[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=181591#post181591][b]Mészáros Alex - 2013.10.09. 14:43[/b][/url]
MarcikaA kastély időközben elcsendesedett, valószínűleg már mindenki aludni ment. Bénák. Én még mindig jobban jártam, még akkor is, hogyha mellettem van egy kis pöttöm vöröske. Igazából egy kis idő után már hozzá is szoktam ahhoz, hogy itt van, nem zavart, még az sem, hogy néha-néha meg kellett szólalnom. Be kell, hogy ismerjem, egész jól elvoltam vele. Nocsak, még a végén nekiállok kis töpörtyűkkel haverkodni? Ahogy magamat ismerem, sajnos az életemben bármi megtörténhet. Odahaza néha balszerencsének is szólítottak, mivel mikor minden jó és minden szép, pont akkor üt be nálam a váratlan dolgok sorozata, és ezek többsége sajnálatos módon mindig negatív volt.
Kezemet a zsebem mélyére csúsztattam, kicsit hátradőltem, majd onnan figyeltem a pöttöm mozdulatait. Pár percig csak bambult, nem nagyon csinált semmit, majd mikor "felébredt", ismét felém fordult, és arcán látható volt, a meglepődöttség. Komolyan arra számított, hogy fincsi-mincsi gumicukorral van töltve a cigaretta? Az igazat megvallva ez egyben vicces és egyben aranyos is. Köhécseltem egy kicsit, majd karba tettem a kezemet.
- Ó, de bizony, hogy az vagy! Mondtam, elismerő hangon, mivel amikor azt állítottam, hogy a vöröske igen is menő, akkor igazat mondtam. Mikor a fiúcska kérlelni kezdett, hogy adjak neki egy szál cigarettát, már másodperc erejéig még meg is fordult a fejembe, hogy mi lenne ha adnék neki, de ennyi jóindulat és elővigyázatosság szorult belém, hogy ezt a gondolatot azonnal megöljem a fejemben. Még alig lehet 10-11 éves! Akkoriban még én sem gondoltam ezekre a káros szokásokra. Csak sajnos ő már ebben a világban fog felnőni, lehet hogyha most tőlem nem kap, akkor majd mástól fog. Mindegy, én nem akarok magamnak bűntudatot, inkább csak megráztam a fejemet, egy apró mosollyal az arcomon.
- Nem adhatok. Nem szeretnék én lenni az a személy, aki megront. Még akkor sem, ha sütit adsz...Ahh..milyen nehéz ezt kimondani. Mondottam, majd tekintetemet az égnek emeltem. Imádom a sütit! Erre most le kell, hogy mondjak róla, csak azért, hogy megvédjek egy kisfiút. Hihetetlen, hogy mikre nem vagyok képes mostanában. "Milyen íze van a cigarettának?" Jött felém a kérdés. Pár percig elgondolkoztam rajta, majd csak így válaszoltam rá:
- Rossz. Legalábbis elsőre. Kezdtem magamat úgy érezni, akárcsak egy tanár, és épp a káros szenvedélyekről tartok felvilágosítást az ifjúságnak. Mikor arról kezdett el panaszkodni, hogy túl fiatal mindenhez, halkan felnevettem, majd megveregettem kicsit a vállát.
- Nyugodj meg, hamar eltelik az a pár év, és már is felnőtt leszel! Mondtam, majd sóhajtottam egyet. Furcsa, de kezdtem kissé álmos lenni. Mondjuk, nem csodálom! Elég fárasztóak mostanában a napjaim, hiszen kezd újra beindulni a tanulási időszak, neki kell majd állni magolni, hogy ne bukjak ki sehonnan sem. Nem lesz semmi!
A kis vöröske végre elárulta nekem a nevét, bólintottam neki, ezzel is "üdvözöltem", majd egy újbóli kis köhögés után, elárultam a sajátomat is.
- Alex. De álljunk csak meg! Még is miért kell neked a mi zászlónk? Kíváncsiskodtam, hiszen, ugyan nem rég óta vagyok itt, de még is csak a rellonba tartozom, szeretném megvédeni a házam minden egyes kis tárgyát, a illetéktelen személyektől.