Zsömle és én, mi jó pasik slattyogunk egymás mellett és élvezzük a jó idő, mert az van. Befigyelt a nyár és hozta a haverjait a meleget, meg a napsütést. Így ma én is úgy döntöttem megfuttatom ebemet és magamat is idekinn. Nyakamban persze ott lóg csőretöltött fényképezőgépem, hisz fotós vagyok, vagy mi a szösz. Tehát itt vagyunk a réten, elvagyunk mint a befőttek, amikor is kiszúrok egy kolleginát. Nála is fotómasina van, de, hogy amatőr-e a lelkem, vagy hasonszőrűen régi motoros a szakmában mint én, azt innen mégy nem tudom. Laza léptekkel megindulok felé és hű ebtársam mellettem lépked. Kék farmert, fekete galléros pólót viselelek oldalamon egy kis táskával amiben úgy öt-hét szendó várja, hogy befaljam, ha találok majd rá alkalmas helyet. Na meg a ki füzetkém. Ahogy odaérek a lányhoz elő is szedem és ráírok pár sort - Szia! Nesztor vagyok, meg siket. Klassz a géped. Mióta fotózol? - érdeklődő arccal nyújtom felé a füzetkét, hogy olvassa el amit rávéstem. Közben Zsömle közelebboson és, mert ő az igazi nőcsábász, már be is igyekszik vágódni a lánykánál a nagy barna szemeit ráfüggesztős oldalra biccentett fejes ábrázatával. Amikor megkaptam a kiképzője nem mondta, hogy ilyen is tud lenni, csak azt hogy remekül teljesített az iskolában, ahol az egyik legügyesebb segytőkutyává vált. Ettől függetlenül azért csak megmaradt benne az a kedvesség, ami csak egy bohókás kölyökkutyára jellemző, pedig ránézésre inkább látszik ordas farkasnak.

Széplaki Alíz

 Szó se róla beszédes kislány, annyi szent! Alig győzöm olvasni a szájáról amit mond, de azért nagyrésze árjön. Mondjuk úgy a lényeget megszűrtem magamnak. Nincs baj ezzel, hiszen honnan is tudhatná, hogy ha kedvezni szeretne, akkor kicsit lassabban és kevesebbet szokás mondania annak, aki nem hall, csak az artikulálása alapján érti meg. Ettől függetlenül kedves és Zsömléért is odavan kb annyira mint a fotózásért. - Úgy húsz éve, de komolyan inkább tizenöt éve fotózom - írom a füzetembe - Legjobban arcokat szeretek forózni, portrékat, és nekem a színesek és feketefehérek egyaránt játszanak mert például egy ragyogó zöld szemet a szürkeség megöl, de egy komoly témához, vagy művészibb beállításhoz meg pont az kell- folytatom - Na meg, amit ugye azt fotózom, amit a megrendelő kér, mert ez a munkám. Te még tanulsz? - kérdezem meg írásban és a papírt megint a lány felé mutatom, miközben lábamhoz visszaoldalgó, teljesen elégedett ebtársam fejét megsimogatom, jelezve neki, hogy maradjon, mert még elleszünk it egy darabig. A fények még csak most kezdenek majd finomodni, a rét pedig megtelni élettel és remélem emberekkel is, akikről jó képeket lőhetek. - Ma it sikerült elcsípned eddig? - faggatom, mert felkeltette az érdeklődésemet. Simán lerí róla, hogy nem csak úgy kattoktat a jó kis masinájával, amit apuci vett neki. Sok ilyen van az a baj. De ő lelkesen csinálja.

 Ez a csacsogó lányka feladja most nekem piszkosul a leckét, mert nem győzöm követni a mondatait, amik csak úgy áradnak belőle, pedig tényleg kis helyes csajszi, meg kedves is persze, és érdeklődő. -Ha gondolod megmutathatom őket. Most még mindenem dobozban van, mert épp készül a galériám és műtermem, meg a lakásom, de kikotorhatom pár albumomat- írom neki és mutatom felé. Jó lenne már azt a francos fordító masinát beszereznem, mert ez így egyre gázosabb. Néhány mondatát nem sikerül értelmeznem és ebből még félreértés is lehet, na mindegy. Figyelem az egyetemi székfoglalónak is beillő előadását, melyben két mugli művészről ad nekem infókat. Csak mosolygok rá és beletúrok hajamba. Zsömle közben élvezi a simogatást, amit Alíztól kap. A kis genya úgy csinál, mintha nem dögönyözném eleget. Na ezért majd még számolok vele otthon. Előadja itt nekem a kitett kutyát... - Számomra Robert Capa és Szipál Márton képei a mérvadók, ha fekete-fehérről van szó, bár azt mondom inkább mindenki a maga szeme szerint fotózzon - talán megérti, hogy ezzel arra akarok utalni, hogy szép dolog a lexikális tudás és más mesterek ismerete, de a saját útját kell megtalálnia minden fotósnak. - A fények a fotós barátai, azok adnak a fekete-fehér meg a színes fotóknak is életet - teszem még hozzá. Nem tudok olyan sokat leírni, mint amennyit eljelelhetnék, ezért összesűrítem a gondolataimat, mint egy jó kis alaplevet. Ezalatt ő a munkáról beszél, meg hogy jó hogy szeretem. Csak bólogatok, mert igaza van. Klassz, hogy azt csinálhatom amit szeretek és amihez konyítok. Pálcával hadonászgatni nem az én világom, pedig nem vagyok qvibli teljesen, de valahogy sosem vonzott a dolog. - Az jól hangzik, de akkor te csaltál, mert már tudtad, hogy találkozunk! - vigyorgok amikor ezt a mondatot elolvastatom vele. Persze sejtem, hogy azért ez nem így van, de poénnak tök jó elgondolás. Kicsit elbambul, valamin nagyon elgondolkozott, de hamar visszatér közénk és folytatjuk a dumálást. - A természetfotózás legalább akkora kihívás mint a portré, szóval gratula a türelmedhez - húzom szélesre mosolyom, ahogy elismerem az erényeit - Nekem harminchárom évem alatt sem sikerült eleget kifejlesztenem magamban belőle. Amúgy ja, itt lakom, jelenleg egy matracon alszom a dobozaim között, mert már átpakoltam mindent, na meg néha otthon héderelek a szüleimnél és besegítek az éttermükben. Szereted a görög kajákat? - kérdezem, hogy kicsit másról is témázgassunk, ne csak a fotózásról, mert hiába szeretem szerelemmel, azért másból is áll az életem. Zsebre vágom kezeimet és kicsit kihízom magam mert büszke vagyok vegyes származásomra és arra, hogy jó fiú vagyok. Na persze nem mindig, de pszt, ez hadititok!

 Csak intek mosolyogva, amikor azt mondja kellemetlenség. Ugyan kislány, ne csináld már, hát nem ajánlanám fel, ha nem tudnám pontosan mi melyik dobozban van! Okos pasas vagyok, nem ejtettek a fejemre, bár a bátyám mindenütt ezt terjeszti, de tuti, hogy nem, szóval egész ügyesen boldogulok ám a logisztikázással. Mindenem a helyén van kinn és benn is arra mérget vehet. - Egy kiképzőközpontból, Zsömle a segítőkutyám. Jelez ha valaki jön hozzám, vagy visszafog ha nem vennék észre mondjuk egy közeledő kocsit, meg ilyenek - írom le és mutatom neki majd megvakargatom ebtársam fejét. Nem csak a házi kedvencem, annál sokkal fontosabb. Húzott már ki a pácból mikor egy nő miatt többet ittam mint kellett volna, szóval mi jó barátok is vagyunk. Végül csak megtudom, hogy csípi a görög kajákat. A felsorolásra nagyon vigyorgok, mert pont ezeket szoktam csinálgatni. - A családomé a legjobb Görög étterem az egész országban! - büszkélkedek el a lánykának - Tudok főzni, persze, nálunk mindenki tud, kivéve a bátyámat, ő a könyveléshez ért, a húgom viszont ha minden jól megy séf lesz - mesélek egy kicsit a családomról, akik a legfontosabbak nekem. Nélkülük nem tartanék ott, ahol most. Ők nem erőltették a varázslást és nem térítettek el a fotózástól sem. Hagyták, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Jó fej faterom van, ő tanított meg főzni, a mamám meg egy angyal mindenkit meggyőzött, hogy tanuljanak meg jelelni a kedvemért, vele is jóban vagyunk de akit a legjobban komálok az a hugi, rá emlékeztet egy kicsit Alíz. - Sokat sétálgatok, jó témákat keresve, úgyhogy már ismerem a falut, a pubban is voltam, tényleg baba hely - jegyzem le és mutatom neki a sorokat, amikor rátér egy témára, amitől bekattan valami nálam és nem tudom megállni, hogy ajánlatot ne tegyek neki. - Figyelj, én úgyis keresek egy segítőt, mert az előző asszisztensem egy kis gyökér volt, lenyúlta a képeimet és eladogatta őket. Na meg a kéróm is jó nagy lesz és ha gondolod üthetünk két legyet egy csapásra. Fotózunk és lenne egy saját lakrészed, aminek te vagy a góréja. Na mit szólsz? - nézek rá ahogy felé fordítom a jegyzettömböm és várom hogyan reagál a kérdésemre. Nyugiság van! Semmi hátsó szándékom nincs, nem vagyok cukrosbácsi vagy ilyesmi és a harminc körüliekre bukom, de tényleg jó lenne egy olyan segéderő aki értelmes és még fotózni is tud.

 Miutáán letisztáztuk a lakhatás dolgot, arra nemet mond. Tiszta sor, ha saját pecóra hajt, a korában nekem is ez volt a heppem. Szóval semmi gáz, majd adok fel hírdetést, hogy lesz egy kiadó lakrészem kezdő míűvészpalánta részére. A segédkezésbe viszont belemegy. - Na, Zsír! Akkor mit szólnál ha most vadásznánk pár jó témát és kattogtatnánk kicsit? Utána meg majd letárgyaljuk, hogy mi merre és, hogy lesz ezzel a segéd dologgal, mondjuk egy uzo mellet! Mert ahogy látom nagyon durván rá vagy kattanva - a fejemről le tudja venni, hogy nekem is bejön a nemzeti bocskorszíj ízű italunk, szóval nem vagyok nén semmi jónak az elrontója - De csak ha már ihatsz, mert szárazdajkaságról szó sem lehet! - javaslom neki mosolyogva, majd körbekémlelek, hogy merre tolhatnánk el a biciglit. Észre is veszek egy pár piknikezőt, akik nevetgélnek meg minden. Van velük egy kutya is, szóval ha hagyják akkor akár ilyen képeket is lőhetünk, hogy az ebekkel rendetlenkednek. Azokból vicces dolgok szoktak kisülni. - Odaskubizz! - vigyorgok friss sütetű társamra és rákacsintok széles vigyorommal. Ha rábólint már meg is közelítjük a csapatot, akik diákoknak tűnnek így közelebbről. - Amikor így a természetben fotózunk embereket, akkor mindig engedélyt kell kérnünk, a spontán pillanatok esetében is, mert utána gázos szituk lehetnek belőle, ha nem egyeztek bele - írom le és egyúttal fejemmel intek, hogy gyakorlás gyanánt elegyedjen velük szóba és győzze meg őket, hogy a fotózkodás jó buli. Addig én Zsömlével tárgyalom le közös nyelvünkön, hogy nyugodtan hemperegjen a fűben, haverkodjon eb kollégájával, meg hasonló gazdis dolgokat. Majd obit cserélek a gépen, hogy a hátteret el tudjam mosni a képen.