BK Fórum - Rét

Noel

* Azontűnődtem az elmúlt hetekben, hogy mikor éledek újjá. Valahogy úgy képzelem a dolgot, mint egy főnix. Sok ember ilyenkor elmegy messzire, hogy kikerüljön a komfortzónájából, hogy valami megmozduljon benne. Történjen valami, ami fordulatot hoz, és újjászületik tőle. Én viszont már eljutottam arra a szintre is, hogy hiába mennék én el a tengerpartra vagy a dzsungelbe, hiába mennék rokonlátogatóba, akkor sem történne velem semmi. Bennem. Azt hiszem, szilárdan vesztem el a hozzám leszálló gomolyfelhőkben. Meg kell tanulnom továbblépni, és szakítani a folytonos tipikus hibáimmal. Tudom, hogy nem szabadna ezt és ezt tennem, de belesétálok a csapdákba. A vágyak okozzák, és mert azt emberek nagyon sokszor összekeverik a szeretetet a vágyakozással. Én vettem a bátorságot, hogy kibogozzam a szálakat, különválasszam a kettőt, mindegyikbe elmélyedjek, de most én is elvesztem a csapdájukba. A Szeretet tehát az, hogy szabadon hagyom a másikat,nem várok el tőle semmit. Pusztán attól, hogy létezik, ezzel örömet okoz nekem. HA hibázik is, ha nem úgy viselkedik, ahogy szeretném, akkor is elfogadom és szeretem innen belülről. Vigyázok rá, mint egy angyal. Arra törekszem, hogy boldog legyen, ezzel feláldozva a saját önző vágyaim. És akkor ide beleszalad a vágy, ami néha észrevétlen, néha szükséges, néha pedig tönkretesz és elveszel benne, ahogyan én is. És most itt ülök egy fa alatt, ami árnyékot ad, és üveges szemekkel bámulom a fűszálakat. Ezek a fűszálak lesznek valaha emberek? Nekik is lesz majd életfeladatuk? Sok kérdés vár a megválaszolásra bennem. Amíg viszont nem jutok előrébb, hátradőlök a fa törzsének, és élvezem azt, hogy létezem. Érzem, ahogy minden egyes porcikám bizsereg, ha arra koncentrálok. Érzem a nap sugarait, a szellőt, ahogy végig fut rajtam. Tudom, hogy ott mélyen benn, valami készülőben van. Csak még nem tud valamiért kiszabadulni.*