36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Rét - Melody Clarwell hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. július 10. 22:57 | Link

Bibi

Lassan sétálok a réten. Keresek egy csendesebb helyet ahol gondolkozhatok. Magányra vágyom a mai nap után. Lassú haladásomnak azonban van egy kézenfekvőbb oka.
Végre újra a régi önmagam vagyok. A tűsarkak ugyan itt nem tesznek valami jó szolgálatot, de ennek ellenére jó érzés viselni. Tudom azt is, hogy erős sminkemmel és begöndörített hajammal, nem mindenkiben keltek jó benyomást. Ennek ellenére én büszkén sétálok a kíváncsi tekintetek előtt. Nem foglalkozom a véleményekkel.
Mikor megtalálom a részt amit kerestem leterítek egy pokrócot. Lefekszem rá, bár nem válok meg a kiegészítőktől. Előveszek egy újságot és próbálok belefeledkezni, de nem megy olyan könnyen. Lassanként azért sikerül és miközben olvasok és élvezem a napot, már ez az egész sem tűnik olyan szörnyűnek. A többiek sem foglalkoznak már velem, így az csinálok amit akarok. A szemem sarkából azért figyelem, hogy nem jön-e valaki errefelé, de egyenlőre úgy tűnik senki sem akar éppen ide jönni.
Utoljára módosította:Melody Clarwell, 2014. július 10. 23:02 Szál megtekintése
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. július 10. 23:19 | Link

Igazából nem reménykedek abban, hogy nem kell valakivel beszélgetnem és valóban leül mellém valaki. Hirtelen csak annyit tudok megállapítani, hogy lány és egyelőre csak olvasgat.
-Szia! A rokonaimtól kaptam.-nem voltam valami beszédes, de nem gondolom, hogy meg kéne osztanom például, hogy hol élnek a rokonaim. Annál is inkább mert ha hozzáteszem, meg van az esély rá, hogy nagyképűségnek gondolja.
-Egyébként Melody vagyok. Neked mi a neved?-kérdezem. Lassan már szokásommá kell tennem, hogy ha valakivel találkozok ez a mondat mindig meglegyen. Igazából már előbb meg kellett volna tennem, de minek? Nem tudhatom, hogy akar-e beszélgetni. Most viszont nem húztam tovább, majd lesz ahogy lesz.
Szál megtekintése
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. július 10. 23:31 | Link

Most erre mit mondjak? A lány akit mint megtudtam Bibinek hívnak bocsánatot kér. Nekem igazából nincs vele semmi gondom csak nem számítottam az érkezésére.
-Nem voltál bunkó és nincs miért bocsánatot kérned.-szögezem le és megpróbálok kicsit mosolyogni. Hála istennek ezzel sosem volt gondom! Ha eldöntöm, hogy mosolygok akkor őszintének is hat.
-Rellonos vagyok. És te?-kérdezek vissza. Nem igazán érzem másnak mint egy egyszerű bemutatkozásnak, de ki tudja mit lehet belőle kihozni.
Szál megtekintése
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. július 11. 12:50 | Link

Rellonos. Igazából valamiért nem tudom őt így elképzelni. Elve az ahogy a semmiért is bocsánatot kért nekem nem tűnik túl sok sárkány jellemvonásának, engem is beleértve. Ezen most meglepődtem és nagy a valószínűsége, hogy ez kiült az arcomra is.
-Bocsi csak kicsit meglepődtem. Nem rosszból, de nem tűnsz igazán Rellonosnak.-mondom neki. Rám aztán nem mondhatja senki, hogy előítéleteim lennének, de őt akkor is inkább tenném másik házba. Remélem nem sértettem meg vele, de ez volt az első gondolatom.
-Aranyos. Én most szeretnék valami állatot.-kicsit lassan döntök, de már nem sokára elmegyek választani valamit. A macska közben idejött és a cipőmet kezdte rágcsálni. Attól függetlenül, hogy én nem vagyok cicabarát, ők mindig idejönnek hozzám. Bár Bibi próbálja visszahívni, de én nem fogok miatta kétségbe esni, csak nevetek egyet rajta. Közben megsimogatom a szőrét és egy kicsit arrébb rakom a gazdája felé, mert ő magától nem tágít mellőlem.
Szál megtekintése
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. július 11. 13:55 | Link

Látszik, hogy ha nem tartom Rellonosnak akkor most változtat. Gondolom legalábbis most ez a célja, hisz a kérdése olyan,amit én ugyan nem szoktam feltenni, de valóban közülünk a legtöbbeknek fontos.
-Igen, aranyvérű vagyok. Ha ez fontos akkor gondolom te is.-jelentem ki. Én egyébként nem tartom ezt a kérdést olyannak, amit első találkozáskor kihagyhatatlan lenne megkérdezni. Nekem is fontos a származás, de csak akkor ha kicsit jobban megismerek valakit.
-De ha ezt azért kérdezted, amit mondtam akkor én azt nem hiszem, hogy sértő lenne. Szeretem ezt a házat, de azért valljuk be a legtöbb embernek nem szimpatikusak ezek a jellemvonások. -mondom is el a véleményem. Engem különösebben nem izgat mások véleménye, hiszen mindig csak azt nézem, hogy nekem jó-e valami, de ennek ellenére nem kéne megsértődni azon, ha valakit kedvesnek tartok.
Utoljára módosította:Melody Clarwell, 2014. július 11. 13:55 Szál megtekintése
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. július 11. 14:25 | Link

Lassan már nem tudom mit gondoljak. Lehetőségek vannak, de a legtöbb vége úgyis az, hogy különesebben nincs bajunk egymással, csak mégis sikerül mindent másképp gondolni. Azért a mondatának végére kíváncsi lettem volna. Egy ideig csak csendben ülök és mindketten olvasgatunk.
-Mit olvasol?-kérdezem végül, hogy ne csak némán üljünk egymás mellett. Nincs gondom azzal, hogy ketten elfoglaljuk emagunkat egymás mellett, de itt valőszínűleg én is hozzájárultam ahhoz, hogy megállt a beszélgetés. Azonban amellett, hogy tényleg szeretném megismerni, van egy önzőbb okom is, bár ez nálam nem meglepetés. Mégpedig az, hogy nem ártana jó ismerős a saját házamból a sok semleges mellé. Ezt természetesen nem kell tudnia senkinek, hisz amúgy sem ez a legfőbb ok.
Szál megtekintése
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. július 11. 17:00 | Link

Valóban más a gondolkodásunk és ezt mutatja a válasza is. Vámpír mitológiát még sohasem olvastam és nem is szándékozok.
-Csak egy magazint.-mutatom meg az újságomat. Gondolkozok a következő kérdésen, de Bibi kisegít.
-Igen szeretek divatosan öltözködni. És te? Milyen stílusú ruhákat szeretsz?-kérdezem egy kicsit a divatra térve. Ahogy megnézem a ruházatát úgy tűnik szépen öltözködik, de nem olyan kirívóak a ruhái. Ennek ellenére tetszik, főleg a szín, mert a zöld után a második kedvencem a lila. Végülis a ruhám nekem sem annyira feltűnő, hiszen egy egyszerű világoskék ruhát választottam, az öv helyén ezüst varrással. Még így is a bagolykövesek most látnak így először, mert az első pár hétben előnyben részesítettem a kényelmes cuccokat.
Utoljára módosította:Melody Clarwell, 2014. július 11. 17:01 Szál megtekintése
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Rajzfilmes buli
Írta: 2014. augusztus 18. 20:29
| Link

Keiko

Tulajdonképpen amikor először hallottam erről az egész mesés napról, egy szóval reagáltam volna le, ha nem akartam volna tartani magam a kulturáltsághoz. Még jó, hogy jobban belegondolva nem is akkora hülyeség!
Elmentem hát délelőtt a jelmeztárba, majd egy kis válogatás után egy Anna hercegnő jelmezre esett a választásom. Ez ugyan tőlem a lehető legmesszebb áll, de a színészkedés soha sem okozott gondot és ez nem most fog megváltozni. Felvettem hát a ruhát, kétoldalt befontam a hajam, egy leheletnyi sminket tettem magamra és felvettem egy egyszerű fekete cipőt. Egy gyors pillantás magamra a tükörben, majd a megállapítás hogy nem is rossz és már indulhatok is.
Persze akármennyire is szeretek egyedül lenni, egy ilyen eseményre nem árt a társaság. Ennek fényében mentem oda egy akkor még tökéletesen ismeretlen lányhoz. Nem mondhatnám, hogy kicsit sem volt furcsa a helyzet, de végülis ha ő sem jön mással miért ne?
Ebben a pillanatban tehát éppen rá vártam a rét szélén. Valószínűleg könnyebb lett volna, ha tudom milyen jelmezben érkezik, de annyira csak nem lesz felismerhetetlen. Körbenézek a társaságon a legkülönfélébb öltözékeken és embereken. Sok ismerős van a tömegben, bár legtöbbjüket alig lehet megismerni a sok smink és a furcsa ruhák miatt. Nekem ez az egész azért is furcsa, mert sok iskolatársammal ellentétben soha nem képezte az életem részét a farsang vagy egyéb jelmezbálok. Érdekes is lett volna, hogyha iskolába nem mehetek gyerekek közé, de bulizni meg igen. Végülis a sok mottóm közül az egyik, hogy mindent ki kell próbálni egyszer.
Utoljára módosította:Melody Clarwell, 2014. augusztus 18. 20:30 Szál megtekintése
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. augusztus 20. 21:45 | Link

Keiko

Miközben a lányra várok kicsit hülyén érzem magam. Én aki szinte soha nem megyek el bulizni, most egy jelmezbállal kezdek. Ez főleg azért érdekes, mert sosem voltam az a hercegnős típus, aki már kislánykorában arra vágyott, hogy a szőke herceggel éljen egy palotában. Mondjuk a húgommal és a kedvenc meséivel kezdtem belejönni a szerepbe.
Végre meglátom azt akire vártam. Mulánnak öltözött, de mint látom ő sem sokkal lelkesebb nálam. Én egyszerűen nem szeretek ennyire gyerekesen viselkedni. Ugyan a tömegből sokan nem értenének velem egyet, szerintem ezzel hülyét csinálunk magunkból.
Ilyen gyönyörű gondolatokkal neki indulni a dolgoknak is csak én tudok. Próbálok inkább arra gondolni, hogy akár jól is alakulhat a mai este.
-Szia! Szép jelmez.-köszönök miközben én is valami mosolyfélét hozok össze. Ennyire tudok bőbeszédű lenni, így inkább követem a lányt az italospultokhoz. Követem a példáját és én is elveszek egy poharat, bár fogalmam sincs mi van benne pontosan.
-Melody. És a tiéd?-kérdezek vissza miközben belekortyolok a kezemben tartott italba. Odamenni egy lányhoz akinek még a nevét sem tudom, de mégis magammal hívni egy rajzfilmhősös napra, tipikusan rám vall. Na nem mintha mindennap ilyeneket csinálnék, de ha valahova nem akarok egyedül menni, akkor az első szembejövő ember tökéletes lesz társnak. Lehet, hogy nagyon önző hozzáállásnak látszik, de nem érdekel. Ilyenkor soha nem zárom ki, hogy alakulhat köztünk barátság, ha viszont nem akkor egy pár órát elvagyunk aztán vége.
Most viszont gondolataimból visszatérek a jelenbe és abba, hogy a szokottnál is nehezebben jut eszembe bármi. Szerencsére még nem alakult ki a szokásos helyzet miszerint némán állunk egymás mellett.
Utoljára módosította:Melody Clarwell, 2014. augusztus 20. 21:45 Szál megtekintése
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. augusztus 22. 22:49 | Link

Keiko

Nem igazán tudtam mit mondjak vagy mit csináljak, de reméltem, hogy mint mindig most is sikerül feltalálni magam. Végülis azért jöttünk, hogy szórakozzunk és ennek fényében próbálkozni is fogok.
-Igen a Jégvarázsban volt. Az a jégkirálynő kicsit másfajta feldolgozása.-mondtam mikor a jelmezről érdeklődött.-Én sem vagyok annyira otthon ezekben a mesékben, de a húgom mellett azért ismernem kell.-jegyeztem meg mosolyogva. Ő folyamatosan hercegnőkkel és mesékkel tud foglalkozni és nekem természetesen ugyanolyan jól kell tudnom a mindenféle szereplőket. Lina egyébként is nagyon más mint én, mindenben. Ha majd ide fog járni leginkább az Eridonban tudnám elképzelni, de semmiképp sem egy házban velem. Én valószínűleg sokat örököltem apámtól jó és rossz tulajdonságait egyaránt.
Miközben követem Keikót az italospultokhoz arról érdeklődik, hogy melyik házban vagyok.
-Hát igen nem nagyon mutatkoztam be.-mosolyodok el, mert ez egy nagyon enyhe megfogalmazása annak, hogy semmit sem mondtam magamról.-Egyébként Rellonos vagyok. Te pedig ha jól tudom Levitás.-elég sok emberről tudom melyik házba jár. Nagyrészt azoktól akikkel egy pár szót beszélgetve szóba kerülnek a barátai.
-Végülis bármelyik jó, de menjünk mondjuk hőlégballonozni.-döntök egy pár másodperces gondolkodás után. Életemben nem repültem még, persze a ritka alkalmakkor megtartott repülésórákon kívül. Megiszom gyorsan a kezemben szorongatott italt és elindulok célunk felé.
Szál megtekintése
Melody Clarwell
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 69
Írta: 2014. augusztus 25. 16:55 | Link

Keiko

Miközben a beszélgetés folytatódik megtudom, hogy Keikónak öccse van. Én is örültem volna egy kisfiúnak a családba, de azért Linát ugyanúgy szeretem. Nem sok ember számít nekem, de ő vezeti ezt az elit csapatot.
-Nekem bezzeg folyamatos a kiképzés hercegnőkből.-nem mondanám, hogy mindig örülök neki, de ha örülök ha nem akkor is néznem kell, így pedig inkább próbálom élvezni.
Kiderült, hogy valóban levitás, bár én már nem tudnám megmondani, hogy kitől és milyen helyzetben hallottam a nevét. Persze egész a mai napig nem kötöttem a nevet egy archoz.
Nemsokára hőlégballonozni indulunk, így lassan sétálunk oda hozzá, hogy aztán a levegőbe emelkedhessünk. Imádom a magasságot, ennek ellenére nem szeretek például seprűn ülni, de ha egy kényelmesebb helyzetben gyönyörködhetek a tájban, azt imádom.
-Főleg külső miatt, azt nem hiszem, hogy belsőleg hasonlítanánk.-tulajdonképpen nem mondhatom, hogy egy picit sem, de azért a mesében nálam jóval nyíltabb, barátkozósabb és ráadásul naiv. Ez az egyike azon tulajdonságoknak ami bennem egy hangyányira sincs meg.
-Na és te Mulánra? Mármint belsőleg?- érdeklődök én is. Az pont az a rajzfilm, amit annyira nem láttam sokszor, de nagy vonalakban ismerem a történetet.
Szál megtekintése
Rét - Melody Clarwell hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék