Gyönyörű reggelre ébredtünk, itt, a Bagolykő Mágustanoda falai között! A nap csak úgy szikrázott, pontosan ez volt az, ami felébresztett. Nem húztam be este a függönyöket, így amint felkelt a nap, azonnal az arcomba világított, így nem tartott sokáig, hogy teljesen magamhoz térjek. Szépen megreggeliztem, sétálgattam kicsit a folyosókon, majd visszatértem a szobámba. Mikor beléptem, azonnal elkapott, valamiféle hiány érzet. Hirtelen nem tudtam, hogy mi lehet az, csak folytattam a járkálást a szobámba, majd mikor kitekintettem az ablakon, rájöttem. Hiányzik a friss levegő, egy kis szellő, a madarak hangja, egy kis szabad élet. Kicsit rendbe szedtem magamat, majd elhagytam a körletet. Lassan, komótosan, zsebre tett kézzel sétáltam lefelé a lépcsőkön, majd az egyik folyosón végig, addig, amíg a Rét kapujához nem értem. Ezer éve nem voltam már idekint, biztosan jól fog jönni. Kitoltam a kaput, majd kiléptem a fűre. Sehol senki, mint azt már jól megszokhattam, így esélyem se volt senkihez sem csatlakozni.
Kezdem érezni a változást, magamon is. Nem tudom lehetséges-e azt érezni, hogy valaki magabiztosabbá vált, de én még is érzem. Végre tudok beszélgetni az emberekkel, és nem ijedek be, ha valaki is hozzám szól. Sok mindent köszönhetek ennek a helynek, na meg Doriánnak is. Egy perc erejéig felpillantottam az égre, amin szinte egyetlen egy felhő sem látszott, csak a hatalmas kékség. Utána magam elé néztem, majd a velem szemben lévő fa felé igyekeztem. Mikor odaértem, lekuporodtam alája, hátammal nekidőltem a törzsének, és onnan nézelődtem, végig, a rét területén. Imádom a virágokat, és a gondosan ápolt kerteket. Na, ez pontosan az volt! Nem tudom, hogy csinálták, hogy minden ilyen szépen nézzen ki. Kezemmel a kabátom zsebébe nyúltam, ahol egy kis papírfecnit találtam. Mikor kihúztam, hogy meglessem mi is az, rájöttem, hogy anyáék 2 hete írt levele. Én pedig még el se olvastam! Nem nagyon volt rá időm, meg, őszintén szólva el is felejtettem az egészet. Gyorsan végigfutottam, de semmi érdekeset nem találtam benne. Mindenki még él, és virul. Leginkább Beni hiányzik, jó lenne, ha egyszer meglátogatna, vagy esetleg ő is csatlakozna hozzám, mint az iskola lelkes, kis tanulója. Bár, ahogyan őt ismerem...Utál költözködni, legszívesebben egész életében csak lustálkodna, és feküdne. Kevés az esély arra, hogy egyszer csak megjelenik itt, kezében a bőröndjeivel. A levelet amennyire csak tudtam, újra összehajtogattam, majd visszatettem az előbbi helyére.
Fejemet is nekidöntöttem a fának, majd behunytam a szememet. Élveztem ahogyan a szél gyengéden néha az arcomba fúj, és élveztem a jó időt. Csend volt, csak néha lehetett hallani a madarak csicsergését, de más semmit. Érdekes, hogy ilyenkor milyen kevesen jönnek ki a szabadba.