36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 14. 15:52 | Link

Sári

Habár nem volt az a shoppingolós lányka, Lili nagyon is szeretett a barátnőivel lejárni a faluba. És bár valóban boltokat látogattak ilyenkor, a szőke csak kíséret volt, esetleg rácsodálkozott, meg lelkendezett egy-két dolognak, de nem vásárolta össze a fél falut magának, és inkább a cukrászdára tartogatta szerény kis vagyonát, és elsősorban a társaság vonzotta az efféle körútra.
Egy-két ruhadarabra ugyan rádumálták, és még egy új fülbevalója is volt, de azt ajándékba megkapta, így maradt pénze egy minyonra is, mielőtt visszaindult volna a kastélyba. Egyedül ment, mert a többiek még betértek a csárdába is, ahová Lili annyira nem vágyott, és különben is, jutott eszébe, még volt némi házija és várt rá némi pálcagyakorlat is. Utóbbit tudta volna odalent is csinálni, csak jó szokásához híven valahová letette készülődés közepette a varázseszközt és ott felejtette.
Éppen megpillantotta a tavat, mikor harmadjára is felmordult az ég. Az első kettőt még nem vette annyira komolyan, de mostanra már elkezdte megszaporázni a lépteit, mert úgy sejtette, percek kérdése, hogy esni kezdjen az eső. Azonban kicsit elszámította magát, mert ahogy sietősre fogta, az első cseppek pettyezni kezdték arcát. Melléhez szorította a vászontáskát, amiben szerzeményei voltak, és futásnak eredt, de hiába, a nyári zápor nem olyan volt, ami jó előre figyelmeztetett volna, és hagyta volna menekülni az embereket, hanem nyomban lezúdult, és pillanatok múlva már sűrűn zuhogva áztatta a levitást, akinek még a széllel is meggyűlt a baja, mert az meg még az arcába is fújta a zivatart.
Megcsúszott a nedves füvön, és majdnem el is esett, de csak, hogy aztán még két lépés-botlást követően belehuppanjon egy tócsába. Gyorsan kikecmergett belőle, és felpillantva meglátott egy házikófélét a tó mellett.
Csak amíg eláll az eső, gondolta, és már rohant is az épülethez, amit legnagyobb örömére nyitva talált. Épp csak üres volt, legalábbis nem volt otthon senki.
Igaz, otthonnak elég kicsi is lett volna, nem hogy hálószoba, de konyha, fürdőszoba se volt benne, sőt, eszmélt rá, ez csupán valamiféle pihenő lehetett, talán épp az olyan kis szerencsétlenül jártaknak, mint amilyen most ő maga volt. Egyetlen, szegényesen bútorozott szoba fogadta mindössze, és semmi melegség.
Az egyik székbe huppant, csurom vizesen, dideregve, lábait álla alá felhúzva, és remélve, hogy amilyen gyorsan jött, olyan hamar tovább is áll az eső odakint.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2020. június 15. 17:22
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. június 16. 12:00 | Link


outfit|bőrig ázva


Feltétlenül fedett helyet kellett találnia. Nem csak azért, mert nem akarta, hogy megázzon a frissen mosott haja, sokkal inkább azért, mert már az első morranásnál kétszer olyan gyorsan vert a szíve, mint egészséges lett volna. Nem is volt igazi dörgés még, de már előrevetítette a közelgő vihart. Persze mikor elindult a faluba még hétágra sütött a Nap, nem sejtette, hogy rövidesen ennyire rosszra fordul majd az idő.
Egyetlen szerencséje volt, hogy meglátott egy nagyon ismerős szőke buksit a falu határában. Lilkót bárhol bármilyen szögben megismerte volna, abban a pillanatban ő jelentette számára a reménysugarat. Hiszen olyan céltudatosnak látszott, hogy Sári gond nélkül elhitte, hogy barátnője pontosan jól tudja, hová is tart. Leszakadt az ég, Lili elcsúszott, de Sári nem volt elég közel ahhoz, hogy segíteni tudjon neki. Ehelyett megpróbált okulni a szőke hibájából és nem sietett annyira, inkább lassan, de biztosan lépkedve próbált bejutni az aprócska házba, minek következményeként alaposan megázott. Haja, a frissen mosott és féltő aggódással óvott haja összetapadt, minden ruhadarabjából facsarni lehetett a vizet. De legalább egyben, sárfoltok és sérülések nélkül sikerült elérnie a kis házikót. Úgy lökte be az ajtót, mintha az élete múlott volna rajta, majd ugyanilyen sebességgel be is csapta maga mögött.
- Szép időnk van - vigyorgott rá a szőkére, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy felbukkant itt a semmiből. Remélte, hogy barátnője nem ijed meg tőle, bár egészen hatásosra sikerült a belépője, mi tagadás. A kopogó eső hangja nem zavarta annyira, nem dörgött, nem villámlott, csak szakadt, mintha dézsából öntenék. Letelepedett a másik székre és kíváncsian körbenézett a szegényesen berendezett szobácskában. - Hol is vagyunk egyébként? - érdeklődte meg, hátha Lili egy fokkal tájékozottabbnak bizonyul nála.
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 17. 18:45 | Link

Sári

Kényelmes, bő rövidnadág, ujjatlan top és egy kigombolt kockás ing jelentették öltözékét, melyek most vizesen tapadtak libabőrös testére. A nadrágja még saras is volt, amit világos színének köszönhetően nem is nagyon lehetett nem észrevenni rajta. Egyelőre képtelen volt átgondolni, vajon jobban fázna-e, ha legalább az ingtől megszabadulna, vagy kevésbé, mert túlzottan lekötötte a didergés. Majd pedig az, hogy kiugorjon ijedtében a bőréből, ami persze csak képletesen sikerült, valójában csak a székből pottyant majdnem ki.
És amint meglátta, hogy nem a házikó tulajdonosa érkezett, hogy kipenderítse a betolakodót, hanem Sári, méghozzá az a Sári, egy pillanatra még a didergése is alábbhagyott. Melegséget érzett, de persze csak belülről, és hosszútávon nem segített ázott-fázó mivoltán.
Másodszor is rájött a frász, ahogy az ajtó becsapódott az eridonos mögött, pedig erre már számított is. Ahogy annak sem kellett volna meglepnie, hogy a másik lány is épp úgy csurom víz volt, mint ő maga.
- Ahaa - felelte végül jól meggondoltan válaszát, miután Sári már el is helyezkedett mellette.
Nem tudott gondolkodni, pedig nagyon igyekezett felfogni, hogy Sári ott van mellette, és kérdezett is valamit, amire válaszolnia kéne. Megrázta magát, kitörölt a szeméből némi vizet, és a haját, amiből odafolyt, és megpróbált felelni anélkül, hogy fogai túl sokszor összekoccantak volna közben.
- Azt hiszem, hogy.. a bácsi, aki kiadja a.. izé, a csónakokat. Na, ott.
Végül is sikerült erőt vennie magán, és kibújt először egyik, majd a másik kezével is az ingből, és hagyta, hogy cuppanva a padlóra essen. Vagy egy liter víz lehetett benne.
- Hűűha, ezzel fel is moshatok itt akár - állapította meg, és bár jelen állapotában a ruhadarab valóban úgy nézett ki, mint egy rongy, azért nem tervezte ilyesmire használni.
Sárira sandított, és az ajkába harapott. Vajon követte őt ide? Nem sokkal utána érkezett, kizárt, hogy ne látta volna.
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. június 18. 17:38 | Link


outfit|bőrig ázva


Összekoccant a foga a benti hőmérséklettől. Irtózatosan hideg volt és ezen nem segített, hogy meg is ázott. Azonnal fel kellett volna valahogy melegednie, de nem látott sem radiátort, sem kandallót, sem semmit, amit melegítésre használhattak volna. Egészen picire húzta össze magát, miközben a mintás selyem ing úgy tapadt rá, mintha eleve ilyen szűkre tervezték volna. Pálca természetesen nem volt nála, így nem tudott fűtőbűbájt alkalmazni magán és barátnőjén.
- Mindketten úgy nézünk ki, mint egy-egy felmosórongy - állapította meg halvány mosollyal. Bent nem lehetett több tizenöt foknál, de se takaró, se száraz ruha nem állt a rendelkezésükre. - Van nálad pálca? - érdeklődött vacogva, mert akkor hirtelen minden problémájuk megoldódott volna. Persze, az fel sem merült benne, hogy ő bizony magától is képes lenne tüzet gyújtani, de ha ilyen gondolatai támadtak volna se alkalmazhatta volna képességét, mert nem talált volna semmit, amiről nem gyulladt volna fel az egész ház. A padló és a bútorzat fából készült, az a néhány textil és régi újság ami bent volt meg nem tartott volna elég sokáig a kezében, hogy megszáradjanak. Mert persze akkora tüzet nem tudott a tenyerén létrehozni, ami megszárította volna mindkettejüket és még az egész szobácskát is befűtötte volna.
- Ha nem áll el az eső hamarosan itt fogunk megfagyni... - morogta bosszúsan, mintha ezzel megállíthatná a felhőszakadást. Ezzel szemben az eső csak zuhogott és zuhogott, mintha dézsából öntenék és a nagy sötét felhőkből nem úgy tűnt, hogy hamar továbbáll a vihar. Pedig őt tényleg fenyegette a kihűlés, de legalább egy jó kis tüdőgyulladást mindenképp megkapott, ebben már ott biztos volt. Hirtelen elkapta a sírhatnék reménytelen helyzetükre való tekintettel, de nem hagyott utat a sós cseppeknek. Így is túl sokat sírt már az elmúlt napokban egy bizonyos navinés göndör miatt, nem akart megint könnyeket pazarolni a semmire. Különben is, csak még vizesebb lett volna, mint eddig volt, szóval nagyon igyekezett visszafogni magát.
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 21. 20:44 | Link

Sári

El sem tudta képzelni, nyár elején hogy lehet ilyen hűvös egy ilyen kis ház, de talán a mostani, állandóan esőzéses időben nem tudott tartósan átmelegedni. Esténként pedig egészen hideg is tudott lenni. Persze, ha nem lett volna Lili bőrig ázva, nem fázott volna, és ugyanez igaz lehetett Sárira is. Úgy vacogtak ott, mint két kis jégkocka. De a felmosórongy is találó hasonlat volt.
- M-mindjárt be is fog minket valaki ta-tavaszi nagytakarításra - nevetgélt nem túl nagy beleéléssel a szőke, majd megrázta a fejét. - Fent hagytam a Levitában. Elvégre ott pont tök nagy hasznát veszem.
Nem gúnyosan, csak tovább viccelődve mondta ezt, fogalma sem volt, miért. Talán, mert szórakoztatni akarta ösztönösen a másikat. De ahogy ismét rápillantott, és azt látta, hogy Sári ha lehet, még őnála is jobban didereg, elfogta némi aggodalom, és valami más is.
- Te tényleg nagyon fázol - jelentette ki a nyilvánvalót, ahogy pillantását immár le sem véve a lányról letette lábait a földre, és a szék karfájára támaszkodva közelebb hajolt hozzá. Még mindig egész testét végigpettyezte a libabőr, de fogai már nem kocogtak veszettül. Jobban lekötötte a Sári miatt aggódás, minthogy arra tudott volna koncentrálni, hogy épp fázik. Mintha átkapcsoltak volna egy kallantyút a fejében, és az kizárta volna tudatából, hogy épp megfagyni készült, és a blokk, ami az agyán ült, fellazult, épkézláb ötleteknek helyet adva.
Váratlanul eszébe jutott, hogy van nála pár százaz ruha. Vagy legalábbis biztosan szárazabbak, mint amik rajtuk voltak. Felpattant, és a földre dobott vászontáskáért nyúlt, amiből gyorsan elő is kapott egy, az egyik oldalán színes bogarakkal telihímzett farmert, és egy rövidujjú, cicamintás, kék pólót. A farmer egy kicsit nedves lett, de csak egy részen, és ott se nagyon, a póló viszont teljesen száraz maradt.
Sári mellé guggult, és az orra alá dugta szerzeményeit. Most már nagyon örült, hogy rádumálták ezekre a ruhaneműkre, már inkább azt sajnálta, hogy többre nem sikerült. Most nagyon szeretett volna egy új pulcsinak is a boldog tulajdonosa lenni.
- Tessék, vedd fel ezeket!
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. június 23. 12:49 | Link


outfit|bőrig ázva


Legalább nem áztak meg ennél is jobban. Ha a kisház csak egy valamire is jó volt, akkor határozott előnye volt, hogy nem ázott be. Ezzel szemben olyan hideg volt odabent, mintha nem is június, sokkal inkább december lett volna. Nem erre volt felkészülve, egy kellemesen meleg nyári napra számított. Úgy tűnt, az eső kissé csendesedett, de még mindig túl sötét volt az ég ahhoz, hogy ki mert volna merészkedni.
- Legalább tisztaság lesz – vonta meg vállait. Ha már Lili próbálta némi humorral enyhíteni a helyzetet akkor ő is igyekezett partner lenni ebben. Nem is beszélve arról, hogy lassan átfagy. Átkozta vékonyságát, mennyivel jobb lett volna némi jótékony zsírréteggel ücsörögni ott, mint így. Ennél jobban talán sosem akart a telt lányok csapatába tartozni. Mondjuk akkor nem vehette volna fel ezt a csodás szettet, amit amúgy viselt, de  igazából azt is elcserélte volna egy jó meleg pulóverre. Fehér felsője mindent láttatni engedett, épp bele illett volna a legutóbbi találkozásukkor szóba került vizespóló verseny élmezőnyébe.
- Ez amolyan szakmai ártalom – motyogta a lány egyértelmű kijelentésére. Hát persze, hogy nagyon fázott, ő a melegben érezte jól magát. A leégésen kívül semmi problémája nem volt a nyáron tomboló hőséggel, ő kiválóan érezte magát ilyenkor is a legtöbb emberrel ellentétben. Viszont tizenöt fokban már hajlamos volt megfagyásra panaszkodni, ha nem volt rajta kellő mennyiségű ruha, amit meg a többiek nem értettek meg. Néha elgondolkodott, hogy biztosan nem Közép-Afrikából fogadták-e örökbe, de aztán később minden értelmet nyert számára is.
- Vedd csak fel őket te. Én jól vagyok. – Nem tűnt valami meggyőzőnek a visszautasítása, de nem akarta tönkre tenni a lány jól láthatólag frissen vásárolt ruháit. A ruhák számára majdnemhogy a szent és sérthetetlen kategóriába tartoztak, így mindegy volt hogy a sajátjairól vagy máséról volt szó nagyon vigyázott rájuk.
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 4. 15:19 | Link

Sári

Pálcátlanul vacogtak, de Lili úgy tippelte, hogy ha nála is lenne a varázseszköz, sok haszna nem származna belőle, mert túl sok épkézláb gondolata közepette egy varázslat se jutott eszébe, amivel javíthatott volna átfagyott helyzetükön. De aztán a agyblokk megszűnt, viszont ekkor már nem varázslatokon pörgött, hanem minden gondolata Sári körül forgott.
Lilkó az ajkába harapott, ahogy végignézett a lányon, és az aggodalommal vegyes érzés, ami eltöltötte, teljesen feledtette vele, hogy ő is fázik. Persze, a bőre libabőrös maradt, és ajkai is remegtek kissé, de szíve olyan hevesen vert, hogy úgy érezte, felköltözött a torkába. Nyelnie kellett, és ujjai egész elfehéredtek, annyira szorongatta kezében a bevásárlásból szerzett ruhadarabokat.
Hitetlenkedve pislogott párat, majd nagy nehezen előbukott belőle a válasz:
- Ugye csak viccelsz? Látom rajtad, hogy majd' megfagysz!
Felpattant, és odaállt Sári elé. Olyan határozottságot sugárzott, ami nem volt jellemző rá, és mikor ismét megszólalt, saját magát is meglepte ellentmondást nem tűrő hangja.
- Vedd le azokat a vizes göncöket gyorsan, vagy én fogom!
Persze nem volt szavai mögött semmi szándékos mögöttes tartalom, ahogy elhagyták száját, ráébredt, hogy nagyon is furcsán hangozhatott. Hirtelen el is illant belőle a határozottság, és még rá is harapott a nyelvére, ahogy magyarázkodni kezdett:
- Mármint izé, nem konkrétan lerángatom rólad, vagy ilyesmi, csak érted, na.
A füléig vörösödött, és bár ez önmagában kínosan érintette, legalább kicsit melengette őt a szégyenérzet. Egyéb esetben örült volna a tapasztalatnak, elvégre egészen érdekes volt egy olyan érzés, ami egyszerre jó és rossz, de most jobb szeretett volna láthatatlanná válni. Miért pont Sári előtt csinál magából bolondot?!
- Kérlek - nyújotta felé a száraz ruhákat.
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. július 5. 21:22 | Link


outfit|bőrig ázva


- Te sem vagy jobb állapotban - nézett rá csúnyán. Az hiányzott még, hogy mindketten a gyengélkedőre kerüljenek. Akkor már inkább Lili ússza meg a betegség balhét, nem volt annyira önző, hogy magának akarja a jót. Sokkal jobban szerette annál a barátait és bizony Lilit már igazán jó barátjának tekintette. Közel engedte magához, a szívébe fogadta és ezek után igazán nem hagyhatta, hogy a saját ruháit neki adja, csak hogy ne fagyjon halálra.
- Jól van, akkor csináljuk úgy, hogy ezt leveszem - mutatott a selyem felsőjére és a székre terítette. Az alatta viselt viszonylag mélyen dekoltált atléta nem ázott el vészesen, a víz nagy részét felfogta a kardigánja. - És akkor felveszem a nadrágod, de meg a pólót. Jó? - Ha beleegyezett, ha sem, Sári már eldöntötte, hogy ez így lesz és kész. Elvette a száraz farmert, hogy ne legyen vizes jobb híján a földre tette, míg kibújt a cipőjéből és zoknijából. A rátapadt farmertől is olyan könnyed zavartalansággal szabadult meg, mintha Lili ott sem lenne. Egészen pici korától kezdve hozzá volt szokva, hogy több másik lány, sőt olykor fiú társaságában kell átöltöznie egy-egy előadás előtt, alatt vagy után. Aztán bekerült a Herzbergbe, ahol szintén együtt kellett élnie néhány másik lánnyal, meg most is így járt, szóval semmiféle szégyenérzetet nem érzett. Persze ismert olyanokat is, akik inkább a mosdóban öltöztek, csak hogy a szobatársaik se láthassák meg őket.
Sári lábait már maga Merlin sem tudta volna helyrehozni, régi sérülések, törések utáni hegek, kék-zöld foltok és zúzódások mindenhol a gyakorlás közben esés-kelés hatására. Megbarátkozott a ténnyel és ennek ellenére sem félt rövidnadrágot húzni nyaranta. Belebújt a bogarakkal díszített nadrágba majd jó messzire a vizes cuccoktól helyet foglalt a padlón.
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 6. 20:17 | Link

Sári

Komolyan nem tudta, mi ütött belé, ami ugyan nem volt teljesen szokatlan, mert általában nem értette saját maga sem, hogy miért örül vagy lelkendezik bizonyos dolgok iránt, vagy csak úgy egész egyszerűen miért van minden ok nélkül jó kedve, de amit Sári mellett tapasztalt, az nem hasonlított egyetlen korábbi megérthetetlenkedéseihez sem. Felpezsdült, de nem vigyorgott, nem boldogság tajtékzott benne, de mégis valamiféle jó érzés. Csak olyan, ami a küszöbön egyensúlyozik, és még nem döntötte el, hogy bemegy a jókedv birodalmába, vagy elsüllyed odakint a mocsárban.
Bár most odakint tényleg esélyes volt némi mocsár, legalábbis az esőzés nem akart alábbhagyni.
- De én már nem fázom, és.. - kezdte volna a magyarázkodást, de aztán Sári úgy döntött kompromisszumot ajánl, és megvált a selyem felsőjétől.
Lilin mintha bekapcsolták volna a "mute" funkciót, szája még kicsit tátva is maradt, mintha a nyelvén egyensúlyozna a kimondatlan szó, és csak nézte, amint a másik lerúgta cipőjét, és zokniját, és egy pillanat múlva már zavartalan könnyedséggel húzta le nadrágját is. Ezen a ponton jutott eszébe Lilinek, hogy el illene fordulnia, de a hirtelen jött felismerés miatt ezt kimondottan látványosan csinálta, kis híján el is csúszott az időközben ruhájából a földre csepegett esővízben, mely szép kis körben kezdett gyülekezni körülötte.
Aztán meg úgy állt ott, mintha sóbálványátkot szórtak volna rá, és olyan élénken látta maga előtt az előbbi jelenetet, mintha még mindig Sárit nézte volna. Még a szemét is behunyta, pedig addigra az eridonos már kicsit távolabb, a földön ücsörgött.
Ismét vacogni kezdett, és ez emlékeztette, hogy bizony nagyon jól fog esni egy száraz póló most, szóval kissé görnyedve kibújtatta fejét a csurom vizes felsőjéből. Alatta nem viselt mást, elvégre nem volt ő egy dúskeblű hölgyemény, az alkatát és felmenőit elnézve ráadásul nagyjából el is érte a maximumot, de azért ez még nem jelentette azt, hogy fiú módjára félpucérkodhatna, ezért gyorsan bele is bújt a száraz pólóba, amit eddig a térdei közé szorított. Nadrágja nem csak vizes, de ugyebár sáros is volt, így attól is meg kellett válnia, de mivel a póló majdnem a combja közepéig leért, ebből nem csinált ügyet.
- S-sikerült! - emelte meg diadalittasan kissé egyik öklét, és szokatlanul félszegen odamasírozott barátnőjéhez.
Leült a közelébe, de aztán szinte ösztönösen közelebb húzódott hozzá, és válla a másikéhoz ért, akárcsak térde, ami a féltöröküléséből lógott ki oldalra.
- Köszi, hogy meghagytad a felsőt - mondta, mintha épp nem az övé lett volna, és megsimogatta rajta a cica mintát.
Akart volna még mondani valamit, sőt, egész armadányi dolog eszébe jutott, de végül is csak ránézett a másikra, és elmosolyodott. Kezdett egészségesebb színt ölteni az ajka. Bár a kék is biztos egészséges, ha mondjuk eskimó az ember.
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. július 9. 20:04 | Link


outfit|bőrig ázva


Elég volt a lányra pillantania, tekintetében ott volt az a határozottság, amivel egyértelműen azt üzente, hogy nem tűr ellentmondást. Rossz tulajdonsága volt a már-már akaratosságba átcsapó makacssága. Nem mintha ahhoz lett volna szokva, hogy mindig az van amit ő akar, ezt inkább az elmúlt évek alatt vette fel nagyon rossz szokásként. De úgy tűnt bevált a terv, hiszen Lili nem állt le vitatkozni.
Majdnem elnevette magát a lány zavarán, igazán édesnek gondolta, hogy ennyi idősen két év bentlakásos iskola után még így zavarba tudott jönni egy vetkőző lány látványától. Ugyanakkor megértette, hogy nem mindenki viseli egyformán jól az ilyen helyzeteket. Míg a lány öltözködött addig alaposan megvizsgálta a padló repedéseit jobb dolga nem lévén. Jobb lábával ütemesen dobolt a deszkákon, mintha egy cseppet ideges lett volna, holott igazából csak nem tudott mit kezdeni magával. Nem volt nála semmi ami szórakoztatná, barátnője meg ugye mással volt elfoglalva.
- Ügyes vagy - dicsérte meg vigyorogva, mintha tényleg valami nagy dolgot vitt volna véghez a szőke.  - De minden oké? Valami baj van? - kérdezte aztán összevont szemöldökkel, mert valahogy furcsának tűnt. Hiányzott belőle az életkedv, a vidámság és az energia, ami Lilit igazán Lilivé tette. Persze mindezt betudhatta volna a hidegnek is, sőt talán még el is hitte volna, ha a lány ezzel a kifogással áll elő. Ő sem volt éppen olyan jó állapotban, mint szokott, nem várhatta el a levitástól sem.
- Én köszönöm, hogy felajánlottad. - Leghálásabb mosolya ragyogott fel a szavak kíséreteként, tényleg sokkal jobban érezte magát így, hogy legalább félig száraz volt.
Utoljára módosította:Vizsnyiczky Heléna Sára, 2020. július 9. 20:04
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 12. 14:16 | Link

Sári

Nem volt szégyenlős, és mást sem azért nem bámult meg, mikor kevesebb ruha volt rajta, mert belénevelték volna az alapvető illemet. Persze próbálták, és volt is róla némi elképzelése, elvégre most is megtette a szükséges mozdulatot (amiben majdnem el is esett), hogy ennek megfeleljen, de általában egyszerűen azért fordult el, vagy foglalatoskodott valami egész mással, mert nem volt érdekes számára más testét megvizsgálnia. Nemtől függetlenül nem tartotta érdekesnek, ki milyen idomokkal rendelkezik, vagy épp nem, és épp ezért az, hogy ezúttal ledermedt, teljesen felkészületlenül érte.
Annyira elmerült kavargó gondolataiban, hogy aztán a következő pillanatban már azon kapta magát, hogy ott ül Sári mellett, egész közel, mintha csak egymást akarnák felmelegíteni testük hőjével. Amiben volt is ráció, mert nyomban kevésbé fázott így, de ha ez is volt a célja Lilinek, csak az ösztönei révén jutott idáig, nem szándékos, átgondolt elképzelés volt, amit aztán fel is vezethetett volna Sárinak, hogy az értse, miért is ült hozzá ennyire közel.
- N-nem, semmi baj - rázta meg kicsit a fejét a szőke. Elég nehéz volt kinyögnie ezt a három szót, úgy érezte, le kellett hozzá nyelnie a szívét előtte, mely a torkában dobogott.
A túlélési ösztönön felül más is odavonzotta őt az eridonoshoz, és mikor az hálásan rámosolygott, és Lili a szemébe nézett, egyszerre megértette, mi, és olyan melegség öntötte el az arcát, hogy biztosra vette, hogy egyébként sápádt bőrén nyilvánvalóan látszódik a pír.
Nem tudott elfordulni, hirtelen úgy tűnt, ez a mozdulat felérne a lehetetlennel, vagy legalábbis olyan fizikai fájdalommal járna, amibe minimum belehalna. Hogy mennyire túlzóak voltak a gondolatai, más nem is bizonyíthatná jobban, minthogy ő maga is kezdte furcsának találni azokat, pedig alapesetben minden hülyeség, amit kitalált, akkor, abban a pillanatban a világ legjobb ötletének tűnt számára.
És a dolog ezen része a mostani helyzetre is érvényes volt, mert anélkül, hogy elrágódott volna még rajta, hogy kimondja-e vagy sem, kiszaladt a száján:
- Olyan nagyon szép vagy!
Elázott felmosórongyokként ültek a padlón, minden sötét és borús volt körülöttük, a falakat távoli mennydörgés rezegtette, de Lili ebből most csak annyit fogott fel, hogy a centikre tőle ülő lány a legszebb és legizgalmasabb lény a világon, és még egy cóju kedvéért se fordulna el, ha az véletlenül épp az orruk előtt bukkanna elő a semmiből. Pedig ő aztán nagyon szerette a cójukat!
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. július 15. 15:17 | Link


outfit|bőrig ázva


Ahogy leült mellé a szőkeség buksiját a vállára hajtotta. Olyan természetes baráti gesztus volt ez, fel sem merült benne, hogy Liliben esetleg lehet, ez mást vált ki. így legalább kevésbé fáztak, kettejük együttes testhője és a száraz ruha elég volt ahhoz, hogy a didergés legalább alább maradjon.
- Biztos? Olyan fura vagy. - Kicsit aggódott a lányért, de azért nem akarta nagyon zaklatni. Mert lehet, hogy valami olyan magánéleti probléma állt a háttérben, amit a levitás nem szívesen osztott volna meg mással, ezért sem akarta nagyon szekálni ezzel. Csak éreztetni akarta vele, hogyha beszélni szeretne róla, akkor ő szívesen meghallgatja majd. Jó hallgatóságnak tartotta magát, a barátai szívesen fordultak hozzá a problémájukkal.
Egy pillanatra meghökkent, majd hangos nevetésben tört ki a lány mondatától. Na nem azért, mert nevetségesnek tartotta volna vagy ilyesmi, csak abban a helyzetben ott a földön ülve megázva, fázva ez igazán mókásan hatott. Minden eszébe jutott volna magáról, de az nem, hogy szép lenne így.
- Csak úgy mint te - válaszolt somolyogva és finoman oldalba böködte barátnőjét. Vigyorogva megcsóválta a fejét, nem el sem tudta képzelni, hogy ez most honnan jutott Lilkó eszébe. Lehet, csak a hangulatot akarta feldobni, ha tényleg ez volt a cél, akkor sikerült. - Jaaaj te, mondtam már, hogy úúúúúgy szeretlek? - kérdezte nevetve a barátnőjét, majd megölelgette, hogy fizikálisan is érezhesse, amit szavakban már kifejezett. Természetesen ő csak jó baráti szeretetre gondolt és semmi egyébre. De tényleg, nagyon szerette a szőkét és úgy érezte, épp itt az ideje, hogy ezt meg is ossza a másikkal.
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 18. 16:20 | Link

Sári

Már nem fázott. Vagy legalábbis fejben nem. A teste még kicsit libabőrös volt, combjai úgy lógtak elő a hosszú felsője alól mint kopasz csirkelábak, de mellkasából már melegség áradt, és a mellette ülő lányból is, aki még a fejét is a vállára hajtotta, így még arca is olyan közel volt Liliéhez, hogy szabályosan hősugárzónak hatott.
A szőke pedig csak ült ott, mint ék a deszkák közt, és gondolatai szokatlan ösvényekre vezérelték. Olyasmit érzett, amit eddig nemigen, pláne nem egy barátnője társaságában. Pedig nem egyszerűen a másik közelsége váltotta ki ezt belőle, hiszen nem volt ő különösebben visszahúzódó, emberkerülő típus, sőt. Talán éppen emiatt esett olyan nehezére rájönnie, hogy mi is ütött belé, mert még nem tapasztalta ezt, és nem is számított rá. Legalábbis nem így.
Nem volt ő annyira kicsi meg annyira talán éretlen se (bár jobbára erre rácáfolt), hogy ne tudja, hogy a legtöbb emberben az érzelmi és testi vágyódás előbb-utóbb kialakul, és többé nem úgy fog a csókolózásra, vagy egyszerűen csak a másik megszeretgetésére asszociálni, hogy "fúj", sőt, része akar majd lenni mindennek. Kicsit későn érő típus volt, az igaz, de már kezdte érzékelni, hogy csinos, helyes, kedves, izgalmas emberek veszik körül, és alkalomadtán még tetszett is neki egyik-másikban ez-az.
De ami most megtalálta, vagyis ami már egy ideje jelen volt, csak végre be is mutatkozott Lilinek, az ennél sokkal több volt, és szabályosan letaglózta. Az érzelmek olyan skáláját élte meg egyszerre, amivel nem tudott mit kezdeni. Boldog legyen, vagy kíváncsi? Riadt? Esetleg aggódó?
Sári pedig nyilvánvalóan észrevette, hogy valami nincs rendben Lilkóval, vagy legalábbis a szokottól merőben eltérően viselkedik, és Lili biztos volt benne, hogy a szavakkal, amik kiszaladtak a száján, végképp elérte, hogy a másik lány bolondnak nézze őt.
De Sári csak nevetett egy nagyot, gyönyörű mosolya egy pillanatra elfeledtette Lilivel, hogyan is volt az a levegővétel nevű dolog, és mikor végül válaszolt, a szőke csak megrázta a fejét. Nem, nem ezt akarta mondani. Tudta, hogy mennyire bénán néznek ki épp mindketten, de ő nem arra gondolt, hogy milyen jól áll az ázott haja, vagy milyen szépen elmosta az eső a sminkjét Sárinak.
Mindenesetre mielőtt bármit mondhatott volna még Lili, Sári megölelgette, és azt mondta, szereti, amitől Lilin ismét áthajtott egy érzelemvasút. Boldogan belevigyorgott Sári nedves fürtjeibe, és úgy bújt a nyakába, mintha el akarna ott bújni. És kedve lett volna még néhány percig így összeborulva lenni vele, és nem csak azért, mert olyan jól esett testének melege, mely így még sokkal jobban átmelengette őt.
Ha rajta múlott volna csak, nem is engedi még el jó darabig.
- Azt hiszem, belédszerettem.
Csak suttogta, de nem annyira halkan, hogy ne lehetett volna hallani.
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. július 19. 15:00 | Link


outfit|bőrig ázva


Ott ültek boldog vigyorral ölelkezve, mint két igazi jó barát. Sári már épp szavakban is kifejezte volna, hogy mennyire hálás ezért Lilinek, de a szőke megelőzte. Elakadt a lélegzete és egyetlen mozdulattal eltolta magától a lányt, hogy lássa az arcát. Biztos volt benne, hogy ez csak egy vicc. Egy rossz vicc. Egy percig döbbenten bámult a lány barnáiba, várta, hogy nevessék ki, hogy mekkora szamár, hogy bedőlt ennek.
- Ugye csak viccelsz? - Karjai maga mellé hanyatlottak, ahogy véglegesen feldolgozta amit hallott. Lili belészeretett. Úgy, olyan szerelemmel szeretett belé. Nem azzal volt baja, hogy levitás barátnője egy lányba zúgott bele, hanem hogy történetesen az a lány ő volt. Tudta, hogy a barátságuk épp itt ért véget, mert ha egy barátság egyik tagja csak egy kicsit is többet kezd érezni szimpla baráti viszonynál, akkor annak a kapcsolatnak a sorsa megpecsételődött. Ráadásul itt voltak összezárva egy aprócska házban, a zuhogó esőben, így esélye sem volt menekülőre fogni, hogy meg tudja emészteni a dolgokat és kitalálja, innentől hogy tovább. Nem akarta megbántani, ahhoz túlzottan szerette. De nem mondhatta azt, hogy én is beléd kedves, hiszen ez szöges ellentéte volt a valóságnak. Az ő szíve már másé volt, ráadásul alapjában véve is a fiúkra bukott és nem a lányokra. Bár volt már dolga egyszer-kétszer lányokkal is, de akkor túl részeg volt ahhoz, hogy gondolkodni tudjon.
- Én öhm... - Próbált egy értelmes mondatot kisajtolni magából, de sajnos mindösszesen eddig jutott. Pedig annyi mindent mondott volna, hogy nem bánja és ne haragudjon rá, meg hogy nem akarja megbántani és hogy ez most necces helyzet lesz. Ehelyett csak nézett rá kissé kétségbeesetten, Lilitől várva a tanácsot, hogy most mégis mi legyen.
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 19. 17:56 | Link

Sári

Érezte már egy ideje, hogy Sári valami olyasmit vált ki belőle, amit nem igazán érzett még, nem tudott hovatenni, és most, hogy végre ráébredt, mi is az, egyszerre nem értette, miért tarthatott ilyen sokáig valóban megértenie, hogy nem egyszerűen szereti őt, hanem szerelmes belé.
Vagyis hát jobban belegondolva nem volt olyan felfoghatatlan a dolog. Hiszen ha valami mostanáig kimaradt az ember életéből, azt nem régi ismerősként köszönti. Főleg nem úgy, ha olyasvalaki felől érkezik, akire nem számít. Mert hát tudta ő, hogy a legtöbb szerelmespárt egy nő és egy férfi alkotja, neki is volt anyja, apja, a barátainak is ugyancsak, és bár tudott róla, hogy lehet ezt másként is, neki eszébe se jutott volna, hogy lányként egy lány lesz az, aki úgy fogja megdobogtatni a szívét, hogy a lelke is belerezonál. Azért se volt értelme a dolognak, mert eddig több fiú mellett is érezte, hogy milyen helyes srác, még ha nem is akart tőle úgy igazán semmit. De a figyelmüket élvezte, jól esett neki, és akkor most mégis miért Sári az, akinek a fülébe suttogja, hogy szereti? És nem is akárhogyan. Talán megbolondult? Valaki szerelmi bájitalt itatott vele viccből?
De nem, ez túl régóta tartó, érlelődő érzés volt, és már azt is tudta, hogy abban a percben fakadt, mikor először meglátta a lányt a színpadon. Nem gondolta, hogy a lányok iránt vonzódna. Sári iránt vonzódott.
És ez olyan erős érzés volt, amit nem bírt elviselni magában, ki kellet mondja, ki kellett fejezze, mert ha nem teszi, talán kipukkad tőle, vagy valami még borzalmasabb. Fogalma sem volt, de mivel kimondta, nem is fog kiderülni már. Kimondta.
És ekkor mintha valaki pofán vágta volna, úgy csattant fülében Sári válasza rá. A lány eltolta őt magától, és olyan hitetlenkedve bámult rá, mintha csak azt közölte volna vele, hogy az igazgató engedélyezte a hétvégi kiruccanást a Marsra.
Lili pedig kinyitotta a száját, hogy szóljon, de csak nyelt egyet, torkában dobogó szíve azonban nem csúszott lejjebb. Nem, dehogy viccelt! Miért viccelne? Mármint persze, tök mókás csaj ő, biztos, de nem kacarászott közben, pedig Sári látszólag pontosan ennek jelét kereste arcán. Hogy csak ugratja. Biztos április elseje van, csak a naptár téved, vagy ilyesmi.
Annyira elképedve, és tehetetlenül nézett vissza rá az eridonos lány, hogy a szőke csak nyitogatni tudta száját néhány pillanatig, mint a hal, mintha próbálna kinyögni valamit, csak nincs hozzá elegendő oxigénje. És aztán Sári is próbált valamit mondani, de próbálkozása láthatóan neki is kudarcba fulladt.
És ekkor Lili anélkül, hogy felfogta volna, mit csinál, vagy egyáltalán bármi fogalma lett volna róla, hogyan is kellene csinálnia amit csinál, előredőlt, és szemét behunyva ajkait Sáriéhoz nyomta.
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. július 22. 20:06 | Link


outfit|bőrig ázva


Sári épp ugyanolyan értetlenül pislogott rá és kezdett volna valami beszéd szerűbe, mint szőke barátnője. Mindkettejükben hasonló érzések tomboltak. Az egyetlen aprócska probléma mindösszesen annyi volt, hogy a romantikába beférkőzött egy harmadik személy. Olyan igazi szappanoperás szerelmi háromszögnek ígérkezett a dolog, pont úgy is kezdte érezni magát, mintha épp egy mexikói vagy török sorozat forgatásán lenne.
Váratlanul érte, hogy Lili hirtelen túl közel került hozzá. Nem számított arra, hogy ezek után megcsókolja. Talán ezért viszonozta a gesztust, talán azért, mert nem akarta megbántani, talán nem is volt rá különösebb indoka. Nem tartott néhány másodpercnél tovább, mégis érezhető volt, hogy a csók bizony válaszra talált. Nem először csinált ilyesmit életében, de nem akarta hagyni, hogy Lili beleélje magát és azt higgye, lehet esélye. Ekkor még Sárit nem kötötte senki és semmi, egyedülálló volt, mint az ember kisujja, így nem érzett semmiféle bűntudatot vagy szégyenérzetet ezután. Talán inkább csak azért, mert hiú ábrándokat ébreszthetett a levitásban. Nem akarta szánt szándékkal megbántani, csak jött a reakció és nem is gondolkodott józan ésszel, hogy ezzel esetleg több kárt csinálhat, mint hasznot.
- Ne haragudj, de ez nem fog menni - mondta csendesen miközben barnái a lány tekintetét kereste. Amit nem tudott elmondani, azt pillantásával igyekezett éreztetni. Hogy nem lesz semmi baj, hogy ő mellette áll és nem ítélkezik emiatt. Még a kezét is felé nyújtotta, hogy ujjaikat összefűzve bátorítóan megszorítsa. Már ha Lilcsó nem haragudott meg rá annyira, ha nem tört ki könnyekben és nem kezdett el üvöltözni vele. Ez esetben csendben végighallgatta az indulatos szavakat vagy ha hagyta magát megölelte barátnőjét és felé nyújtott egy zsebkendőt.
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 28. 17:54 | Link

Sári

Nem mintha Lili az a fajta lány lett volna, aki naphosszat ábrándozik arról, hogy majd milyen romantikus lesz az első csókja, vagy hogy milyen tökéletes lesz az első alkalom.. bármiből is, ami egy párkapcsolatot, vagy annak kezdetét övezné, de azért erre egyáltalán nem számított. Nem tervezte el, nem voltak idilli elképzelései sem, de valahogy nem gondolta volna, hogy bőrig ázva, egy csónakház padlóján kuporogva fog először csókolózni valakivel. Az sem érte kevésbé váratlanul, hogy egy lánnyal. Pedig ő kezdeményezte az egészet!
De amennyire ideje maradt felfogni, mit is csinál, úgy érezte, ezt kell tennie. A szíve súgta, és ő gondolkodás nélkül, egy pillanatnyi kétség, vagy ellenérzés nélkül megtette. Ajkaik összeértek, és hiába először próbálta, kicsit esetlenül ugyan, de ösztönösen csókolta meg Sárit, aki.. visszacsókolt!
Nem húzódott el tőle, ajkaik néhány másodpercen át ismerkedtek egymással, és Lili lelke mintha szárnyra kapva triplaszaltót vetett volna. Azt kívánta, bár még nagyon sokáig tartana ez a pillanat, és mikor végetért, szinte olyan érzése támadt, mintha a levegőtől fosztották volna meg. Kinyitotta szemét, és kicsit, mint aki azt se tudja hol van, értetlenül nézett Sárira vissza. Nem értette meg azonnal, miért lát szomorúságot a lány arcán.
- De.. de hát miért? Szerintem nagyon is jól megy - felelte kissé reszelős hangon. Kiszáradt a szája.
- Te biztos nem először csináltad. Én igen. - Szokatlanul szégyenlősen lesütve szemét mosolyogta meg a padlót, és mikor meglátta Sári kezét kereső ujjait, ő is nyúlt felé, összekulcsolva mancsaikat. Felpillantott a lányra, és valami rettenetes érzés kezdett el benne szép lassan felszínre bugyogni.
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. július 28. 19:38 | Link


outfit|bőrig ázva


Hiába az évek meg a rutin kiütközött. Valóban nem először csinált ilyet és minden bizonnyal nem is utoljára, egyelőre azonban bőven elég volt a következő egy évre. Mármint abból, hogy összetöri ártatlan lányok szívét, nem a csókolózásból. Eddig is azon a véleményen volt, hogy ez a világ egyik legjobb dolga, de csak akkor, ha valaki olyannal történik, akivel megvan az a bensőséges kapcsolat, vagy ritkább esetben ha első látásra működik a kémia. A felszínes, csak úgy elcsattanó csókok semmiféle nyomot nem hagytak az eridonosban, pedig abból is akadt nem egy, nem kettő.
- Nem úgy, te buta, ügyes voltál meg minden. Csak tudod... - elgondolkodott, hogy hogyan kéne megfogalmaznia, hogy az ne hangzzon szimpla lepattintásnak, ne ecsetelgesse sokkal hosszasabban mint kellene és ne hangozzon úgy, hogy ebben a helyzetben is ő a áldozat. - Szóval tudod nekem ott van Zsombor. Hiába vagyunk most ilyen fura kapcsolatban, képtelen lennék elfelejteni - sütötte le tekintetét szégyellősen. Sosem kellett még eddig valakit ilyen okból visszautasítania, ráadásul nem gyakran beszélt a fiúról másoknak. Úgy gondolta, hogy a bonyolult kapcsolatukat bőven elég, ha megtartja maguknak, így azon sem csodálkozott volna, a szőkeség megkérdezi, mégis ki a fene az a Zsombor.
- Ne haragudj, de ez így nem... - fog menni, mondhatta volna még egyszer, de addig nem jutott a mondatban. Ahogy visszatért a rideg valóságba a hideg ismét átvette az uralmat gondolatai felett. Az eső odakint csillapodni látszott, így reménykedett benne, hogy hamarosan a Nap is kisüt majd és megszárítja, míg visszafelé megy. Mit meg nem adott volna egy kis napsütésért!
Közben szorgosan szorongatta a lány kezét, hogy biztosítsa a támogatásáról. Ha már máshogyan nem tudott, legalább így megpróbált segíteni. Bár sejtette, hogy ez annyit ér, mint halottnak a csók, de azért próbálkozott legalább.
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. augusztus 2. 16:17 | Link

Sári

Sok mindent imádott csinálni Lili, és azonnal tudta, hogy a csókolózás is egy lesz a kedvenc társas elfoglaltságai közt, amit boldogan űz, de valahogy nyomban érezte Sári szavain, hogy most ennek nem lesz folytatása. Pedig az első szavai megdobogtatták kis szívét. Azt mondta, ügyes volt.
De nem maradt túl sok ideje ebben az átmeneti, bizonytalan de mégis boldog, értetlen, de egy bizonyos dolgot mégis biztosan tudva levőként kezelt helyzetben. Az eridonos következő szavai ugyanis szabályosan gyomorszájon rúgták, és úgy érezte, ismét elázott, csak ezúttal a szégyen és a szomorúság esőjében.
Egy név, ami gyakorlatilag tudata falába préselődött, annak ellenére, hogy fogalma sem volt róla, kihez tartozik, és a tény, hogy Sári már őt választotta. Ennyi, semmi több nem kellett, hogy Lili arca megremegjen, és mintha csak egy csapot nyitottak volna meg, szeme könnybe lábadt, és sós patakok csordultak végig arca mindkét felén.
Néhány pillanattal korábban még madarat lehetett volna fogatni vele, ha épp nem zuhogott volna odakint, most pedig megsemmisülten ült Sári kezét szorongatva, és Lilinek fogalma sem volt róla, mit kellene mondania. Tudta jól, hogy nem ő a családban a legokosabb, sőt, még mindig jó eséllyel indult a legkevésbé okos Süveges díjáért, de ilyen hihetetlenül ostobának még sohasem érezte magát.
- B-bocsi - mondta végül remegő hangon. - Olyan hülye vagyok! Hát persze, hogy van valakid.. nem tudom, mit gondoltam! Sose.. én nem is..
Kirántotta kezét a másik lányéból, és úgy pattant fel, hogy meg is szédült egy pillanatra.
Az ajtó felé lépkedett, majd kinyitotta azt. Még mindig esett, bár már nem annyira, mint mikor berontottak ide. Nem érdekelte, hogy újra el fog ázni, muszáj volt elrohannia, mert néhány pillanat választotta el attól, hogy bőgni kezdjen, és nem szerette volna azt Sári szeme láttára csinálni.
Vissza szeretett volna nézni, de nem tette. Mielőtt az eridonos mondhatott, vagy tehetett volna bármit, Lili kiszaladt a zivatarba, mely jótékonyan elmosta záporozó könnyeit.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2020. augusztus 4. 15:39
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa