- UUUUUUH, BABY DON'T YOU ÖÖÖ... - puff. A másik szárny csukva maradt. Meg is fejelem. Még a bézbóz ütőt is keresztbe tartom, hogy biztosan nekimenjek még egyszer. Az is puff.
- Azt a mocskos... UUUUUH, CAN YOU HEAR ME MOAN? - buli van gyerekeeeek. Már kattan is a gyújtó, fújom a füstöt, rock n roll ütemre csattog a klumpám a térkövön. Néha begurulok a ridzsike elé nyomni a simses búvár táncot, vagy csak úgy ökörködni. Libben a hajam a szélben, csak épp úton-útfélen felnyársalódik egy kósza gallyra. Amúgy meg a hangszínünk lyukat üt a térbe. Bocsika.
- Vííííí. - a szememmel követem a lasztit ((nem azt)), megyek is egy díszkört feltartott ujjakkal mint a bikinis lotyók a boxringben, aztán megperdülök a tengelyem körül, igazgatok a csekkán a szám szélében, bemérem a pozit, lendül az ütő éééééééés izomból telibe csűrök egy bagolyfészket a szomszédos tölgy tetején. Oszt akkor a labdát el se találtam.
- Uuupszidézi. - vinnyogva felnevetek, és kiterülök a füvön mint egy tengeri csillag. Még pitypangot is rakok az orrom alá. - Naná, megkínáljuk őt is. - akárki ki is az a Jehova. Biztos tőle van a cucc; akkor biza megtérünk hozzá.
Ámmeeeen.

Aha. Szóval otromba ricsajjal - amit egyesek, khm, mi, éneknek neveznek - végig dzsanálunk sznobfölde territóriumán, aztán megölök egy bagolyfészket. Üres volt. Eskü. Légyszi, mondd hogy az volt.
- Ok. - mire kinyögi az iránymutatást, már két pitypang lóg az orrlukamból, szóval megkímélve magam a gravitációval vívott harctól, nemes egyszerűséggel odagurulok a padhoz, felpattintom rá a két kicsi lábikómat, és alulról nézem ahogy tekeri a dzsengát.
- Jól van Mr Armani, legközelebb időpontot kérek. - kuncogok, nózimban a gazzal, kicsit fojtva, merhogy fekszem. Jóóóókorát nyújtózok. Még egy halk puki is kiszalad. Hihi. És most jön a mutatvány. Felkapaszkodok az ülőrészre, és láss csodát, felhúzom magam, mint akiben teng a koksz. Ezt neked fizika. Kiesik az orromból a dzsindzsa. Ezt neked fika.
- Dehogyneeeem. - elfordulok kilencven (?) fokkal, a hattyú halálát játszva borulok fejjel a közelebbi térdére. - Tudom hogy szerecc. - most dorombolnék, ha tudnék. Helyette izgek-mozgok a buksómmal.
- Viszel magaddal, ugyi? Nekem való a vörös szőnyeg. - határozott mozdulattal lepöccintem a lábfejemen egyensúlyozó klumpát. - Majd megnézem ám mit nyilatkoztál. - tudom én, hogy mókás lesz. Pernahajder stiló.

- Ahhaaa. Jó ötlet. - homályos felvillanások képében rajzolódik ki előttem, mikor húsz forintosokban toltam át a szütyőébe négyezret a zöldért. Ami tartott kábé... Másfél napig. Jó dolog a dzsenga. - Nem is értem. - hümmögve vakarászom a fejem búbját. Tényleg jó dolog a dzsenga.
- U u uuuu, vannak ilyen csillámos pikachus matricáim, rárakhatjuk a rivallóra? - egy pillanatra a számhoz tartom a mutatóujjam, mint aki nagyon eltöprengett valamin - Néhányat mondjuk a nyelvemre szántam. De már nem emlékszem melyiket. Zsákbamacskaaaa! - a szerencsés kiválasztottak grátisz kábszit kapnak az árlista mellé. Tök véletlenül persze, aszittem vinyetta. Mondjuk jó drága volt.
- Komolyaaaan? Lécciléccilécciiii! - felcsillan a szemem, másodperceken belül a nyakában lihegek, a hajfestés oooooolyan jó móka. Minden csöpög, és fröcsög és színes és élénk és néha pár nappal utána megjelenik egy böszme nagy furunkulus a homlokom közepén, mer tesztelni kéne allergiára, de mindig elragad a hév.
Ami engem illet, mit nekem az újabb bünti, legalább lesz hol ba... - Sssszaréletűűűű faforgács, bele ment a lábujjamba. - és tényleg. Mondjuk nem épp faforgács, hanem a fél pad, de majd bekötözöm otthon. Szóval a következő percekben agonizálva meredek a nagylábujjamra. Persze addigra már ott fityeg a számból a spangli, jólesően cuppogtatom a szűrőjét, csak úgy pöfékelem anyukám.
- He? - drámai gyorsasággal nézek vissza rá, közben két ujjal a lábujjamból nyomkorászom a gedvát. Picit vérzik. Azt jó nyomkorászni. - Aszittem én vagyok a csajooood. - mit nekem lábujj, van kilenc másik, Ridzsikéből csak egy, szóval hízelkedve visszadőlök az ölébe. - Leszel a fijúúúúm?

Az én labdácskáim valahol félúton elvesztek aközött hogy hordómód a padhoz gurultam a dagonyában és hogy megpróbáltam egy kutyatej szárával egyoldali lobotómiát végrehajtani magamon. Az orromon keresztül. De lehet hogy kettő volt.
- Oké-oké. - szabadkozva magam elé tartom a tenyereim. Annyival több pikachu marad nekem, amit aztán a homlokomra ragaszthatok, mint a kilós banánról a Dzsingiszkán feliratot. Vagy valami ilyesmi nevű országét.
- És abban mi a buli? - kérdezek vissza hüledezve. Nem mintha tudnám melyik varázslatról magyaráz. Nem értek a lovakhoz.
Mormogva átengedem a csekkát, olyan jól elpöfékeltem rajtaaa! Nem baj, lesz az még nálam. Kicsit már amúgy is zsizseg a frontális lebenyem.
- Hm. Ja, ja, igaz. - töprengve vakargatom az állam, mintha legalább felfognám miről beszél, de hát ridzsinek vannak ilyen filozófiai dolgai. De jó neki, hahehuhahi. Meg amúgy is igennek vettem, szóval mindegy. A savtartályba vetős sztori meg jó lesz hétvégi proginak. Azért nyomok egy puzsit a combja közepére, aztán odanyomom a számat, és fingást imitálok vele, mint egy érett felelősségteljes felnőtt nő. Ja nem. Még nevetek is magamon.
- Képzeld el ma rám írt egy fiúka, akivel tavaly nyáron matcheltem tinderen, és tök vicces volt mert a szia után nyomott egy fütyiszelfit. - ki érti ezt? még az arcomra is kiül a mély gondolatiság - Csak annyit írtam rá, hogy "de kis cuki" és letiltott. Valami rosszat mondtaaam? - őszinte értetlenséggel meredek ki a buksimból, időközben még a dzsengát is visszaszermányoltam. Furcsák nekem ezek a hím rituálék.
Meg kéne keresni az ütőmet, játszani akarok.

Tip-top feleségnek lenni biztos uncsi. I mean, retek uncsi, szenesre égetném a muffint, és még el se kezdeném enni, de már a saját muffom formáján rinyálnék. A sok pödör, meg fodor, meg tisztaság, és... Uh, körömcipő. Borzalmas.
- Hát ö... - igen, minden bizonnyal lerobbantanám a fejét a nyakáról. Aggodalmas pillantást vetek a pálcámra. Vagyis vetnék, mert amúgy nincs nálam, aztán réveteg örömmel közelítem meg a hajfestés kérdését. Kreativitásos énem on. - Lehet csinnék bele csíkokat. Mondjuk türkizkéket. Meg ú ú, fűznék bele gyöngyöket. Amúgy rasztán gondolkodtál már? Sörből és mézből csinálni occsó. - bociszemekkel pislogok, ofkorsz hogy én fogom zöldre festeni a haját! Ki más.
- Jóvanna. - savanyúan visszahúzom a szájszervem összes komponensét. Szeretek harapdálni. A fülét mondjuk, meg az ajkait. Bizsergetős érzésem támad tőle. - Nem kell kétszer mondanod. - már a kezemben is a joint, önelégült sóhajjal fújom az arcába a füstöt, miközben a kápszis kiselőadását tolja, amiből csak annyit fogok fel hogy "felszívni" és "üt" ami kellően tetszetős kombó ahhoz hogy elismerően hümmentsek.
- Az hagyján, de én küldtem már neked? - incselkedve elvigyorodok. Nem hagyhattam ki, naaa. Aztán csörög a mami, és a kincskeresés hoppon marad. Meg én is. Pedig én látni akartaaaaaam.
Mindenesetre vígan szippantgatom a cigiből a zinstant megborulást.

Minden hepi, minden szánsájn, fejbe kólint a zöldeskés bódulat, aztán egyszer csak hopp, és mintha nyomottá válna a légkör. Átmenet nélkül kólint fejbe. Tapinthatóvá válik a feszültség, szinte látom magam előtt a levegőben vibrálni. Értetlenül pislogva meredek felfelé, látom megkövülni Ridzsike vonásait, s gondterhesen ráncolom a szemöldököm. Összezavarodtam. De mikor így érzékelsz, mint én, itt és most, agyig szétcsapva, nem igényel az ember szavakat, a puszta gesztus, egy tudattalan közérzet elég, hogy tudjam: baj van. Nem olyan baj. Nem piti tanári jelenlét, bagatel megrovás, hanem súúúlyos baj. Meg se lepődök, amint ellök magától, szinte már készültem a mozdulatra, félénken összehúzom magam mint egy aprócska csiga, és szótlan aggodalommal próbálom kiszűrni  a telefonból kiszűrődő pánik értelmezhető részeit. Sikertelenül.
Se szó, se beszéd, Ricsi elviharzik, én pedig megmakkanva ücsörgök tovább a padon, egyes egyedül, és könnybe lábadt szemmel reménykedek, hogy ne essen baja. Hogy ne törjön meg. Aggódom érte. Tényleg. Nagyon.
Egész nap ezen fogom rágni magam.