38. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kedves Fórumozók!

Kérünk Titeket, hogy ellenőrizzétek karaktereitek státuszát, különös tekintettel a karanténosaitokra, és kérjétek ki azokat a karaktereket, akikkel vannak terveitek!
Március végén esedékes az első inaktívlista ellenőrzés az új szabálymódosítás szerint. Ha eltelt a három hónap és marad karakteretek karanténban, ezt követően Emlékkarakteri státuszt kap és egy rövid kérvény benyújtásával fogjátok tudni ismét aktívvá kérni.
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. július 20. 10:20 | Link

Vanya - Medencézünk

A könyvtárban nem sok mindent találtunk még a barlangról, így a kutatást a nagy melegre való tekintettel felfüggesztettük és helyette kijöttünk, hogy medencézzünk. Persze előbb átöltöztünk, megfelelő ruhába. Én egy fekete fürdőnadrágot választottam - csak semmi fecske -, és mire Vanya odaért már be is vizeztem magam, kétszer. Eléggé süt a nap, de nyáron ezt kell csinálnia.
- Be kell kenni a hátad? - köszönés helyett kérdezek, olyat, amit a mugli filmekben is szoktak kérdezni. Persze nekem nincsenek olyan gondolataim, vagyis vannak, de nem annyira részletesek. Vanya szép lány. A szép lányok pedig vonzzák a fiúk tekintetét. - Szeretsz csúszdázni? - érdeklődöm elpillantva a medencék felé. Ő a lány, hagyom, hogy ő válasszon, de azért próbálom kitalálni, hogy mit szerethet Vanya.
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. július 26. 19:08 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Túl szép idő van ahhoz, hogy bent kuksoljunk a kastély vastag falai között, ne adja ég, még fázzunk is! Minden egyéb ráér ilyenkor, lesz majd még felhős az ég, lesz eső is, előbb-utóbb a hőmérséklet is harminc fok alá esik, akkor majd nézegetem a könyveket, vagy hallgatom, amint valaki a tartalmát magyarázza nekem. De most fürdőruhába bújtam, szépen fésült hajamba szalmakalapot húztam, napszemcsi fel, papucs a lábra, és egy törölközőt a derekamra kötve már szedem is lábaimat az eridonosok medencéi felé.
Ki is szúrom az ismerős arcot, meg a felsőtestét is láttam már csupaszon, az újdonság varázsát most a számtalan kis színes medence jelenti, és főleg azok, amik valami plusz meglepetést is tartogatnak a gyanútlan fürdőzőknek.
- Nem csak azt - bólintok komolyan, és már veszem is elő a hónom alá szorított táskából a sokfaktoros naptejet. A muglik találmányában jobban bízom, mintsem bájitaltanon összeüssünk valamit. Azt biztos nem kenném a bőrömre, ebben legalább nem tudom, mi van, és sajnos kell is rám bőven belőle, ha nem akarok eridonossá válni külsőleg.
Le is terítem a puha, bolyhos anyagot, és hasra fekszem rajta, feltartva a tubust, és közben tekintetemmel csúszdák után kutatok. Lehet láthatatlanok? Az elég vad élmény lenne!
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. augusztus 4. 16:49 | Link

Ványa

Az lehet, hogy ő komolyan mondja, én viszont érzem, ahogy a füleim felforrósodnak, és próbálom csukva tartani a számat, hogy ne legyen olyan kínosan nevetgélős hangom. A lányok lesznek egy nap a vesztem okozói.
- Hol kenjelek be? - kérdezem komolyságot erőltetve magamra, hogy lássa, olyan fiú vagyok, aki nem csak hülyéskedni tud. Nem könnyű, mert én erről vagyok ismert, de ha nagyon muszáj, akkor megpróbálom megcselekedni, amit meg kell. Templomból például még nem küldtek ki, de óráról szerintem már minden tanárom. Ezeknek az eseteknek a felében ugyan Miklósnak hívtak, de mivel ő is hasonlóan "jó", így végül is, a büntetéseim és szidalmazásaim száma megegyezik azzal, mintha mindent Mátyás néven kaptam volna.
- Jól áll az, amikor alkalomhoz illően öltözködsz. - fejtem ki a véleményem így, hogy nem tud éppen rám nézni, mert a háta mögött vagyok, és próbálok olyan laza lenni, mintha nem gondolkoztam volna ezen legalább két percet, hogy mit mondjak és kimondjam-e.
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. augusztus 7. 19:24 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Biztos voltam benne, hogy lesz, aki a számomra nehezen elérhető részeken is beken, az eridonos srác pedig egyből ezzel is kezd, szóval miért is ne nyújtanám felé a lehetőség kulcsát?
Orromon napszemüveggel, de afölött nézelődöm, és pillantok fel rá, miközben dallamos kis nevetést hallatok.
- Micsoda kérdés ez? Hát mindenhol, ahol érsz! - A bikinim felső része pánt nélküli, mondhatnánk, hogy nem sok mindent kell megtartania, így a vállaim, lapockáim is szabadok, a hátamon is találni bőven bőrt, de a combjaimat se szeretném, ha megpirítaná a Nap, és ha a vádlimat is bekeni, elégedett leszek.
Bókját hallva még tovább szélesedik a mosolyom, és felszalad a szemöldököm. A hátam mögött van, így nem tudom, hogy idejekorán piros lett-e az arca.
- Az öltözködésemre még sosem volt panasz. Szeretek mindig csinos lenni, mert tudod, ez is egyfajta művészet.
Mielőtt még nekilátna a munkának, tartom a tenyerem, hogy oda is nyomjon egy keveset, azt pedig az arcomon, homlokomon, és karjaimon oszlatom el.
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. augusztus 8. 13:49 | Link

Vanya

Egy jó fél percig csak állok nézve őt, mert én perpill mindenhol elérem, de nem biztos, hogy a mindenholt úgy értette, hogy mindenhol. Ez a baj a nőkkel. Ha egyértelműek, akkor sem egyértelműek. Ez így nem könnyű. De azért biccentek egy határozottat a fejemmel, hogy lássa, felfogtam a szavait és most éppen nem csak csorgatom a nyálam és nem pörög az agyam. Anya szerint olyat majd csak házasság után csinálhatunk. Addig nem szabad eltunyulni. A kezemben tartott flakont kicsit megrázom, aztán kisebb adagokat veszek ki, mindig csak annyit, amennyit éppen elkenek a testén. A nyakánál kezdem, aztán fokozatosan haladok lefelé. Hé, ez legális lánytapogatás! Szerintem ki kéne ide állnom, és kiírni, hogy mindenkit bekenek naptejjel. Önzetlenül persze.
- Nekem teljesen jó a farmer és póló kombó. De arra figyelni szoktam, hogy lilát zölddel sose vegyek fel. - szerintem az olyan lányokat, mint Vanya az ilyen mondatokkal lehet a sírba kergetni. - Jó, igazából a zoknimra is figyelek. Mindig passzol a pólómhoz. És ha színházba kell menni, akkor is fel tudok öltözni. - guggolok le mögé, hogy a combjaiba is beledörzsöljem a krémet.
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. augusztus 8. 17:47 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Nem lehet panaszom a munkájára, alapos, eloszlat a naptejből mindenhol bőségesen, ahol kell, és nem veszem észre, hogy többet időzne a lábaim tövében mondjuk. Ha élvezi is a helyzetet, nem látványosan csinálja.
Szavain azonban ezúttal is megütközöm, emlékszem, a vízesésnél is mondott valamit, amin kiakadtam. Meg is van, a hajápolási szokásain!
- Nem lehetsz ilyen szörnyen lusta! A farmer olyan.. bleh - sóhajtom aprót rázva fejemen, míg ő a combomon ügyködik épp. - Olykor persze jó, átmenetinek, mikor már nincs meleg, de túl nagy hideg sem, de amúgy olyan uncsi! A kedvenc pólód remélem azért nem v-nyakú és fehér.
Még egy aprót kuncogok is a képen, ahogy elképzelem úgy, de nem hiszem, hogy valóban így lenne, csupán ugratom. Meg amúgy bármiféle felső nélkül amúgy is jobb elképzelni, ha már valahogy el kell.
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. augusztus 12. 16:02 | Link

Vanya

- Beh, de praktikus darab. Mindenhez passzol, ha foltos lesz, azt hiszik, hogy eleve olyan. Minél kopotabb a farmerod, annál menőbb vagy. - vigyorodom el szélesen, olyan szélesen, hogy a szám szinte lecsúszik a fejemről kétoldalt. Nem zavar, én szeretem a farmert. A talár alá persze az iskolai egyenruhához illeszkedő fekete nadrágot veszem fel, anya minden év elején varrat nekünk néhány extra darabot, mert esélyesen nagyon könnyen tönkremennek, de azon túl, tökéletes a farmer. - Nem. Nincs bajom a V nyakkal, de inkább színes pólókat szeretek. A fehér gyorsan koszolódik. A kedvenc pólóm amúgy is a piros Vetteles, szóval nem talált. - fehér pólóm szerintem nincs is, elképzelni sem lehet, hogy lenne, mert azok egy nap alatt akkor is átszíneződnek ezer színűre, ha csak ülök. - na, ez kész. Ilyenkor várni szoktál, vagy mehetsz a vízbe? - kérdezem, mert részemről már nagyon ott van a mehetnék, de nem akarok bunkó lenni vele.
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. augusztus 25. 15:13 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Csak forgatom a szemeim válaszára, mert menthetetlen eset a srác. De persze tisztában vagyok vele, hogy nem lehet mindenkinek tökéletes, kifinomult ízlése, és ezzel együtt stílusa, valakinek muszáj elrettentő példának is lennie.
Átfordulok, majd felülök, és átvéve az eridonostól a naptejet, kenegetem be mellkasom, hasam, és lábaim is. Ő már türelmetlen, menne a vízbe. Olyan kis gyerek még.
- Egy kicsit várni kell elvileg, hogy beszívódjon, de nem sokat, szóval addig elindulhatunk - mondom, és felállok, és szemüvegem kicsit letolva orromon nézek körbe. - Valamelyik kis medencét vegyük birtokba. Tudod, melyik mit tud? Ti állítottátok őket fel, nem?
Igazgatom kicsit fürdőruhám, és közben felé fordulok. Remélem ha már egy belső emberhez csapódtam, tudja, melyikkel járok a legjobban.
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. augusztus 28. 20:02 | Link

Vanya

- Király. - örülök, hogy nem kell most órákig kint lenni, hanem mehetünk a vízbe. Mondjuk nem értem a naptej működését, de csomó sok ember használja, szóval gondolom hasznos. Nekem meg jó a bőröm, vagy jó kis bőrrákom lesz. Még nem tudom. De tizenhat vagyok, a testem sokszor irányíthatatlan, a vizsgák nehezednek, így annyi minden miatt aggódom, hogy ez a kis rák már igazán semmi. Persze, mert még nem vagyok benne.
- Aha, menő volt. Az ott, ha beleszállsz, sóhajtozni kezd. Nem bírja a lányokat. A lila tök relaxba hoz, a sárga örvénylik meg kuncog, a piros nem ajánlott annak, aki nem tud úszni, mert random süllyed vagy mi, az a narancs meg para, mert nem csinál semmit. De ha mindegyiknek van képessége, akkor gondoljuk, hogy neki is. - de senki se jött még rá, és senki se olyan bátor, hogy próbálkozzon. - Melyik jön be? - érdeklődöm.
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. szeptember 7. 12:41 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Nagyon kíváncsi természet vagyok, de így, hogy bárki láthatja, inkább nem próbálkoznék be azzal a medencével, ami nem csinál semmit. Mert ugye valamit biztos csinál, erről az eridonos is meg van győződve, márpedig ha mondjuk fejjel lefelé fordít, és a lábaim az égnek állnak, vagy mondjuk kiköp magából, és seggre esek a füvön, azt nem szeretném, ha végignézné a fél suli.
Úgyhogy bár lehetséges, hogy kimaradok valami izgalmasból, egy másik mellett döntök.
- Legyen akkor a sárga. A sima sárga - teszem hozzá, és el is indulok az örvénylő vizű medencéhez. Cukin kuncog is, bizonyára szereti megforgatni az embereket magában. - De ugye nem folyunk le egy nem is létező lefolyón?
Bármi elképzelhető, úgyhogy előreengedem a srácot, aztán ha bent van, és nem nyelte el a víz, akkor kissé felbátorodva utána indulok.
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. szeptember 15. 15:04 | Link

Vanya

Nem húzom el a számat, de azért egy kicsit csalódott vagyok, hogy nem vállal be egy vadabbat, bár lehet, hogy neki van igaza és talán nem kellene rögtön vadulni. Ja, a lányok elég okosak szoktak lenni, csak nem szabad hangoztatni, mert akkor úgy járunk, mint apu, és pikk pakk elveszünk egy lányt feleségül és onnantól mindig neki lesz igaza. Én még nem szeretnék ilyen ijesztő dolgokat csinálni. Nagyon is jó lesz az a sárga medence.
- Nem, nyugi. Megígérték, hogy a diákszám nem változik csak azért, mert trükkösek a medencék. - húzódik a szám széles vigyorra, hiszen bármennyire is csábító azt mondani, hogy innen csak a legjobbak kerülnek vissza az iskolapadba, azért mégsem lehet ilyennek viccelni, nehogy a végén eltiltsanak minket a medencéktől.  
- Segítsek?- nyújtom felé a kezem, hogy ha szeretné, akkor segítek beszállni neki a medencébe, és nem kell félnie, hogy megcsúszik. Én amúgy is olyan fiú vagyok, aki nem akarja a másikat bántani, azt meghagyom a vicceskedőknek, akik szerint az vicces, hogy valaki megbízik bennük, ők meg átverik.
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. szeptember 21. 12:39 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Elégedetten vigyorog, és úgy ítélem, megérdemel egy mosolyt tőlem a szellemes poénjáért. Egyébként tényleg eléggé problémás volna, ha lenne rá bármekkora esély is, hogy meghalhatunk medencézés közben. Iskolában vagyunk, felügyelt programon elvileg, szóval hacsak nem csinálunk nagyon nagy hülyeséget, biztonságban kell, hogy érezzük magunkat.
- Szóval nem fogunk sokszorozódni sem - állítom meg. - Bemenne belőlem egy, aztán kijönne hat, most gondold el!
Követem a medence széléhez, aztán felém nyújtott kezébe helyezem sajátom. Ő már bent van, egyelőre nem sodorta el a víz, nem is lett fura színe a bőrének, csak visszafojtott kuncogást vélek hallani. Azt pedig nem az eridonos csinálja.
- Köszi! - lépek be én is segítségével, és mielőtt elcsúsznék, vagy bármi történne, óvatosan bele is ereszkedem a fodrozódó, lustán örvénylő vízbe. Elégedett, sugárzó mosoly szalad szét arcomon és a szemem is lehunyom egy-két pillanatra. Azért igyekszem minél közelebb helyezkedni a másikhoz, ha netán történne valami váratlan, tudjak kiben megkapaszkodni.
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. szeptember 24. 14:01 | Link

Vanya

- Szerintem veszélyes lenne. A szüleim élből kettőt kaptak belőlem és nem mindig élvezik, pedig nem vagyunk annyira rosszak. - természetesen az annyira szót némiképp megnyomom, hogy érezze, azért a jótól is messze vagyunk. Szegény szüleink, nem szeretnék a helyükben lenni, amikor kapnak egy-két levelet a sulitól. De legalább elég egy szett ruha, mert úgyis ugyanolyan az ízlésünk Mikivel. Nem, nincs csak egy szettünk, mert anya mindig frászt kap, amikor ezt mondjuk, de a szekrényünk közös, így legalább minden megvan egy helyen.
Besegítem, aztán bemászok mellé én is vigyorogva, hiszen azért látom én, hogy közeledik felém. Ez még akár lehet jó jel is. Lehet, hogy bejövök neki? Vanya elég szép lány, azt hinné az ember fia, hogy neki olyan macsósabb alkatok fekszenek, de hátha mégis az örökifjúk, mint amilyen én is vagyok. Persze nem elég csak vigyorogni, én is tudom, pörgetem az agyam, hogy mit mondhatnék neki.
- Látod, életben maradtunk. - szólalok meg végül lazán, hogy aztán lesüllyedjek a víz alá. Teljesen vizes leszek, és amikor újra felbukkanok, kicsit kirázom a hajamból meg a fülemből a vizet. - Nagyon jó a víz, kár, hogy hamarosan el kell csomagolni, de örülök, hogy eljöttünk.
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. szeptember 28. 10:16 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Kuncog a medence, és mintha picit rázkódna is az oldala, a víz mindenesetre finoman hullámozni kezd, ahogy mindketten elhelyezkedünk benne, emiatt félig-meddig lemaradok az információról, miszerint kettő van belőle.
- Rossz volnál? - kérdezem rápillantva, és kétkedő mosolyt húzva arcomra. - Nem tűnsz annak, sőt, kifejezetten jófiú vibe-od van.
Megpróbálhat meggyőzni persze, de egyelőre arról sem sikerült teljes bizonyossággal biztosítania, hogy bár még életben vagyunk, ez nem biztos, hogy így is marad. Az sem segít, hogy lebukik a víz alá, magamra hagyva egy-két pillanatra. Mikor aztán feljön újra, gyorsan megkapaszkodom karjában, attól tartva, hogy tényleg áldozatot készül szedni a kis furmányos medence, ami mintha most még jobban rákezdene trükkjeire.
- Tényleg szuper a víz, de csak amíg a nyakad alatt van - nyomatékosítom.
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. október 1. 13:27 | Link

Vanya

- Létezik olyan, hogy jó fiúvibe, ami nem egy pattanásos kockasrácot mutat a lelki szemeid előtt? - nem igazán vannak pattanásaim, de csak azért, mert anya olyan skincare őrületben van, hogy azt elmondani se merem. A hétvégéimből pár óra abból áll, hogy mindenfélét felken a fejemre, és olyan lesz ettől az arcom, mint a babapopsi. Miki szerencsésebb ilyen téren, neki jobb a bőre, de azért van, hogy ő sem ússza meg.
- Olyan meleg van! - ellenkezem nevetve, mert nem leszek áldozat, de sejtem, hogy ezért fogdos. Jól esik, nyugodtan maradhat így a keze, bírom az érintését. - Ígérem fent maradok és élvezem a társaságodat a felszínen. - húzom olyan szélesre a számat, hogy már majdnem a fülemig ér. - Szerintem mi nagyon király suliba járunk. A muglik tuti unatkoznak. - lazán a medence szélére teszem a kezem, és úgy, hogy Vanya ne lássa, megcsikálom a medence szélét, amitől a gumi megborzong és kuncog megint. Hivatalosan is a sárga lesz a kedvenc medencém.
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. október 4. 14:20 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Kétkedek ugyan, de hamiskás megjegyzései hatására azért végül is el tudom képzelni, hogy tudja, hogy kell rossz fát tenni a tűzre. De amit felvázol, az sehol sincs ahhoz, ahogy én képzelem a jófiúkat.
- Miért, talán kocka vagy? Legfeljebb a hasad lehetne kockásabb - kuncogok a medencével együtt.
Persze a külsejével így sincs semmi baj, bár már korábban megállapítottam, hogy kicsit jobban is odafigyelhetne a hajápolásra, és felvehetne menőbb cuccokat is, de így, hogy csak fürdőruha van rajta, a haja pedig nedvesen fénylik, nem jut eszembe semmi kritika. És még arra is ígéretet tesz, hogy nem hagy magamra.
A medence ekkor még jobban megrázkódik, és érzem, hogy húzni kezd a belseje felé az örvény, úgyhogy megkapaszkodom a nyakában, és lábam is az övére kulcsolom, hogy biztosan ott maradjak. Nem aggódom azon, hogy esetleg nehezményezné a közelségem, senki sem szokott panaszkodni, általában.
- Mi ütött ebbe, az életemre tör? - nevetek idegesen, de azt el kell ismerjem, tényleg nem hagy ez a hely unatkozni. - Nekem ez már a harmadik sulim amúgy. Nem olyan szuper, mint az Ilvermorny, de határozottan jobban tetszik, mint a Durmstrang. Ott cudar hideg van, tudod!?
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. október 5. 16:42 | Link

Vanya

- Szeretek játszani. Társasozni is, számítógépes játékokkal is. - rántok egyet a vállamon, mert szerintem ez a kockaság. Lepillantok a hasamra, ami tényleg nem kockás. Behúzom, úgy se, kiengedem, úgy se. - Majd jövőre. Akkor tizenhét leszek, nekiállok erősebben kondizni. - amúgy is kellene, mert a kviddics miatt csak a kezeim erősek, de az edző szerint rá kéne állnom, hogy a testem többi részét is fejlesszem. Neki csak bólogattam, de ha Vanya is azt mondja, akkor mindenképpen el kell majd járnom tényleg kondiba.
Elkapom a derekát, ahogy mozdul és elkapja a nyakam, és kicsit visszahúzva a lábaimra ültetem. Nem olyan szorosan, mint a lány-fiú párosok, akik járnak is, de annyira, hogy még stabilan tudjam tartani és jól érezze magát. - Lehet, hogy azt hiszi, egy pár vagyunk és mindjárt smárolni fogunk. Tudod a medencék is lehetnek romantikusak.- meg rosszalkodók is, ezért gyorsan hozzátezem. - Vagy beleszeretett egyikünkbe és most éppen szétválasztana minket. -  de nem fog neki sikerülni, mert ha Vanya-t elsodorja, megyek vele. - Miért váltottál ilyen sokszor sulit? Nem tűnsz olyannak, akit kicsapnak.
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. október 6. 07:54 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

- Én is szeretek játszani - húzom mosolyra ajkaim, és aztán ebből gondolhat, amire csak szeretne, bár ha jobban megismer, majd megtudja, mire is célzok pontosan. Természetesen nem a képernyőt nézegetve, vagy kis bábukat tologatva egy táblán, bár utóbbira azért ott van a sakk is, és azt történetesen ismerem, és a Papa társaságában, a sok öregúr között olykor villogni is szoktam vele.
Követem tekintetét és szórakozottan figyelem, amint próbálja befeszíteni hasát, eredménytelenül, de ha valóban komolyan veszi a sportot, nincs miért aggódnia. Utána pedig a nyakába kapaszkodok, ő pedig az ölébe húz, hogy nehogy elvigyen a víz. Persze béna kifogásnak nem rossz.
Kuncogok szavain, és hátrasimítom szabad kezemmel vizes fürtjeit.
- Lehet, hogy igazad van, folyton belém szeretnek a tárgyak.
Fejem rázom kérdésére, a feltételezést is elvetve. Még hogy engem kicsapni? Ugyan!
- Nem tetszett egyik hely se, szóval megkértem Zoyát, a nővéremet, hogy fogadjon be és hagy járjak ide suliba, ahol ő is lakik. Vagy hát itt lakott, mármint az országban, most épp nem tudom, merre jár.
Volt azóta egy meghiúsult esküvő, Zoya elszelelt, én viszont valamiért itt maradtam ezúttal. Még nem tudom biztosan, hogy így is fog maradni a dolog, vagy követem őt, esetleg visszamegyek Amerikába, de ezek jelenleg túl bonyolult gondolatok, hogy foglalkozzak velük.
- És amúgy szeretnél smárolni? - kérdem csak úgy mellékesen.
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. október 6. 15:02 | Link

Vanya

- Akkor játszhatnánk valamikor együtt. - tudtam én, hogy jó barátok leszünk Vanyaval, hiszen ő pontosan tudja, hogy mi az, ami engem felpörget. Eljött velem kincset keresni, most pedig benne lenne a játékban is. Figyelem a mozdulatát, ahogy hátrasimítja a hajam, és megbizserek tőle a fejbőröm. Bárcsak csinálná még, mert ez nagyon is kellemes volt. Felpillantok rá, kiskutya szemeket meresztve, ami anyánál hatásos szokott lenni, de úgy tűnik, nála nem az. - Megértem a tárgyakat. - nem csoda, hogy beléjük szeret, ahogy így hajat birizgál és amilyen szép lány és nyitott, szeret játszani is, én is egyre inkább kezdem azt érezni, hogy nem csak a barátomnak kellene lennie.
- Csak úgy elment? - kérdezem csodálkozva, mert nekem a testvérem ilyet nem csinálna. Ha Miki menni akar, csomagolok és megyek vele, és ha én döntök így, akkor meg ő jön velem. Ez tökre le van zsírozva már vagy tíz éve, és tudjuk, hogy tartjuk magunkat hozzá.
- Mindig. - vajon tudja, hogy szoktam gyakorolni az egyik évfolyamtársunkkal? Semmi érzelem, ez csak gyakorlás, hogy ha mással kell, akkor már profik legyünk benne, és én szeretek smárolni, szóval tényleg bármikor megtenném. - És te?
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. október 6. 15:44 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Sejtelmesen elmosolyodom, mert bizony nem érti, mire célzok játék alatt, de azt aligha tudom elképzelni, hogy leüljek apró kis műanyag karokat rángatni az ujjammal, vagy egy olyan görgős patkányt nyomkodjak. Van mobilom, nem vagyok teljesen elzárkózva a mugli világ csodáitól, de vannak bizonyos határok.
Amiket persze egyes esetekben könnyedén át is lépek, mint most például a intim szférájának válaszfalát. Mert én így szeretek játszani, ez szórakoztat.
Mosolygok szavaira, úgy teszek, mintha zavarba hozna, és kicsit el is fordulok ezt a látszatot erősíteni, és nem is mondok semmit megjegyzésére. Milyen édesek ezek a fiúk, ha belém habarodnak!
Tényleg nem szívesen gondolok most a nővéremre, és arra, hogy elment. Egyrészt megértem, hiszen olyasmibe akarták kényszeríteni, amit nem akart, másrészt hiányoltam. Igaz, hogy ő egyike azon keveseknek, akik azonnal átlátnak rajtam, és így manipulálni sem tudtam igazán sose, mégis örültem volna, ha a közelemben marad.
- Igen, el, de tudod ő már felnőtt nő, karrierrel meg minden, és nem tetszett neki, hogy le akarják láncolni. - Derűsen megrántom a vállam, mintha mit sem számítana az egész, és inkább a jelen helyzetre próbálom terelni a figyelmét.
Kicsit fészkelődök ölében, közelebb húzódva hozzá, hogy ha akar, meg tudjon csókolni. Kihívóan nézek rá, ajkamon bujkáló mosollyal.
- Nem is tudom. Ügyes vagy?
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. október 16. 14:00 | Link

Vanya

- Azt szerintem senki sem. Csomó könyv meg film szól arról, hogy nem igazán jön be a főszereplőnek, ha nem ő dönthet. Meg tudom érteni. - átérezni nem, mert azért nekünk eléggé jó életünk van. Anya meg apa tök jó arcok és a minimális határt én természetesnek veszem, hiszen ők a felnőttek. Mi maximum papíron leszünk azok, hamarosan, de igazából én még szeretnék maximálisan gyerek maradni.
A kérdésére elmosolyodom, és szégyenlősen megvonom a vállam, majd felpillantok rá, miközben kicsit megmozdítom a lábam, hogy még közelebb csússzon a nedves felületen. Hálát adok annak, hogy igent mondtam a csókolózás gyakorlására, mert most, ahogy közelebb hajolok hozzá, teljesen magabiztos vagyok a dolgomban. A csókot lassan kezdem, mintha csak egy puszit adnék neki a szájára, de valójában ez csak egy apró teszt, hogy még mindig benne van-e. Ha igen, akkor fokozatosan mélyítem a csókot, miközben a hátát simítom a bal kezemmel, a jobbal pedig a hajába túrok. Szeretem az elnyújtott, lassú, egymást kiélvező csókokat, de nem vagyok domináló, szeretem, ha a másik is kedvére formálja a dolgot. Csak egyben vagyok tökéletesen biztos, hogy nem vagyok rossz benne. Így aztán kiélvezem addig, amíg csak hagyja, és utána lazán hátradőlve villantok egy oldalmosolyt. - Szerinted?
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. október 16. 19:24 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Nem sok könyvet olvasok, filmet pedig még kevesebbet nézek, mégis tudom jól, miről beszél, klasszikus a téma, és mindig működik, mivel az élet írta, és Szesztricska az élő példa rá, hogy a történelem tényleg ismétli önmagát. Talán ezért is akarom kiélvezni életem minden pillanatát, amíg nem lebeg a fejem felett hasonló döntéshelyzet, ami nem is igazán az enyém lesz. Már elhatároztam, hogy nem fogom hagyni magam kiházasítani, de nincsenek illúzióim arról, hogy milyen fontos lehet ez Papának és a családnak. Én is csak áru vagyok, de alaposan felárazott.
Szóval itt vagyunk, a kuncogó medence szélén, egymásba kapaszkodva, és még kicsit meg is emeli lábát, hogy közelebb csússzak ölében, jobban magához húzhasson, miközben keze elveszik fürtjeim közt és hátamat simogatva lehel finom csókot ajkaimra. Lehunyom szemeim, és fejem picit félrebillentve adom át magam a pillanatnak. Veszi a jelzést, mert ami óvatos próbálkozásnak indult, abból aztán szenvedélyes csókolózás bontakozik ki, hosszan, összeölelkezve.
Teljesen hozzásimulok, kezeim nyakáról hajába futtatom fel, és egyelőre félreteszem meglepettségem, hogy kiélvezzem nagyon is ügyes technikáját. Aztán ahogy elválnak ajkaink, én is kicsit eltolom magam tőle, de nem mozdulok lábairól.
- Ejha! - pislogok aztán nagyokat, és nevetek egy aprót. - Ez bizony elismerést érdemlő volt.
Nem is néztem volna ki belőle, olyan kis ártatlannak tűnt. Még mindig csóválom fejem és mosolygok, láthatóan ő is elégedett önmagával.
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. november 3. 15:37 | Link

Vanya

- Kösz. - dőlök hátra a csók után magabiztosan. Tudom, hogy ez jól megy, mert akivel gyakorlok is nagyon meg van elégedve velem. Én is vele, igaz az egy teljesen érzelemmentes esemény, itt pedig azért volt minden: izgatottság, egy kis félelem, kíváncsiság, öröm és kicsit gyorsabb szívverés is. A lánnyal ellenben, akivel gyakorlok, nincs. Ő csak arra törekszik, hogy jobb legyen és mivel jól alakulnak a fiúval, aki miatt gyakorol, szerintem hamarosan véget is érnek a mi kis külön óráink. - Te sem panaszkodhatsz, mert nagyon ügyesen ráhangolódtál. Nem volt bénázás, sőt, ez egy tökéletes csók volt. - ami gáz, mert ha ez a tökéletes csók, akkor a filmek szerint ez az utolsó csók is. De nem szeretném, hogy az legyen Vanya szép lány, tetszik is, és ezért keresem is a társaságát, de ő ugyanakkor olyan lány is, aki kiemelkedik a tömegből, tehát esélyesen egy menő csávó nője lesz, és nem az enyém. Most még kicsik vagyunk, de jövőre ő tizenhat lesz, felkelti majd a fiúk érdeklődését, én pedig hiába leszek nagykorú, fejben azért még inkább alatta járok majd. De a filmekben is van olyan, hogy a jó csaj a középkategóriás fiút választja, szóval a bizakodásom marad, és rá is villantok egy mosolyt. - Attól még, hogy a nővéred elment, te itt maradsz a suli végéig? - ez a gondolat most jutott eszembe, végigvéve a tényeket, hogy lassan felnövünk. Vagyis ő, én szeretem a hülyegyerek státuszomat.
Utoljára módosította:Császár Mátyás, 2024. november 3. 15:37
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 251
Írta: 2024. november 3. 17:14 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Azt hiszem, enyhe kifejezés volt, hogy elégedett. Lehet jobban el van magától most telve, mint amennyire én szoktam egy átlagos kedden. Adja a lazát, mint akit egyáltalán nem hatott meg, ami történt, de kezem még mindig a mellkasán pihen, és érzem, milyen vadul ver a szíve.
Kuncogok, és megforgatom a szemeim.
- Bénázás..? Hát miket gondolsz te rólam? - Még szép, hogy nem volt, nem szoktam szerencsétlenkedni, jól értem a dolgom, azon nincs is mit csodálkozni.
Ami tényleg meglepő, hogy ő sem ügyetlenkedett, sőt, egészen beindított. De ezt jobb lesz megtartanom magamnak, még a végén elbízza itt magát. Mármint ennél is jobban.
Nem látok bele a fejébe, a gondolatolvasáshoz pálcával se értek, így nem tudom biztosan, miért is kérdezi, hogy meddig tervezek itt maradni, mindenesetre megrántom vékonyka vállaim, miközben megkapaszkodva a medencében kimászok öléből, és felegyenesedem.
- Még nem döntöttem el - mondom elrévedve, és még egy halk sóhajt is megejtek. - Meglátjuk, találok-e olyasmit, ami miatt érdemes maradnom.
Lepillantok rá, majd újból mosolyra húzva számat kilépek a medencéből, hogy napozzak egy kicsit, mielőtt vissza kéne indulni a kastélyba. Egy kicsit még élvezni szeretném a bőröm melengető napsugarakat, és persze a rám tévedő tekinteteket is.
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


KisCsászár
offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2024. november 10. 09:35 | Link

Vanya

Elnevetem magam a kérdésnél, hogy miket gondolhatok róla. - Csupa jót és hízelgőt. - biztos voltam benne, hogy nem tapasztalatlan, egy ilyen szép és jó személyiségű lányt tuti, hogy mindenki szeretne megcsókolni, ő pedig hülye lenne, ha nem élne a lehetőséggel, hogy akit ő meg akar csókolni, az meg is csókolja. Hiszen itt vagyok én is, engem is szépen behálózott, ha azt vesszük. Hogy bánom-e? Kicsit sem, mert elégedett vagyok már csak azzal is, ha ennyi volt a mi közös ügyünk.
- Ezt vegyem kihívásnak? - kérdezem merészen, majd fordulok, ahogy kiszáll a vízből, és nézem, ahogy elhelyezkedik napozni. Én egyelőre nem szeretnék kiszállni a vízből, több okból sem, van ami látványos és van, ami kevésbé, így ahelyett, hogy követném őt, egy kis bámulást követően inkább a vízbe vetem magam, hogy ússzak még egy keveset, mielőtt vele vagy nélküle, de visszaindulnék én is.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék