Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Kolosom
otthon a szünetben

Vita nélkül kezdtük az új évet Kolossal. Átbuliztuk a szilveszter éjszakát, aztán megtartottam még egy kicsit, hogy a szünetben több időt tudjunk együtt tölteni, mint az elmúlt hónapokban. Hoppanálva egyébként is könnyű a közlekedés.
Most egyik kezemben a szánkó kötelét tartom, másikkal a párom keze után nyúlok és kitartóan haladok a domb teteje felé.

Kolosom
otthon a szünetben

Hideg van és már most piros az arcom, de nem számít. Szép fehérbe borult minden itt az ünnepekre, ilyenkor egy jó szánkózást nem lehet kihagyni. A húgaim is jönni akartak, valamilyen oknál fogva - nem is értem, tényleg -, teljesen rá vannak kattanva Kolosra, na de nem, ez a mi napunk.
- Remélem, hogy nem a pingvinek között fogunk landolni - vigyorodok el. Nem olyan nehéz elképzelni, mert a domb egyik oldala pont ott van az állatpark fagyos részén. - Húzz fel!

Kolosom
otthon a szünetben

- Inkább halálra rémülnének - kuncogok, és megrázom a fejem. - Akkor nem baj, hogy elrángattalak? - kérdésem közepette oldalra döntöm a fejem. Sejtem, hogy ha ellenvetése lenne, akkor már egy ideje egyedül tölteném az időt...
Különösen jól esik itt a dombtetőn, a hidegben ajkainak érintése. Fel is emelném a lábam olyan hercegnősen, de félő, hogy előbb gurulnék le a lejtőn, mint hogy felsikítsak.
- Szeretem a kihívásokat - azzal le is csüccsenek a hintóra, lábaimat biztonságba helyezve csúszok előre, hogy a herceg is csatlakozhasson. - Te vezetsz.

Kolosom
otthon a szünetben

Akkor ott a bálban megfogadtam, hogy többet nem fogok bénázni és nem mondom ki azt a szót, ami most, hogy finoman a vállába boxolok, süt a szememből.
Hátracsúszok épp annyira, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen, de hozzá simuljak, és a pusziján elmosolyodva arcomat a sálamba rejtem.
- Gyíííí! - megrángatom a kezét, amivel a szánkó irányítóját tartja, és mintha csak lovagolnánk, felkiáltok. Az indulás még gyenge, de a sebességünk gyorsan növekszik, ahogy a hangom is. Igen, mint egy négyéves.
- Vigyázz, ott egy fa! - ijedtemben még a szememet is behunyom, nyakamat behúzom.

Kolosom
otthon a szünetben

Túl nagy a sebesség, amivel közeledünk a domb alja felé, és puff, egy fa. Biztonság hiányában csak a szemem behunyásával tudok védekezni. Aztán érzem is, hogy nem megy simán és a szánkó felborul, mi pedig bár túléljük, gurulunk a havon tovább.
Egészen addig nem nyitom ki szemeim, míg le nem lassulunk. Addig Kolosba kapaszkodok.
- Élünk?

Kolosom
otthon a szünetben

Sálam felett kukucskálok Kolosra, mint egy rongybaba, úgy fekszek ott a hóban. Ez néhány másodpercig tart, aztán felnevetek, lehúzom orromról és számról a sálat.
- Nekem két napja éjjel nem úgy tűntél, mint aki nem tud mozogni - huncut mosollyal simítok végig az arcán. Na igen, végigtáncoltuk az év utolsó éjszakáját.
Szemeim újra lecsukódnak mikor megcsókol. Végre a hóban valami melegít is belülről. Elmosolyodok, de a mosolyból hirtelen nyögés lesz, ahogy megérzem a havat az arcomon.
- Hiiideg - motyogom ajkába.

Kolosom
otthon a szünetben

Hiába a csapadék és a hideg, ami arcomhoz ér, nyafogok amikor a kedves elhúzódik. Boci szemeket meresztek rá, hátha az megenyhíti.
- Sophie képes lenne rám küldeni egy avada kedavrát, hogy megszerezzen - forgatom a szemem és megkapaszkodok a felém nyújtott kezében. Mielőtt hagynám, hogy talpra állítson, visszarántom a hóba.
- Utolsó a sárkányzáptojás - kiáltok fel nevetve és talpra állok, majd futásnak eredek, vissza a domb tetejére.

Kolosom
otthon a szünetben

- Azt kétlem, enyém vagy - jelentem ki magabiztosan, leplezetlen vigyorral. Bár a húgom annyi idős, mint a párom, nincs az a pénz, amiért ebbe belemennék.
Szeretek vele lenni, igyekszek minden pillanatot kihasználni, amit együtt tölthetünk, és ez nem merül ki az ágyban dekkolásban.
Futok, amennyire lehet, de hiába vagyok edzésben, ha Ardai úr hamar beér, és még foglyul is ejt. Felsikkantok, de nevetek, és ha elenged, felpipiskedve átkarolom a nyakát.
- Vesztettél. Csúszunk még egyet? - a szép nézés mellé néhány apró csókot is bevetek.

Kolosom
otthon a szünetben

Rég éreztem olyan jól magam, mint most vele. Azt hiszem, boldoggá tesz, ezt azonban nem kötöm az orrára, elég, hogy azt tudatom vele, hogy bizony hozzám tartozik. A vak is láthatja, egyformán gyagyásak tudunk lenni.
- Hmmm - hosszan hümmögök ajkaimat összepréselve. Lefelé pislogok, aztán rá, és végül lehuppanok a hátsómra.
- Gurulhatnánk is. Gyerekként mindig egymásra estünk a végén. Egyszer Jamie elrókázta magát - mesélem vigyorogva.

Kolosom
otthon a szünetben

Sok-sok emlék jut eszembe, Kolossal pedig újakat szeretnék, minél többet, ha ez lehetséges. Mély levegőt veszek mielőtt hasra feküdnék, kiterülök, ahogy azt gyerekkorunkban csináltuk.
- Jobb vagyok nálad - vigyorgok rá, és ha elfekszik, már számolok is vissza. - Három, kettő, eeegy! - kicsit csalok és már az egy előtt elrugaszkodok, aztán követve a körülöttem forgó világot, pörgök le a dombon, tekintetemmel végig a páromat keresve.

Kolosom
otthon a szünetben

Már néhány fordulat elég ahhoz, hogy elkapjon a hányinger, de élvezem azt a sebességet, amivel közeledek a végéhez.
- Segítség! - nevetve kiabálok Kolosnak. Épp csak egy pacát látok belőle. A kabátom és úgy teljes egészében mindenem tiszta hó, és még mindig csak gurulok.

Kolosom
otthon a szünetben

Nem volt komoly a segítségkérés, a herceg mégis megment és ez így sokkal jobb érzés. Belé kapaszkodok, csak a domb aljára érve engedem el. Forog velem a világ, le kell hunynom a szemem.
- Ez annyira jó volt - pihegek, mintha maratont futottam volna le. Egy kis idő után kinyitom a szemem, sóhajtva bólintok.
- Menjünk, egy forró fürdő jót fog tenni - lábra állok, kezemet nyújtom felé. Amint sikerül neki is kiegyenesedni és mindketten megállunk a lábunkon, kap egy utolsó csókot mielőtt visszamennénk a házba.

// //

#hercegesdi #régláttalak
Játszótér

Besötétedett már, amikor a játszótérre tévedtem. Sehol egy gyerkőc, csak az utánuk maradt hóemberek és a kitaposott, jegesedő utak. Így, hogy egy hetet ágyban kellett töltenem, igazán vágytam már a friss levegőre. Egyedül jöttem le a faluba.
Egy pohár forralt bor társaságában vetem be magam a játékok közé. A hintát nézem ki tökéletes ülőhelyként, és el is foglalom. Épp csak egy kicsit mozgatom a lábammal, nem szeretném magamra önteni a forró italt.

#hercegesdi #régláttalak
Játszótér

Nézek ki a fejemből és iszom a forralt boromat azon gondolkodva, mikor mehetek vissza a csapathoz. Ez nagyban függ az én házi ápolóm, Ardai úr szakvéleményétől, meg persze a gyógyítóétól. Inkább Kolosé a döntés.
Még jó, hogy már nincs a számnál a pohár amikor egyesek nagyon viccesnek gondolják, hogy befogják a szemem a sötétben. Ijedtemben eldobom a poharat és mindkét kezemmel odanyúlok, hogy lefejtsem magamról az idegen testrészeket.
A hirtelen mozdulatot követően felpattanok a hintából és a saját tengelyem körül perdülök meg.
- Hogy esne le a kezed, te szemét! - ripakodok rá Kristófra mikor felismerem. Majd' kiesik a szívem a helyéről és nem azért, mert annyira örülök neki.

#hercegesdi #régláttalak
Játszótér

A szívinfarktus közeli állapot nem meglepő módon hirtelen haraggal egészül ki. Felvonom a szemöldököm, mély levegőket véve igyekszem megnyugtatni magam.
- Mindig, Kristóf. Mindig halálra akarsz rémíteni. Ez valami fétis? - értetlenkedek egy sort, majd a poharat és a kiömlött tartalmát átlépve visszaülök a hintába. Nem érdekel, hogy így újra háttal vagyok neki.
- Hogy van a kedves feleséged? - ó igen, csak úgy a hecc kedvéért.

#hercegesdi #régláttalak
Játszótér

Az elejétől fogva nem tudom hova tenni azt, ami köztünk van. Egyszerre vonz és taszít ez az ember, de valahogy jó, amikor a közelben van.
Dühít ami a vásárban történt, ezt éreztetem is vele amikor konkrétan a nem létező feleségére vonatkozó kérdést teszem fel. Egyáltalán nem szeretem, ha naivnak néznek. Pedig elhittem minden szavát.
- Mármint, hogy hülyének néztél? Ugyan, dehogy - vállrándítással rázom meg a fejem. Nem is értem, hogy tudja ennyire lazán kezelni. Csak beül a hintába, és mintha mi sem történt volna.
- Csak most már azt se hiszem el, amit kérdezel.

#hercegesdi #nembírlak
Játszótér

Felé fordítom a fejem, de nem sok érzelmet mutatok. Csak-csak elmosolyodom a hülye haján, ami arcába hullik, és erre ösztönösen nyúlok a tarkómhoz, hogy kiszedjem a sál alá beszorult tincseimet.
- Háhh, te kedvelsz! - állapítom meg és közben elvigyorodok. Egyszer se mondta ki, vagy tértünk ki a kapcsolatunk jellegére, de ezen most jót nevetek.
- A párom eléggé kiakadt, mikor meglátta a gyűrűt - jegyzem meg neki csak úgy mellékesen.
Kicsit megemelkedek, hogy a láncainál fogva el tudjam fordítani a hintát, és így felé tudok fordulni egész testtel.
- Te, amúgy mit keresel itt a játszótéren?

#hercegesdi #köszönömagyűrűt
Játszótér

Vállat vonok. Nem mondta, de azt se, hogy így lenne. Igaz, én még magamnak se vallottam be, hogy kedvelem, ahhoz túlságosan fel tud húzni és olyankor jobb arra gondolni, mennyire utálom.
- Azért köszönöm - hozzá hasonló esetlenséggel mondom ki a szavakat. Fogalmam sincs, mit kellene mondani, hisz nem mindennapi, hogy gyűrűt kapjon egy lány egy férfitól.
- Ahj már! Maradjunk az elsőnél. Kicsit érezzem magam fontosnak - vigyorgok rá és amennyire lehetséges, közel húzom magam a hintámat az övéhez.
- Hát az... Egy hetet ki kellett hagynom, még mindig nem tudom, mikor mehetek vissza. Agyrázkódás, betört fej... Csak a szokásos - néhány vállvonással elintézem, pedig sokkal jobban zavar ez az egész.
- Hogy megy a suli? - kérdezek vissza, ha már ilyen lényegtelen dolgokról beszélgetünk.

#hercegesdi #nincséletedszívem
Játszótér

- Áh, igazából csak le akartam jönni a faluba és nem működtek a csúszásgátló bűbájok. Elestem, nem nagy ügy. Már messziről köszönnek a gyógyítók, olyan törzsvendég vagyok ott - sóhajtok fel, mert sajnos ez tényleg így van. Sokáig a gyógyszerek miatt mentem, de eljött az az idő, amikor kisebb-nagyobb balesetek miatt.
- Miért nem jársz el? - kíváncsian vonom fel a szemöldököm. - Sportra, bulizni, barátokkal? Nem? Semmi? Legalább szerezhetnél egy asszonyjelöltet.
El se tudom képzelni, milyen lehet amikor valaki unatkozik. Engem kiskoromtól fogva hatvanféle különórára járattak, most a két suli mellett a kviddics, és Kolos... Apropó Kolos.
- Ha akarna se tudna - elfojtom a nevetést, de vicces belegondolni. - Te katona vagy, ő meg...hát, maradjunk annyiban, hogy nagyon édes.

#hercegesdi #sztárvagy
Játszótér

- Válaszoltam. A kviddics nem veszélyes - ekkora hazugságot szerintem még életemben nem sikerült mondanom. Na de amiről nem tud, az ugye nem fáj...
- Akkor ne panaszkodj... - felemelem a jobbom, és mutatóujjammal nemet intek. Panaszkodnak az emberek, aztán semmi más se jó. Ki érti ezt?
Szemöldököm felszalad amikor olyan terepre sikerül rátérni, amit nem hittem, hogy lényegesnek tartana. Fogalmam sincs, ezt honnan tudom, de a feltételezés, hogy futok utána, meg az infók után, nevettet.
Ahogy ő, én is közelebb hajolok, ajkam félmosolyra húzódik.
- Aha. Minden szabadidőmet azzal töltöm, hogy utánad nyomozzak - ha lúd, legyen kövér, Kristóf meg legyen boldog.

#hercegesdi #új #perszecsókoljcsakmeg
Játszótér

- Neked - magabiztosan válaszolok, de azt hiszem, a látottak alapján soha nem hinné el, hogy ez a sport tényleg nem minden esetben halálos. Csak néha. Meg néha amnéziát okoz. Oké... Veszélyes.
- Nem, csak mondhatnál helyette olyat is, ami érdekes - vonom meg a vállam. Ha nem akar komolyabb témákról beszélni, persze maradhatunk az időjárásnál is. Végül is... A hóemberek jó téma.
Ahogy az is, mennyit nyomozok utána. Elég rendesen el tudunk beszélni egymás mellett, de sejtem, hogy ezt ő sem hiszi el. Biztos vagyok benne, hogy említette a katonaságot.
- Aha - erre is helyeselek, és ahogy ő, úgy én is kiegyenesedek. Lábammal ringatom a hintát, így a térdem párszor Kristóf lábának csapódik, de nem zavartatom magam. - Egy szóval se mondtam, hogy rossz arc vagy. Egészen bírlak, a néha előbújó kukacfejséged ellenére

#hercegesdi #nemvoltambiztosbenne #pokolrajutunk
Játszótér

Mint piszkálódó barát, úgy viszonyulok most hozzá. A nézeteltérések és aprócska szócsaták eredménye mindig ugyanaz; hogy békében megmaradunk egymás mellett, holott szinte semmit nem tudunk a másikról valójában.
Jó is ez így. Kezdek fázni amikor kimondja a találka befejező mondatát. Egyetértően bólintok, azt hiszem eléggé kiszellőzött már a fejem a séta és a hintázás alatt. Fel is állok, de arra nem vagyok felkészülve, hogy meg is kell állnom indulás előtt.
Meglepetten nézek Kristófra, hisz sosem ölelt még meg, és pár pillanatig azt gondolom, csak ennyit akar. Mikor ajkai átlépik a határt, valamiért mégis lehunyom szemeim és hagyom, hogy megcsókoljon. Szívem nagyot dobban, de mozdulni se bírok, épp csak annyit, hogy visszacsókoljak. Egyszer.
Agyam pánikkürtöt fúj, gyorsan elhúzom a fejem és két kezemet a mellkasára rakva eltolom. Hevesen ver a szívem, nagyot nyelek.
- Én... öh... akkor mo...most - erőtlenül intek neki, és a kastély felé veszem az irányt.

//Köszönöm //

#hercegemvagy #nemvagynemlehetsz #lazítós
Pubban

Előző este megünnepeltem a születésnapom kettesben a párommal, most azonban az iszogatós, táncos ünneplés mellett döntöttem. Néhány lánnyal ücsörgünk a pubban saját asztalunk körül, mondhatni a barátnőim. Ritkán jut időm szórakozásra, egy évben egyszer azonban csak meg lehet engedi magamnak az ilyesmit.
Nehéz volt visszarázódni a kényszerpihenő után, mégsem vagyok elfáradva, sőt. Kipihent vagyok, jobban bírom a gyűrődést és ez a mosolyomon is meglátszik. Kezemben a koktélos poharammal lépdelek a pulthoz, hogy kérjek még egy kört.
Barátnőim eközben a születésnapi tortámmal vannak elfoglalva, az imént fújtam el a gyertyákat és kívántam valami szépet.

Épp csak egy-két pohárral fogyasztottam, így tiszta a fejem, egyenesen sétálok magassarkúmban, csak épp jobb a kedvem. Lerakom a pultra a poharam, aztán intek a felszolgálónak, hogy a lányokkal kérnénk ugyanazt.
Ekkor pillantom meg a pár székkel odébb ücsörgő ismerőst. Bevillan utolsó találkozásunk képe és nagyot nyelek. Furcsának tűnik, hogy ott ücsörög és nem épp tűnik jókedvűnek.
Mikor kikapom az italom, odasétálok hozzá és jobbomat a hátára simítom. Mivel a szomszédos szék foglalt, felé fordulva megállok mellette.
- Kristóf - szólítom meg - iszol velem valamit? - meg sem várom a választ, a szerintem hozzá leginkább passzoló whiskeyt kérem ki.

Furcsa érzés volt a játszótéren történt...dolog, mégis igyekszek eltekinteni tőle és csak a ma estére koncentrálni. Nem veszem a kezem a hátáról, most kivételesen nem zavar a közelség, ami abból is fakad, hogy két szék közé préselődtem be.
- Pár lánnyal. Születésnapom van - vigyorodok el. - Van valami baj, Hercegecske? Rossz a kedved - állapítom meg a nyilvánvalót miközben a fejem kissé lejjebb billentem, hogy lássam a szemeit.
- Egészségünkre - tolom elé a poharat, majd a sajátomat koccintásra emelem.

- Köszi - mosolygok szünet nélkül. Látom én, hogy valami nyomasztja, de az, hogy kikerüli a válaszadást feltűnik és csak még jobban érdekel a dolog. Ennek ellenére nem firtatom, inkább emelem a poharam és ha ő nem is, én beleiszok az italomba.
- Hogyhogy miért? Kerültelek volna ki? Gondoltam ihatnál velem a születésnapomra - vonom meg a vállam. - De ha zavarlak... Óh! Vársz valakit. Sajnálom, nem akartam bunkó lenni... - zavaromban körbepillantok, hátha meglátom a személyt, aki elől ha csak percekre is, de elhappoltam Kristófot.

Nem ismerem még annyira, hogy kiigazodjak rajta. Képtelenség ezen a férfin. Könnyedén zavarodok meg és beszélek hülyeségeket, na meg teszek is. Az a múltkori csak-csak újra eszembe jut, ha nem is akarok neki teret engedni.
- Neeem, nem. Adok két választási lehetőséget, Mister - határozottan csapok oda a pultra. - Csatlakozol hozzánk és nem egyedül töltöd az estét itt a poharad társaságában... Ami amúgy nagyon romantikus, persze. Vagy pedig most fogod a kabátod és kijössz elmesélni, ki bántott. Te döntesz.
Felvont szemöldökkel figyelem, és nem tágítok.

Nos igen, gondoltam, hogy nem fogja díjazni egyik verziót sem azok közül, melyeket felhoztam lehetőségként. Sóhajtva húzom vissza a kezem, aztán megrázom a fejem.
- Meglesz. - Megfordul a fejemben, hogy utána megyek, talán jobb lenne beszélni, de nem. Ha így faképnél tud hagyni, akkor nincs miről beszélnünk.
Viszont a kedvemet eléggé elveszi az egésztől, fejemben cikázni kezdenek a gondolatok. A lányokhoz csak annyira megyek vissza, hogy elhozzam a holmim és elbúcsúzzak, aztán a férfit követve én is távozok. Csak nem arra, amerre ő.

#szívemtulaja #lógjunkmeg #sötétvan

Azt pletykálják, van a faluban egy ház, ahonnan még nem költött ki a család, de hamarosan összepakolnak és keresnek egy nagyobbat, viszont addig üresen áll. Hogy megbizonyosodjak róla, bőven sötétedés után kézen fogom Kolost és a nagy szél ellenére lerángatom a faluba.
- Már a könyökömön jön ki a jog... Ugye nem baj, hogy elrángattalak? - pislogok rá útközben. - De ha baj, jóvá teszem ám...

#kiengesztellek #megvagyunkfagyva

- Szívesen megteszem - vigyorodok el. Egészen hozzábújok, úgy megyünk végig a falun, na meg a lakósoron. Már kezdek vacogni, mikor megpillantom a házat és nagyjából ekkor kérdez rá Kolos.
- Ott van - mutatok a nem épp kicsinek mondható épületre. - Kapj el - egy pillanatra nézek csak rá, aztán már el is engedem, hogy egészen a ház kapujáig fussak.