Alexis

outfit

Hát ennyi lett volna, túl van a vizsgákon, már csak az eredményeket kell megtudja és - jobb esetben - nemsokára büszke másodévesként lépdelhet a kastély folyosóin. Addig azonban még van ideje, még az is hetekbe kerül, mire megkapják a bizonyítványt, hogy aztán a szünet következzen, melyben végre hazalátogathat rég nem látott családjához.
Nem vallaná be, ha kérdeznék, de már kezdett honvágya lenne, hiányzott neki az ismerős környezet, anyja gondoskodása, apja látszólagos ridegsége és a szeme sarkában megbúvó elégedett hunyorítás, bátyja fölényes hajborzolása, a közeli városban lévő barátai. Hiába, no, eltelt egy év, és ez bizony hosszú idő.
Addig is azonban úgy döntött, hogy szabad délelőttjét kellemesebben fogja eltölteni, minthogy otthona után vágyakozna, így bízva abban, hogy nem csalja meg az éppen kisütő Nap, csak egy vastagabb pulcsit vett fel, kabát nélkül indult bejárni a kastély vidékét. Derűsen vágott át a parkon, hogy az erdő felé irányítsa lépteit, majd annak szélén haladjon tovább, úgy kerülve meg széles ívben a hatalmas kőfalakat. Szórakozottan bámulta környezetét, figyelte a tavaszt üdvözlő rügyeket, hallgatta az erdő finom neszeit. Ekkor hallott meg egy ismerős, rikoltáshoz hasonló hangot, melytől rögtön hangosabban kezdett verni a szíve, ő pedig megszaporázva lépteit követte az ösvényt, amely az erdő egy eldugottabb részéhez vezetett.
Ott aztán hirtelen dermedt meg, úgy meresztette szemeit az elé táruló látványra, első gondolata az volt, hogy megártott a sok tanulás, minden bizonnyal csak képzelődik. Az ismét felharsanó hang térítette magához, mely után kénytelen volt tudomásul venni, hogy látószervei tökéletes működnek, ő bizony egy féltucat hippogriffel futott össze.
Azt követően, hogy túljutott első sokkján, máris felszabadultabban közeledett a kipányvázott állatokhoz, hogy aztán - miután felhívta magára egy deres példány figyelmét - egyenes derékkal, magabiztosan meghajolva biztosítsa tisztelete felől a lényt. A mágikus entitás egy pillanatig csak figyelte a lányt, majd viszonozta a gesztust, hogy aztán kíváncsian poroszkáljon a karámhoz, onnan pislogjon érdeklődve a jövevényre.
Lyra vigyorogva közelítette meg az állatot, aki a számára oly kedves, rá otthon váró pej bestiájára emlékeztette. Nyugodt, gyakorlott mozdulattal nyúlt a tollas fej felé, hogy aztán óvatosan simítsa azt meg - szerencséjére az állat nem jelezte, hogy ellenezné a dolgot.
A kedve magasan szárnyalt, letörhetetlennek bizonyult, és már azt is tudta, hogy mivel fogja elütni a nap további részét.