A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább.
A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=833974#post833974][b]Nérel Danka - 2021.07.08. 20:54[/b][/url]

#ootd #stu-dying

A Navine toronyban összerámolok pár olyan cuccot, ami úgy tűnik, mintha hasznosnak bizonyulhatna egy kellemes, szombat délelőtti study session-höz. Habár rég tanultam bárki más társaságában, azért az alapvető felszerelésekkel talán tisztában vagyok. A hátizsákomba dobok pár tankönyvet, különböző emberek órai jegyzeteit, egy pokrócot, hogy mégse a földön kelljen üldögélni és elindulok a megbeszélt találkozóponthoz, a csónakház felé. Az ajtón való kilépés előtt azért végignézek magamon, bár ez inkább megszokás, mint valódi érdeklődés. A napi outfitembe sem fektettem túl sok energiát, felkaptam egy eredeti funkciója szerint futásra használható shortot és egy óriási pólót, amit a szekrényemben találtam. Hirtelen azt sem tudtam eldönteni, alapvetően a bátyámhoz vagy az öcsémhez tartozott-e, de egyikük sem tárcsázta forróra a telefont miatta, szóval úgy gondoltam, hogy akkor már nálam is maradhat. Fél év ingázás, fél év magántanulói státusz és két hónap olaszországi kényszerpihenő után szinte nosztalgikus újra a Bagolykő folyosóit koptatni. Gyakran már csak az izommemória vezet át az ódon épületen. Séta közben azon gondolkozom, milyen sok víz folyt le azóta a Dunán, hogy kviddicses csapatkapitányként dobogó szívvel bontogattam a Visegrádi Viperák nekem címzett levelét a kastélyban. Ha az akkori énem megtudná, hogy -a szüleim előzékeny közbenjárásával ugyan, de- megfosztottam magunkat az álomkarriertől, egy kiskanál vízben is megfojtana, ez egészen biztos. Esetleg belátná, hogy a két hónappal ezelőtti helyzetemen az csak segített volna, ezért boldogan végignézte volna, ahogyan előbb Budapesten szenvedek a figyelemtől, a folytonos spekulációktól és attól, hogy konkrétan minden újság elején én mosolyogtam, majd ahogyan az öcsémmel közös olaszországi, kissé hosszúra nyúlt nyaraláson folytatom ezt a jó szokásom. Itália elvileg figyelemelterelésnek készült, számomra és a sajtó számára, hogy mivel úgysem leszek kézközelben, csak elkezdenek valami elérhetőbb alanyon csámcsogni. Ám a felszívódásom híre csupán olaj volt a tűzre az első pár hétben. Utána pedig csak lassan csitultak a kedélyek.
De szerencsére a Bagolykőben akad olyan, akit nem izgat, hogy a héten hányadszorra próbálnak rámsütni egy drogbotrányt, verekedést vagy becsületsértő viselkedést. Ezen kevesek közé tartozik Zente is, akit még az aktív DÖK-ös időkből ismerek. És akivel közösen valljuk, hogy egyedül tanulni sokkal rosszabb, mint ketten, ma délelőtt legalábbis biztosan. Szóval rá várok  a csónakház melletti füves területen, ahol a pokrócom leterítése után elegánsan hasra vágtam magam. A mágusjog jegyzeteimet a kezembe véve pedig azon kezdek agonizálni, vajon hogy lehet ennyire érthetetlen számomra az, amit valójában én magam írtam pár napja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=834372#post834372][b]Nérel Danka - 2021.07.15. 14:07[/b][/url]

#ootd #stu-dying

Elfelejtettem tanulni. Talán másoknak egyértelmű lenne, hogy ha egy teljes évig tankönyvhöz is csak véletlenül érsz hozzá, akkor valahogy a módszertan is kimegy a fejedből. Én viszont ezzel nem számoltam, azt reméltem, csak visszakullogok szépen az iskolapadba és megy majd minden úgy, mintha a másfél éves intermezzo meg sem történt volna igazán. Nos, a valóság ennél kissé árnyaltabb. Kezdve ott, hogy elfelejtettem, hogyan kell szép, átlátható jegyzeteket készíteni, fejben tartani az összes beadandót és azoknak határidejét. A tanulás egyértelműen nem olyan, mint a biciklizés, és mint mostanában jó sok mindent, ezt is a saját bőrömön tapasztaltam meg.
Szóval most szenvedhetek a mágusjog jegyzetemmel, amiben össze-vissza nyilazva, csillagozva, listázva, kiemelve vagy éppen aláhúzva igyekeztem a jövőbeli énem tudtára adni a szuverenitásról hallottakat. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Szóval ebben az állapotomban talál rám Zente, aki láthatóan sokkal felkészültebb, mint én valaha is leszek.
- Hali - mosolygok rá, miközben gyors mozdulattal törökülésbe pozicionálom magam. Nem akarom elfoglalni az egész pokrócot. Miután stabil ülő helyzetbe kerülök, pár, a táskámból menekülni kívánó jegyzet után kapok. Szépen összerendezem őket, hozzájuk fogva néhány szétszórt, a pokrócon heverő pergament, hogy Zente dolgainak is bőven legyen hely. A mágusjog jegyzetemet pedig az ölembe ejtem. Kezdem feladni, hogy szegényből bármit képes leszek megtanulni.
- Oh, te vagy a megmentőm - lelkesedek a finomságok látványától. - Kábé fél oldalt ha átfutottam, de már most eszembe jutott, hogy valami pótcselekvést kellene végezni inkább - ecsetelem a nem túl pozitív igazságot. Amikor még tudtam hogyan kell tanulni sem ment el úgy negyed óra, hogy valami másba bele ne fogtam volna, legyen az evés, takarítás, levél a családomnak, a szekrény átrendezése, vagy tényleg bármi. Elég kreatív tudok lenni, ha a tanulás elkerüléséről van szó.
- Megvagyok. Kicsit nosztalgikus ennyi idő után megint a Bagolykőben lenni - vonok vállat, lazán mosolyogva. Talán nem beszéltünk arról, miért voltam ennyit távol, de minden bizonnyal feltűnt neki, vagy hallotta máshonnan. Egyébként ha rákérdezne, Zentének még el is mondanám, de elég lehangoló történet és kérés nélkül nem akarom a hülyeségeimmel traktálni. Most pedig engem sem zavar annyira, a Bagolykő pont jó hely felejtésre.