36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
offline
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. április 14. 20:52 | Link

Jason és a picurik
Ruházatom

Jasonnel igazából kidobattuk magunkat "otthonról", vagyis abból a házból, ami jelenleg mind a kettőnk otthona. Még. Mivel hivatalosan házas vagyok, a drága apánk jön még nekem egy házzal, ami ugye az alap nászajándék nála, csak még azt nem találtam ki, hogy hol. Nem vagyok benne biztos, hogy itt találom meg a számításaimat, de mégis van egy helyes kis ház, ami tetszik, és amit nemrég hirdettek meg eladásra. Csak még nem vettem rá magam, hogy beszéljek apával. Bonyolult a helyzet. Hálásnak kéne lennem neki? Nem hiszem. Igen, ezzel a mostani felállással sem hiszem.
Viszont Willéknél otthon áll a bál, szóval azt mondtam Jasonnek, hogy lépjünk le valahova, csak azt nem tudtam, hogy hova. Annie otthon van, Chris úgyszintén, mi azonban nem mentünk sehova. Arie azt mondta, nem lesz itt a hétvégén, jöhetünk nyugodtan, szóval a pizzéria emeletét elfoglalták a játékok, meg az a pár cucc, amit hétvégére elhoztunk. Cody épp a fürdőkádban pancsol, az ajtóban állva figyelem őt, de közben Jason felé is elsandítottam, ami Joy-t foglalta le.
- Szerinted el fognak válni?
Teszem fel végül a kérdést, ami egész nap a fejemben járt. Mi van, ha igen? Nem tudom, hogy miért veszekednek ennyit, vagy csak tényleg sokat hagytam ki, amíg nem voltam képes kijönni a szobámból. De aggódom, hogy mi van, ha igen. Még senki sem vált el, mármint a testvéreink közül, olyan furcsa helyzet ez most, átélni ezt. Úgy terveztem eddig, hogy én leszek az egyetlen, akinek a házassága válással végződik majd.
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. április 18. 19:28 | Link

tücsök


Tenyeremmel finoman végigsimítok a bal alkaromon fekvő aprócska törpegolymók formás kis kobakján, majd belemosolyogva az engem figyelő ártatlan szemekbe emelem legkisebb unokahúgom közelebb az arcomhoz, és suttogok neki valamit, ami csak kettőnkre tartozik. Pár év múlva, amikor felnő, egy merengővel visszahozom őt ebbe az emlékfoszlányba, ide, pontosan ebbe a percbe, és meghallgattatom vele ezeket a szavakat - talán tanulságos lesz a számára.
Néha, főleg a kicsikkel teszek ilyesmit; elrejtek az életükben, a közös életünkben egy-egy morzsácskát, amit úgy gondolom, egy nap érdemes lesz majd viszontlátniuk. Kiszélesedő mosollyal meredek Joy csillogó szemeibe, és közben arra gondolok, bárcsak nekem is lennének ilyen kapaszkodóim...
- Hogy mivan? - emelem fel a fejem, és haragosan összehúzott szemöldökökkel a fürdőszoba ajtajában álló Catherine-re pillantok. A szavai annyira megrettentenek, hogy szabad kezemmel önkéntelenül is befogom Joy gyűrött kis füleit - hát nem hiszem el, hogy ez a hülye húgom elrontja Joy első emlékmorzsáját! - Te figyelj, tücsök... attól, hogy férjhez mentél és a személyidben megváltozott néhány adat, még nem törvényszerű, hogy a születési neveddel együtt az eszed is elmenjen. Csak mondom, hátha nem tudtad.
Megenyhült, érzékeny tekintettel engedem el a kezemben kalimpáló, rötyögő kislány füleit, és megcsóválva a fejem felállok a kanapéról. Joy a szakállam felé kap, és kövér kis babaujjaival néhány szálat megragad, mire én túljátszott jajveszékeléssel csikizem meg a rózsaszín ruhába csomagolt hasikáját.
- Egy picit leteszlek az ágyikódba, jó, picilány? Hát látod, hogy Tücsök néni nem bír magával, muszáj helyretenni kicsit az agyát - mondom elvékonyodott hangon a manócskának, természetesen egészen behajolva hozzá - csak bírja a kiságy rácsa -, majd rákacsintva kiegyenesedek, és kisétálva a szobából, még egy nonverbális igével elérem azt, hogy abból, amit mi most beszélni fogunk tücsökkel, Joy egy szót se értsen. Hallja a hangunkat, hogyne, hiszen nem akarom, hogy egyedül érezze magát, csak éppen nem lesz értelme a szavainknak. Semmilyen.
- Még befejezzük az emeletre vezető lépcsőt, azután szedem a sátorfámat - vágok a dolgok közepébe, ahogy felemelt jobbommal megtámaszkodok az ajtófélfán, közvetlenül tücsök mellett. Lesandítok Cody-ra, magamban elmormogom ugyanazt az igét, mint néhány másodperccel ezelőtt Joy esetében is tettem, majd visszapillantok Catherine-re, és fojtott hangon továbbfűzöm a szavaimat. - Nem fognak elválni, miért tennék? Akik úgy szeretik egymást, mint ők, nem ismerik a válás fogalmát. Nem veszed észre, hogy mi a valós gond? - nevetve hunyom le egy pillanatra a szemem, és csak miután nyelvemmel megnedvesítettem a szám, folytatom. - Hogy ki a valós gond?
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
offline
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. április 18. 19:55 | Link

Jason és a picurik

Újra elnyílnak az ajkaim, hogy feltegyem neki a kérdést, de aztán be is csukom, és lehunyom a szemem egy hosszú pillanatig. Elfordulok Jasontől, és inkább Cody-t nézem. Elönt a szomorúság, amikor Jason mondja ki azt, hogy házas vagyok. Nem tudom, miért, de őszintén szomorú vagyok. Félek, hogy csalódott bennem, amiért ezt megtettem. De nem hagyhattam, hogy Ariana-val történjen meg. Az ő életük megoldódott, az enyém majd lesz valahogy. Jason számomra mindig is nehéz eset volt. Ő előtte mindig meg akartam felelni, az egyetlen testvérem, akihez sosem tudnék egy rossz szót sem szólni. Jason az én mentsváram. Az ő tiszta lelke, szeretete az, ami mindig megerősít.
Előtte szégyennek élem meg a házasság tényét, mert szerettem volna, hogy ha egyszer úgy döntök, férjhez megyek, azt ő maga őszinte örömmel élje meg. Mi lenne, ha tudná, hogy szerelmes vagyok Denisbe? Hogy több ő nekem, mint a legjobb barátom? Hogy fáj, amikor a végéről beszélgetünk annak, ami el sem kezdődött? Mit szólna, ha tudná, hogy megkértem Willt, ölje ki belőlem a szerelmet, hogy soha többet ne érezhessem, hogy meghasad a szívem? Ha mindezt tudná, Jason gyűlölne engem, és nem akarom, hogy ő ezt az érzést megtapasztalja, hogy őt is tönkretegyem.
- Mi? Miért? Nem mehetsz el, Jason! Nem hagyhatsz el!
Riadtan pattan ki a szemem, ahogy szembe találom magam vele. A gondolataimat próbálom rendezni, próbálok csak rá koncentrálni. A vészcsengő a fejemben vijjog, ahogy nézem őt. Elmegy. Jason el akar menni innen. Nem értem, hogy miért tenné, de nem akarom, hogy elmenjen. Miért tenne ilyet?
- Hogy ki? De hát, elköltözöm, ők is tudják, hogy el fogok jönni onnan, csak még nem döntöttem el, hogy melyik házat kérem.
Apa nekem is, ahogy mindenki másnak a házas testvéreim közül, házat kíván ajándékozni, ahol majd családot alapíthatunk. Ez a része nem fog megtörténni, de a házat elfogadom tőle, mert megjár.
- Várj. Ha én teszem tönkre, akkor te miért jössz el?
Igen, megvan a magamhoz való eszem azért, csak most egy kicsit összezavarodott minden. Az egész életem egy kavarc, de értem, hogy mire akar kilyukadni, tényleg értem.
- Te? De hát nem tettél semmit. Jason, te vagy a legkedvesebb ember a világon, hogyan veszekedhetnének miattad? Ott van Chris, akit én vittem oda, Annie, aki az én férjem húga, én, aki éppen elég bajt okozott nekik. Ez nem miattad van. Kizárt.
Kizárt, nem és nem. Nem miatta van, és nem mehet el, most nem. Aggódva nézem őt, és a tekintetem könyörgővé válik.
- Ne menj el Jason, kérlek. Költözz hozzám, holnap kiválasztom, megvesszük, összeköltözünk. Kérlek. Nekem nincs gyerekem, de Annie is ott lesz, vigyázunk rá. Mit szólsz? Kérlek, Jason, most ne hagyj magamra. Szükségem van rád.
Nagyon megijesztett ezzel, hogy el fog menni, érzem, ahogy az elmúlt napok feszültsége felszínre tör, de én nem sírok, mások előtt soha, csak, most valahogy mégis. A hasába fúrom a fejem, mélyen beszívom az illatát. Olyan sok minden történt, olyan sok minden fáj, és ha Jason nincs itt, nem fogom tudni tartani magam.
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. április 18. 21:10 | Link

tücsök


Valami elkerülte a figyelmem. Tücsök tekintete az enyémbe kapaszkodik, az én barnás fényű szemeim pedig ide-oda zizegnek az övéi között. Fogalmam sincs hogyan siklothattam el afelett, hogy nincs jól. Hogy valami még mindig nem stimmel vele.
Az újra és újra elismételt szavai, az érthetetlenül lassú ráébredése arra, amit mondtam neki, a rémisztően magas hangja, a holtra váló arca mind-mind azt üzenik: ments meg, Jason, kérlek, nyújtsd felém a kezed.
- Gyere ide - suttogom félredobbanó szívvel, és bár a szavaim célt érnek, azokat valahogy csak sikerül kimondanom, a torkomat óriási, fájó gombóc szorongatja, és érzem, hogy a máskor kifejezetten mély, már-már szőrös baritonom most erőtlenül, elhalón lát napvilágot.
Először balommal ölelem át tücsköt, majd eltávolodom a félfától, és teljesen szembefordulva vele jobb kezemet is köré fonom. Szorosan vonom magamhoz, tartom a hátát, és finoman ringatva őt arcomat a feje tetejére hajtom. Pillantásom a távolba réved, a méreg, a harag és a szomorúság eggyé válik a szívemben. Nem vagyok jó testvér. Igaza van Will-nek; én csak felbukkanok, vagyok egy ideig, és amikor úgy tartja kedvem, lelépek. Nem vállalom a felelősséget, nem veszem a vállamra a család terhét. A családban nem én hozom meg az igazán nehéz döntéseket. Ki vagyok én? Hogy merem viselni a Payne nevet?
- Annyira sajnálom! - suttogom bele tücsök hajába, és puszit nyomva a fejbúbjára végigsimítok néhány tincsén. - Tudom, sokáig nem voltam a közvetlen közeledben, hogy minden fizikai kapcsolatunkat levélpapírok meg hülye fényképek jelentették...
Elhallgatok. Az ajkaimat szorosan egymásnak nyomom, a szívemben megmagyarázhatatlan harag gerjed az öcsém iránt. Nem érzem úgy, hogy egy testvér csak akkor és úgy lehet jó testvér, ha minden nap kötelezően ott van a másik mellett. Nem. Én nem Catherine apja vagyok. A bátyja vagyok, akit a munkája messzire sodort tőle. Nem. Egy testvér akkor is jó testvér, ha amikor New Yorkban jár, a Szabadság-szobor mellől a húga kedvenc kínai kajáját zabálva kretén fotót készített magáról egy random német turistával, és valami barom szöveget ír a fénykép hátoldalára, aztán muglipostára adja azt.
- Tudod, mi a legjobb abban, hogy megszámlálhatatlan testvéred van? - kérdezem halkan, csak ringatva őt balra és jobbra, mintha azzal, hogy észrevétlen táncolunk, egyszerre felszabadíthatnám őt az összes gondja alól. - ...hogy míg mi élünk, míg rajtad kívül egyetlenegy Payne is él ezen a földön, te sohasem maradsz egyedül.
Felemelem a fejem, és megvárom, míg ő is így tesz. Látni szeretném a szemét, és szeretném, ha ő is látná az enyémet. Hiszen azt ugyanaz a könnyfátyol borítja, mint az övét, a csillogó réteg alatt mégis feldereng valami, ami csak az enyém: a Jason-féle, megkophatatlan derű.
- Kismanóm - hüvelykujjammal letörlöm a szeme sarkából épp csak legördülő sós cseppet. - Tökmindegy hol élek, hogy egy szobára vagy egy kontinensre tőled, én képtelen lennék elhagyni téged. Nem tudsz olyat tenni, ami megrendítene az irántad érzett szeretetemben. Nem számít semmi, se egy rossz gondolat, se egy meggondolatlan tett. Tudod, mindannyian követünk el olyasmit, amit később megbánunk. Ez alól nincs kivétel. Nincs kivétel. Szeretnéd elmondani, mitől félsz?
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. április 18. 21:13
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
offline
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. április 18. 21:51 | Link

Jason

- Nem számít a távolság, de egy ilyen hülyeség miatt nem mehetsz el. Jason, nem kell elmenned.
Megijeszt a tény, hogy széthullik minden. Márpedig ez történik éppen, széthullik. Hónapok óta minden rosszabbá válik körülöttünk, mintha tényleg egy kártyavár omlana össze. Fel akarok ébredni ebből a rémálomból, azt akarom, hogy vége legyen, hogy minden olyan legyen, mint korábban.
- Bárhol vagy a világban Jason, velem vagy.
Ettől függetlenül nem akarom, hogy elmenjen, mert egy ostobaság miatt tenné. Willnél csak nagy a nyomás, ennyi. Nincs itt semmi extra, majd belátja ő is, hogy hülye. A múltkor verekedett, szétverték egymást Adriannel, elég volt ennyi belőle, hogy tudjam, túl sok a feszültség benne.
- Tudod, hogy ez nem így működik. Mit kezdek Jeannie-vel?
Jól esik a ringatása, a közelsége, a nyugalom, ami belőle árad. Ilyenkor merek szemtelen lenni, Jeannie a hozzá legközelebb álló, hiszen az ikertestvére. Mi ketten tudjuk milyen az, ha valakivel már születésünk előtt kapcsolat alakul ki. Mi ketten tudjuk milyen az, amikor bármit megtesz értünk a másik. Chris túl sokat tett, túlontúl sokat, értem. Ennyit még mindig nem hiszem, hogy érek, hiszen anyám szerint is pont annyit érek, amennyit kaptam. Lehunyom a szemem, elveszek a nyugalomba, de amikor megáll, felpillantok, és megdöbbenek azon, amit látok. Jason könnyei.
- Miért vagy ilyen jó hozzám?
Mindig Will pofonja jut az eszembe, mindig a sziklán történt beszélgetés és a kórház. Az, hogy folyton megerősített abban, hogy gyenge és szánalmas vagyok. Vele ellentétben Jason szeret, őszintén és tisztán.
- Szerelmes vagyok.
Felelem végül csendesen, le se véve róla a tekintetem. Jobbommal elengedem, és mutatóujjamat felemelve állítom meg, mielőtt örömködni kezd.
- Ez nem kellemes, gyűlölöm az érzést. Bármit megtennék, hogy megszűnjön és hogy soha többet ne érezzem, se a féltékenységet, se a hiányt, se a meggondolatlanságot. Eltompít, és gyengévé tesz. Haragot érzek, mérges vagyok emiatt. Csak szűnjön meg, csak legyen vége. Hát nem vagyok borzalmas? A világ legszebb dolga, és gyűlölöm.
Homlokom a hasának döntve, szusszanok egy nagyobbat.
- Ne menj el, egy kicsit még, kérlek. Élj velem. Két év múlva úgyis elválok, csak a miénk lenne a ház.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed