Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=882349#post882349][b]Sipka Laura Titanilla - 2024.10.02. 20:58[/b][/url]

Beletelik néhány pillanatba, mire a homályos foltokon túl mást is érzékelni tudok a környezetemben. És nem is igazán tudom, miért sírok. Hiszen nem én lettem faképnél hagyva a bálon egy csók után, hanem szegény Sean. Ha valaki, hát neki minden joga megvan pocsékul érezni magát, de én mit szipogok itt?
Nem, még egy pillanat kell, hogy rájöjjek, a szipogás az pont nem tőlem származik, hanem a mellettem ülőtől, akit ugyan érzékeltem, mikor felugrottam a hintóra, de képtelen voltam jobban megnézni, és kavargó gondolataim túlságosan is lekötöttek, hogy jelentőséget tulajdonítsak neki. Pedig aztán csak az volt neki.
Zöttyenünk egyet, és ekkor, még mindig szemeim dörzsölve veszem észre, hogy útitársam nem más, mint Sigrid. Aki valamiért szintén a könnyeivel küszködik, és látványa ezért egyszerre dobogtatja meg szívem, és facsarja össze.
- Szia - cincogom halkan, csak oda-oda pillantva rá, nehogy esetleg zavarba hozzam, amiért sírni látom. Nem mintha én nem ugyanazt tenném. - Bocsáss meg, nem tudtam, hogy..! Azt hittem, üres ez a hintó.
Hátradőlök, mivel leugrani már nem fogok róla, és rászorítok kezeimmel az ülésre. Mereven bámulok egy pontot a kocsin, de lopva csak a szőke felé pillantgatok.
- B-baj van? - Nem tudok mit tenni, egyszerűen megszakad a szívem tőle, hogy így látom. Az én bánatom egy pillanatra mintha félresodródna. Ott lebeg a felszínen, ám én lebukom Sigridhez a víz alá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=882410#post882410][b]Sipka Laura Titanilla - 2024.10.04. 12:05[/b][/url]

Valószínűleg nem véletlenül volt egyes egyedül a kocsiban, és abból ítélve, hogy lábait felhúzva szipog, és az arcát törölgeti, levonom a következtetést arról is, hogy bizonyára szerette volna, ha ez így is marad. Erre jövök én, hogy tovább tetézzem a bajt. Mert baj van, az egészen biztos, rá is kell kérdezzek, ha már így esett, mert képtelen lennék nyugodt szívvel üldögélni mellette, meg sem próbálván tenni érte valamit. Akármit.
Egyedül az nyugtat meg valamelyest, és oldoz fel, hogy az én szemeim is vöröslenek, bár nekem nem is jut eszembe arra fogni, hogy belemehetett esetleg valami. Ő megteszi, és a kedvéért belemegyek a tettetésbe, felé fordulok ültemben, egyik lábamat felhúzva az ülésre, kezeimmel megtámaszkodva combomon. Előrehajolok kissé, ösztönösen, nem is gondolkodva, és kutatva elmerülök barnáiban. Nézegetem őket, kissé összeragadt szempilláit, és ajkamba harapva bólintok egy aprót.
- Azt hiszem, nincs már benne - mondom, és jobbom felemelve megérintem arcát, hogy jobban magam felé fordítsam. Hogy mit művelek pontosan, azt nem tudnám megmondani, de tényleg komolyan veszem a feladatot, hogy megnézzem, nincs-e szempilla ott, ahol nem kéne.
És ha már így adódott, alaposan szemügyre veszem, elidőzve vonásain, számolgatva az apró kis pelyheket orcáján, szemöldöke ívét követve, vagy épp letévedvén ajkaira.
- Sehol semmi - köszörülöm meg torkom, ahogy fülemig pirulok, de nem fordulok el, csak a szemem sütöm le egy pillanatig. - Illetve sok minden van mindenhol, de.. szóval érted, minden a helyén.
Bár a gondolataimról is elmondható lenne mindez, ám azok még kuszábbak, még zavarosabbak, mint néhány perccel ezelőtt. Az a csók Seannal teljesen megkavart. Nem látok tisztán, nem értem magam, nem értem őt, semmit se értek. Valaminek kell, hogy értelme legyen!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=882473#post882473][b]Sipka Laura Titanilla - 2024.10.05. 10:04[/b][/url]

Egy ideje már tisztában vagyok annyira magammal, hogy biztonsággal ki tudjam jelenteni, nem vonzódom a férfiakhoz. Illetve kijelenteni nem tudnám, nem merem, vagy nem tehetem, de attól még eléggé biztos a dolog. De ha az ember ennyire világosan lát valamit, miért tud ez mégis ennyire bonyolult lenni?
Hazugnak, csalónak, rossz embernek érzem magam, amiért visszacsókoltam, amiért azt a jelzést küldtem Seannak, hogy teljesen rendben van, amit tett, mi több, én is vágytam rá. Pedig nem. És ez nem az ő hibája. Abszolút nem az övé. Sőt, igazából bátor dolog volt tőle, tudta, mit szeretne, és tett érte. De nem volt durva, nem volt követelőző. Nem elvette, ami jár, csupán megkérdezte, hogy megkaphatja-e. És én odaadtam neki, mert egy szörnyű alak vagyok.
És erre néhány perccel később itt ülök Sigrid mellett, könnyáztatta arcát érintve, és barnáiba feledkezve. Régóta tetszik nekem. Még magamnak se mondtam ki igazán, hiszen nem szabad, nem remélhetek ettől az érzéstől semmit, de mégis...! Bolondulok ezért a kis sárkányért, és most közel van. Vészesen közel. Érzem az illatát, arcomon finom leheletét, a bőrén át sugárzó meleget.
- Meg mi is itt vagyunk - makogok megremegő hangon, nem is igazán tudva, hogy ezt minek, és kinek mondom ezt. De Seannak igaza van.
Legördül egy könny az arcomon, mardosó érzéseim és vágyaim lecsapódásaként. Sós ízét az ajkaimon érzem, mielőtt óvatosan, lassan előrébb dőlnék. Ujjaim finoman végigsiklanak Sigrid állának vonalában, és mutatóujjammal fülcimpáját is érintve nyakára tévednek. Hüvelykujjam lágyan megcirógatja arcát, és arcom most már olyan közel van az övéhez, hogy elhomályosul. De talán a könnyek is tehetnek róla szemeimben.
Lehunyom őket az utolsó pillanatban, és miközben érzem, hogy szívem épp felrobbanni készül őrült zakatolása közepette, ajkaimat az övének nyomva megcsókolom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=882521#post882521][b]Sipka Laura Titanilla - 2024.10.06. 08:56[/b][/url]

A józan gondolatoknak nem osztottak lapot. Tudom persze, hogy hazardírozok, őrültséget csinálok, lehet, hogy Sean fejében is hasonló érzések keringtek, ám azt már nem kapcsolom össze, hogy ahogyan én reagáltam az ő közeledésére, talán úgy tesz Sigrid is.
Mert közelsége elbódít, felülír minden más érzést az, hogy érinthetem, és csókolhatom őt. Álmomban nem jutna eszembe, hogy most először csókolózik, nemhogy lánnyal, de akárkivel, mert akkor talán... talán megálltam volna egy pillanatra, hogy megkérdezzem, szabad-e. De így csak magával sodor mindaz, ami felgyülemlett bennem, a hónapok óta tartó sóvárgás, epekedés, és az a nem várt löket, amit Sean adott, pályára állít. Egy olyan útra, amire nem hittem, hogy valaha felmerészkedek, hiszen a pokolra vezető ösvénynek van kitáblázva. Bűnbe esni csábító, mondták, és ez tényleg az. Csábító.
De hogy miért bűn? Mi rossz van ebben? Sosem tudta még senki megindokolni nekem igazán. Úgy, hogy megértsem legalábbis. Csak bólogattam, mint aki érti, de nem értettem. És nem értem most sem, igaz, jelenleg nem is próbálom igazán.
De nem tart sokáig, lopott csók csupán, mert Sigrid nem viszonozza. Nem is húzódik el, igaz, de nem feledkezik bele, ahogy én szeretnék. Elmenekülvén az egész érthetetlen, zavaros világ elől. Elhúzódom tőle, de nem nagyon, csak annyira, hogy fejem búbjáig vörösen a szemébe nézhessek.
- Ne haragudj - motyogom, ajkaimon még az övéinek ízével. Kinyitom a számat, hogy mondjak még valamit, de semmi nem jut eszembe, ezért csak remegő kézzel eligazítom az egyik szőke tincsét. Ezzel is ellennék igazából, hogy csak nézem őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=883817#post883817][b]Sipka Laura Titanilla - 2024.11.09. 17:35[/b][/url]

Ha akarnánk, se tudnánk elvéteni a helyet, a temérdek tök, ami csak azt várja, hogy tehetséges művészek és lelkes amatőrök áldozatává váljék különféle farigcsáló szerszámok által, már a kastély ablakából kinézve is jól kivehető.
Közelebb érve aztán már nem győzöm Imogennek ecsetelni, hogy ennyit egy rakáson még sosem láttam.
- A házvezetőink eskü nem normálisak! - mondom, de olyan hangon, hogy tisztán érezhető, hogy ezt a legnagyobb bóknak szánom. - Te csináltál már ilyet? Nálatok szokás, ugye? Itt annyira nem, legalábbis az én családomban meg a közösségben sem jellemző.
Mi ezt az időszakot emlékezésre használjuk, elhunyt szeretteinknek járunk ki a temetőbe, mécsest gyújtunk, és szomorkodunk. Azt hiszem, érthető, ha egyre többen választják inkább a maskarába öltözést és a bulizást. Meg persze a hangulathoz illő tökök faragását.
Köszönök, integetek egy-két ismerős arcnak, de maradok a cserediákunk közelében, hátha neki tényleg több sütnivalója van ehhez, és tudja, mi fán terem a tök.
- Mi lenne, ha te választanál tököket, én meg megkörnyékezek egy manót sütiért és teáért? Aztán ott találkozunk - mutatok az egyik még szabad pléd felé.
Ha ínyére van a terv elindulok, ha inkább feladatot cserélne, úgy is jó, csak attól tartok én tényleg nem értek a tökökhöz.