36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Rét - Ivanich R. Benett hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2021. április 27. 19:48 | Link

MinJae

Ahogy közeledik a jó idő, úgy érzem újra egyre fojtogatóbbnak a kastély falai között eltöltött hétköznapokat. Épp elég, hogy az órákat végig kell szenvednem, de amint lehet, jobb a szabadban tengetnem azt a pár órát, amíg kénytelen vagyok visszakeveredni a körletembe. Vágyakozóan nézek ilyenkor a mestertanoncokra, akiknek már legalább nem kell engedély az iskola területének elhagyásához, és akkor mennek le a faluba nézelődni, amikor csak akarnak. Pár év és hasonló sorsra jutok. Addig persze ijesztően gyorsan telik az idő. És hátra van még egy nagy, embert próbáló feladat, aminek a gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom - a VAV teljesítése. Igen, a rettegett vizsga, csupa nagybetűvel. Nem normális, hogy negyedikes létemre már most napi szinten az eszembe jut. Mi lesz jövőre...
Ha a szabad ég alatt járok, nagyobb biztonságban érzem magam. Nem tűnhet fel a sarkon egy rellonos sem, már távolról látom a veszélyt, s ha kell, időben kereket oldok. Ha valaki kiszúr magának, azt gondolja, hogy egyedül szeretnék lenni, ezért jó esetben meg sem közelít. Iskolai talárom alatt egy csíkos, kényelmes, kissé elnyűtt pólót hordok, úgy keresek ülőhelyet a könyvolvasáshoz. Vékonyka ujjaimmal minden erőmmel szorongatom az erre a tanévre kiadott ajánlott irodalmat a varázslényekről, de ha megunnám, van nálam egy regény is. Először a pulcsimat leterítve ülök a földre, de túlságosan tűz a nap, ezért néhány perc múlva árnyék után kutatok. Az egyedüli szabad hely viszont úgy látom, foglalt. Pont ettől féltem... Nem tudom, melyik ciki. Odamenni, vagy látványosan elhagyni a terepet, de ahogy hunyorogva kémlelem őt, eléggé bele van merülve a dolgaiba. Én például utálom, ha ilyenkor zavarnak, de bátraké a szerencse, talán megtűr a fa túloldalán, ha meg se nyikkanok.
- Szia! Nem zavarok? Csak kell egy kis árnyék az olvasáshoz - magyarázkodom, na nem mintha kérdezte volna. Ha jól látom, fiatalabb nálam, végre gyakorolhatom azt, hogy nem én vagyok a legkisebb, és nekem is van szavam.
Utoljára módosította:Ivanich R. Benett, 2021. április 27. 21:21 Szál megtekintése
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2021. április 27. 21:21 | Link

MinJae

Úgy látszik, sose leszek elég halk ahhoz, hogy ne hozzam rá a frászt a társaimra. Pedig nagyon igyekszem meghúzni magam. A járásommal se csapok zajt, ha vagyok valahol, ezért is sütöm le a szemeimet szégyenkezve, amikor a fiú kis híján a szívéhez kap. Biztosan a túl sok könyvtárba járás az oka. Ott szoktam hozzá igazán a csendhez. Tudom jól, milyen az, ha valaki belemerül a dolgaiba, és hirtelen kizökkentik belőle. Ilyenkor ölni tudnék. Csak most merem végigmérni őt a szememmel, s ahogy megállapítom, hogy rajzolt, máris megértőbbé válok.
- Oh, tényleg? Köszi... - kapok a halántékomhoz kissé tanácstalanul, ahogy szétnézek magam körül. Mondanám, hogy igazából a fa túloldalát szerettem volna megcélozni, de udvariatlanság lett volna nem megkérdezni őt az engedélyért, viszont már túl késő ahhoz, hogy csak úgy átköltözzek. Hát, ülhetek hozzá közelebb is, ha őt ez nem nyomasztja. Én elég jól ki tudom zárni a külvilágot ahhoz, hogy néhány oldal elolvasása után mindenkit levegőnek nézzek, amíg erélyesen rám nem szólnak. Az időérzékem túl könnyen elveszítem, ha épp falom a könyvet.
- Otthon? - döntöm oldalra a fejem, bár azt hiszem tudom, hogy az országára céloz. Talán ismeri Min Jongot is, vagy ha más nem, járt a családi könyvesboltjukban? Egy csapásra izgatott leszek, de egyelőre az arckifejezésemen kívül nem adom más jelét ennek. - Már olvastad? Igazából a tanár ajánlotta. Egy ideig el voltam maradva a varázsvilággal, ezért próbálom behozni a lemaradást. A varázslények pedig nagyon érdekesek. A menhelyre is szoktam járni önkénteskedni a faluba - igencsak meglep, hogy ennyire jól ismeri a szakirodalmat, és kissé irigy is leszek, amiért már ilyen fiatalon előrébb tart ebben, mint én. Ha valóban érdekli, dobni fog egy hátast a repülő kaméleonomtól. - Te pedig rajzolni készültél? - guggolok le mellé, a két könyvet közénk helyezve.
Szál megtekintése
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2021. április 28. 17:34 | Link

MinJae

Azt hiszem azért jó ebbe a suliba járni, mert ide tényleg a világ minden tájáról érkeznek diákok. Ki előbb, ki utóbb, de becsatlakozik a képzésbe. Megértően kell mosolyogjak, hiszen nincs egyedül a helyzetével. Ha belegondolok, és kicsit késve jelenik meg a varázserőm, akkor ugyanebben a cipőben járnék. Viszont hiába érkeztem menetrend szerint, vagyis a tanév elején - jaj, az az évnyitó... -, egy csomó lemaradásom még így is akadt, és valószínűleg hosszú évekig látszódni fog rajtam, hogy nem aranyvérű környezetben szocializálódtam. A kíváncsiság azért tovább furdal. Azt kivételesen nem kérdezem meg, hogy milyen Korea. Sokat hallottam már róla, bár ahogy mondják, nem eleget. De ott volt a Levita korábbi házvezetője, egy jelenlegi prefektusunk, a könyvtáros, a gyógyítónk, és még néhány iskolatársam, akik tudtommal onnan származnak. Akad itt egy félig japán tanár is, de arra például nem emlékszem, hogy kínai lenne köztünk. Talán ezek mind azt bizonyítják, hogy jó iskolába küldtek. Viszont mindig érdekel, hogy miért választják ezt a helyet, és a srác esetében arra is kíváncsi lennék, hogy mi volt a késlekedése oka. Lehet, hogy ebben is hasonlítanánk.
- Az egy nagyon szép ország - jegyzem meg boldogan, kissé megbiccentve a fejem. Már, ha jól emlékszem erre... - És hogyhogy Magyarországon tanulsz? Az évnyitón mintha még nem láttalak volna - vakargatom meg az állam töprengve. A zöldek asztalát elkerülöm, de óvatosan még őket is felmérem, hogy milyen új szerzetek jönnek-mennek a tanévkezdéskor, így van ez a többi elsőssel is, akikre arcról biztosan emlékeznék. Főleg ezzel a külsővel. - Vagy csak más színű volt még a hajad - toldom hozzá gyorsan, egyéb ötlet híján.
- Nyugodtan elveheted, ha meg akarod nézni - ajánlom fel a lehetőséget. A kérdésére viszont már összerezzenek. Tudom, hogy rossz beidegződés, és hogy már rég túl kellett volna lépnem rajta, hiszen a családi dráma is megoldódott otthon, de még mindig túl sok rossz emlék fűz hozzá. Folyton azt hiszem, hogy támadni akarnak vele... - Mugliknak. De nem egészen. Félvér vagyok - vágok közbe gyorsan, elhadarva a mondókámat, de mégis büszkén és görcsösen ejtve ki azt a szót, hogy félvér. Hiába magyarázkodtam sokszor, még mindig nem érzem magam kényelmesen a témával. Inkább csak legyintek egyet, és továbblépek.- Vannak szabad hétvégék, majd szólni fognak róla. A faluban van egyébként, mindenféle állattal, de ritka a különleges varázslény - árulom el neki a később még hasznos infót.
- Ez tök jól hangzik - lepődöm meg, de ahhoz túl gyáva vagyok, hogy elkérjem a rajzait megnézni. Tudom magamról, hogy én mennyire szégyelltem őket, vagy a verseimet. Jó, ha eldugom őket a fiók aljában, vagy a noteszem mélyére. Emlékszem, hogy múltkor mekkora gond volt abból, hogy kéretlenül beleolvastam egy bizonyos illető naplójába. A fiú nagyon céltudatos lehet, ha ilyen korán érdeklik őt a sárkányok. - Akkor hogyhogy nem a Rellonba kerültél? - emelkedik meg a szemöldököm zavartan. - Menni fog a kiejtés, azt hiszem. Benett vagyok, de a többség csak Beninek hív - helyezkedem el mellette, s ahogy bal kezét nyújtja, megilletődve csavarom ki a karomat, hogy valahogy sikerüljön viszonoznom a kézfogását. Látszik rajtam, hogy meglep, pedig nagyon próbálok úgy tenni, mintha ez lenne a természetes módja a bemutatkozásnak. Biztosan valami távoli szokás feléjük, amiről még nem hallottam.
Szál megtekintése
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2021. augusztus 3. 03:39 | Link

MinJae

Bárcsak jártam volna. Legalábbis ez a mondat fut át az agyamon először, mielőtt bármit is mondanék. Még csak nem is azt a csapatot erősítem, amelyik egy sorozat vagy zene hatására szeretett bele ebbe az országba. Azt hiszem, hogy kicsit kilógok a sorból, mert egészen egyszerűen jóban lettem néhány itt élő koreaival, akik sokat meséltek a szülőföldjükről. Amikor pedig később olvasni támadt kedvem, a könyveken keresztül is megismerkedtem ezzel a kultúrával. Otthon pedig jöttek a filmek és a zenék, de csak érintőlegesen. Egyszer klassz lenne felfedezni a világ azon felét. Na, de ahhoz előbb meg kéne dolgoznom, mert nem lehet olcsó mulatság.
- Csak sokat hallottam róla, mert a könyvtárosunk is onnan jött. De vannak még páran a diákok közül... - egészítem ki gyorsan, de azt nem teszem hozzá, hogy velük annyira nem vagyok jóban, és mérget se vennék rá hirtelen, hogy ők biztosan odavalósiak. Remélem, hogy azért nem lombozom le a válaszommal. - Elég szigorú családod lehet - döntöm oldalra a fejem, és szándékosan nem viszem le a hangsúlyt a mondatom végén, mert mintegy várom, hogy ő fejezze be azt helyettem. Aztán értetlenkedve tárom szét a karjaim, mert úgy látszik nem sikerül teljesen megértenem a halkra váltott hangnemet. - Éééés az jó dolog, nem? Vagy miért kellett kiharcolni? Gondolom nem annyira jó a suli híre nemzetközileg - latolgatom hangosan, mert hát ha választani kéne, akkor biztosan egy ismertebb európai országba küldeném onnan a gyerekem.
- És sikerült kiheverned az időeltolódást? - fel se merül bennem, hogy a problémákat firtassam, hiszen el tudom képzelni, hogy nem egyszerű kilogisztikázni az ilyen távolról érkező diákok érkeztetését, beíratását. Átveszem tőle a könyvét, de a figyelmem egyelőre túlságosan leköti a megjelenése, valamint a mondatai, így ha udvariatlan is, de még nem pillantok bele. Az előbbinél is jobban lesápadok, az agyam leblokkol egy pillanatra, amíg zavartan össze nem rakom, hogy mire is célozgathat. - Ja, semmi gond. Úgy tűnt, mintha magamra vettem volna valamit? Nem kérdeztél semmi rosszat - magyarázkodom. Azt hittem, hogy már nem vagyok ennyire látványosan érzékeny erre, de ezek szerint még jobban kell figyelnem magamra. Nem hagyhatom, hogy ilyen apróságokkal kihozzanak a sodromból, pláne ha teljesen ártatlanul teszik ezt. Legalább örülök, hogy adhattam neki néhány tanácsot.
- Hát, inkább adj hálát, hogy nem az alagsorban kell laknod. Ott bizony szétszednének a fiúk. Nem szeretik az olyan fajta művészlelkeket, mint te, vagy én. Úgyhogy vigyázz velük... - először majdnem felröhögök, amikor azt mondja, hogy menő lett volna oda kerülnie. A címer nem minden, az csak az álca. Valójában velejéig romlottak gyülekezete az a ház. Ami ártást kaptam a suliban, szinte mind a zöldekhez volt köthető. Az átlagosnál nagyobb utálatom alakult ki feléjük, ami miatt biztosan hülyének néznek a többiek.
- Meg kellett volna hajolnunk, igaz? Rendben, majd segítek - mosolyodom el, ahogy beletúrok a hajamba, egy fejbólintással pedig engedélyt adok neki, hogy belemerüljön a kölcsönvett könyvbe. Addig én is megnézhetem az övét.
Szál megtekintése
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2021. augusztus 26. 02:23 | Link

MinJae

Hosszasan nézem a tekintetét, hátha megtalálom benne a fenyítés, fegyelmezés bármi jelét, de vagy nagyon jól titkolja, vagy egyáltalán nincs szó ilyenről. Amióta a színjátszókört vezetgetem, na meg átestem néhány csalódáson az itt tanuló diákok jóvoltából, valahogy az emberismeretem is hosszas fejlődésen ment keresztül. Elég fájdalmas volt, de a sok áldozat után elővigyázatosabb lettem, és talán erősebb is. Egyre több teher, váratlan késszúrás kell ahhoz, hogy sírni tudjak. Lehet, hogy csak a könnyeim fogytak el mostanra. De tény és való, hogy jobban olvasok mások tekintetében, mint korábban. Öregszem... és MinJae arca most őszinte hozzám, legalábbis így látom. Vagy csak túl megbocsátó a szüleinek, na de hát végül is itt van, elengedték. Nagy harc valóban nem lehetett. Tudom, hogy mennyire fontosak a szabályok és a hagyományok azokban a társadalmakban, de úgy látszik, megtörik a jég, ha kell.
- Ja értem. Hát, legalább kiegészítitek majd egymást. Unalmas lenne, ha a tudásoddal az árnyékukban kellene élned. Az csak jó, ha valami újat tanulsz, és nem feltétlenül az ő útjukat követed - állapítom meg hangosan. Elmosolyodom, amikor a Bagolykőről hallok. - Lehet, hogy nem a legnagyobb, de nekem hidd el, hogy elég zegzugos, és ennyi év után is mindig találok új arcokat. El se tudom képzelni, hogy milyen lehet például a Roxfort - sóhajtok egy nagyot, ahogy a távolba révedve álmodozni kezdek róla. Kész álom válna valóra, ha oda vettek volna fel. Nem mondom, hogy rossz sorom van itt, de mégiscsak az egyik leghíresebb iskola a világon, és ahogy hallottam, sokszorosa a mi létszámunknak, hát még a kastély mérete. De már azt is lehetetlen elképzelnem, hogy milyen egy nyüzsgő nagyvárosban élni. A családom egy része Kárpátalján él, na arról aztán sok minden eszébe jut az embernek, de az nem, hogy fejlett ország lenne. Pesten se az úri negyedben laktam. Legalább nem a nyócker. Aztán csak mosolyogva konstatálom, hogy sikerült összeszednie már magát.
Míg a könyvemmel foglalkozik, amit nyugodt szívvel hagyom, hogy elvegyen, az övét nyitom fel. Nem lep meg, hogy tele van sárkányokkal, de leginkább a rajzaira lennék kíváncsi, mert ha jól láttam, némi művészi vénával is bír. Remélem, hogy egyszer talán megosztja velem, mondjuk a dicséretben nem vagyok a legjobb. Meg úgy az érzelmek kimutatásával se biztos, hogy tőlem nyerné a legtöbb önbizalmát. A karakterekkel kicsit gondban vagyok, de inkább nem jelzem neki, hogy rossz üzletet kötöttünk, mert az illusztrációk cserébe mindenért kárpótolnak. Próbálom előhívni a sárkánytan tudásom, ami bár nem a legtökéletesebb, de egész sok minden megmaradt belőle. Az alapján könnyű kitalálnom, hogy miről van szó az oldalon, vagy épp miről nem tanultunk még. Féloldalasan a fiúra pillantok, de mivel látom, hogy borzasztóan belemerült az olvasásba, csak akkor akarom megzavarni, amikor már végzett vele. Szép ábrázolások, színes kavalkád fogad, a sok olvasástól számomra is hamar elrepül az idő. Aztán kikívánkozik a kis megjegyzés, amivel talán valami olyat mondok, amitől leesik az álla.
- Az az igazság, hogy borzasztóan félek a sárkányoktól. Szerintem elájulnék, ha megjelenne velem szemben. Bármikor támadni képes, hatalmas vadállatok lényegében. A képeken viszont gyönyörűek - ismerem be neki, kissé szégyenkezve, kissé viszont háborogva, utolsó tagmondatommal viszont igyekszem már előre csillapítani a kedélyeket. Remélem, hogy meg tud győzni az ellenkezőjéről.
- Rossz embert kérdezel - vonok vállat egykedvűen. - Nem szoktak beavatni, ha szerveznek valamit. Nem vagyok egy központi, híres figura. Ha van valami nagyobb buli, azt nem lehet nem észrevenni, ne aggódj - vigasztalom, de ha menni akar, hát nem csinálok belőle nagy ügyet. Végül is megnézegette a könyvem, amit a leginkább akart.
Szál megtekintése
Rét - Ivanich R. Benett hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék