Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=775726#post775726][b]Cameron Blanc - 2019.09.28. 18:28[/b][/url]

A szünidő eseménytelenül, mondhatni gyorsan elszállt. Elég passzívan pihentem otthon, Franciaországban, nagyjából minden nap felét teljesen átaludva. Fárasztó volt ám a vizsgaidőszak, életemben nem tanultam még ilyen intenzíven, rám fért egy kis pihenés, na. Mindenesetre nem bánom, hogy már vége is. Megszerettem Magyarországot, sok mindenkivel megismerkedtem itt, már-már vártam, hogy visszajöhessek és megkezdhessem a következő, immáron teljes tanévemet. Azt kifejezetten vártam, hogy ismét elkápráztathassak mindenkit is, vadonatúj trükkjeimmel. Merthogy ha valamit csináltam a nyári szünet alatt, akkor új trükköket biztosan tanultam!
Nem is kellett sokáig várnom, a klubhelyiségben maguktól keresett meg pár másodikos lányka, akik múlt tanév óta azon rágódnak, hogy vajon hogy került a karórám az egyikük farmerjének zsebébe mikor pár pillanattal korábban még a csuklómon pihent. Innentől viszont nem volt nyugtom, beindult a biznisz a hógolyó effektusnak köszönhetően. Nem bántam, sosem unatkoztam esténként, ha a klubhelyiségben tartózkodtam.
A mai nap sem történt másképp, el is fáradtam mire kiüresedett a helyiség. Egyedül maradtam , legalábbis azt hittem. Még maradtam gyakorolgatni pár nehezebb keverést, néha-néha nagyokat ásítva, szaporán pislogva. Látásom homályosodni kezdett, ideje volt nekem is felcuccolni a hálókörletembe, még mielőtt bealszok a kanapén. Épp az utolsó keverésnél tartok, utána már tényleg abbahagyom és felmegyek aludni, mikor... Masa.
- Quoi! - Kiáltok fel a férfiasnál egy magasabb oktávon. Ijedtemben a kezeimben tartott kártyalapokat is eldobom, s azok úgy hullanak szerteszét, akár csak a konfetti. Ha bármi álmosság volt bennem, az erre a hirtelen pulzusemelkedésre fixen távozott. Mindkét kezemmel megdörzsölöm a korábbi ásítások véget még mindig könnyes szemeimet, úgy nézek végül vissza a lányra, remélve, hogy már nincs is ott, csupán álmodtam a dolgot. Ott van, és bizonyára fültanúja volt férfiasnak nem igazán mondható megnyilvánulásomnak.
- Az... - ...okat csak úgy otthagyjuk? Mondanám a földön szanaszét heverő kártyák felé bökve, ám a lány lepisszeg. Nem is tudom, hogy min lepődtem meg jobban. Masa hirtelen felbukkanásán, vagy azon, hogy szó nélkül követem.
Csendben haladunk végig a folyosókon, egy árva hang nem hagyja el a számat. Nincs rajta az egyenruháján a prefektusi jelvénye, ebből feltételezem, hogy amit most teszünk, arról nem fog szólni semmilyen prefektusi jelentés. Az övé legalábbis biztosan nem. Nem kell rángatnia, haladok szépen mellette, közben alaposan elgondolkozom azon, hogy mégis mi a retkes fenét keresünk itt és miért. Az előre odakészített táskából adódóan merem állítani, hogy nem spontán ötlet vezéreli. Mindig is tudtam, hogy kattant valamennyire a csaj, de hát így szeretjük.
Kiérünk az épületből, eddig teljesen észrevétlen. A hőmérsékleten megérződik, hogy a nyár már rég elaludt, hideg szél borzong át rajtam és nem segít az sem, hogy egy szál pólóban vagyok. Well, kis idő és hozzászokik a testem a hőmérséklethez, vagy megfázok. Ez a kettő.
Mire az erdős rész elé érünk teljes mértékben kifogyok minden ötletből, továbbra sem tudom elképzelni ittlétünk okát. Megállunk, én pedig kérdően nézek Masára, ám végül csak egy "Mi van?" fér ki a számon, mikor jelzi, ismét beszélhetek. Meglepettségemet fokozza a két miniatűr ásócska amit a táskájából húz elő.
- Az attól függ. Téged nagyon szívesen eláslak, ha nem adsz egy jó indokot arra, hogy miért rángattál ide - felelem cinikusan a szememet forgatva. Igazán megérdemelné. Esküszöm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=776265#post776265][b]Cameron Blanc - 2019.09.30. 23:07[/b][/url]

Nem vagyok korán fekvő típus, de most már viszonylag késő van még nekem is. Aludni szeretnék, nem itt kint vacogni egy szál pólóban. Örülnék ha hamar elintéznék azt, amiért ide jöttünk, nincs ínyemre a dolog egyáltalán. Arcomon a meglepetés - már amennyi látszik belőle a sötétben - megduplázódik, mikor mindkettőnk tekintete a batyuba csomagolt valamire (vagy valakire) és vissza. Hirtelen nem is tudom hova tenni az egészet, lábammal piszkálni kezdem, mikor Masa ledobja azt a földre, hogy megnézzem mozog-e. Ha mozog, akkor nagyon para.
- Mi van ben... - ...ne. Kérdezném, de szavaim hirtelen belém szorulnak, indokolatlan nevetési kényszerem támad ahogy Masát szépen fejen is találja a hirtelen többszörösére nőtt szerszám, bár végül beérem egy széles mosollyal is. Csóri lányt eleget bántja a sors, kegyelem lenne számára ha valaki elásná.
- Kedves Mase-Masa - nézek rá én is csábító szemeimmel, na meg mosolyommal egy mély sóhaj kíséretében. Van annyira hideg, hogy látszódjon már halványan a kifújt levegő. Fázom.
Rendkívül kényelmetlenül érezném magamat ebben a meghitt szemezgetős szituációban ha nem tudnám, hogy milyen bolondos a lány ki velem szemben áll. Meg aztán szépen néznénk ki, jelenleg egy bármilyen ágy plusz egy párna vonzóbbnak ígérkezik, mint egy háztársam barátnője akivel kb lehetetlen a lépést tartani. Fejben. Szegény Bencét is sajnálom ám, minimum kétszeresen gyorsabban kell, hogy pusztuljanak az agysejtjei mellette. Szép dolog is a szerelem.
- Mi van? - Kérdezem az elmúlt két percben immáron másodszor nemes őszinteséggel. Pont erről beszéltem. Lehetetlen követni a csajt. L e h e t e t l e n. Hirtelen teljesen leblokkolok, nem tudom hová tenni a dolgot. A két ásó a rejtélyes csomaggal illetve a legilimencia valahogy nagyon de nagyon nem fér össze. Külön külön is ritka furának találom, főleg így az éjszaka közepén (aludni akarok).
Egy szó nem hagyja el a számat döbbenetemben, ami nem mellesleg tovább gyarapszik mikor Masa hozzáér, mi több, megragadja az alkaromat. Melegséget érzek, a lánynak jóval magasabb a test-hőmérséklete, talán tényleg a kalandvágy az okozója.
Nem telik bele egy pillanatba se, mire megérzem a már korábban tapasztalt, enyhén kényelmetlen érzést. Benne van a fejemben, csak tudnám mit akar. Az arcom mindent elárul. Ha eddig döbbenetet láttál rajta, akkor képzeld el most! Összevont szemöldökkel meredek a lány szemébe, némán kérdezve tőle, mégis mit csinál. Mindenesetre nem lököm el magamtól, hagyom, hogy a kapcsolat fenn maradjon. Ne húzzuk az időt, hadd mutassa meg mit akar, és hagyjon aludni.