BK Fórum - Rét

Fred Brown
június 19, délelőtt

Akkor se tudnék választani szerintem, ha az életem múlna rajta, mert egyszerűen nem lehet eldönteni, hogy a DC vagy a Marvel a jobb. Komolyan, hogy lehet egyáltalán ilyen kérdést feltenni? Egyszerűen képtelenség választani az Igazság ligája és a Bosszúállók, netán az X-menek közül. Na jó, azért ha nagyon őszinte akarok lenni, az utóbbihoz mégiscsak kicsit jobban húz a szívem a professzor miatt, ha már engem is Xavérnak is hívnak, ami már majdnem Xavier, azazhogy éppen a Xavier magyar változata. Alaposan végiggondolva azonban még mindig azt mondom, hogy az egész nyamvadt vita értelmetlen, mindegyik felülmúlhatatlan alkotás, nehogy már válogatni kelljen, hogy Superman vagy Amerika kapitány és Zöld lámpás vagy Hulk, meg így tovább. Kedvencet se tudnék választani, és fölöslegesnek is érzem. Túl sokan lennének. Mondjuk inkább úgy, hogy mind a kedvencem, egyöntetűen szeretem őket, meg kicsit irigylem is. Néha sokkal jobb lenne nekem is valami olyan remek képesség, mint Cikloné, és akkor csinálhatnék napsütést vagy éppen esőt, amikor csak kedvem tartja, vagy a Professzor mentális képességei, de még Magneto vagy Gambit is inkább lennék, mert néha bármi jobbnak tűnik, mint az árnyak és a sötétség. Ha nagyon nyüszkölhetnékem van, őszintén a pokolba kívánom az egészet, még átlagos hétköznapi gyerek is inkább lennék, csak lássam például a színeket. Ha belegondolok, hogy egész gyerekkoromban kifejezetten különleges akartam lenni, most meg van, hogy szabadulnék az egésztől - különös. Igaz, hogy amióta találkoztam azzal a lánnyal, Lilith-tel, mint kiderült, már kevésbé félek az árnyaktól, de még mindig nem tudom uralni őket, csak reménykedem, hogy talán ő megtaníthatja, hogyan kell velük bánni, még mielőtt bárkiben vagy bármiben kárt tennék. Vagy tudok egyáltalán olyat? Ha az öklömről van szó, persze, de az árnyakat alig ismerem, és talán jobb lesz, ha egyelőre nem foglalkozom velük, hanem megpróbálom befejezni az éppen kezemben tartott képregényt, aztán meg utána kellene nézni, merre csatangolt el Árnyék. Még egy oldal, és feltápászkodom, mert eddig a fűben hason fekve olvastam, de majd csak meglesz, most hirtelen sokkal fontosabbnak tűnik megtalálni a kutyámat, mert nincs a közelemben. Remek. Remélem, nem veszett el, mert nincs kedvem nagyon utána mászkálni, és ami még rosszabb, Đomitól hallgatni hosszas prédixet, hogy mit hogyan is kellene csinálni, ha állatot tart az ember fia. Szemforgatok már csak attól, hogy eszembe jut a lehetőség, leporolom magam, és hónom alá csapva az éppen olvasott képregényt szétnézek.
- Árnyék! Ááárnyééék! Merre vagy, te rosszcsont? Gyere a gazdihoz! Lábhoz! - emelem fel a hangom, mert egyelőre nem látom, hiába nézelődök. El is indulok előre, ha jól saccolom, északnak, bár ki tudja, lehet, hogy északnyugat, vagy északkelet, ha nagyon pontos lennék, és igyekszem megtalálni a kis szőrcsomót, aki még nincs kellőképpen megnevelve, de azért eddig mindig visszatalált hozzám, remélhetőleg most sem lesz ez másként.