36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Rét - Yvonne L. West hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 27. 13:48 | Link

Kornél


Hogy a fenébe lehet ilyen piszok meleg?! Erre a legjobb válasz: azért mert nyár van. Nem. Könyörgöm, azért a nyárnak is van határa! Úgy éreztem magamat egész nap, mintha egy szaunában élnék. Sétálgattam a folyosókon, benéztem egy-két helyre, csak, hogy ne legyek annyira tájékozatlan. Igen, új vagyok. Hogy őszinte legyek, sosem szerettem a kezdeteket. Az előző iskolámban is hogy jártam...Még mielőtt idejöttem volna, otthon elhatároztam, hogy erős és kemény leszek. Nem akarok gyenge kis virágszálnak tűnni. Bár, ha jobban belegondolok..mikor is tűntem én olyannak valaha? A szobámban ücsörögve, végignéztem a szobámon, de nem találtam semmit sem amibe beleköthetnék. Minden a helyén volt, egész kis takaros szoba volt, az első éjszakám sem volt olyan vészes, jól aludtam. Kicsit korán keltem, de ha új helyen vagyok, akkor akár képes vagyok már hajnalban is talpon lenni. Hátravetettem magamat az ágyamon, majd a plafont bámulva rájöttem, hogy most sem vagyok sokkal másabb, mint otthon, vagy a Roxfortban. Kedvem lett volna megpofozni magamat, de nem lehet. Arról már leszoktam, egy-két éve. Sóhajtottam egyet, majd felálltam, és elhagytam a szobát. Le a lépcsőkön, majd ismét, és megint. Kész labirintus ez a kastély, de friss levegőre volt szükségem. Mivel délelőtt már jártam odakint, próbáltam felidézni, hogy pontosan merre is kell mennem, de szerencsére tudtam. Mikor a Rét kapujához értem, lassan kitoltam azt, és kiléptem a fűre. Egyedül voltam, nem láttam senkit a közvetlen környezetemben, de nem is nagyon kerestem senkit. Még egy emberrel sem ismerkedtem meg, de hagyok időt a dolognak. Beljebb sétáltam, mígnem egy fa alá értem. Hatalmas nagy volt, alatta pedig minden árnyékos volt, így leültem, majd fejemet a fa törzsének döntöttem, és behunytam a szememet. Élveztem ahogyan a lágy szellő néha fellebbenti a hajamat, és felfrissít. Élveztem a csendet. A folyosó nekem túl zajos volt. Nyeltem egyet, majd kinyitottam a szememet, de semmi sem változott. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha hirtelen egy másik világban találtam volna magamat. Igen, fantáziám az van, ezt mindig mindenki a fejemhez vágja. Egy perc erejéig körbenéztem, majd visszadöntöttem a fejemet, szememet pedig újra behunytam. Egész nap talpon voltam, megérdemlek egy kis pihenést.
Szál megtekintése
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 27. 23:02 | Link

Kornél


Nemtudom mióta lehettem kint, de elaludtam. Életemben nem aludtam még el nyilvánosan, közterületen. Azt álmodtam, ahogy otthon vagyok, és mikor tükörbe néztem mintha nem is én lettem volna, egy teljesen más személyiség. Majd mikor megérintettem a tükröt, hirtelen Jenny állt előttem. Erre riadtam fel, majd amikor kinyitottam a szememet, feltűnt, hogy kissé besötétedett. Először azt se tudtam, hogy ki vagyok és hol vagyok, majd pislogtam párat, ásítottam egy nagyot, és nevetni kezdtem. Nem érdekelt ki látja vagy hallja, nem tudom, hogy hogyan lehettem ilyen hülye, hogy elaludtam egy fa alatt. Miután abbahagytam a nevetést, kicsit feljebb ültem, mivel nagyon lecsúsztam alvás közben. Ki tudja ki látott engem a délután folyamán! Úgy nézhettem ki, mint egy részeg hajléktalan. Nyeltem egyet, majd pislogtam még egy párat, amikor megakadt a szememen valaki. Ott álldogált a kapuban, ha jól láttam, épp rágyújtott. Nem a legjobb a látásom, de hülye lennék szemüveget viselni! Vak még nem vagyok, akkor meg? Pár másodpercig még nézegettem azt a valakit, majd ismét behunytam a szememet, és visszadőltem. Most már úgy sem fogok aludni, de egy kicsit lustálkodni még csak szabad. Mikor újra kinyitottam a szememet, már az előbb látott alak guggolt előttem, égő cigivel a kezében, egy nyájas mosollyal az arcán. Először nem nagyon tudtam hova tenni, de  én is felvettem egy hasonló mosolyt, kihúztam magamat, majd válaszra bírtam magamat.
- Egyenlőre még minden rendben, köszönöm az érdeklődést. Mondtam mosolyogva, majd vártam, hogy leül-e, vagy csak jött ellenőrizni, hogy nem dobtam-e fel a pacskert. Sosem néztek még hallottnak, nem tudtam, hogy ezt most bóknak vegyem, vagy kezdjek el hisztizni. Végignéztem, alaposabban a velem szemben lévő úriemberen. Talán csak 1-2 évvel lehetett idősebb mint én, az is lehet, hogy egykorú velem. Kezdett sötétedni, ezért már nem nagyon tudtam megállapítani, csak azt tudtam, hogy fiú, és nem 10 éves. Ránézésre egész helyesnek és kifinomultnak tűnt, de ezt csak rendes megvilágításban tudtam volna megerősíteni. Egy másodperc erejéig elnéztem a fiú arcáról, körbepásztáztam tekintetemmel a Rétet, van-e bárki más idekint rajtunk kívül, de sehol nem volt egy lélek sem. Valamiért egy kicsit megkönnyebbültem ettől, de hogy miért, azt magam sem tudom. Visszapillantottam a velem szemben vigyorgó arca, és vártam a reakcióját, itt marad-e, vagy továbbhalad. Nekem mindegy...
Szál megtekintése
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 29. 13:57 | Link

Kornél


Néha a mellettem lévőre, néha pedig a kastély irányába nézelődtem. Lassan már kezdtem elszédülni, úgyhogy inkább lepillantottam a földre, és vártam a fiú reakcióját. Ahogy a sötétből kivettem, a fiú kissé elgondolkozott azon, hogy ki vagyok és mégis mit csináltam itt. Lehet rájött arra, hogy elaludtam? Mindegy, nem foglalkozom vele, hiszen, őszintén...szerintem ez vicces. Mikor már épp felálltam volna, hogy kinyújtóztassam a tagjaimat, a fiú leült mellém és megszólalt.
- Nos, ebben egyetértünk. Mindenki nagyobb hasznomat veszi, ha élek és virulok. Mondtam, egy apró mosollyal az arcomon. Sosem mutatom ki jól az érzelmeimet, de vannak olyan szituációk, amiknél ez kimondottan jól jön. Ebben például, néha csak mosolyogtam, néha pedig meredtem magam elé, de mélyen, magamban, izgatott voltam, hogy végre volt valaki aki megszólított. Legalább egy ismerős arcot már fogok találni a folyosón. Bár, amilyen "szerencsém" szokott lenni, még a végén kiderül majd, hogy képzeltem a srácot, vagy holnap elköltözik. Kicsit elgondolkoztam, megszűnt számomra a külvilág, majd mikor visszatértem, újra a fiúra pillantottam. A kastély fényei kissé megvilágították a mellettem ülő arcát, és bebizonyosodott, igazam volt: jóképű. Sőt. Újra megszólalt, felé fordultam, végighallgattam majd elmosolyodtam.
- Relax. Nem vagyok hippi. Csak fárasztó napom volt, jólesett egy kicsit kifeküdni. Mondtam, majd halkan, egy kicsit elnevettem magamat. Én? Hippi? Ugyan már! Szerintem ez még viccnek is rossz. Anyámék szerint lázadó vagyok, és az is maradok. Mindig a szemükbe röhögtem, mikor ezt vágták a fejemhez, de lassan már én is kezdek kicsit hinni nekik. Jenny meg persze az áldott jó kislány, anyuci és apuci kedvence. De én imádom őt. Újra elkalandoztam, eszembe jutottak az otthoni dolgok, mi lehet most Jennyvel és a családdal, majd mikor visszatértem a jelenbe, pislogtam párat, és már csak arra lettem figyelmes, hogy a fiú engem néz, mintha várna valamit. Kérdezett valamit? Jaj, igen.
- Yvonne. De ha akarod, szólíts Yvynak. Kapsz rá engedélyt.Az utolsó mondatomat, kissé öntelten mondtam, majd elnevettem magamat, és sóhajtottam egyet. Kicsit jobb idő volt, mint amilyen szokott lenni, de még mindig nem az igazi, hiszen, ha kilépek az árnyékból fenn áll a veszélye annak, hogy kigyullad pár hajszálam, azt pedig nem szeretném megkockáztatni. Fejemet ismét a fa törzsének döntöttem, de szememet nyitva hagytam. Mondjuk aludni már amúgy se tudnék, de jobb ha nyitva hagyom. Ismerem magamat, bármire képes vagyok.
- És téged, hogyan szólíthatlak? Feltéve, ha én is kapok valamiféle engedélyt. Mondtam mosolyogva, miközben a fiú szemét és arcát fürkésztem.
Szál megtekintése
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 12:38 | Link

Kornél


Láttam a mellettem ülőn, hogy már lassan elalszik, ezért inkább lakatot tettem a számra. Utálok ismerkedni, ilyenkor mintha valaki teljesen más lennék, nem önmagam. Lehet, hogy ezért is nincs még senki, akit itt ismernék. Az alapján ítélnek meg, amit először látnak, hiszen az alapján nem tudnak, aki tényleg vagyok...Mindegy. Vettem egy mély levegőt, mintha próbálnám előhívni az igazi Yvyt, behunytam a szememet, majd mikor kinyitottam, már csak arra lettem figyelmes, hogy a fiú sokkal közelebb van hozzám mint volt, vagy mint kellene lennie. Nem ijedtem meg közelségétől, nagyon kevés dolog túl megrémíteni. Alig telhetett el pár perc, mire ujjai már a combomon jártak, szívem pedig egy hatalmasat dobbant. Szemeim egy másodperc erejéig elkerekedtek, majd elmosolyodtam. Nehezen tartottam vissza, hogy ne nevessem el magamat, hiszen ismerem ezt a "fajta" fiút. Nem most találkozom először ilyennel, viszont valahogy mindig belebotlok a hozzá hasonlókba. Hagytam, hogy tegye amit tennie kell, majd mikor végre bemutatkozott, kezét pedig elvette rólam, mintha egy kicsit megkönnyebbültem volna. Kezdett már kínossá válni a csönd, legalábbis számomra. Kornél. Fantasztikus. Szörnyen rossz a név és arc memóriám, ezért is, mikor meghallottam nevét, magamban elemezgetni kezdtem, és eközben az arcát figyeltem, szinte már pislogás nélkül. Olyan lehettem mint valami űrlény. Mikor már úgy éreztem, hogy a név és az arc kellőképpen kapcsolódik egymáshoz, újra a földre pillantottam, és vártam. Isten tudja mire, csak vártam. Ahogy a fiú egyre közelebb került hozzám, úgy éreztem én is egyre jobban az illatát. Érződött rajta a férfi parfüm, ami titkon ugyan, de a gyengém. Imádom őket. Vettem egy mély levegőt, majd mikor újra meghallottam a hangját, fejemet ismét Kornél felé fordítottam, és felvetettem egy halvány mosolyt. Próbáltam meggyőzően festeni, és határozottan, kisebb nagyobb sikerrel.
- Valószínűleg azért, mert csak nemrég jöttem át, egy másik iskolából. Inkább örülj neki, hogy most láthatsz, és használd ki ezt a páratlan lehetőséget. Mondtam, kissé cinikusan, mintha őt hibáztatnám, hogy eddig miért nem volt hajlandó rám nézni. Mondjuk, tény, hogy nekem sem ismerős az arca, pedig meg van rá az esély, hogy az elmúlt napokban már elsétáltam mellette odabent a folyosókon, de annyi ember van itt. Senkinek sem jegyzem meg rendesen az arcát. Egy perc erejéig szememmel körbepásztáztam a Rét területét, de egyenlőre úgy tűnt nekem, hogy csak ketten vagyunk. Azt hiszem ez csak még rosszabbá tette a helyzetemet, de amint Kornélra néztem, elmosolyodtam. Én aztán nem félek! Éreztem ahogyan folyamatosan közelebb és közelebb jön hozzám, kezdtem attól tartani, hogy hamarosan fellök.
Szál megtekintése
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 26. 18:12 | Link

Kornél


A fiú kissé szótlan volt, de annál inkább rámenős. Sosem gondoltam volna, hogy ezt a kettőt valaki el tudja sajátítani, egyszerre. Testét szinte már teljesen a sajátomhoz simulva éreztem. Szívesen megszólaltam volna, de valahogy nem tudtam, valami meggátolt benne. Pár perc semmittevés után, egy apró fájdalmat éreztem a hátamba, utána pedig mintha nem is ezen a világon lettem volna. Minden olyan szép lett, olyan rózsaszín. Semmi problémám nem volt, boldog voltam. Szép volt az idő, a virágok gyönyörű színekben pompáztak, majd mikor tekintetem Kornélra tévedt, szívem hatalmasat dobbant, gyomromban pedig megjelentek a pillangók. Először kissé megrémültem, sosem éreztem még ehhez hasonlót, és amikor a fiú pillantása találkozott az enyémmel, kedvem lett volna meghalni a boldogságtól és az izgatottságtól. Mindez kívülről nem látszott, mindig is jól tartottam magamban az érzelmeimet, szerencsére ez most is sikerült. Fogalmam sem volt mi történik velem, minden csak ment magától, mintha már nem én lettem volna a főnök, hanem valami apró kis erő, ami teljesen bekebelezett és irányítani kezdte volna az érzéseimet és a cselekedeteimet. Meg kell, hogy mondjam nagyon tetszett a helyzet. De azt hiszem ezt a gondolatot is mélyen elzárom magamban. Kornél arcára ha ránéztem, egyszerűen elakadt a lélegzetem. Sosem láttam még hozzá hasonló, mondhatni csodát. Hihetetlen, hogy eddig nem vettem még őt észre, de örültem, hogy most ekkora szerencsém van, hogy itt lehetek, közvetlen mellette, és gyönyörködhetek benne. Mikor szóra nyitotta a száját, és kissé kábultam elszavalt nekem egy mondatot, teljesen elolvadtam. Én? Most komolyan rólam beszélt? Éreztem, ahogyan elpirulok. Próbáltam visszatartani, hiszen mi a franc történhetett, hogy én itt nekiálltam pirulgatni? De nem tudtam megállítani ezt az érzést. Elmosolyodtam, majd a fiú szemeibe néztem.
- Nem...még nem említetted, de...örülök, hogy most megtetted. Mondtam. Hangomon hallani lehetett a zavart, és a csodálatot. Pár másodperc múlva a fiú kezei a hajamban voltak, utána átkerültek az arcomra, majd még közelebb húzott magához, hogy egy csókot adjon. Számomra megszűnt a külvilág, csak ő és én léteztünk. Fel se tűnt mennyi idő telik el a csók közben, de nem akartam, hogy ennek vége legyen. Gyönyörű volt. Teljesen elvesztettem mindent, mikor kissé eltávolodtunk egymástól, azt se tudtam hol vagyok. Pislogtam párat, körül néztem, majd mikor már beazonosítottam, hogy nagyjából mi is történik, Kornélra pillantottam. Kezdtem attól félni, hogy meghallja ahogyan ver a szívem, és megrémül. Éreztem, hogy majd kiugrik a helyéről. Nem bírtam magammal, kezeimet azonnal a fiú nyaka köré fontam, és újra megcsókoltam. Át akartam élni azt a pillanatot, mint az imént. Újra és újra. Soha nem tapasztaltam még ehhez hasonlót, de biztos voltam benne, hogy ez felejthetetlen lesz. Igazából magamra se ismertem, ez nem rám vall. De kit érdekel? Lehet ez a rejtett énem. Nagyon tetszett minden. Végre boldog voltam.
Szál megtekintése
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 16. 14:08 | Link

Gilbert
Öltözet


Magam is meglepődtem azon, hogy ma reggel egy kisebb honvágy érzetével keltem. Pár hónappal ezelőtt, mikor idejöttem, örültem, hogy elszabadultam az otthoni környezetből, most meg visszavágynék? Mit tett velem ez a hely? Lassan már a Rellonhoz sem vagyok méltó. Igyekeztem minél hamarabb elhessegetni ezeket a gondolatokat, majd nekivágni egy újabb hétnek. Szerencsére tanulmányi szünet van, túl vagyok a vizsgákon, minden úgy sikerült ahogy terveztem, így amiatt sem kellett aggódnom, hogy elfelejtettem egy-két házi feladatot, vagy tankönyvet.
Unalmas telt a napom, járkáltam erre arra, de a legtöbb időmet még is csak a szobámban töltöttem. Végigvettem magamban, hogy amióta itt vagyok, mik történtek velem. Rájöttem, hogy nem is volt olyan unalmas ez az elmúlt lassan 3 hónap. Csak így tovább! Kinéztem szobám ablakából, próbáltam megállapítani, hogy milyen idő is van, majd előkaptam pár ruhadarabot, átöltöztem, majd elindultam. Szükségem van egy kis friss levegőre, a tüdőm lassan már olyan dohos levegővel lesz tele, mint maga ez a kastély. Pár perc alatt leértem a lépcsőkön, majd a rét felé vettem az irányt. Jártam már ott, tudtam merre kell mennem. Mikor odaértem a kapuhoz, szinte kivágtam. Hatalmasat csattant, majd hagytam, hogy magától csukódjon vissza. Mikor körbenéztem, nem láttam egy értelmes lelket sem, így hát elindultam az egyik kedvenc fám felé, mikor feltűnt, hogy már foglalt. Ennyire rossz lenne a szemem, hogy az imént észre sem vettem a fűben fetrengő alakot? Csendesen, szinte már lopakodva közelítettem meg, majd mikor odaértem, lenéztem rá, és csak akkor döbbentem rá, hogy az illető mélyen alszik. Két opció jelent meg a fejemben. Vagy felrugdosom, hogy ez nem éppenséggel a legmegfelelőbb hely az alvásra, vagy továbbállok és hagyom szundikálni. Önmagamat is megleptem azzal, hogy egy harmadik opció mellett döntöttem. Leültem, a fiútól talán pár centire, és csak bámultam, ahogyan fekszik, mint egy kismacska és alszik. Alapesetben sosem tettem volna ilyet, de idekint ő volt a legérdekesebb dolog amit találtam. Hihetetlen..Ennél mélyebbre már nem hiszem, hogy süllyedhetek. Ha jobban belegondolunk, melyik az az idióta aki leáll egy vadidegen embert bámulni? Ráadásul alvás közben? Ha felébred egy a szerencsétlen, nagy valószínűséggel frászt fog kapni. Nem akartam ezt a pillanatot megvárni, így egy kicsit közelebb hajoltam a fiúhoz, talán túl közel is, és elkezdtem suttogni a fülébe.
- Ébresztő, Csipkerózsika! Mondtam, majd visszatértem az előbbi pozíciómba, ami azt jelentette, hogy tisztességes távolban a fiútól. Nem bírom a közelséget.
Szál megtekintése
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 16. 16:37 | Link

Gilbert


Ébresztőm hatására a fiú pár másodperc múlva fel is tápászkodott, bár látszott rajta, hogy még be kell azonosítania, hogy hol is tartózkodik éppen. Átérzem a helyzetét, hiszen velem is előfordult már olyan, hogy elaludtam köztéren, bár ezt a kis dolgot inkább megtartom magamnak. Egy halovány mosolyt vetettem a fiú felé, nem akartam, hogy úgy ébredezzen, hogy egy morgós arcot lát. Sosem voltam másokra tekintettel, de mivel már én is voltam olyan helyzetben mint Ő, most az egyszer kivételt tettem.
- Bocs, nem akartam ragaszkodni a meséhez. Furcsán jött volna ki. Mondtam, majd visszagondoltam a mesére. Csipkerózsikát csókkal ébresztik. Majdnem nevetni kezdtem, mi lett volna, ha így ébred szegény fiú. Mondjuk, biztosan nem ébredt volna így, mivel én ilyet nem tettem volna. Vártam egy pár percet, figyeltem a fiú mozdulatait, ahogyan kómásan feltápászkodik, nyújtózkodik és próbál visszatérni a jelenbe. Ezt követően rám köszönt, majd feltett egy kérdést. Csuklómon lévő órámra pillantottam, majd vissza a fiúra.
- Hamarosan 5 lesz. Mármint délután 5, csak, hogy pontosítsak. Mondtam egy halk kacajjal egybevéve. A mögöttem lévő fához kissé közelebb húzódtam, majd hátammal nekidőltem, és onnan figyeltem a további történéseket. Nem mondtam semmit, inkább csak próbáltam csendben meghúzódni, és megvárni míg a fiú feléled. Nem tartott neki sokáig, emiatt én kész istennek tartottam. Nekem reggelente olyan sokáig tart mire ténylegesen ébren vagyok. Be kell valljam néha még az órákon is alszom. Nyitott szemmel. Az évek során kifejlesztettem a saját, nyitott szemmel alvós technikámat. Eddig bejött, és tökéletesen boldog vagyok vele! Tanfolyamot kellene indítanom, és másoknak is megtanítani. Mr. Csipkerózsika is jelentkezhetne. Pár percig még agyaltam ezen a furcsa elméleten, elkalandoztam, majd visszatértem a jelenbe, köhécseltem egy kettőt, és rászántam magam egy rövid bemutatkozásra.
- Amúgy, Mr. Csipkerózsika, a hős, álmodból felébresztő lovagod neve, Yvonne. Örvendek. Mondtam, majd kezemet a srác felé nyújtottam, egy széles mosollyal az arcomon. Rég nem mosolyogtam már ekkorát, tetszett ez a szituáció és a fiú is szimpatikus volt. nem sok ember érdemelheti ki, hogy ilyeneket gondoljak róla, úgyhogy csak gratulálni tudok neki. Egy rövid kézfogás után visszadőltem a fára, és onnan figyeltem Őt. A széles mosoly kissé elhalványult, de azért még észlelhető volt.
Valamiért reménykedtem benne, hogy nem fog haragudni rám amiatt mert ily módon felébresztettem, de nem tudtam már tovább nézni. Szerintem még szerencséje is volt, hogy én találtam rá, és nem egy tanár, vagy épp egy nálam még durvább Rellonos. Akkor már nem járt volna ilyen jól, mint velem. Hát igen, egy kész főnyeremény vagyok!
Szál megtekintése
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 17. 11:11 | Link

Mr. Csipkerózsika


A fiú a szememben kissé érdekes fazonnak tűnt, hiszen még nemigen találkoztam olyan emberrel, aki a földön fekve alszik, egy álarccal a képén. Eddig még nem is nagyon tűnt fel, hogy álarcot visel, pedig szinte kiszúrta a szememet. Bár, azt eddig is tudtam, hogy figyelmetlen vagyok, úgyhogy nem tulajdonítottam a dolognak nagyobb jelentőséget. A fiú egyetértett velem, hogyha a mesét szabályszerűen vittem volna végre akkor...inkább bele se gondolok.
Hamar túlestünk a bemutatkozáson, a fiú hangja érdekesen csengett, de nekem nagyon elnyerte a tetszésemet. Elnevettem magamat azon, hogy miféle becenevet adott nekem, majd kihúztam magamat, és csípőre tettem a kezemet, mintha a nagy és erős hősi lovagot akarnám eljátszani. A vicces az, hogy szerintem még menne is, még úgy is, hogy én lány vagyok, de a filmbeli hősök 99% férfi. Széles mosoly húzódott végig az arcomon, a kis álomszuszék igazi mázlista, hogy ennek tanúja lehetett. Szeretem ha valakinek jó a humorérzéke, be kell ismernem, hogy imádok nevetni, mindig is imádtam. De amióta itt vagyok, minden egyes apró érzelmemet leplezni igyekszek, ha pedig kicsúszik valami az irányításom alól, úgy érzem mintha valami hatalmas bűnt követtem volna el. Mint például most is. Köhécseltem egy-kettőt, majd visszapillantottam a velem szemben ülőre. Kezdett kissé zavarni, hogy nem látom az arcát, gyakorlatilag azt se tudom kivel beszélgetek. Az is elképzelhető, hogy már láttam valamikor a folyosón, de így, hogy csak egy maszkot látok, olyan tudatlan vagyok.
- Üdvözletem, szépséges Gilberta. Jegyeztem meg, kissé túlzóan színészi hangsúllyal. Sosem voltam jó a színészkedésben. Kiskoromban az én "drága" szüleim még dráma órára is beírattak. Jennynek ment rendesen, de én mindenben csak botladoztam. Yvonne West, a család fekete báránya. Már hozzászoktam. Gilbert újra megszólalt, szavai térítettek vissza a jelenbe. Egy perc erejéig a földre pillantottam, így próbáltam meg elrejteni egyre szélesebb mosolyomat, majd visszanéztem a velem szemben ülőre, és szóra bírtam magamat.
- Az unalom hozott ide. Cöhh...Ennyi minden jó közül, pont a fogamat dicséred? Kérdeztem nevetve, hisz előjött az egoista énem is. Végül is, lovag vagyok! Minden lovag izmos, erős és jóképű, plusz, folyton ajnározzák saját magukat. Én miért ne tehetném ezt?
- Az én kis hercegnőmnek, pedig biztosan bájos arca van. Láthatnám végre? Kérdeztem Gilberttől, hiszen már kíváncsi voltam rá, hogy kit is riasztottam fel édes álmából. Nem szoktam senkit sem elítélni külső alapján, ezért is nem akadtam fent azon, hogy egy különös maszkot visel. Sóhajtottam egyet, majd pár másodperc erejéig tekintetem letért a fiúról, és a kastély felé irányult. Minden olyan csendes volt.
Szál megtekintése
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 27. 22:47 | Link

Mr. Csipkerózsika


Csak mosolyogni tudtam, majd mikor Gilbert meg is szólalt, ez csak fokozódott. Sosem voltam még ilyen helyzetben, és Rellonos létemre kissé furcsán is éreztem magamat, ahogyan nevetgélve, a jó időben, trécselgetek egy Eridonossal. Bár, ez nem is mondható igazán trécselésnek, hiszen lassan már előadunk egy kész színdarabot! A fiú, akár csak a mesékben, választékosan, rímekben beszélt, a végére már kezdett nekem kissé sok lenni, így inkább nem szóltam semmit, csak végighallgattam őt, majd vállat vontam. Ebben igaza volt, lovam nem volt, bár otthon van 4 is, de ebbe nem akartam beleavatni őt. Még semmit sem tudok róla, sőt, még azt se tudom, hogy néz ki. Az ilyeneknek még nem mesélek a magánéletemről. Pár perc csend állt be köztünk, a velem szemben lévő, egyenlőre még idegennel, kezdtem érezni, hogy én is kifogytam a poénos kis ókori színjátékunkból, de ezt igyekeztem minél ügyesebben leplezni. Ez az egyik tulajdonságom amire igazán büszke voltam, remekül tudom elrejteni az érzelmeimet, arcomról pedig nagyon nehéz leolvasni, hogy mit gondolok éppen egy adott pillanatban. Sok év gyakorlást igényel ez a tudás megszerzése, de semmi sem lehetetlen!
A csendet egy hirtelen mozdulat törte meg, ugyanis az én drága Gilbertám arcáról lekapta a maszkot, ezzel a tettével pedig valami féle jó érzést ültetett belém. Kicsit olyan volt, mint ha megbízna bennem, ezért felfedi előttem igazi kilétét. Arca tiszta volt, szemei gyönyörűek, szinte már világítottak, haja pedig félhosszú göndör fürtökben lógott. Ritka olyan fiút látni, aki ilyen hajjal rendelkezik, ezért is örültem, hogy most itt vagyok vele. Szeretem a különc embereket, akik valamivel kitűnnek a tömegből. Lehet éppen ezért van olyan kevés ismerősöm, mert mindig csak a különlegességeket keresem. A fiú ismét megszólaltatta hangszálait, amire felkaptam a fejemet, és csendben, mozdulatlanul hallgattam végig. Arcomon egy halovány mosoly jelent meg, majd feltápászkodtam a földről, letekintettem a "hercegnőmre" és a kezemet nyújtottam neki.
- Nem akarja se Te, se Én, se senki, hogy éhen halj itt. Induljunk el dicső utunkra! Mondtam egy halk kacajjal a végén. Igazából én is kissé éhes voltam, úgyhogy ez épp kapóra jött. Legalább nem fogok unatkozni, miközben teletömöm magamat. Imádok enni, még akkor is, ha ez kevésbé látszik meg rajtam.
- Nyugodj meg, én, mint igazi lovag, mindent megoldok. Ha kell, egy szarvast is leölök neked! Mondtam nevetve, majd vártam, hogy Gilbertám megragadja a kezemet, felsegítsem és elinduljunk valamerre, ahol van étel, ital, vagy ehhez hasonló remek dolog.
Szál megtekintése
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 28. 15:54 | Link

Állia


A folyosó most csendes volt, és nekem pontosan ez tetszett. Rosszul keltem reggel, azóta fáj a fejem, már attól összerezzenek ha valaki leejti a könyvét. Mindennel próbálkoztam már de hiába, már csak egy dolog maradt, mégpedig az, hogy levegőzzek egyet. Sokszor vagyok hajlamos a fejfájásra, ezeken otthon mindig a levegőzés segített, ha picit sétálgattam. Picit jobban felöltöztem, mivel odakint hideg volt, majd a rét felé indultam. Pár perc alatt ott voltam, majd mikor kiléptem a fűre, mély levegőt vettem, és egy padhoz sétáltam. Leültem, karba fontam a kezemet, és nézelődni kezdtem. Mellettem egy lány olvasott, de olyan voltam, mint aki tudomást se vesz róla. Alig pár diák volt idekint, velem együtt. Ma valahogy a szokottnál is kevesebb embert látni.
Vettem a mély levegőket, ki-be, és éreztem ahogyan egyre jobban kitisztul a fejem, lassan kezdett is elmúlni a fájdalom. Miért is nem ezzel a módszerrel kezdtem, komolyan mondom, így kárba ment egy egész napom! Mondjuk, ha jobban belegondolok, nem is volt tervem a mai napra, így valószínűleg csak unatkoztam volna. Köhécseltem egyet, majd magam mellé pillantottam, a kis barna lánykára. Azóta amióta itt vagyok, szinte ugyanúgy ül, még az arckifejezése sem változott. Kezdtem azt hinni, hogy szobor, de mikor kezével lapozott egyet a könyv lapjain,megnyugodtam. Fiatalabb volt mint én, az arca is ismerős volt, de úgy konkrétan semmit se tudtam róla, csak annyit, hogy igen, ő is ide jár.
Hirtelen iszonyatosan elkezdtem unni magamat, igen, én olyanra is képes vagyok, hogy akár egy másodperc alatt rám törjön az unatkozhatnék. Torkomon ismét köszörültem egyet, majd megszólaltam.
- Hát te miért olvasol idekint, ilyen hidegben? Kérdeztem, hangomban ugyan volt egy kis gúny, hogy minek, azt magam sem tudom, de alig volt észrevehető. Viszont kérdésem jogos volt. Ki az, aki télen az udvaron olvas? Ennyire nem szereti a fűtött, jó meleg helyiségeket, ahol bele tud kucorogni egy meleg fotelbe, és elmerülni a könyvek világába? Késztetést éreztem, hogy én is ilyesmit tegyek, de nem volt kedvem ahhoz, hogy csak úgy szó nélkül itt hagyjam ezt a szerencsétlen lánykát, így inkább csak vártam a válaszára. Ha nem mondd semmit, akkor leléphetek...
Szál megtekintése
Rét - Yvonne L. West hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék