38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Várkonyi Lilien
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 95
Írta: 2025. január 6. 22:21 | Link

Bence


Anyukájával már kiskora óta szokásuk volt, hogy járták időnként az erdőt, gyűjtötték a különleges faleveleket, virágokat , avagy épp gombát szedtek. Ez izgalmas kihívásnak számított, főleg amióta az egyik helyi lakos időnként direkt félrevezető nyomokat próbált hagyni, hogy maga részére rejtse el az ízletes gombákat. Lilien kivételesen egyedül indult útnak, szüksége volt arra, hogy egy kicsit kikapcsolódhasson a természetben, hogy ne vegyék körbe az emberek, ne legyen zsivaj és végre úgy igazán önmagára koncentrálhasson. A hideg idő miatt kötött sapkát és meleg kabátot is visel, lábait pedig egy jól bevált gumicsizma fedi, ebben battyog körbe az erdőben már egy jó ideje,  s szedi kosarába a Flammulina velutipeseket, köznyelven Téli fülőkét. Hirtelen viszont szakadni kezd az eső, mintha dézsából öntenék, Lilien erre nem készült fel. Se esernyő, sem pedig esőkabát, utóbbit kikészítette ugyan, de sikerült otthon hagynia. Ennek hiányában sietve közelíti meg a Csónakházat, amit már a fák közül észrevett. Odaérve felsiet a lépcsőn, valahogy be akar jutni, de a pálcájával hiába mondja el a zárnyitó varázslatot, az valamiért nem akar működni. - Merlinemre, ne most mondj csődöt - kezd elázni rajta a kabát, a sapka, ebből biztosan megfázás lesz, minimum.
Hozzászólásai ebben a témában
Markovits Bence
Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc


Markovits 2.3
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 109
Írta: 2025. január 14. 11:38 | Link

Lili

Ó, ha tudná valaki, hogy most milyen mérges a kutyára, nem hinné el. Tudta, hogy nincs jó idő, mégis kihozta Foxit sétálni, hiszen mindene az állatok. Márpedig a sétáltatás nem maradhat el, főleg, ha van rá ideje is, amit mostanában egyre nehezebb találni bármire. De most volt, viszont a kis csavargó elkódorgott, ő meg már legalább fél órája a hangját kergeti a spánielnek.
- Ha elkaplak egy hét ólfogságra ítéllek - bosszankodik tovább, pedig egyébként jó kedve lenne. Jól sikerült a szilveszter, meg egészen sokat pihent a téli szünetben, jó kedvvel vágott neki a tanév hátralévő résznek. Ezen most sokat rontott, hogy Foxi elkóborolt, plusz hirtelen kezdett esni az eső. Bár nem fél, hogy túlságosan megázna, erről a kabátja gondoskodik és a Bazsitól elsajátított leperex-bűbáj mindent megold. De most már igyekszik és fel is tűnik Foxi sziluettje a csónakház felé, szóval arra veszi az irányt. Mire odaér a kutyát nem, viszont egy alakot lát, akit nem tud kivenni pontosan, hogy ki is lehet ő, bár a hangja elég ismerős.
- Helló - köszön oda már messziről, suhanva az illető felé, mert nem akar tovább ázni, és talán a bejártnál már van tető.
- Á. Lili! - örül meg a lánynak, amikor felismeri. - Jól áll neked az ázott haj - mondja vidáman, majd előveszi a pálcáját. - Alahomora! - mutat rá zárra, ami halkan kattan egyet. - Csak utánad - néz körbe, és ekkor jelenik meg Foxi, aki rohan hozzájuk. - Na, mindenki megvan, szuper - csóválja meg a fejét.
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Lilien
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 95
Írta: 2025. január 14. 15:37 | Link

Bence


Az elmúlt hetekben rosszalkodott néha a pálcája, de betudta annak, hogy rossz napokat élt meg, s emiatt nem működött kellően a kapcsolat közte és a pálcája között. Most viszont már azon is elgondolkodik, hogy talán nem ártana meglátogatni egy pálcamestert, ugyanis a sokadik próbálkozásra sem nyílik a csónakház ajtaja, ráadásul se a leperexet nem tudja használni, sem egyéb taszító bűbájokat. Már a kosarát is félreteszi, két kézzel próbál bejutni az ajtón, tekergeti a kilincset, hátha, de nem mozdul a zár. Az eső meg tovább esik, ráadásul a szél is kezd felerősödni, és még hideg is van. Annyira belefeledkezik abba, amit csinál, hogy már csak akkor kapja fel a fejét riadtan, amikor valaki ráköszön. - Jajj - fordul meg, mire észreveszi az ismerős arcot. - Nahát, Te vagy Bence? Már azt hittem, hogy a csónakház tulaja - elmosolyodik és az ijedtség is alább hagy. - Oh, köszi. Teljesen eláztam - sóhajt, miközben félreáll az ajtóból. - Próbáltam bejutni az eső elől, de a pálcám felmondta a szolgálatot - meséli a szomorú valóságot, közben a srác sikerrel nyitja az ajtót, Lili pedig máris bemenekül, majd az előtérben már húzza is le magáról a kabátot, hogy felakassza a fogasra. - Rémes idő, nem számítottam rá - jegyzi meg, ekkor látja meg Foxit, le is guggol hozzá.
- Szia Foxi, de aranyos vagy - megsimogatja a buksiját, majd körbepillant, lát is néhány széket, az egyikre leül, haját előre dobja és az ujjaival túr bele, hogy fésű helyett nagyjából rendezze, majd visszaveti. - Ha nem lenne nagy kérés, meg tudnál szárítani? - láthatóan jól elázott, talán nem esik majd a feladat Bence nehezére.
Hozzászólásai ebben a témában
Markovits Bence
Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc


Markovits 2.3
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 109
Írta: 2025. január 15. 15:37 | Link

Lili

Amíg meg nem fordul megijedve felé Lili, ő sem tudja, hogy ki az idegen az ajtó előtt pálcával hadonászva. Azt látta az alakjából, hogy lány lehet, de manapság már ebben sem lehet biztos senki. Így végül is a lehető legjobban jöttek ki, amint felismerte bátya exét.
- Kár, hogy felismertél, így nem játszhatom el Bazsit - görbül mosolyra a szája, miközben megpróbálja kinyitni az ajtót, vagy legalább felfedezni, hogy miért is nem ment be Lili már. - Felmondta? Talán még javítható lehet, vidd el izékéhez - láthatóan nem jut eszébe a pálcajavító neve, végül legyint egyet. - Na, majd ha eszembe jut elmondom, de pálcajavító, vagy Kins&Kens is meg tudja szerintem csinálni - gondolkodik tovább, miközben ajtót nyit a lánynak és maguknak. Foxi azonnal beteper, majd az első alkalommal kirázza magából a vizet. Utána Lili egy kicsit kutyázik, Bencének tetszik, ahogy a lány az állatokhoz áll. Lerí róla, hogy szereti őket, a kis spániel pedig igyekszik megnyalni Lili kezét, ahogy kapja a simogatást.
- El ne kapasd, mert nem rázod le többé - vonja meg a vállait, majd becsukja az ajtót, hogy ne verjen be az eső. Mire megfordul Lili már leült egy székre, úgyhogy ő is közelebb megy. Foxi tüntetőleg a lány jobb lábbelijére ül rá, Bence meg épp Lili mellé készül leülni, amikor a kérés érkezik hozzá.
- Jó, de ahhoz le kell vetkőznöd - mondja Bence, és halvány mosollyal várja, hogy mit lép erre a csinos exsógornő-jelölt. Nagyon kíváncsi, hogy ha meg is teszi a kérését, mennyire fog nekivetkőzni Lili. Közben jutalomfalatkát vesz elő a zsebéből és az ujjai között forgatja. Látványosan próbál Foxi nem odafigyelni, de Bence tudja, hogy nem sokáig fogja tartani magát a kutyusa.
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Lilien
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 95
Írta: 2025. január 17. 17:49 | Link

Bence


- Eljátsszuk újra? - kérdez vissza és el is neveti magát, bár valószínűleg most már mindig felismerné Bencét, mert bár a két srác külsőre teljesen hasonló, belsőre egészen mások. Ex-sógorai közül, ha lehet így fogalmazni, mindig Bence volt a szimpatikusabb számára. - Aha, nézd meg - szívesen át is adja a srác kezébe a pálcáját, hogy ő is kipróbálhassa, de valami tényleg nem stimmel vele.  - Őőő, az a srác, nem jut eszembe a neve. A Kinsben is foglalkoznak ezzel? Hm, jó, köszi az ötletet - mosolyog rá, aztán végre le is húzza magáról a szétázott kabátot. Odabent nincs túl meleg, ráadásul még itt-ott vizes rajta a ruha, ez meg nem túl komfortos, ellenben a hangulat már jó, főleg hogy velük van egy ilyen tündéri kutyus is. - Annyira aranyos - pillant fel Bencére, majd felegyenesedik a guggolásból és végre helyet is foglal. - Úgy látom, máris megkedvelt - pillant az ebre, aki jobb lábfején foglalt helyet. - Jó, végülis - mivel a pulcsija totál elázott, azt lehúzza magáról és a másik székre teríti. Több holmit viszont nem vesz le magáról, inkább csak a haján igazít. - Itt is vizes még, de szerintem ezt már rajtam is meg tudod szárítani - mosolyog Bencére, utal ezzel a nadrágjára. - Szegényt kínzod - jegyzi meg nevetve, látva a jutalomfalatokat. - Egyébként mi járatban erre, amerre senki, illetve csak néhány kósza alak jár? - kérdi nevetve, utalva ezzel magára, közben összefűzi maga körül a karjait, hogy addig is melengesse magát, míg a srác megszárítja a pulcsiját. - Jó hideg van, vajon van itt kályha? - pillant körbe, ki tudja, meddig fog még esni az eső, úgy tűnik, hogy most újra felerősödik, és még jobban szakad az eső.
Utoljára módosította:Várkonyi Lilien, 2025. január 17. 17:50
Hozzászólásai ebben a témában
Markovits Bence
Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc


Markovits 2.3
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 109
Írta: 2025. január 29. 11:26 | Link

Lili

Csak legyint egyet mosolyogva, nem lenne már ugyanaz és egyébként sem jutott eszébe korábban, hogy eljátssza Bazsit. Inkább a pálca érdekli, ami egy-két lendítés után tényleg furán viselkedik, vagy legalábbis biztosan nem stimmel valami, ahogy óvatosan leteszteli.
- Nincs mit, bármikor tudok tanácsot adni, csak nem mindig jót - járja körbe gyorsan a helyet pár méteres körzetben, miközben Lili leveti az ázott kabátját. Foxi persze teljesen úgy viselkedik, ahogy szokott, azaz nem azt csinálja, amit kér tőle. Pont ezért volt az, hogy a fél erdőt körbe kellett kutyagolnia miatta.
Ámulattal nézi, ahogy Lili simán vetkőzni kezd a kérésére. - Bizony, gyorsan megkedvel másokat. bár téged már sokat látott nálunk, szóval, nem olyan nehéz. Azt nem tudom találkoztatok-e már, de ez nála majdnem mindegy. A kis szarosnak elég azt látnia, hogy beszélek valakivel, máris úgy gondolja, hogy akkor az ő barátja is - von végül vállat, mire Lili megáll a vetkőzésben és csak a pulcsi maradt rajta. Összeszorítja az ajkait és elhúzza jobbra, nemtetszését nyilvánítva ezzel.
- Igen, meg tudom. De jobb lett volna, ha bugyira vetkőzöl. Nekem - pirul el egy pillanat alatt. - Mármint, akkor biztosan hatékonyabb a szárítás - somolyogva próbálja menteni a menthetetlent. - Dehogy kínzom! - még szerencse, hogy Foxi kimenti a kínos helyzetből. - Ő kínoz engem - durcázik be, majd elkezdi szárítani előbb a félretett ruhákat. Még korábban az édesanyja mutatta neki ezt a bűbájt, hogy "felkészítse az életre". Nem mintha nem lenne hálás, hiszem imádja az anyját, de azért néha ő sem viselte túl könnyedén ezeket a leckéket. Azóta persze már tudja, hogy hasznosak voltak, de abban a pillanatban nagyon nem tűntek annak.
- Egyébként Foxit kergettem, mert éppen elszökni támadt kedve, aztán rád talált, én meg így értem utol. Nem valami misztikus sztori - tárja szét a karjait, de egy kicsit meg is bámulja Lilit. Mindig is csinosnak tartotta, és nála nem ritka a bambulás. Az más kérdés, hogy ez éppen nem annyira illendő dolog.
- Kályha nem hiszem, a csónakokat nem nagyon kell fűteni - néz körbe annak tudatában, amit mondott. A szavai gyorsan beigazolódnak. Foxi pedig elkezdi felfedezni a területet vidáman, néhány jutalomfalat után.
- De zenét tudok csinálni és táncolhatunk összebújva - emelgeti meg a szemöldökét fáradtan. Eléggé ki van fizikailag és agyilag is, de egy tánc még beleférne, meg Lili is felmelegedhetne.


Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Lilien
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 95
Írta: 2025. február 1. 20:05 | Link

Bence


Mosolyogva figyeli ahogy Bence legyintget a pálcával, láthatóan nála sem működik az eszköz normálisan. - És ezt a következtetést miből vonod le? Nekem például azt mondtad múltkor, hogy igyunk egyet, mert jó lesz a szilveszter és tényleg jó volt - legalábbis nagyjából erre emlékszik, Bence sokat tett ahhoz, hogy jól érezze magát azon az éjszakán. A vizes ruháktól próbál minél előbb szabadulni, jó távolra ejti a kabátot is, aztán jöhet a pulóver. Menet közben azért megtorpan, feltűnik neki Bence pillantása is. - Mi az? - rá is kérdez egy mosollyal, de közben Foxi vonja el a figyelmét, nehéz nem az ebre figyelni, tényleg nagyon aranyos egy állat, csak nehogy egyszer baja essék, amiért mindenkivel is ilyen kis aranyos. - Bugyira mi? Lázas vagy? - kérdi egy zavart nevetéssel, aztán meg is rázza a fejét. Eddig úgy sejtette, hogy Balázs a csajozós, most meg mintha Bencében vélne felfedezni valami hasonlót. - Várj csak! Gyanús vagy Te nekem - közelebb lép Bencéhez, majd közelebb is hajol hozzá és beleszippant a levegőbe. Az illatokhoz különlegesen jó orra van, nem egyszer érzett különféle parfümöket a Markovits házban és már ez alapján is meg tudná különböztetni az ikreket.- Balázs kórban szenvedsz - állapítja meg nevetve, rájött arra, hogy nem ikercsere történt, viszont valami biztosan.  És már lép is arrébb, s körbenéz, van-e bármi, amiből meleget csiholhatnának, amíg a srác szárítja a ruháját. Jó hűvös van, meg is borzong, emiatt vonja a karjait maga köré. - Nocsak Foxi, te ilyen kis szökdöső lennél? - nevetve hajol le a kutyához, aki már megint mellette van, játékos egy állat, az már biztos.
- Még lehet az - pillant fel Bencére, miközben felegyenesedik a kutyától. - Gondold el, leszállna a köd és hatalmas polipkarok törnék át az ablakot, hogy magukkal ragadjanak - neveti el magát, kellett neki Stephen King-et olvasnia. - Izgi lenne, nem? Két fiatal eltűnt. Az egész falu minket keresne - jópofának tartja a gondolatot, kályhát viszont nem talál, szóval marad a fagyhalál. - Oh, látom sikerült - észreveszi a száraz pulcsit, ezért lép is sietve oda, hogy újra magára húzza a finom, puha anyagot. - Köszönöm - pillant hálásan Bencére, az új ajánlatra viszont meglepődik. Kissé zavarba is jön, és inkább elneveti magát,  miközben kezét a szája elé kapja. Bence talán nem veszi észre rajta azt, hogy most sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia. - Ne haragudj, csak - megvonja a vállait. - Nem gondoltam , hogy tudsz táncolni - részben igaz, hogy nem gondolta, másrészt viszont ez az összebújás most picit váratlanul éri. Nem tudja eldönteni, hogy most Bence csak ugratja őt vagy netán tényleg komolyan is gondolja. - Minden lánynak udvarolsz, akivel a bátyád járt? - kérdez inkább vissza puhatolózva, miközben kényelmesen helyet foglal az egyik széken, a mellette lévő üres tetejét meg megpsakolja tenyerével, jelezve hogy a srác is leülhetne már.


Hozzászólásai ebben a témában
Markovits Bence
Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc


Markovits 2.3
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 109
Írta: 2025. február 2. 14:10 | Link

Lili

- Akad, amikor jó, ezt mondtam. Csak ritkán, de örülök, hogy jó volt a tanácsom - mosolyog és visszaadja a pálcát a tulajdonosának. Közben Lili vetkőzni kezd, ami egyéb kontextusban nyilván mást jelenthetne, de a legkisebb megszületett Markovits jelenleg nem nagyon tud elvonatkoztatni ettől, talán mert meglepte, hogy a lány azonnal teljesítette a kérését. Meg is spékeli az egészet egy merész gondolattal, ami már nyilvánvaló, hogy a barna nem tud figyelmen kívül hagyni. Meglepődik, ahogy közelebb lép hozzá a másik, kissé zavartan fürkészi, hogy mi fog történni. Emellett meglepetésére vadul verni kezdett a szíve, bár betudható annak, hogy senki nem közelített már jó ideje így hozzá, ha Bogit nem számítjuk, de ő meg a testvére és nem számít felőle női praktikára, vagy bármi is legyen Lili mozdulatában.
- M... miért lennék gyanús? - húzza össze a szemöldökét, egészen a válaszig, mert akkor már az ajkai nyílnak nevetésre. - Á, nem örülnél te annak, akkor már rég smárolnánk - felnevet, Bazsit nem olyannak ismeri, aki sokáig udvarolna. Aztán persze elképzelhető, hogy van olyan is, akinek igen, csak még nem jött el az a nő, aki visszautasította volna az ikertestvérét. ~ Lehet, rá is férne. ~ kuncog a gondolatain. Foxinak szánt kérdésekre nem válaszol, pontosan tudja, hogy milyen a kutyája. Az, hogy szökdösős csak akkor igaz, amikor vele megy sétálni. Bárki viszi, mindig arról számol be, hogy milyen kis fegyelmezett jó kutya volt. Ki érti ezt?
- Neked aztán van fantáziád! - értékeli a rémmese kezdetét. - Hát nem tudom, hogy így lenne-e, annyira én nem vagyok nélkülözhetetlen. Minden tesóm elhúz a fenébe - bosszankodik egy kicsit, hiszen Bazsi világkörüli turnéra indul állandóan, Bogit elrabolta a pasija és nem fognak együtt lenni, Levi meg már rég nincs ott velük és egyébként is millió év volt közöttük mindig is, hogy foglalkozzon vele.
- Annyira rohadt hihetetlen? - kérdezi mérges fejjel, belül azért nevet. Félig igaz, olyan sokat nem táncolt még és a tárasas táncot is akkor tanult utoljára, amikor felkészült a végzősők báljára. De emlékei szerint nagyon is helytállt. - Téged sem nagyon láttalak táncolni, talán tudsz? - emeli fel a fejét, mindig is bírta a táncosokat, Vanyat például már egy csomószor megleste, amikor egyedül gyakorolt. Jó, lehet, hogy nem pont a tánclépések nyűgözték teljesen le.
- Az elég beteges lenne, nem? - fordul el egy pillanatra, mintha újra a kályhák felfedezésével kellene töltenie az időt. Mintha felbukkanhatnának, ha szükség van rájuk, vagy ilyesmi. De aztán odaül Lili mellé, ha már ilyen kedvesen megkérték, ahogy ő a kutyáját szokta. Nem, nem vette zokon, csak vicces volt elsőre a mozdulat, főleg neki.
- Szerinted nem udvarolhatnék neked, mivel már valakivel járt valamelyik tesóm? Akkor alig maradna lány... - von vállat és fejét Lili felé fordítja mosolyogva. Azért Bazsi nem éppen az erkölcsiség mintapéldánya. - Hiányzik még? - kérdezi, mert attól függetlenül, hogy tetszik neki Lili, ha ez eddig nem tűnt volna fel senkinek, ő törődik mások érzéseivel.
Utoljára módosította:Markovits Bence, 2025. február 2. 14:10
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Lilien
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 95
Írta: 2025. február 2. 19:18 | Link

Bence


- Ne legyél Te abban olyan biztos - neveti el magát, nem hiszi, hogy Balázs addig is eljutna vele, már csak azért sem, mert számára sosem volt szimpatikus a srác viselkedése, ellenben mondjuk Bencével. Ha fel is merülne ennek a lehetősége, ezerszer inkább Bencével tenné, viszont ennek a gondolata kicsit most meg is zavarja, hisz mégis csak Levente öccséről van szó és egyáltalán nem kéne ezen még csak elgondolkodnia sem. Pedig hazudna, ha nem jutott eszébe ott szilveszterkor, csak aztán meglátta Leventét. Hátrébb is lép a navinéstől, a fene tudja, hogy nem-e gondolatolvasó. Meg aztán, ez az egész amúgy is olyan zavaros. Inkább beszél is másról, polipokról, izgalmakról, beindult a fantáziája, el is neveti magát, egészen addig, míg Bence nem kezdi alulértékelni magát. - Ne mondj már ilyet, ez butaság! - meg is rázza a fejét. - Nézd, az élet ilyen, kirepülünk idővel, jönnek a sulik a munkahelyek, kapcsolatok, de ez nem azt jelenti, hogy Te ne lennél már nekik fontos. Biztos vagyok benne, hogy szeretnek - vigasztalóan végig simít a karján, de ahogy szóba jön a tánc, inkább visszavonulót fúj, mert kezdi azt érezni, hogy Bence szeretne valamit. Ez meg számára fura, vagyis alapból nem lenne az, hisz egy helyes és remek srác, de tekintve, hogy Levi öccse, így igazán fura, legalábbis Lilinek. - Nem, elhiszem, hogy tudsz, csak abból indultam ki, hogy a fiúk nem szeretnek, diszkrimináltalak - nevetve legyint egyet. - Egy kicsit tudok, de inkább ritmusra lépdelek, nem tanultam - hogy tud-e , azt talán túlzás, de biztosan elboldogulna egy keringővel, vagy egy lassabb tánccal. - Egyszer megmutathatod - nevetve visszautal Bence tánctehetségére, a következő kérdését viszont nem tudja elkerülni, mert valóban érzékel valamit a srác részéről és szeretne tisztább képet kapni. A válasz - ami inkább egy visszakérdezés - furcsa és van is benne igazság. - De, szerintem az elég beteges lenne - bólint egyet, közben a srácot figyeli, aki valamit nagyon keresgél, de végül mégis csak csatlakozik a lány mellé, aki most kedvesen mosolyog és egy picit félrebiccenti a fejét, hisz igazán választ még nem kapott. Meglepődik a kérdésen, de el is neveti magát a srác megjegyzésén. - A Földön azért elég sok lány él még, hidd el, minden tiszteletem a Markovitsoké, de nem hinném, hogy a bátyáid a világ összes csaját összeszedték már - neveti el magát, mintha csak ezzel akarná elhárítani a srác közeledését, még annak ellenére is, hogy egyébként tetszik neki Bence és valahol legbelül megmozgatja őt, csak aztán bevillan neki Levi arca. A kérdés és ezek a kusza gondolatok komorságot húznak az arcára, el is pillant oldalra, hogy összeszedje a gondolatait, mert úgy igazán Titin kívül ezekről a dolgokról nagyon senkivel sem beszélt. - Szoktam rá gondolni igen, hazudnék, ha azt mondanám, hogy ennyi idő alatt túl tudtam lépni rajta. Megviselt a szakítás, mert…tényleg szerettem őt - vallja be. - De Levi engem nem és azt hiszem, ez fájt a legjobban azután, hogy - elhalkulva hajtja le a fejét, miközben megvonja a vállait. Tipikus romantikus regényeken nőtt fel és úgy hitte, hogy annak adja oda magát, akivel le is éli az életét. - Tudod, kezdem úgy érezni, hogy soha nem kaptam tőle még annyi figyelmet sem, mint az elmúlt időszakban Tőled - és ezt így is érzi, egész nagy a különbség, ha jobban belegondol. - De hagyjuk, mert a testvéred és nem szeretnék rosszat mondani róla, nem gondolnám, hogy direkt bántott meg - vonja meg a vállait, ennyire azért nem látta Levit önzőnek, bár ha most Nárcisz itt lenne, biztos azt mondaná, hogy jó hülye vagy édes unokahúgocskám. - Tetszem neked? - kérdez rá, s most még Foxi sem tudja elvonni a figyelmét, aki időközben odaszalad hozzájuk és a mancsaival próbálja mindkettőjüket játékra invitálni.
Hozzászólásai ebben a témában
Markovits Bence
Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc


Markovits 2.3
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 109
Írta: Tegnap, 15:10 | Link

Lili

- Meglepően tudja ezeket a praktikákat, úgyhogy te sem legyél annyira ebben biztos - kacsint a lányra, mert bár Lilit annyira nem ismeri, hogy a képességeit fel tudja mérni, Bazsit annál inkább. Aki simán két csajt fűzött egy buliban, szóval az ő rámenőssége és karizmája bármilyen nőnemű alakot maga alá fektetett, ha úgy akarta. Legalábbis ő így emlékszik, de mivel akkor éppen eleget ivott, akár össze is téveszthette a testvérét mással.
- Ó, hát tudom én ezt, csak nem nagyon látom azt, hogy annyira kepeszkednének találkozni. De mindegy is - legyint végül, amilyen gyorsan jött a dühe, olyan gyorsan párolgott el. Inkább foglalkozik most Lilivel és Foxival, sokkal jobb elfoglaltságnak tűnik. De Lili incselkedik, vagy húzogatja a nemlétező bajuszát azzal, hogy előítéletes a tánctudásával kapcsolatban. Ő pedig gyorsan felkapja a vizet ezen és visszatámad, ahelyett, hogy venné a lapot, persze nem kell komoly dolgokra gondolni. Le is higgad gyorsan, mert alapvetően kedveli Lilit, sőt, be is jön neki, mint nagymama a konyhából.
- Oké, szivi, szavadon foglak! - ígéri meg, végül is táncolni egy lánnyal sosem elvetendő ötlet. Az, hogy ilyen szavakat használ, talán nem megszokott tőle, viszont most elég komfortosan érzi magát a lány mellett.
- Na, ugye - nevetgél, nyilván ő sem gondolta komolyan az egészet. Sőt, sosem hajtott más Markovits exbarátnői után, de nem biztos, hogy baj lenne, ha megszakítaná ezt a sorozatot. Ráadásul Levire kicsit haragszik is, mert Lili olyan csaj, akit nem illik kidobni. De hát nem volt ott és azt sem tudja pontosan, hogy ki volt a hibás, ha volt egyáltalán.
- Hellyel-közzel azért de - kuncog tovább és melléül a lánynak, ha már leülésre invitálták. Kicsit meg is szánja őt, azért is kérdez Leviről, pedig az a francos tesó nem is érdemli meg, hogy beszéljen róla. Legalábbis most biztosan így gondolja, közel ülve Lilihez, akihez óhatatlanul is hozzáér. A vallomás után, lekonyul az ő felfelé görbülő ajka is, és átöleli a lányt.
- Sajnálom, hogy nem szeretett. Akkor ezek szerint abban az időben hígítóra itta a vodkát és megvakult - mosolyodik el keserédesen, de a másik válláról nem veszi le a kezét, amíg Lili folytatja a monológját és le is zárja. - Hidd el, végül biztosan jobban jártál. Én sem szapulom, de legalább még az elején kiderült, hogy nem passzoltatok össze. Ennyi - von vállat ő is, más vigasztalást nem tud mondani. Közben megérkezik Foxi is a felfedezőútjáról, ő pedig nyilván nem haragszik már rá, sosem tud elég sokáig, ezért is ilyen kis szemtelen a kutyus. Felteszi a mancsait rájuk, ő meg megvakargatja a fejét, de megdermed a vakarásban, amikor előjön hirtelen kérdés. Azonnal elpirul, de nem szól egyből, ami gyanús is lehet akár.
- Tök randa vagy Lili, kinek tetszenél? - mondja fapofával Lili lélektükreibe elveszve, de nagyon is látszik, hogy mindjárt elneveti magát. Ahogy megjósolható volt, fel is nevet jóízűen. - Milyen kérdés már ez, Lili? - pirul tovább, próbál menekülni a helyzetből. - Erre nem tudom mit kéne mondanom, hogy jól járjak - nevetgél tovább, végül megadja magát. - Tetszel.
Utoljára módosította:Markovits Bence, Tegnap, 15:16
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa