[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747472#post747472][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.25. 21:27[/b][/url]

- Akkor kint hagytad volna.
Dacos arccal nézek rá, magam előtt keresztbe fonva a kezem, mint aki egy nagyon nagy igazságot közölt az imént. Engem nem ver át. Ha tényleg nem érdekelné egy kicsit sem Cath, akkor nem lenne most itt.
- Miért nem békültök csak ki?
Annyira egyszerű lenne minden. Nem akarok két tűz között lenni. Nem akarok nem beszélni egyiknek se a másikról, miközben lenne mit. Nem akarok két tűz között lenni. Azt akarom, hogy olyanok legyenek, mint amilyenek előttem voltak. Inkább nézzem őket egy ablakon át, de nyugalommal, hogy köztük minden rendben.
- Így nem tanulhatok jó példát a bátyámtól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747473#post747473][b]Denis A. Brightmore - 2019.01.25. 21:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747474#post747474][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.25. 21:34[/b][/url]

- Denis.
Kérlelőn, lebiggyesztett ajkakkal pillantok fel rá. Ebben az egy megszólításban minden benne van a részemről. Kérem, hogy ne legyen ilyen, hogy ne csinálják ezt tovább, hogy legyen ennek az egésznek vége. Amikor először találkoztunk, láttam őt. Azt, hogy milyen ember, hogy milyen tud lenni. Nekem nem kell keménykednie, én a húga vagyok. Kezeimmel óvatosan megérintem a mellkasát, és igen, érzem, hogy dobog a szíve, szóval díjaznám, ha nem úgy viselkedne, mint egy sértődött tök.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747476#post747476][b]Catherine Hope Payne - 2019.01.25. 21:39[/b][/url]

A külvilágot nem nagyon érzékelem, de most nem olyan az álom, mint eddig. Nem a sötét szobában vagyok, nem egy árny szitkozódik Denis hangján. Világos van, talán tavasz, virágok, friss fű. Az illata körbeleng, békét érzek, nyugalmat. Kedvesen pillantok rá, ő azonban pimaszul felel.
- Kapd be, Brightmore!
Szólok rá játékosan, nevetve, és meglököm a vállánál, mielőtt visszafordulnék a nap felé. Így legyen az ember kedves vele.


Az igazság az, hogy a szavakat valóban kimondom, de inkább motyogva, nevetés helyett az orromat ráncolom. Érzem az illatát, másabb, mint mikor az ember elképzeli. Ez most más. Ki akarom nyitni a szemem, de annyira szeretem azt a világot, ahol most vagyok, hogy nem akarom elengedni. Továbbra is a réten maradok, és virágokból koszorút fonok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747477#post747477][b]Denis A. Brightmore - 2019.01.25. 21:42[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747478#post747478][b]Dr. William Eric Payne - 2019.01.25. 21:45[/b][/url]

- Kösz, hogy visszahoztad.
Intek vissza, és úgy teszek, mint aki még mindig nagyon dolgozik azon, hogy a keze újra használható legyen. Ugyan, azért ezt csak meg tudom már oldani bekötött szemmel, sóbálvány átok hatása alatt is. Csak csinálom, nem akarok olyat mondani egyik Brightmore-nak sem, amit nem illik. Nem, ezt Cathnek tartogatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747479#post747479][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.25. 21:48[/b][/url]

- Úgyis bocsánatot fogsz kérni.
Mondom felbátorodottan, és olyan makacs hangon, amit eddig csak Cath-től hallottam. Ha ő valamit a fejébe vett... nos van, amibe mondjuk a bicskája is beletört. De én most nem akarok így járni.
- Eljössz velem délután sütizni?
Kérdezem az ajtófélfának támaszkodva, fázósan összehúzva magam. Kint épp csak most készül nekiállni a világ a hajnalnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747480#post747480][b]Denis A. Brightmore - 2019.01.25. 21:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747481#post747481][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.25. 21:51[/b][/url]

- Akkor elmegyek randizni egy fiúval, és utána csókolózom vele!
Jó ez talán egy kicsit gyerekes, de annyira felmérgesített, hogy bosszúsan kiabálok utána búcsúzóul, majd becsukva az ajtót, megborzongva indulok el a konyha felé. Szeretném megnézni, hogy Will-el minden rendben van-e. Észre se vettem, hogy mikor hátrált ki a beszélgetésből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747483#post747483][b]Dr. William Eric Payne - 2019.01.25. 21:55[/b][/url]

Hallom, ahogy Denis távozik, és azt is, amit Annie kiabál utána. Mosolyra húzódik a szám. Annyira tipikus. Az én húgaim is fenyegettek meg engem így. Legtöbbször nevettem. Addig, amíg ténylegesen haza nem hoztak egy-két fiút. Nem, nem Helena, de Ariana és Cathrine igen. Akkor már nem volt olyan vicces a dolog.
- Na mizu?
Pillantok fel rá, ahogy az utolsó mozdulatot is befejezem, olyan hatodszorra, de hát pont most lettem kész. Elindulok kifelé, hogy összeszedjem Cathet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747484#post747484][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.25. 21:57[/b][/url]

Nézem, ahogy a kezével ügyködik, de ügyes, meg hát orvos is, így nem aggódom különösebben. A kérdésére felpillantok rá, és magabiztosan kijelentem:
- Ki fognak békülni.
Ide a rozsdás bökőt, ahogy mondni szokás. Az előbb is, ahogy Denis egyből reagált Cath megszólalására, pedig utóbbi aludt, csak idő kell. De én már most akarom, hogy jó legyen minden.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747485#post747485][b]Dr. William Eric Payne - 2019.01.25. 22:04[/b][/url]

Elmosolyodom attól, amilyen magabiztosan mondja. Hihetetlen mennyit változott az itt töltött hónapok alatt. Már képes arra is, hogy szembe szálljon Denisszel. Hamarosan megtanulja használni az arcát és a hangját is, és akkor Denisnek vége lesz. Tudom, tapasztalatból beszélek, nekem hat olyanom van, mint Annie hat és huszonegy év között, és mindegyikőjüknek képes vagyok a mai napig bedőlni.
- Mi túl szépek vagyunk ehhez. Az aggódástól ráncosak leszünk.
Felelem mosolyogva, ahogy az alélt húgomat felnyalábólva visszafordulok Annie felé. Kacsintok, és elindulok Cath szobája felé, ám mielőtt bemenne az övébe megint rápillantok.
- Az előbb, igazad volt, Annie.
Tudja, hogy mire gondolok, nem is kell tovább ragoznunk, belököm az ajtót, és befektetve az ágyba Cathet, mellé telepedek, hogy egy kicsit vele lehessek. Valóban nem voltam a legjobb testvér a világon.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747540#post747540][b]Sárközi Alexandra - 2019.01.26. 22:26[/b][/url]

Polgármester úra hivatalban
it's me || that's a painting

Elgondolkodva, a számat finoman rágcsálva állok úgy öt perce ugyanazon festmény előtt, és államat ujjaimmal kitámasztva próbálom szakértő látszatát kelteni. Ennyi erővel egy tűzcsapot is nézhetnék. Vékony szemöldökeim összeszaladnak, fejem hol egyik, hol másik irányba dől, és közben arra gondolok, hogy ha egyszer hazaérek, nagyon kiosztom a szüleimet. Mindkettőt. Mert az ő javaslatukra jöttem el erre az éjszakai kiállításra, ugyanis szerintük izgisre sikerült, és mindenképpen látnom kell. Ismétlem, izgisre, amit mindenképpen látnom kell. Kis viccesek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747546#post747546][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2019.01.26. 22:35[/b][/url]

Nos, az alap koncepció azt hiszem megbukott. Az eredeti terv az volt, hogy egy gyerekeket segítő célt szolgálunk, vagyis a képeknek is olyanoknak kellene lennie, amik beleférnek a családbarát jelzőbe. Azt hiszem, az én három képem, melyeket az esemény okán hoztam el, ki is tűnnek, hiszen az egyiken egy anya gyöngysort akaszt a lánya nyakába, a másikon gyermekek játszanak egy kiskutyával, míg a harmadikon az első érintkezés van, ahogy egy édesanya mellkasára fektetik újszülött gyermekét. A többi kép, igencsak eltér ettől. Hasonló alkotásaim nekem is vannak, nem, nem olyanok, mint ami előtt az ifjú nő áll, hasonlók. Ezekre nehezen találok szavakat.
- Tetszik, amit lát?
Érdeklődöm, zsebre tett kézzel, megállva mellette, szemem a képre szegezve. Isteni. Azt hiszem, idén össze kell kapnom magam, ha akarok itt második ciklust.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747552#post747552][b]Sárközi Alexandra - 2019.01.26. 22:50[/b][/url]

Polgármester úra hivatalban
it's me || that's a painting

A hangra összerezzenek, és ajkamat fogaim között felejtve fordulok a mellém szegődő férfihoz. Az előbb még senki nem volt a teremben, és bár a folyosókon egész nagy a zsivaj, a főleg idősebb korosztály diskurálása idáig már nem ér el. Ez a festmény egyébként is, ha csak egyetlen pillantást is szentel neki a kultúrára szomjas látogató, segít kizárni a környező világot.
- Határozottan - felelem pókerarccal, hiszen nem tudhatom, hogy nem-e magával a nagynevű művésszel - hogy is hívják a festőt? - sodort össze Bogolyfalva.
Visszasandítok a festmény alatt megjelölt névre, majd pillantásomat ismét a férfi arcára vezetem. Nem tudom elképzelni, hogy Gyulának hívják. Ahhoz túlságosan... túlságosan fiatal. És jóképű.
- A szüleim behúztak a csőbe - szólalok meg halkan, mellem alatt összefont karokkal, és visszafordulok a képhez. - Vagy tényleg velem van a baj, nem is tudom. Számomra ez nem értékelhető művészet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747554#post747554][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2019.01.26. 22:56[/b][/url]

- Rossz fát tett a tűzre?
Érdeklődöm egy szemtelen mosollyal, túl fiatal. Lassan fel kéne nőnöm a saját koromhoz, a lányom lehetne. De ebben a teremben - szerencsére - nem igazán állnak meg az emberek. Nem bánom, mert nem ez az egyetlen kép.
- Őszintén remélem, hogy a kép az őrület szélén tengődő tébolyulást szimbolizálja, és nem egy megerőszakolt és hasba lőtt kéjnőt. Gyermekek javára megy a ma összegyűlt összeg.
Meg arra, hogy az én döntéseimet tárgyalják ki. Az előbb úgy beszéltek rólam, hogy közöttük álltam, csak a szakállamat nem szokták még meg. Csak ennyi.
- Mit lát, ha a festményre néz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747560#post747560][b]Sárközi Alexandra - 2019.01.26. 23:10[/b][/url]

Polgármester úra hivatalban
it's me || that's a painting

Pillantásom mosolyáról a férfi tekintetébe vándorol; az én ajkaim is hasonló mosolyra húzódnak.
- Egy ideje már nem - felelem. Nem hittem volna, hogy valaha is elmondhatom ezt magamról, de mióta ismét itthon vagyok, senkinek egy rossz szava sem lehet rám. Szép eredményeket hozok, szakkörökre járok, fényképezek, írok, és egy, azaz egy fiút sem vittem haza - és ha már itt tartunk, máshová sem. Míg a férfi beszél, én halkan kuncogok, a kérdésére pedig halvány mosollyal felelek:
- Az őrület szélén tengődő tébolyulás szimbólumát - incselkedem vele, majd teszek egy tétova lépést a következő festmény irányába. - Ha a gyerekek is látták ezeket a képeket, akkor bízom benne, hogy szép összeg fog összegyűlni... kelleni fog, mikor a pszichológus átnyújtja a számlát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747564#post747564][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2019.01.26. 23:23[/b][/url]

- Dicséretes.
Bólintok is egy aprót a kijelentésemhez. Valóban, milyen szerencsések a szülei. Koncentráljunk a szüleire, biztos jó emberek, akik sokat dolgoznak, keményen, biztos. Mennyi idős lehet? Húsz körül? Mégis, ahogy mosolyog, többnek érzem, de ez nagyon megtévesztő tud lenni. Egy ideje már én magam is csak a saját képzeletemmel vívok harcot.
- Azért csak ne menjen a festő közelébe.
Nem tetszett már akkor sem, amikor bemutatták nekem, és most még inkább ellenszenvessé vált. Lépek egyet vele én is.
- Ez azt hiszem, holnapra felszámolásra kerül. Nem hiszem, hogy éppen ilyet terveztek ide. Nos, vagy ilyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747567#post747567][b]Sárközi Alexandra - 2019.01.26. 23:38[/b][/url]

Polgármester úra hivatalban
it's me || that's a painting

Lassan, nevetve lépdelek a következő képhez, és a férfi megjegyzésére fél szemöldökömet felvonva pillantok át rá.
- Ki tudja, még az is lehet, hogy egy ideje már a közelében vagyok - válaszolok kacéran, hiszen fogalmam sincs arról, ki szólított meg néhány perccel ezelőtt. Persze, nem gondolom, hogy egy tehetségtelen, ám annál perverzebb festő, bár sose lehet tudni.
- Nem tudom, mit gondol, de... - állok szembe a képpel, és csak azután folytatom, hogy elég időt hagytam a darabnak. - Ennek van hangulata. Egészen bájos. Hm, igen. Azt hiszem, nekem ez a festmény tetszik.
Még engem is meglep a felismerés, amit egy, a férfinak címzett rövid mosollyal nyugtázok. Egy pillanat múlva aztán összevonom a szemöldökeim.
- Várjunk csak... itt dolgozik? - érdeklődök, mert már másodjára fog el az a különös érzés, hogy így vagy úgy, de ennek az idegennek talán köze lehet a kiállításhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747568#post747568][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2019.01.26. 23:49[/b][/url]

- Egy festőnek vagy egy perverznek?
Kérdezek vissza, mert azért nem mindegy, hogy minek néz, nem szeretném egy perverz látszatát kelteni. Bár, ketten vagyunk egy a festmények miatt hangulatosan megvilágított teremben. Nos, ezek szerint, ha nem jön be a polgármesterkedés, perverz még lehetek. Remek.
- Bájos. Azonban, ha megnézi a vonalvezetést és a színek kombinációját.
Közelebb lépek a képhez és az alsó harmad fehér és bőrszín kontrasztját mutatom, majd ujjam feljebb csúszik a mellkas részére.
- Túl szembetűnőek azok a részek, melyeket egy ártatlan képnél inkább elrejtünk. A fehér pedig csak még incselkedőbbé teszi, hiába a szűziesség ábrázolásának színe, itt nem hiszem, hogy ez történt volna. De lehet, hogy én látok bele túl sokat.
Visszalépve mellé felemelem kicsit a szemöldököm, de aztán úgy vélem, nem tudja, hogy ki vagyok, és nem is bánom, kicsit lehetek más, mint aki.
- Itt, a munkám nagy része a hivatal kötelékében tart. Perverznek nem tartom magam, festőnek talán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747569#post747569][b]Sárközi Alexandra - 2019.01.27. 00:02[/b][/url]

Polgármester úra hivatalban
it's me

- Egy perce még festőről volt szó - felelem ártatlanul, a hangomba mégis vegyül egy játékos kis él. Szemöldököm feljebb mozdul, ajkaim ívesen görbülnek. - De, ha már így kérdezi, lehet, hogy épp az utóbbiba botlottam bele.
Nehéz megmondani egy idegenről, hogy ki is lehet ő valójában, és bár olykor-olykor már az első pillantás betekintést enged néhány fontos részletbe, most, ahogy fürkészem a férfi tekintetét, nem látok mást, csak egy embert, aki sok festménnyel találkozott már élete során. Követem kezének mozdulatát, az ujját, ahogy végigcsúszik a megfestett nő hófehér alakján. Hallom a szavait is, persze, de az arca és a hangokat formáló szája jobban leköti a figyelmem.
- Kétségem sincs felőle, hogy az - felelem, és körbepillantva a termen, kérdőn fordulok vissza hozzá. - Kíváncsi vagyok, melyik a kedvenc képe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747570#post747570][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2019.01.27. 00:16[/b][/url]

- Ön az első, aki ilyennel vádol.
Nem zavar, csinálja csak. Az csupán az ideges vagy felcsattan ember, akinek van oka felcsattanni. Én a magam részéről nyugodtan fogadom az alaptalan vádat. Nincs okom azt feltételezni, hogy el is hiszi ezt. Kóstolgat, én pedig élvezem a játékot.
- A teremben vagy az életemben?
Kérdezek a kérdésére, incselkedését tovább víve. A múltkor is megfájdult a fejem egy hasonló játék miatt, és a mai napig nem tudom eldönteni, hogy az, csupán egy igen kézzelfogható álom volt-e vagy valóság. Nehéz ügy. Ujjaimat összeérintve, lassan sétálok a képek között.
- Nos, mindenképpen több kedvencem van. De megindoklom. Ez a szépen rejtett keserűség miatt, míg ez az érintés fontossága miatt tetszetős. Erről azonban maga jut eszembe. Ki tudja, talán megveszem. A gyermekek megsegítése érdekében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747572#post747572][b]Sárközi Alexandra - 2019.01.27. 00:37[/b][/url]

Polgármester úra hivatalban
it's me

A fogaim kivillannak mosolyom alól, de pillantásomat elválasztom tőle, és inkább a terem egy messzi képét kezdem el hunyorogva figyelni.
- Miért, általában mivel vádolják? - kérdezem továbbfeszítve a húrt, és elé sétálva szembefordulok vele, majd lassú, ingatag léptekkel kezdek hátrálni. Nem tudom, merre megyek, az utam pont mint az életem, egy másodperc tört része alatt válik céltalanná.
- Előbb mutassa a terembeli kedvencét, később megmutathatja az életéből származót is, esetleg - felelem. Nemcsak a szám, a szemeim, de még a hangom is mosolyog. Játék az egész, egy percig sem gondolom, hogy komolyan venne engem, vagy egy korban hozzám hasonló fiatal nőt, mégis... megmelengeti a szívem, amiért nem tudja, ki vagyok. Nincs előítélet, nincsenek megkopott bélyegek.
- Tessék? - kérdezek vissza, mikor azt mondja, van itt egy kép, amiről én jutok eszébe. Lehervadó mosollyal fordulok a kiállítás említett darabjához, és elkomorodó vonásokkal kezdem figyelni a festményt.
Néhány néma perccel később arcomat visszafordítom az idegen felé, tekintetem az övét keresi.
- Jó ízlése van - jegyzem meg sejtelmesen. - Azt hiszem, meg kellene vennie ezt a képet. A gyermekek megsegítése érdekében.
És szívesen segítek megtalálni neki a tökéletes helyet a lakásában. Nem, nem, ezt a férfit valószínűleg otthon várja a feleség vagy a barátnő, aki nemcsak ebben, de minden másban is lelkesen segédkezik...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747574#post747574][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2019.01.27. 00:44[/b][/url]

- Azzal, hogy sótlan vagyok.
Felelem őszintén, és ahogy kimondom, el kell nevetnem magam.
- Hát mi lehetne annál ízesebb, mint egy jogász, aki fest? Az egyik két lábbal áll a földön, a másik a föld felett lebegve létezik.
Sosem értettem ezt a sótlan kifejezést, de néha én magam is tapasztalom, amikor nem érnek olyan impulzusok, mint például ennek az ifjú hölgynek a játéka. Megkeseredett öregembernek érzem magam. Máskor, most nem. Most olyan vagyok, mint egy kamasz, aki el akarja hinni, hogy ez most meglesz.
- Esetleg?
Emelem meg a tekintetem, miközben követem, tekintetem az övébe fúrva, bátor, hogy így hátrál egy kiállítóteremben.
- Ígéretek. Tovatűnik és magányba taszít, egyedül a téboly szélén.
Ha már az első együtt látott képre utalhatok egy aprót.
- Nem tetszik? Dacos, a tekintettel viaskodó, központi elem. Szerintem ezek igazán illenek önre is. A teremben rengeteg festmény van, én azonban, önt láttam meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747576#post747576][b]Sárközi Alexandra - 2019.01.27. 01:04[/b][/url]

Polgármester úra hivatalban
it's me

- Sótlan? - vele együtt nevetek, és fejemet lassan megcsóválva hátrálok tovább, egyenesen bele a semmibe. Tökéletes. Kisvártatva azt is megtudom, hogy jogász. Érdekes párosítás, még csak hasonlóról sem hallottam soha. Paragrafusok és mókusszőr ecset?
- És mindkettőben otthon érzi magát? - kérdezem kíváncsian. Tekintetem néhány másodpercre elkalandozik; alsó ajkam beszívom, majd egy, a gyermeke után aggódva néző festett anyáról somolyogva pillantok vissza a férfira.
- Esetleg - ismétlem a szót halkan, mint - jól érzi - egy lehetőség ígéretét, bele a semmibe, a közöttünk tátongó ürességbe. - Ha látjuk még egymást.
Kevés az esélye, elvégre eddig sem találkoztunk, pedig itthon vagyok már egy ideje. Arcom minden apró szeglete mozdul; vonásaim mosolyognak, az eddig láthatatlan ráncok most felfedik magukat. Pillantásomat visszafordítom fehérbe öltözött képmásom felé, úgy hallgatom a férfi szavait.
- De, tetszik - vallom be felnézve rá, és bár magam sem hiszem el, hogy kimondom, a szavak engedélykérés nélkül hagyják el a számat. - Ahogy beszél... múzsának érzem magam.
És tessék, már érzem is, hogy elpirulok. Az arcom felforrósodik, így kezeimmel odakapva fordulok el tőle. Pont, mint egy tizenhat éves! Csodálatos, csak ez hiányzott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747577#post747577][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2019.01.27. 01:12[/b][/url]

- Sótlan.
Erősítem meg abban, hogy valóban ezt gondolják rólam az emberek. A kérdésére hezitálok egy kicsit végül mégis bólintok.
- Csak nem mindig tudom kontrollálni, hogy éppen mihez van kedvem. Magyarázta már ki magát valami alól, amihez nem volt kedve, pedig kötelező volt? Néha, csak egész nap festenék, máskor mást sem csinálnék, csak a törvényességet felügyelném. De inkább persze a festés.
Valahogy mindig a festő a rakoncátlanabb. Ez már csak ilyen. Az újralátás ígérete megmosolyogtat, de jelenleg nem tudom elképzelni, hiszen eddig sem láttam sosem, ám a lehetőség miértjét ő maga adja meg nekem, édes, ahogy elpirul, finoman keze után nyúlok, és ha engedi, leeresztem az arcáról.
- Talán, lehetne a múzsám, aki homlokon csókol. Vagy, a modellem. Szebbet, őszintébbet festenék magáról, mint bármely kép a teremben.
Ezt pedig komolyan is gondolom. Megfesteném őt, a pírt az arcán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747605#post747605][b]Sárközi Alexandra - 2019.01.27. 14:51[/b][/url]

Polgármester úra hivatalban
it's me

Érdekes, hányfélék vagyunk, hogy mindenkiben más érzést keltünk, és nincs két ember, aki ugyanazt érezné velünk kapcsolatban, nincs, ki ugyanúgy látna minket. Nekem erről a férfiról a saját ébredésem jut eszembe, más meg félvállról odaveti neki, hogy sótlan?
- Ha tudná! - nevetek. Elég csak visszagondolnom azokra a napokra, mikor mindenfélét kitaláltam, csak ne kelljen végigülnöm a heti két mágiatörténetet, vagy épp semmi kedvem nem volt Kincsőhöz, és azt hazudtam neki, hogy egy fontos vizsga miatt be kell mennem a könyvtárba, közben meg egy eldugott pesti kávézóba szöktem előle. De ott vannak apáék is, akiknek szintén többet füllentettem, mint szükséges lett volna. Ma már furdal a lelkiismeret, akkor meg se kottyant. Miért olyan nehéz egyszerűen nemet mondani valamire?
- A kötelezettségek meg én... - sokat sejtető mosollyal sóhajtok egy aprót, és ajkamat beszívva vonom meg a vállam. Aztán felpillantok az idegenre, és tekintetem az övébe fúrva folytatom. - Valamiért mindig kerülőutakon kötök ki.
Kellett nekem valaha is olyasmi, ami egyszerűen az enyém lehetett? Választottam a kitaposott utat, és megelégedtem azzal, amit kaptam? Soha. Talán tényleg van bennem dac, ami nem enged az elképzeléseimből, legyenek azok bármily elérhetetlenek is.
Kipirult orcáimat a tenyeremmel próbálom eltakarni, és kissé el is fordulok a férfitól, hogy ha még tudja is, hogy szavai mit váltottak ki belőlem, legalább ne lássa az arcomra telepedő, és egyre csak forrósodó vörös pírfoltokat. Ő viszont hozzám ér, a kezem után nyúl, és én zavartan pillantok vissza rá. Úgy tűnik, ő látni akar, így engedek a kimondatlan néma kérésnek, és tüzelő bőrrel fordulok ismét szembe vele. A szívem hevesen ver, és csak pislogok rá, bele abba az engem figyelő, égető szempárba.
- Én... én nem is tudom - hebegek szemeimet közénk, a padlóra sütve, majd nagyot nyelek, és ajkaimat megnedvesítve emelem tekintetemet vissza rá. - Engem még csak lefényképezni sem akartak soha, nemhogy órákat tölteni egy vászon előtt, és... - lüktet az arcom, egyáltalán létezik ilyen? - ...örömmel lennék a modellje.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747610#post747610][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2019.01.27. 15:12[/b][/url]

- Ne féljen tőlem, mert még a végén tényleg elkezdek aggódni, hogy perverz vagyok.
Van ez a betegségem, hogy ha valami bekattan, akkor nekem azt meg kell csinálnom. ez is most egy ilyen dolog. Hogy meg kell csinálnom. Le akarom festeni őt, valóban látni és vászonra vinni. Végül enged, és szerintem ez a pír csak még csodálatosabbá teszi. Oyanná, akire emlékezni akarok, akit meg akarok mutatni a világnak. Igent mond, én pedig elmosolyodom.
- Ruhában.
Teszem hozzá, mert valljuk be, hogy nem éppen beszéltünk meg részleteket, mielőtt igent mondott, és azért számos olyan pont van, ami miatt akár még aggódnék is, ha a helyében, vagy az apja helyében lennék. Én nem ilyen képeket festek, vagy ha mégis, nincs modellem. Sosem volt. Tiszteltem a gyerekeimet és tiszteltem az anyjukat is, hogy ne akarjanak meztelen emberek között játszani vagy főzni. Az olyan képek alapjai, melyeken hiányos egy-egy öltözet, a gyermekeim anyját ábrázolom, olyan hetven százalékban. Maximálisan tisztelem a nőket, és éppen ezért bosszant ennyire ez a kiállítás is.
- Lassan mennem kell, de adok egy címet.
Papírt és tollat húzok elő a belső zsebemből és gyorsan felírom rá a Tündérmanó utca 18-at, ahol jelenleg lakom. Alá pedig azt, hogy Benjamin. Átnyújtom neki a lapot.
- Egy nagyobb családi ház, de társasházként funkcionál, nem biztos, hogy én nyitok ajtót, viszont akárki is, elég csak azt mondania, hogy Benjamint keresi. A tetőtérben lakom. Ha nem vagyok otthon is beengedik, megvárhat. Tudni fogom, hogy ott van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747620#post747620][b]Sárközi Alexandra - 2019.01.27. 16:02[/b][/url]

Polgármester úra hivatalban
it's me

- Reméltem... - kiszélesedő mosollyal nézek fel rá, majd, míg papírért és tollért nyúl, én visszafordulok a falon függő jókora festményhez, a fehérbe öltözött nőhöz, akiben ez az egész, az, hogy mi ketten még találkozunk, gyökerezik. Hallom a papíron sercegő tollhegyet, és szemem sarkából a férfi kezét is látom.
- Köszönöm - veszem át tőle a lapot, de ahelyett, hogy elolvasnám a rajta szereplő címet, a férfi arcát figyelem. Benjamin. - Üzenni fogok. Aludjon jól!
Halvány mosollyal kezdek hátrálni, s közben olyan aprócskára hajtogatom a papírt, hogy az könnyedén beférjen a szoknyám zsebébe. Még felemelem a jobbom, és finoman búcsút intek Benjaminnak, majd eltűnök a kiállítóteremből, el a hivatal épületéből, el Bogolyfalváról.
A címet csak otthon, az ágyamban fekve olvasom el, mire a szívem nagyot dobban, és megannyi emlék rohamoz meg. Aznap éjjel a tetőtérrel álmodok, a testvéremmel és anyával. Hallom a munkából hazaérkező apát nevetve köszönni, és furcsán, egészen kusza, homályos képekben megjelenik közöttünk a megnyitón megismert férfi is, Benjamin.

//   //

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=747965#post747965][b]Andretzky Korinna - 2019.01.30. 13:07[/b][/url]

Hármat koppantok az ajtón, de azt határozottan. A nagyobbik táskámat hoztam, benne két üveg borral és kólával. Tudom, csúnya dolog pancsolni a finom borocskát, de egész nap arra gondoltam, hogy boroskólát innék, szóval ez van. Akinek nem tetszik, az elfordul.
- Csókolom! Ophelia itthon van?
Mintha megint tizenhat évesek lennénk, dugipiák és gyanakvó tekintetű szülők kereszttüzében. A néni, akinél lakik, nem igazán szimpatizál velem. Se vele. Sem a világgal.
- Nincs, gyere be.
Nem szeretnék zavarni, de nem is merek ellenkezni, így belépek, leveszem a cipőm, a táskám pedig olyan mértani pontossággal teszem le, hogy az már szinte művészet, csak, hogy ne hallja az üvegek koccanását. Felhúzom a szokásos bolyhos negyvenhatos férfipapucsot, és becsattogok utána. Csak tíz számmal nagyobb, nem vészes. Leültet a szokásos helyre, elém tesz egy adag mocskosul finom linzert - tényleg nagyon tud sütni - és elkezdi mesélni a legújabb bosszúságát: A gyerekek az előkészítő udvarán túl hangosan játszanak és nevetnek. Ocsmány.