömtem a számba, és próbáltam feldolgozni a hallottakat. Zsófia egy gyerekkel. Gyűlölöm, hogy eszembe jutott, de bekúszott az agyamba: vajon mit fog ehhez szólni az elit? A társaság peremén álló lányka egyedül akar gyereket nevelni. Előre hallom az unatkozó banyákat, ahogy csámcsognak a sztorin. Tény, hogy nem érdekelnek értelmes embert. Azt viszont be kell látnom, hogy nem lehet könnyű Zsófinak.
- Nagy bátorságod van, hogy bevállalod ezt az egészet - néztem rá őszintén bevallva amit gondolok.
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2021. június 30. 23:11 | Link

Zsófi


- Néha én is ezt a szót használom, néha azt, hogy őrült vagyok, de hát, azt mondják, olykor kell ilyennek is lenni.
Tudom, hogy sokan nem értenének ezzel az egésszel együtt, de valahol mélyen, vagyis, nem is olyan mélyen, megvannak bennem az emlékek, az élmények arról, hogy hogyan vélekedtek rólam. Na nem mintha égető vágyat éreznék aziránt, hogy férjhez adjanak, vagy éppen úgy kelljen élnem, hogy bármelyik hazamenetellel kaphatok egy képet, hogy na ő lesz a férjem, mert nem, csak jó lett volna, ha nem engem hibáztatnak azért, mert megszülettem. Nem irigylem az aranyvérű lányokat, nekem jó életem volt anyával, szerettem vele élni, szerettem a gyerekkorom, a tinédzserkorom, sőt, ebben a pillanatban a felnőttkorom is szeretem. Majd pár hónap múlva, óóó Istenem, akkor már közel sem leszek ennyire kiegyensúlyozott, és vicces, hogy egyáltalán nem Erika miatt. Viszont most minden szép és jó.
- Azért lesz segítségem. Richárd támogat, egészen beletörődött már, hogy egy gyerek nagyapának fogja hívni, és ott van Benő is, Marcell is, nagyon sok jó és erős férfikép lesz jelen az életében. Csak, egyik sem lesz az apukája. Meg aztán ott lesznek Benő szülei, akik szívesen lesznek a pótnagyszülei, szóval egy csomó embertől lejmolhat majd édességet, mert azt nagyon szereti.
Már most olyan szeretettel és természetességgel beszélek Erikáról, mintha már itt lenne, mintha hetek, sőt hónapok óta lenne az életem része. Hamarosan, igen, hamarosan tényleg az lesz. Valóságossá válik, és a közös életünk elkezdődik.
- Tudom, hogy nem nagy vígasz most, de remélem, hogy sikerül minden, amit elterveztél. Te mindig kedves voltál velem Zsófi, és tele vagy csodás értékekkel, amiket egy nap majd a családod is értékként fog felfogni. Talán, mire kiházasítanának, már enyhül az egész mizéria, és nem lesz kötelező a férjhez menetel, vagy, legalább a nők dönthetnek arról, hogy kihez mennek hozzá. Már az is nagy előny lenne, nem? Válogathatnál te is, nem csak ők.
Ki tudja, hogy lesz-e ilyen valaha is, de az ember mindig remél, szóval remélek én is, hogy idővel majd azt mondhatja, csillogó arccal, hogy ő választott férjet. Már az is valami lenne. Én pedig örülnék neki. Egy kis könnyebbség, ha nem csak áruként tekintenek rád.  
Hozzászólásai ebben a témában

Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. július 6. 15:27 | Link

Zsófia
Hupsz! | Outfit

Kedvesen nevettem fel a szóhasználatra. Igen, talán az őrürt kifejezés is illik a helyzetbe. Legalábbis fog, bizonyos helyzetekben biztosan. Nekem soha nem lenne elég erőm és energiám ahhoz, hogy egyedül felneveljek egy gyereket. Már ahhoz se, hogy valaki mással neveljek föl egy gyereket. Az én szüleim pedig sosem fogadnának be a családba valaki olyat, aki nem az ő vérükből származik. Nem tekintenének rá úgy, mint örökösre, saját unokára, úgy, mint ahogy Lídia gyerekeire fognak. A kérdés az, a vérszerinti gyerekeimre fognak-e valaha úgy tekinteni, mint Lídia gyerekeire. Már ha lesznek, és remélem, hogy nem. Ha már hozzá kell mennem egy idegenhez, legalább a gyerekektől kíméljen meg Merlin!
Mosolyogva hallgattam, ahogy mesél. Jó az, ha az embert ennyien támogatják egy ilyen nagy döntésben. Vajon az én családomból lenne bárki is, aki mellém áll? Norina valószínűleg igen, de ő az egyetlen.
- Akkor megbékélt azzal is, hogy nem vérszerinti utóddal ajándékozod meg? - Bár, ha így gondolkodna, talán a nevére vette volna a lányát, amikor megszületett, és nem hagyta volna különcként felnőni. Ha a saját lányával nem tudott rendesen bánni, egy unokához talán annyira sem tud jól hozzáálni. Ha viszont Zsófi bízik benne, az azt jelenti, hogy a férfi talán felelősségteljesebb. Azért még így is remélem, hogy nem Richárd lesz az, aki el akar majd venni.
Nem számítottam a hirtelen dícséretre, csak meghatott mosollyal pillantottam hát Zsófira. Tényleg reménykedtem benne, hogy igaza lesz, de a családom teljesen másképp gondolkodik, mint én. Az eljegyzésemig pedig sokkal kevesebb idő telt el, mint reméltem, hogy fog.
- Őszintén szólva nem hiszem, hogy megváltoznak majd a dolgok, de majd kitalálok valami - szóltam keserűen.
A pizzámnak közben lassan már a fele is elfogyott, én pedig teli hassal dőltem hátra a széken.
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2021. július 9. 07:58 | Link

Zsófi


- Azzal nem feltétlenül hiszem. Szerintem ő úgy van vele, hogy idővel majd úgyis jön valaki, aki majd annyira levesz a lábamról. De támogat, és tudom, hogy szeretni fogja Ririt.
Mondjuk érdekes, hogy pont az apám gondolkozik így, hogy ő vágyik erre, amikor nekem a vezetéknevét se adta, nem házasodott össze anyával, mert, hogy nem tudott volna hűséges lenni hozzá. Ha legalább az egyik teljesül, pontosabban, ha összeházasodnak, akkor egy törvényes házasságba születek, és akkor nem kérdéses, hogy ki vagy, de ha ez megtörtént volna, akkor legalább nem kerültem volna a peremvidékre, mint fattyú, akit el kell ismerni, hiszen aranyvérű, de a saját apjának se kell annyira, hogy elismerje. Szóval ez egy picit visszás, de nem erőlteti már a dolgokat, szerintem megértette, hogy mit jelent az, hogy a gyerekkorom merőben más volt, mint a kortársaimé, akik többsége mostanra házasságban él a neki választottal. Nem bánom, de nem feltétlenül hiszem, hogy a lányomat akárcsak próba szintjén is kiteszem majd ennek. Öntörvényű gyerek, majd, ha ő akarja, akkor úgyis férjül vesz valakit.
- Azt mondják, az egyetem nyújtotta cserediák programok kiválóak, akár két évig is tarthat.
Kacsintok rá, miközben lassan szedelőzködni kezdek, fizetek, és felkelve egy kicsit eligazítom a ruhám. Szeretem, ha tökéletesen áll, és minden a helyén van. A rendre való magas fokú igény már csak ilyen. Engem nem zavar, sőt, azt mondják, kifejezetten hasznos, ha valaki szeret takarítani, és szereti a tisztaságot. Nem vagyok őrült szinten, nem mániám a takarítás, én inkább kikapcsolódásként tekintek rá. Kellemes tevékenységnek, ami levezeti a nem kívánt stresszt és feszültséget.
- Lassan indulnom kell, de küldj egy baglyot, és akkor összehozunk egy találkát a házak ügyében, rendben?
Gyors búcsúval köszönök el tőle, mielőtt kisétálnék. Kint már a hozzám megszokott gyors tempóban haladok hazáig. Az a fajta ember vagyok, aki magabiztosabban sétál, ha vannak sarkai, sőt, a futás is kiválóan megy bennük. Talán színésznőnek kellett volna állnom? Nem, dehogy. De néha megmosolyogtat a gondolat.


// Love Love Love //
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed