Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=829356#post829356][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.04.10. 06:57[/b][/url]

Igazán kár lett volna ezért az időért, ha nem használjuk ki, hanem csak bent porosodunk Hunorral. Nyugodtan szívom be a friss tavaszi levegőt tele virágillattal, miközben egyik költeményről lapozok a másikra. A szünetben hangolódtam a versekre és még keresem azt, ami igazán tetszene, de a mostani összes határozottan kedvemre való. Igen, tudom, tisztában vagyok vele mennyivel jobban tenném, ha már most inkább a kötelezőkkel haladnék, de egyszerűen nem tudom letenni. Most is magába szippant minden sor és erős, helyén álló szava. Akármennyire is markánsak, nem segítenek elmém hátsó zugán. Akkor is motoszkál bennem valami, nem találja a helyét és arra késztet, hogy felpillantsak magam elé a kastély irányába. Újra itt vagyunk és én még mindig nem meséltem el Hunornak mi minden történt. Nem csak neki, senkinek nem tettem. Most még csak felé sem merek pillantani. Bevallom: félek tőle mit gondolhat, és mégis csak a legkedvesebb barátomnak tartom, de a kilátóban történt beszélgetésünk után, nem is tudom… félek azt vágná a fejemhez, amit valójában én is tudok. Most igazán a bögyömben van a tinédzser lét, szívesen tovább lapoznék, helyette valódi fizikai kötetemre nézek le, csukom össze, majd pillanatokig csak némán szemezek Edgar Allan Poe nevével. Ajkam széle rándul meg, ahogy visszagondolok a szünetben zajló beszélgetésünkre a Tökfejjel, amikor találkoztunk. Lehet sose olvasnám az amerikai misztikus és igencsak hátborzongató sorokat, ha ő nem mondta volna. Amélia, Merlinre! Ezredjére: Nem randi volt. Tudom jól, hogy csak a fantáziám szüleménye, hogy akaratlan többet olvasok bele valamibe, ami igazából sokkal egyszerűbb. Nem kedvel engem. Nem ismer. Éppen annyit tudok, hogy szórakoztatja, ha az orromat ráncolom, ha felmérgel, ami édeskedvés, ahhoz képest, amit én képes voltam elmondani neki. Atyaég... Tudom, hogy rossz vége lesz. Hogy sérülni fogok, amiért esek belé. Valaki mondja meg mégis mit tehetnék? A kötetet magamhoz ölelve emelem meg a fejem és nézek ugyanúgy magam elé. - Szerelmes vagyok a Tökfejbe - a szavak tisztán és még mindig hitetlenül megremegve hagyják el ajkaimat egy szusszra. Mereven előre nézek, vállaim esnek be és akaratlan elmosolyodom egy pillanatra. Ezt így még sosem mondtam ki hangosan. Kedvelni. Azt igen. - Móricba - lágyabb hangon ejtem ki valódi nevét, hiszen tudom, hogy Hunor nem kedveli, ha Tökfejnek nevezem a fiút. Eltakarnám arcomat kínomban, érzem, ugyanúgy kezdek elvörösödni, mint akkor a folyosón, mégis inkább Poe-ba kapaszkodok. - És bevallottam neki, hogy kedvelem őt. Úgy.
Kérlek Hunor, téríts észhez, segíts nekem, mondj bármit, amitől könnyebb lesz megértenem miért remeg meg mindig kellemesen a gyomrom, ha rá gondolok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=829405#post829405][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.04.10. 23:30[/b][/url]

Miért? Néhányan túl ritkán, egyesek túl gyakran teszik fel ezt a kérdést és nem csak maguknak, hanem jóformán bármire. Aki ismer, az egyértelműen tudja hova kerülök én. Az agyalás, a túlgondolás abszolút a hobbimmá vált már nagyon rég, legtöbbször eredményt is hozott, most meg… talán most is így van, csak nem látok még rá. Kimondtam hangosan, pedig azt sem tudom mit jelen ez az érzés. A szerelem. Tudja bizton ezt bárki? Sokkal bonyolultabb, mint az éhség érzete, hiába vannak meg ennek is ugyanúgy a jelei. Hacsak nem keverem  a szezont, a fazonnal és megyek el elvakultan a lényeg mellett. Gondolkodom, túlbonyolítom, miközben teljesen egyértelmű már számomra, hogy érzek iránta valamit. Ez a lényeg. És bár járnának még a fogaskerekek a fejemben, ugyanazt a mókuskerekek végig pörgetve, de nem tehetik, ugyanis hangosan kimondott szavaimat a legjobb barátomnak szántam, aki most csak hallgat. Már sokkal korábban be kellett volna avatnom őt, de sosem gondoltam, hogy ennyire elfajulnak bennem a dolgok. Hunor csendje szinte kényszerít, hogy felé forduljak. Gondoltam, hogy nem lesz szívéjjes fogadtatása az információnak, hát, jól gondoltam. Korábbi mosolyom teljesen eltűnik, valami bizsergeti a mellkasomat. Ez a félelem? Lehet bizonytalanság? Gyorsan jött. Nem akarok az a lány lenni, akinek muszáj a csendet éreznie. Szótlansága megijeszt mert Hunor véleményét kiabálja. Nem szeretném, ha azt mondaná nekem: ezt a beszélgetést már lefolytattuk hónapokkal ezelőtt. Szükségem van most rá.
- Szuper - fejezem be a mondatát. Kihúzom magam, hátamat a fa törzsének szorítom, így támaszthat, miközben felhúzott térdemnek döntöm a könyvet és inkább a költő nevén végighúzva mutatóujjamat annak menetét figyelem. - Sok mindent nem tudsz róla - halkan szólok, el is harapom a mondat végét. Talán nem is akarja tudni. - Kérlek, ne legyél azonnal dühös. Mesélhetek, vagy nem szeretnéd tudni?  - teljesen komoly arccal, mégis kedves hangon kérdezek rá, miközben erőt veszek magamon és fejemmel felé fordulok. Még  a hajamat is félre simítom, hogy ne lógjon arcomba, így teljesen lássuk egymást Hunorral.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=829468#post829468][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.04.11. 20:54[/b][/url]

Éppen te? kérdezte Móric a folyosón. Miért pont ő? kérdezi Hunor a réten. Csalódott bennem. Én pedig neki sem tudok megfelelni. Úgy néz most rám, ahogy az hónapokig a tükörből is visszaköszönt rám: mintha elment volna az eszem. Hivatalosan is úgy érzem nem helyes ami bennem zajlik és amit hiszek, hogy érzek. Lehet tényleg valami bajom van? Igen, valami baj lehet velem. El is kapom barátomról a pillantásom, a kastélyt figyelem, amint ajkamba harapok és minden emlékemet, kérdésemet és érzésemet elzárom, ami bármennyire is a gyengeségemre utalhat. Úgy veszem a levegőt mintha visszaszívhatnám a szavaimat. Pedig tanulok a hibáimból, nem szaladtam bele abba, hogy csak gondolkodás nélkül beszélek. Átgondoltam, célzott volt, mert készen állok rá, hogy valakivel végre beszéljek róla. Jó lett volna. Még anyámmal is megpróbáltam a szünetben, de bele se kezdhettem hümmögve fordult el és hagyott egyedül a konyhában. A legnevetségesebb ebben az, hogy nekem lenne okom menekülni a beszélgetéseink elől - amit valahogy meg is teszek, hónapok óta nem tudom feladni a struccpolitikát - és nem anyámnak, előlem. Akaratlan rázom azonnal a fejemet, hogy a negatívumok ne tetőzzenek bennem tovább, amikor rajtuk túl meghallom Hunort. - Nekem? Én… - máshogy érzem magam mellette. Erről szeretnék mesélni, de nem fogok, ez már nyilvánvaló. Hogy is gondoltam? Amúgy sem változik tőle semmi, csak jól esett volna más véleményét hallani, más szemszögből látni a dolgot. Azt hittem, így lesz, mivel mi ketten mindig jók voltunk eszmecserékben. - Minek mondjam, ha csak dühösebb leszel?
Fülembe dobog a szívem, nem hallom tisztán, ahogy igazán belekezd, de attól még nagyon is felfogom. Elnyílnak ajkaim, préselem is össze őket. Minden szó bennem marad, ahogy befejezi és én homlokomat ráncolom. Őrülnek, őrült, és kiszámíthatatlan is, rosszindulatú... teljesen lefagyok. - Hm? Hogy érted, hogy te? - hajam omlik előre, ahogy előrébb hajolok és összekulcsolt ujjaimat térdem alá helyezem. Sem nem unalmas, sem nem normális. Mármint, normális. Normális? Egyáltalán hogy érti, hogy normális? - Nincs veled semmi baj, ezt tudod, ugye? - óvatos a hangom, de egyértelmű számomra, hogy valamivel eltértünk a témától. Azt nem tudom még mibe futottunk bele, de csak csendben várom, hogy bármit mondjon. Tekintetem bizonytalanul vezetem vissza rá és kémlelem arcát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=829659#post829659][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.04.16. 00:04[/b][/url]

Egyre hevesebben reagál, én pedig próbálom minél racionálisabban látni a dolgokat. Így sem értem, mégis, hogyan szaladt át a beszélgetés arra, hogy Hunor unalmas… ami még csak nem is igaz és ez bosszantóan hat rám. Az, hogy így gondolkodik magáról a legjobb barátom. Így persze, automatikusan felé fordulok, ahogy agyam rááll a téma fontosságára, de az eredmény tőlem, csak egy halk fújtatás, ami azt mutatja, hogy bosszant, amit csinál. Rólam gondoljon, amit akar, főleg ezzel a helyzettel, amit bevallottam neki, de semmiképp sem engedem, hogy saját magáról ilyen tévhitbe szaladjon. - Hogy én? Én aztán nem tereltem. Ha megtettem volna, sem ilyen irányba haladna a beszélgetésünk, Hunor - élesebb a hangom, de nem emelem meg. Mindössze közlöm az igazam.
Megszeppenve figyelem, ahogy bújócskázik, és valami bizsergetni kezdi a mellkasomat. Már ennyiből is aggódnék érte? Lehet, azért teszem mert tényleg nem tudom mi zajlik le benne. És ha már azt se tudom, meg a sajátomat se, akkor mégis mit? Komolyan nagy problémák vannak az érzelmi intelligenciával, azt hiszem. Főleg, hogy a következő pillanatban szememet forgathathatom. Hihetetlen. Még, hogy rám mérges! Aztán folytatja és nem bírom ki, hogy ne mondjam: - Nincsen jogod megvétózni - ahogy nekem se. Erre már rájöttem egy röpke fél év alatt. Hallgatom tovább és minden szavával hol épül, hol összeroppan a fal köztünk. Persze a szívem szorul össze, de azt nem mutathatom, ami erős jele, hogy később keresnem kell egy magányos zugot, ahol kiadhatom a most elnyomott könnyeimet. Így is elég volt. - Ne sajnáld. Elmondod a véleményedet, ami sokkal jobb, mintha az arcomba hazudnál. Többet jelent nekem, hogy őszintén elmondod. Akkor is, ha nem kellemes - egy reszketeg sóhajt engedek ki, könyvem szélét birizgálom és onnan nézek oldalasan fel, majd Hunorra. - Ne aggódj. Nem fogok mesélni - már nem látom értelmét. Majd valahogy megoldom ezt is egymagam, úgy is néha úgy érzem saját magam képzeletbeli barátja vagyok.
Látom, hogy elmereng, viszont én nem adom fel ilyen könnyen. Főleg nem, ha róla van szó. - Én legalább bevallom, hogy nem vagyok a legjobb önmagam mostanában. Szerettem volna, ha tudod, hogy bizonytalan vagyok dolgokkal, amik újak számomra, mégis van, amit biztosan érzek. Kusza. De ilyen...így gondolom én - újra a fának döntöm hátamat. - Szeretném tudni, bármi van veled, Hunor. Ha jó, ha rossz. Mert te vagy a legjobb barátom és ez jelentéssel bír - mondom magam elé, ahogy letörlöm azt az egy kósza könnycseppet, ami utat engedett törni magának. Több nem fogja követni, arra mind mérget vehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=832461#post832461][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.06.08. 11:24[/b][/url]

Megijedek. A végére már palástolni is nehezemre esik. Megijeszt ahogy reagál, az, hogy valóban magányosan kell rájönnöm mi az, ami bennem lezajlik. Rádöbbenek: nincs senkim, akivel megbeszélhetném és a gondolat olyan ürességet hagy bennem, ami után képtelen vagyok szinte kapálózni Hunor után. Nem beszélek róla, csak ne legyen rám mérges. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, mintha nem éppen a harmadik évfolyamra lépnék, mintha nem kaptam volna díjat a kiválóságomért, a felelősségtudatomért. Ülök itt, legbelül hirtelen kétségbeesve. Ennyire nem ismerhettem félre! Az lehetetlen. A szavak szorítják a torkomat, de nem bírom őket bent tartani, azok csak jönnek és teszek egy vallomást ismét: ő a legjobb barátom. Jelentéssel bír. Soha nem volt még ilyenben részem, és a mostani helyzetben a családdal a sok kérdéssel bennem az érzelmeim kapcsán szükségem van rá. Csak elképzelni tudom neki mennyire van énrám. Már mélyen bánom, hogy csúnyán szóltam vissza neki miszerint nincs joga beleszólni. Így igaz, ez a véleményem, de nem eltaszítani akartam. Éppen az ő véleménye is érdekelt, mégha a szerint mérget inna, de nem sülhet ki semmi abból, amibe belekevertem magam. Igaza lehet. Lehet degradálva is szól hozzám, akár egy buta csitri lennék. Az volnék? Hiszen, nekem csak… én csak… Én csak tudom, benne is van valami, amit nem mond el és olybá tűnik már nem is fog. Könnyemet szinte le sem törlöm arcomról, Hunor szól. Hagyjuk. Szemöldököm kérdőn rebben meg, szorosabban ölelem magamhoz felhúzott térdeimet. Itt hagy.
Tényleg itt hagyott, bármennyire szorítom össze fogaimat tekintetem üvegessé válik. Homlokom közepe feszül, ahogy éppen csak rásimítok a mellettem maradt pulóverre. Valamit ismét rosszul csinálhattam. Karom húzom fentebb, hogy fejemet lehajtva takarhassam arcomat amíg a könnyeim némán hullnak előre. És még én vagyok a rideg és csodálják, ha még a barátaimat is fenntartásokkal kezelem? Magamra hagyott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=866642#post866642][b]Kőszegi Róza Amélia - 2023.09.04. 22:01[/b][/url]

Harmadik éve próbálom összeszedni magam egy hibátlan bájitaltan vizsgára, de muszáj leszek rájönni mekkora szenvedésnek élem meg. Én kitartóan akarom eltolni a falig, már csak az oktató iránti tiszteletem miatt is, de a bájitaltan ellenáll nekem.
Persze kit álltatok? Jó lenne bizonyítani magamnak is. Lehet, hogy egy ideje letettem arról hogy túl erőltessem magam olyan tárgyakból, amik nem is érdekelnek igazán, de a bájitaltan kivétel. Meg akarom csinálni a kimaxolt kiválót. Tavaly is ez volt a cél, mégse bánom, hogy inkább elmentem Rómába élni kicsit az életem, majd idén odateszem magam.
Ezért ülök most a rét szélén a fűben, meztelen talpamat a fű csiklandozza, ami miatt harmadjára olvasom újra ugyanazt a mondatot az egyik recept leírásában. Ostoba kotyvasztás.
Elnyílt ajkakkal, megcsillanó tekintettel, szinte már hálásan nézek fel Zalánra. Elsőre csak a hangjáról ismerem fel, hiszen mindössze a magas sziluettje magasodik felém mindaddig míg kezemmel el nem takarom a napot.
- Te nem, de a vérboróka addiktív hatása igen - sóhajtva csukom be a könyvet, ujjammal kocogtatom meg a borítóját. - Sámánméreg előtörténetet tanulmányozok, de talán öt perc szünet belefér. Vagy tíz - orromat ráncolom, majd ismét felpillantok rá.
- Szóval. Mi újság Zalán?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=866668#post866668][b]Kőszegi Róza Amélia - 2023.09.05. 14:29[/b][/url]

Arrébb araszolok kicsit. Persze egy teljes rétnyi helye van még leülni mellém, mégis mozdulok mert meggyőződésem, hogy Zalán idén is nőtt. Jó, most olyan vagyok mint azok a rokonok, akiket ritkábban lát az ember és miután az időjárás témáját kimerítették, minden alkalommal ugyanaz a két komment vagy kérdés hagyja el a szájukat: mekkorát nőttél! Randikkal mi a helyzet?
Lényeg, hogy Zalán megint nőtt és hacsak nem futólag vagy a Nagyteremben, borzasztóan ritkán látom. Rengeteg időmet töltöm dr. Laines irodájában, a bíróságon, a kviddicspályán vagy Marinával és Bettivel kihasználva, hogy még egyelőre itt vannak a kastélyban. Öregszünk mind. Borzasztó.
Gondolataimból kiszakadva fordulok felé, a szavaira pedig őszintén elmosolyodom.
- Ne tedd. Tudod azon kevesek egyike vagy, akiknek szívesen segítek - bíztatóan simítok vállára kezemmel, majd visszaejtem azt az ölembe. Most, hogy így fürkészem elég letörtnek tűnik. - Elmondod mi történt? Vaaaagy ajánlhatok egérutat és mondd miben tudok segíteni. Továbbtanulással kapcsolatos? - elhúzom a számat, mert nekem annyira egyértelmű volt mit is szeretnék, hogy ezzel a témával egy percet sem foglalkoztam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=866670#post866670][b]Kőszegi Róza Amélia - 2023.09.05. 15:24[/b][/url]

Egyre ívesebb szemöldököm mindössze rezzeni tud, mert Zalán időben javít a helyzetén. Akkor erre majd később visszatérünk. Majd. Jóval azután, hogy a válaszát olyan kurtára pödri meg, mint a fűszálat maga előtt és a fejem kissé oldalra billen. A retteget Amélia mozdulat, igen, amikor olyan nagyon figyelek, hogy azt is elfelejtem három perce még a bájitaltan járt a fejemben.
Először csak hosszasan, némán bólintok.
- A legtöbben igen - a pálcám magja is rásegít erre. - Melyikkel lenne rám szükséged?
Kétségtelen, hogy a mágusjog mellett a bűbájtan erőteljesen az én terepem. Talán az is a jobbik eset, ha emiatt kérik a segítségemet, de nem tudom leküzdeni a bennem éledező ügyvédet. Legalább ezer másik kérdés fogalmazódik meg bennem a gyanús viselkedése miatt, de ajkamba harapva visszafogom magam. Egyelőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=866676#post866676][b]Kőszegi Róza Amélia - 2023.09.05. 18:53[/b][/url]

Izgatottságom vagy talán aggodalom ez, fene se tudja, de addig fajul, hogy szinte a fülemben dobog már a szívem. De tényleg, melyik bűbájra lehet szüksége? Biztosan nem valami idióta vicceskedő rontás, hiszen róla van szó, alig mert megtámadni az első párbajunkon. Nem sokat könyörgök pasiknak, sőt, mondjuk úgy, hogy soha, de ott már szinte idáig fajult a történet, mire megcselekedte. Szóval valami komplexebb és komolyabb lehet. Aztán a dobogás lelassul, én pedig picit csücsörítek. Ennyi? Interveno Momentum? A jövőjét egy ilyen egyszerű, lassító bűbáj határozná meg? Nem értem az összefüggést, de nem is az én dolgom. Igaz? Igaz.
- Rendben. Jó. Ez nem egy nehéz varázslat. Olvastál már róla? - kérdezem, de alig-alig hagyok időt válasznak, már folytatom is. - A tér-idő intervallumban mozogva segít megnyújtani az időt, dióhéjban ennyi a lényege. A mozdulata sem nehéz, igaz nagyon pontosnak kell lenni - leginkább helyzettől függ, de nálam előfordult, hogy a könyvesboltban elrontottam, aztán hangosabbat csattant a lexikon mint azt bárki is szerette volna.
- Mire kell, Zalán? - ééés ennyit arról, hogy kinek a dolga.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=866837#post866837][b]Kőszegi Róza Amélia - 2023.09.09. 21:23[/b][/url]

Halkan hümmentek mégha az arcomról nem is igazán lehet leolvani mi jár éppen a fejemben. Ahogy az övében sem tudom, de még az utóbbi évek mágusjog gyakorlatai sem kellenek ahhoz, hogy észrevegyem vaj van Zalán füle mögött. Ismerve őt ezt könnyű látni. Mármint, már amennyire, mostanában tényleg nagyon keveset beszélgettünk.
Nagy és nehéz sóhaj kíséretében nézek szét a réten, ahogy a gondolatok cikáznak a fejemben. Szemem sarkából sandítok vissza fel a mellettem ülő háztársamra. Elég ha érzékeltetem vele, hogy gyanús nekem.
- Jó. Ezt most be kell fejeznem, mert ha nem teszem még a végén Farkasházy-val álmodok. Öhm. Ez most sokkal rosszabbul hangzott, mint a fejemben, de érted... - veszem újra kézbe a könyvet. - Holnap találkozzunk a kviddicspályán? Mit szólsz? - ma estére még meghívtak egy házibuliba, ahova biztosan elnéznék.