36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. február 21. 21:43 | Link

Maris
meg egy picit Karola

Ez a Valentin-nap dolog, sokkal stresszesebb, mint gondoltam. Eredetileg Karolával akartam lógni, de hát... hát nem úgy lett. A DÖK-ben azt beszéltük meg, hogy MAXIMUM 10 sarlót fogadnak el, aztán mindenki galleonokkal kezdett dobálózni, így hiába volt nálam több mint 10 sarló, nem kaptam meg a három órát, ami járt volna. Pedig reméltem, hogyha adott egy ilyen alkalom, és vannak is körülöttünk, akkor három órát (vagy többet) elbeszélgetünk és helyre rakhatok egy-két darabot abból a bonyolult puzzle-ből, amit Karolának hívnak és még mindig nem értek. Erre jön Mihail, és ő is neki áll galleonokkal dobálózni. Ha tudom, hogy ez lesz, hoztam volna több pénzt is. Ehelyett most annak kell örülnöm, hogy Maris hajlandó volt fizetni értem 9 sarlót. Így legalább nem valami idegen lánnyal kell elszenvednem a következő órákat. Csak abban reménykedek, hogy a randik után még elkaphatom Karolát és beszélhetek vele. Egész biztos, hogy megvárom majd a pizzériában, és ha lejár a randija, akkor majd gyorsan elhívom. Már ha el merem.
No de... Lezárták a dolgot, és én a szemeimmel Marist keresem, s amint megvan, egy mosolyt varázsolok az arcomra. Ezt szeretem benne, mellette könnyű mosolyogni, mert ő olyan kis mosoly bomba.
- Visszaadom ám a 9 sarlót. Szuper húgi vagy! - mondom neki ahogy mellé érek és belé karolok. - Azt hittem Bencével leszel, nem sértődök meg ha lelépsz és inkább vele vagy - súgom a fülébe és még egy puszit is kap az arcára, mert bár igenis szükségem van rá, most is, nem vagyok önző - még ha Bence ezt is gondolja - szóval ha ő inkább a szerelmével van ma, akkor azt is megértem. Szomorúan fogok pizzázni, meg valószínűleg egy falatot sem fogok enni, mert Karolát és Mihailt fogom bámulni...
Ajj... Hol vagy Karola? lehet el kéne kapnom előbb és...
- Maris! - fordulok újra a húgomhoz a lány utáni kutatásból - Szerinted olyat ér, hogy megcsókolom Karolát, mielőtt randizik valaki mással? - csúszik ki a számon a kérdés, s csak amikor befejezem a mondatot jövök rá, hogy én ezt tényleg kimondtam hangosan is - Mármint... izé... Felejtsd el - motyogom miközben az arcom pirosra vált. - Menjünk pizzázni - már ha még akar, mert nem döntött úgy, hogy Bencézik. De azért még egyszer körbe pislogok, hogy Karola nincs-e a közelben. Csak mert... csak mert... azt hiszem, hogy Danának van igaza és én féltékeny vagyok. Valaki segítsen!
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. február 22. 13:14 | Link

Márk és Mihail
február 14.

Az a nagy harci helyzet, hogy a baglyos akciónk után, konkrétan csak annyi pénzem maradt amennyit a matracom alá elszóródva megtaláltam. Persze kérdezhetnénk ki az aki az ágyában számolgatja a zsebpénzét, de hát ezek szerint én, legalábbis nem tudom másképp elképzelni, hogyan kerültek oda az apró knútok és sarlók. Bárcsak galleonok, bárcsak! Na persze nincs okom panaszkodni, hiszen legfőbb célom teljesült, Márk az enyém, egy booooldog naagy vacsorára, és nem kell amiatt aggódnom, hogy valaki furcsa ember elhappolja az orrom elől. Nem adom. Neeem adom soha de soha. Enyém.
- Dehogy adod, ne add, jó helyen van az! - ugrok a nyakába. Most számít, hogy a borsószem királykisasszonyt játszom az érmékkel, vagy jó helyre kerülnek? Én kibírom a kövi zsebpénznapig, nem kell félteni, néha amúgy is rá kell jönni, hogy nem is olyan rossz az a sulimenza dolog. - Nem lépek le, nem hagylak egyedül - szorítok az ölelésemen, kiérezve belőle a szomorúságot. Megsértődhetnék, hogy nem örül nekem, de kérdés nélkül is tudom, hogy nem erről van szó, így inkább mindent megteszek, hogy az ő kedvén is javíthassak. Ahogy elhúzódok, ujjaim végigcsikizik az oldalát, miközben nyelvet is öltök rá.
- Már megcsókoltad, miről is beszélünk? - nézek rá értetlenül, elvégre technikailag a múltkor is a randi előtt voltak. Kérésére csak felvonom szemöldököm, hát igazi testvér lennék én, ha ezt csak így elfelejteném? - Ha gyűrűt adsz neki, és elfogadja, talán - pislogok mosolyogva, elviccelve a kérdést, majd finoman húzni kezdem magam után, hogy kikérhessük a vacsoránkat. Meglepetés pizzát kérek, remélve, hogy most jófajta meglepiből kapok, majd ha esetleg Márk nem akarna rendelni, noszogatni kezdem, hogy tegyen így ő is. Enni kell, enni fog, enni fog, olyan nincs, hogy ne tegye. Felőlem kérheti a fokhagymásat is, hamár úgysem valószínű, hogy Karola közelébe kerül az este. Jó ezt azért nem mondom ki hangosan. - Hogyhogy feltetted magad a licitre? - kérdezek rá arra ami egy ideje már fúrja az oldalam, hiszen az egy dolog, hogy mi nem tudtuk mi készül itt, de ő DÖK-ösként egészen biztosan képben volt a dologgal.
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. február 22. 21:33 | Link

Zippzhar Mária Stella & Márk Stefan
02.14. / gift for u

Legnagyobb megdöbbenésemre aratott a licit osztatlan sikert. Kicsik, felnőttek, az iskolában oktatót is licitáltak éppen egy-egy diákra, esetleg a felnőttek közül valakire. Miután az első licit elhangzott volt egy húsz perces szünet, senki nem szólt egy szót sem, majd felbátorodtak az emberek, és a 10 sarlós maximumot tökéletesen túlléptük. Galleonok repkedtek ide-oda, de olyan mértékben, hogy először csak az egyik, majd a másik szemöldököm is az egekbe szökött, amikor egy nőt 50 galleonért, majd a következőt 42 galleonért vittek el. Nem akartam elhinni, az állam is majdnem leesett, de ugye hála annak, hogy tökéletesen uralom az érzelmeimet - hah - semmi nem látszott a megdöbbenésemből kifelé. Az egyik DÖK tag szólt, hogy hatalmas összegekkel dobálózik pár felnőtt, amit én is hallottam, és szerinte le kéne állítani az egészet, mert ez így nem lesz jó. Én pedig, mert türelmes vagyok és halálian édes, elmagyaráztam neki, hogy miért nem fog ez megtörténni. Először is, a legtöbb nagyobb összeget felnőttek ordítozták be, egyetlen egy iskola társunk mondott galleonos összegeket, én meg úgy voltam vele, hogy van annyira értelmes, tisztában van a határaival, így nem állítottam le, egyetlen egy diák miatt. Nem hibbantam meg. Az összegek csak úgy csattogtak. Másodszor pedig, teljesen eldöntheti mindenki, hogy az adott illetőért mennyit ad. Az, hogy néhány elszaladt egy bizonyos összegig, nem az én problémám, amíg az illető jön és leteszi az asztalra a pénzt. Onnantól engem nem érdekel.
Ilyen gondolataim kellős közepébe szökött bele az a mondat a csajtól, hogy mennyire meg van lepődve, amiért Karola is jelentkezett. Tökéletesen ívelt szemöldököm az egekbe szökött, majd a listára néztem, és valóban ott virított a neve, én meg, mint akinek elment az esze dobtam be az összeget, amire Márk nagy kegyesen ordította be a sajátját, de a sort sajnos én zártam. Zsebből tettem le az összeget az asztalra azonnal, majd a kártyát is megszereztem. Karola szerencsére vagy nem hallotta, vagy itt sincs, esetleg messzebb van, így nem esett nekem, hogy elválasztom szíve választottjától, szóval győzelemittas mosollyal - se - indultam el a licit lejárta után a pizzázóba, ahova Márkék is betértek, éppen meghallom az ominózus mondatot, nevetgélve lépkedek az asztalukhoz.
- Nem hiszem, hogy érne, de Karola nem randizik mással - állok meg mellettük, egyáltalán nem zavartatva magam húzok oda egy másik asztaltól egy széket, majd megfordítva azt ülök le rá. A szék támlájára csúsztatom kezeimet, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat. - Sziasztok - nem mondom, hogy véletlen, mert akkor hazudnék, de egy kevéske vélamágia szállingózik ki belőlem, ahogy elkapom Márk pillantását. Élvezettel nézném végig, ahogy megőrül értem, de ma jófiú vagyok. Komolyan, így csak ízelítőt kap.
- Bocs, hogy zavarok - billentem oldalra fejemet, miközben elpillantok Márkról és testvérének is címzem a bocsánatkérést. - Csak érdekel, hogy lehiggadtál-e a múltkori óta? - és igen. Továbbra is zavartalanul ülök a testvérek asztalánál, egy hamisítatlan mosollyal ajkaimon. Talán nekem ér egy kicsit csalni, ugye? Csak egy picikét.
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. február 24. 13:30 | Link

Maris és Mihail


- Jól van, jól van... Akkor majd mellé teszek még kilencet -
motyogom, mert hát akkor is, nem velem kéne lennie, hanem Bencével. Bár hazugság lenne azt mondani, hogy nem élvezem, ahogy csüng rajtam. - Jó, de aztán ne vesd a szememre, hogy miattam nem Bencéztél - mondom egyáltalán nem úgy, mint aki aggódik, hogy felhánytorgatják ezt neki, pedig egyébként simán megteszi, de nem fog zavarni akkor sem. Tök jó lesz együtt pizzázni. Persze nekem vannak más gondolataim is, amiket nem igen tudok kiverni a fejemből, így kérdezek rá - pusztán véletlenül - a csókra is.
- Mi? - kapom oda a fejem, hogy milyen csókról beszél, és érzem, hogy pirulok, de megrázom a fejem - az nem számít - toldom hozzá, csak úgy mellékesen, mert akármire is gondol, az nem számított eddig és ez után sem számít. Legalábbis nem akarom, hogy számítson.
Közben sikerül asztalt is találni maguknak, és kényelmesen le is csüccsenünk, s legnagyobb megdöbbenésemre feltűnik Mihail is, a másik személy, aki egészen eddig elterelte a gondolataimat.
- Mi? - kérdezem ismét nagyon értelmesen, mert teljesen összezavarnak. Előbb Maris, most meg ez a srác. Nézek is mögé, mellé. De Karola sehol. Hát hol hagyta el a lányt? - Nem? Miért nem? - kérdezem és bár nem akarok aggódónak tűnni, azt hiszem hallatszik, hogy aggódom. Mert mégis csak együtt kéne legyenek, de nincsenek és ez a srác most itt jó pofizni akar nekem? Hát elmebeteg, vagy mi?
- Szia... - nem értem továbbra sem, de valahogy ő annyira nyugodt, hogy az már szokatlan. Valahol pedig engem frusztrál, bár ez nem olyan, mint amikor a tanulószobába hívott minket, de mégis van benne valami zavaró.
- Ja - vágom rá, mert a kérdés is hülyeség. Több mint egy hónap telt el. Miért rugózna még mindig ezen az agyam? - Te amúgy miért is vagy itt? - kérdezem, enyhén idegesen, bár meg nem tudnám mondani, hogy a jelenléte az, ami frusztrál, vagy az a fura mosoly az arcán, esetleg az, hogy Karola nincs itt, és nem tudom hol van. De talán az összes együtt. Valami nagyon fura és rossz, de talán az a legrosszabb, hogy nem érzem azt, hogy különösebb bajom lenne a DÖK-elnökkel, pedig január óta biztosan tudom, hogy nem bírom.
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. március 6. 20:34 | Link

Márk és Mihail
február 14.

- Nem fogom - forgatom meg szemeimet mosolyogva, nézve, ahogy bánkódását kicsit kivetíti rám is. Ha ezt tudom megveszem Karolát is, és véletlen együtt hagyom őket, hihi. Jó, ez a megveszem rész elég rosszul hangzik, meg amúgy se lett volna pííínzem, de elméletben nem olyan gáz terv nem?
Nagyon igyekszem felé terelni a témát, hiszen kettőnk közül nem én vagyok az akinek láthatóan másfelé járnak a gondolatai. Hát, akkor legalább beszélne róla, de nem, értetlenkedik, úgyhogy dünnyögve hajolok előrébb, figyelve reakcióit. Somolyogva legyintek, mielőtt pontosíthatnám melyik csókra is gondolok (egy legilimentor húg lehet a legidegesítőbb dolog a világon, de bocsi, ez van), nem várt látogatót kapunk. Arcom felderül, Márkkal ellentétben én széles mosollyal fogadom Mihailt, szemeim vidáman csillannak meg.
- Szia - pattan a köszönés tőlem is, Márkéval szinkronban, még talán hellyel is kínálnám, de hát azt ugye megoldotta magának. - Nem zavarsz - vágom rá, lábaim előre-hátra kezdenek kapálózni, ahogy hallgatom. Nem hozzám szól. Oh. Márkhoz intézi szavait, aki ettől mondjuk nem éppen a legboldogabb, szóval közbe is vágok. Szépen hangzana ha azt mondanám, hogy azért teszem, hogy a bátyámnak segítsek, de szimplán előtör belőlem a hálálkodási kényszer, s ahogy megérint a halvány mágiafonál, egészen nem is érdekel, hogy épp egy beszélgetést szakítok meg vele. De hé, ez Márknak is jó, úgyhogy kérek egy jótesó pontot.
- Köszönöm, hogy kipótoltad a 10 sarlómat - mármint hogy tízre, ugye, robbanok be, a fenyegető(?) rossz hangulatot talán oldom a kis ártatlan megszólalásommal. Mondtam már, amikor átvettem a kártyát is, de azt hiszem most pár napig hétig hónapig ezt fogja fixen hallgatni tőlem, hát milyen rendes volt már ez tőle? És még hallottam olyan pletykákat, hogy a rellonosok mind kegyetlenek! Tiszta jószívű.
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. március 7. 21:06 | Link

Zippzhar Mária Stella & Márk Stefan
02.14. / gift for u

Vaknak kellene lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre, Márk tekintete mögém villan, hogy hátha meglátja Karolát. Olyannyira élvezem a helyzetet, hogy az eredeti tervtől kicsit eltérek akkor, de csak azért, hogy tovább élvezhessék a társaságomat és még több kérdőjel kerüljön Márk feje köré. Vicces srác, pedig olyan aranyos akartam lenni! Gondoltam csak bejövök, elmondom egy kedves mosoly mellett, hogy bár megnyertem a lányt, de csak azért licitáltam rá, hogy mint DÖK elnök ne kerüljek kellemetlen helyzetbe, hiszen na, fontos a látszat, vagy így vagy úgy, de Márk tekintete sokkalta szórakoztatóbbnak bizonyult annál, minthogy ilyen hamar lelépjek innen és hagyjam a testvéreket kibontakozni nagy vidámságban egy meghitt vacsora mellett. És bár a mosoly meg van, de talán nem úgy kedves, ahogy mindenki másé a kastély falai között, és meg kell valljam, cseppet sem bánom. Régen volt már az, hogy visszaéljek a mágiámmal, azonban ilyen vicces helyzetekben csak megengedett egy kis lazítás nekem is, nemde? Na ugye, hogy igen!
- A miértekre nem tudok választ, kérdezd meg majd tőle, ha találkoztok - vonom meg vállaimat, mintha mit sem tudnék, pedig a lelaminált kártya szinte már égeti nadrágom zsebét, rezonál is, mintha röhögne. Pedig ez lehetetlen, mégis olyan ironikus a helyzet. Szar érzés lehet, amikor rébuszokban beszélnek neked, nemde? Nem mintha tudnám, vagy egyáltalán érdekelnének engem ezek a dolgok. Kékjeim a lányra esnek, amikor rávágja, hogy nem zavarok.
- Aranyos vagy - nevetek fel halkan, és a minimális vélamágia szintet megtartva fordítom vissza fejemet Márkra, aki nagyon bájosan válaszol a kérdésre. Ez a gyerek mindig be van feszülve? Mindegy is, mert az első és legfontosabb, hogy fejemet kissé megrázva forduljak vissza Masa felé, és én tényleg egy elbűvölő mosollyal ajkaimon válaszoljak. - Igazán nincs mit. Soha nem árt egy tesós este, még akkor sem - halkítom le hangomat, ahogy közelebb hajolok kicsit a lányhoz, számat kezemmel eltakarva. - Ha ennyire be van merevedve az a testvér - kacsintok rá szemtelenül a lányra, majd mintha csak szívességet tennék fordulok ismét Márk felé, akinek nagyon fúrja az oldalát a kérdés, hogy mit keresek itt. Nos... ez amúgy igen egyszerű.
- Mert ez egy pizzázó - közlöm a tényt, kis értetlenség is tükröződik tekintetemben, ahogy válaszolok. Hát eddig ez nem volt egyértelmű? Mondjuk ezek szerint nem, de jobb később, mint soha. - Valamint megláttam a kedvenc DÖK-ösömet, csak idejövök köszönni, nemde? Még akkor is, ha az illető a háta közepére sem kíván - jaj, hát ellenállhatatlan mosolyt villantok meg felé, ami a mágiával keveredve lehet aljas, de ez most engem egy cseppet sem érdekel.
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. március 7. 21:33 | Link

Maris és Mihail

Egy pillanatra kérdőn nézek rá, hogy tényleg nem fogja-e, de végül ráhagyom. Ha fogja sem lesz semmi. Majd visszapiszkálom. Mondjuk, ahogy témát vált ezt is meggondolom kétszer, mert nem szimpatikus, hogy tud valamit, amit szerintem nem kéne tudnia és egyébként is. Érzem, hogy vörös vagyok és hiába kérdezek vissza, nem ad egyértelmű választ. De csak somolyog és ez még ijesztőbb.
- Te Maris! Mióta legilizel úgy, hogy nem szólsz? - kérdezem felhúzott szemöldökkel, mert ha ilyesmit csinált az nagyon aljas, és akkor igenis haragszom. Mert nem ér. Mert elmondtam volna. Egyszer. Biztos. De most már nem tudom, hogy mi van. Kideríteni pedig egyelőre nem is fogom, mert társaságot kapunk.
Nagyokat pislogok a DÖK-elnökre. Próbálok rájönni, hogy ő miért van itt és hol van Karola, mert együtt kéne lenniük, de a lány nem bujkál a háta mögött, lehet elrohant máshova, mert én is itt vagyok? Ezt a gondolatot szeretném messzire űzni. Tudom, hogy béna vagyok és sok mindent rosszul csinálok, de a mai napot szerintem jól elterveztem. Szeretném, ha itt lenne, ha beszélnénk. Mert bár gáz lehet, én gyakoroltam hogy mit akarok mondani, hogy ne csak makogjak, mint máskor. Viszont ő nincs itt, csak Mihail, és ő túl kedvesnek és túl rendesnek tűnik. A mosolya is fura, és az egész viselkedése. Nem tudom hova tenni.
Valamit susmusol Marissal, amit felhúzott szemöldökkel figyelek, de csak megforgatom a szemem. Elvégre nem tudom miért vártam mást. Etikett level 0.
A kérdésemre adott válaszára is csak egy újabb szemforgatással válaszolok. Nem értem miért néz hülyének. De a válasza folytatása az, ami leginkább meglep. Főleg mert nem hallok ki semmiféle szarkazmust vagy iróniát, és ez arra késztet, hogy a lehető leghátrább dőljek a székemen, aztán átüljek egy másikra. Nem tetszik a mosolya.
- Mióta vagyok a kedvenced? - nézek rá hitetlenül, ijedten keresve a mugli kandi-kamerát, hogy kiderüljön ez egy rossz vicc, Mihailnak meg oscar jár az alakításáért, mert beveszem.
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. március 7. 22:04 | Link

Márk és Mihail
február 14.

Szinte tapintani lehet fejem fölött a glóriát, amit ártatlan pislogásaim festenek körém, úgy rázom meg buksim rögtön tagadólag. Nem szoktam én legilizni. Nem nem, dehogy. Rosszul érti. Kicsusszant volna valami olyasmi a számon, amiről egyébként nem lehetne tudomásom? Háát, megeshet, de biztos csak elfelejtette, hogy beszéltünk, nem igaaz? Nem, de ezt neki nem kell tudnia. A válaszadástól Mihail ment meg, így bocsi Márkító, de a lecseszerintésemmel még várnod kell.
Lehet azért, mert eleve nagyon közlékeny vagyok, és bizalommal, érdeklődve fordulok az emberek felé, de sokkal jobban látszik rajtam a vélamágia hatása, mint testvéremen. Persze nem tudom mi történik, csak mosolyom szélesedik ahogy azt mondja, aranyos vagyok, s izgatottan szólítom meg újra, hogy foglalkozzon velem. Ez tőlem még nem is annyira szokatlan, de simán az is lehet, hogy érzékenyebb vagyok erre az átlagnál. Belefér.
Csatlakozom a játékba, mosolyogva fülelek közelebb, hogy megsúgja amit akar, és el is nevetem magam kicsit, észre sem véve milyen rosszul eshet a kis szóváltás Márknak. Nem kuncogok idiótán, egyszerűen csak vigyorgok, majd kézfejemre támasztva államat pislogok egyikőjükről a másikukra. Tekintetem picit mindig tovább időzik el Mihailon, olyan mintha nagyon enyhén valami vonzana felé, de ezekben a pillanatokban ez teljesen természetesnek tűnik, nincs bennük semmi különös. Nem szólok közbe feszített párbeszédükbe, inkább csendben fülelek, figyelmesen hallgatva a beszélgetést. Miért is nem jelentkeztem én eddig DÖK-ösnek? - bukkan elő bennem a kérdés, ki tudja honnan vagy miért, így innentől kezdve ezen filozofálgatok, pro-kontra listát készítve magamban, úgy téve mint aki figyel a társalgásra, pedig valójában teljesen kizoomolok.
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. március 7. 22:30 | Link

Zippzhar Mária Stella & Márk Stefan
02.14. / gift for u

Igazából tényleg csak oda kellene adnom a kártyát és eltakarodni a francba, de milyen haver lennék, ha csak úgy lelépnék egy helyről, amikor megláttam egy ismerőst? Nem úgy diktálja az illem, hogyha meglátsz valakit, akit ismersz, akkor köszönsz neki? Még akkor is, ha lerí róla, hogy egyáltalán nem akar látni, vagy ha te is elférsz, inkább azt szeretné, hogy leüljön az asztalhoz, akinek velem kellene lennie, de nincs. Karolának ehhez nincs köze, nem kell tudnia róla, hogy a tökéletes randi, amit nyújtani tudtam volna neki, miért nem lett megtartva. Mert a jóravalóságom és kedvességem itt ütközik ám ki; hát hogyan lenne szívem elmenni egy olyan lánnyal randevúra, akinek szíve választottja itt ül mellettem, és aki viszonozza is, csak egyelőre még megy a huzavona, mert fiatalok, de hát, nem sietünk sehova, van idejük rájönni, nemde? Olyan aranyosak ezek a kamasz szerelmek. Szinte majdnem tenyerembe támasztom az államat, miközben Márkot figyelem, pilláimat megrebegtetve állnék neki sóhajtozni, mint egy szerelmes tinifiú, de ugye, nem teszem. Nem vagyok fogyatékos, és Márk húga jelenleg jobban leköti a figyelmem, mivel testvérével ellentétben ő sokkalta cukibb. Meg kell zabálni mindjárt, ahogy nevetgél, és pillantgat felénk, leginkább felém, de mint egy jó kislány marad csendben végül. És a beszélgetésbe tökéletesen beleillik a hódítós mosolyom, amely mellett könnyedén közlöm a titkot Márkkal, miszerint ő a kedvenc DÖK-ösöm. Hazudhatna egy vezető a keze alá dolgozóknak? Kötve hiszem, már csak azért sem, mert inkább vagyok jelen egyszerű tagként a DÖK-ben, mintsem elnökként, csak ezt elég elmagyarázni egy olyannak, vagy megértetni egy olyannal, aki zsigerből utál valamiért. Jaj, mindjárt kettétörik a szívem.
- Megfogtad a lényeget - csettintek nyelvemmel, miközben ujjaimat összekulcsolva támasztom azokat a szék támlájára, hogy végül rátámasszam államat, így pillantva Márkra, elkapva és nem is eresztve pillantását. - Számít ez valamit? Mert ha igen, természetesen válaszolok szívesen - mosolyom szélesebb lesz, a vélamágia erősebben jön ki belőlem a mosollyal, amit megengedek magamnak. Óvatosan fordulok a húga felé, aki vagy elbambult, vagy agyilag teljesen máshol jár, vagy ennyire belemerült a beszélgetésbe.
- De engem jobban leköt, hogy Mosolyka - bökök fejemmel a lány felé nem túl diszkréten. - hogyan lehet a testvéred? Olyan zabálnivaló - kicsit talán túlzás, de pár gyorsabbat pislogva pillantok ugyanakkora vélamágiával, mint legutoljára Márk felé, a lány irányába is, és ha eddig megérezte a kislány, akkor mostantól vége lesz. Merlin, gyere le, mekkora bunkó vagyok, tudom, de ígérem, hogy nem húzom már sokáig ezt az egészet.
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. március 7. 22:54 | Link

Maris és Mihail

Maris válasza nem nyugtat meg, és az sem, hogy nem tudom kifaggatni. De majd később. Remélem tudja, hogy nem felejtem ám el. Most viszont leköt a drága elnök. Nem értem miért, nem akarok vele foglalkozni. Maris pedig még nevetgél is vele, ami még sokkal rosszabb. Hát nem érti, hogy ez egy randi a húgommal? Vagy ha már idepofátlankodik, legalább hozta volna Karolát is. Bár lehet, hogy jobb, hogy nem. Nem hiszem, hogy el tudnám mondani, amit akartam, plusz két emberrel magunk mellett.
A kérdéseimre nem kapok választ vagy inkább mást mond, és egyik jobban megijeszt mint a másik. A szemeit nézem, amik az enyémhez hasonlóan kékek, de valahogy az övé kékebbnek tűnik. Nyelek egyet. Vajon miért tűnik ilyen szépnek? Mármint a kék. Nem Mihail. Határozottan nem ő.
- Miért, nem ez volt a lényeg? - fogalmam sincs mi volt a lényeg, és rettentően bosszantó, hogy nem értem. Nem minta eddig értettem volna bármit is, amit mondott. Leginkább értelmetlennek tűnt minden megnyilvánulása, ahogy a mostani is az, ahogy rám néz, meg minden.
- Nem - rázom meg a fejem, mert valóban azt hiszem, nem akarom tudni a választ, s jobb is, ha nem felel. Tudom, hogy hazudik. Csak nem értem miért, és hogy hogy csinálja ilyen jól. Bár nekem is így menne.
Ahogy Marisra pillant, követem a tekintetét, aztán a szavaira eltátom a számat egy picit, de gyorsan kapcsolok.
- Mi? - miért köti le jobban? Most mondta hogy a kedvence vagyok. Hazudott. Emlékeztetem magam, de közben rettentően meglep, hogy kivételesen nem az jut eszembe, hogy a húgomra akar rászállni, hanem mintha féltékeny lennék, hogy hirtelen nem velem foglalkozik. Nem értem magam. Eddig sem értettem, de ez most kezd a tetőfokra hágni.
- Egyáltalán nem az - vágom rá, gondolkozás nélkül, teljesen őszintén. Nyilván, mert a húgom. Sosem gondoltam rá úgy mint más lányokra. - Egyébként foglalt - toldom hozzá, csakhogy tudja Marisnak van barátja, ne akarjon vele kikezdeni. Bence nem lesz boldog. És én sem. Ha már választani kell... inkább Bence.
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. április 8. 22:28 | Link

Márk és Mihail
február 14.

Én tényleg, csupán csendes megfigyelője terveztem lenni ennek a kis beszélgetésnek, gondolván biztos a mai nappal kapcsolatban akarnak kitalálni valamit. Lett volna valamiféle fennakadás, amit én észre sem vettem? Ú, lehet, hogy egy komplett bűntényről maradtam le? Fülelek, azonban úgy néz ki hiába, nem tudok meg semmiféle érdekes információmorzsát. Nos, ez úgy tűnik Márkot is zavarja, mégis, Mihailra mintha semmi hatással nem lenne frusztrációja... rám, a vélamágia viszont annál inkább. Nem tudom, nem veszem észre, hogy így szórakozik velem, bár máskor, ha csak ketten lennénk Márkkal, mostanra kicsacsogtam volna magmaból az egész napot, elejétől a végéig. Például, hogy ebédnél véletlenül összecseréltem a tányérom a mellettem ülővel, aki így a megcukrozott pörköltbe evett bele, és köpte ki majdnem; ettől persze a szembenülő elfintorodott, csakhogy teli szájjal, a húsleves meg az ölébe csorgott, ezen én elkezdtem kacagni, és ahogy az asztalra csaptam, véletlen felpattintottam a kanalmat, az pedig szépen placcs, elmerült középen a tálban. Na. Örülsz, Márk, hogy ideért az elnök, vagy inkább szeretnél még ilyen sztorikat?
Jelenleg viszont csupán zavartan pislogok, helyemen ülve ficergek s arcomon jól ismert mosolyom igazán ismeretes változata díszeleg, főleg amikor még becézgetni is elkezd. Eddig nem töltöttem vele sok időt, jó, persze nyilván tudom ki, de nem mozgunk sokat egyszerre. Meg aztán, maximum küldöncnek lennék jó közöttük, de ott is csak akkor ha nincs fontos infó - hiszen azokat természetesen rendre elfelejteném.
- Ő - is tud aranyos lenni, mondanám, de nyelvem belegabalyodik a szavakba, ahogy csupán lefagyva nézek a mellettem ülőre, szinte meg sem hallva a külvilágot. Márk mit válaszol? Nem tudom, hallom, de nem fogom fel, odáig jutok csupán el, hogy tátott szám becsukjam, a terítőt birizgáló ujjaimat pedig ölembe húzzam. Elkerekedett szemekkel, egyre lassuló gondolatokkal bámulom Mihailt, miközben bokáimat széklábaim mögé akasztom. Nem tudom mi történik, de fel sem tűnik, hogy egyáltalán bármi nem normális, az egyébként is mindig csivitteljes Masafejhangok most kicsit koncentráltabbak. Mihailra. Én, a szobanövény, a pirosló szobanövény.
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. április 11. 23:29 | Link

Zippzhar Mária Stella & Márk Stefan
02.14. / gift for u

Lehetséges, hogy sokkal jobban élvezem a helyzetet, mint az megengedett lenne, vagy illendő. Mindegy melyik szót használjuk, nem leszek tőle kevésbé bűnös vagy faszfej, szóval nemigen számít a végén úgysem. Mármint azért, mert azt mondod a bíróságon, hogy nem akartad, de mégis megölted a szeretődet, attól még megölted, szóval, elég erőteljesen talán, de körbeértünk. Márkra sandítok a húgáról, kissé megingatom fejemet, mielőtt válaszolnék. Mintha gondolkodnék egyáltalán a megfelelő válaszon, még nyelvemet is rágom kissé, mert ez egy igencsak mélybemenő kérdés kör, jól át kell gondolni mit is mondd az ember. És mér rám mondják, hogy nem vagyok megfontolt. Aljas rágalom, ugye?!
- Dehogynem ez volt – bólintok végül felé egyet. Arcomat nyomom kézfejemnek, így pillantok rá, természetesen a mosoly, amely meghatároz, még mindig ékesíti a fejemet, mintha csak muszáj lenne neki, vagy éppen fegyvert tartanának a fejemhez, hogy csináljam. – Ne hangoztasd a többieknek, még a végén féltékenyek lesznek – kacsintok rá totálisan édesen. Nemleges válaszát követően vonok aprót vállaimon, rajtam ne múljon aztán, ha nem szeretné, akkor nem kap választ, ez ilyen egyszerű. Vagyok olyan kedves, hogy figyelembe vegyem, és így legalább visszatérhetek Mosolykához, akinek zavar csak nő és nő, és nem úgy tűnik, mint ami hamar elmúlna majd. Haláli.
- Hogy mondhatsz ilyet? – hüledezek – majdnem – teljesen őszintén, miközben oldalra sandítok Márkra. Mégiscsak a testvéréről van szó, erre meg ilyen csúnyaságokat mondd rá, pedig… ójaj. Fejemet lassan fordítom felé, és éppen ezzel egy időben hangzik el, hogy Mosolyka foglalt. Ejnye, hát akkor most mégis kire nézzek itt a hatalmas információ áradatban? Mert ugye elég egyértelmű már, hogy ezt a vélamágia mennyiséget már Márk is megérzi, és ahogy kékjeibe fúrom sajátomat, már bizonyosságot is nyert a hipotézis, szóval somolyogva fordulok vissza Mosolyka felé.
- Valóban foglalt vagy, kedvesem? – hogy érdekel-e? Nemigen, de talán valami szórakozás félét még kihozhatok belőle, ha már eddig eltoltam azt a bizonyos határt.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed